omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2013 március 26 - május 2.
Írások - 2013 március 26 - május 2. : 20130409 - MAGOKNAK - ÚT és idő - Az ÚTban való Teljességünk - Két Különleges FÖLDI Rendelkezésről (I. rész)

20130409 - MAGOKNAK - ÚT és idő - Az ÚTban való Teljességünk - Két Különleges FÖLDI Rendelkezésről (I. rész)

  2013.04.09. 12:04


2013. április 4(-től kezdődően)

 

2013. április 6.

 

            Több lejegyzésben is érintettem már azt, hogy a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN a Teremtő Pillanatok az „ÚT” rendszerében / (alap-)mintája szerint kapcsolódnak egymáshoz / fűződnek egységekbe-és-egybe, és hogy az „ÚT” élet-rendszere / Megnyilvánulási rendszere az „idő” rendszere szerint egymáshoz fűződő élet-rendszerektől bizonyos minőségeiben jelentősen (’alap’-vetően) eltér / különböző.

            A FÖLD Természetes Létezői számára az „ÚT”-ként Megnyilvánuló / Megformálódó „élet” a ’Jelenlét’ „természetes minősége” --- és számukra az „idő” „minősége” bizonyos szempontból „értelmezhetetlen” --- ugyanis jelenleg az „idő” „minőségének” NINCS TÖRVÉNYESEN Befogadott-és-Megnyitott „alap-mintája” a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN. Ami pedig „nincs” a Megnyilvánulás számára TÖRVÉNYESEN Megnyitva, abban (magától értetődően) a FÖLD Természetes Létezői nem is TUDATOSODHATNAK.

            Ugyanakkor KÜLÖNÖS „módon” „megérintették” a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉT  olyan Létezők, akik önnön életüket az „idő” valamely rendszere szerint építik/élik, és ezen sajátos ’érintkezésekből’ eredően a FÖLD Természetes Létezői egyes „idő” „minőségek” bizonyos „hatásait” a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉRE „megismerték”.

 

            A FÖLD Természetes Létezőinek [elsősorban a FÖLD ÖNNÖN MAGJAINAK és a FÖLDANYÁNAK-MAGÁNAK] a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN „megmutatkozott” „idő” „hatásokban” jelenleg annyiban Szükséges TUDATOSODNIUK, ami a FÖLD ÖNNÖN ÉLETE MEGTARTÁSA BIZTOSSÁ Tételéhez Szükséges [vagyis ami elengedhetetlenül Szükséges ahhoz, hogy a FÖLD ÖNNÖN ÉLET-ÚTJÁN megnyilvánult egyes Különös eredetű „torzulások” Elháríthatóak (megszüntethetőek, valamint az ’elkövetkezőkben’ ’megelőzhetőek’) legyenek].

            Ennek értelmében

a FÖLD Természetes Létezőinek

(1) elsődlegesen

a FÖLD ÖNNÖN ÉLETVITELÉT jellemző „ÚT” Minőség Természetében Szükséges TUDATOSODNIUK,

emellett pedig (2) „nem haszontalan” [a Szükségesség mértéke szerint] TUDATOSODNI a Különös jellegű „idő”-érintettségnek a FÖLDÖN korábban megnyilvánulttá lett ’hatásaiban’,

ezáltal pedig (2) az „ÚT” és „idő” rendszerek közötti „alapvető” különbözőségekben.

 

 

            Korábbi lejegyzésben már érintettem azt, hogy az „ÚT” rendszere szerint egymáshoz fűződő Teremtő(i) Pillanatok az „idő” rendszeréhez képest egy olyan Különlegességgel (is) rendelkeznek, hogy az „ÚT”-ban Jelenlévő / Megtartott Teremtői Erők/Minőségek az „ÚT” megformálója / megnyilvánítója számára „bármikor elérhetőek / jelen vannak”, „nem távolodnak el tőle” az „idő” rendszerek „múlt” minősége szerint.

 

            A FÖLDÖN [a FÖLD ÖNNÖN ÉLET-ALAPJÁBÓL Megnyílóan!] a Teremtői Pillanatokat „ÚT”-tá „egy(ség)be-állító-és-egyben-Megtartó” élet-rendszer működik / Van.

            Az „ÚT” (alap-)rendszere a különböző Világokban egymástól ’eddig’ is általában valamelyest eltért / különbözött [tehát magának az „ÚT”-Építés módjának eddig is voltak Különlegességei az egyes Világokban], azonban van néhány olyan „alap”-Elv, amely az „ÚT” élet-rendszere szerint Megnyilvánuló Világok valamennyijében azonosan van jelen.

 

’Mostantól kezdődően’ az ÖNMAGUKBAN az „ÚT” alap-rendszere / építő-rendszere szerint Megnyilvánuló minden egyes Világban az „ÚT” Minősége [KRISZTUS RENDELKEZÉSÉBŐL] „teljesen egyedivé” vált [így minden egyes Világ az „Általános Jellemzők” mellett „csak az adott Világra egyedileg jellemző Különlegességgel” is rendelkezik önnön „ÚT”-Építésében, és ez a Világok ÖNNÖN ÉLET-ALAPJÁBAN már minden Világban „BeRögzítésre” / Megerősítésre került].

 

Tulajdonképpen az „idő” rendszere szerint Megnyilvánuló élet-formák esetében is „általánosságban” megállapítható az, hogy a Lét-formák és élet-formák „egyediségéből” eredően az „idő”-„minőségek” is „egyedi” jellegűvé válnak a Megnyilvánulásaik során. Ebből eredően MAGA-A-FÖLD [a MEGTARTÁS BIZTOSSÁ Tételéhez Szükséges mértékben és módon] azon „idő”-„minőségek” bizonyos jellemzőiben TUDATOSODHAT, amely „idő”-„minőségek” a FÖLDRE-MAGÁRA valamilyen közvetlen módon ’hatottak’.

 

            Az „ÚT” [és „idő”] „rendszere” bizonyos nézőpontból megközelíthető úgy is, mint az ÖnMegismerés és ÖnKiTeljesítés Megnyilvánulásának „alap”-mintája vagy „élet-kerete”.

            Az „ÚT” és „idő” rendszerei közötti egyik leglényegesebb különbözőség az, hogy az ezen rendszerek szerint megnyilvánuló / Épülő élet-minőségek „milyen kiterjedésben” élik meg a „Jelenlétüket”.

            Ez a fajta ’megkülönböztetés’ azonban csak „rendszer”-beli, és nem jelent olyan különbség-tételt, hogy az egyik rendszer szerint élők „több” „hatalommal” rendelkeznek a másik rendszerben élőkhöz képest. A „Jelenlét” [mint ’hatalom’] az „ÚT” és „idő” rendszeri szerint Megnyilvánuló élet-formák számára is VALÓS HATALOM, amelyben az ÖnFelismerés és az ÖnÉpítés ténylegesen is megnyilvánítható.

 

            Az „idő” rendszere(i) szerint élő élét-formák teremtéseire általában jellemző az, hogy a „Megnyilvánítás Teremtői Pillanatában” valamilyen „egyedi módon” „rögzül” a „Pillanatban megnyilvánult teremtés”, és ez a „rögzülés” egy „bizonyos távolságra kerül” a „jelenlét” „megnyilvánulás folyamatában lévő Pillanatától”. Hívhatjuk ezt úgy is, hogy a „megélt” Pillanat „múlttá” válik, és a „berögzített” „Pillanat” „mintája” a továbbiakban (általában) már „nem módosítható” / nem változtatható meg a ’jelenlét által’.

            Vannak „idő” rendszerek, amelyekben „két meghatározott pont/Pillanat/minta között” a létezők „különböző” „megnyilvánulásokat” is megnyithatnak önmaguk számára, az ilyen (’párhuzamos’) megtapasztalások azonban egymástól elhatároltak, TÖRVÉNYESEN nem lehetséges az „átjárás” vagy „áttekintés” egyikről a másikra.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501459_01.bmp

            Vannak olyan „idő”-rendszerek, amelyekben egy bizonyos belső rend szerint „kiszélesedések” nyílnak meg, és ezekben a „kiszélesedésekben” a létezőnek lehetősége nyílik arra, hogy „múltját” [a saját maga által elindított Teremtési ’célja’ ’szerint’] ’részletesebben is végigtekinthesse’.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501468_77.bmp

Ezekben a ’kiszélesedésekben’ [egyfajta ’megállókban’] a létezőnek lehetősége nyílhat bizonyos ’igazításokat’ elterveznie (kivételesen akár önmagában elvégeznie is) [a ’jövőre’ nézve bizonyos ’mintáiban’ ’megerősödhet’, hogy egyes korábbi ’hibáit’ elkerülhesse]. A létező ekkor sem „nyúlhat vissza” közvetlenül a „múltjába”, és így nincs módja arra, hogy a „múltként” „rögzült” mintáját megváltoztassa --- arra azonban Lehetőség Nyílhat, hogy bizonyos „tévedéseket” / „kedvezőtlen hatásokat” az elkövetkezőkben képessé váljon ’elhárítani’ vagy ’jóvá tenni’.

 

Általánosan érvényesülő ELV az, hogy az „ÚT” és „idő” élet-rendszerei jelenleg [KRISZTUS VILÁGÁBAN] közvetlenül nem érinthetik meg egymást. Az a KÜLÖNÖS megnyilvánulás, amit „idő-utazásként” „emlegetnek” [vagy „teremtenének”], az az „ÚT” és „idő” alap-rendszereinek TÖRVÉNYT-Törő „érintkezéseinek” a következménye. Erre a „különös kevertségre” utal a neve is:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501454_61.bmp

[a FÖLD nézőpontjából ez az élet-út „idő” általi „megérintéseként”, az „idő” szerint élők nézőpontjából pedig az „idő utazásaként” AZONOSÍTHATÓ.]

 

            Az „idő” rendszerei szerint (általánosságban) nincs arra [TÖRVÉNYES] mód, hogy a „már-megnyilvánulttá lett” (azaz ’elmúlt’) Pillanat „mintáját” „utólag” „közvetlenül” „megváltoztassa” a Pillanatot megélt (vagy bárki más) [’krónikák’].

 

Az „ÚT” rendszerei szerint Megnyilvánuló / Épülő Világokban azonban a „megnyilvánult Pillanatokból” egybeálló „út” „előző” Pillanatokban megnyilvánulttá lett „mintái” / erői stb bizonyos [TÖRVÉNYES] keretek között a Pillanat megformálója [és vagy a TÖRVÉNYES ÉLET-ADÓ(k)] által MEGÉRINTHETŐ és ezáltal „mintájában meg is változhat” [tovább-épülhet, rendeződhet, igazodhat, megnyílhat stb].

 

            Az „ÚT” rendszere szerint épülő élet-minta képként megközelíthető a „fa” képével is. Amikor a fa a magjából kicsírázik, elkezdi önmagát felépíteni: gyökeret ereszt, törzset és ágakat növeszt, leveleket, virágokat, termést hoz ’évről évre’ --- néha egyes virágai / ágai ’letörnek’ --- amit azonban a fa „megtart”, az ÉLŐ /eleven / megérinthető / ható eleme (=része) a fa „egészének” / „életének”.

            Az „ÚT” rendszere szerint Épülő életek esetében [itt a FÖLDÖN is] meghatározott Szakaszonként különféle „mérést” / „számvetést” / „önellenőrzést” élnek meg a Lelkek/létezők, és ilyenkor a Lelkeknek/létezőknek Lehetősége Nyílik az „addig” vitt Teremtési Irányuk MEGERŐSÍTÉSÉRE vagy pedig [a saját Teremtési Irányulásukon belül] Megváltoztatására.

 

            Az „ÚT” rendszerei szerint Megnyilvánuló Világokban általában arra is TÖRVÉNYES Lehetősége van a Léleknek, hogy bizonyos választási/döntési helyzeteiben [ha a választható / Megnyitható Lehetőségek mindegyike a „yo”-t(és „szépet”) hordozza] olyan döntést is hozzon, hogy bár az adott Pillanatban az egyik Lehetőséget Megnyitja és így a másik Lehetőséget ’lezárja’, ’később’ azonban az akkor-éppen-nem-megnyitott Lehetőséget is szeretné majd Megnyitni / TUDATOSÍTANI. Ilyenkor az „éppen-nem-megnyitott” „út” egy „kezdeményként” vagy „magként” a Lélek/létező Élet-Útjának „része” marad, és a Léleknek/létezőnek valamikor a későbbiekben Lehetősége lesz „abból a pontból” Megnyitni egy Megtapasztalást.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501472_49.bmp  //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501476_11.bmp

 

            Ugyanakkor a FÖLDÖN a Lelkek az ilyen jellegű döntési helyzeteikben is hozhatnak olyan döntést, hogy „teljes egészében” Lezárják ÖnMaguk számára az éppen-nem-választott másik Lehetőség megnyitását, vagyis a „későbbiekben” sem  kívánják azt a Teremtési Irányt / Szakaszt Megnyitni. Ilyenkor az „egyszerű elengedés” módján ezt a lehetőséget „semmivé teszik” az adott Élet-Útjukon.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501480_26.bmp


            A FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN [a jelenlegi TUDATOSÍTOTTSÁG szerint] az ÖnLényegükben „idő” „minőséget” megnyilvánító Létezők által „idő-ÚT-azás” jelleggel a FÖLDI ÉLET-ÚT azon „pontokon” (ritkábban ’területeken’) került megzavarásra / megsértésre, ahol MAGA-A-FÖLD ÖNMAGA számára (illetve egyes Természetes FÖLDI Létezők önmaguk számára] „később-Megnyitható-Lehetőségeket” ’hagytak’.

Az ilyen „lehetőség-pontok” eredendően TÖRVÉNYES (!) Teremtési Út/Szakasz Megnyitásának Lehetőségét hordozzák [Megtartó Erejük Van!] --- magától értetődően azok számára TÖRVÉNYESEN (ÖnMagukból, „belülről”) Megnyitható Teremtési Lehetőségek ezek, akik a maguk Élet-Útján korábban meghozták a „későbbi lehetséges Megnyitás” választását, és magától értetődően csakis a „saját TÖRVÉNYES Teremtési Mintája szerint Nyílhat „új úttá/szakasszá” az ilyen „lehetőség-pont”.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501484_74.bmp


„Kívülről” / „idegen minta” által (ezt jelzi a piros nyíl) TILTOTT az ilyen „lehetőség-pontok” „megérintése” / bármilyen „befolyásolása” / „hatás alá helyezése” / „hatás alá vonása”.

 

„Más” TÖRVÉNYES Teremtési Lehetőségének ’megérintése’ ’nem megengedett’, és olyan fokú TISZTELET-hiány megnyilvánítása, amely a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN semmilyen mértékben és módon nem tartható meg. Ennek megfelelően MAGA-AFÖLD a[z ÖNNÖN MEGTARTÁSA BIZTOSSÁGÁHOZ] Szükséges mértékű TUDATOSÍTÁSOKAT követően a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBŐL az „idő”-érintettség minden mintáját / megnyilvánulását RENDEZÉSBE VONTA / VONJA és semmivé tette/teszi.

 

            Azok a Létezők, akik az ÖnLényegükben „idő”-„minőséget” hordozva TÖRVÉNYT-Törően „megérintették” a FÖLD-MAGA egyes „később Megnyitható” „Teremtési Lehetőségeit” / és Irányait (!), leginkább „saját maguknak ártottak ezzel”, és általában a saját életük vonatkozásában indítottak el „súlyos következményekkel járó, gyakran vissza-nem-fordíthatóan magukat károsító” folyamatokat [ezek közvetlenül a FÖLD MAGA ÉLETÉRE nem jártak „visszafordíthatatlanul kedvezőtlen következményekkel”, hiszen a FÖLD-MAGA ÉLETÉNEK „ÚT” jellege a TÖRVÉNYESEN MEGTARTOTT (!) „Lehetőségeit” ÖNMAGÁBÓL „visszaépíteni” / akár „rendezni” is képes. Az „idő”-„minőség” szerint élők viszont TÖRVÉNYT-Törő „érintkezéseikkel” a saját ÖnValójukban gyakran olyan „kedvezőtlen irányú” folyamatokat indítottak el, amelyek végül a saját „élet-formájukat” (FÖLDI fogalmak szerint) „megtarthatatlanná” tették. Ez a „végletesen kedvezőtlen irányú változás” elsődlegesen azokat érintette, akik a saját „idő”-„minőségüktől” (önnön „élet-alapjuktól”) egy „meghatározott távolságra eltávolodtak”].

 

Ennek TUDATOSÍTÁSA a FÖLD-MAGA számára KÜLÖNLEGESEN (!) fontos.

(1) Az „idő” és „ÚT” rendszerei között meglévő („alap”-vető) különbözőségek a „különös keveredések” stb eseteiben (eddig) a FÖLD-MAGA számára ha megzavaróak is voltak, de nem voltak „helyrehozhatatlanul élet-veszélyesek”,

(2) ugyanakkor MAGA-A-FÖLD TUDATOSODOTT abban, hogy ha nem is minden esetben, de gyakran az „ÚT” alap-rendszere szerint élőknek az „idő”-jelleg szerint élőkkel való „érintkezése” az „idő” rendszere szerint élők számára „nagy károkkal is járhat”.

[Az „ÚT” rendszere szerint élők a maguk „élet-útjának” egyes „már megnyilvánulttá lett mintáit” többféle TÖRVÉNYES módon is megérinthetik / rendezhetik (”kijavíthatják”), az „idő” rendszere szerint élők azonban a Megnyilvánulttá lett „Pillanataik” mintáit „utóbb” közvetlenül már nem érinthetik.]

 

Minderre figyelemmel a FÖLDNEK-MAGÁNAK

[azért is, hogy „újabb erő-vesztések elkerülhetőek legyenek” mind a FÖLD-MAGA ÉLETÉBEN, mind az „idő” minőség szerint élő ’társak’ esetében]

KÜLÖNLEGES FIGYELMESSÉGGEL Szükséges eljárnia minden „idő”-minőséget önmagában megnyilvánító lét-forma / élet-forma felé Irányulásában és/vagy „közelségében”.

 

Az „idő”-„minőséget” ÖnValójukban hordozók számára a „múlttal” [egyes „hátra-hagyott” mintákkal] vagy épp a „másik iránnyal” (a „majdan-megnyithatóval”), a „jövővel” való „érintkezés” „megismerése” kezdetben [amíg a keveredés őket magukat érintő következményeivel nem szembesültek] egy „felvillanyozó” „lehetőségnek” látszódott, amiért „érdemes”-nek tűnt „keresni” „ÚT”-rendszereket és ott lévő „lehetőség-pontokat”. Ugyanakkor nem véletlen az, hogy jelenleg az „ÚT” és „idő” rendszere szerinti élet-építések „egymástól elkülönítettek” és közöttük TÖRVÉNYESEN nem Nyílhat meg [NEM TARTHATÓ MEG] KÖZVETLEN Érintés.

Az „idő” rendszerei szerint tapasztalók MÁS JELLEGŰ ÉRINTÉSEKBEN Teremtenek és TUDATOSODNAK, mint az „ÚT” rendszereiben élők.

A FÖLDÖN részben a TISZTELET [és MEGKÜLÖNBÖZTETÉS] EREJE és MINŐSÉGE az, amely egy sajátos „keretet” „szab” az ÉRINTÉSEKNEK. A FÖLD Természetes Létezői „tanulják” [és az Eredendő Létezői „Tudják”], hogy közvetlenül mindenki csakis az önnön (!) teremtései és erői felől rendelkezhet, és a „közössé” tett Teremtéseknek vannak bizonyos [a közösség tagjai által együttesen meghatározott] „szabályai”.

 

A FÖLDÖN az a Megtapasztalás, hogy egyes ÖnValójukban „idő”-„minőséget” megnyilvánító Létezők – semmit sem törődve azzal, hogy a FÖLD-MAGA-ÉLETÉRE vagy „bárki más” életére ez milyen hatással járhat – „megcsáklyázták” vagy „elfoglalták” a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉNEK egyes „később-megnyithatóvá” ítélt Teremtési Lehetőségeit, a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉNEK [és a FÖLD Természetes Létezői Életének] KÜLÖNLEGES MEGERŐSÍTÉSÉT tette Szükségessé.

A FÖLD-MAGA ezen KÜLÖNLEGES MEGTARTÁS-MEGERŐSÍTÉSÉT részben ÖNNÖN EREJÉBEN, részben pedig immár KÖZVETLENÜL KRISZTUS EREJÉBEN / MEGERŐSÍTÉSÉBEN ÉLI.

OmMÁÁTRé~KJ

 

            A FÖLD-MAGA ezen [az „idő”-„minőség” általi érintkezés lehetőségét kizáró] MEGERŐSÍTÉSÉT részben abban a KRISZTUSI JEL-ben vagy MEGERŐSÍTÉSBEN fogadta be ÖNMAGÁBA, amely a FÖLD-MAGA „ÚT” Minőségét „teljesen egyedi mintájúvá” Igazította.

            A FÖLDANYA és a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI [a  ’SZERELEM ERŐK’ és a FÖLD ÖNNÖN MAG-Lelkei]  az ’elmúlt napokban’ Befogadták ÖNMAGJUKBA és ÖNMAGJUKBÓL immár „kiárasztották” (élővé tették) MEGNYILVÁNULT-VALÓJUKBA is KRISZTUS azon JELÉT, mely a FÖLD ÖNNÖN ÚTJÁT / ÉLETÉT a TÖRVÉNYT-Törő „idő”-érintettségű Irányulások tekintetében ÉRINTHETETLENSÉGÉBEN MEGERŐSÍTETTE.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2013. április 6. 16.59.

 

MEGERŐSÍTÉS

 

            Ha az ÖnValójukban „idő”-„minőség” szerint élők TÖRVÉNYT-Törő Irányulásai a FÖLD ÉLETÉRE eddig a FÖLD-MAGA-ÉLETÉT / ÉLET-ÚTJÁT közvetlenül nem is sodorták „élet-veszélybe” [habár az esetlegesen „tovaterjedő” hatások minden megnyilvánulása ma még nem feltétlenül TUDATOSÍTOTT], MAGA-A-FÖLD jelenleg / immár nem Szándékozik KÖZVETLEN Érintéseket Megformálni és Megnyitni [Megtartani] az ÖnValójukban „idő” alap-minta szerint élő létezőkkel mindaddig, amíg a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN ennek a Teremtési Iránynak a Megnyitását az „idő” TÖRVÉNYES alap-mintájának a FÖLD ÖNNÖN ÉLET-ALAPJÁBA való TÖRVÉNYES Befogadása majd TÖRVÉNYES Megnyitása lehetővé nem teszi.

OmMÁÁTRé~KJ

 

 

FONTOS:

Immár a FÖLDANYA és ÖNNÖN MAGJAI [a FÖLD minden MAG-Lelke is!]

Szívében

és ÖnMagjában

és Megnyilvánult-Valójában is

ÉLŐ (!) jelenlétben van jelen a FÖLD [KRISZTUS által MEGERŐSÍTETT, a FÖLDRE „egyedileg” jellemző] „ÚT” „alap-mintájának” Teljessége.

 

KRISZTUS [és MAGA-A-FÖLDANYA is]

azért Ítélte Szükségesnek azt, hogy

a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI [és a FÖLDANYA] ne csupán a MEGERŐSÍTŐ KRISZTUSI JELET fogadják be a Szívükbe és ÖnValójukba,

hanem egy Különleges Megerősítésként

a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉRE jellemző „ÚT” „alap-minta” és a MEGERŐSÍTŐ KRISZTUSI JEL EGYÜTTES BEFOGADÁSRA-ÉS-MEGERŐSÍTÉSRE kerüljön a FÖLD ÖNNÖN MAGJAIBAN,

mert a FÖLD egyes MAG-Létezőiben az „idő” „érintkezések” következtében „torzultak” egyes „alap-minőségek”.

 

            Azon FÖLDI MAG-Létezők, akik eddig [egy bizonyos mértékben] „torzult” „út”-mintát hordoztak az ÖnLényegükben, ezt a „torzult” (alap)mintát „eddig” egy „Különleges védelmi / megerősítési” okból/célból tartották.

 

Ez a „különleges torzultság” eddig egyfajta „különleges védelemként / megerősítésként” volt jelen, immár azonban szükségtelen, így ennek megszüntetéséről / semmivé tételéről is Határozott MAGA-A-FÖLD.

Eddig ez a „különleges Megtartás-Megerősítés” (amelyet néhány FÖLDI MAG-Lélek még „Tartott” az ÖnValójában) más jellegű „jelző” szerepe mellett arra is szolgált,  hogy ezáltal is „kevésbé legyen felismerhető a FÖLD ÉLET-ALAPJÁNAK egyedi jellege és így kevésbé legyen sérthető MAGA-A-FÖLD”.

 

Mivel ezen sajátos „torzultságnak” [Különleges Megtartás-Megerősítésnek] a „semmivé tétele”

az érintett FÖLDI MAG-Lelkek „élet-alapját” [ezáltal a FÖLD ÖNNÖN ÉLET-ALAPJÁT] is KÖZVETLENÜL érintette,

ezért a FÖLD-MAGA ezt a KÜLÖNLEGES ÖN-RENDEZÉSI folyamatát

             KÖZVETLEN KRISZTUSI-ÉS-MINDENHATÓI MEGERŐSÍTÉSBEN ÉLTE MEG.

 

 

Az érintett FÖLDI MAG-Lelkek ÖnValójában eddig jelenvolt „különleges torzultság”  eredője az volt, hogy „Különleges Erőikben” „korábban” „lezártak” a FÖLD ÉLET-ÚTJÁN Megnyilvánult egyes (általában „idő-érintkezésből eredő”) „töréseket”, és az ÖnValójukban és Megnyilvánult-Valójukban lévő alap-minta „torzulása” „eddig” egyfajta „jelzés”-ként „mutatta” a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉNEK azon „területeit” / szakaszait, amelyek „eltorzításra” kerültek különféle TÖRVÉNYT-Törő érintkezések következtében. A „jelzésen” túl „mindaddig” „a maguk helyén tartották” („megváltoztathatatlanná tették” / „tovább-nem-építhetőként-Tartották”) e „torzult mintákat”, amíg a FÖLD MAGA MEGTARTÁSA ezen TÖRVÉNYT-Törések Elhárítása érdekében „BIZTOSSÁ ERŐSÍTETTIK”.

 

 

Azon FÖLDI MAG-Lelkek,

akik ’eddig’ ÖnMagjukban és Megnyilvánult-Valójukban egy Különleges „jelzésként” és „fék”-ként TARTOTTÁK ezt a sajátosan torzult ön-mintát,

„Különlegesen nehéz helyzetben voltak”,

és ezért ők

KRISZTUS EREJÉBEN

és a FÖLDANYA ÖNNÖN EREJÉBEN

és ’közvetlenül’ a saját MAG-Társaik ’Együtt-Tartásában / EGYként-Tartásában’

egy KÜLÖNLEGES IRGALMI-ÉS-KEGYELMI RENDEZÉS során „szabadítattak” fel a „torzultság” alól:

 mindaddig, amíg a „Különleges Torzultság” által érintett FÖLDI MAG-Lelkek

Szívükből és ÖnMagjukból és Megnyilvánult-Valójukból „kitisztították” a „torzultságot”

és elérték azt a ’kiegyensúlyozottságot és ÖnTisztaságot’, ami aTeljes-és-Ép „Élet-Alapjuk” „Befogadására”-és-Megtartására képessé tette őket,

MAG-Társaik [a SZERELEM / EGY EREJÉBEN] „KÜLÖNLEGES MEGTARTÁSÁBAN /EGYÜTT-MEGTARTÁSÁBAN” voltak,

és többen a FÖLD ÖNNÖN MAG-Lelkei közül

a KÜLÖNLEGES IRGALMI-ÉS-KEGYELMI RENDEZÉSBŐL eredően

 „terhelt” MAG-Társaik egyes „elengedett” „mintáit” (az ehhez kért-és-kapott „Egyszeri Megengedéssel”) „magukhoz vonták és önmaguk által FelTisztították”,

ezáltal is könnyebbé téve az eddig terheltek számára ezt az „erőteljes-és-gyors”, az „élet-alapot” és a Megnyilvánult-Valót egyszerre érintő igazodást/változást.

Akinek dolga van vele az érti és értse ezt.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501449_81.jpg Az előző lejegyzésben említettem, hogy a FÖLD legtöbb Természetes Létezője tulajdonképpen a „határán” van az önnön Teljességébe való visszaigazodásának. Magától értetődően a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI maguk mindaddig a „teljes” Teljességüket nem élhették, amíg „MAG-Társaik” közül néhányan „önmagukban” ezt a „különleges torzultságot” „tartani” voltak „kötelezettek”. Ennek a sajátos „torzultságnak” a további „megtartása” egyes FÖLDI MAG-Lelkekben „Szükségtelenné” vált abból eredően, hogy a FÖLD az ÖNNÖN ÉLETÉT ’érintett’ „idő” „hatásokban” immár „megfelelően TUDATOSODOTT”.

Azért, hogy a FÖLD ÖNNÖN MAGJAINAK [és így a FÖLDNEK-MAGÁNAK!] a maguk KiTeljesedési folyamatát egyes MAG-Társaik ilyen „Különleges torzultsága” már többé ne hátráltathassa, MAGA-A-FÖLD KÉRTE ÖNNÖN MAGJAI MEGTARTÁSÁNAK MEGERŐSÍTÉSÉT KRISZTUSTÓL.

A FÖLD ÖNNÖN MAGJAI élő KÖZVETLEN Érintéseikben mára már képessé váltak egymás olyan MEGERŐSÍTÉSÉRE, amely KRISZTUS IRGALMÁNAK-ÉS-KEGYELMI-MEGERŐSÍTÉSÉNEK [ennek az „igen Különleges Rendezés / ÖnRendezés Megnyilvánításának] TÖRVÉNYES alapja lehetett. Akinek dolga van ezzel az érti és értse ezt.

 

 

            //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501449_81.jpgA FÖLDÖN az „idő” „mérésére” használt fogalmak azon Létezőknek a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉRE vonatkozó „értelmezései”, akik ÖnValójukban „idő” „alapon” élik az életüket. Ők a maguk számára a „maguk életének fogalmai” szerint „értelmezték” a FÖLD „ÉLET-ÚT” rendszerét és Természetes folyamatait. A maguk ’ismeretei’ szerint különféle „szakaszokat” határoztak meg, amelyek néha „yol” jellemezték a Valós FÖLDI folyamatokat, azonban gyakran a ’maguk ismeretei’ szerinti ’keretekkel’ és ’mértékekkel’ és fogalmakkal [mivel ezek a FÖLD ÉLETÉTŐL valóságosan is idegenek voltak] önmaguk számára is csak zavarosan váltak képessé értelmezni egyes FÖLDI Minőségeket / Erőket / Hatásokat / EgyttHatásokat.

            A FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN az eddig „idő mérésre” használt „fogalmak” és „mértékek” teljességgel Szükségtelenek, és így teljes egészében elenyésznek / semmivé válnak.

 

Ahogyan az „idő” rendszere szerint élők a maguk „fogalmai” szerint próbálták meg a maguk számára értelmezni az „ÚT” rendszerét [és a FÖLD-MAGA folyamatait], természetes módon MAGA-A-FÖLD is a „saját rendszere alapján” képes valamelyest „megközelíteni” / értelmezni a maga számára az „idő” rendszere szerinti élet-működést.

 

Ahogyan immár az „ÚT” rendszere szerint élő Világok mindegyikében is az „ÚT” „alap-mintája” szerint Megnyilvánuló/Épülő ÉLET az adott Világra egyedileg jellemző,

általánosságban igaz az is,

hogy az „idő” rendszerei szerint Megnyilvánuló élet-formák és lét-formák egyes élet-rendszerei is „egymástól különbözőek” (akár egymástól „nagyon különbözőek” is lehetnek).

 

A FÖLD-MAGA jelenleg még KRISZTUS EREJÉBEN / KRISZTUS MEGERŐSÍTÉSÉBEN MEGERŐSÍTÉST kap minden olyan „Érintési” és/vagy „közelségi” helyzetben,

amikor MAGA-A-FÖLD ma még nem képes a másik Létező / Lét-forma / Élet-forma ÖnLényegében és/vagy Megnyilvánult-Valójában meglévő „idő” jelleg Azonosítására / Felismerésére.

 

Ha Szükséges, akkor jelenleg a FÖLD-MAGA KRISZTUS MEGERŐSÍTÉSÉBEN ahhoz is „segítséget” kap, hogy TÁRS-Világai „ÚT” rendszereinek KÜLÖNLEGESSÉGEIBEN megfelelően TUDATOSODHASSON.

 

Jelenleg nem csak a FÖLD-MAGA fogadta be KRISZTUS ÖNMAGJÁBÓL a FÖLD ÉLET-ÚTJÁT meghatározó [a FÖLDÖN ez inkább MEGERŐSÍTŐ] „egyedi JELET”,

hanem KRISZTUS VILÁGÁNAK minden egyes Világa is,

így jelenleg azon TÁRS-Világok,

akik egymással TÖRVÉNYES ÉRINTÉSEKBEN már Megnyilvánulnak és/vagy ÉRINTÉSEK megformálására Irányulnak,

TUDATOSODNAK egymás „ÚT”-alap-mintájának „Különlegességeiben”.

 

MAGA-A-FÖLD [ÖNNÖN MAGJAIVAL együtt]

a FÖLD ÖNNÖN ÉLET-ÚTJÁT jellemző KÜLÖNLEGESSÉGEKET

’eddig’ is azért tette Megismerhetővé,

hogy megkönnyítse TÁRS-Világai számára is az ezekben való TUDATOSODÁST

és így „Elháríthatóak legyenek még meglévő értelmezési vagy egyéb jellegű távolságok / nehézségek”.

 

A FÖLD-MAGA továbbá „sürgősséggel” TUDATOSODOTT ÖNMAGA azon „új” „egyedi” jellegében is, amelyet KRISZTUS EREJÉBEN a „napokban” ÖNMAGÁBA [ÖNNÖN MAGJAIVAL EGYÜTT-ÉS-EGYBEN] BEFOGADOTT és immár Megnyilvánít.

 

 

            A FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN / ÉLET-ÚTJÁN ’most’ „Befogadott” [a FÖLD ÉLET-ÚTJÁNAK „egyediségét” „BePontosító”] KRISZTUSI JEL tulajdonképpen egy MEGERŐSÍTÉS volt, amely a FÖLD ’EREDENDŐ ÉLET-ALAPJÁT’ ’MEGERŐSÍTETTE’ [bizonyos nézőpontból ’frissítette’, ’yobban felismerhetővé tette’].

            A FÖLD ÉLETE „ÚT” „Alap Mintájának” KRISZTUS általi MEGERŐSÍTÉSE a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN jelenleg – magán a TÖRVÉNYES MEGERŐSÍTÉSEN kívül – nem nyilvánított meg „új” „Minőséget”, ami tulajdonképpen abból ered, hogy a FÖLD-MAGA ÖNNÖN TELJESSÉG EREJÉNEK ÉLETRE Keltésével tulajdonképpen már egy kicsit „korábban” „elvégezte” KRISZTUS MEGERŐSÍTÉSÉBEN a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉNEK az „ÚT” Alap-Mintája „átvizsgálását” és [a FÖLD ÉLETÉBEN Megnyilvánulttá lett Különösségekre és Különlegességekre figyelemmel] RENDEZÉSÉT és MEGERŐSÍTÉSÉT. Magam az elmúlt (nagyjából) kilenc hónap lejegyzéseiben a tőlem telhető módon TUDATOSODTAM a FÖLD ÖNNÖN ÉLET-ALAPJAIT „áttekintő” ÁtVilágító és RENDEZÉSI folyamatokban, és ’igyekeztem’ a magam megértéseit [elsődlegesen a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI számára] „érthetően” „megformálni” és számukra ebben az ’írott’ formában is elérhetővé tenni.

 

            A FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉNEK az „ÚT” [mint Élet-Építési forma / keret, Megnyilvánítási alap / keret] „Élet-Alap” „Mintájának” KÜLÖNLEGESSÉGE vagy „minden teremtést alapjaiban meghatározó eleme” maga a TISZTELET vagy SZERETET minősége/ereje, és a TISZTELET Minőségének/Erejének a FÖLDRE jellemző „különlegességeit” a korábbi lejegyzésekben részletesen, több nézőpontból is érintettem.

            Eddigi személyes megértésem szerint a FÖLD ÖNNÖN ÉLET-ALAPJÁNAK „ÚT” MINŐSÉGÉT MEGERŐSÍTŐ KRISZTUSI JEL jelenleg a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBE „nem hozott” „új Különlegességet”, hanem MEGERŐSÍTETTE azt az „Erőt” vagy „Elvet”, amit mi ’FÖLDIEK” TISZTELETKÉNT és MEGKÜLÖNBÖZTETÉSKÉNT ismerünk és élünk.

 

Az „ÚT” Minőségét érintő korábbi lejegyzéseimben részletesen írtam arról is, hogy MAGA-A-FÖLD milyen módon „erősítette meg” (tette BIZTOSSÁ) és Tartja az „élet-lezárási” folyamatokat (akár egy adott Élet-úton belüli „szakasz-váltásokhoz” kapcsolódik a Lezárás, akár pedig egy FÖLDI Élet-Út ’teljességes’ Lezárását éli meg a Lélek/létező és a FÖLD-MAGA).

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2013. április 08. 12.50.

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501449_81.jpg MEGERŐSÍTÉS

 

            Értelem-szerűen [jelenleg] MAGA-A-FÖLD „KÖZVETLENÜL” (!) csak azon a módon lehet TÖRVÉNYESEN az „idő” rendszere szerint élők ’megsegítésére’, hogy MAGA-A-FÖLD ÖNNÖN MEGTARTÁSÁT BIZTOSSÁ teszi, és így Elhárítja a további (vagy esetlegesen még ’tartott’) „érintkezéseket” az „idő” rendszere szerint élőkkel.

            Más KÖZVETLEN módon a FÖLD-MAGA jelenleg nem lehet az „idő” rendszere szerint élők ’segítségére’ a „torzulásaik” „kijavításában”, mivel jelenleg [a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBŐL eredően] az „ÚT” és „idő” rendszere szerint élők között nincs TÖRVÉNYESEN Megnyitható [Megtartható] Érintési Lehetőség / mód.

            A FÖLDET „megérintett” „idő” rendszere szerint élő Létezők „közvetlenül” önnön ÉLET-ADÓIK ’segítségét’ ’kérhetik’ az „önnön teljességükbe való visszaigazodásukhoz”.

 

Az írás folytatódik a II. részben. A II. rész elérhető ITT.

 

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!