omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2013 március 26 - május 2.
Írások - 2013 március 26 - május 2. : 20130409 - MAGOKNAK - ÚT és idő - Az ÚTban való Teljességünk - Két Különleges FÖLDI Rendelkezésről (II. rész)

20130409 - MAGOKNAK - ÚT és idő - Az ÚTban való Teljességünk - Két Különleges FÖLDI Rendelkezésről (II. rész)

  2013.04.09. 12:14


Az írás I. része elérhető ITT.

’Sajátos módon’ a lejegyzés „végére” került az a részlet, amelyet még április 4-én írtam le, és amely így egyfajta „felvezető ráhangolódás” volt az előző oldalakon megismerhetővé váltak megértéséhez. Talán így a „végén” elolvasva is hasznos lehet a korábban leírtak teljesebb megértéséhez.

 

(2013. április 4.:)

            Az „ÚT” élet-rendszere szerint épülő / működő / megnyilvánuló / kiTeljesedő Világok mindegyikében egyformán / egységesen érvényesülő (alap-)Elv az, hogy az „ÚT” „Teljessége” / „Teljességének alapja és kerete” mindig MAGÁBAN az ÉLET-ADÓBAN VAN [a FÖLDÖN a FÖLDANYÁBAN], és ebben a FÖLD EGÉSZÉT, a FÖLDÖN [TÖRVÉNYES Yogosságban] Jelenlévő minden Lelket és létezőt átfogó / átható „ÚT”-„alapban” / rendszerben (fő szabály szerint) minden egyes Lélek és létező önmaga egy „külön” / csak az adott Létező által érinthető (~ ’teremthető’, ’építhető’, ’tartható’), csak az adott Lélekre/létezőre jellemző egyéni” mintájú (élet-)úttal rendelkezik.

 

A FÖLDÖN tehát

MAGÁBAN-A-FÖLDANYA-ÖNLÉNYEGÉBEN / ÖNVALÓJÁBAN és MEGNYILVÁNULT-VALÓJÁBAN VAN

az Élet-Építés „ÚT” Mintájának az „alapja / alap-mintája”,

és a FÖLDANYA minden a FÖLDRE TÖRVÉNYESEN Belépő és Építő-Élet-Utat megkezdő Lélek/létező ÖnLényegébe / ÖnMagjába / ÖnValójába [a Lélek/létező FÖLDÖN Jelenlétének tartamára!] átadja a FÖLDBEN-ÖNMAGÁBAN meglévő élet-út-építés (minden Természetes Létezőre egyformán érvényes) „alap-mintáját”.

 

A Lelkek/létezők számára

ez az ÖnLényegükbe/ÖnValójukba/ÖnMagjukba befogadott „alap”-minta teszi lehetővé

(1)

nem csak magát a TÖRVÉNYES ’megtestesülést’

[a FÖLD ÖNNÖN ÉLET-mintái szerinti Megnyilvánult-Való’ (FÖLDI Természetes Test és élet-út) megformálását és megtartását],

(2)

hanem azt is, hogy a FÖLDÖN TÖRVÉNYES Yogosságban Jelenlévő Lelkek/létezők

egymással

és a FÖLD minden ÖNNÖN EREJÉVEL / Mintájával / Minőségével is

Kapcsolódni és EgyüttHatni legyenek képesek.

 

            A FÖLDÖN TÖRVÉNYES Yogosságban Jelenlévő Lelkek és létezők által az ÖnMagjukba / ÖnLényegükbe / ÖnValójukba befogadott „út”-minta egy olyan „alapja” [alapvető fontossággal rendelkező élet-eleme] a FÖLD minden Természetes Létezőjének, amely [akár mint egy sajátos ’megtartó-erő’]

az egyik „biztosítéka” annak, hogy

a TÖRVÉNYES FÖLDI Jelenléte tartama alatt

a FÖLD Természetes Létezőjét

MAGA-A-FÖLD / FÖLDANYA Biztosan Megtartsa,

és így a Lélek/létező ne legyen „kiszakítható” a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBŐL / ÉLET-ÚTJÁRÓL,

és ezáltal a Lélek/létező maga képessé váljon önnön „Teljessége” / ÖnValója Biztos Megtartására.

 

            KRISZTUS EREJÉBEN ez az „ÚT”-(alap-)Mintában jelenlévő [a MEGNYILVÁNULT-Valót (!) is] MEGTARTÓ ERŐmostanában” minden Világban átHatásra került egy olyan [KRISZTUSI] Megerősítő Mintával [jellel,  ’kóddal’], amely „megerősítette/megerősíti azt, hogy egy Lélek/létező abból a Világból, ahol ÖnMaga TÖRVÉNYESEN Van Jelen, egy másik Világba csak akkor  léphet át / igazodhat át, ha a korábban TÖRVÉNYESEN Megnyílt Élet-Útját már TÖRVÉNYESEN Lezárta”.

 

            Ha nem is volt a VILÁG ÖNNÖN ÉLETÉBEN túl gyakori, mégis

előfordult a FÖLDET érintően is olyan [VILÁGON belüli] FÖLDRE Belépés,

amikor a FÖLDRE Belépő a korábban másik Világban Megnyitott Élet-Útját nem zárta le ---

és ez azt eredményezte,

hogy a FÖLDRE Belépő nem tudta (vagy csak részlegesen tudta) az ÖnValójába / ÖnMagjába [így a MEGNYILVÁNULT-Valójába is (!)] befogadni a FÖLD ÉPÍTŐ ÉLET-ÚTJÁRA jellemző „élet-alapot”,

ez pedig azt eredményezte, hogy az ilyen Lélek/létező (általában) mind a mai napig legfeljebb csak ’részelegesen’ képes a FÖLD-ERŐKHÖZ kapcsolódni,

vagyis jelen állapotában ’képtelen’ a FÖLDÖN Teljességes Életet élni.

 

Ez a ’legfeljebb részleges’ „élet-alap-befogadás” olyan [akár magát az „életet” is közvetlenül] „veszélyeztető” „állapot”,

amikor sem MAGA-A-FÖLD,

sem pedig a Lélek/létező NEM KÉPES BIZTOSSÁGGAL MEGTARTANI az ÖnValó/Önlényeg/ÖnMag és Megnyilvánult-Való TELJESSÉGÉT,

ezáltal pedig EREDŐJE lehet „további, újabb Szükségek” megjelenésének ---

emiatt ezen „veszélyeztetettség” Elhárításáról MAGÁNAK-A-FÖLDNEK RENDELKEZNIE volt Szükséges.

 

            KRISZTUS-ÉS-A-FÖLDANYA az ilyen „részleges megtartottságú” Lelkek/létezők vonatkozásában oly módon RENDELKEZETT EGYÜTT-ÉS-EGYBEN, hogy

 

azok a [FÖLDÖN Jelenlévő] Lelkek/létezők,

akik „mostanáig” [„a mai napig”] a maguk ÖnRendező folyamatai és a TÖRVÉNYES FELTISZTÍTÁSOK során

valamilyen az ÖnLényegükben / ÖnValójukban / ÖnMagjukban még meglévő „FÖLDTŐL idegen” élet-mintájuk / nem-Rendezett-másik-Világbeli-Élet-alap-mintájuk miatt

nem fogadták be önnön lényükbe [ÖnMagjukba és Megnyilvánult Valójukba] a maga Teljességében a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉRE jellemző „élet-alapot”

[és ebben a TISZTELET-Elvét és az „út”-Építés (’Jelenlét’) FÖLDRE jellemző alap-mintáját],

a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN átvezetésre kerültek/kerülnek a TÖRVÉNYES LEZÁRÁS megfelelő ÉLET-ÚT-ÁGÁBA,

lényükből [a FÖLDÖN Megnyilvánult Teljes Valójukból és ÖnMagjukból / ÖnValójukból] MAGA-A-FÖLD KRISZTUS EREJÉBEN ÖNMAGÁHOZ visszavonja a TÖRVÉNYES FÖLDI Élet-Alapot / Élet-Mintákat / FÖLDI Megtartó-Erőket,

és az ilyen Lelkek/létezők

KRISZTUS EREJÉBEN [KRISZTUS MEGTARTÁSÁBAN és MEGERŐSÍTÉSÉBEN]

a TÖRVÉNYES RENDEZÉS érdekében átvezetésre kerülnek abba a másik Világba vagy más jellegű élet-formába, amelynek az ÖnLényegükben/ÖnMagjukban eddig „megtartott” mintája megakadályozta a Lélek/létező kiTeljesedését a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN / ÉLET-ÚTJÁBAN.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2013. április 4. 07.57.

 

KRISZTUS úgy Ítélte és ennek következtében úgy RENDELKEZETT, hogy immár [~ mostantól kezdve]

az „ÚT”-Építés „alap”-mintája

mostantól kezdve

minden egyes Világban „Különlegesség,

egyedi mintájú” minden  egyes Világban

[vagyis minden egyes Világban „más mintájú” mint a többi Világban],

ez pedig azt eredményezi,

hogy a Világoknak ez az ÖNNÖN ÉLET-ALAPJUKBAN lévő „egyedi” „Megtartó Ereje” kizárja annak a lehetőségét, hogy a Lelkek TÖRVÉNYES Lezárások és ezekhez tartozó egyéb más TÖRVÉNYES Rendezések és Igazítások nélkül „ki” és „be” lépjenek a Világokból/Világokba

[ez a KRISZTUSI RENDELKEZÉS tulajdonképpen egyik fő irányulásában azt szolgálja, hogy a Világok egymás közötti Érintéseikben „ne fertőzzék meg egymást önnön Különlegességeikkel”].

 

Minden Lélek/létező csak úgy léphet ki egy Világból azért, hogy egy másik Világban Élet-Utat nyisson ÖnMaga számára,

ha ÖnMagjából és Megnyilvánult-Valójából MAGA-A-Világ „teljes egészében” „visszavonta ÖNMAGÁHOZ” az adott Világ ÖNNÖN ÉLETÉT jellemző „élet-alap” Minőségét.

Ez tulajdonképpen azzal a következménnyel is jár,

hogy a Világok „maguk Megnyilvánult (!) mintája / élet-része” csakis a Világok ÖNNÖN TÖRVÉNYES MEGTARTÁSÁBAN lehet jelen,

ugyanis minden Világnak csakis az ÖNNÖN ÉLETÉN „belül” van „Megtartó Ereje”.

Ez azt is jelenti, hogy immár egyetlen Világból sem lehetséges „megnyilvánult valójában” „elvinni” „máshova” egyes „élet-mintákat”, hogy azokkal „kísérletezzenek”, azokat „átalakítsák” / „befolyásolják” stb.

Ahogyan ez érvényesül a „Világok” vonatkozásában,

érvényesül a „világok” vonatkozásában is.

 

KRISZTUS ezen RENDELKEZÉSE [amely minden Világban egyformán Érvényesül] nem akadálya annak, hogy például a FÖLD Természetes Létezői a már TÖRVÉNYESEN Megnyílt módokon / utakon „Betekinthessenek” egyes TÁRS-Világok bizonyos Minőségeibe. Említettem, hogy az ilyen TÖRVÉNYES Betekintések [és majd a későbbiekben megnyíló egyéb más TÖRVÉNYES ÉRINTÉSEK] során a FÖLD Természetes Létezői végig a FÖLD MEGTARTÁSÁBAN VANNAK, „egyetlen Pillanatra sem lépnek ki a FÖLD ÖNNÖN MEGTARTÁSÁBÓL”.

 

            Nem akadálya továbbá KRISZTUS ezen RENDELKEZÉSE annak sem, hogy a különböző Világokban élő Lelkek/létezők egymás számára a valós Szükség helyzeteiben TÖRVÉNYES segítséget nyújtsanak. Általánosan érvényesülő ELV az KRISZTUS VILÁGÁBAN, hogy TÖRVÉNYES segítség (a valós Szükség helyzeteiben) csak olyan módon nyújtható „egyik Világból egy másik Világot Megérintve”, hogy a Lelkek/létezők TARTJÁK a maguk TÖRVÉNYESEN Megnyitott Teremtési Irányát és Útját, és rendszerint csakis az „életet-magát’ közvetlenül sértő/veszélyeztető helyzetekben Nyílhat arra TÖRVÉNYES mód, hogy egyik Világból a másik Világba oly módon lépjen át egy ’Együttműködő’, hogy a folyamatban lévő Élet-Útját ’ideiglenesen lezárja’ és teljes Valójával átigazodik a segítség-nyújtást igénylő Világba (gyakorlatilag valóságosan átlép a másik Világ Megtartásába), majd a ’vállalása’ beteljesítését követően [vagy más TÖRVÉNYES módon] TÖRVÉNYESEN kilép az általa ’segített’ Világából és visszaigazodik önnön Világa Megtartásába.

 

            Visszatérve az „ÚT” élet-építési módjának a minden Világban egyformán érvényesülő alap-Elveire:

 

            Ahogyan immár minden egyes Világra ÖNMAGÁRA „egyedileg” jellemző az önnön „ÚT”-Építési / „ÚT”-Tartási Mintája / módja, úgy az adott Világon belül jelenlévő minden egyes Lélek/létező is „egyedi” mintában Építi és Tartja önnön Életét. A VILÁG Egészén belül minden egyes Élet-Út teljesen „egyedi” jellegű annak ellenére, hogy egy adott Világban Jelenlévő minden Lélek és létező a maga ÖnMagjába/ÖnValójába a Világba való Belépésekor az adott Világra jellemző „alap”-mintát fogadja be önmagába.

A FÖLDRE TÖRVÉNYESEN Belépő Lelkek/létezők számára MAGA-A-FÖLD „egy-azon-élet-út-építési-mintát” ad át, azonban akkor, amikor a Lélek/létező ÖnMagába / ÖnValójába / ÖnLényegébe valóságosan is befogadja ezt a „földi mintát”, az egyé-válva a Lélek/létező ÖnMagjával / ÖnLényegével / ÖnValójával „egyedivé” válik, és ezt az „egyedi” Élet-mintát (1) MAGA-A-FÖLD és (2) az érintett Lélek/létező is „BeRögzíti” ÖNMAGÁBA / ÖnMagába. MAGA A FÖLD részben [ha nem is kizárólagosan] ezen Élet-Út-Építési minta alapján „ismeri fel” a FÖLD ÉLETÉBE TÖRVÉNYESEN Befogadott-és-Belépett Lelkeket/létezőket, és mind a Lélek/létező önmaga, mind pedig MAGA-A-FÖLD „ebben az út-építési alap-mintában” nyitja meg és formázza meg és Tartja meg „önmagát (önnön egyediségét) az-egységben-és-egyben”.

 

            A FÖLDÖN tehát a FÖLDRE TÖRVÉNYESEN Befogadott és Belépett Lélek/létező ÖnMagába Befogadja a FÖLDTŐL/FÖLDANYÁTÓL-MAGÁTÓL azt az „elsődleges” élet-alapot, amelyben a FÖLDANYA átadja a Lélek/létező számára a Lélekre/létezőre önmagára jellemző egyedi út-építést / életvitelt lehetővé tevő FÖLDI alap-mintákat, és ebben az „átadás-átvételi Pillanatban” Nyílik meg a Lélek/létező FÖLDI Élet-Útja. Ténylegesen / valóságosan e Lélek/létező FÖLDI Élet-útja mindaddig tart, amíg a TÖRVÉNYES FÖLDRŐL KILÉPÉS/KIVEZETÉS Pillanatában ezt az „egyedi” élet-alapot a FÖLDANYA [néha MAGA-KRISZTUS] a Lélektől/létezőtől TÖRVÉNYESEN visszavonja.

 

KRISZTUS VILÁGÁBAN immár egyetlen Lélek/létező sem fogadhat be ÖnMagjába és/vagy Megnyilvánult-Valójába ’új’ / ’más’ élet-alap-mintát mindaddig, amíg valamilyen TÖRVÉNYES ’Lezárás’ keretében ÖnMagjából-és-Megnyilvánult-Valójából a korábbi / addigi élet-alap-mintáját az addigi TRÖVÉNYES Élet-Adója ÖNMAGÁBA a maga Teljességében vissza nem vonta.

 

 

            Fontos:

KRISZTUS VILÁGÁBAN immár

egy Lélek/létező ÖnMagjában és Megnyilvánult-Valójában csakis egy „alap-élet-minta” jelenléte megengedett,

és ÖnMagában és Megnyilvánult-Valójában minden Léleknek/létezőnek „Teljességes” élet-alapot kell hordoznia.

 

Jelenleg amely Léleknek és Világi-létezőnek az ÖnMagjában / ÖnValójában / ÖnLényegében / Megnyilvánult-Valójában „kevert” és/vagy „töredékes” jellegű „élet-alapja” van,

az KRISZTUS ÖNNÖN EREJÉBEN átvezetésre kerül (ha Szükséges) arra a Teremtési helyre és Minőségbe, amelyben a töredékes és/vagy kevert (élet-alap)mintái AZONNALI RENDEZÉSRE kerülnek.

 

 

Mivel a FÖLDÖN

a Lelkek/létezők ÖnMagjába / ÖnValójába / ÖnLényegébe Befogadott „elsődleges” Élet-Alap „Teljességes és Tiszta” megléte

ALAPJA annak,

hogy a Lélek/létező MEGNYILVÁNULT-Valója

mind a FÖLD-MAGA,

mind pedig a Lélek/létező önmaga által

BIZTOSAN MEGTARTHATÓ [és így TÖRVÉNYESEN Építhető] legyen,

 

így érthető, hogy KRISZTUS-ÉS-A-FÖLDANYA-EGYÜTT-ÉS-EGYBEN miért RENDELKEZTEK arról, hogy amely [FÖLDÖN Jelenlévő] Lélek/létező az ÖnMagjában és/vagy Megnyilvánult-Valójában (akár részlegesen) meglévő „másik Világbeli” (vagy akár másik létezés-beli) élet-alap-mintája miatt „eddig” nem vált képessé ÖnMagjában a „Teljes és Tiszta FÖLDI Élet-alap” kizárólagos Megtartására, annak a Léleknek/létezőnek KRISZTUS Vezetésével „Rendeznie Szükséges az ÖnMagját”, és így KRISZTUS Vezetésével az ilyen Lelkek/létezők „Sürgősséggel” átvezetésre kerülnek abba a Világba vagy lét-formába, ahol az ÖnMagjukban „rendezetlenül” („megnyitottan”) lévő (alap-)élet-minta Rendezhető.

 

            Jelenleg e Különleges KRISZTUSI MEGERŐSÍTÉS miatt [amely minden Világ ÉLETÉBEN jelenvan, és minden Világ ÉLETÉBEN „egyedi” módon Van Jelen] az „ÚT” „Mintájában” minden Világban JELENTŐS MEGTARTÓ ERŐ [és Szükségben Megtartást Megerősítő ERŐ] Van.

OmMÁÁTRé~KJ

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501449_81.jpgA FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN a „részlegesen” vagy „keverten” meglévő” „élet-alap”-minták egy részéből KÜLÖNÖS MÓDON „megnyitásra” kerültek „alakváltó” „jellegű” megnyilvánulások, és mivel a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN jelenleg az „alakváltásnak” NINCS TÖRVÉNYESEN Befogadott-és-Megnyitott „alap”-mintája, így a FÖLDÖN az alakváltói megnyilvánulások MINDEN ESETBEN (!) TÖRVÉNYT-Törőek (teljes egészében semmivé tételre kerültek-és-kerülnek).

Ez azt is jelenti, hogy a FÖLDÖN „megismertté” vált „alakváltások” (1) egy része olyan Létezők megnyilvánulása volt, akik ÖnValójukban valamilyen módon valóságosan is hordozták az „alakváltói” „élet-mintát”, (2) más „alakváltáshoz” „nagyban hasonló” „megnyilvánulások” azonban egyszerűen „csupán” abból eredtek, hogy a Léleknek/létezőnek valamilyen sajátos okból eredően „bizonytalan volt az út-tartása / ÖnMag-tartása” és/vagy más jellegű „részlegesség / kevertség” volt a Megtartásában / élet-alapjában / Megnyilvánult-Valójában.

MAGA-A-FÖLD és KRISZTUS annak megfelelően Rendelkeztek és Rendelkeznek a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉT „érintett” „alakváltás” jellegű megnyilvánulásokhoz kapcsolódó „Rendező folyamatokról”, hogy mi volt „egy adott helyzetben” és/vagy „egy adott Lélekben/létezőben” az „eredője” ezen KÜLÖNÖS Megnyilvánulásnak.

Akinek dolga van ezzel az érti és értse ezt.

 

            A Teremtett LÉTEZÉSBEN és KRISZTUS VILÁGÁN belül is az „ÚT” „minőségében” a „Teremtő(i) Pillanatok” meghatározott rend / minta szerinti egymáshoz kapcsolódása nyilvánul meg. Az „ÚT” és „idő” élet-(alap-)rendszereiben a Teremtői Pillanatok egymáshoz kapcsolása / kapcsolódása egymástól több lényeges jellemzőben is „eltérő”.

 

            Miután jelenleg a FÖLDÖN a „kapcsolódások” élet-területét érintő Rendezések [és Megerősítések] az egyik FONTOSSÁG, érthető, hogy ebben a Rendezésben kiemelkedő fontossága („alap-vető” fontossága) van a FÖLD ÉLETÉRE jellemző „ÚT” Minőség TUDATOSÍTÁSÁNAK.

Ez a TUDATOSÍTÁS azért is ’kiemelkedő’ FONTOSSÁG, mert immár a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN is a „kiteljesedés szakaszába lépett” a Teremtés / Élet-Építés azon folyamata, amikor az „élet-alapok” Rendezését követően a MEGNYILVÁNULT-Valók Megtartásának BIZTOSSÁ tétele az Ön-Építés és a Szakrális jellegű (közösség)Építés egyik „Általánosan Megnyitott Iránya/Útja” [a FÖLD minden Természetes Létezője egyéni Élet-Útjának VAN olyan Megnyitott Iránya, amely a TÖRVÉNYES Megnyilvánult-Való Teljességének BIZTOSSÁ Tételét segíti/szolgálja].

 

A VILÁG Egészében a Lelkek/létezők a maguk teremtéseit különféle „együtt-teremtések”. „kapcsolódások / Érintések megnyilvánítása” által / során élik meg. A FÖLDÖN is a Lelkek/létezők önmegismerései és önmegnyilvánításai különféle Kapcsolódásokból eredően VANNAK és Teljesednek ki.

Egy Lélek/létező magát a „FÖLDI Életet” abból eredően ismerheti meg és élheti meg, hogy [TÖRVÉNYES ÉRINTÉS formájában] „hozzákapcsolja” az „életét” a „Földanyához”, és ezáltal válik képessé a Lélek/létező arra, hogy a FÖLDÖN jelenlévő ERŐKHÖZ és MINŐSÉGEKHEZ, Mintákhoz, valamint a FÖLDÖN Jelenlévő más élet-formákhoz is kapcsolódhasson.

 

Egy Világon belül az, hogy a Teremtő Pillanatok milyen rend / minta szerint fűződnek úttá / egységgé [’Megnyilvánulássá’], általában közvetlenül meghatározza azt is, hogy az adott Világon belül a Lelkek/létezők milyen „módokon” és „tartamokban” Kapcsolódhatnak egymáshoz és így milyen jellegű EgyüttHatásokat / EgyüttTeremtéseket élhetnek / ismerhetnek meg.

[Természetesen egy Világ ÖNNÖN ÚT-Tartása meghatározza az adott Világnak a „kifelé” irányuló Kapcsolódásai mintáit / lehetőségeit stb is.]

 

Minden Világban vannak olyan Kapcsolódások, amelyek (1) az Élet Megtartásához elengedhetetlenek (tulajdonképpen néhány Pillanatnál tovább nem nélkülözhetőek a Megnyilvánult-Való számára), (2) vannak olyan Kapcsolódások, amelyeket bizonyos rend szerint újra és újra megismételnie Szükséges a Léleknek/létezőnek, ha az adott formájú Életét meg kívánja Tartani/Erősíteni, és (3) ezeken túl pedig vannak azok a „teljesen szabadon választható” Érintési / Kapcsolódási módok, amelyek bár általában „meghatározóak és fontosak” a Lélek/létező önnön Élet-Útján, mégsem „nélkülözhetetlenek”.

 

            A FÖLDÖN [a legtöbb másik Világhoz hasonlóan] vannak a FÖLD Természetes Létezőinek olyan (’elengedhetetlen’) „kapcsolódásai”, amelyeket „folyamatosan megtartanak” annak érdekében, hogy „életben maradhassanak”. Ma még a FÖLD Természetes Létezői általában „nagyon rövid élet-szakaszban” nélkülözhetik például a ’levegő’-ként vagy ’víz’-ként is megjelölt és egyéb ’megtartó’ Minőségeket, bizonyos (a mainál sokkal kisebb mértékben) „tápláló föld-erőket” is ’magukhoz Szükséges venniük”, hogy „egészségesek és erősek” maradjanak. Ezeknek az „alapvető” fontosságú Kapcsolódásoknak a Megtartása a Lélek/létező és a FÖLDANYA „együttes Megtartásában” biztosítja azt, hogy a Lelkek/létezők FÖLDÖN Megnyilvánult-Valója olyan „mintában és minőségben” legyen jelen, amelyben a KiTeljesítő önfelismerések és teremtések megnyilváníthatóak / megélhetőek.

            Hamarosan a FÖLD Természetes Létezői is TUDATOSSÁ válnak abban, hogy a FÖLD egymást követő ÉLET-ÚT-SZAKASZAIBAN a Lelkek/létezők abból a szempontból is „különböző minőségű” Életet élnek, hogy maga a Megnyilvánult-Valójuk (a Természetes Testük) is „mintájában” és „működésében” „megváltozik”: a „Természetes Testeknek” az Egészséges és Teljességes Élethez általában nem ugyanazokra a „nélkülözhetetlen elemekre / kapcsoltságokra” van Szüksége, és ebből eredően a Lelkek/létezők Megnyilvánult-Valója is az egymást követő FÖLDI ÉLET-ÚT-SZAKASZOK során (a szem számára is érzékelhető) változásokon megy át.

Nem csupán arról van szó, hogy a mostani emberek például „másként táplálkoznak” és akár „magasabbak” mint a korábban élők, továbbá hogy megváltozott az állatok és növények ’test-felépítése’, hanem arról, hogy az „élő testekben” [a FÖLDANYA által meghatározott „alap-mintáknak” megfelelően] általában egyes Erők vagy „elemek” „más minta szerint Hatnak/működnek” mind az „élő testen” kívül.

 

Megfigyelhető az, hogy a FÖLDI Lelkek/létezők élő (!) Természetes Testében meglévő egyes „alap-minták”-at megformáló-és-tartó „föld-erők” a[z élő] Természetes Testben való „jelenlétükben” néha „Különleges Erőikben” Nyilvánulnak meg, ami azt jelenti, hogy egy adott „föld-elem” „Hatásában másként nyilvánul meg akkor, amikor egy élő testben van”, és más  a Minősége akkor, amikor közvetlenül nem része egy „élő testnek”.

 

A „föld-erők” ezen jellegzetessége ma még a FÖLDÖN egy Különleges Megtartás-Megerősítést is szolgál „amíg-az-Szükséges”: a Természetes Test Megtartásból „kikerülve” a legtöbb „föld-elem” nem Tartja meg  a „csak az élő testben megnyilvánuló Különleges Megtartó Minőségét”. Ez egyre határozottabban felismerhető már ma is a Lelkek/létezők által. A FÖLD-MAGA ezen Különleges jellegű (a csak az élő Természetes Testekhez kapcsolódó) Megtartással ELHÁRÍTANI kívánja azon „kísérletezést”, amely az „élet-formák” „mesterséges” „kialakításán és megtartásán” „munkálkodik”, ezáltal a FÖLD-MAGA „újabb, további Szükségek” Elhárítására is irányul.

 Különleges Minőségeikben a „föld-elemek” az „élő Természetes Testben” a Lélek/létező (egyedi) TÖRVÉNYES Élet-Magjához (és természetesen a FÖLD ÖNNÖN MAGJÁHOZ) igazodnak, így „egyedi, különleges Megtartásúak”, és abban „szolgálnak”, hogy az adott Lélek/létező ÖnMagja/ÖnValója „egyediségét és Teljességét” Különös/Különleges körülmények között is megtarthassa, és ezzel együtt pedig „Biztossággal” Megtarthasson / megélhessen egy „általánosan ismert FÖLDI élet-mintát” is.

 

            Az a Lélek, aki például „Földi Emberi” életet él, (egyedi) Természetes Testét olyan formában Építi fel és Tartja, amelyből ezen „emberi” megnyilvánulása önmaga és mindenki más számára is felismerhető. Az „emberi” formának a FÖLDÖN VAN egy a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉRE jellemző „alap-mintája”, és a FÖLDÖN [TÖRVÉNYESEN] Megnyilvánuló minden „emberi” „forma” ezen alap-minta szerint formálódik meg és Tart / Van.

            A FÖLDÖN azok a Lelkek, akik ÖnMagjukban/ÖnValójukban és Megnyilvánult-Valójukban a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉRE jellemző [TÖRVÉNYES] élet-mintákat Tartják / élik, „követni / megélni” képesek a FÖLD Természetes Változási folyamatait, és így MEGNYILVÁNULT-Valójukat is képesek ezen változási Szakaszokban „Megújítani és Megtartani”. Azok a FÖLDÖN Jelenlévők, akik ÖnMagjukban nem rendelkeznek a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉRE jellemző TÖRVÉNYES „élet-mintával”, általában nem képesek a Megnyilvánult-Valójuk Megtartásával megélni a FÖLD Természetes Változási folyamatait.

Megfigyelhető volt a „legutóbbi időkig” az, hogy például a FÖLDET „gyarmatosítani” szándékozók tudatosan irányultak a FÖLD Természetes Létezői önnön „alap-mintáinak” „csorbítására / torzítására” (azért, hogy a FÖLD Természetes Létezői lehetőség szerint „természetes módon” „elpusztuljanak” egyes élet-helyzetekben), és emellett pedig folyamatosan „kutatták” azt, hogy a maguk „kevert” vagy „részleges” vagy teljes egészében „idegen” „mintáikkal” milyen módon tudnának mégis (lehetőség szerint megnyilvánult-valójukkal is, de ha az nem lehetséges, akkor valamilyen ’rejtett’ módon) „megkapaszkodni” a FÖLD ÉLET-ÚTJÁN / ÉLETÉBEN.

 

            A FÖLD TÖRVÉNYES Yogosságú Természetes Létezőinek mára már az „elsődleges élet-alapjában” „Rendezésre” és „kiTeljesítésre” kerültek a Megnyilvánult-Valójukat meghatározó „élet-alap-minták”, így (1) a számukra „követni” / megélni a FÖLD Természetes Igazodási és Átalakulási folyamatait nem jelent különleges nehézséget, ahogyan (2) az ezen változásokban való TUDATOSODÁSI folyamatok is természetes elemei a „Megnyilvánult Jelenlétüknek”. A [TÖRVÉNYES FÖLDI] „élet-alapban” a FÖLDANYA-és-a-Lélek/létező „pontosan meghatározott Teremtői Pillanatokban” „Nyitják meg” azokat az [’új’ jellegű] „élet-alap-mintákat”, amelyek a Megnyilvánult-Való [a Természetes Test] BIZTOS MEGTARTÁSÁRA akkor is képesek, amikor az „élő testen” „kívül” lévő „föld-elemek” olyan jelentős „megváltozást” élnek meg, amelyekkel a FÖLD-MAGA egyes „Szükség-helyzeteket elhárít” [az „életet” közvetlenül veszélyeztető megnyilvánulásoknak (például ’nagyfeszültségű áram’, vagy pedig egyes ’kapcsolásokból’ eredő élet-veszélyeztetés) „véget vet”].

 

            Megismétlem, mert Fontos: a FÖLDÖN TÖRVÉNYES Yogosságban Jelenlévő azon Lelkek és létezők, akiknek ÖnMagjában / ÖnValójában [így Megnyilvánult-Valójában is!] jelen van a FÖLDANYA által „átadott” „TÖRVÉNYES élet-alap”, azoknak az ÖnMagjában és Megnyilvánult-Valójában egy olyan „alap-minta” VAN, amely a TÖRVÉNYES Valójukat Különös és Különleges változások során is BIZTOSSÁGGAL Megtartani képes ma már. Amikor például MAGA-A-FÖLD / FÖLDANYA „Lezár” egyes „életet sértő vagy veszélyeztető” Megnyilvánulásokat és ehhez kapcsolódóan „mintájában” „megváltoztat” bizonyos „föld-elemeket”, ezen „föld-elemeknek” az (élő) Természetes Testekben lévő (az élet megtartásához nélkülözhetetlen elemei) „különleges működésűvé/mintájúvá” válnak, méghozzá olyan minőséget Megtartva [’véglegesen’ vagy csak a TÖRVÉNYES Igazítások tartamára], amely ’BIZTOSÍTJA’ a Természetes Test / Megnyilvánult-Való „életben megtartását”.

 

            A FÖLDÖN Különös vagy Különleges helyzetekben a TÖRVÉNYES „élet-alapban” meglévő Minőségek és Elemek „különleges” Minőségükben/Erőikben nyilvánulnak meg, és ezáltal a „Természetes Testen” / az „élő testen” „kívül” folyamatban lévő átalakulásoktól ’szinte’ függetlenül biztosítják az „élet” és Megnyilvánult-Való Szükséges Megtartását. [Különös vagy Különleges helyzetekben tehát a Lelkek/létezők „élő testében” meglévő „föld-elemek” „Különleges (Megtartó) Minőségükben” nyilvánulnak meg, és így az „élő testen” „kívül” megnyilvánuló „átalakítások / igazítások” közvetlenül nem érintik meg az „élő Természetes Testben” TÖRVÉNYESEN Megtartható / jelenlévő minőségeket / elemeket.]

Amikor például MAGA-A-FÖLDANYA/FÖLD az „életet sértő és veszélyeztető” „elektromos” és más „sajátos rezgésű” megnyilvánulásokat „Lezár” bizonyos „föld-elemek” (például „fémesség”) „megváltoztatása” útján, ez a változás csak az „életet sértő és veszélyeztető” megnyilvánulásokat „zárja el / zárja le”, és nem fogja közvetlenül érinteni a Természetes Testekben az életet Megtartó „elektromosságot” vagy más sajátos „rezgéseket”.

Ilyenkor az is megfigyelhető, hogy a Természetes Testekből valamilyen ’természetes’ módon (magától) (akár ’különleges’ módon) eltávolításra kerülnek a Természetes (élő) Test Biztos Működéséhez Szükséges „mértéken” felüli részükben azon „föld-elemek”, amelyek „mintájukban” (hamarosan vagy éppen-adottan) „átíródnak / megváltoznak”, és a Természetes Testekben az adott „élet” és Megnyilvánult-Való Biztos Megtartásához Szükséges/nélkülözhetetlen „elemi” minőségek Tartják csak meg (önnön Különleges Minőségükben!) például azt a ’mintát’, amelyet a FÖLD-MAGA az adott ’föld-elemben’ megváltoztat vagy akár megszüntet.

 

OmMÁÁTRé~KJ

 

Az írás folytatódik a III. részben. A III. rész elérhető ITT.

 

 

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!