2007. február 27., kedd

Én, a Fény és a Szeretet tanítom népemet – XXI. fejezet

Én, Aki Vagyok, és Aki a Szeretet és a Fény, és Annak Megújult és Megszentelt, és Örökké Élő Gyermeke Is Vagyok, kérem, hogy szíveddel olvasd e Szókat.

            „Én, Aki Vagyok” – gondolom, sokan kezditek már érteni, hogy mit takarnak ezek a szavak, vagyis azt, hogy a Ti Legbelső és Legfelső Lényetek rejlik mögötte.

            „Én, Aki Vagyok”, és Aki Egy-Szerre Mindenki más is – behálózzuk a Földet és az Eget, vagyis az Egész Teremtett Mindenséget.

            És Én, Aki Vagyok, Most, éppen itt és most tanítom népemet.

            Mindannyiótok számára elérhetővé válik ebben az életetekben Létetek Teljességének és Határtalanságának, Vég-telenségének felismerése és megélése. Emberi formátok miatt a Teljességnek természetesen csak egy része az, ami Térbe és Időbe, vagyis a Jelen Létetekbe betérhet, ám ezen által, vagyis a megnyitott és megtisztított szívetek által lehozott Erőitekkel eddig soha el nem érhető magasságok és mélységek tárulnak fel előttetek. Ahhoz, hogy megértsétek mélységeitek és magasságaitok igazi természetét, még sokat kell tanulnotok és „érnetek”, de ennek a Tudásnak a Magjai már ott vannak, OTT VANNAK BENNETEK. A Magotok, vagyis a Ti magatoknak és Küldetéseteknek megfelelő, és épp ezért bizonyos fokig egy kicsit mindenki másnál eltérő „magocskák”, Magok most ébredtek fel, ebben a Létetekben kell, hogy kivirágozzanak, és termést is, betakarítható, Igaz Termést (Teremtést) hozzanak.

            Természetesen még mindig „képekben”, a Természet képeiben beszélek, mert ezeket jobban képes a Tudatotok rögzíteni és befogadni. Ezért van nagyon sok és igaz kódotok költeményekbe és versekbe rögzítve, vagyis valamilyen olyan, eseménybe vagy képbe (számotokra is) rögzíthető módon rögzítve, ami lehetővé teszi (még ha nem is értitek a benne foglalt kódok jelentését) a továbbadást és a megőrzést.

            Sajnos nagyon sok szÉP és Igaz történetetek veszett oda a századok, ezredek folyamán, ráadásul koronként változtak a kódok és a képek, és amint már arról a tegnapi napon is beszéltem, a kódok lehozásáért és megőrzéséért és továbbadó megújításáért felelős „szellemi embereitek” sajnos tiltottá, eltitkolttá váltak előletek, és ezzel megszakadt az a lánc, amivel az eredethez és a múlthoz, a Való Múlthoz kötődtetek.

            Minden században születtek le közétek nagy mesemondók vagy verselők, és már az elmúlt századaitokban olyanok is, akik igyekeztek mindenfelé eljutni azért, hogy a még fellelhetőt lejegyezzék, hogy ne szálljon a sírba a még megőrizett tudás az őrizőkkel.

            Egyik ilyen, igen értékes és nagy munkát végzett kutatótok volt Kodály és csapata és néhány tanítványa, és a „zenei”, népzenei kutatások (ha nem is Magyarországon elsősorban, de) nagy visszhangot váltottak ki sok más nemzetekben, ahol a népzenei kutatás, és ezzel együtt az Ősök, az eredet kutatása is megindult.

            Sajnos sokakhoz nem jutott el a már módszerré kövült, és ezzel együtt bizonyos zártságot is hordozó tanítás, de Kodály idejében felcseperedett egy, a szívében még nyitott, és a népzene, valamint a reá épülő más hagyományok felelevenítésének köszönhetően „egy fokkal” egészségesebbé lett, a háború szörnyűségeinek többségétől már megkímélt nemzedék, és most ez a nemzedék van itt jelen bennetek – és hogy itt lehettek, ebben mind a mesegyűjtők, mind pedig a zenei úttörők munkája nagyban segített. Nem értitek, de a szívetek ebben a korban a dalok és a mesék hatására sokat javított népetek helyzetén, és még ha nem is tudtátok igazi mélyre leereszteni a gyökereiteket, de azért nagyon sok kódot és erőt (ami most felnyílik!) magatokban rögzítettetek!

            Sokan még ma sem értitek, hogy mi az, amit tesztek, és nem is sejtitek, hogy írásaitok vagy szavaitok milyen kódok vagy erők nyitásában segítenek. Érzitek, hogy írnotok vagy tennetek kell, ám hogy szavaitok vagy írásaitok milyen hatásokat, milyen eredményeket érnek el, az lehet, hogy majd csak a „halálotok”, vagyis a jelen életetek elmúlása után dől el.

            „Hőseitek”, ahogyan a más népekben (és meséitekben) élő Igaz Hősök is, mindennap megmérettetnek, és mindennap elszámolnak a Teremtő Isten felé, hogy a reájuk bízott Erővel és Tudással miként éltek, miként segítettek másokat. Nincs ez másképp veletek sem, Mai Hőseinkkel, Hőseivel Világnak és e Népnek, mert Ti fordítjátok majd át Tudássá és Erővé, Hitté és Szeretetté, Békévé azt a sötétséget, aminek az átfordítása már az elődeitek feladatai közt is szerepelt – de sajnos eredményeiknek (már legalábbis a pozitív dolgokat illetően) legtöbbször hűlt helye. Elveszett sok Erő, amit ők lehoztak, és ebből sajnos, bizony sokat ellenetek is fordítottak. „Elvették” Erőtöket, és „belőletek” éltek azok, akiknek pedig az volt a vállalása, hogy éppen a Ti munkátokat készítik elő – és ehelyett még a Ti, „jövőnek” szánt Erőiteket is elszívták, elvették. Nem Kor-Hol-Om őket, csak fáj, hogy veszni láttam, látom ez erőket, akik egykor utatokat előkészíteni jöttek. Vagyont gyűjtöttek, halmoztak – és ma semmit, SEMMIT nem adnak, még mindig csak elvenni, ELVENNI akarnak!

Hozzátok IS Szólok, kik az alapokat le nem raktátok!

Az Új, az Alapozók munkáját, ha még van Erőtök vagy szívetek – támogassátok, mert Ők most a Ti el nem végzett feladataitokat voltak kénytelenek átvállalni, és helyettetek kénytelenek megtenni azt, aminek a megvalósítását Ti, az alapozók elmulasztottátok! Hiába énekelt Kodály fületekbe, és hiába meséltek híres nagy mesélők – gyökeretek sajnos elég mélyre nem nőtt, és így elszívtátok az Új Hajtás erejét, aki most igyekszik annak a Fának megnöveszteni gyökerét, melynek gyökeréhez Ti vagytok közelebb – ezért hát az utat előlök el ne zárjátok, mert akkor, ha közösen gyökeret nem leltek, ír-magotok sem marad, és népetek-létetek pusztulása Lelketeken marad! Ne akadályozd hát, Te, aki az anyaghoz, földhöz közelebb vagy az Igaz Útkeresők munkáját, hanem nézz mélyen szívedbe: Léted az elvettért cserébe mivel fizethetne, mivel segíthetne!

Közös a Cél, hisz a Cél Egy:

Megújulás, Új, Igaz Élet.

A Ma Úttörői gyermekeikért, a Ti unokáitokért, és a magyarság megújulásáért, fennmaradásáért teszik a dolgukat! Ne akadályozzátok őket, hanem ha módotok adódik, segítsétek útjukat.

            OmMaat Ré Szóltam, és kérem, hogy segítsd az útjukat!

            Elmúlt napjaitokban (és éveitekben!) sokat Szóltam, Szóltunk arról, hogy ennek a népnek, mivel nagy a Tudása és Ereje (és remélem, hogy ez mihamar Fel-Színre is tör benne!), nagy a FELELŐSSÉGE. Tanító nép a népetek, és Ti fegyvert a kezeitekbe csakis akkor vettetek, hogyha a szabadságot vagy a hont védenetek kellett. Természetesen ez alól is voltak kivételek, de ezek nálatok valóban a „kivétel” kategóriába estek, és rendszerint népetek, vagyis Ti magatok ezt igen nagyon meg is bűnhődtétek! Beszéltünk már arról is, hogy tanító népek csakis „Szent” kardokkal és fegyverekkel, vérttel és pajzzsal, íjjal rendelkeztek, és támadásra ezzel soha nem mentek, mert reájuk volt írva: magyar a magyart soha nem irthatja, testvér a testvérre soha nem támadhat.

            Ma mégis sokan harcolni készültök, és ez nem méltó, de nem is hasznos, sőt, egyenesen káros népetekre, mivel népetek védelme nem azonos a nézeteitek, vagy netán posztjaitok és vagyonaitok védelmével. „A Haza mindenelőtt!” jelmondat a haza valódi, megmaradását és gyarapodását, függetlenségét és szabadságát védte, és nem pedig politikai, vagy párt-érdek húzódott meg mögötte, melyben mindegyik szereplő csakis a saját pecsenyéjét sütötte. Tudjuk, hogy volt ilyen minden században és korban, de talán ilyen méretekben, mint ami most van, nem létezett soha. Álarc mögé bújt arc-talan, sem népük, sem pedig önmaguk iránt felelősséget nem érező emberek irányítanak és mozgatnak embereket és csoportokat, színlelnek és ámítanak, hazudnak csak azért, hogy „erőt fitogtassanak” – lám, rám hallgat a nép.

            Szomorúság van a szívemben, amikor látom, hogy még az októberi véres események után is megbíztok azokban, akik a térre kivezettek, majd pedig magatokra hagytak benneteket – és most újabb tüntetésre vagy csatára (bár már más nevet adtak neki) készülnek. Márciusban régen egykor egy hatalmas és szent erő megmozdult, mely még nem volt elég szervezett és érett, és a harc, még ha emléke megmaradt is, az enyészeté, az enyészeté lett. Nem volt még „érett” a moz-Dúlás-Ra a tömeg – és vajon ma értettebb-e, tisztább-e, vannak-e tiszta, láng-lelkű (nem gyu-fa!), alázatos vezetők, akik hajlandók lennének akár az életüket is feláldozni az Igazságért és a Szabadságért (most itt olyat nem is mondok, hogy az Istenért, Istenanyáért!) – népeteknek a Tudáson, Hiten, Szereteten túli legfontosabb alapjaiért? HA VAN ILYEN VEZETŐTÖK, AKKOR KÖVESSÉTEK, de aki csak az erőjét akarja megmutattatni veletek, azt kerüljétek, és hívására az utcákra, terekre semmiképpen ki ne menjetek! Gondoljátok végig, hogy mit akarnak tenni veletek: erőt megmutatni, vagy a Tisztaságba, Fénybe vezetni.

            OmMaat Ré Szóltam, és az Úr Krisztus, a Szűzanya üzenetét hűen tolmácsoltam.