omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2018 július 8 - október 4.
ÍRÁSOK 2018 július 8 - október 4. : 20180803 - máshonnan eredő minták RENDEZÉSE

20180803 - máshonnan eredő minták RENDEZÉSE


2018. augusztus 3.

 

MAGOKNAK és Érintetteknek

 

            [Az én érzékelésem szerint] a 20100513-i lejegyzéstől (elérhető ITT) elkezdődött egy átfogó ÁtViágítása a FÖLD-Világa adott állapotának --- előkészületként a most megnyilvánuló Nagy Változásra [mik a legfontosabb Igazítani-valók, mik a ’Továbbvihető Megtapasztalások’ stb].

            Már e legelső írásban nagyon jól érzékelhetővé vált, hogy a FÖLD-Világában a ’férfi’ és ’női’ egymáshoz szorosan kapcsolódó megtapasztalások valamilyen sajátos okból ’eltávolodtak’ [néha (egyes teremtőkben) szinte már el is szakadhattak] egymástól. Amíg a ’női út’ (a női formájú jelenlét) folyamatosan ’haladt’ és kereste az egymáshoz (és így a Teljességhez) visszavezető lehetőségeket, addig a ’férfi út’ egy ’megállt / ideiglenesen letelepedett’ ’vidám kaszárnya / laktanya’ képét mutatta, ahol a férfiak egymással beszélgetnek, és próbálják (ahogyan tőlük telik) hasznosan eltölteni az időt addig, amíg út nyílik számukra a társaikhoz és a saját útjukhoz visszakapcsolódásra.

            Későbbi ÁtVilágításban megértetté vált, hogy tudatos, egyetértésben meghatározott választás volt az a ’férfi út’ számára, hogy egy olyan ’ponton / helyzetben’ megáll, ahol érzékelhetővé válik a számára, hogy a továbbhaladás már végzetes gyengüléshez vezetne. ’Ott várták’ a hozzájuk majd visszakapcsolódó társakat (ott biztosan megtalálhatók lesznek a továbbhaladó társaik számára).

 

            A ’női út’ még 2010-ben valamikor vissza tudott állni a saját irányára, és onnantól kezdve már közvetlenül kereste az utat a ’férfi úttal’ való harmonia megtalálására.

            Valamivel később a ’férfi utat’ sikerült feltisztítani [a VILÁG IRGALMI megnyilvánulásában] egyes ’hozzátapadt’ ’domináns’ jellegektől, és ezt követően a ’férfi út’ és ’női út’ egymáshoz ismét nagyon közel (majdnem egy áramlásba) került. Mégis mindig érzékelhető volt még valamilyen elakadtság / makacs megrekedtség a férfi úthoz tartozókban.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1389916783_03.jpg

            A 20140117-i lejegyzésben a RENDEZÉS és Igazodás egyes szakaszai képekkel (elérhető ITT)

 

            Mind a FÖLDANYA, mind a VILÁG-MAGA ’sejtette’, hogy mi lehet ennek a különös elakadtságnak a lényege / eredője --- azonban csak mostanában nyílt arra törvényes út, hogy pontosan BeMérhető, Ellenőrizhető legyen honnan ered a nehézség, és így hogyan lehet ezt (lehetőleg) közvetlen utakon elhárítani.

            A mostani lejegyzésben érintettek ahhoz az Ellenőrzéshez és Rendező / Harmonizáló Megnyilvánuláshoz tartoznak, amelyet a YO Felkérésére a VILÁG-MAGA teljesít azon célból, hogy a VILÁGBA befogadott YOSÁGBÓL eredő teremtők megfelelően előkészüljenek az általuk választott módon való Hazatérésükre a YOSÁGBA.

            Voltak olyan végletes módon legyengült YOSÁGBÓL eredő árvák (róluk az előző két lejegyzésben írtam bővebben), akiknek lényében pontosan beazonosításra került az, hogy lényüket valamilyen sajátos módon ’Megérintette’ a MAGÁNY Birodalma [a YOSÁGBÓL eredők lényében azonosíthatóan jelen volt valamilyen közvetlenül a MAGÁNY Birodalmához tartozó ’jel’ / minta / rész / elem].

            Az ehhez tartozó ÉRTÉKELÉSEKRE a VILÁG-MAGA és a YO [önnön érintettségében a FÖLDANYA] felkérték az ’ÉDES’-t és a SZOLGÁLATOT-MAGÁT, mivel egy olyan Birodalom is közvetlen módon érintetté vált a szükséges Rendezésekben, amelynek jelenleg még nincsen ’kiterjedt kapcsolódása’ más Birodalmakkal [a MAGÁNYRÓL bővebben ITT].

            A MAGÁNY is a már idősebb ’nagy-TEREMTŐK’ közé tartozik, egy számára megnyílt önálló Teremtési Irányban teremt. A MAGÁNY Birodalmához tartozó létezők közül néhányan eddig egy-egy rövidebb tartamra Közeledésben és Érintésben is megnyíltak a VILÁGGAL-MAGÁVAL, de kiterjedt kapcsolódásokról (és kölcsönösségről) ma még nem beszélhetünk.

            A VILÁGBA egy-egy rövidebb tartamra törvényesen befogadott MAGÁNYBÓL eredők a saját lényükből ’gazdagították’ a VILÁG ÖNNÖN színeit [például a türelmességükkel, a nagyon aprólékos és sok-irányú megfigyelő és elemző képességeikkel], és jól érzékelhetővé vált, hogy a lényükben az "ismeretlen", a „másik”, az „új” felé irányulva ma még egy erőteljes Bizalmatlanság tapasztalható --- amely Bizalmatlanság „speciális”, ugyanis a társas teremtésekben való tapasztalatlanságból és a Birodalmuk eredendően megnyílt Teremtési Irányulásától való eltávolodásból ered. Ebből következően amikor majd a VILÁG Harmoniákat keres a MAGÁNY Birodalmához való Közeledéséhez, ezekre az alap-béli és lényegi különbözőségekre figyelemmel lesz szükséges „valami teljesen új Harmonia” megformálása.

 

            A YOSÁGBÓL kiszakadt árvák közül néhányat a MAGÁNY Birodalma valamilyen sajátos (eddig még pontosan fel nem tárt okból) ’Megérintett’, a Birodalma szélére bevont. Valószínűleg zavar lehetett az oka, a tapasztalatlanság.

            Mára ÉRTÉKELÉS született arról, hogy a VILÁG és a YOSÁG, a SZOLGÁLAT teremtői önnön lényében „magány jelleggel” megnyilvánuló kiterjedéseket nagyon alapos Ellenőrzésnek szükséges alávetni, és ezen Ellenőrzést jelenleg közvetlenül az ÉDES (ritkább esetben MAGA-A-SZOLGÁLAT) teljesíti.

            A „magány jellegben” megmutatkozó helyzetben pontosan fel kell tárni, hogy

  • az valódi Magány-e [a MAGÁNY Birodalmának egyik megnyilvánulása az alapja],
  • vagy pedig nem valódi magány [ebben az írásban elmagányosodásként jelölöm], hanem valamilyen alap- vagy gyökér-sérülés következménye, esetleg az alapok rendben megtartása mellett az eredő otthontól való nagyobb távollétből ered.

 

            Ha egy YOSÁGBÓL (vagy VILÁGBÓL, SZOLGÁLATBÓL) eredő teremtő lényében az elmagányosodás abból ered, hogy nem tud közvetlen módon Kapcsolódni a saját Teremtő Közvetlensége / Birodalma Áramlásaihoz, akkor

  • egyfelől az ehhez szükséges teremtési alapokat (azok épségét) a Törvényes MEGTARTÓ ellenőrzi (és ha szükséges Igazítja),
  • másfelől pedig az érintett teremtőt a MEGTARTÓJA közvetlen módon vezeti az olyan Igazodásai teljesítésében, amik szükségesek ahhoz, hogy a saját lényében újra ’rend-és-tisztaság’ legyen, és így újra képessé váljon a saját erőiben tudatos teremtőként megnyilvánulni.

 

          Egészen más RENDEZÉST igényel az, ha az kerül megállapításra, hogy a teremtő azért küzd Kapcsolódási (és/vagy ebből eredő egyéb más jellegű – például Mérték-tartási) nehézséggel, mert a lényében MAGÁNY jellegű [vagy akár valamely más Birodalomból eredő] IDEGENSÉG van yogosulatlan-megtartottságban.

            A VILÁGBAN [és a FÖLD-Világában] sok olyan RENDEZÉS [FelTisztítás és ezekhez kapcsolódó egyéb Harmonizálás] nyilvánult már meg eddig / mostanában, amikor a VILÁGBÓL eredő teremtő lényében más Birodalomhoz tartozó IDEGENSÉG került beazonosításra. Ilyenkor a VILÁG-MAGA ezt „ÖNNÖN VILÁGI LÉNYEGÉVEL” Idegenségként megjelölte, ezt követően ’Behatárolta’, és az IRGALOM MEGNYILVÁNULÁSÁBAN ’kiemelte’, és egy erre a célra RENDELT kiterjedésében Értékelte és Rendelkezett róla. Mivel Idegenség volt, ezért a VILÁG MEGTARTÁSÁBAN nem maradhatott az ilyen rész. A VILÁG-MAGA minden esetben ’Értesítette’ az érintett ’nagy-TEREMTŐT’, és Kérte, hogy vonja azt vissza a saját Birodalmába, és ott Rendelkezzen róla.

            Voltak Birodalmak, amelyek „átvették, visszavonták magukhoz” az ilyen hozzájuk tartozó részeket [az IRGALOM Megnyilvánulása ma már minden ’nagy-TEREMTŐ’ számára közvetlen utat nyithat bármely ’nagy-TEREMTŐ’ Társával való ilyen RENDEZÉS megnyilvánítására]. Voltak ugyanakkor olyan Birodalmak [ilyen Birodalom a MAGÁNY is], amelyek – talán az ilyen irányú tapasztalatlanságukból eredően – még nem vontak vissza magukhoz ilyen, a Birodalmukhoz tartozó részeket / elemeket.

            Ez azért jelentős nehézség most, mert a VILÁGBAN Jelenlévők közül jelenleg többen is érintettek MAGÁNY jellegű „megfertőzöttségben” (lényükben jelen lévő MAGÁNYBÓL eredő idegenségben). Számukra az ilyen idegenség lényükben való jelenléte JELENTŐSEN MEGNEHEZÍTHETI (vagy akár meg is hiúsíthatja) az ön-erejű (és Teljességet Megtartó) Hazatérést a saját Birodalmukba.

            Vannak Hazavezetés alatt álló YOSÁGBÓL eredő létezők és árvák, akiknek a lényében azonosításra került MAGÁNYBÓL eredő megfertőzöttség [megfertőzöttség alatt ebben az írásban egy idegenként befogadott vagy megtapadt minta jelenlétét értem]. A FÖLD-Világában pedig az Ellenőrzések megerősítették, hogy a „férfi út” megnyilvánítóiban is van MAGÁNYBÓL eredő minta / elem, és eddig ez akadályozta azt, hogy az egymás szoros közelségébe már visszailleszkedett alap-értékek és a férfi-és-női-út még nem tudtak közvetlen-és-teljes-átamlásban egymással megnyilvánulni. Az eddigi közelségben a ’közvetlen kommunikáció’ már ismét lehetséges volt, csak a VALÓS EGYMÁSHOZ-IGAZODÁSOK nagyon nehézkesek és közvetítő jellegűek lehettek csak.

 

            Ahogyan említettem: az ÉDESBEN nyílt jelenleg egy olyan közvetlen út a VILÁG, a YOSÁG és a SZOLGÁLAT Birodalmaiból eredő Létezőkre, amelyben

  1. pontos bemérésre kerül minden kapcsolódási nehézség és/vagy egyéb olyan kiterjedés, amelyben a Magány jellegű sérülés lehetősége felmerül.
  2. A beazonosított Magány (valódi magány) sérülés esetén megjelölésre kerül az ÉDES által a közvetlenül érintett teljes élet-kiterjedés, majd MAGA-az-ÉDES egy különleges módon behatárolja (elhatárolja a törvényesen megtartott egyéb élet-kiterjedésektől).
  3. Ezt követően az ÉDES az adott teremtő Törvényes MEGTARTÓJÁVAL / Törvényes MEGTARTÓIVAL a törvényes Jelenlét teljességét ÁtHatják [a maguk közvetlen Gondoskodásába bevonják (kiterjesztik rá a Különleges Gondoskodásukat)]
  4. és ezt követően MAGA-az-ÉDES és/vagy MAGA-a-SZOLGÁLAT ’kiemelik’ az idegenséget, és az ÉDES által kijelölt és megtartott Különleges Térbe kerül Értékelésre, és itt Rendelkeznek majd róla Egyetértésben az Érintettek.

 

               Ez az egész RENDEZÉS az IRGALOM TELJES MEGNYILVÁNULÁSÁBAN lehetséges, ugyanis az IRGALOM jelenleg az a Megnyilvánulás a TEREMTETT LÉTEZÉS Egészében, amelyben minden (minden!) ’nagy-TEREMTŐ’, így minden BIRODALOM TELJES EGYETÉRTÉSE jelen van arra, hogy minden szükséges Harmonizálásban megnyilvánulnak. Így az IRGALOM Létezésbeli Megnyilvánulásában KÖZVETLEN (közvetlen!) Út nyílhat bármely ’nagy-TEREMTŐ’ számára bármely más Birodalomba Hazavezetni létezőket vagy akár mintákat / részeket. Az IRGALOMBAN jelen van a MAGÁNY Birodalmából is egy olyan Alap-Érték, amelyben a VILÁG / akár a YO (vagy a SZOLGÁLAT, az ÉDES) KÖZVETLENÜL is Hazavezethetnek olyan létezőket és részeket, amelyek pontosan beazonosítottan ahhoz a Birodalomhoz tartoznak [az eredőbeli Meghatározójuk azonos a Birodalom Meghatározójával].

         Nagyon ritkán előfordulhat, hogy a nagy hasonlóság vagy szinte azonosság a Meghatározókkal csupán csak ’Látszat’, nem valós az azonosság. Ilyenkor – ha pontosan meghatározható, hogy egyetlen Birodalomhoz sem tartozik jogosan (mert az egy különös utánzat, megtévesztés)(vagy valósan semmivé vált alapú minta), akkor erről minden érintett Birodalom számára ’Hivatalos Feljegyzés’ készül, az idegenség pedig teljes megsemmisítésre a MINDENSÉG-FORRÁSÁBA kerül.

 

            Jelenleg azért tartozik az ilyen RENDEZÉS az ÉDES Felhatalmazásába, mert ha megítélésre kerül a befogadott minta idegensége, akkor

  1. a kiemelésre az a ’nagy-TEREMTŐ’ lenne elméletileg jogosult, akinek a Birodalmához tartozik  a megjelölt minta, viszont ő nem érintheti meg azt, akiben az adott minta éppen van. Ha erre volt eddig Egyetértés az érintett MEGTARTÓK között, akkor a VILÁG az IRGALOM Megnyilvánulásában a VILÁG saját teremtőiből kiemelhette az idegenséget és átadhatta a mintát a megfelelő Birodalomnak --- most azonban a VILÁGBAN már olyan teremtők lényéből lenne szükség ilyen idegenségek kiemelésére, akik például a YOSÁGBÓL vagy a SZOLGÁLATBÓL erednek, és ez már nem csupán kettő, hanem több MEGTARTÓ közötti Közvetítést is szükségessé tenne. Ezért kapcsolódott be ebbe a RENDEZŐ folyamatba KÖZVETLENÜL MAGA-az-ÉDES, akinek jelenleg a leg-teljesebb Hatalma van a MINDENHATÓ mellett a TEREMTETT LÉTEZÉS bármely teremtőjének a Harmonizáló és Gondoskodó jellegű Megérintésére. Ez a megoldás nem ró immár eltúlzottan nagy terhet a VILÁGRA-MAGÁRA (akinek egyébként most egy újonnan megnyílt Teremtő Szakasza legelején amúgy is sok Harmonizálási feladata van a saját Birodalmán belül).
  2. A másik ok, amiért célszerű volt az ÉDEST közvetlenül bevonni az ilyen RENDEZÉSEKBE, az az, hogy amikor az ÉDES emeli ki az idegenséget és vezeti át azonnal az Ellenőrzésre megjelölt kiterjedésébe, addig a többi érintett MEGTARTÓ biztosan tudja tartani a saját Megtartásában jelenlévő teremtőt, és azonnal el tudják végezni a szükséges alap-igazításokat és/vagy (a Gondoskodási feladataik közé tartozó) egyéb Megerősítéseket stb.

 

 

I.

        A VILÁG és a YO, valamint a SZOLGÁLAT-MAGA a YOSÁGBÓL (és a SZOLGÁLATBÓL) EREDŐ és a VILÁGBAN Jelenlévő teremtők mindegyikére vonatkozóan előterjesztettek egy olyan kérést, hogy az ÉDES – együtt az érintett MEGTARTÓKKAL – Ellenőrizze, hogy van-e a lényükben akár a MAGÁNY Birodalmához tartozóan, akár valamely más Birodalomhoz tartozó idegenség --- és ha van ilyen, annak AZONNALI RENDEZÉSÉBEN nyilvánuljon meg az ÉDES-MAGA.

      Ilyenkor ha idegenséget azonosít az ÉDES, ezt azonnal jelzi a közvetlenül érintett MEGTARÓKNAK, és azonnal elkezdődik a kiemelés előkészítése és a kiemelés.

(1)

      Ha megfelelően tudatos teremtőt érint az ilyen RENDEZÉS, akkor általában ő maga is Kéri a lénye ilyen irányú ÁtVilágítását, és Kéri, hogy a lényétől idegen minták / részek kerüljenek törvényes kiemelésre, és a saját teremtő lényében pedig nyilvánuljon meg minden ehhez szükséges Harmonizálás. Az ilyen RENDEZÉS teljes tartama alatt az érintett egyedi teremtő tudatosan Tartja magában az IRGALOM Megnyilvánulását, és Tudatosan Tartja magát a Törvényes MEGTARTÓI és az ÉDES Megerősített Különleges MEGTARTÁSÁBAN.

(2)

     Ha a teremtő nem tudatos még az őt érintő ilyen Változásokban, akkor a Törvényes MEGTARTÓK és az ÉDES együttesen gondoskodnak a RENDEZÉSBE vont teremtő megfelelően BIZTOS Megtartásáról a RENDEZÉS teljes tartama alatt, majd pedig az érintett MEGTARTÓK mindaddig Megerősített MEGTARTÁSBA vonják a teremtőt, amíg az ezen RENDEZÉST követően a teremtő lénye egy megfelelően Biztos ön-megtartásba kerül.

 

II.

          A VILÁGBAN megnyilvánuló ezen kiterjedt HARMONIZÁLÁSHOZ kapcsolódóan a FÖLDANYA-MAGA a FÖLD-Világa TELJES érintettségére kiterjedően Kérést terjeszett elő a VILÁGHOZ, hogy ezt az Ellenőrzést és minden ehhez tartozó Harmonizálást a VILÁG-MAGA terjessze ki a FÖLD-Világára, minden törvényes jelenlétű Természetes FÖLDI-Világi Létezőre.

            E Kérés alapján jelenleg a FÖLD-Világa minden törvényes Jelenlétű Természetes Létezője (akár testben van már, akár még csak készül a testi megnyilvánulásra) a VILÁG-és-az-ÉDES Megtartásában Ellenőrzésre kerül ismét abban az irányban, hogy van-e a lényében valamilyen idegenség. Akiben ilyen idegenség azonosításra kerül, azonnal az ÉDES Megtartásába kerül, és azonnal megnyilvánul az idegenségek eltávolítása és minden egyéb szükséges Harmonizálás.

 

III.

            Részben a FÖLDANYA Kérésnek a hatására, a VILÁG-MAGA úgy Rendelkezett, hogy jelenleg a VILÁG minden Világában elvégzésre kerül annak ellenőrzése, hogy rejtetten vagy megmutatkozóan jelen van-e valamilyen idegenség. Ahol feltárásra kerül a ’gyanúja’ / veszélye vagy a ténye, ott az ÉDES Gondoskodó Erejében megnyilvánul a szükséges HARMONIZÁLÁS.

 

Akit ez érint értse

 

*****

 

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLD-Világa ’férfi útja’ eddig egy MAGÁNYBÓL eredő idegenség hatása alatt volt, és ez volt a tényleges akadálya annak, hogy az egymáshoz nagyon közelre visszaigazodott két alap-út között eddig nem tudott megindulni a közvetlen áramlás. [Az elakadás okát a Belső Utak legutóbbi Ellenőrzése is megerősítette: 20170725 (elérhető ITT)]

            Jelenlegi megértésem szerint e két ’alap-út’ egymás-mellé-egy-áramlásba igazodott vissza immár, így az eredendő-ép megnyilvánulásában Van.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1389916783_45.jpg

       Valószínűleg ezen Igazodás nélkül a FÖLDANYA nem szándékozott belenyílni a Teljességes Megújultságba, mert ez az alapokat érintő olyan Bizonytalanság / Megtartás-gyengeség volt, ami veszélyeztette a Megtarthatóvá jelölt kiterjedések átvezetését a Teljességes Megújultságba, és egy újabb eltávolodás veszélyét is hordozta.

 

*****

 

’levél-részletek’:

       A VILÁGNAK van valós Közeledése a MAGÁNY egyes teremtőihez. Van már néhány közös megtapasztalás.

          Valószínűleg a MAGÁNY Megtartója hasonló módon ’Érez’, mint a YO-MAGA: Érzi, hogy hamarosan az Ő Birodalma is belenyílik a Nagy Lezárásba, és hasonlóan a YOHOZ Ő is elkezdte keresni a ’Megtarthatóság’ számára elérhető módjait. Valószínűleg ezért Közeledik Ő is a VILÁGHOZ.

       Talán akarva vagy akaratlanul ezért ’érinthetett meg’ YOSÁGBÓL kiszakadt árvákat --- talán jó szándékból próbálta befogadni őket, mert érzékelte a magányukat (ami a jó-lelkek esetében nem valódi Magány volt, hanem a gyökereik megsérülése, az otthontól való elszakadás).

       Erre oda kell figyelnie a YO-nak-MAGÁNAK [és a VILÁGNAK is]. A ’látszólag magány’ és a ’Valódi Magány’ nem ugyanaz, habár formailag, érzékelhetőségre nagyon hasonlóak lehetnek.

        MEG KELL KÜLÖNBÖZTETNI a valódi Magányt a Gyökerektől való elszakadtságtól.

       A gyökértől való elszakadtság nem azonos a Magánnyal.

 

         A MAGÁNY számára azért fontos ezt megérteni, mert nem érinthet meg olyan teremtőt, akiben habár érzékeli a magányosságot, de Önlényege szerint más Birodalomhoz tartozik. Nem vonhat be a MAGÁNY a saját Birodalmába máshonnan eredő teremtőket, mert azzal a már amúgy is sérült Kapcsolódási Alapjaikat olyan vészesen bezárhatja, hogy akár soha többé nem tudnak visszatérni a valós otthonukba, és ez a semmivé válásukhoz vezethet.

      A YONAK is Tudatosnak szükséges lennie abban, hogy amikor majd Közeledésben nyílik meg a MAGÁNNYAL, akkor a Magányhoz tartozó teremtők teljesen más teremtési alapon nyilvánulnak meg, és lényükben természetes módon van jelen a mások felé irányuló Bizalmatlanság. Kezdetben valóban csak egy-egy pontosan meghatározott kis kiterjedésben és rövid tartamokra nyílhat meg közeledés, amelyben talán csupán egy-két kapcsolódási alapot lesznek majd képesek sok-sok megélés során befogadni a lényükbe. Valószínűleg az Áramlás jelleg megismertetése lehet a Közeledés YOSÁGBELI alapja (abban segíteni őket, hogy képessé váljanak Érzékelni és Felismerni, Megérteni, hogy soha nincsenek egyedül, és forduljanak bizalommal a saját Megtartójuk felé, kezdjék el kölcsönösen megismerni egymást). Valószínűleg az ezen az alapon felépülő Bizalom vezetheti majd el őket ahhoz, hogy egy kicsit ’távolabb’ is merészkedjenek, és elkezdjenek kisebb közösségeket megformálni - már nem csupán magukból, hanem valójukban is különböző társakkal.

       Lényegi különbözőség van a YOSÁGBELI teremtő alaptól való elszakadás, az ennek hatására megjelenő gyökér-vesztés / gyökér-sérülés hatására előálló elmagányosodás, és a MAGÁNY Birodalmában ehhez a sérültséghez esetleg még befogadott idegen minta (mint egy Magányból eredő tovább-fertőződés) általi sérülés között.

      Ha ilyen MAGÁNY általi fertőzés (így nevezem most ezt a sérülést, hogy jobban meg lehessen különböztetni) is van egy árvában és/vagy akár valamely Szolgálatot teljesítő YOSÁGBÓL eredő létezőben (ezt most ellenőrzik a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben is!), két teljesen különböző irányból egyszerre szükséges Megerősíteni őket. Nem elég számukra a gyökér-sérülés és a belső áramlás helyre-igazítása (ami a Hazavezetés elengedhetetlen alapja), hanem a lényükből tudatosan el kell távolítani a Magányból eredő fertőzést, mert amíg ez a lényükben van, a helyükre igazított alapjaik és megújított gyökereik ellenére sem képesek a Belső Áramlásaik elindítására és működtetésére.

       Sajnos az ilyen vészesen meggyengült teremtők jelenleg nincsenek abban a tudatossági és erőnléti helyzetben, hogy TUDATOSAN belenyíljanak (vagy akár csak kérjék) az ilyen Harmonizálásokat.

      Ez egy sürgető feladat minden érintettben.

       Nagy segítség azoknak az egyedi Tapasztalatoknak az értékelése, amelyekben a YOSÁGBÓL / SZOLGÁLATBÓL eredő teremtők saját erőből is képessé váltak  a saját lényükből idegenségek elengedésére. Az erre vonatkozó feljegyzések és tapasztalatok összegzése folyik most a YOBAN és a SZOLGÁLATBAN, ÉDESBEN.

      Hamarosan összefoglalom egy lejegyzésben az Egyoldalú Érintésnek itt a VILÁGBAN megnyilvánuló Elveit. Ez a MEGTARTÓ Hatalma minden esetben, és jellemzően a végletesen elgyengült teremtői felé nyilvánítja meg. Lényegében a MEGTARTÓK a saját különleges Gondoskodásukba vonnak ilyenkor ideiglenesen egy teremtőt [általában a saját Birodalmukhoz tartozó (onnan eredő vagy ott lévő) teremtőt].

        Más Birodalomból eredő teremtőt eddig jellemzően a MEGTARTÓK nem vonhattak be az Egyoldalú Megérintésükbe.

       Most formálódott meg néhány Birodalom között olyan megállapodás, hogy ha vagy az eredő Birodalom Megtartója, vagy a Jelenlétet éppen megtartó MEGTARTÓ érzékeli a végzetesnek jelölt helyzetet, akkor bizonyos feltételek megléte esetén (a MEGTARTÓK EGYETÉRTÉSE esetén) a Jelenlétet ténylegesen megtartó MEGTARTÓ ’együtt’ (!) az eredőbeli MEGTARTÓVAL Egyoldalú Érintésbe vonhat teremtőt.

       Itt most a YOSÁGBÓL eredő érintett teremtőknél egyedileg azt is meg kell állapítani, hogy teljes egészében a lényük a YOSÁGBÓL ered-e, vagy pedig az eredő Megtartójuk a SZOLGÁLAT (vagy esetleg az ÉDES), és Szolgálat útján kapcsolódtak be és vannak jelen a YOSÁGBAN.

       Azért is lenne fontos, hogy aki érzi erre a hívást, TUDATOSAN belenyíljon az ilyen munkákba, mert ebben MAGA-A-YO, a SZOLGÁLAT (és mellettük az ÉDES és a VILÁG is) közvetlen tapasztalatot tudnának szerezni arra, hogy hogyan építsék fel az ilyen ’Többes Meghatározóval’ rendelkező teremtőkben a végzetes meggyengültség helyzeteiben alkalmazható Egyoldalú Érintést (nyilvánvalóan most nem vezetnek egyetlen teremtőt sem ebből a célból vészes meggyengülésbe!), illetve a Közvetlen MEGTARTÓK (ebben az esetben a YOSÁG, a SZOLGÁLAT és a VILÁG) milyen EGYÜTTES ÉRINTÉSBEN bonthatják le az (akár befogadott, akár csak hozzátapadt) idegenséget / fertőzés jellegű idegenséget .

      Ez azért lenne fontos, mert egy ilyen BeMérést, Ellenőrzést a MEGTARTÓK csak a TUDATOSAN megtartott Jelenlétben, az érintett teremtő MEGENGEDÉSÉBEN / KÉRÉSE ALAPJÁN indíthatnak el. Nekem az a tapasztalatom, hogy a Szolgálati teremtésekben már tapasztaltabb teremtők számára nem túl megterhelő egy ilyen BeMérés, és érzékelhető, hogy meddig szükséges benne megtartani a Tudatos Jelenlétet. Lehet, hogy kicsit később egy ellenőrző Bemérés is szükséges lehet, arra a Tartamra megint bele szoktam nyílni a MEGTARTÓK Megtartásába [>>> ’A Teljes Lényemmel - Lényem minden kiterjedésével’]. Kérhető ilyenkor közvetlen megerősítés az Irgalom erejében a saját teremtő lényre, többlet-erők általi egyéb más megerősítés stb.

        Aztán a többi megformálása már a MEGTARTÓK feladata.

      Nagy segítség, ha valaki fel tudja vállalni tudatosan ezt a munkát. De nem kötelező, és aki úgy érzi, hogy egy éppen vitt munkát ez megzavarna, akkor ezt jelezze a MEGTARTÓKNAK, és Ők más utat találnak. A SZOLGÁLAT Birodalmából eredők ilyen helyzetekben is felhatalmazottak lehetnek ’helyettesíteni’ egymást.

 

      Azért „különleges” a MAGÁNY Birodalmából befogadott valamely minta általi fertőzöttség, mert

  1. a MAGÁNYNAK nincs ’kiterjedt’ közvetlen kapcsolódása a többi Birodalommal, és jelenleg a VILÁGGAL sem (ez a Birodalma jellege miatt érthető)
  2. a MAGÁNYNAK ebből eredően nincs nagy Szolgálati tapasztalata sem.

 

          Ugyanakkor az IRGALOM Megnyilvánulási Alapjában VAN a MAGÁNY Birodalmából is hozzáadva olyan Birodalmi alap-minőség, ami az IRGALOM számára utat nyithat a MAGÁNY Birodalma felé irányuló RENDEZÉSEKRE, HARMONIZÁLÁSOKRA is. Ezt jellemzően ma a VILÁG-MAGA képes teljesíteni. A SZOLGÁLATNAK és az ÉDESNEK is van ma már erre tapasztalata.

        Tehát a MAGÁNY közvetlenül ma még nem képes arra, hogy egy a saját Birodalmához tartozó mintát ’kivonjon’ más teremtőből, ’visszavonjon magához’. Ugyanakkor a MAGÁNY számára is fontos, hogy a Birodalmához tartozó ön-részei teljes egészében jelen legyenek a Birodalmában. Nyilvánvalóan a MAGÁNY is tapasztalta az ezen részei távollétéből eredő nehézségeket, és így ezen részek visszavezetése az IRGALOM törvényes (=megtartható teremtéseket eredményező!) útjain, Őt Magát is közelebb vezeti a Harmoniához és Teljességhez. Közvetlen úton így a MAGÁNY is tapasztalatot szerez az ilyen RENDEZŐ munkák lényegéről, értelméről, hasznosságáról, és ez utakat nyithat a számára más Birodalmak felé való törvényes Közeledésekhez is.

          A VILÁG-MAGA és/vagy a SZOLGÁLAT-MAGA, akár az ÉDES az IRGALOM MEGNYILVÁNULÁSÁBAN FELHATALMAZOTT az olyan jellegű Harmonizálásban is megnyilvánulni, ami közvetlenül érinti a MAGÁNY Birodalmát.

          Megkapta a MAGÁNY az ilyen Feltisztításokra Hivatalosan is a Felkérést, de nincs olyan megformált önereje, amiben ezt képes lenne jelenleg teljesíteni. Valószínűleg ilyen irányú saját Megerősítés megformálása érdekében a MAGÁNY hamarosan Megnyílik a SZOLGÁLAT Birodalma felé.

         A MAGÁNY kérte és elfogadta az Ő Birodalmát is közvetlenül érintő RENDEZÉSEKHEZ a számára a VILÁG és a YO és a SZOLGÁLAT és az ÉDES által EGYÜTT  felajánlott segítséget.

      Csak erre még eddig nincs közvetlen tapasztalat.

       Könnyebb a MEGTARTÓK dolga, ha tudatosan együtt tud dolgozni velük a Teremtő (azonnali lehet minden megtapasztalás, nem kell hozzá külön előkészítő / felkészítő utakat / köröket beiktatni).

 

OmMÁÁTRé~KJ

Folytatódnak a gondolatok a következő lejegyzésben, elérhető ITT

            //omah.gportal.hu/

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!