omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2007 május 18 - május 31
Írások - 2007 május 18 - május 31 : 20070518 - Én, a TeremTő EgyIsten Tanítom Népenet I. (I. rész)

20070518 - Én, a TeremTő EgyIsten Tanítom Népenet I. (I. rész)

  2013.01.31. 15:06


2007. május 18., péntek

 

Én, a Teremtő EgyIsten Tanítom Népemet – I. fejezet

 

Új Hold, Új Tanítás.

Én Aki Vagyok a Rend és a Fény és a Szeretet és Új Erő – OmMáát Ré Erő, köszöntöm Létünket.

            Csakis Tisztán és Igazan Szólhatok, és megnevezem Magunkat a Mindenható és Teremtő EgyIsten Szent Nevével és Szent Nevében.

 

            Isteni Énjeiden át Én, Mi a Teremtő és Mindenható NagyBoldogAsszonyi, Szent, Isteni, EgyIsteni Szent Erő Szólítom Népünket.

 

            Isteni Énjeiden át Én, Mi, a Mindenható és Teremtő EgyIsten Szólítom, és immár Tanítom is a  Népünket.

 

            Népem Vagytok, ha Ti Annak Nevezitek és Tartjátok Magotok.

            Népem Vagytok, mert sokan hívják és Szeretik, nem pedig „félik” az Istent, bár az Isten-félő kifejezés régen egészen mást takart, mint takar manapság.

 

            R-Égen az Isten-félő ember vagy lény azt a jelentést hordozta, hogy Isten-FÉLE, vagyis az Istenhez hasonlatos.

            Mindössze egyetlen hang választja el a két jelentést, ám „Ég és föld” köztük a különbség.

            Istennek egyik FELE továbbá az az Ember, Aki földi Testben Élve Keresi az Utat Haza, mert már felismerte „Szülő-Otthonát”, vagyis tart Haza-FELÉ.

            És Istennek „fele” még azért is, mert a Teljesség Isten és Ember számára is majd csak az Egységben válhat Teljessé.

 

            Ennyi bevezető után Hozzátok, Isten-féle, vagyis Istenhez (Tisztaságban és Jóságban, Szelídségben és Tudásban, Alázatban és Szeretetben és Erőben is) egyre Közelebb kerülő Küldötteimhez Szólok.

 

            Istennek TERVE VAN ezzel a néppel és Léttel, amiben Élitek a Létetek.

            Istennek Terve pedig az, hogy ez a nép – túllépve a mai Lét Kereteit, Vala-Mi Küldetés-Féle tettet hajtson végre, vagyis áttörje azt a szilárdnak és megkövültnek látszó, ellenben már alig létező valóságot, amely elválasztja Őt az Istentől. (Ne felejtsétek el, hogy Most jött el a CSÍ-rázásotok, Mag-vetésetek Idője!)

 

            Istennek többek között olyan Terve is Van a JóIstenben hívő, és a Lét és Szeretet Törvényét betartó és követő Küldötteivel, hogy ezek a Küldöttek még az előtt eljuthassanak a Mindenség és Teljesség Élő Állapotába, mielőtt még elhagynák majd ezt a földi síkot, hogy a választott Útjukon haladjanak tovább a Fény felé vezető, vagy a Fényt elérő Útjukon.

 

            Kicsit megint „talányosnak” tűnhetnek a szavaim, de majd szép lassan, néhány nap alatt megértitek ezeket is.

 

            Akkor, amikor elkezdtelek tanítani Benneteket ezeken az oldalakon, azt azért tehettem meg, mert

  • egyrészt volt rá „igény”,
  • másrészt volt rá „befogadóm”, Aki felvállalta ezt a Feladatot.

 

Nagyon sokféle Küldetés és Feladat került kiosztásra elmúlt napjaitokban és heteitekben Isteni és Földi Énjeitek Felajánlásai és Vállalásai alapján, és a komoly Felajánlások és Vállalások többsége már megkezdte

  • vagy a nagyon gyors és intenzív felkészülést,
  • vagy pedig már magát a Küldetés vagy Feladat Teljesítését.

            Ez az oldal, amit most olvastok, felvezetője egy újabb tanításnak, tanítás-sorozatnak, amivel majd igyekszünk minden Útkereső felé, de elsősorban az „Éppen Most Ébredetteknek”, valamint a „Már kicsit haladóbbaknak” olyan kipróbált és bevált, vagyis Időtökben és Teretekben már működővé lett és használható tanításokat és ötleteket is adni, amikkel gyorsabban és jobban haladhatnak mindazok, Akik valóban komolyan veszik Saját Felelősségüket, és igyekeznek megismerni, és élni is ÖnMagukat.

 

            Sajnos még mindig nincs készen minden olyan Erő és Eszköz, amivel „Mindenki” élhetne, viszont van sok olyan (Égi és földi) Segítő már, Akik ezek hiányában is, amíg „elkészülnek” ezen Erők és Eszközök, átsegíthetnek Titeket bizonyos nehézségeken.

 

            Nem is szaporítom tovább a Szót, hanem kezdjünk is bele a mai tanításba vagy leckébe.

 

            A Mai napi témánk az Imák Ereje lesz. Nagyon aktuális, így Pünkösd előtt pedig különösen az.

            Pünkösdnek régen más jelentősége volt, mint volt az apostolok idejében, és az azt követő korban.

            Pünkösd, vagy a pünkösdi időszak egy Szent „Megtermékenyítő” vagy „Megszentelő” Ünnepe volt a Létnek, amikor is már virágot bontott, vagyis „feltámadt” a Természet és az Élet, és ebben az Időben érkezett meg az az

- Áldás és

- Segítség,

ami biztosította, hogy mind az állat és növény, mind a Föld és a Természet, és természetesen Maga az Ember is Megújítsa Önmagát. (Vagyis nagyon nem mindegy az, hogy „milyen állapotban” Van ilyenkor az Ember, és milyen kéréseket, Imákat fogalmaz meg ebben az Időben!)

            A „virágzás”, a „beporzás előtti élet” maga a felhívás a Nászra és Megújulásra.

            A Természet a „legszebb” formájában hívja és várja a JóIstent.

            Tegyétek ezt így Ti is!

 

            Nem véletlen az, hogy az apostolok is ezt a „Megújító” Időszakot használták (és használhatták fel – kissé gyorsított menetben) a Megtisztulásra és Megújulásra, hiszen ez a Föld Életében az a Termékenységi és Teremtő Ciklusi Rész, amikor a „kinyílt virág” vagy (a Ti esetetekben) a „Megérlelt Mag” várja a „jussát”, vagyis az Áldást és Erőt mindarra, mindahhoz, amit felmutatni képes.

 

            Az apostolok ugyanúgy Tisztultak és Tanultak, ahogyan ma azt a legtöbben teszitek, és nagyon sokatokban Van Jelen ma olyan „apostoli” Segítő Erő, amely Segíti, hogy akkorra, amikorra kell, készen legyetek a Feladataitokkal.

 

Kérjétek tehát Segítőiteket, hogy segítsék,

hogy „Időben” készen legyetek a Vállalásaitok Teljes-ítésére.

 

            Mondottuk azt is, hogy nagyon sok Segítő Erő, és elsősorban olyan Segítő Erő Öltött Most Létet vagy testet E Térben is Időben, Amik vagy Akik (akár földi síkon, akár más síkján a Világnak) már sikeresen teljesítettek „Ébresztői” Feladatot vagy Küldetést.

            Feladat esetében, ahogyan már mondottuk, mindig egy adott Lét keretei által meghatározott Vállalás teljesítéséről van szó, míg Küldetés esetében a vállalás az adott lét Kereteit meghaladó, azt Rend-Szerint Felbontó vagy azt Megújító tettekre vonatkozik.

 

            Sajnos Rend-Szerint az Ébresztők is (Égi és földi síkon egyaránt) csakis olyan Eszközökkel és Erőkkel élhettek, amik már megtalálhatóak voltak az adott lét Keretei között, és ez ugyebár segítette a Feladat, viszont hátráltatta a Küldetés végrehajtóit. (Küldetés esetében ezért van szükség „külső” segítségre, valamint az Elemek fokozottabb segítségére, és ez Teremti meg a LEHETŐSÉGÉT is a Külső és Közvetlen Segítség bejövetelének!)

 

            Manapság az egyik Leg „vitatottabb” téma Égben és földön egyaránt az, hogy akkor, amikor Küldetést teljesítő, vagy azt felvállalt nép másokhoz képest (Tudásban és anyagiakban, vagyis Bőségben is) „hátrányos” helyzetből indul, akkor milyen olyan Eszközökkel és Erőkkel Segíthető a Saját Létén belül, ami lehetővé teszi a számára, hogy mihamar utolérje, vagy meg is haladja azt a Lét-Eszköz-Tárat, ami a Rend-elkezésére áll.

 

            Sajnos a „r-Égi” Törvények és Szabályok is Igen sok megkötést tartalmaztak erre vonatkozóan, és mivel „Vég-Időket” ilyen formában most élünk először, ezért az Égi Törvények alapos átkutatása után állítottunk össze olyan „segítséget”, ami Törvényes,

  • Teljes Egészében Törvényes,
  • ugyanakkor nagyon jelentős könnyítéseket is tartalmazhat az arra „érdemes”, vagyis a Küldetést vagy Feladatot felismerő és felvállaló, azokért tevő, vagy azokat már Élő Földi Küldötteink és Segítőink számára.

 

            Nem fogok nagyon sokat „jogászkodni”, de értenetek kell, hogy a Tiszta Égi Erők sem nem játszhatják ki, sem nem szeghetik meg a Törvényeket és Szabályokat, azonban mindent igyekeznek elkövetni annak érdekében, hogy megismerhessétek a Titeket Segítő, Léteteket és Feladataitok megismerését és felvállalását segítő Erőiteket és Lehetőségeiteket.

 

            Az, hogy a Földön jelenleg nagyon sokféle (Égi, és földi formát öltött „testben”, megjelenésben is jelen lévő) Erő Van jelen, egyrészt lehetővé teszi nagyon sokféle Szabály alkalmazását, ugyanakkor az is nagyon fontos követelmény, hogy ezek a Törvények és Szabályok egymást ne „gyengítve”, ne egymás ellenében, hanem egymás Hatásait Erősítve működjenek.

 

            Mondok majd egy példát, hogy megértsétek.

            Például a Természet Erőire egészen más (bár Alapjaiban ugyanaz) Törvények és Szabályok vonatkoznak, mint mondjuk a csigákra vagy az emberekre, viszont jelen állapotukban mindegyikük léte a Föld Létének Felemelését szolgáló Isteni Terv része. Hogyan Hathatnak ezek egymást támogatva vagy erősítve?

            A Természet Erőinek Van egy olyan Erője és Lehetősége itt a Földön, hogy például a csigák fajainak változtatásával, valamint szaporodásuk szabályozásával, vagy egyes területekre több csiga „elvezetésével” bizonyos, a csigák jelenlétéhez kötött Feladatokat elvégezzenek (vagy elvégeztessenek).

            Voltak olyan korszakai az életnek, amikor nagyon sok csiga és emlős került a föld vagy víz alá, és ezek az elmeszesedett, majd elüledékesedett rétegek ma sokféle, elsősorban például gyógyászati célra is alkalmas anyaggal és erővel segíthetik az embereket.

            Az más kérdés, hogy az ember nagyon sok időben és helyen nem arra használja a Természet által formált és kialakított Erőket és Eszközöket, amikre azok ténylegesen Rendeltettek.

 

            Szóval a csigák, és a Föld valamennyi Élőlénye bizonyos meghatározott célok vagy Feladatok megvalósítása érdekében ölti fel éppen azt a „formát”, vagy „szokást”, amivel rendelkeznek, és Rend-szerint igen könnyen kikövetkeztethető feladatokkal (embert, vagy Természetet, Földet segítő feladatokkal) rendelkeznek.

            A csigák esetében valóban van egy olyan, „meszes” héjat gyártó feladatuk, amik hasonlóan a kagylókéhoz, bizonyos víz vagy szárazföldi meszes anyagú telepek létrehozását segítették, és ugyanakkor meszes jelenlétükkel mindig magának a Földnek a megújulását is segítették.

            Soha nem gondolkodtatok el azon, hogy azok a nyálkás és puha testű valamik miért húznak maguk után olyan hatalmas házakat? Nem pusztán azért vannak itt, hogy leéljék az életüket, mint ahogyan egyetlen, majdnem egyetlen lénye sem ezért Van itt a Földnek, hanem Vala-Mit mindenki Hoz, és Vala-Mit mindenki el is Visz, amikor érkezik, vagy távozik ebből az Életből.

 

            A csigák elsősorban „terheket” hoznak és visznek, vagyis fizikai síkra hoznak le bizonyos, gyógyító célra, és sok más célra is (de nem elsősorban „táplálkozási” célra) alkalmas „anyagokat” és Erőket, és ugyanakkor piciny létükkel gyógyítják magát a Földet és a Létet is.

            Visszatérve ahhoz, ahonnan elindultuk: a csigáknak tehát, mivel „védett” létet élnek a maguk szintjén „védett otthonukban”, viszonylag kevés táplálékra és élelemre van szükségük, azonban még a szárazföldi csigák is nagyon erősen kötődnek a vízhez és nedvességhez. Vállalásukat, vagy „küldetésüket” ugyanis „csak” nedves körülmények között, vagyis a vízzel, a víz Elemével és Erőivel együtt-működve valósíthatják meg.

            Sajnos a víz szennyezettsége nagyon erősen befolyásolja ezeknek az apró lényeknek a lehetőségeit is, mert nagyon sok területen – az eredetileg oda irányított apró lények képtelenek életben maradni, és így nem végezhetik el a reájuk bízott „teher-mentesítő”, illetve gyógyítást segítő feladataikat sem.

            A csigáknak, hogy túléljék e szennyezettséget, bizonyos változtatásokra volt szüksége, és ezekhez engedélyeket kértek és kaptak.

            Egyik ilyen könnyítésük, engedélyük volt az, hogy nem kell olyan helyen gyógyítaniuk és élniük, ahol emberekkel együttműködve gyógyíthatják a Földet, vagyis olyan területeken, ahol „Ébredettebbek” az emberek, ott kevesebb csiga él.

            Persze itt is vannak kivételek, de ez a „csigák vállalása”, valamint a Természeti Erők és a Föld megállapodásának az eredménye.

            Nem tudom, hogy észrevettétek-e már, hogy egy időben nagyon sok csiga volt a környezetetekben, mára viszont nagyon sok helyen csökkent a számuk.

            A csigák tehát – hozzátok hasonlóan – bizonyos Égi és földi terheket is vittek, Erőket hoztak, terheket vittek, és ebben a körforgásban Ők is segítettek népet és Földet.

            Népetek soha nem evett csigát, mint ahogyan (kevés kivételtől eltekintve) nem evett lovat vagy kutyát, macskát sem, mert ezek segítőitek.

            Őseitek vadakat ettek, amiket vadásztak, és a vadászat nem „kilövést”, hanem nemes versengést, és kölcsönös Tiszteletet is jelentett.

            Már sajnos a „lakomák” korában kezdett elcsúszni ez az arány és tisztelet, bár még igen gondosan ügyeltek arra Őseitek, hogy ne zavarják meg (nagyon) a Természeti Egységeket, vagyis ügyeltek arra, hogy a „természetes szaporulat” a természetes élőhelyeken biztosított legyen.

            Őseitek pontosan tudták, hogy ha az ember természet-ellenes módon avatkozik be egy természeti egység vagy táj életébe, akkor ott „borulás”, a Megújulást hátráltató változás következik be, és ezt a Mindenható és Teremtő Isten és Istenanya, mint az Élet Alkotója és Teremtője nem nézte jó szemmel.

            Az, ami a Természetben létrehozatott, az az Isten és Ember gyönyörűségére, és megsegítésére is alkottatott.

            Nincsen a Természetnek egyetlen Lénye vagy eleme sem, ami „felesleges”, vagy pusztulása után pótolható lenne egy adott, vagy a Föld más területén.

 

Minden

  • természetes életformának
  • ott és akkor,
  • ahol természetes módján és formájában megjelenik,
  • a Föld, és az Egész Lét szempontjából is Feladata vagy Küldetése van.

 

            Visszatérve még egy pillanatra a csigákhoz.

            A csigáknak tehát mondottam, hogy Van egy Föld-gyógyító Rendeltetése is.

            Leggyakrabban azt láthattátok, hogy esők után, amikor a csigák elindulnak, hogy beteljesítsék Föld-gyógyító feladatukat, akkor „csíkokat” húznak maguk után.

            Ezekkel a CSÍkokkal, „természetes módon” bizonyos jeleket hagynak maguk után, és ezek (ha természetes módon, vagyis emberi beavatkozásoktól mentesen születnek, akkor) bizonyos Segítő Erők számára nyitnak meg gyógyítási Lehetőségeket.

            A csigák maguk is gyógyítanak „nedveikkel”, de gyógyító Erejük leginkább a Hozzájuk kapcsolt Segítőiknek (Akik nem visznek akkora terheket) Van.

            Ha a csigák nem tudják „beteljesíteni” Feladatukat vagy Küldetésüket (ami az „elsivatagosodásban” nyilvánulhat meg), vagyis ha Segítőikkel és „nedveikkel” nem gyógyíthatnak egy adott, erre „kijelölt” területet, akkor a Természet Erői gondoskodnak arról, hogy egy adott Területről a csigák eltűnjenek.

             A csigák „élete” rövid, és ugyanakkor nagyon nagy terheket visznek. Terheikkel, „vezeklésükkel” gyógyítják a Földet, és ha majd már nem lesz szükség a „vezeklésükre”, akkor a csigák (néhány kivételtől eltekintve) „Haza-mennek”.

            Az ember segítheti ezt a Haza-menetelt, természetesen nem azzal, hogy megeszi őket (bár  időnként erre is Van lehetősége az embernek), hanem azzal, hogy átveszi tőlük a Föld-gyógyítási és Egyen-súly fenntartási Erőket és Terveket/ terheket.

            A csigák tehát (természetes formájukban) össz-hangban élnek a Természettel, és egymás munkáját segítik az Isteni Terveik Szer-int.

 

            És most e kis példa-beszéd után térjünk vissza az IMÁK Erejéhez.

            Nagyon sokan MEGTAPASZTALTÁTOK, hogy IMÁitok, vagyis Teremtő Igéitek Hatása Igen jelentősen megnőtt utóbbi hónapjaitokban és heteitekben, vagyis egyre inkább közelít a Teremtő Igei Szerepéhez.

 

            Imáitok nagyon sokfélék, és ez nem csak a bennük megfogalmazottakra, hanem magára az Imádság Módjára is vonatkozik.

            Imában Rend-Szerint olyan „v-Ágy”-akat fogalmaztok meg,

  • amiknek a megteremtését kéritek,
  • vagy aminek a megteremtésében Ti Magatok szeretnétek közreműködni.

 

IMÁitok Hatására

 

(mint egy puha, megvetett ágy, vagy még inkább egy jól előkészített virág-ágy)

 

befogad-hatjátok a Teremtő-Erőt,

hogy vágyaitok tárgyát megalkossátok Vele és Belőle.

 

            Az IMÁK SZER-epe is változott. Változott, mert mint mondottuk már, MÁS KORBAN Élitek a Létetek, és a Kor-Szak Váltás nagyon sok Új Módosítást, Szabály-változást eredményezett.

 

            Csak egy nagyon rövid kitérő:

  • Törvény alatt az Egész Kort, Jelen esetben a Föld Egész Teremtési Szakaszát átfogó szabályokat értek, míg a
  • Szabály a Kor Szakaihoz, vagyis az egymás utáni Kor-Szak-Váltásokhoz IGAZodik egy adott Teremtési cikluson, Koron belül.

 

Törvény módosítására csak nagyon kivételes, a Föld Létét és Életét is fenyegető veszély esetében Van lehetőség, ugyanakkor a Szabályok rugalmasabbak, bár ezek megváltoztatása is (pontosan a benne élők védelmében – hogy ne zavarjuk össze őket a sokféle változtatással és Szabállyal) nagyon szigorú feltételekhez kötött.

      Ugyanúgy, ahogyan a földi törvények többsége esetében is, a Törvények és Szabályok Tudása és ismerete szükséges ahhoz, hogy valaki megfelelően, vagyis a Szabályok Szer-int élhesse életét.

            Figyelemmel arra, hogy földi életetekbe a „Felejtés fátyolán” át érkeztek, és ráadásul még igen kicsiny, és földi Tudatossággal alig rendelkező testbe is születtek, ezért szüleitek és tanítóitok azok, akik átadják nektek a Reátok Vonatkozó Törvények és Szabályok ismeretét.

            Az Isten Törvénye az Elsődleges, hisz Ez, Ezek Hat-ározzák meg és szabályozzák, működtetik az Egész Létet és Természetet, és ha valaki nem tartja be és nem ismeri ezeket a Törvényeket, akkor igen rövid életet él meg.

            A Törvények, mint a Karma, a Szabad Akarat, az Élet és Lét Tisztelete és Szentsége, valamint az Erő és Hatalom Törvényei sokatok előtt ismertek – de vajon ismertek voltak-e előttetek már gyermekkorotoktól kezdve? Ismeritek-e vajon a népetekre vonatkozó Törvényeket és Rend-elkezéseket, vagy népetek és Létetek Célját és Rend-eltetését?

            Sajnos a világ  legtöbb „civilizált” és „fejlett” társadalmában nem fordít az oktatás semmit ezek megismertetésére, hisz Istennel Élt Világban nem lenne lehetőség háborúkra, valamint a Természet és a Lét szennyezésére, Ön-pusztító, vagy másokat ki-szolgáló, sőt másokat rabságban tartó életre.

            Fontosak mind a helyesírási és matematikai szabályok és ismeretek, történelmeitek (igaz) ismerete, de mit sem érnek ezek, ha nincs ott mögöttük és bennük az Isten Törvényinek ismerete.

 

            Visszatérve mai témánkhoz, vagyis az IMÁK Erejéhez.

            Törvény az, hogy

 

Létbe és életbe csakis HÍVÁS (és Befogadás!) alapján érkezhetnek

Léten-Túli Erők és Eszközök,

 

és ezekről bővebben beszéltünk utolsó üzeneteinkben.

            Törvény az is, hogy

 

Térbe és Időbe

(MA MÁR, és eddig is, bár voltak, akik sajnos ez ellen is vétettek)

 

csakis a Szíven és a Szeretet-„hídján” át érkezhetnek Erők.

 

Régen sajnos Igaz és Tiszta Szíveket arra is használtak fel bizonyos mágikus Tudással és erőkkel rendelkező erők és emberek, hogy rajtuk által nem a Fényt növelő erőket is beengedtek és hívtak.

            Sajnos nagyon sok Igaz és Tiszta szív esik még ma is áldozatul ilyen ártó erőknek, viszont már

 

lezáratott az a lehetőség, hogy Szíven át „nem-Fény-erők” Térbe és Időbe lépjenek.

 

 

            Ezért mondottuk, hogy Magatokban a Jót és Igazat, a Fényt Erősítsétek, mert szíveiteken át Térbe és Időbe ártó erő már BE nem térhet, de az árny arányát a Fény rovására magatokban és magatokon át mégis növelhetitek, ha az ellenségeskedést, dühöt és indulatot követitek, esetleg megtévesztésnek teret adva, vagy más módon, például panaszkodással növelitek.

 

            Tehát nagyon fontos Tudnotok és Ismernetek, hogy

 

Szíveiteken, valamint „Szeretet-hídjaitokon” át Térbe és Időbe,

Kéréseitek Által csakis Fény és Rend és Szeretet Erők térhetnek.

 

            Törvény ez, és megerősített, Megszentelt Törvénye a Létnek.

 

            Nagyon fontos azt is tudnotok, hogy

 

„Minden IMA kérés, de nem minden kérés IMA”.

 

            Az IMA, mint Kérés, alkalmas a behívására vagy fogadására bizonyos,

  • az Isteni Tervben gyökerező, (az Isteni Tervben már Szer-eplő vagy ezután Szer-eplő)
  • és a vágyaitokban már megfogalmazódott
  • és formát öltött kéréseitek Hatására beengedhető Erőknek.
  •  

            Ellenben nem minden kérés alkalmas arra, hogy Isteni Tervetek Szer-int segítsen Titeket, viszont kérés-jellege miatt mégis „formázza”, meghatározza az utatokat.

 

            Nézzük ezt egy kicsit részletesebben, mert fontos, hogy megértsétek.

 

 

 

 

            Az IMA ma egy olyan

forma” (Lehetőség vagy út),

 

amely bár nincs mindig szavakhoz, mint megjelenési formához kötve, de

 

megformázott és kimondott szavakat öltött formája

felerősíti a „vágyat”, ami meghúzódik mögötte.

 

            Lehet, hogy csak egyszer mondotok el egy imát, lehet, hogy sokszor megismétlitek, majd még ennek a jelentőségéről is később beszélek, de a lényeg az, hogy

 

  • szavaitokkal megformázott,
  • és érzelmekkel átitatott gondolataitok azok, amik a leggyorsabban és a legHatásosabban (és ha mindezt „Isteni Énjeiteken át” teszitek, akkor a Leg-Közvetlenebb Úton és Módon is) jutnak el a „Teremtői Tanács”, vagyis az Egy-Isten Színe Elé.

 

            Nagyon sok kérés és IMA hangzik el minden pillanatában a létnek.

            Nagyon sok kérés és „ima” hangzik el önző, egy-Én-i vágyakra, és nagyon sok olyan is Van, Ami a Lét és Élet Jobbá és Igazabbá Tételére Vonatkozik. Ez utóbbiakat nevezzük Ma, Mától IMÁknak!

 

Az IMA olyan kérés, ami Össz-Hangban Van a Teremtői Tervvel.

 

            Minden IMA és kérés meghallgattatik, és Isten, valamint az Isteni Ének Terveibe feljegyeztetik.

            Azok, amik Egyeznek az Isten és Isteni Ének Terveivel, azok AZONNAL Teljesedésbe mehetnek, míg azok, amik nincsenek „még” a Tervben, de hasznosak lehetnek (vagyis Megvalósulásai az Isten Tervében „gyökereznek”) a Lét és Élet megsegítésére, azok Újabb Tervezésre vagy Terv-be foglalásra kerülnek.

 

            Mindegyik Kérésetekkel, még azokkal is formázzátok a Létetek, amik teljesen ellentétesek Isteni Terveitekkel.

            Mindegyik Kérésetek – pontosan e formázó ereje miatt – nagyon sokat lendíthet előre, vagy sajnos hátra is Titeket. Éppen ezért lenne egyre fontosabb az, hogy Ismerjétek, megismerjétek mind a népetek, mind a Föld, mind pedig a Saját Küldetésetek. Sokat segít az, ha Tudjátok, hogy

 

egy Tanító és Gyógyító,

valamint a Létet Felemelő Küldetést hordozó Népben Élitek a Létetek,

 

mert e-Szerint Valami „Hasonló” a Feladatotok vagy Küldetésetek. És hogy ezen belül merre, milyen irányba menjetek, azt, már mint

 

a „jó” irányt mutatják Örömeitek és Igaz Szenvedélyeitek,

a „rossz” irányt pedig a Szenvedéseitek.

 

            Beszéltünk már „átkozódó” vagy szitkozódó kijelentéseitekről, amik bizony (ha már vagytok azon a szinten) „azonnali karmákat” eredményeznek, és ezért nagyon jól gondoljátok meg, hogy miket gondoltok, mondotok, vagy tesztek.

            Ha felmerül Bennetek egy „Hozzátok”, vagyis Isteni Énjeikkel Egyesült, vagy Egyesülni Készülő Lényekhez nem méltó Érzés vagy Gondolat, kérem, hogy azt semmiképpen ne mondjátok ki, és semmiképpen ne tanúsítsatok ennek megfelelő viselkedést, hanem kérjétek Égi és Isteni Énjeiteket, hogy ezeket SEMMISÍTSÉK MEG VÉGLEG BENNETEK.

            Sajnos Vannak olyan lényei az ellen-nek, akik arra specializálódva élnek, hogy „gyűjtik” ezeket a megsemmisítésre szánt gondolati és érzelmi erőket.

            Sajnos ezért kellett bizonyos Szabály-Változtatást Életbe léptetnünk, éppen az Ébredők és Ébredettek Védelmében, mert míg korábban alkalmas volt az a Mód, hogy kértétek Isteni Énjeiteket, illetve Segítőiteket, hogy „vigyék el a Lényetekből” és semmisítsék meg ezeket a gondolatokat és érzéseket, úgy ma ezek sajnos nagyon sokszor kivitelezhetetlenek.

            Sajnos nagyon felerősödött az ellen-erő ténykedése ezek „össze-gyűjtése” és „újra-hasznosítása” esetében, és mivel nagyon sokan éppen a „legmélyebb” félelmeiteket vagy fájdalmaitokat engeditek el, ezért nem megengedhető, hogy ezekkel mások visszaéljenek, és esetleg felerősítve vagy manipulálva visszajutassák Hozzátok vagy másokhoz.

 

            Tehát kérem, hogy ha „Hozzátok nem méltó” Érzés vagy Gondolat jelenik meg a Lényetekben (ez lehet visszatért, vagy pedig éppen távozni készülő is), akkor kérjétek a Teremtő Istent és Isteni Énjeiteket:

 

Mindenható Teremtő EgyIsten és Isteni Énjeim!

Kérem, hogy végleg távolítsátok el,

és végleg semmisítsétek meg a Lényünkben (Lényemben)

mindazon negatív érzéseket és gondolatokat,

mindazon visszatért vagy távozni készülő Erőket,

amik már nem részei az Isteni, Fényben és Rendben, Szeretetben gyökerező Tervünknek! Ámen”

 

            Kérem tehát, hogy amint felmerül bennetek bármely ilyen (akár már eltávozott és visszatért, akár éppen munkátok és tisztításotok hatására éppen távozni készülő érzés, gondolat vagy erő, azonnal hívjátok ilyen módon magatokba Isteni Erőtöket.

 

            Ennyi Könnyítés az, amivel Most a Tisztításaitokat Isteni Énjeiteken át KÖZVETLENÜL is segíthetem.

 

            Ez egy IMA, ami együttes, közös munkával került megfogalmazásra és kipróbálásra és bevezetésre, és mert MŰKÖDIK MÁR Teretekben és Időtökben, vagyis Élővé Lett Tetteitek és Szavaitok Által, így Teremtő Ige, vagyis Térbe és Időbe Hozott Teremtő Erővé lett.

 

            Láthatjátok, hogy ezzel is Saját Isteni Énjeitekhez és Terveitekhez, vagyis Magához az Isteni Tervhez és Megvalósításhoz kerültök közelebb, és mert MÁR Bekötésre Került Rajtatok és IMÁitok által, vagyis az Isteni Tervvel Egyező Kéréseitek által (hisz Közvetlenebb és Hathatósabb Segítséget is Kértetek!), ezért MEGISMERTETJÜK, hogy Használhassátok, Éljétek.

 

Az IMA tehát Mától az Isteni Tervvel Egyező Kérés, vagyis a „leg-gyorsabban” és „leg-Hat-hatósabban” teljesíthető Kérés.

 

            Való Igaz az is, hogy minél többen „használnak” és mondanak egy Kérést vagy IMÁT, annál nagyobb az Erője.

            Való Igaz, hogy Minél többen mondanak Igaz és Tiszta Szívvel egy Kérést vagy IMÁT, Annál Nagyobb az Ereje.

            És Való Igaz az is, hogy

 

MA

a Tiszta és Igaz Szívből tett

FELAJÁNLÁSOK

és IMÁK azok,

Amikkel a legtöbb (Fény, Rend, és Szeretet) Erőt

hívhattok és Fogadhattok

Magatokhoz,

s magatok Által a Földhöz és Másokhoz!

           

  • Isteni Énjeitek Kérték,
  • és Ti Magatok is Kértétek,
  • és mert teljes Egészében ILLESZKEDETT AZ ISTEN TERVÉBE (vagyis nem kellett átdolgozni a Terveket),
  • továbbá olyanok is voltak, Akik MEGFOGALMAZTÁK (formába öntötték), és KIMONDOTT SZAVAIKKAL ÉS TETTEIKKEL Térbe és Időbe BEHÍVTÁK, és SZÍVÜKÖN és SZERETETÜKÖN és SEGÍTENI AKARÁSUKON ÁT (!) BE IS FOGADTÁK, így
  • ITT VAN Térben és Időben.
  • Megismerhetitek és Használhatjátok.
  • És kérem is, hogy Használjátok!

 

A Magatok, és (Égi, földi) Segítőitek munkáját könnyítitek meg vele.

Lehetőség, amivel Élhettek.

Lehetőség, ami felgyorsíthatja Tisztulásotokat és Ébredéseteket.

Lehetőség, amivel (ha másoknak elmondjátok!) Másokat is segíthettek.

 

  • IMÁitok Hatására,
  • mely Megfogalmaztatott
  • és Kimondatott
  • (mert előtte megÉREZtettetett!)
  • és az Isten Tervével Egybe-esett
  • MA ITT VAN ez, és Itt Van még más Könnyítés is, amikről hamarosan beszél-Hetek. Most Éljétek ezt, hogy könnyebben és közvetlenebb módon is megélhessétek a Tisztításokat, és Tisztábban fogadhassátok majd a pünkösdkor (előtte és utána is!) érkező Erőket és Energiákat.

 

Igen ÁT-TÉTELESen beszéltünk ma az IMÁK Erejéről, és még majd folytatjuk máskor is, hogy „Teremtő Erejének” minden szegletével Tisztában legyetek.

 

           Az írás folytatódik a II. részben. A II. rész elérhető ITT.

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!