omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Válogatás II.
Válogatás II. : SZOLGÁLAT (II. rész)

SZOLGÁLAT (II. rész)


Az írás I. része elérhető ITT

FONTOS lejegyzés a SZOLGÁLATHOZ kapcsolódóan:

20160319 - MAGOKNAK - a madársághoz is kapcsolódóan (elérhető ITT)

 

20160331 - MAGOKNAK - Különlegességekről ismét (elérhető ITT)

20160415 II - MAGOKNAK - A változásokhoz és a TISZTELETHEZ is kapcsolódóan (elérhető ITT)

20170525 - A SZOLGÁLATHOZ kapcsolódóan (elérhető ITT)

20170717 - A 'Szolgálat'-hoz kapcsolódóan (elérhető ITT)

A 20171022-től kezdődő lejegyzések (elérhető ITT)

20171214 - a 'SZOLGÁLAT' néhány új jellegéről (elérhető ITT)

20171215 - a SZOLGÁLAT új Érintésében (elérhető ITT)

20180410 - kiegészítés a VILÁG 'Meghatározóihoz' - érintve a 'SZOLGÁLATOT' és IRGALMAT (elérhető ITT)

20180630 - a Szolgálat CSAK EGYÜTT lehetséges (elérhető ITT)

Régebbi írásokban is ide-kapcsolódások:

20110824 - Nem új, csak összeállt (elérhető ITT)

 

 

20111014 - A Szolgálathoz kapcsolódóan (elérhető ITT)

  [Új lejegyzés kékkel írva]

[Az előző írásokban is szerepelt már:]

A „régi típusú Szolgálat/Szolgálat-tétel” ideje/lehetősége megszűnt/bezárult a FÖLDÖN.

 

Bevezetőként egy korábbi írás részlete:

20110831 – Korábbi írások – elsődlegesen MAGoknak:

Talán Nektek is segíthet a Megbocsátás jobb megértésében…

 

            Yó egy-másfél évvel ezelőtt „mutatta meg” az ÉN-em képekben, hogy hogyan is érkeztem a Földre „testi” életre. Valamiféle 'különleges burokban' érkeztem a Földre. Ezután sötét, nagyon gyéren kivilágított alagutakon át vezettek egy ajtóhoz, majd bebocsátást nyertem egy barlangba (a Földanya befogadott engem). Ott „felismertem” néhány „egyiptomi istent”, utólag már tudom, hogy elsődlegesen azok voltak ott, akik a megtestesülésekért voltak felelősek a Földön. Láttam bizonyos képeket, melyekből az ÉN-em nagyjából átlátta az adott Földi helyzetet. Azt éreztem, hogy „nem nagyon örült” annak az ÉN-em, hogy itt kell(ene) maradnia (talán úgy pontosabb, hogy „vegyesek” voltak az érzései) – majd megjelent „Hórusz”, először az „ismert”, „Rendes” (teljes) formájában, majd pedig úgy, mint egy sérült és erejét vesztett öreg és fáradt létező (a valósan meglévő és/vagy várható sérültségek megjelenítése). Azt hiszem, hogy az ÉN ezen „kérés” után döntött csak a maradásról…

Utólagos megjegyzés (2011. október 13): „nem nagyon örült” annak az ÉN, hogy itt kell(ene) maradnia”.

Ezt az „érzést” többször megvizsgáltam magamban, hogy mit is jelentett ez pontosan.

A „nem nagyon örülés” egyfelől azt tükrözte, hogy a FÖLD (talán az Őrzők késlekedése/zavarodottsága vagy más külső kényszerhelyzet miatt) „olyan állapotban volt”, amikor már „Ön-Erejéből” nem tudta Rendezni [Igazítani] magát. Ez a helyzet egy „nem-örömteljes” (elszomorodott) helyzet.

A „nem nagyon örült” továbbá azt is megjelenítette, hogy (következve az előzőből) „kívülről” is szükséges lehet Segítséget hozni a FÖLD számára --- és ez egy „legyengült állapotú” Világ számára veszélyeket is rejt. Amilyen mértékben SZÜKSÉGES lehet „külső segítség behozása” a FÖLDRE azért, hogy valahogyan újra működésbe legyenek hozhatóak a FÖLD MAGA ALAP-Rendszerei, egy „legyengült” Világ esetében az „idegen mintákkal való” segítség-nyújtás olyan veszélyeket is hordoz, hogy az „idegen” minták nem kellően ’gondos’ vagy ’biztonságos’ működtetése el is nyomhatja vagy ’deformálhatja’ (időlegesen vagy akár véglegesen is) a FÖLD MAGA Rendszereit (Harmoniáját).

Meglátásom szerint ezért került sor a FÖLDÖN egy (újabb) „különleges” [KRISZTUSI] Szolgálat-minőség ’begyökereztetésére és megformázására’. A Szolgálat-tevők

(1) egyik része egy (emberi szem számára általában) láthatatlan védelemként megformálva (leginkább talán támogatóként / megfigyelőként / közvetítőként) látott el a FÖLDÖN ÉLET/Élet-védelmet és ’Lélek-védelmet’ olyan Hatások kivédésével/semlegesítésével, amely Hatások érzékelésére a testben-élő-Lélek nem volt képes,

(2) másik része pedig „Lélekként” FÖLDRE beszületve vállalt fel FÖLDET Segítő Küldetést (feladatot), így biztosítva azt, hogy „lényükben” a lehető legkevesebb „FÖLDTŐL-idegen” mintát nyilvánítsanak meg a FÖLDI Jelenlétük során.

(Szükség esetén – ha arra a FÖLD ÉLETE (!) Védelmében szükség volt – a „láthatatlan Segítők” „különleges módon/erőkkel” is „ébreszthették” és/vagy vezethették a megtestesült Küldötteket a ’leszületésükkel’ hozott vállalásaik beteljesítése érdekében.]

 

            Ezt követően megjelent egy Arany-Fényű „Hármas halom”, és utána már csak azt láttam, hogy a szokásos ábrázolásoknak megfelelő térdeplő madárszárnyas női alak vagyok. Ekkor értettem meg azt, hogy miért ábrázolták „térdelve” mindig MÁÁT-ot --- túl azon, hogy Szolgálni érkezett a Földet”. nagyon nehezek voltak a szárnyai, minden „tolla” egy-egy Törvény volt (a Törvények közül azok, amelyek a Földhöz is kapcsolódtak, és amelyek a Földön nem voltak a helyükön vagy sérültek voltak. Ezeket bizony valahogyan mindet vissza kell segíteni a helyére…)

            Az ÉN-em már ezt megelőzően is utalta arra (azt hiszem, a kék könyvben is érintette), hogy a Szellemi Lényünk a Föld „megalapozásánál” volt jelen – még a Föld „Teremtése kezdetén”.

            Tegnap éjjel „más szemszögből” mutatta meg az ÉN-em a „MÁÁT” Minta vagy Erő [’Létező’] korábban képekben már bemutatott Földre érkezését.

            Egy 'különleges burokban' 'Lélek-fényben' [világként] érkezett a Földre az ÉN-em.

         Élő kristály / láng volt(am), korábban ennek a „szemszögéből” láttam a történéseket, csak akkor még nem érzékeltem, hogy „Kristály / láng / mag” Vagyok, és hogy „hozott” [vagy 'küldött'] 'Valaki' ide ebben a „formámban”.

            A Fény, az Eredendő Rend [Törvényes MAGOK] egy megmaradt kis csoportja (talán a később „ős-keresztényekké” lett csoport) fordult a TeremTőhöz, és KÉRT SEGÍTSÉGET AZ EGÉSZ FÖLD SZÁMÁRA, és ez a kis „illegalitásba kényszerült” [’Rejtőző’] csoport (=Valódi MaGok) voltak azok, akik

AZ EGÉSZ FÖLD „nevében”

felküldött KÉRÉS-eikkel

elérték a „TeremTői SZÍVET”,

mert

a Föld Eredendő Rendje és mintái szerint

éltek

és kértek segítséget!!!

 

            A „másik Világok (akár másik LÉT-Formák)” „bevált szokásai” szerinti segítség-kérésben (amivel a mágusok egy része próbálkozott és próbálkozna még ma is) mindig volt valami „hiba”, hiszen

más volt az „eszköz” rezgése, és más a Föld adott állapota,

és emiatt ezek a más civilizációk eszközeivel történt jelzések mindig félre-vezetőek is voltak, mert

NEM A FÖLD SAJÁT SZERVES RENDSZERE VOLT,

ÉS NEM A FÖLD SZABAD [Törvényes] AKARATA NYILVÁNULT MEG ÁLTALUK!!!

 

       Még a legtisztább szándék ellenére is olyan ez, mint amikor én leírom magyarul, az ANYA-nyelvemen a gondolataimat és érzéseimet, és ezt lefordítja a maga másik anya-nyelvére egy tanuló, aki akkor kezdte el tanulni az én anyanyelvemet. A szavak stimmelhetnek, ha jó a szótára (!), de az érzések és gondolatok teljességét nem lesz képes átadni talán még egy születésétől fogva „kettős-anyanyelvű” sem.

            Ezek a „kívülről jött eszközökkel és utakon elküldött kérések” is nyitottak bizonyos kapukat a szabadság Világában, de leggyakrabban nem segítettek abban, hogy a Föld állapota

A MAGA SZERVES MINTÁJA SZERINT „jobb” legyen.

 

            Az érkezett eltérítő erők és idegen minták Hatására időnként bizonyos Fény-Erők is érkeztek, akik valahogyan ellensúlyozni, kiegyensúlyozni igyekeztek a beavatkozásokat, valahogyan szinten tartani igyekeztek a Föld még meglévő ’Eredeti’ Mintáit és állapotát, vagy igyekeztek gyógyítani-kiegyensúlyozni bizonyos Hatásokat. A Fény oldaláról azon igyekeztek, hogy valahogyan

visszasegítsék a Földet a Maga ALAP-Ön-Tudatos állapotába [Természetes Megtartottságába],

és ezért

igyekeztek a lehető legkevésbé Beavatkozni vagy Behatni.

 

            Tehát a Föld „B-Első” MaGjainak Kérésére – kb 5000-6000-7000 ével ezelőtti időszakban – egy KRISZTUSI Erő (a TeremTő SZÍVének Szeretet-Rezgése) Behozta a Földre a Megbocsátás Mély-Kék-Alap-Mintáját (mely EGY-ben a Föld ’Eredendő Rendjét’ is pontosan rögzítette, melybe valahogyan a Földet vissza kellett volna segítenie!!!)

      Ez az Erő tehát egy Élő Kristályban / világban / Magban érkezett, és az volt a „Küldetése” vagy Rendeltetése, hogy folyamatosan nagyon pontos „Állapot-felmérést” végezzen a Földön, és folyamatosan Pontos „Jelentéseket” Küldjön a TeremTői SZÍVbe, hogy milyen segítségre szorul a Föld és Földi Élet Maga.

         Tehát „Élő Kristályban”, mint egy „MAG” érkezett a Megbocsátás és a REND Földi Alap-Mintája.

            Első [FÖLDI] ’Megtestesülésében’ „a MÁÁT” „madár-emberré” (Közvetítő -és-teljes Erővé), részben madár-minőségű (!) nővé, ANYAI, tehát ÖnMaGából TeremTő Erejű Nővé lett törvényes befogadás utáni SZERVES megtestesülés által, és ez utóbbi nagyon lényeges. A Föld adott állapotának első „felmérése” után a KRISZTUSI, vagy MÁÁT-i, MEGBOCSÁTÁS Kristályon át küldött „Jelentés” után a TeremTő úgy Ítélte meg, hogy az elsődleges tennivaló a FÖLD Áldott (eredendő) ALAP-Rendjének Élővé Tétele, és ezért testesítette meg MAGÁT MÁÁT-ként (=REND-Erőként, mely egy nagyon szokatlan megtestesülés egy ADOTT Világban) a Földanya Áldásával és Engedélyével.

            A képben (amit régebben ehhez kapcsolódóan láttam) azért jelent meg HÓRUSZ [(Világ) a Krisztusi ’Gyermek’] öreg és sérült, erejét elveszett lényében, hogy ezzel is mutassa a Benne MaGában, és így a Földben MaGában végbement Erő-eltolódásokat és Erő-vesztéseket.

            A „Hármas HalOM”, a Teremtés Hármas Halma a Szabad Akarat Bolygóinak a Megtestesülési Rendjét mutatja, mégpedig a SzeRvessé levés szimbóluma – vagyis:

- a TeremTő LÉT-re hoz egy 'ÉLET-keretet / teremtési-kiterjedhetőséget', melyet egy adott Világba utazó a megtapasztalásaihoz majd választhat.

- Második lépcsőben a „Földanya”, a „bolygó” vagy „ÉLET-ADÓ” felépíti / kibontja ennek az elindított TeremTői Vágynak vagy Megtapasztalási Lehetőségnek a Megtestesülési Rendszerét/Rendjét, vagyis hogy milyen formákban-kapcsolódásokban-és-működésben tapasztalható meg a TeremTői Álom vagy Vágy konkrétan, és

- ezek után választhatja ki a lélek és szellem ezen belül azt az utat / szakaszt  és Feladatot, amelyben tapasztalni kíván, és amely által Ő MaGát, illetve teste-lelke-és-szelleme-által az adott világot is gazdagítani kívánja.

            Miután így „fentről lefelé” végig-haladtunk a teremtési-listán vagy halmokon, a megtestesülés is megtörténhetik: vagyis a Lélek-és-szellem által vállalt Küldetés vagy Feladat [1] begyökereztetésre kerül a Föld által (a Föld „Engedélye” által) [2], mely ha megfelel [harmonizál] a TeremTői Álmoknak/Terveknek is, akkor Teremtői Megerősítést (=azaz a TeremTőtől Élet-szikrát, Életet) kap [3].

            A „titokban” [rejtve] (de a REND-nek megfelelően, azaz Törvényesen!) behozott, megfelelően Felelősség-Teljes Beavatottak által a FÖLD ÉLETE védelme/megerősítése érdekében behívott és befogadott Megbocsátás-Alap-Minta tehát

– a Földanyától az ITT-LÉT-re és Megtestesülésre Engedélyt kapott --- ezt jelenítette meg az Arany-Fény-ben megjelenő „Hármas Halom”,

– míg a TeremTő „döntése” volt (az adott helyzet ismeretében) az, hogy a Jelenlét vagy Erő MÁÁT-ként, vagyis az ’EREDENDŐ’ ALAP-RENDKÉNT öltsön első alkalommal testet [a Rend-be/Rendes-Életbe visszahelyeződéseket segítse közvetlenül és elsődlegesen] Első alkalommal tehát „Isteni” [vagy pontosabb talán 'ERŐ' jellegű] Minőség vagy Jelenlét lett, mely „időről” – „időre” (a Földanya Áldásával) (a helyzet súlyosságára figyelemmel) egyre „sűrűbb” anyagi testet/megjelenést is fel kellett, hogy vegyen…”

(Folytatás a jelzett írásban)

 

2011. október 13.

Érzés és megértés

A Szolgálat elmúlt időszakban ismert működése/formája/tartalma a ’MÁÁT’ Minőségén/Lényén át került begyökereztetésre majd megformázásra a FÖLDÖN, és a ’MÁÁT’ közreműködése/Jelenléte mellett került sor a „Szolgálat” azon minőségének a FÖLDRŐL Kivezetésére, amit a FÖLD nem Rendezett be a MAGA ÚJ HARMONIÁJÁBA.

 

A FÖLDÖN Szolgálatként az maradt-és-marad (az nyílhat meg),

amit a FÖLD MAGA a MAGA HARMONIÁJÁBA Beillesztett/Befogadott.

 

A FÖLDÖN felvállalható/megélhető SZOLGÁLATOKRÓL (azok feltételeiről stb) ma már a Földanya/FÖLD MAGA Határoz.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. október 13., 16.01.

 

       A FÖLD „Születés-csatornáját”, más elnevezéssel a FÖLD MAGA „Beléptetési” és „Lezárási/Kiléptetési” Rendszerét sokféle SÉRTÉS (és ebből eredő sérülés) érte hosszú-hosszú időn át. Olyan lények jelentek meg a FÖLDÖN „átmenően” vagy akár „hosszabb időszakra is berendezkedve”, melyek „megkerülték” a FÖLD MAGA Beléptetési és Lezárási/Kiléptetési Rendszerét, sőt néha „működés-képtelenné” is tették azt [teljesen figyelmen kívül hagyva a FÖLD MAGA ÉLETÉT/Érdekét és a FÖLDÖN Rendes megtestesülésben Jelenlévők Életét/Érdekét].

            A mai írás bevezetőjében idézett korábbi lejegyzés-részletben a „MÁÁT” FÖLDÖN „megtestesülése” jelent meg, mely egyfelől a FÖLD addig szerzett sérüléseire figyelemmel „Rendezési Lehetőségként/Útként” a FÖLDRE beföldelte a „Megbocsátás Alap-Mintáját” (ez az idők folyamán a FÖLDÖN a FÖLDÖN Jelenlévők tényleges szeretet-teljes megélései Hatására élő Megbocsátás Erővé/Működéssé lett!), másfelől pedig „MAGán át” „hivatalosan beföldelte” a FÖLDRE a „Szolgálat” (adottan szükséges) létformáját/minőségét.

            Utólagos megértés:

A Szolgálat fogalma és minősége

az elmúlt időszakban kiterjedt mindazon Jelenlévőkre a FÖLDÖN,

akik „nem eredendően FÖLDI Létezők/Lények”.

 

         A FÖLDRE beérkezés tényleges módjától függetlenül a FÖLD/Földanya mindazokat a „Szolgálat” létminősége alá sorolta be az elmúlt időszakokban, akiket „Szív-mintájuk” alapján nem tudott a „saját Létezőjeként/gyermekeként” beazonosítani. A „Szolgálat” hatálya alá soroltak között voltak, akik

(1) megsértve/megkerülve a FÖLD MAGA Befogadási Rendszerét érkeztek a FÖLDRE, és voltak olyanok is, akik

(2) a Rendes Befogadás útján érkeztek a FÖLDRE.

 

Kiterjedt a Szolgálat fogalmának és minőségének a Hatálya/Hatalma mindazokra, akik

(A) akár „rontani”/sérteni igyekeztek Jelenlétükkel a FÖLD MAGA Rendes ÉLETÉT, akár pedig

(B) azért érkeztek, hogy a FÖLDET a MAGA ÚTJÁRA visszasegítsék.

 

            A „Szolgálat” „fogalma” és/vagy „minősége” „azért” volt/VAN „Yogosult” „kiterjedni” mindarra és mindazokra, amit/akit a FÖLD nem „azonosított” a MAGA Eredendő Létezőjeként, mert „MÁÁT”-ként, vagyis a MindenHató [Mindeneket Teremtett] „REND” Minőségeként (és mert „befogadó” minőségként) került a MindenHató-és-a-Földanya/FÖLD által a FÖLDÖN megformázásra.

            Az utóbbi néhány évben tehát [mióta a Földanya minden FÖLDÖN Jelenlévő Szívének „azonosítását” elvégezte (korábbi írásokban írtam erről)] a Földanya már mindazokat „Szolgálat-tevőként” minősítette, akik nem eredendő létezői voltak a FÖLDNEK, hanem a FÖLD MAGA pályájáról/ÚT-járól való elmozdulása után érkeztek a FÖLDRE.

Amint említettem is: a Szolgálat-tevők között voltak olyanok, akik a FÖLD MAGA Befogadási Rendszerét sértve érkeztek a FÖLDRE, és voltak olyanok is, akiket a Földanya/FÖLD Rendes Úton befogadott.

            Akiket a Földanya a MAGA SZÍVE működésének bePontosítása után nem azonosított a MAGA Eredendő Gyermekeként, azokat eddig „Küldötti” Jelenlét alá sorolta (vagy ami ezzel tulajdonképpen azonos értelmet hordozott az elmúlt néhány évben: „Szolgálat-tevőként” fogadta el a Jelenlétüket). A Földanya MAGA „így nevezte meg” [’azonosította’/Rendszerezte] a MAGA Rendszerében azokat, akik valamilyen ok miatt a FÖLD ÉLETÉHEZ kapcsolódtak, de tulajdonképpen másik Világhoz vagy másik LÉT-BIRODALOMHOZ tartoztak. A Földanyának MAGÁNAK kellett a MAGA Rendszere/LÉTE szerint „értelmeznie” azok Jelenlétét, akik „nyilvánvalóan nem hordozták Eredendően a FÖLD MAGA HARMONIÁJÁT” --- hiszen a FÖLD csak így tudta a MAGA Rendszerei szerint „értékelni” [és ha HARMONIÁT hordoztak, akkor „Egyeztetések után” akár megerősíteni/megújítani] ezeket az összekapcsolódottságokat.

            A Földanya/FÖLD a MAGA HARMONIÁJÁNAK ’felélesztésével’ került abba a helyzetbe, hogy „megítélhette” a FÖLDÖN Jelenlévők Jelenlétének „Yogosságát”, és ezen Ítélet vagy Értékelés után a Földanya [mint a FÖLD „elsődleges Élet-Adója”] Yogosult és Kötelezett is megtenni mindent annak érdekében, hogy mindazok, akik a Maguk megnyilvánított Választása szerint nem hordozzák a FÖLDDEL való továbbhaladáshoz szükséges Harmóniát, azok a megfelelő RENDEZŐ/Rendező ÉLET-szakaszon végighaladva elváljanak a FÖLD MAGA ÚT-jától.

 

20111006 – Áldozat, Ígéret:

„A FÖLD előző, „sérült korszakaiban gyökerező” „Régi Feladatok/Vállalások” Teljesíthetősége,

valamint

a „régi/megosztottsági típusú Feladat-teljesítés” lehetősége

MEGSZŰNT A FÖLDÖN.

 

Megszűnt mindazon Feladat-teljesítések és feladat-teljesítési-módok megnyilvánításának lehetősége a FÖLDÖN, amely nem a FÖLD-ÖNMAGA szerinti mintája/működése.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. október 6., 15.16.”

 

 

            A „Szolgálat-tevésnek” [mint feladat-teljesítési módnak] is megszűnt a „régi típusa”.

 

            A FÖLDÖN – a most kezdetét vett ÚJ Világi FÖLD-Korszakban is – vannak olyan felvállalható „Segítői jellegű” Feladatok, amelyek „Szolgálat jellegűek”, így nyilvánvalóan vannak a FÖLDÖN olyan Lelkek/Létezők is, akiket a Földanya a MAGA Rendes Befogadási Rendszerén keresztül már „beillesztett/beHangolt” Szolgálat jellegű [elsődlegesen a FÖLDET MAGÁT segítő] Feladatok teljesítésébe.

 

            A „régi típusú” [már megszűnt!] Szolgálat-tevés és a FÖLD ÚJ Világi ÉLETÉBEN vállalt Segítői jellegű Szolgálat között az a LÉNYEGI Különbség, hogy

az elmúlt Földkorszakok során

a FÖLDÖN Segítő [vagyis Építő jellegű] Szolgálatot teljesítőket

a Földanya/FÖLD nem tudta a MAGA HARMONIÁJÁBA teljes egészében BeRendezni ---

azon egyszerű oknál fogva,

hogy a Földanya/FÖLD MAGA SZÍVE „nem működött ÉP-en”.

 

     AFÖLDRE érkezett Segítő szándékú Küldöttek a lehetséges mértékig igyekeztek igazodni/alkalmazkodni a FÖLD adott állapotához és eközben igyekeztek teljesíteni azt a vállalást is, amellyel őket ÉGI OTTHONUK és/vagy valamely KRISZTUSI TANÁCS megbízta. Tehát

a Korábban [Segítő szándékkal] FÖLDRE érkezett Küldöttek vagy Szolgálat-tevők

„megbízója”

nem elsődlegesen a Földanya/FÖLD volt,

hanem olyan ÉGI CSALÁDOK és/vagy KRISZTUSI TANÁCSOK,

akik/amelyek Felvállalták a VILÁGBAN a FÖLD megsegítését.

 

            Ma már a FÖLDRE olyan Szolgálat-tevők érkezhetnek és a FÖLDÖN csak azok lehetnek Szolgálat-tevőként [~FÖLDET Segítő Küldötti jellegű Feladatban] Jelen, akik (és amely Létezők ÉGI CSALÁDJA) „KÉRTE” a Földanyától/FÖLDTŐL, hogy egy a Földanya/FÖLD által felajánlott Feladatot Szolgálatként végezhessen.

A Küldött [~Szolgálat-tevő] és ÉGI CSALÁDJA, valamint az érintett KRISZTUSI TANÁCSOK és a Földanya/FÖLD EGYEZTETNEK a Segítői Jellegű Feladat-teljesítés lehetőségéről, és MEGEGYEZÉS esetén a Földanya Hivatalosan Befogadja és a MAGA HARMONIÁJÁBA BeRendezi a Szolgálat jellegű Feladat-teljesítést felvállalt Lelket/Létezőt (egy olyan „személyes Harmóniát” teremt vagy ’nyit meg’ a Földanya/FÖLD a Belépő Szolgálat-tevő számára, amelyben a Szolgálat-tételéhez szükséges minden „személyi és anyagi és egyéb” feltétel is a rendelkezésére áll, és a Földanya igyekszik azt is biztosítani [különösen a ’hosszabb időt’ (legalább néhány évet) igénybe vevő Feladat-telesítések esetén], hogy a Szolgálat-tevő számára is Építő és KiTeljesítő/Boldog lehessen a FÖLDÖN-Jelenléte.

A 20111010 – M-ÉG a Lezárásokhoz kapcsolódóan c. írásban is megemlítettem ennek a Befogadási Eljárásnak a főbb „állomásait” vagy lényegét.

 

            A Szolgálat-tevők helyzete annyiban ’hasonló’ a régebbi típusú Szolgálat-tevők helyzetéhez, hogy a FÖLD a számukra elsődlegesen „azt vállalja biztosítani” [azt ’kötelezett’ biztosítani], ami a maguk vállalásának minél teljesebb megvalósításához szükséges. Ez a többi FÖLDÖN élő Lélek „szabadságához” képest bizonyos tekintetben „korlátozottabb szabadságot” is jelenthet --- ma már azonban a Szolgálat-tevő szinte minden FÖLDÖN Jelenlévővel szabadon kapcsolatot teremthet. A Szolgálat-tevő Lehetőségei (a Szükséghez igazodva) annyiban ’korlátozottabbak’, hogy ’szorosan’ a maga vállalta feladat teljesítésében (mint maga választotta Úton) haladhat – a maga vállalta kereten szükségtelenül nem terjeszkedhet túl. [Ez lényegében ’magától értetődik’.] Ugyanakkor a Földanya és a Szolgálatot teljesítő [az érintett ÉGI CSALÁD(ok)/TANÁCSOK Egyetértése esetén] a „körülmények változására” figyelemmel „módosíthatják” és/vagy „kiterjeszthetik” vagy akár „szűkíthetik” és „meg is szüntethetik” a Szolgálat alapját jelentő Feladatot (vagyis magát a Szolgálat-tételt).

            A Szolgálat-tétel jelenleg a FÖLDÖN általában ’rövidebb idejű’ feladat-teljesítést jelent (’legfeljebb néhány év’, vagy még rövidebb időszak). A Szolgálat-tevők FÖLDÖN Jelenlétük idején elsődlegesen a Földanya/FÖLD Vezetése/Ellenőrzése/Hatalma alatt állnak, még akkor is, ha valamilyen különleges ok miatt egyes KRISZTUSI-TANÁCSOK-és-a-Földanya/FÖLD „Közös/Együttes” Vezetése alatt állnak.

            Ha egy Szolgálat-tevő a FÖLDÖN befejezte a maga vállalását és/vagy „letelt” a „teljesíthetőség ideje/feltétele”, bekerül a FÖLD Rendes Lezárási ÉLET-szakaszába. Attól függően, hogy milyen mértékben tudta a Szolgálat-tevő beilleszteni magát a FÖLD-MAGA HARMONIÁJÁBA és mennyiben vált képessé megélni a FÖLDÖN a saját „Harmóniáját”, többféle továbbhaladási út/irány is megnyílhat a számára [megnyílik számára a FÖLDRŐL Kilépés/Kiléptetés vagy a FÖLDÖN maradás lehetősége (újabb FÖLDI Feladat/Feladatok felvállalhatósága)].

      Egyebekben a Szolgálat-tevőre ugyanazok a Világi Törvények/Rendelkezések vonatkoznak, mint a FÖLD többi SzeRves Létezőjére: HARMONIA/Harmónia sértés/veszélyeztetés esetén ugyanúgy kap Figyelmeztetéseket és a szükségesség mértékében segítséget is --- azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy egy „Segítő” a FÖLDET és másokat megsegíteni érkezett, és amennyiben ezt a segítői vállalását nem tudja teljesíteni (vagy akár maga olyan különleges segítséget igényelne, amely nem szerepelt az eredeti Megállapodásában), a Földanya AZONNAL is Határozhat a Megegyezés felbontásáról és a Szolgálat-tevőt AZONNAL ki is oldhatja a Feladat-teljesítésből, súlyosabb esetben akár a FÖLDI Jelenlétből is.


 
Az IRGALOM kiteljesedéséről szóló lejegyzések elérhetőek ITT

 


20171114-i lejegyzés I. és II. pontja is, a III. pont pedig a SZOLGÁLAT-MAGA különleges Megerősítéséről (elérhető ITT):

          A ’SZOLGÁLAT’-ban-MAGÁBAN [a ’SZOLGÁLAT’-ban mint LÉTEZŐBEN / LÉTEZÉSBEN (önnön Lényegében / ’ÖnLényegből’)] új ’garanciák’ vagy ’biztosítékok’ nyíltak mint Megerősítések [Megerősítések azokra, akikben a ’Szolgálat’ valamilyen törvényes Útja / Iránya megnyíltan van].

            E biztosítékok vagy garanciák / megerősítő utak lényege / ereje az, hogy a ’Szolgálat’-ként megnyilvánuló erők MEGMARADJANAK a Szolgálat Irányában, vagyis közvetlen módon erősítsék meg a Boldogságos teremtést és a törvényes Teljesség megtartását [a szolgálati erő ne legyen eltéríthető / átvezethető olyan irányba, ahol meggyengítené a Harmoniát].

            Ez a Különleges Megerősítés tehát a ’Szolgálati’ teremtések Biztosságát erősíti meg, és az érintett létezőkben [és MAGÁBAN-A-SZOLGÁLATBAN is] közvetlenül az ÖnLényegből nyílt meg és nyilvánul meg.

            Ez a ’SZOLGÁLAT’-ban megnyilvánulttá vált ÖnLényegbeli változás (kiteljesedés) a ’SZOLGÁLAT’ ’ÖNNÖN LÉNYÉBEN’ és a ’Szolgálat’ valamely Teremtési Irányában immár törvényesen megnyilvánuló egyéni teremtők (és ’nagy-TEREMTŐK’) lényében is megnyilvánult, méghozzá EGY-ként [egyszerre-és-együtt nyilvánult ez meg minden a ’Szolgálat’ Teremtési Alapját a saját lényében törvényesen megtartó teremtőben]. Mint minden ilyen jellegű változás, ez is IGAZODÁSOKAT tett szükségessé az érintett teremtőkben, és ez itt a VILÁGBAN járhatott az érintett teremtők ’átmeneti fokozottabban érzékennyé válásával’. Az IGAZODÁSOK befejeződésével az érintett teremtők az önnön lényüket érintő ÖnLényegbeli változásaikban (kiteljesedésben) közvetlenül Tudatosodhatnak [felismerik és megértik a változás jellegét és értelmét, és hogy hogyan jelenik ez meg a maguk teremtéseiben].

OmMÁÁTRé~KJ, 2017. november 13. 13.41.

            Ez a Megerősítés a FÖLD-Világában közvetlenül a FÖLDANYÁBAN-MAGÁBAN nyilvánult meg, mivel a FÖLDANYA és ÖNNÖN MAGJAI megnyilvánult élet-alapja / teremtési alapja teljes egészében AZONOS / EGY [így ez a változás KÖZVETLEN módon megnyilvánul(t) a FÖLD-Világa ÖNNÖN MAGJAIBAN is].

            A FÖLD-Világának nem-ÖNNÖN-MAG Szakrális Útban megnyilvánuló Természetes Létezői FÖLDI-Világi Élet-Alapjában közvetlenül MAGÁBÓL-A-FÖLDANYÁBÓL kiindulva nyilvánult meg a Szolgálat irányában megnyilvánult Megerősítő kiteljesedés.

            A Megerősítés lényege vagy megnyilvánulása itt a FÖLD-Világában [és a VILÁGBAN-MAGÁBAN is (azzal, hogy a VILÁG Egészében még más jellegű MEGERŐSÍTÉS is megnyilvánult ahhoz igazodóan, hogy a VILÁG-MAGA és az egyes Világok a ’Szolgálat’ milyen irányú egyéb megnyilvánulásaiban teremtenek)]:

            Mivel a FÖLD-Világa minden (!) teremtésében és egyedi teremtőjében is a ’Szolgálat’ valamilyen megnyilvánulása megnyilvánultan van [ennek eredőjéről is: 20160331 - elérhető ITT], a MINDENSÉG ERŐBEN való ’Szolgálati’ irányú Megerősítő kiteljesedés a maga teljességében a TISZTELET Megnyilvánulásában is megnyilvánultan van [azért hogy azon Természetes FÖLDI-Világi létezők számára is megnyilvánulhasson ez a Megerősítés, akik nem a FÖLD-Világa ÖNNÖN MAGJAI].

            A változás lényege valamelyest úgy közelíthető meg, hogy a ’Szolgálat’ erejében eljáró (Megerősítést adó teremtő) és a ’Szolgálat’ megnyilvánulásai által megerősített természetes létező ezt a megerősítést nem vezetheti át olyan teremtésbe, amely meggyengítené őt vagy bárki mást [hiszen a ’Szolgálat’ irányában tett megerősítés a törvényes Teljességben Tart, a törvényes Teljességbe vezet. Csak ebben az irányban / kiteljesedésben nyilvánulhat meg!].

            Itt a FÖLD-Világában ezt különféle erőteljes Jelzések és más Megerősítések szolgálják / biztosítják [egyaránt a testre és a Lélekre is kiterjedően]. Gyakorlatilag a FÖLD-Világa minden saját EREJE jelenleg is megformál a maga számára olyan különleges Jelzéseket és egyéb más Megerősítéseket, amelyekkel a maga Megnyilvánulásai során élhet. Ez itt a FÖLD-Világában ’egyszerre több irányból’ való Megerősítése is a ’Szolgálati’ jellegben megnyilvánuló teremtéseknek.

            A FÖLD-MAGA eddig is több [főleg a kiemelten fontos] teremtés irányában megnyilvánította és megnyilvánítja azt a Megerősítési módot, amelyben egyszerre több irányból is felügyeli és szükség esetén Megerősíti a teremtéseket.

 

OmMÁÁTRé~KJ

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1397654373_82.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!