2007. január 24., szerda

Én, a Szeretet tanítom népemet V.

Én, Aki Vagyok, és Aki a Fény és a Szeretet, és a Fény és a Szeretet MegÚjult és Megszentelt Gyermeke is Vagyok, köszöntöm Létedet.

            Kisarjadhat fű, fa, virág is a magból, és vajon Ti melyikek vagytok? Melyik Vagy Te Magad, és képes vagy-e megérlelni a magodat akkor, mikor még hideg a szél, és nincs elég Fény és meleg? Képes vagy-e arra, hogy még azelőtt kihajts és magokat hozz, mikor még a többi mag (mert nem érez Nap-sugarakat) alszik és Fény-telen? Képes-e a Te Magod minderre? És vajon miért van arra szükség és miért kellene, hogy Te Éledj fel akkor is, amikor még (mások számára) nincs itt az ideje? Miért vagy Te „szorosabb” Tervben, és miért vállalkozott mind a Lelked, mind pedig az Isteni Éned egy ilyen feladatra?

            Sok-sok kérdés – szóban s a szívekben, és hamarosan mindezt megértitek, ésszel és szívben egyaránt.

            Térjünk vissza egyelőre arra a kérdésre, ami sokatokat foglalkoztat, arra, hogy miért van „fontosabb”, vagy mások számára is Fényt hozó és Fényt Őriző feladata ennek (és még néhány másik) népnek.

            Mondtuk már, hogy amikor hajdanán megteremtődött az emberi (még nem a mai emberi) faj, akkor bizonytalan volt, hogy milyen jellegű érzelmi és szellemi képességek lesznek azok, amik majd gyökeret vernek, maradandóan gyökeret vernek benne, vagyis hogy mi lesz majd az a készség és képesség, ami generációról generációra örökíthető és fejleszthető.

            Sok kísérlet és tanulás után kifejlődött a mai, Égi szemszögből nézve is majdnem értelmes és érzelmes (bár néha inkább érzelmes, mint értelmes) emberi faj. Ebben a fajban vannak nagyon magas érzelmi és szellemi képességű és készségű, és ugyanakkor vannak nagyon „mÉJ”, alacsony intellektusú és érzelmi világú emberek is.

            Mindezeket a különbözőségeket a részben eltérő gén és DNS állomány okozza, mert bármennyire is „egységes” egésznek hiszitek (és a sok keveredés miatt viszonylag egységes is) az emberi fajt, ma még nagyon sok eltérő információ és gén öröklődik bennetek.

            Vannak, akik nagyon gyors tudatosodásra képesek, míg mások csak nagy nehézségek árán értik meg az emberi és Isteni Törvényeket. Vannak, akik szinte születésük pillanatától kezdve nagyon mély tiszteletben és szeretetben (és abból) élnek, míg mások számára ezek szinte egyáltalán nem értékek. „Szétszóródtak” az információk és a gének, és ezek (a magasabb tudatosságot hordozó gének esetében) nem mindig hoztak előremutató vagy pozitív eredményeket.

            Régen, amíg tudott volt az „Isteni Tudás”, akkor is voltak „lázadók”, de a fenntartott és tisztelt, és a szabad akaratot messzemenően tisztelő Égi és földi szabályok és törvények lehetővé tették az információk és gének megfelelő házasítását és párosítását, és így valóban (a legtöbb társadalomban vagy közösségben) léteztek „Égi génekkel” folyamatosan átitatható és átitatott gének (Lények), akik mind az egész közösség számára befogadtak, majd továbbadni voltak képesek „fejlesztő”, előrevivő géneket.

            Ma már nagyon sok megvilágosodott ember él (általa lehozott) Isteni, s majdan „Istenné alakító” génekkel, és ezek az információk vagy gének a szíven és a szereteten át érkeznek. Való igaz, hogy nagyon sok, korábban halálosnak is ítélt betegség kerülhető el általuk, és segítenek olyan változásokat, amik előtt álltok, és amiknek az a lényege, hogy a folyamatosan és egyre gyorsabban és egyre magasabb rezgéssel érkező információkat és részecskéket befogadni legyen képes a Lényetek.

            Vannak, akik először magukban, majd másokban is megteremtik ezen befogadás feltételeit, és ezt nagy mértékben segíti a Földeteken jelenleg zajló, meditációkhoz és imákhoz is kötődő tudatosítási és megtisztulási folyamat.

            Vagyis: vannak, akik először fogadják be az Új Információkat és Rezgéseket, Fényeket, majd (szeretetükön át) átadják környezetüknek és a környezetükben élőknek, és ez történhet fizikai testet érintő, vagy nagyobb, bolygó-szintű méretekben is.

            Vannak olyan népek és közösségek, akik a saját Egy-Éni fejlődésükön túl „katalizátorai”, elindítói a bolygó egészét érintő változásoknak. Természetesen ez az Egy-Énektől, az Egy-Éni Tudatosság és Szeretet megnövekedésétől és egyensúlyától függ, vagyis minden népben először csak egy kicsiny csoportban indul a változás, és ha a kijelöltek egymásra ismernek és felismerik a folyamatot, akkor egyesített erőjük lesz az a jel, ami beindítja, behívja a „népre” vagy nagyobb közösségre vonatkozó kijelölt indító feladatot. Tehát valóban minden folyamat elindítása az EGY-ÉN-en, annak Tudatosságán és Szeretetén múlik, és ha a kellő számú Egy-Én megteremti a közösség továbblépéséhez szükséges alapvető rezgést, akkor indul egy következő fázis: a mások megsegítésének és ébresztésének a tömegeket is érintő feladata.

            Éppen ezért van, hogy akkor, amikor egy ilyen változás előtt áll a Föld vagy egy népcsoport, akkor elkezdenek a csoportba leszületni (lehetőleg gondosan kiválasztott szülőkhöz) azok a magasabb tudatosságok, akik hozzák-hordozzák, és valószínűleg majd a földi síkon is magukban kimunkálni lesznek képesek az új Erőket.

            Békés időben ezek viszonylag könnyen mennek és könnyen feléleszthetők, háborúk idejében azonban szinte lehetetlen mindet egy időben megérlelni és lehozni, hisz ilyenkor mind a Tudásban -  Tudatosságban, mind pedig az Érzelmek, a Lelkek vonalán hatalmas visszaesések és veszteségek történnek.

            Jézus egy „viszonylag” békésebb korban született, de a vele együtt leszületőkből így is sok (később a kisikláshoz ez is hozzájárult) Lélek kiesett, mert vagy meg sem születtek, vagy nagyon gyorsan elhagyták a testet. Mondtuk, hogy a magasabb és tisztább rezgéssel érkező gyermekek (és ez ma is így van!!!) nem képesek hosszabb időt szeretet nélkül eltölteni, és ezért (még mielőtt igazán kifejleszthetnék magukban a képességeiket és tudásukat, és átadhatnák az általuk lehozott géneket és információkat) elhagyják testüket. Nagyon meg kellene néznie egy népnek, hogy milyen gyakran és tömegben halnak meg a gyermekek, mert ez jel: „nem érzem jól magam, és nem tudom teljesíteni a küldetésem”. És a szülőknek is magukba kellene nézniük: „Eléggé tiszteltem és szerettem? – Bocsáss meg nekem!”

            Sok gyermek van köztetek, akik mind maguknak, mind népüknek, szüleiknek új információkat, és szeretetük által új (megújulási) lehetőségeket is hoztak, és sajnos már közülük is néhányan eltávoztak. Kérlek, hogy figyeljétek és SZERESSÉTEK nagyon gyermekeiteket – bármennyi gond is van az élettel vagy a munkahellyel, mert hogyha ők elmennek, akkor nagyon nehéz lesz (és nem csak a szomorúság miatt) az életetek. Ők segíteni érkeztek Titeket, hogy hamarabb Tudatosodjatok, hamarabb Ébredjetek, mert bizony néha egy-egy kapu előtt „szorít” az idő, és megmérettettek. Kicsit gyorsabb az életetek, és talán más, a második vonalhoz tartozó népekhez képest feszítettebb is az Életetek, Létetek, de ha a szívetekbe néztek, akkor még IDŐBEN Hazaérhettek.

            Egyik lehetőségetek erre az, hogy ha nagyon figyelitek és nagyon szeretitek a gyermekeiteket, mert ők a szeretetükkel átsegítenek titeket olyan nehézségeken, amiket régebben talán nem viseltetek volna el. És azt is meg kell értenetek, hogy fontos, igenis fontos a „megélhetésetek”, hisz méltók is vagytok az emberi életre, de mindaz, amiket mostanában elveszítetek vagy el fogtok veszíteni, azok még a régi élet részei, és amíg azok foglalják el/le az Életetek, addig az Új, a Biztos és Valódi nem érhet be az Életetekbe.

            Nincs egyetlen olyan esemény sem az életetekben, amit nem-kétségbeeséssel és szeretettel el ne tudnátok intézni, rendezni – és ezért nagyon fontos lenne a számotokra józan ítélőképességetekkel a hírek és információk között szelektálni: ez csak félelemkeltés, pánikkeltés, és csak azért van jelen, hogy összezavarjon és a figyelmet elterelje az igazán fontos dolgokról, és hogy továbbra is a kitalálóit segítsétek a figyelmetekkel és erőtökkel.

            Fontos tehát figyelnetek minden információra és a gyermekekre, és fontos lenne azt is megértenetek, hogy MOST ÉPPEN SZÜLETTEK (Új-RA születtek), vagyis elhagytok valami régit, és lassan felébredtek a báb-állapotból, hogy majd áttörve a falakat és kinyitva a szárnyaitokat csodálatos Új Szárnyalásba, és egy Valódi Életbe kezdjetek.

            Népetek előhírnöke és részben elindítója (más népekkel együtt) ennek a változásnak, és egy olyan vállalása van a Jelen Életére, hogy segíti majd mind a Föld energetizálásával és megtisztításával, mind pedig Tudásának élővé tételével és Új Információ és Tudás le-szűletésével Önmaga és Mások Megújulását. Részben ezt is segítik és szolgálják mind ezek, mind pedig más forrásból érkező „médiumi”, vagyis a Felsőbb Éneken át érkező üzenetek, mind pedig (a hagyomány felé fordulók esetében) felszínre kerülő rÉGi ismeretek, mert EZEK EGYÜTTESEN adják majd meg azt a szilárd és biztos alapot, amin mind a Ti, mind pedig Általatok Mások Megújulása zajlik majd.

            És miért mondtam el mindezt, és majd mindjárt miért mesélek még nektek? Azért, hogy értsétek: ÚJ és RÉGI BENNETEK EGYÜTT ÉLED! R-ÉG-i, Ősi Tudásotok nélkül elvesztek, míg ha az Újat figyelembe nem veszitek, akkor népetek fel szintén nem éled. Van bennetek Ősi és Új Tudás, mint ahogy mindig is volt népetekben, hisz népetek egyik ERŐSSÉGE éppen ez: BEFOGADNI ÉS LEHOZNI AZ ÚJAT, és Általa megújítani a r-ÉG-it, a múltat, mert népetek ehhez ért, és ezért „katalizátora” minden Újnak. Képes befogadni és lehozni az Újat, és képes ezen Újjal élővé és használhatóvá tenni a bevált, de már idejét múlt „elavultat”. VAGYIS ÖSSZEKÖTTÖK KORSZAKOKAT, és ez népetek KÜLDETÉSE ÉS FELADATA: megőrizni a múltat s annak minden (káros vagy hasznos) vonzatát (vagyis megőrizni a tapasztalatokat – erre szolgáltak az aranylemezek is!), és alkalmazni, megújítani a Tudást, ha az Új „Szele” jő! Népetek – a nagy túlélő, a másokat nemesítő és segítő, nép és nemzet Egyben, Új Erővel – ez éledt bennetek! Élesszétek a múltat is a szükséges mértékben, mert előre csak így mehettek: kart karba öltve Múlt-Jövő-Jelen – Együtt és Egyben.

            És most befejezésül hadd mondjak el egy rövid történetet, az Én egyik kedvenc történetemet.

            Élt valaha ezen a Földön egy nagyon nagy hatalmú és tudású, nagy tekintélyű Ember. KI-RÁ-ly volt Ő a Maga módján, bár nem viselt koronát, és alattvalói sem lesték minden óhaját – mégis Király volt, annak született.

            Történt egyszer, hogy ez a Király álruhát vett fel, hogy meglesse, hogy „népe”, aki nem volt hivatalosan a népe, miként éli napjait – s tette ezt azért, mert bár a Maga módján Király volt, de elszigetelten élt a hegyekben, és csak néha látogatták meg őt, ha tanácsot vagy gyógyítást kértek tőle. Szóval ez a Király, aki ugye csak a Maga módján volt Király, elhatározta, hogy leköltözik egy kis időre az emberek közé, hogy lássa, hogy hogyan élnek akkor, amit ő nem ismert az életükből, és nagyon csodálkozott, mert csodálatos várakat és házakat és gazdag, bőven termő földeket és erdőket és tiszta vizű folyókat, és békés, boldog embereket látott, amerre csak ment. Mindenütt hellyel és étellel és jó szóval fogadták és marasztalták, hogy beszéljen-meséljen nékik – szívesen hallgatták.

            Egy napon az álruhás Király szerelembe esett, de olyan szerelembe, amit azelőtt soha nem érezett. Szép volt a leány és kedves, és bizony a szerelem megfiatalította ezt a Királyt, és új földi életet nyert. Megakadt a leány szeme is a megifjúlt Királyon, és ahogy lenni szokott, lakodalom meg nagyharang lett a dologból, és sok-sok ifjú meg leány, akik apjuk és anyjuk szívében és szeretetében erősödve és nőve új vidékek, új, felfedezhető vidékek felé indultak el, hogy új életteret, Fényes, Élő teret teremtsenek a még lakatlan területeken.

            Búsult persze a már ismét megöregedett, a Maga, bár bölcsessége alapján időközben valódi királlyá is lett Király, és rendszeresen követeket és küldötteket küldött szét a világban, hogy számoljanak be neki Gyermekei gyarapodásáról és sorsáról.

            Gyakran érkeztek az örömteli és a szomorú hírek, mert a sötét és lakatlan vidékeken nehéz volt az élet, de a Gyermekek (bár megtehették volna) nem tértek Haza. Kértek segítséget és tanácsokat olyan esetben, amiben még kevés volt a Tudásuk vagy ismeretük, és Atyjuk és drága jó Anyjuk is egy-egy ilyen kérés alkalmával (a kérteken túl is) minden jóval, étellel, itallal, füvekkel, magokkal és tudással is segítette.

            Eszébe jutott a Királynak, hogy egyszer Ő maga is végiglátogatja a Gyermekeit, akikről eddig csak híreket hallott, és ismét álruhát vett, hogy megismerhesse az igazat. Álruhában járta a hideg és zord utakat, és látta, hogy mily nagy az a feladat, amit a Gyermekei (hogy Fényt vigyenek a világba) elvállaltak. Néha szomorúság öntötte el, máskor büszkeség, de soha, egyik Gyermekénél sem fedte fel igazi kilétét, csak segítette Tudással s tanáccsal, hogy jobban növelhessék a Fényt.

            Hazament a Király, és azt tapasztalta, hogy amíg Ő távol járt a vidéken, addig az Ő hű párja mindent elvégzett helyette, és így országa teljesen rendbe’. Meghányták-vetették, hogy mivel itt ebben az országban minden rendbe’, így talán segíthetnének többet is Gyermekeiknek, és mivel mindkettőjüknek ehhez volt kedve, így felkerekedtek: Tudásukat és legféltettebb kincseiket magukhoz véve elindultak hegybe, völgybe, síkra és tengerre – és jövetelüknek előre ment a híre. Sok országban jártak, sokfélét tanítottak – mindenhol azt, amire az adott népnek s közösségnek szüksége volt. És voltak Gyermekeik, akik örömmel, és voltak, akik ellenségként fogadták őket, mert ez utóbbiak azt hitték, hogy a szülék elfoglalni jöttek az általuk megteremtett földet. Innen a tanító pár továbbállt, bár tudták, hogy egy ilyen „zsugori”, önző király elpusztítja népét, s népének minden addig felhalmozott értékét és kincsét – de mégsem tehettek mást, csak megmutatták a Tudás és tanulás, Szeretet útját. Sokszor volt, hogy mikor később visszatértek, már más király uralkodott, aki védte a népet, míg ha nem történt fordulat, az országot más urak dúlták fel.

            Sajnálta a Király és Királynő az embereket, és gondolkodtak azon, hogy mi törte meg ennyire a embert és a Gyermekeket, és mi módon lenne segíthető ez a néhol igencsak eldurvult élet, s mi módon lenne segíthető meg az egész (az ismert s ismeretlen) Földön lévő élet. Visszamentek országukba, és azt találták, hogy az ott élő népek tudatossága is, még ha csak keveset, de csökkent, mert ha nincs jelen Igaz Vezető, Igaz Tisztelet, akkor az emberből a Tudás GYORSABBAN kiveszhet, vagy ha ki nem is vész, de eltemetődhet. Mit kellene hát tenni, hogy Tudás és Szeretet mindenhol jelen legyen, és mindenhol fejlesszen? Összeültek a Bölcsek, mert páran azért maradtak, és együtt a Királlyal s Királynővel (mert Bölcsességük Egy volt) tanácskoztak. Maguk közül az új, „térítő”, Tudást vivő feladatra ifjabbakat választottak, akiket gyorsan és speciálisan neveltek, oktattak, hogy Új Tudást vigyenek a sötétebb helyekre, ahol régebben még nagy és tiszta volt a Tudásnak Fénye. Ahogy szétszéledtek ezek a Tudók, mindenhol találkoztak a Régi Tudást még csírájában hordó „beoltott” emberekkel, akikben a Tudás, egyesülve az Újban a Régivel Új Életre kelt.

            Lassan ment ez a folyamat, mert néhol harcolt az Új a Régivel, míg máshol a Régi az Újjal – és az egyesülés sok helyen nem történt meg.

            Ahol pedig megtörtént az egyesülés – még ha csak kicsiny csoportokban is, ott megindult egyfajta változás, és a Régi és Új találkozás gyümölcsöt termett, vagyis jobb, békés, igaz életet, és ezen a területen az élet mind az emberben, mind a természetben megújult.

            Híre ment ez Új Világnak, s az Új Világ nemigen tetszett sok régi királynak, s igyekeztek megölni az Újat és a Régit, hogy ne legyen, ami megmutatja a világának (betölthető!) hiányait.

            És a kis csapat néha újra kezdte, amikor Tudását és eredményeit saját királya megsemmisítette, mert TUDTA, hogy a benne lévő Mag, Egyesült mag már beért, és ennek a régi már (mivel benne az Új is élt!) nem áthat, s el nem pusztulhat. Tette hát a dolgát, és javított, Fényt hozott és fogadott FOGADOTT GYERMEKE az Égi Párnak, Aki Tudást és Szeretetet fogadott – kért és kapott – és megújult – és Új Világot hozott.

            Fényes volt az Új, és sokaknak adott, ország- és világhatárokon át hatott – pedig csak néhány Igaz, befogadó lélekben foganhatott, és Ő általuk indulhatott – de a Fény legyőzhetetlen, és ha pusztul is – mindig megújul, mert EZ A TERMÉSZETE: csak így van, csak így lehet Élete a Fénynek, s a Mindennek.

            Miért mondtam e mesét? Hogy megértsétek: Királyok és tanítók járnak köztetek, hogy segítsék Fényetek, és a Király ugyanúgy félti (szereti) Fényetek, megújult Létetek, mint Ti, akik Tőle – szabad akarattal Egy-kor – távolra mentetek. Figyelte, s figyeli sorsotok, és néha (ha nagy volt a baj) közbe is avatkozott, hogy ne vesszen Fénye és magja mindannak, amin a sok Gyermek dolgozott. Országotokba és annak irányításába be nem avatkozott, hisz országotok sorsáért felelősek, az ott folyó dolgokért felelősek Ti magatok vagytok. Ti döntitek el, hogy pusztultok vagy gyarapodtok, és Királyotok csak arra ügyelhetett, hogy mind el ne pusztuljatok, és maradjon meg a Mag mindazokban, akiknek a szíve és szeretete tiszta, s aki hallotta az Égi, az Égi Én szavát. És népetekben ma sok ilyen (tiszta) Mag van, aki már Újra hallja az Égi Én szavát, vagyis megÉRT és megÉL Állandóságot és Változást – mert a kettő Egy, és kettőből lesz három – és Én, az Egyesült Atya és Anya népemet Hazavárom, a Tudás és Szeretet Földjére Társaimat várom! 

OmMaat Ré