omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2006 december 05 - december 29
Írások - 2006 december 05 - december 29 : 20061215 - Éljen a Szeretet - Bennem II.

20061215 - Éljen a Szeretet - Bennem II.


Ez egy „kicsit” hosszú üzenet, de nem véletlenül ébresztettek fel éjszaka. Ha tehetitek, kérem, hogy a 3. oldal ***-gal megjelölt részétől mindenképpen olvassátok el még ma. Egy védelemre hangolnak bennünket az elkövetkező napokban!

 

2006. december 15., péntek hajnali üzenet:

 

Éljen a Szeretet – Bennem II.

 

            Egy-Éni életében mindenki Maga dönti el, hogy mit vállal, és miben él. És ez a nehézsége, és a szépsége is az Egyéni életnek.

            Az Egy-Én gyakran kap olyan impulzusokat, amik letérítik (letéríthetik) a saját vállalásának útjáról. Nem kell különösebb ész, hogy lássátok, hogy minden, ami a hírekben és a reklámokban és egyéb műsorokban rátok folyik, az mind azt szolgálja, hogy a „mások” akarata, a „mások” értékei szerint éljétek az életet, az ő eltorzult vagy beteges értékeit kövessétek. Nem kell különösebb ész, hogy lássátok, mindez oda vezet, hogy minden keserves munkával megkeresett pénzeteket e mások, a Ti Erőtökből élők elé vessétek.

            Nem kell hozzá sok ész – és mégis ezt teszitek: a mások akarata szerint éltek. Így éltek, mert így „LÁTszólag” könnyebb, és élvezetesebb. Ha azonban megnézitek, hogy ezzel milyen erőket segítetek, milyen erőket támogattok Erővel, anyagiakkal, pénzzel, akkor láthatjátok, hogy ezek az erők nem a ti barátaitok, hanem a belőletek élők, az Erőtöket elvevők tábora. És sajnos ma már igen sok ilyen erő él belőletek.

            Nem NÉZitek meg, hogy kiket támogattok, még akkor sem, amikor jótékony célra adtok, és nem tudjátok, hogy jótékony célra adott pénzetek vagy vagyonotok kikhez vándorol. Sokszor nem oda, ahova szánjátok. Nagyon sok köntösben jelenik meg a titeket „látszólag” és a valóságban is megtévesztő, Erőtöket elvevő erő.

            Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem vagytok felelősek e tévedésekért, a sorsotokért, Magatokért. Sőt! Ma már olyan sok helyen hallhattok minderről, hogy még a felelősségetek is megnőtt – kiket támogattok, kiket segítetek az általatok megtermelt és megteremtett anyagiakkal és Erőtökkel.

            Én, Aki Vagyok, és Aki a Fény és a Szeretet, és a Fény és a Szeretet Gyermeke is Vagyok, kérem, hogy jól gondoljátok meg, hogy kiket, mely erőket támogattok. NÉZzétek meg, hogy mely erők „támogatása” által fogytok vagy gyarapodtok.

            Néha tényleg a legjobb szándékkal tesztek vagy adtok, de bizony ilyenkor is ezt a másik, a titeket csak „látszólag” támogató, és a valóságban az erőtökből táplálkozó erőt támogatjátok.

            És Én, Aki a Fény és a Szeretet, és Aki a Fény és a Szeretet Gyermeke is Vagyok, kérem, hogy ÖNMAGATOKAT támogassátok és tápláljátok megtermelt Erőtökkel és javatokkal.

 

            Ti, akik nagyon sokat tettetek már azért, hogy felismerjétek Küldetéseteket, felismerjétek Önmagatok Igazi Erejét és Célját, ne „dőljetek be” sem a híreknek, sem a reklámoknak, amik ma körbevesznek, mert bizony mindezek célja az, hogy Önmagatoktól, a saját utatoktól bizony eltérítsenek.

            Vég nélküli világ, felelősség nélküli világ – ahogy ők hirdetik – nem létezik, és a tetteiért mindenki számot adni, felelősséggel tartozik.

            Vég nélküli Világ, amiben ők hisznek – már nem létezik, és a Vég ezen ártó erők számára IS elérkezik, bármennyire is igyekeznek kivonni magukat mind a felelősség, mind pedig az ártó szándék következményei alól.

            Felelősséggel tartozik majd minden orvos a gyógyításáért, minden pedagógus a tanításaiért, minden politikus azért a sok életért, amit megkeserített, és elfogyasztott létében. És felelősséggel tartozik minden kicsi és nagy ember, minden tettéért, amivel másoknak ártott, vagy másokat segített. Mert bizony mind ez véka és nagyító alá vétetett, és ítéltetett. Már megítéltetett. És az Ítélet is megszületett.

            Minden ártó elnyeri méltó büntetését, és minden igaz tett meghozza majd a gyümölcsét, a gyümölcseit.

            Minden gyümölcs visszajuttatik oda, ahonnan az elvétetett. Minden gyümölcs százszorosan és ezerszeresen is visszajuttatik majd oda, ahonnan az az ártó erő által, vagy pusztítás által elvétetett.

            És minden erő kiegészíttetik és pótoltatik.

            Ennyit most a Vég-ről és a felelősségről.

 

            Fordulópontot éltek, és fordító Életet. Mindez persze odáig vezet, hogy életetek (bármennyire is szeretnétek az állandóságot és biztonságot) most gyökerestől felfordul, és ha nem vagytok utatokon, akkor bizony nehéz leckéket és nehéz megpróbáltatásokat is hozhat.

            E fordító időszak bizony elérkezett, és sokan már hosszabb ideje is érzitek mind az áldását, mind a nehézségeit.

            Áldása az, hogy lassan lehull mind a Lényetekről, mind pedig a körülöttetek lévőkről az álarc, és tisztábban látjátok sorsotok, és ez okoz vagy előrelépést, vagy fájdalmat, mert olyan dolgokat kutattok, amit kézzel ma még sokszor „meg nem foghattok”, és bizonyítékot csakis egymástól, vagy a belsőtöktől, belsőtökből találhattok.

            Sokszor támogat, és sokszor még nem, titeket ez Új Világ, aminek az elindítása vagy megteremtése ma még bizony sokszor áldozatot, és kitartást, hűséget is kíván. Nem mindig látjátok, nem mindig értitek, hogy milyen utat vagy ösvényt követtek/éltek.

            Szépsége sokszor érezhető, és érzitek, amikor hozzátok hasonló emberekkel vagy lelkekkel beszéltek. Éreztek olyat, láttok olyat, és megtapasztaltok olyat, amit korábban nem, és bizonyossággal tölt el a Jelen Pillanatban, hogy a „jó” úton jártok, jó felé haladtok.

            Majd újra kételkedtek, és az Igaz Való és a látszat való között nehezen tesztek különbséget, és az Igaz Valóra nehezen ismertek.

            Ki mondhatja meg nektek – a harsogó hírek, reklámok, vagy a képzett diplomás pszichológusok vagy más gyógyítók, orvosok, Égi vagy földi tanácsadók – ki mondja meg nektek, hogy melyik az Igaz, és melyik a Való? Ki mondhatja meg, hogy SZÁMODRA mi az Igaz, és mi a Való? Látszat-világban éltek, mely kézzel fogható, és örömet és fájdalmat is egyaránt hozó. Mégis látszat, de számotokra kézzelfogható való.

            Kézzel fogható, hogy általatok, a ti gondolataitok és munkátok által Teremtődik ez a kézzel fogható, és léteteket meghatározó való. Ti magatok Teremtitek gondolataitokkal, úgy hogy mégis látható, hogy e látható csak általatok és belőletek táplálkozva teremtődik és él.

            Nehéz elhinni, és még nehezebb megérteni, hogy „láthatatlan belső lényetek” az Igazi Alkotó, és hogy mind az, ami körülöttetek van és látható, az Lényetek Legmélyéről és Belőletek ered. Hisz másból nem eredhet, mert létetek Szent, és Ti Vagytok hordozói és Teremtői ennek a Létnek.

 

            Sokszor kérdem, hogy mi irányít, mi vezet egy embert, amikor szíve szerint, vagy amikor az elméje szerint dönt, dönthet egy-egy kérdésben, és nem a szíve, hanem az elme vezet. Nehéz a döntés akkor, amikor egy család sorsát viseled, és amikor ilyen mélyen betagozódsz a láthatók rendszerébe. Nehéz, mert nagyon sok elvárás és szabály köti életed.

            Nagyon sokfelé van már kötelezettséged, és csak fizetsz, fizetsz, fizetsz mindenért, és tulajdonképpen nagyon keveset kapsz mindezért. Nagyon keveset! Van „biztonság”, amit „megvásárolsz” a jövődnek – de vajon eléred-e, és vajon ellenőrizheted-e, hogy munkáddal megkeresett pénzedet a „befektető” tényleg megőrzi-e a részedre, vagy lesz-e nyugdíjas korodnak értéke, amire ma fizetsz. Vagy lesz-e az egészség ügyének számodra használható értéke? Vagy csak fizetsz, fizetsz, és valahol elfolyik ez a pénz…

            Mert bizony elfolyik, és ezt már látjátok, és még ennek terheit is reátok ruházzák azok, akik felelősek mindezért. A tanításért és a gyógyításért is már régóta fizettek, és ezután is fizetni fogtok, ha ezekből a sérült és beteg rendszerekből bármit is kapni akartok. Mindez „feladat”, ami látható, és ami felháborító.

            Pénzetek ellenőrizhetetlen, és számotokra titkos célokra folyik, titkos és nagyon kicsiny csoportok érdekkörébe, akik a „tűz közelében” vannak. És mit sem tudtok ezekről, hisz nem reátok tartozik. És a sok titok, az állam- és szolgálati titok ezt lehetővé teszi.

            Mindezek azt hiszik, hogy a titok örökké tart és megvédi a létük, s a titkok omlanak, és az elvett forintok mindenkit agyonsújtanak. Mert így ítéltetett. Titkoknak használói és követői! Így éljetek! És féljetek!

 

            Nincs út más, csak a Fény és a Szeretet, és az átlátható Tisztaság!

            Nincs más, csak a Szeretet – kiút, bizonyosság, hit és remény mind Belőle, az Egy és a Minden Megszentelt Erejéből ered, és a Vég, amihez elértetek, már megkezdődött és folyik, és az elszámolás, az elszámoltatás is tart és folyik.

            Kicsi e világ – higgyétek el! Nagynak tűnik a Földről, és aprónak a Mennyekből. Minden gondolat és tett pontosan követhető. Itt nincs titok, ami a Mennyből ne lenne látható és követhető. Tudják ezt a Jók, és tudják az ártók. A játék és a tanulás ideje véget ért, felszámoltatik, elszámoltatik e lét, megmérettetik minden a Földön élő és lévő Szent Erő, és már készül az Új, a további fejlődés útja: A Tisztaságnak és Szeretetnek az útja.

 

            És ki vagy Te, Ember, aki mindezt Teremtetted? Ki vagy Te, aki mindezt elviselted? Ki Vagy Te, aki elfeledted, hogy ki vagy emberként, lélekként, Istenként Egyaránt? Ki Vagy Te, aki mindezt megtehetted, szabad akaratodból a másokat követted? Tudod-e, hogy kiknek az akarata mozgat, hogy kiknek az akaratát követed? És szabad akaratoddal kiket támogatsz? Nem tudod, sokszor nem tudod, hogy kikre és hogyan hat az akaratod, de leginkább azt nem tudod, hogy reád hogyan hat az ekképpen használt akaratod.

 

            *** Eddig a sok angyali üzenet segíteni igyekezett, hogy megleld Önmagad, hogy felfedd a fátylakat, hogy elkezdj emlékezni arra, hogy Isteni Lény Vagy, Isteni és Földi Teremtőerő, és összekötő is vagy Együtt és Egyben.

            Az angyalok ma is segítenek, és kérjétek Őket, de Terveik már hozzátok kapcsolódóan is mások, és igyekeznek felkészíteni és segíteni titeket ebben az átmenetben.

            Elsősorban a saját Énjeitek azok, akik a legtisztábban és legpontosabban, és a saját Terveiteknek és vállalásaitoknak megfelelősen segítenek, ezért kérjétek az Isteni Énetek támogatását és segítségét, hogy útjaitokat mihamarabb, ha kell, átírják és kicseréljék.

            Kérjétek a segítségét, hogy segítse meglelnetek az Élet, az Életetek Célját és értelmét, tartalmát s Erőit.

            Őrangyali segítőitek szerepe változott, bizonyos számukra eddig nyitva volt út és lehetőség bezáratott, míg mások ismét megnyíltak. Kegyelmet már csakis a szíven át gyakorolhatnak, és ha szívetek tiszta és él, ők is újabb lehetőségeket kapnak.

            A gyógyító és tanító Erők szintén új utakat és segítőket kaptak, hogy céljukat és saját útjukat mihamar megleljék, és ehhez is szükséges az Égi Én támogatása és védelme.

            Az Égi Én, az Isteni Én-Rész tehát az, Aki Most a legtöbb lehetőséget és Erőt hordozza, és Ő a továbblépésetek Igazi záloga. Kérjétek a segítségét mindenben, hogy utatokra tereljen, utatokat megtervezze, Terveiteket veletek ismertesse, és a változást megélni segítse.

            Ez az Isteni Én a Ti Legmagasabb Énetek. Ne a különállását, hanem a hasonlóságot, az Egységet érezzétek. Tiszteljétek és szeressétek, de ne mint kívül álló erőt tekintsétek, hisz ő Részetek, és Ti Benne Éltek, Általa Éltek. Együtt Éltek, még ha ezt nem is érzitek. Egy Lépcső az Egyhez, és a Mindenség Fényéhez. Ő közvetít köztetek, és az Égi Fény között, és az Égi Fény Szent Erői között.

            Nézzetek úgy rá, ahogy MAGatokra – elfogadással, kíváncsisággal, és legfőképpen Igaz Szeretettel. Mert a Szeretet útja az, amin elérhetitek, és amin segíthet titeket. Ez az, amit úgy neveztem, hogy a „szíveteken át, a lelketeken át”. És most nézzük, hogy mit jelen ez, hogy a szíveteken át mindent elérhettek, mit kell vagy lehet tennetek, hogy a szíveteken át mindent elérjetek, a Mindent elérjétek.

           

            Szívetekben létezik egy Időtlen Jelen, és ez az, amit sokan a Szív Megszentelt és Időtlen Templomaként is jelölnek. És ebben a Térben, amely a térben is Valós Tér, az Isteni Ének által felállíttatott egy Kereszt.

Maga a szív is a kamrákkal és pitvarokkal egy Körben lévő kereszt, és ebben a Keresztben, ami egy megszentelt Kereszt, és ezen a Kereszten, amely megszentelt Kereszt, folyik át az Életet hordozó, és az Élet Keretét adó véretek. Véretek, amely piros, ezen a Szent helyen, ennek a közelében Szentelődik meg újra és újra, és minden dobbanással ennek a Szentségnek az üzenetét viszi és közvetíti a test minden apró részéhez, részébe.

            Véretek, amely PIROS, az Életnek a jelképe. A FEHÉR a szívetek megszentelt Szentélye, ahol megtisztul és megszentelődik ez az Élet. És e fehérben benne van az Élet minden szeglete, és minden Szent Rezgése.

            A ZÖLD, a gyógyításnak és a szeretetnek a színe. A szívnek és a szívcsakrának is a földi megszentelt színe. Az egyensúlyt, és részben a harmóniát is teremtő része, bár a harmónia az inkább a rózsaszín, vagyis a piros és a fehér együttes rezgése. Ahogy a piros az Életnek, a földi és Égi Életnek is jelképe, úgy a fehér a Koronacsakra, az Élet megtisztult (átszellemült) rezgése, és ennek a kiegyensúlyozó színe a zöld és a rózsaszín.

Képzeljétek el, ahogy a szívetekben és a szívetek környékén JELEN VAN ez a három szín, az átáramló és a folyamatosan megújuló Élet, a Tisztaság, és a gyógyítás és Szelídség, Szeretet Szent Fénye. Figyeljetek a szívetekre, és figyeljétek meg, hogy mit éreztek, hogy milyen Fényekkel és színekkel vibrál és lüktet – de ezt a három színt, a pirosat, a fehéret és a zöldet mindenképpen érezzétek meg a szívetekben. Lehetnek egymásba mosódó Fények, egymást kergető játékos színek, vagy a lüktetés erői – de szíveteket ezzel a három, az Életet, a Tisztaságot és Szeretetet hordozó színben, Fényben is érezzétek. Lehetnek eltérések, mint ahogy nem egyformák a szívetekben lévő Keresztek és Szentélyek, hisz mind Egy-Éniek vagytok, és egyéniek a Küldetések. Az Arany, az Ezüst és Kristályfény valahol mind jelen lévő Erő, a „TÚL” Világról érkezett Segítő Erő, de létetekben érezzétek ezt a három színt, három Fényt, és lüktessen ott bennetek a Tisztaság, az Élet és a Szeretet Fénye.

            Fókuszáljatok, koncentráljatok napközben többször is a szívre, és érezzétek meg a szívetekben élő és létező, mozgó és lélegző Szent Életet. Fordítsátok figyelmeteket többször a szívetekre, és ne csak mint egy dobogó szervre vagy részetekre, hanem mint a ti életetek őrzőjére és eredőjére.

            Hamarosan majd új képek is megjelennek, és majd ezekről is beszélek. Most csak tegyétek ezt: a szíveteket tudatosan, mint szeretetek és életetek központját érezzétek és éljétek, és figyelmeteket napközben többször is a szívetekre, és a szívetek szent helyére vigyétek.

            Érezzétek azt, hogy VAN szívetek, melyen át a Mindenség Éltet és Szeret.

            Képzeletben látogassátok meg a „terét”, képzeljétek el a szívetek Szent Terét, mely vakítóan fehér, telve Fénnyel és Erővel, Szeretet-Erővel.

            És ezen Térből árad minden Élet, amit a vér pirosra, vörösre színez, és ez minden Szeretet forrása, melynek, egyik, a gyógyító ága a zöld, és a zöld-arany keveréke.

            Népeteknek színe!

            Ott lüktet a szívben!

            Az Élet, a Tiszta Szeretet, és annak Gyógyító Fénye.

            Érezzétek, hogy mindez a szívetek EGYSÉGE.

 

 

2006. december 15., péntek, a déli ima idejében érkezett üzenet:

 

            Vagyok, Aki Vagyok, Aki a Fény és a Szeretet, és Aki a Fény és a Szeretet Gyermeke is Vagyok, kérem, hogy kövesd és add tovább e Szókat.

            Én, Aki a Fény és a Szeretet, és Aki a Fény és a Szeretet Gyermeke is Vagyok, elküldtem Hozzátok a Legtisztább Angyalok Legerősebb Fényét, és ezt már közületek sokan elmúlt napjaitokban és heteitekben befogadtátok.

            Ez a Fény és ez a Szeretet, ez a megújult Szeretet sokat segít majd mind a népeteknek, mind pedig rajtatok és Általatok át az egész Földnek.

            Ezért kérem, hogy szíveteket nyissátok meg, és hívjátok be Lényetekbe Legtisztább Fényem és Szeretetem.

 

            Én, Aki Vagyok, és Aki a Fény és a Szeretet, a Minden és az Egy Gyermeke is Vagyok, kutattam népem számára ez Utat és kiutat, és szíveteken át már sokan hordozzátok és követitek is ez Új Kódokat, Sorsokat.

            Én, Aki a Fény és a Szeretet, és Aki a Fény és a Szeretet Megszentelt, Földre született Gyermeke is Vagyok, kérem, hogy gondoljatok Egy SzÉPet és nagyot, és megszentelt, megszépített gondolataitok által Teremtsétek meg ez Új, ez megszentelt Világot.

            Megértitek hamarosan szavaim sodrását, és kérem, hogy Éljétek meg a mindennapotokban, a Minden Pillanatotokban a szíveteken át és a lelketeken át belétek áramló Új Szeretet-zuhatagot. Alázuhan, hogy Új Életet, és Új Reményeket hozzon.

 

            A piros és a zöld a szíveteken át, a fehéren át, a megtisztuláson, az Égi Fényen át vándoroljon. (Egy olyan képet láttam, mintha egy hófehér kapun át balról a piros, jobbról pedig a zöld fény egy-egy körgyűrű vagy spirál formájában forogna körbe.)

            Örvénylő mozgása mindent kitakarít és megsemmisít, ami nem méltó Ahhoz, Aki Vagytok, Akik Eredeteteknél és Őseitek Útjánál fogva Vagytok.

            Épp ezért kérem, hogy jól figyeljétek e Szókat, és érezzétek a szíveteken át

MA

befogadható

Szent és Tisztító, Gyógyító Erőket és Hatásokat.

Kérjétek a szíveteken át, hogy ez a Szent és Örökké Létező Erő és Tisztaság tisztítsa át a Lényetek, és tisztítson ki belőletek minden fájdalmat és félelmet.

            Kérem, hogy MA ezt kérjétek, hogy ez a Szent és Fehér Tisztaság átjárhassa a Lényetek. És Ti, Szent Magyarok, kérjétek az Oltalmamat és Védelmemet, és a Drága Jó Anyám, a Szűz Anya Oltalmát és VÉDELMÉT.

            Tisztuljon MA e nép, és tisztuljon minden tagja, és minden pillanata, minden félelme és fájdalma, az életnek reá rakódott minden sara és fájdalma.

Kérjétek ma a Szűz Anya és az Úr Jézus Krisztus Oltalmát és Segítségét, hogy segítsék megtisztítani és megmenteni népét ez Szent földnek, és hogy Új Szent Erővel és Szent Szeretettel éledjen fel e Lét. Úgy Legyen! Ámen, Ámen, Ámen, Ámen.

 

            Én az Úr Jézus Krisztus is kérem, hogy fogadjátok a szívetekbe az elkövetkező imákat.

 

Drága Szent Hazánk, Kárpátoknak bérce által körülölelt Szittya-föld!

Drága Szent Hazánk, Szent folyók által körülölelt Termő Sík!

Drága Szent Hazánk, az Isten által reánk bízott Szent Idő és tér!

Légy Áldott, hogy befogadd a tehertől Szabadítót!

Légy Áldott, hogy befogadhasd az Új Életet Elindítót!

Ámen

 

Drága Szent Szűz Anya, Magyarok Asszonya,

Asszonnyá lett Isteni Szent Anya!

Segítsd meg népünket -

Helyretenni sorsát!

Segítsd meg Létünket -

S feltenni Koronát

Méltó Helyre, Főre!

Igaz szív vezessen mindenkit e tettre!

Úgy Legyen! Ámen, Ámen, Ámen, Ámen.

 

Magyarok Asszonya! Zárd le szenvedésünk!

Segíts, hogy e térben Új Életet kezdjünk

Telve szeretettel, tudással, bőséggel,

Igaz magyar Hittel, Igaz Szeretettel.

Úgy Legyen! Ámen, Ámen, Ámen, Ámen.

 

Őseitek vére nem hullott hiába, és nem hullott hiába a sok igaz könny, nem volt hiába való a sok kérés és ima, mert ezeknek a java már Áldásként hullott vissza, s érik szívetekben, hogy majd megéljétek.

            Kérem, hogy továbbra is kérjétek imákkal s igaz szép szavakkal, érzésekkel és gondolatokkal, hogy e nép és e föld, amin éltek, és az egész Föld s az egész Lényetek, Létetek megtisztulva Fénnyé váljon, Fénybe érjen.

OmMaat Ré

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!