omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2007 június
Írások - 2007 június : 20070601 - Én, a MindenHató TeremTő EgyIsten Tanítom Népemet X. (I. rész)

20070601 - Én, a MindenHató TeremTő EgyIsten Tanítom Népemet X. (I. rész)

  2013.01.31. 14:05


2007. május 31., csütörtök este

 

Én, a MindenHató TeremTő EgyIsten TanítOM Népemet – X. fejezet

 

Én Aki Vagyok a Rend és a Fény és a Szeretet Új Erő, OmMáát Ré Erő, Köszöntöm Létünket.

            Csakis Tisztán és Igazat Szól-Hatok.

            Megnevezem Magunkat és a MaGokat a MindenHató És Teremtő Egy Szent Isten Szent Nevével és Nevében.

 

            Én, Mi, a MindenHató és TeremTő EgyIsten Szólítjuk és Tanítjuk is a Népünket.

            Amikor a „Szólítás” megnevezést használtuk, az leginkább úgy fogalmazható meg a számotokra, hogy Ébresztő Felhívást tettünk közzé.

            Ébresztő Felhívásunkra sokan, a Világ Minden Tájáról Sokan jelentkeztetek, és ez vezet-Hetett oda, hogy VALÓ-ban MÁR JELEN VAN az ERŐ Népetekben, és még néhány más népben és nemzetben.


 

Ahogyan már korábban is említettem és emlegettem, Itt a Végidőkben Egyetlen Küldetés vagy Feladat sem volt bízható a „véletlenre”, és ezért VALÓ-ban több tájáról a Világnak és Földnek is indult EGY-Időben a Változás, vagyis az EGY-SzeR-ből az Indítás.


Nem volt megengedhető, hogy ha nem vagytok képesek kimászni a tetszhalott állapotból, akkor ne legyen Földi Síkon is Segítője a Népemnek, vagyis annak a népnek, Aki ÖnHibáján Kívül (jelentős részében ÖnHibáján kívül) került mások helyett ilyen nehéz helyzetbe.

            Mivel „nem láttok”, ezért nem láthattátok sem a sok Segítséget, sem pedig a sok Könnyítést, Ami Érkezett Hozzátok folyaMAATosan.

            Egyik Nagy Könnyítésetek volt évekkel ezelőtt a Választás vagy Szavazás a Határon Túli Részeitekkel kapcsolatosan.

            Sajnos az éppen akkor Kormányon és hatalmon Lévő erő, valamint az „ellenzék” is KISAJÁTÍTOTTA, ÉS SAJÁT ÉRDEKEINEK RENDELTE ALÁ ezt a Lehetőséget, és ezért is voltatok sokan megzavarodva, hogy hogyan is szavazzatok és válasszatok.

            ÉREZTÉTEK, hogy „jó” a kezdeményezés, de valami „baj” VAN vele. És volt is, és még Van a mai napig is.

 

            Az akkor hatalmon lévő kormány és az ellenzék is – az Égi és Földi Világ Együttes Munkájával előkészített „Szabadulási”, Teher-Letételi Lehetőséget és Feladatot (ugye már túl vagyunk a 90-es évek bukásán!) KIHASZNÁLTA A SAJÁT ÖNÖS PÁRT-, ÉS SZEMÉLYES ÉRDEKEINEK MEGFELELŐEN.

            Vagyis ahelyett, hogy ÖSSZEFOGÁSRA hívtak volna, az Összefogás Nyilvános (és mert HIVATALOSAN kormányon és „ellenzékben” voltak, erre lehetőségük – és KÖTELEZETTSÉGÜK is – volt) meghirdetésével elindították volna az Átalakulást, sajnos tovább mélyítették a Terheket.

            Sírt a szívünk, és sírt sok Égi és földi Erő is: ez lett a hatalmas Munka és SzeR-vezés eredménye. Kihasználta az Ég Által Kapott Hatalmat és Lehetőséget Önös és Saját és egy kisebb csoport érdekében az, Akit a Fiamnak neveztem.

            Sírt a szívem, és sír ma is, mert ez a Fiam, és még sok más Kedves Gyermekem NEM Élhet sem Jóvá Tétellel, sem pedig Egy-Szeri, vagy Egy Életen belüli Kijavítási Lehetőséggel, így Ők (Bármit is tesznek), nem kerülhetnek „Haza” ebben az életükben, viszont kerülhetnek mostani állapotuknál feljebb.

 

            Sír a szívem azok miatt is, Akiket megnyomorított ez a Gyermekem, és sajnos közűlük is sokan (bár tetteikben a legtöbbször jó-szándék vezette őket) szintén nem térhetnek „Haza”, vagyis nem térhetnek VÁLASZTÁSUK SZER-INTI OTTHONUKBA.

 

            Az, hogy Ki és Milyen Jóvá Tételek után és Milyen Könnyítésekkel vagy Lehetőségekkel Élhet, ez innentől kezdve csakis a

  • SZEMÉLYES (!) Felajánlásokon és Kéréseken,
  • valamint az Isteni Terv, és Saját Isteni Terv iránti Elkötelezettségen és Hűségen,
  • valamint a Tudatosság és Szorgalom, Tiszta Szív alapján felmutatott Eredményektől függ.

 

Fáj a szívem azok miatt is, Akik „elfáradtak”, de rajtuk még Segít-Hetek.

Azt KELL Tudnotok, amit már a Lét Szentsége kapcsán is elmondottunk, mert ott leírtuk, hogy Ki és Milyen jellegű Jóvá Tétellel és Hogyan (csakis SZEMÉLYES Kérések és Felajánlások UTÁN!) Élhet.

 

Azt KELL Tudnotok, hogy innentől

 

a SZEMÉLYES Felajánlások és Kérések,

vagyis a SZEMÉLYES ERŐ-feszítések, „Akarások”

és Szabad Döntések,

Szabad Döntések alapján FELVÁLLALT Küldetések és Feladatok

 

NAGYON NAGY SÚLLYAL ESNEK A LATBA.

 

 

Ha korábban Valaki „alvó” életet élt, mert Lelke bezárta Önmagát, az természetesen más elbírálás alá esik, mint az, Akinek meg Volt a lehetősége az Ébredésre és Javításra Vagy Jóvátételre, azonban „kényelmességből” vagy lustaságból még sem élt vele.

És igen te is ebbe az utóbbi kategóriába estél, és bár nem voltál olyan Tudatos, ami megkönnyítette volna, de nem is voltál olyan „Tudatlan”, ami lényegesen megnehezítette volna ébredésedet és Szabad döntésedet.

Akkor, a 90-es évek elején, amikor éppen megkezdted „Új”, Fel-nőtt, saját tetteidért immár Felelős Létedet, nagyon sok Könnyítés érkezett, és nagyon sok Nehézség is terhelte a Létünket, Létedet.

Éppen egy Nagy Fordulatra Készült, vagy Egy Nagy Fordulatban VOLT BENNE az ország és a nép, és Te is, Mi is Ki voltunk jelölve bizonyos, a „Jog”-hoz, az Égi és Földi Joghoz és Törvényességhez kapcsolódó Feladatokra.

Sajnos „elvétettük” a Feladatot, ugyanúgy, ahogyan elvétette szinte mindenki, Aki Akkor itt élt.

Akkori Vezető-Kiválasztottam SEM Hozta meg a magyarságért az Áldozatát, és elbukott az előkészített változás. (Antal-kormány)

Sokan maradtatok „Fel-Készülten” csapdában, hisz TI KÉSZEN ÁLLTATOK, de a Változás, amire készültetek és vártatok, nem következett be.

Ekkor, ahogyan ezt az előző fejezetben tanultuk, „Bezáródik” (hogy védje ÖnMaGát) a Lélek.

Sajnos Ezért záródtál be Te is – ismét és sokadszor ebben az életedben.

„Pihent” még a Lélek, „Ki-várt”, mert nem voltak egy-értelműek még a Jelek.

Nem várható el, Valóban Nem Várható el még az Olyan Nagy Szellemektől sem, Mint Mi MaGunk, hogy megfelelő feltételek hiányában „Fel-áldozza” MaGát.

      Mint mondottuk,

  • mind egy ilyen Ébresztési Terv kidolgozása,
  • mind pedig az emberi Tudatosság megfelelő Szintre hozása egy életen belül

nem könnyű Égi és Földi Együttes Munka következménye.

 

            Ahogyan Te MaGad IS sérültél már az orvosi beavatkozások miatt Magánál a Születésnél is, ugyanúgy sérült első gyermeked.

            Gyermeked Sorsát már (IMÁ-iddal és Kéréseiddel is!) Helyre tetted, és ez a Lehetőség Nyitva Áll Minden Szülő Előtt.

 

            Vagyis:

 

Mivel a Szülő FELELŐS Gyermekéért, Gondozza és Neveli (nem csak növeli!), ezért bizonyos Körülmények Között KÖZREMŰKÖD-HET

  • KÉRÉSEIVEL és
  • SZERETETÉVEL,
  • netán SzeR Elemével (mely MÁR ismét Elérhető Térben és Időben!),
  • valamint IMÁ-ival

Gyermeke Sorsának „Korrigálásában”.

 

            Sajnos, ahogyan említettük, sok gyermek (orvosi, vagy más, például táplálkozási vagy egyéb mérgezések hatására) már a születés alkalmával, vagy azt megelőzően is eltérhet útjáról.

            Ha nem akkor és ott születik meg a Gyermek, Ahol és Amikor Terveiben Szer-epel, akkor ha nem is teljesen, de „csökkenek” Erői. Elveszik, elvehetik Tőle születése során a „Kiteljesedéséhez” szükséges Erőket. (Különösen akkor, ha az anya maga van, és nincs mellette szerető segítő!)

            Magát a „Lét”-et közvetlenül ritkán, csak Nagyon Nagy Szellemek esetében igyekeztek sérteni az ellenek, ellenben igyekeznek a születés során „leszívni”, elvinni a „felesleges” Erőket. Sajnos a Félelmek és fájdalmak hatására, valamint a szülő nő Magányossága miatt ezt gyakran meg is tették, hisz a szülő nő Maga választotta ki a nem megfelelő időt és helyet, és ezzel utat engedett bizonyos, a szabad akarata által át nem fogott behatásokra.

            „Feleslegesnek” azt ítélte meg az ellen, ami Túl-Mutat a Túl-élésen, vagyis Ami Már a Kiteljesedést segítette volna.

            Vagyis a Gyermek életben maradt, csak éppen azt az Erőt veszítette el, ami majd „elindulását”, vagy Tudatosodását segítette volna.

 

            És mivel velünk, Véled is ez történt, vagyis „leszívták” az Éltető Erő fölötti Részt, így nagyon nehéz volt már Gyermekként is – működő és folyamatos Szeretet-kapcsolatok hiányában – a Túl-élésünk is.

            Sokszor kerültünk Élet-veszélyes, az Életet és Létet közvetlenül veszélyeztető helyzetbe.

            Voltak „Őrizőid”, „kereszt”-vivő társad és nagymamád, de sajnos ők sem sokáig védhettek, mert nekik is elvitték Erőiket az ellenek.

 

            Ezzel együtt kész csoda, hogy ma itt Lehetünk, Lehetek.

            És az is csoda, hogy a népeteket az elmúlt 20 évben ért két hatalmas Trauma (vagyis az Antal-kormány, valamint az újabb kormány bukása) után még Él és Lélegzik, és Egy-RE erősödik a népetek.

            Népetek születését 1000 éve is halállá változtatta az átok, amit akkori „jó” Pápátok helyezett frissen megtért népére.

            István, a Királyotok igyekezett Fel-készíteni utódját, de sajnos tudjuk, hogy Imre, Aki Még megkapta az „ősi” beavatásokat, milyen Véget ért.

            Sok-sok átok és teher terhelte népeteket, és ugyanúgy, ahogyan „Júdás” is, csakis MAGA tehette le ezeket.

            Sajnos Segítői nem segítettek.

            Sajnos (kívülről) az ÚrIsten és az IstenAnya közvetlen Erőkkel nem segíthetett.

            Tudjátok jól, hogy a MindenHató Mindent Megtehet, és levehette volna átkait és terheit is ennek a népnek, de ahogy tudjátok, ez népeteknek (jelen, Földi Létében Való) „megsemmisülését” jelentette volna.

            Ez a nép azonban nem akarta ily módon elveszíteni a Küldetését vagy Vállalását, és ezért ismét és ismét neki-gyűrkőzött, hogy megteremtse EGY-ségét.

            Sajnos ritkán sikerült.

            Mátyás idejében, a Jelen Lévő Pálos Erők HATására, sikerült EGY-Fajta Összefogást elérni, de sajnos ekkor is „csak” a „n-ÉP” Értette Urát.

            A Koncon, és földi javakon marakodók még az országot fenyegető veszélyben is csak saját hasznukat lesték.

 

            A Mai Politikában nagyon sok erő volt és van jelen ebből az időből.

            Voltak és Vannak köztük olyanok, Akik akkor összefogtak, és voltak és vannak olyanok is, Akik az ellenségeskedés szításával vagy megélésével akkor is elbuktak.

 

            Beszéltünk arról, hogy erre az utolsó életére mindenki olyan Vállalással és Feladatokkal született le, amikhez (jó esetben, ha nem „szívták” le róla, vagy nem adta oda önként másnak, akkor) magával hozott ERŐI elégségesek. Tudatosodás idején az Erők Növelhetőek, vagyis a Hiten és Elkötelezettségen és Szereteten, vagy IMÁn át Fokozhatók.

 

            Sajnos, az akkor és most is elbukók bezárták maguk mögött a „jók” által számukra is lehozott és előkészített Jóvá Tételi, Kijavítási Lehetőségeket.

            ÖnMaguk ítélkeztek a sorsuk felett.

            Ismét elmondom, hogy számukra sincs veszve „minden”, azonban ezen, vagy „egy” Életen belüli Jóvá Tétellel (nagyon kevés kivételtől eltekintve) NEM Élhetnek.

 

            Ez Törvény és Szabály.

 

Azok azonban, Akik fel-kerülve a politika Szín-padára rájöttek, hogy vesztő helyre kísérik őket ezen az úton és még időben „kiléptek”, mondván, hogy nem alkalmas az idő a Fel-lépésre, azok megítéltetnek, és még (ha túl nagyot nem vétettek) Javít-Hat-nak.

 

Ennyi volt, amit a politikáról és politikusaitokról közölni akartam.

Ők nagyon jól tudják ezeket.

És sajnos E, és más Tudásukkal és Erőikkel és Képességeikkel és hatalmukkal is (mely nem csak földi volt!) Vissza-éltek.

 

            Vessünk egy pillantást az „egész”-ségügyben dolgozók helyzetére.

            Sajnos való Igaz, hogy nagyon sok ember életét tették tönkre az egészségügyben dolgozók.

            Voltak olyanok, Akik ezt „Tudták”, mások még ma sem tudnak róla.

            Nem tudja a szülésznő vagy orvos, Aki beadja a szülés és születés idejét módosító gyógy-szert (vagy helyettesítsük inkább az „e”-t „a”-val!), hogy Isteni Törvényt és Szabályt, vagyis éppen a Legfontosabb és Első Isteni Törvényt és Szabályt, a LÉT, és mellette az AKARAT Törvényét is sérti.

            Honnan is tudhatná (pedig tud-Hatná!), hogy Lehetőséget teremt az ellenerő számára, hogy eltérítse az érkező Létet, és ezzel a Legsúlyosabb Törvény-sértésben működik közre.

            R-Égi Szabályaitok Szer-int ugyanúgy bűnhődött az ilyen (fel-használt, segítő) Lélek és test, mintha ÖnMaga, Tudatosan sértette volna meg a Szabályokat és Törvényeket, vagyis az is több életen át volt köteles Jóvá Tenni és Szolgálni, Aki Más parancsára Ölt, vagy végzett Tilos cselekedetet.

 

            Változott a Törvény és Szabály.

            Ma azok, Akik Tudattalanul SÉRTETTÉK (de nem Ölték!) az Életet és Létet, és ezeken által, vagy ezek Hatására vagy Együttesen az Akarat Törvényét, vagy Más Isteni Törvényt Vagy Szabályt, azoknak „enyhébb” a Jóvá Tétel, és számukra bizonyos Könnyítések érkeztek. (De csakis a számukra, vagyis azokra NEM HAT KI az Ő Kedvezményük, Akik Tudatosan sértettek vagy Öltek, netalán Tudattalanul használták Fel őket!)

 

            Csakis a TELJES ÉLETÜK alapján VAN Lehetőségük Jóvá Tételre.

            Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy NEM élhetnek olyan Könnyítésekkel és Lehetőségekkel (nagyon kevés – és Személyes Kivételtől eltekintve!), amik lehetővé tennék a néhány Feladaton Keresztüli, vagyis EGY-SZERI Jóvá Tételt. Ennek az az oka, hogy Rend-Szerint beletartoznak abba a „kategóriába”, hogy sokak életét sértették súlyosan.

            Ezeknek az embereknek és lelkeknek tehát

 

INNENTŐL KEZDVE

AZ ISTENI TÖRVÉNYEK ÉS SZABÁLYOK SZER-INT KELL ÉLNIE

 

ahhoz, hogy Életük és Létük jelen Életbeli Végeztével Megkapják a Szabad Választás Lehetőségét.

 

            Bár nem mindig használtuk ebben az értelemben (majd még erről is beszélek), de a

Szabad Választás

 

jelenti azt is, (és az Égi Törvények Szellemében EZT jelenti!), hogy

 

a Lélek ÉS TEST,

ha elér egy megfelelő Tudat-, és Fény-, Szeretet-Szintet,

Akkor Szabadon Megválaszt-Hat-ja, hogy

  • egyrészt marad-e Földi testében vagy Haza-megy,
  • másrészt ha Haza-megy, akkor Hová és Milyen Létbe Szeretne térni.

 

Néha az is előfordul-HAT, hogy a Lélek és a Test Beteljesítette Küldetését vagy Feladatát, és még sem akar távozni.

            Erre is MegVan az ilyen Beteljesült Léleknek (és testnek is!) a Lehetősége.

            Lehetősége VAN (saját) Fizikai testében itt maradni, és Új Feladatot vagy Küldetést Vállalni, vagy arra is Lehetősége Van bizonyos, az Életet és Létet veszélyeztető helyen és időben (vagyis Térben és Időben – tehát nem kell elhagynia a LÉT-et, hogy újra le-születhessen!), hogy élhessen Test-Cserével.

            Nagyon kivételes ez utóbbiaknak (Szabályos Körülmények között) a Lehetősége, és Kizárólag Személyre, Időre és Térre, Feladatra és Küldetésre is Kiterjedő Teremtő EgyIsteni Engedéllyel Lehetséges.

 

            Az ellen sajnos gyakran Élt a Test-Cserével Törvény-sértő Módon, és sajnos ez vezetett nagyon sok súlyos bűncselekménynek az elkövetéséhez.

            Említettük korábban is, hogy alkohol vagy kábítószer, sőt néha „zene” (jaj, hívjuk inkább másképp!), vagy valami dübörgés hatására a Lélek elhagy-hat-ja a testet.

            Ilyenkor, megfelelő Védelmek és Tisztaság híján sajnos betérhetnek a Lélekhez hasonló rezgésű (Engedély nélkül csakis „alacsony” rezgésű, tehát nem-Fény-lelkek!) Lények is a testbe, és rávehetik a „testet” bizonyos, egyébként a Lélektől teljesen idegen tettekre.

            Hányszor mondjátok ma is, hogy ilyen „szerek” (jaj, használjunk inkább más szót), szóval ilyen „drogok” hatására „Ki-Vetkőzik” (és KI-Vétkezik!) a Lélek és a test.

            Vétke ez Léleknek és testnek Egyaránt!!!

            Vagyis

 

mindenki Felelősségel tartozik Saját cselekedeteiért!

 

            Akkor, amikor ma már Tudott mind a kábítószer, mind az alkohol, mind más élvezeti árú (eláruló) cikkek hatása, mind a kedvezőtlen hatású összejövetelek hatása, akkor senki sem hivatkozhat ÖnMagja, vagyis Istene előtt arra, hogy „Nem Tudtam, Uram!”

            Nagyon megnőtt a Felelősségetek ezen a Téren!

           

Nagyon megnőtt a felelősségetek a tekintetben, hogy

 

  • MIT tesztek a létetekkel,
  • MIT engedtek (táplálékként és italként, gyógy-szerként vagy más anyagként) a testetekbe,
  • valamint a tekintetben is, hogy Mit kezdetek a bennetek ÉBREDETT TUDÁSSAL.

 

            Ez utóbbival kapcsolatosan elmondom:

 

Nagyon nagy Ma a Felelőssége Mindenkinek,

Aki Bármilyen (Idő-Szer-ű vagy használható) Tudást őriz, vagy VAN annak birtokában,

és nagyon nagy Ma a büntetése annak, Aki a Tudást

nem adja át Annak és Akkor, Amikor Annak Eljött az Ideje.

 

Ez utóbbival kapcsolatosan elmondOM, mert AkarOM, hogy Tudjátok:

SENKI NEM SAJÁTÍTHATJA KI AZ ISTENI TUDÁST!

 

Meg Kell Osztania Másokkal az Isten, az EGYIsten Rend-elése és Szabályai és Törvényei Szer-int.

 

Nincs olyan, hogy „Ezt Én kaptam, Ez az Én Tudásom”!

 

SOHA

SENKI

NEM ÉLHET VISSZA

AZ ISTENI TUDÁSSAL,

 

SOHA

SENKI

NEM SAJÁTÍTHATJA KI

AZ ISTENI TUDÁST,

 

ÉS SOHA

SENKI

NEM FORDÍTHATJA

SAJÁT,

ÖNZŐ CÉLJAIRA.

 

Természetesen Mindenkinek Joga és KÖTELESSÉGE is ÖnMagját is gyarapítania, vagyis „saját céljaira” is fordítani az Isteni Tudást, de ez nem lehet Önző vagy Önös érdek és cél, hanem Mindenképpen az

 

Isteni Törvények és Szabályok SzeR-int és Szellemében

kell

mások

és ÖnMaga

megsegítésére,

vagyis Kiteljesítésére fordítania.

 

(Teljesen olyan lett ez a forma, mint egy Mérleg.)

 

Megszűnt az „elnézés” azokkal szemben,

Akik kisajátították, vagyis saját önző célra fordították,

vagy elrejtették mások elől,

netalán megsemmisítették az Isteni Tudást.

 

            Hallod ezt, Egy-házam?

            És megszűnt azok szám-ki-vetettsége, Akik Önzetlenül és áldozatokkal segítettek másokat.

 

            Át-Csoportosításra kerül az ERŐ, méghozzá nagyon Látványosan.

            Erről ma még nem beszélek bővebben, de Tudjatok Róla, hogy MÁR MŰKÖDIK és HAT Ez a Törvény és Terv.

            Hogyan és Miképp lehet ez, hisz itt ki nem hirdettetett?

            De már Kihirdettetett.

 

2007. június 1., péntek

 

            Valóban nem tudható pontosan, hogy hogyan alakul a Föld és népetek sorsa.

            Valóban nem tudható, hogy Ti, Ébredett emberek mennyire lesztek Hatásosak és Együtt Működők.

            És mégis Jó Hírem Van azok számára, Akik Hittel és Igazan Keresik Útjukat.

            Az, hogy Igazan, az azt jelenti: nem ártva másoknak, és Tisztelve, betartva az Isteni, Égi és Földi Törvényeket és Szabályokat.

 

            Sajnos nem vagytok egyformák, bár Formátok MaGából az EGYből ered.

            Sajnos sokan teljesen elvétették Küldetésüket, és ugyanúgy, ahogyan ezt korábban Te is tetted, felélték földi dolgokra Erőiket – pénzkeresetre és más, fontos, de nem elsősorban fontos dolgokra – , amiknek az lett a következménye, hogy elhasználtátok földi, ÖnMaGatoktól távolító célokra a MaGatokkal hozott, sokszor a születéskor már megcsonkított Erőiteket.

 

            Ez az Erő, amit MaGatokkal hoztok a Születéskor, a TISZTA SZER. Ezért is Van, hogy néha, ha valaki jelen van a születésnél, utána rosszul lesz, hányingere lesz, mert ő is „kap” a SzeR-ből, ami a Legtisztább Fény és a Szeretet.

            A SzeR tehát (ami ugye MaGa az Élet!) a születéssel érkezik le a Földre.

            Születéskor – ha szeretetben élik meg – SzeR-t kaphat közvetlenül az Egész Család, valamint minden (Égi és földi) Segítő is.

            Régen az egész család igyekezett tiszta szívvel és megtisztulva várni a születést. Már értitek, hogy miért. A kis jövevény Hozza a Saját Életéhez és létéhez, Feladatai megvalósításához szükséges SzeR-t vagy Erőket, és a Születés-Kapuban, vagy annak közvetlen közelében Tiszta Szívvel jelen Lévők Szintén Töltekezhettek SzeR-rel, hisz Új Feladatot Vállaltak a Jövevény Érkezésével.

            Felvállalták, hogy megtanítják az Isteni és Földi Szabályokra és Törvényekre.

            Felvállalták, hogy a Tőlük Telhető Legnagyobb Gondossággal és Szeretettel fogják Gondozni és Szeretni, megvédik minden ártó erőtől és bajtól.

            És legfőképpen azt ígérték meg, hogy szeretni és tisztelni fogják, mint a Teremtő Isten Új Földre érkezett MaGját.

 

            Ma már csak nagyon kevesen élhetik meg (bár egyre többen) TUDATOSAN a Születés Szentségét.

            Beszéljünk most erről a Születés Szentségéről.

 

            Ahogyan már mondottam, a szülés és születés alkalmával megnyílik egy különleges és közvetlen „Fény-csatorna”, hisz az addig másik Világban Élő, és a Születésre előkészülő Lélek VÉGLEG „bekötésre” és „beköltözésre” kerül a Földre és testébe.

            Tudjuk, hogy kicsiny korában még a gyermek nem annyira szorosan Van kötve a testéhez, mint majd nagyobb korában. Ilyenkor még gyakrabban megnyílik számára a Választás lehetősége, hogy menni akar-e (vissza), vagy pedig marad a testében.

            Sokszor Van megmagyarázhatatlan haláleset a gyermekek körében, és ilyenkor a Lélek valami miatt (lehet hogy azért, mert egy fontosabb Feladatra hívják el) elhagyja földi testét.

            Nagyon sok ilyen haláleset volt mostanában is, rengeteg gyermek gondolta meg magát, hogy mégsem akar jelen lenni az Átmenet idején földi testben.

            Oka ennek részben az Ébresztők, vagyis az Elindítók nem kellő Ébredettsége, vagyis voltak olyan Lények és lelkek, Akik Úgy döntöttek – és erre Engedélyt is kaptak – hogy nem vállalják a földi életet.

 

            És mégis jó hírem Van néktek, mert azok a Segítőitek, Akikre Mind Gyermekként, mind Más, Égi Vagy Földi Segítőként Szükségetek Van az Átmenethez, Azok MÁR Földi testben Élnek Köztetek.

            Mindegyikük Úgy döntött, hogy Megsegíti ezt a Népet.

            Oka ennek természetesen az, hogy

  1. – Módosultak a Földre vonatkozó (sérült) Szabályok és Törvények, és
  2. – Oka az Is, hogy Lehoztatok egy lehetőséget, az EGY-SZERI LE-SZÜLETÉS Lehetőségét.

 

Igen, ezt is Be KELLETT Kötnötök, mert Különben nagyon sokan nem vállaltak volna földi életet, okulva a világháborúk körüli helyzetekből.

 

Egy-SzeRi leszületés alatt azt értjük, hogy csupán egyszeri Életet vállaltak, egyetlen Életet vállaltak a Földön, és ezért reájuk (részben) Más Törvények és Szabályok Vonatkoznak.

Róluk majd még mesélek más alkalmakkor, de most elég ha tudjátok, hogy Ilyen Könnyítések is érkeztek Gyermekeitek, és ezután érkező Gyermekeitek számára.

Mindez azt jelenti, hogy „Elmenetelükre” egészen Más Törvények és Szabályok Vonatkoznak.

Az Isteni Törvények és Szabályok Természetesen Rájuk Is Vonatkoznak.

 

            El kell mondanom, hogy közületek is sokan úgy maradtak és marad-Hat-nak földi testben, hogy Isteni És Égi Énjeik Előkészítették Számukra ezt a Lehetőséget.

            Sokan Vagytok, Akik Már Élitek ezt az Egy-SzeRi leszületési Lehetőséget.

            Nagyon sok Égi Segítő ugyanis csak Úgy vállalt földi Küldetést vagy életet, hogy „Biztosítékot” Kértek a Teremtő EgyIstentől, hogy szükség esetén „Kimenekítik” Őket.

            Ez a Kimenekítés jogos Kérése volt az Égieknek, hisz valóban nem tudható, hogy az Isteni Terv Megvalósítása Mikor és Hol Hozza majd az elvárt eredményeket. Ugyanakkor az sem megengedhető, hogy bizonyos pusztító lények hatására földi testbe zárva maradjanak olyan Lények és lelkek, Akik erre „nem szolgáltak rá”, és éppen emiatt lenne nehezebb utána a Földön élők megsegítése.

 

            Sajnos Való Igaz, hogy a földi testben „csapdába” esett lelkek „kimenekítése” a Háborúk után nagyon nehéz Feladat volt.

            Nagyon sokan olyan mélyen bezáródtak a pusztítások miatt, hogy elérhetetlenné vált a szívük számunkra. Jól Tudjátok, hogy

 

Minden „Új” és „Jobb” csakis a szíven át, a Szívek Hídján át

  • Érkezhet,
  • és Áramolhat is Térben és Időben.

 

Ezeken a bezáródott szíveken át nem jöhetett segítség.

            Ki kellett találni új módszereket az Itt-rekedt Küldöttek és Segítők megmentésére.

            A Küldöttek és Segítők Vonatkozásában már említettük, hogy Ők Rend-Szer-int nem földi emberi, karmákkal terhelt életeket élni jönnek, hanem egy-egy életre, Feladatra vállalnak leszületéseket.

            Földi Életük során azonban (még ha élhetnek is könnyítésekkel), kötik Őket is a Földi Szabályok és Törvények.

            Mindez azt jelenti, hogy Elmenetelük „könnyített”, vagyis nagyon jelentős Törvény-sértésektől eltekintve Közvetlen és Azonnali, azonban amíg élnek, addig rájuk is vonatkozik az a Törvény és Szabály, hogy csakis a szívükön át juthatnak Új Erőikhez.

 

            A háborúk utáni időszakban nagyon sokan közűlük oly mélyen sérültek, hogy képtelenné váltak arra, hogy megnyissák a szívüket. „Csapdába” estek, hisz le nem ezért, nem háborúskodni, hanem tanítani és gyógyítani érkeztek.

            Nagyon sok Erő kellett, amíg Kimenekítettük Őket.

            Valóban menekítés volt ez.

            Úgy képzeljétek el, hogy leszületik a Földre egy nagyon Jelentős Gyógyító vagy Tanító Szellem, hogy segítse a Földet vagy az Embereket. Szívükben Ők Különleges, Másokra is Ható Kódokkal érkeznek, hogy Segítsék az Ébredőket.

            Akkor, amikor bezáródnak, Akkor bezáródnak Kódjaik, amikkel Másokat Segíthettek volna, és ők maguk is egyedül maradnak.

            Mindez természetesen azt is jelenti, hogy ez a Szellem Máshol ezzel az itt bezárt Erőjével (még ha ez így Teljes mértékben nem is igaz) nem élhet.

            A Lényeg az, hogy amíg „bezárt” Részek élnek a Földön, addig a „Szellem sem Teljes”.

            Ennek a megvilágításáról még máskor majd beszélek.

 

            Tehát a Le-érkezők azt kérték, hogy kapjanak „Biztosítékokat”, vagyis Használható Könnyítéseket Olyan esetekre, amikor valami miatt képtelenek lennének a meglévő földi szabályok szerint

  • akár a Küldetésük Megvalósítására (tehát hogy ha elvész a Küldetés, akkor ne legyenek itt tovább feleslegesen), továbbá
  • arra az esetre is, hogyha bármi „sérülés” érné őket, és nem lennének képesek a földi Szabályok és Törvények Szerint az Elmenetelre.

 

Ezek a Könnyítések Megérkeztek, és Természetesen – bár VAN Hozzá Törvény és Szabály, de – Teljesen Személyre Szóló Megegyezések.

Isteni Énjeitek majd annak idején, hogyha ezzel Élhettek, időben fognak erről értesíteni Titeket, továbbá arról is, hogy ezek SZÁMOTOKRA pontosan mit jelentenek.

            Elmondtam, hogy Tudjatok róla, és kevésbé izgasson ezután Gyermekeitek sorsa.

            Gyermekeitek számára Ti, szülők, mert hogy „Felelősek” Vagytok Értük, kérhetitek ezeket a Könnyítéseket és Lehetőségeket. (Gyermekek alatt a nem felnőtt, vagyis nem az ÖnMaGáért már Felelős Gyermekeket értem – de IMÁkkal és Szeretettel Őket is Segít-hetitek, hogy Találják meg az Isteni Tervük Szer-inti Útjukat.)

            Nagyon sok Könnyítés érkezett Gyermekeitek számára is, hisz (többnyire) Ők a legkevésbé „felelősek” a Föld és a Lét mostani állapota miatt. Mondottam, hogy igyekeztünk minden Törvény és Szabály Vonatkozásában előtérbe állítani az Egy-Én-i Felelősséget.

 

    Az írás folytatódik a II. részben. A II. rész elérhető ITT.

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!