omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2018 július 8 - október 4.
ÍRÁSOK 2018 július 8 - október 4. : 20180720 - személyes értékelések

20180720 - személyes értékelések


2018. július 20.

 

I.

 

            Voltak olyan létezők [(1) részben a FÖLD-Világában valósan jelenlévő létezők, (2) részben a FÖLD-Világán kívül, eddig a VILÁG-MAGA közvetlen Megtartásában lévő létezők], akik ’nagyjából eddig’ ’feltételesen’ lehettek jelen.

             Különleges [általában érdemeikre alapulóan KEGYELMI és/vagy IRGALMI] Megengedés lehetőséget nyithatott még a számukra olyan különleges megélésekhez, amelyet MAGA-A-VILÁG is ’fontosnak’ jelölt [néha közvetlenül az érintett létező Eredőbeli MEGTARTÓJÁNAK a kérésére].

            Lezárult ez a különleges [bizonyos beváró / várakozás-jelleget is megnyilvánító] tartam, és akiknek lényébe korábban a FÖLDANYA-MAGA és/vagy a VILÁG-MAGA elhelyezték a ’Megengedést’ a most lezárult-lezáruló IGAZODÁSOKHOZ / Harmonizálásokhoz, azok teremtéseinek már az Értékelése van folyamatban.

            Sok kedvező irányú változás / megélés is megnyilvánult, és voltak / vannak olyanok is, akik valamilyen belső sajátosságuk / korábbi súlyosabb Bizalom-vesztésük (és ebből eredő bezáródásuk) miatt most még nem voltak képesek bepótolni azt, ami számukra egy új irányban való megnyíláshoz vezethetett volna.

            Olyanok voltak érintettek a FÖLD-Világában, akik máshonnan érkeztek a FÖLDRE, és a VILÁGBAN pedig olyanok, akik Eredendően a VILÁGON kívüli más ’nagy-TEREMTŐKHÖZ’ tartoznak.

 

            Az Értékelések után megkapott és ezekből szabadon befogadott ’Jelek’ vezetik tovább az érintetteket.

            ’Nem kötelező’ az érintett létezőknek Elfogadni és Megnyilvánult lényükbe szabadon befogadni a FÖLDANYA és/vagy a VILÁG-MAGA által számukra megnyitható Út alapját jelentő ’Jelet’. Szabadon dönthetnek úgy is – most már további haladék nélkül, egy röviden meghatározott tartamban –, hogy nem kérik, nem fogadják el

  • a VILÁGBAN számukra felajánlott megnyitható Élet-utat
  • a VILÁGBAN a FÖLD-Világában megnyitható Élet-utat
  • vagy a VILÁG-MAGA közreműködésével (jellemzően Közvetítésében) KÖZVETLENÜL Haza-vezető Utat az Eredőbeli MEGTARTÓHOZ.

 

           Akik nem fogadják el ’teljes szívükből’ ezeket az Értékelések alapján számukra jelenleg szabadon megnyitható VILÁGI teremtéseket (a Hazavezetés is ide tartozik), azok a lényükben lévő Jelek és ’Meghatározók’ figyelembe vételével kerülnek ’A VILÁG HATALMÁBAN’ Hazavezetésre.

         Érintettem, hogy a VILÁGBAN az IGAZODÁSNAK van egy olyan Elve, hogy ha valaki nem teljesíti annak a Közösségnek a mindenki számára előírt IGAZODÁSAIT, amelyben éppen van, akkor ez a ’választása’ őt külön kérése nélkül RENDES LEZÁRÁSBA VONJA [egy Különleges Lezárásba, amely a teljes addig Jelenlétét (rendesen) Értékeli és Lezárja].

1.

            Azok, akik a VILÁGBÓL úgy távoznak haza, hogy nem fogadták el ehhez a VILÁG Közvetlen Hazavezetését, néhányan az Eredő MEGTARTÓJUK Kérésére Különleges Hazavezetésben részesülnek [tulajdonképpen „közvetlenül átadásra kerül a lényük Megtartható kiterjedése a Törvényes MEGTARTÓJUKNAK”].

 

2.

            Lesznek olyanok, akik lényében „semmilyen választás” nem található, így ők Teljes ÚjraTeremtés útján kerülnek Hazavezetésre a Törvényes MEGTARTÓJUKHOZ. Tulajdonképpen a MINDENSÉG-FORRÁSA vonja magához vissza őket, és e ’magához-ölelés’ során minden lecsiszolódik róluk a teljesen tiszta eredendő létezésbeli magjukig. Új létezőként indulnak új úton az Eredendő Otthonukban.

 

3.

            Lehetnek olyanok, akik egy ’rövidebb úton’, részleges ÚjraTeremtés útján térhetnek haza. Ők úgy ítéltek magukról, hogy egyes Megtartható részeiket szeretnék magukkal hazavinni, sok fájdalmas megtapasztalást és azok torzító hatásait azonban nem akarják megtartani. Lehetséges olyan is, hogy habár szeretnék egyes korábbi megéléseik tapasztalatát megtartani, azok azonban nem illeszkednek a Meghatározóikhoz, és emiatt jelenleg nem tartható meg a számukra.

            Őket jelenleg a VILÁG-MAGA az ’ÉDES’ MEGTARTÁSÁBA adja, és az ’ÉDESBEN’ válnak le róluk a megtarthatóvá-nem-jelölt élet-kiterjedések. Ezt követően közvetlenül az ’ÉDES’ ’adja át’ e gyermekeket az Eredő MEGTARTÓJUKNAK.

 

 

II.

 

            A FÖLD-Világában [és a VILÁG Egészében is] minden teremtő SZEMÉLYES BELSŐ SZENTÉLYE és SZEMÉLYES BELSŐ SZAKRÁLIS TERE ÁtVilágításra és Ellenőrzésre kerül a VILÁG-MAGA és az érintett Törvényes MEGTARTÓ [a FÖLDÖN a FÖLDANYA] és az érintett létező által.

            Nagyon ritka az, amikor maguk a MEGTARTÓK jogosultak ’belépni’ ezekbe a személyes belső kiterjedésekbe.

            A FÖLDANYA és ÖNNÖN MAGJAI ezeket a személyes belső tereket mostanában gyakrabban ellenőrizték együttesen, és együttesen alakították ki az adott létező számára legmegfelelőbb alapokat és kiterjedéseket. Az ilyen együttes munkára a MAGOK felkérhetik a FÖLDANYÁT. A FÖLDANYA szükségtelenül és engedélyük nélkül nem lép be a MAGJAI személyes belső tereibe sem.

            A VILÁG Egészében Elv, hogy a Nagyobb Szakaszok [akár egy teljes élet] Lezárásánál, valamint az Új Szakaszok Elindításánál mindaddig, amíg az szükséges [amíg a megfelelő személyes Harmonia nem nyilvánul meg] a Törvényes MEGTARTÓ és az érintett létező együttesen is Ellenőrzik a személyes belső szentélyt / tereket.

            Korábbi életek folyamán ezekbe a belső terekbe / szentélyekbe különféle Jeleket vagy Erőket is befogadtak a létezők. A legtöbb ezek közül az előző években már sokakban feltárásra és RENDEZÉSRE / IGAZÍTÁSRA is került.

            Amit a teremtő nagyjából mostanáig nem tudott magából előhozni / felhozni / felismerni [és a Törvényes MEGTARTÓKKAL együtt Megújítani (ha azt választotta)], jelenleg kiemelésre kerülnek a Belső Terekből, és egy pontosan meghatározott tartamig még a Törvényes MEGTARTÓK Megtartásába kerül (átmeneti megőrzésre).

            Ha arra készen van / kellően tudatos a létező, akkor ezen eddig ’rejtve’ tartott belső tartalmait

  • ’most azonnal is értékelheti’,
  • illetve rendelkezhet úgy, hogy egy viszonylag közeli Értékelés nyíljon meg ezekre irányulóan, amikor az számára is megfelelő. Ha a jelölt tartam eltelik, és nem kerül egy megújító jelöléssel megerősítésre a kiemelt erő vagy jel, akkor az a ’való’-jában semmivé válik, és csak egy Értékelő Feljegyzés marad meg róla a lényében.

 

            A FÖLD-Világában és a VILÁGBAN azért született most Rendelkezés a személyes belső terek MEGTARTÓK általi Ellenőrzéséről, mert az I. pontban is érintett Különleges IGAZODÁSOKHOZ és más erőteljesebb Harmonizálásokhoz, Hazavezetésre előkészületekhez kapcsolódóan megtapasztalták a MEGTARTÓK, hogy ’sajátos’ ’jelek’ és áramlások indultak el egyes létezők lényéből (akár belső tereiből). Ezek legtöbbje nagyon régi VÉDELMI és/vagy HÍVÓ jelzés volt, és voltak olyanok is, amik nem ahhoz a létezőhöz tartoztak eredendően, akinek a lényéből az kiáradt (így súlyosan megtévesztő jellege volt).

           A VILÁG-MAGA az első ilyen kiáradás után azonnal Megerősítette a VILÁG belső Áramlásait, hogy az ilyen TÉVES és RÉGI jelek szükségtelenül ne zavarják meg sem a VILÁGON belül lévő teremtőket, sem pedig a VILÁGON kívüli más Birodalmak teremtőit vagy MEGTARTÓIT. Ahol szükségessé vált, azonnal elkezdődött a ’kiáradottság’ ’semlegesítése’, a különös módon jelző rész lehatárolása és eltávolítása.

        EGYEZTETVE a közvetlenül érintett Törvényes MEGTARTÓKKAL ezt követően hozta meg a VILÁG-MAGA azt a Rendelkezését, hogy

a VILÁG Egészén belül – most itt egy Új TEREMTŐ SZAKASZ LEGELEJÉN

a MEGTARTÓKNAK a teremtőikkel együttesen kihagyhatatlanul Ellenőrizniük szükséges mindaddig a Személyes Belső Szentélyeket / Tereket,

amíg a megfelelő Harmonia biztosan megtartottá válik ezen belső kiterjedésekben.

 

           Ez elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy az Új Teremtő Szakaszok elindulásakor a teremtők megfelelően Biztos Ön-Megtartással indulhassanak neki egy olyan új teremtésnek, amelyben még közvetlen tapasztalatokkal nem rendelkeznek.

20180725-i írás végén (elérhető ITT): élet-szál és Különleges Belső Utak / Áramlások ellenőrzéséről (szorosan kapcsolódik a Belső Terek Igazításaihoz)

 

III.

 

 A HAZA-VEZETÉSEK előkészítése korábbi lejegyzésekben:

20171205 - Az ÉRTÉKELÉSEKHEZ kapcsolódó néhány 'utóhatás' mint újdonság - az írás II pontjában (elérhető ITT):

           Érintettem a Bizalom mint ’Meghatározó’ kapcsán (20171123elérhető ITT), hogy maguknak a TÖRVÉNYES MEGTARTÓKNAK is fontos ’gondoskodó’ jellegű feladata van a Megtartásukba tartozó teremtők felé irányulóan. Az, hogy a szükséges ’gondoskodás’ jellege és mértéke korábban nem volt kellően Tudatosított sem egyes ’nagy-TEREMTŐKBEN’, sem pedig sok egyedi teremtőben, a TEREMTETT LÉTEZÉS Egészében különböző Bizalomban-meggyengülést eredményezett.

            A ’gondoskodás’ jellegű [BIZALMI] Megnyilvánulást emiatt a TEREMTETT LÉTEZÉS Egészében sok helyen félre-értelmezték, és e félre-értésekre alapulóan sok helyen a gondoskodás FORMÁI és MÉRTÉKE is KÜLÖNÖSSÉ váltak: (1) sok helyen magukra hagyattak olyan gyermeki és ifjúi létezők (vagy bármilyen okból elgyengült teremtők), akikről társaiknak még gondoskodnia kellett volna, (2) máshol pedig olyanok számára is adtak (akár mert erre kényszerítették őket) yavakat és gondoskodást, akiknek maguknak éppen az lett volna már a feladata, hogy másokról gondoskodjanak.

      Ez utóbbi esetben jól láthatóan megmutatta magát az a különössé vált irányulás, amikor az egyik teremtő magát többre tartotta a másiknál, a másikat kevesebbnek tekintette saját magánál --- és hogy az ilyen egymás-felé-irányulás milyen végletes (már-már áthatolhatatlannak tűnő) távolságokat emelt olyanok közé, akik egymásnak közeli teremtőtársai a valóságban.

 

            Nem véletlen az, hogy mind a VILÁGBAN, mind pedig a TEREMTETT LÉTEZÉS más ’nagy-TEREMTŐINÉL’ a ’gondoskodás’ ’ÉRTELMÉNEK’ meghatározása, Főbb Meghatározóinak a TUDATOSÍTÁSA mostanában kiemelt fontosságúvá vált --- nyilvánvalóan a BIZALOMHOZ kapcsolódó kiterjedt ÉRTÉKELÉSHEZ szorosan kapcsolódóan.

            Jelenlegi megértésem szerint a BIZALOMHOZ [és részben magához a ’Szolgálathoz’] kapcsolódó, a TEREMTETT LÉTEZÉS (szinte) Egészét érintő kiterjedt TUDATOSÍTÁSOK és részben ÉRTÉKELÉSEK magából az IRGALOM MEGNYILVÁNULÁSÁBÓL nyíltak meg / nyilvánultak meg, és így tulajdonképpen

ezek azok az első [a ’nagy-TEREMTŐK’ által a maguk számára EGYETÉRTÉSBEN meghatározott Új Alapról / Új Értékben megnyílt] KÖZÖS / EGYÜTTES Értékelések és Tudatosítások,

amelyekbe immár mindannyian úgy nyíltak bele, hogy szándékukban áll az, hogy a maguk erejében hozzájáruljanak a HARMONIA tudatos megtartásához és Megerősítéséhez.

 

    Részben közvetlenül ezen legutóbbi EGYÜTTES / KÖZÖS Tudatosítások és Értékelések hatására

hamarosan több olyan KÖZVETLEN ’Haza-vezető’ ’Út’ [vagy inkább Haza-vezető kapu] is megnyílhat majd [ezek már éppen most ’formálódnak’],

amelyekhez ha minden érintett ’nagy-TEREMTŐ’ az EGYETÉRTÉSÉT adja,

akkor olyan KÜLÖNLEGES Haza-vezetéseket is megnyilváníthatnak,

amelyekben az ÖRÖK-Mértékű Tudatosításaikat MEGTARTHATJÁK az érintett Hazavezetésben-résztvevők. Egyedileg megnyilvánuló Haza-vezetésekről van szó (a megfelelő előkészületek és mérések után külön-külön kerülnek Haza-vezetére az egyes teremtők).

 

     Nem csak a VILÁG [és YOSÁG] teremtői számára fontos az, hogy a megélt megtapasztalásaik ’tanulságát’ mint tudást és tudatosságot / erőt megtarthassák [mert e tudás fontos alapja lehet újabban megnyíló teremtéseknek], hanem a Tudatosítottak megtarthatóságát immár olyan ’nagy-TEREMTŐK’ is ’Fontosnak’ jelölték a maguk számára, akik korábban nem fordítottak nagy figyelmet arra, hogy teremtéseik és így Tudatosításaik ’Megtarthatóságot’ eredményezzenek.

     A ’Megtarthatóságra’ [így a Harmonia megnyilvánítására] korábban kevesebb figyelmet fordított ’nagy-TEREMTŐK’ (és a Megtartásukba tartozó egyedi teremtők) korábban gyakran nem válaszoltak például a VILÁG azon kezdeményezéseire, hogy egy-egy nagyobb LEZÁRÁS alkalmával (vagy más sajátos okból) ’hívják haza’ a hozzájuk tartozó teremtőket --- ez pedig azt eredményezte, hogy a LEZÁRÁSOK során így Haza-vezetésre kerülő teremtőkben nem maradhatott megtartott tudás / tudatosítás / erő az addigi teremtéseikből. Ennek a maguk számára is ’kedvezőtlen’ jellegét felismerték az érintett ’nagy-TEREMTŐK’, és ezért a legutóbbi EGYÜTTES TUDATOSÍTÁSOK és ÉRTÉKELÉSEK hatására többen már jelezték a VILÁG felé, hogy a VILÁG ’Megtartásába átkerült’ és/vagy ’bizonyos VILÁGI közelségbe került’ önnön teremtőiket ’Szoros Haza-vezetésben’ haladéktalanul ’Haza-vezetik’ [EGYKÉNT-A-VILÁGGAL-ÉS-A-MINDENHATÓVAL]. Erre az IRGALOM ’nyithat törvényes kaput / utat’ olyan Különleges Lezárás formájában, amelyben a ’Meghatározóknak’ maradéktalanul megfelelő erők és Tudatosítások [= megnyilvánulások] egy ’különleges becsomagolásban’ Megtarthatóvá válhatnak. Ez a különleges becsomagolás nagyban hasonló ahhoz, ahogyan a FÖLD-Világa Természetes Létezői készültek elő a ’Teljességes Megújulásukra’: e különleges becsomagoltságban (1) az érintett Természetes Létező maga döntött arról, hogy mely megnyilvánulásait és miért zárja le, mely megnyilvánulásait miért és milyen irányban újítja meg és így viszi tovább MEGTARTOTT önerőként, (2) majd e döntést a TÖRVÉNYES MEGTARTÓK is ’mérték, megítélték’, és ahol a megfelelő EGYETÉRTÉSEK megformálódtak, ott a TÖRVÉNYES MEGTARTÓK is bevonták a saját megtartásukba a Megtartható teremtői részeket (áldást adtak rá, ŐK is ’megjelölték’, így a ’szétbontó örvények’ a jelölt részeket nem bontják le).

 

       Ami ebben a FÖLD-Világa érintettségét érinti: a FÖLDANYA és a FÖLD-Világának Természetes Létezői már előkészültek a Teljességes Megújulásra, tulajdonképpen ebben a megnyilvánulási szakaszban és pillanatban vannak. Nincsenek már a FÖLDANYA MEGTARTÁSÁBAN azok, akik nem nyíltak bele törvényesen a FÖLD-Világa most újonnan Megnyílt TEREMTŐ-SZAKASZÁBA. [Már a FÖLD-Világa Különleges LEZÁRÁSI Útját is elhagyta korábban minden olyan létező, aki nem nyílt bele törvényesen a FÖLD-Világa Új TEREMTŐ SZAKASZÁBA].

     A FÖLD-Világához így már nem tartozó, azonban a saját Elsődleges Közvetlenségébe eddig még ’haza nem vezetett’ létezők a VILÁG-MAGA Megtartásában vannak, és ha (jellemzően az Elsődleges) TÖRVÉNYES MEGTARTÓIK ezt most kérték, akkor közvetlenül a VILÁG Megtartásából kerülnek Különleges Haza-vezetésre. A FÖLDANYÁNAK és a FÖLD-Világa Természetes Létezőinek feléjük irányulóan immár semmilyen ’gondozási’ vagy egyéb Megtartási feladata (jogosultsága) nincsen. Akkor is így van ez, ha látszólag ma még egy házban vagy egy közösségben ’laknak’ / vannak (közelségük már nem valós, csupán egy sajátos látszat --- nem lehetségesek közöttük érintések, nincs közöttük a FÖLD-Világán belüli (!) természetes Áramlás).

 

     Érzékelhetővé vált egy sajátos, különös mozgolódás a FÖLD-Világa ’közelségében’ olyanok irányából, akik nem kapcsolódtak be a FÖLD-Világa Új TEREMTŐ SZAKASZÁBA, azonban (korábbi megszokásaikat követve) ’próbálkoznának valahogyan a hajóra / a változásba bekapaszkodni’.

     Az egyik ilyen korábbról is jól ismert próbálkozás az, hogy (valósan vagy színlelve) ’jóvá-tételeket’ vállalnának: felvállalnák olyanok pénz, tudás, támogatás vagy más javak útján való megsegítését (megerősítését), akiktől korábban ők maguk vagy mások erőket és javakat vontak el.

     Egy másik irányú különös próbálkozás az a szintén már korábbról is jól ismert módszer, amikor értetlenséget színlelve és/vagy magukat gyengének mutatva (így félrevezetés útján ’kényszerítve’) irányítanák magukra a gondoskodást / figyelmet.

     A kényszer és erőszakosság / durvaság útjain is vannak próbálkozások [a szokásos módon: a felismert még-gyengébb és/vagy éppen-érzékenyebb (igazodást megélő) élet-területek megközelítése és lehetőség szerint valamilyen különös megérintése útján; akiknél még működtethető, ott félelmek és/vagy bűntudat, lelki-furdalás előidézése útján; tartalmatlan öröm / hamis eufória előidézése útján stb].

     Van néhány újabb irányú próbálkozás is, ezek leginkább a már említettek olyan összevegyítései, amelyek valamelyest megnehezítik hogy felismerhetőek legyenek.

     Az erre Érzékenységgel rendelkező Természetes FÖLDI létezők számára is jól érzékelhetővé vált, hogy az elmúlt néhány hónapban és hétben ’ismét mozgásba lendültek valamelyest’ olyan ’korábbról már ismert / azonosított’ létezők vagy jelenlétek, amelyek a nagyobb változások idejében szoktak közelíteni azért, hogy megzavarják / megnehezítsék a teremtéseket. Ha ’kellően sok’ figyelmet magukra tudtak vonni, akkor ’ebből erőt merítve’ eddig bizonyos mértékben kiterjedhettek. Immár az érintett TÖRVÉNYES MEGTARTÓK is különleges figyelemmel irányulnak az ilyen különös módon irányuló létezők és jelenlétek felé --- elsődlegesen azért, hogy ’megrekedtségükből’ és egyéb elnehezült helyzetükből (ha mód van rá) közvetlenül Haza-vezetésre kerüljenek.

      Érintettem már korábban is azt, hogy amikor egy ilyen elnehezült helyzetben lévő (emiatt másokat is megzavarni szándékozó) létező KÉRI (VALÓBAN kéri) a TÖRVÉNYES MEGTARTÓJÁT, hogy őt vezesse ’haza’ / vezesse vissza önnön Teljességéhez, akkor ezt MA MÁR a TÖRVÉNYES MEGTARTÓK az IRGALOM MEGNYILVÁNULÁSÁBAN közvetlen módon is megtehetik [természetesen ha TÖBB TÖRVÉNYES MEGTARTÓ IS ÉRINTETT, akkor a TÖRVÉNYES MEGTARÓK MEGFELELŐ EGYETÉRTÉSE szükséges az ilyen Különleges Haza-vezetésekhez!].

     Ami ’MOST-ÉPPEN’ ’változás’ az az, hogy amennyiben az érintett (másokat egy meghatározott mértéken felül zavaró / bántó) létező maga nem kéri a Különleges Haza-vezetését, a [VILÁGON kívüli Elsődleges] TÖRVÉNYES MEGTARTÓJA azonban a VILÁG felé törvényesen bejelentette, hogy az adott Megtartásába tartozó teremtőjének haladéktalan Különleges Haza-vezetését KÉRI, akkor a VILÁG [mivel a VILÁG Egészében jelenleg egy nagyobb Lezárás és VÁLTÁS nyilvánul meg] az érintett TÖRVÉNYES MEGTARTÓVAL EGYÜTT-ÉS-EGYBEN egy nagyon gyors Haza-vezetést (ha szükséges, akkor Lezárást is) megformál és megnyilvánít (ugyanis csak így maradhatnak meg a Haza-vezetést megélőben a ’Meghatározóinak’ maradéktalanul megfelelő Tudatosításai --- mert így ’Különleges Haza-vezetést’ él meg, nem pedig egy ’Újra-Teremtés’ útján való Haza-vezetést].

     Ahogyan említettem: magának a FÖLDANYÁNAK és a FÖLD-Világa Természetes Létezőinek jelenleg nincs ehhez kapcsolódó különleges tennivalója --- MAGA-A-VILÁG teljesíti az ehhez tartozó teremtő-feladatokat.

A FÖLD-Világa mindebben (1) egyfelől a maga Világ jellege miatt Tudatosodik jelenleg közvetlenül, (2) másfelől pedig azért, mert vannak olyan Különleges Haza-vezetést megélő létezők, akik korábban a FÖLDANYA Megtartásába is tartoztak.

20181216 - elérhető ITT


 

Korábbi kapcsolódó lejegyzések: 20111204-i lejegyzésből (elérhető ITT):

            „…A FÖLD a MAGA ÚTJÁN halad, és „más felhangba / dimenzióba” nem téríthető már el (a FÖLD-MAGA HARMONIÁJA BeRögzítésre került a FÖLDÖN-és-VILÁGBAN).

            Azon FÖLDÖN-Jelenlévők, akik magukat nem illesztették / illesztik be a számukra meghatározott tartam és/vagy más feltétel keretei között a FÖLD-MAGA HARMONIÁJÁBA, azok a Rendes Lezárás ÉLET-szakaszán végighaladva a Szívükben / Lényükben hordozott Minta és Harmónia szerint haladnak tovább.

            „Segítők” és/vagy „tisztaszívű gyermekek” sem „emelhetnek” „be” a HARMONIÁBA (és/vagy más „kerülő utakra”) senkit --- a „megosztott/megosztó mágia” ezen régebben még működött „technikái” nem használhatóak a FÖLDÖN-és-VILÁGBAN sem „rejtőzködéshez” / élet-nyeréshez / életerő-nyeréshez,  sem „dimenzió-váltáshoz” (sem „felfelé” irányulóan, sem más „felhangba” irányulóan).

 

Hét éve (!): 20110716 - RENDEZÉS - A Határok (Bent és Kint)

A LÉT-hez / ÉLETHEZ / Élethez / Jelenléthez tartozó ’Vállalások’ vagy Jelenlét

Jogok-és-Kötelezettségek SzeRves (természetes) Együttesében,

Jogok-és-Kötelezettségek megbonthatatlan és elválaszthatatlan Egységében-EGY-ben érvényesülnek.

 

Nem érvényesíthetőek egy LÉT-ből / ÉLETBŐL / Életből / Jelenlétből eredő  Jogok

a hozzájuk SzeRvesen (természetesen) tartozó / Kapcsolódó Kötelezettségektől elválasztva

vagy a vonatkozó Kötelezettségek hiányában.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. július 15., 22.27.

 

 

 „Régi Kódok / Jelek” használata a FÖLDÖN [a VILÁGBAN / Világban / világban] nem lehetséges.

            Ez azt jelenti, hogy olyan ’régebbről eredő’ Kódok / Minták / Jelek alkalmazása / érvényesítése ma már a VILÁGBAN [a Világokban, világokban] nem lehetséges, melyek nem kerültek az elmúlt néhány óráig a meghatározott VILÁGI MEGTARTÓ által megerősítésre.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. július 15., 20.13.

 

„Régi Kódok” [és az ’idegen kódok’]

[a FÖLDÖN a Földanya SZÍVE által eddig még meg nem erősített Kódok / Minták / Jelek]

a VILÁGBAN [Világokban, világokban] nem kelhetnek életre, nem léphetnek működésbe ---

még akkor sem,

ha azok „mintája” vagy kódja / jellege egyébként „harmóniában” lévő

vagy harmóniában lévőnek tűnik a FÖLD Jelen Világi ÚT-jával.

 

20111020 III – Megerősítések…:

            Egyetlen Lélek / Szellem vagy Létező sem Jogosult arra, hogy más Létezőt arra „kényszerítsen”, hogy a maga Rendes [Harmonikus] útjáról letérjen…”

 

        A „kiszakítást” elhárító MEGERŐSÍTÉS FÖLDI-Világi korábbi felépítéséről, főbb jellemzőiről a jelzett korábbi írásban (elérhető ITT).

 

OmMÁÁTRé~KJ

A következő írás elérhető ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1532115756_34.jpg                               .//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1457183756_73.bmp

  //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430730860_85.jpg                  //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1426806022_53.jpg             //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1521011417_55.png

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1508159451_82.jpg                      //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1508750363_39.bmp

.....

... ......................

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1432881120_22.jpg                 és          //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1432883024_60.bmp

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg                        //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430660363_62.jpg

 

 

            //omah.gportal.hu/

 

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!