omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2018. október 6. - november 20.
ÍRÁSOK - 2018. október 6. - november 20. : 20181017 - MAGOKNAK és Érintetteknek - az EGYEDISÉGHEZ kapcsolódóan (I. rész)

20181017 - MAGOKNAK és Érintetteknek - az EGYEDISÉGHEZ kapcsolódóan (I. rész)


2018. október 17.

I.

 

         Bevezetésként néhány részlet a legutóbbi EGYEDISÉGHEZ kapcsolódó lejegyzésből - 20180806elérhető ITT:

            „…A ma MAGÁNYKÉNT jelölt Birodalom [’nagy-TEREMTŐ’][hasonlóan a YOHOZ] már idősebb, tapasztaltabb Teremtő.

            Jelenlegi megértésem szerint eredendően nem MAGÁNY-ként jelölték ezt a Birodalmat, amelynek mára első ránézésre valóban a Magányban teremtés a legfőbb jellemzője.

        Ez a Birodalom eredendően azzal a Fő Iránnyal született meg, hogy megnyilvánítsa / megtapasztalja ’Az Egyedi Teremtővé Válást’, az EGYEDISÉGET.

       Az EGYEDISÉGBŐL [mint ’nagy-TEREMTŐBŐL’] egy akkor még új különleges (csak rá jellemző) módon ’születtek meg’ az egyedi teremtők, akikből bizonyos (a MEGTARTÓ által választott) hasonló jellegeik alapján Közösségek is megformálódtak. Soha egyetlen egyedi teremtő sem maradt egyedül, mindenki úgy született meg, hogy már rögtön (valamilyen magában hordozott egyedi jellege alapján) egy Közösség tagjává is vált.

         Mára már általánosan ismert az a mód, ahogyan akkor régen még csak az EGYEDISÉGBEN nyilvánulhattak meg az egyedi teremtők. Részben a VILÁGBAN megnyilvánuló egyedi teremtői megnyilvánulásoknak is az egyik alapja az az egyedivé megformálási mód, amely eredendően az EGYEDISÉGBEN nyilvánult meg.

       Az EGYEDISÉG volt az első olyan Birodalom és ’nagy-TEREMTŐ’, amelyben a MINDENSÉG-FORRÁSA olyan egyedi-és-egyben-együttes teremtés megformálására irányult, amelyben habár a közösséghez tartozók jól felismerhetően rendelkeznek

  1. csak rájuk mint egyedi teremtőkre jellemző egyediségekkel és
  2. a közösséghez való tartozást is határozottan megmutató jelleggel,

mégis az egyedi teremtők teremtő lénye-és-lényege teljesen egyedi (szabad). Lényegében a ’szabad’ teremtések egyik legelső elindító Birodalma volt és van az EGYEDISÉG. A mai fogalmak szerint olyan Utak és Harmoniák megformálása volt a feladat e Birodalomban, amelyben összhangba hozható az egyéni és a közös érdek [úgy, hogy egyes helyzetekben hangsúlyosabb lehessen az egyéni teremtő érdeke, máskor pedig előtérbe kerüljön a közösség érdeke --- mindez úgy, hogy egymással mégis harmoniában legyenek. Úgy is megközelíthető ez, hogy egyes helyzetekben az egyedi teremtő képes legyen alárendelni a saját érdekeit a közössége érdekeinek, más helyzetben pedig a közösség tagjai akár különleges figyelmet is fordítsanak a tagjaik egyéni érdekeire. Hogyan tartható úgy meg a harmonia, hogy abban az egyén és a közössége is boldoguljon.]

            (…) Valószínűsíthető jelenleg, hogy a YOSÁG és az EGYEDISÉG Birodalmaiban előállt sérüléseknek sok esetben azonos az eredője. E két ’nagy-TEREMTŐ’ egymáshoz nagyon közel teremtetett (nagyjából azonos korúak), és valószínűleg ez az oka annak, hogy Birodalmaikat nagyjából ugyanakkor és nagyjából ugyanolyan behatások érték más Birodalmak felől. Ezek a YOSÁGBAN és az EGYEDISÉGBEN is olyan Változások voltak, amelyek nem voltak még eltervezettek, és ezért a YO és az EGYEDISÉG nem tudták Harmonikusan berendezni a Birodalmukba. E Változás így lényegében IDEGENSÉG megjelenését eredményezte a Birodalmukban, és ez a teremtéseikben „Megfertőződést”, Zavart eredményezett.

            Igen valószínű, hogy amikor a YO és az EGYEDISÉG Érzékelték a Birodalmaik legelső sérüléseit, a közöttük akkor még meglévő EREDŐ (!) Áramláson (1) Figyelmeztették egymást, és (2) valószínűleg tettek egymás felé olyan szándék-nyilatkozatot, hogy együttesen is tesznek majd a Harmonia helyreállítása (a bajok megállítása) érdekében.

            Igen valószínű, hogy ez az oka annak, hogy máig van egy ’furcsa’, nehezen értelmezhető ’vonzódás’ e két Birodalom között, ami „makacsul kopogtat” időnként mindkét MEGTARTÓBAN.

            Valószínűleg a korábbi szándék-nyilatkozatok a sérülések okozta bezáródások és torzulások miatt nem tudtak teljes egészében EGYETÉRTÉSSÉ megformálódni a YO és az EGYEDISÉG között, és ezért volt számukra mostanában Értelmezhetetlen, hogy milyen Kapcsolódás lehetne közöttük.

 

(…) Jelenlegi megértésem szerint az EGYEDISÉG és a YO részben hasonló Teremtési Irányban vannak: az egyén és Közössége Harmoniája ’nagyobb teremtési irányában’ teremtenek / tapasztalnak.

  • A YOSÁGBAN az egyedi teremtő a Közössége Alapjából nyilvánul meg [a YO tehát először a Közösség Alapját, főbb Meghatározóit formálja meg, és ebbe helyezi be azt a ’magot’, amelyből a közösséghez tartozó egyedi teremtők majd megnyilvánulnak],
  • az EGYEDISÉGBEN pedig először az egyedi teremtő nyilvánul meg (szabadon), és valamely benne megnyilvánuló jellemző alapján kapcsolódik hozzá egy lényéhez illeszkedő Teremtő Közösséghez…”

 

2018. október 17.

         Érintettem már e korábbi lejegyzésben is, hogy a YOSÁG Igazodásai valamilyen különleges módon ’kapcsolódnak, igazodnak’ az EGYEDISÉG (~Magány) bizonyos változásaihoz / igazodásaihoz. Nekünk itt a FÖLD-Világában ezért van / lehet erre közvetlen (!) rálátásunk.

        ’Látszólag’ ’távolabbi’ a MINDENSÉG-FORRÁSA (mint MEGTARTÓ) az EGYEDISÉG Birodalmától. ’ÚJ’ módon irányult egyedi teremtők megformálására a MINDENSÉG-FORRÁSA akkor, amikor az EGYEDISÉG Birodalmát útjára indította. Nem rendezetlenséget és nem is kívül-állóságot akart így létrehozni a MINDENSÉG-FORRÁSA, hanem a ’Szabadságnak’ (= ebben Egyediségnek) egy teljesen új addig még nem volt kiterjedését, amely yól illeszkedik a Teremtés Egészének a HARMONIÁJÁBA.

         Olyan ’feladat’ nyílt meg az EGYEDISÉG Birodalmának ’nagy-TEREMTŐJE’ számára, hogy a teremtő-közösségei és ezekben az egyedi teremtők ’kevésbé függjenek egymástól’ (nagyon nehéz erre szavakat találnom). Legyenek a teremtők egymással kapcsolatban / harmoniában, és legyen egy olyan ’határ’, amit a teremtők egymás felé már nem léphetnek át (nem avatkozhatnak be a másik életébe, kéretlenül / megfelelő megegyezés nélkül nem nyílhatnak meg egymással Áramlásokban stb)(lényegében a ma ismert 'test' az egyik ilyen 'határ', így a ma ismert élő-test eredője közvetlenül az EGYEDISÉG Birodalma).

      Minden egyedi teremtő (és ezek közösségei) egymással is Áramlásban van(nak), de ’megnyilvánulássá’ (Valóvá) csak az olyan Áramlás (és szándék) válik, ami az érintettek egy megfelelően tudatos és megfelelően erőteljes elhatározásán (egyetértésén) alapul.

       Ez az oka annak, hogy az EGYEDISÉG teremtői (és maga az EGYEDISÉG is) ’kevésbé / kevéssé’ ’érzékelik’ az őket a Létezésben és Életükben megtartó MEGTARTÓI gondoskodást és Áramlást >>> mert nagyobb szabadságot kaptak annak a meghatározásához, hogy mi válhasson tényleges valóvá a teremtéseik által.

         Úgy is megközelíthető ennek a lényege egy leegyszerűsített képpel, hogy az EGYEDISÉG teremtői számára bizonyos Áramlások "kívül vannak az Érzékelésük határán", és ezeket nem csak "nem" vagy "alig" érzékelik, hanem ezen Áramlások hatása is sokkal gyengébb a Birodalmukban, mint ahogy az más Birodalmakban megnyilvánul. Bizonyos Áramlásoktól "távolabb" vannak a Birodalmuk Teremtési Alapjába befoglalt Meghatározóikból eredően. Ez nem zárja el őket ezen Áramlásoktól, de ahhoz, hogy az életükbe bevonják ezen távolabbi Áramlásokat, erre irányuló biztos szándékot kell megformálniuk.

         Talán éppen ez a Meghatározójuk volt az oka annak, hogy habár érte a Birodalmukat "sértés" / behatás, azonban az sokkal kevésbé tudott "látható-valós" módon megnyilvánulni (azon túl, hogy a Belső Áramlásaikat jelentősen gyengítette / rontotta).

 

’Látszólag’ ’távolabbi’ a MINDENSÉG-FORRÁSA (mint MEGTARTÓ) az EGYEDISÉG Birodalmától.

         A VILÁG Meghatározóinál írtam [20171114elérhető ITT], hogy a VILÁG igen hosszan tanulmányozta azt, hogy a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK MEGTARTÓI miért távolodtak el a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL (és egymástól), miért feledték el szinte teljesen a közös eredőt.

        A MINDENSÉG-FORRÁSA felőli oka ennek a (látszólagos) eltávolodásnak az lehetett, hogy szeretett volna nagyobb szabadságot adni a teremtőinek.

        Valamiért EZ A KÉRDÉS nem csak a VILÁGOT ’foglalkoztatta’ akkoriban, hanem már mind a YOT, mind az EGYEDISÉGET is. [Ennek az ’oka’ az volt, hogy maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is kereste, hogyan kerülhetne közelebb a Gyermekeihez.] Valószínűleg ezen ’kérdésre’ való válasz-keresésük hozta ’olyan közelségbe’ a YOT és az EGYEDISÉGET, ami felkeltette a másik felé az érdeklődésüket.

         Habár nem pontosan ugyanazon okból tették fel a szinte ugyanúgy hangzó kérdést (’honnan eredek’), és ezért a keresés lényege is egy kicsit más >>> mégis ’egymáshoz közel került ez a két kereső út’ (mint egymástól nem túl távol haladó két külön út, melyek között nem lehetséges az átjárás, de mégis jól érzékelhetővé válik a másik úton haladó).

        Mivel mind a YOT, mind az EGYEDISÉGET foglalkoztatta a ’honnan eredek (és miért vagyok)’ gondolat, a többi nagy-TEREMTŐHÖZ képest valamelyest ’lelkesebben’ vettek részt az IRGALOM megformálásában is >>> olyan valós lehetőséget láttak az IRGALOM megformálásában, ami közelebb vezetheti őket a ’Nagy Kérdéseik’ megoldásához >>> hogy megértsék a létezésüket, és újra közel kerülhessenek az Eredő-FORRÁSUKHOZ.

        Az EGYEDISÉG is érzékelte a Birodalmán belül, hogy a teremtői Tőle és Ő a teremtőitől egyre távolabb kerülnek, és ’nem értette’ ennek a lényegét (okát, értelmét).

           Ugyan miért gondoskodik (miért Tartja mint MEGTARTÓ a teremtőit), ha végül egymástól akár el is szakadhatnak? Mi lesz azzal aki elszakad? Mi lesz a MEGTARTÓVAL, ha egy ’darabja’ / teremtője tőle elszakad? A létezés célja az elszakadás, a teljesen magányossá válás lenne? Aligha, mert a teljes elszakadás „rossz érzetet” váltott ki az EGYEDISÉGBEN. ’Nem jó a teljes magány’, és ’az sem jó, hogy Ő mint a Birodalma MEGTARTÓJA távol van az EREDŐ-FORRÁSÁTÓL és a más TÁRSAITÓL’

.          Az EGYEDISÉG olyan választást hozott, hogy újra közel szeretne kerülni az EREDŐ-FORRÁSÁHOZ, és a Birodalmán belül szeretné elhárítani a teljes elmagányosodást.

         Nyilvánvalóan a Birodalom nem szakadhat el a Maghatározóitól, és így attól az Elvtől sem, hogy a ’Valóvá’ (Megnyilvánulttá) váláshoz szükséges az érintett teremtők meghatározottan erőteljes és tudatos szándéka és megnyilvánulása. Ez a Birodalmon belüli ’Szabadság’ fontos alapja. Ez az ÖnLényegből megnyílt Meghatározó, és így nem változtatható meg. [Amint lent úgy fent: maga az EGYEDISÉG Birodalma is csak ilyen Alapon ’tud’ más Birodalmak / Társak felé Kapcsolódásban / Áramlásban megnyílni!]

        Ahogyan megerősödött az a szándék az EGYEDISÉGBEN, hogy mind a saját teremtőihez, mind az EREDŐ-FORRÁSHOZ és más Társaihoz is KÖZELEBB szeretne kerülni, Ő is belenyílt az IRGALOM megformálásába. Ekkor olyan ’friss’ (új) ’élmények’ érték, amelyek a Boldogság (új irányú) érzetét váltották ki belőle. Így a MINDENSÉG-FORRÁSA számára is nyilvánvalóvá vált a KÖZELEDÉS szándékának határozottsága / biztossága, és így ezt a szándékot a MINDENSÉG-FORRÁSA is ’megerősítette’ >>> így mivel minden érintett megfelelően erős szándéka jelen volt, ELINDULT (ez a közeledés) A MEGVALÓSULÁSBA.

         Maga a MINDENSÉG-FORRÁSA a SZOLGÁLAT Teremtési Irányát (a hibák kijavítása mellett) azzal a kifejezett szándékkal nyitotta meg, hogy maga is közelebb kerülhessen a Gyermekeihez, Gondoskodásában hatékonyabbá válhasson, közvetlenebb módon is részt vehessen a MEGNYILVÁNULT teremtésben --- anélkül, hogy beleavatkozna [20180708elérhető ITT].

         Ez az irányulás (hogy a saját teremtőihez közelebb kerülhessen anélkül hogy ezzel beleavatkozna a sorsukba) az EGYEDISÉGBEN is formálódott már, ’kereste’ a megvalósuláshoz a lehetőségeket.

          A SZOLGÁLATBAN (mára tudjuk) a teremtők és a MEGTARTÓ között különleges Belső Áramlások formálódnak meg, és ezeken a MEGTARTÓ és teremtői a szabadon meghatározott keretek között szorosabb együttes teremtést nyitnak meg. A SZOLGÁLATBAN ez a szorosabb együttes-teremtés elsődlegesen és közvetlenül a meglévő bajok elhárítására irányul, és ma már minden olyan Tudatosítás is a Szolgálat része, amely ahhoz szükséges, hogy a teremtés harmonikus lehessen / legyen. Egyetértés szükséges ezekhez a teremtésekhez, kényszer-mentesek --- ezért volt (Van) az EGYEDISÉG számára (is) ’alkalmas’ ez az új irány arra, hogy ebben mind Saját Maga, mind a saját teremtői számára kényszertől mentes utat nyithasson a szorosabb együttes teremtésre.

 

*****

 

Kapcsolódó korábbi Értékelés-részletek:

 

       Az EGYEDISÉG teremtői ’sokkal kevesebb figyelmet fordítanak azon MEGTARTÓJUK felé, aki napról-napra-folyamatosan gondoskodik róluk’.

 

  1. Igaz ez a saját Birodalmuk MEGTARTÓJA felé való irányulásukra, és
  2.  igaz annak a Birodalomnak a MEGTARTÓJA felé irányulásukra is, ahol éppen vannak.

 

         Valamilyen sajátos okból „a figyelmük könnyebben terelhető”. Valószínűleg ennek az oka a saját (Birodalmi) MEGTARTÓJUK felé való Természetes Kapcsolódásuk valamilyen csak rájuk jellemző meggyengülése.

 

„Sokkal kevesebb figyelmet fordítanak arra, aki napról-napra-folyamatosan gondoskodik róluk”.

        A VILÁGBAN való Jelenlétük esetén a megnyilvánulás szintjén ez jelentheti a családtag / szülő / házastárs tiszteletének / megbecsülésének a hiányát is (az alap-értékektől (!) elfordulást is).

        ’Hamar odafordulnak’ ahhoz, aki valamit ’felcsillant’ előttük.

        Eddig is Tapasztalati Tudás volt az, hogy a figyelmük könnyen terelhető / csapongó. Ritka az, amikor kitartóan végeznek valamit (eltántoríthatatlanul).

        Ez az irányulásuk egyre gyakrabban hozzákapcsolódik ahhoz az irányuláshoz, hogy kivonják magukat a felelősség vagy a következmények alól.

       Az ilyen irányulás azért „baj”, mert éppen azokat az alap-kapcsolódásokat távolítják el (majd akár választják le) magukról, amiből erőt tudnának meríteni.

       Nehéz velük együtt élni, az átlagosnál nagyobb türelem szükséges ahhoz, hogy „ne durvuljon el a helyzet”. Ezzel az irányulásukkal hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy egymástól más családtagok is eltávolodjanak! Az ilyen ÁTHATÓ-távolító (továbbható) megnyilvánulás nem megengedhető (jelenleg a VILÁGBAN sem).

       Valamiért ’mostanában’ nyílhat út az ő sorsuk rendezéséhez...

        Ennek során tisztán átláthatóvá válhat, hogy mely megnyilvánulásaik azok, (1) amik a Birodalmuk jellegéből eredő TERMÉSZETES jellemzőik (akár nagyon mások, mint más Közösségekben), és (2) melyek azok, amelyek valamilyen sérülésből (akár keveredésből) eredő zavarosság / torzulás a lényükben (ez utóbbit Igazítani és Rendezni szükséges).

       Valószínűleg olyan meggyengülési okok felismerésére irányulnak az EGYEDISÉG Birodalmát is érintő Értékelések, amely okok feloldása talán már itt is elkezdődhet az EGYEDISÉGHEZ tartozó teremtőkben >>> hogy úgy térjenek majd haza a Birodalmukba, hogy ott már azonnal nekikezdhessenek a kapcsolódó Rendezéseknek.

       Nyilvánvalóan a sérülésből eredő meggyengültség komoly akadálya lehet annak, hogy az EGYEDISÉG a YOSÁGGAL eltervezett Kapcsolódásába BELENYÍLHASSON. A gondoskodó társ „nem-megbecsülése” a YOSÁG számára is értelmezhetetlen megnyilvánulás. Nem lehet ’családi’ jellegű / szorosabb érintésben megnyílni olyan teremtővel, aki nem vállalja fel a másokról / társairól való (szükséghez igazodó, akár folyamatos) gondoskodást. Nem nyílhat bele a Szolgálatba sem, aki nem nyílik meg a ’fokozottabb’ Gondoskodás megnyilvánítására.

        Az, hogy az EGYEDISÉGBEN a SZOLGÁLAT „befogadásra” került, azt jelenti, hogy az EGYEDISÉG felvállalta (méghozzá megfelelően erőteljes és tudatos vállalásban!) a társairól való fokozottabb gondoskodást!

      Ez azt is jelenti, hogy a gondoskodó társ felé való „nem-megbecsülés” valamilyen különösség, és így Rendezni szükséges.

 

        Jelenlegi megértésem szerint a VILÁGBAN olyan EGYEDISÉGBŐL eredő teremtők vannak / lehetnek jelenleg, akik VALÓS Szolgálatban nyíltak meg: lényegében a SZOLGÁLAT Birodalmából erednek a ’szellemi eredőjükben’, törvényesen megtestesültek az EGYEDISÉGBEN, és onnan léptek be a VILÁGBA >>> valószínűleg azért, mert kevéssé tudják megélni az EGYEDISÉG Birodalmában a Szolgálati útjukat. Mivel azonban törvényesen megnyíltak a SZOLGÁLATBAN, a VILÁG is minden segítséget megad ahhoz, hogy az Önlényegükben megnyílt feladataikat teljesíteni tudják ezek a teremtők is (mivel a VILÁG is megnyílt a Szolgálatban, méghozzá egy olyan Kérésére alapulóan, hogy a Szükség Valós helyzeteinek elhárítására ’bárkinek’ valós Megerősítést legyen képes adni, akivel törvényes alapról megnyílt Egy-Áramlásban van).

          A FÖLD is a VILÁGHOZ tartozó teremtő-közösség jelenleg, és habár most éppen magához a FÖLD-Világához nincs törvényesen bekapcsolódva EGYEDISÉGHEZ tartozó teremtő, a VILÁGBAN jelenlévő ilyen teremtő KÖZELSÉGE érzékelhető akkor, ha valamilyen Szolgálati irányú teremtő folyamat megnyílt vagy megnyílhat. [Továbbá (az Eredő SZOLGÁLATI Meghatározó mellett) a FÖLD-Világa egyik Önlényegi Meghatározója a YOSÁG teremtési alapja, ezért ’érintett’ az ilyen teremtésekben maga a FÖLD is].

        Az EGYEDISÉGHEZ tartozó (a VILÁGBAN jelenleg érzékelhető közelségű) teremtők ’lényege’ a SZOLGÁLAT Birodalmából ered. Ezért a Különleges Belső Áramlásaik ’nem vehetők el tőlük’ (lényük Meghatározó lényege!), mivel azonban valamilyen sajátos ok miatt nem tudják kellően működtetni ezt az EGYEDISÉG Birodalmának MEGTARTÓJÁVAL, így ’nehéz helyzetben vannak’. Minél hamarabb fel kell tárniuk ’magukban’ (!), mi az oka annak, hogy a Belső Szolgálati Áramlásaikat nem képesek rendesen működtetni. Ezt a Belső Áramlást rendbe kell hozni, mert csak ekkortól tudnak nekikezdeni EGYÜTT-AZ-EGYEDISÉGGEL a Birodalom Egészére kiterjedhető Rendezéseknek.

           Fontos: a Szolgálatban megnyilvánuló egyedi teremtők nem az EGYEDISÉG Birodalmának "szolgái", nem azért vannak, hogy "velük végeztessék el a munkát" a Birodalomban. A SZOLGÁLAT megnyilvánítása során a MEGTARTÓ(K) és a Birodalma teremtői EGYÜTT, a MEGTARTÓ 'vezetésével' élik meg (1) mind a szükséges Tudatosításokat, (2) mind pedig az egyéb Megerősítő teremtéseket. 'Csak-Együtt-Lehetséges!'

      A Hierarchia lényeinek először azt szükséges elérniük, hogy a Birodalmuk MEGTARTÓJA törvényesen megnyíljon a SZOLGÁLATNAK [20181004elérhető ITT].

        Az EGYEDISÉG ’Valójában’ Megnyílt a SZOLGÁLATNAK, csak valamilyen belső elakadtság miatt nem képes megnyilvánítani. Ennek az okát segítik feltárni a SZOLGÁLAT teremtői (illetve a Szolgálati utakban már jelenlévő EGYEDISÉGHEZ tartozó teremtők). Az ok megtalálása után - ha szükséges - az ok megszüntetéséhez is szükséges lehet segítséget adni (hogy megtalálják magukban az érintett teremtők, hogyan oldhatják fel / szüntethetik meg az okot, és igazodhatnak vissza a Természetes Belső Áramlásaikhoz).

        Valószínűleg az EGYEDISÉG BIRODALMÁHOZ tartozó ténylegesen Szolgálatban megnyilvánuló teremtők (akiknek eredő lényege tehát magából a SZOLGÁLAT Birodalmából ered!) jelenleg azon dolgoznak, hogy

  1. magát az EGYEDISÉGET (mint a Birodalom MEGTARTÓJÁT) ténylegesen hozzá tudják kapcsolni a SZOLGÁLAT megnyilvánulásaihoz (vagyis hogy kiépítsék a MEGTARTÓ és Szolgálati-teremtői között a Szolgálathoz szükséges Különleges Belső Áramlásokat)(ez párhuzamos azzal, hogy maga az EGYEDISÉG ’felépíti’ ezt a Belső Különleges Áramlást a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ), és
  2. valószínűleg ezután kerülhet sor arra, hogy először a Szolgálatban megnyilvánuló teremtőivel az EGYEDISÉG-MAGA visszaépítse a Birodalmára jellemző eredendő teremtő Áramlásokat,
  3. majd ezt követően [a SZOLGÁLAT Birodalmának és a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK a Megerősítésével] ha szükséges IGAZÍTSÁK-RENDEZZÉK a Birodalmi Teremtési Alapokat, hogy újra a Birodalom Egészére kiterjedhessen az ’Eredendő Harmonia’.

 

*****

 

     Ezzel az irányulásukkal hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy egymástól más családtagok is eltávolodjanak! Az ilyen ÁTHATÓ-távolító (továbbható) megnyilvánulás nem megengedhető (jelenleg a VILÁGBAN sem).

        Ami közvetlenül a VILÁGHOZ / FÖLD-Világához kapcsolódó Tudatosodás ebből:

      Felismerni az ilyen irányulást, és ’nem engedni meg, hogy ez eltávolítóan hasson bárkire a saját teremtő-közösségben’.

       És ha van rá törvényes út, az ilyen mintát hordozót hozzásegíteni a felismeréshez és szükséges igazodásokhoz.

 

*****

 

       Említettem korábban, hogy a VILÁGNAK kezdetben nehézségei voltak az egyedi teremtői megformálásával. Nem tudom szavakra lefordítani jobban, csak érzés: akkor ’sikerült’ ’pont olyannak’ (amilyet szeretett volna) megformálnia az egyedi teremtőit a VILÁGNAK, amikor ’megértette’, hogy az EGYEDISÉGBEN ’eredetileg’ hogyan formálódtak meg az egyedi teremtők (és az Áramlásaik). Az Érzésből úgy értettem, hogy a VILÁG azon eredeti minta szerint megformált egyedi teremtői már megtartható teremtésben tudtak megnyilvánulni.

        Valószínűleg így a VILÁG ’tudhatja’, hogy milyen volt az EGYEDISÉG eredeti megnyilvánulása, és hogy mi (és talán miért) változott meg (miért lett inkább Magány jellegű a Birodalom, ahol a teremtők már egymással is alig-alig nyitnak meg együttes teremtéseket --- holott eredetileg ők is ’születésük okán’ egy közösség tagjai lettek). Más (talán lényegében is) az EGYEDISÉG közösségi teremtése, mint a YOSÁGÉ. Látszatra, néhány Elvben akár nagyon hasonlóak is lehetnek e két Birodalom teremtései, de a lényege-eredője okán mégis két teljesen különböző Teremtési Irány.

       Talán most a VILÁG ’tudása-megértése’ is ellenőrzésre kerül, hogy az-e a baj / nehézség valós oka, amit Ő azonosított.

 

*****

 

        Az EGYEDISÉG „tartott attól, hogy a SZOLGÁLAT átformálná a Birodalmát?”

       (Szerintem kezdetben nem, csak legfeljebb később valamilyen behatás miatt gyengült meg ilyen irányban a bizalma).(Ma már talán van a MEGTARTÓBAN egy ilyen „félelem”, de ez a Birodalmat ért behatások és meggyengítés következménye)(amit így Rendezni szükséges).

       Ha az EGYEDISÉGBEN kezdetben bizonytalanság lett volna a SZOLGÁLAT befogadását illetően, akkor nem tudta volna befogadni és megnyitni a SZOLGÁLATI ALAPOT. Ha a Birodalomban megnyílt a SZOLGÁLAT, akkor a befogadáskor ebben semmiféle elbizonytalanodás nem lehetett az EGYEDISÉGBEN. Talán ez volt az az EGYÜTTES IRÁNY, amit a YOSÁGGAL együtt szerettek volna megnyitni, amire tehát a Szándék-nyilatkozatuk irányult.

 

        A YOSÁG számára kezdetben nehézséget okozott ’megérteni’, hogy pontosan mi is a SZOLGÁLAT. Mert még új Teremtési Irány volt a SZOLGÁLAT.

     Lehet, hogy az EGYEDISÉG is „bizalmatlanul” (=bizonytalanul) viszonyult először a SZOLGÁLAT teremtőihez, mert még Ő sem értette ennek az új iránynak a lényegét.

      Hasonlóság lehet még: a YOSÁGBAN is nagyjából egyszerre kezdett megnyílni az IRGALOM és a SZOLGÁLAT. Mindkét különleges megnyilvánulás új volt akkor még, és a YOSÁGBAN ráadásul mindkét különleges irány a MADÁR Házban nyílt meg [20181006elérhető ITT].

      Lehet, hogy ez ZAVART okozott az EGYEDISÉGBEN: most akkor az Irgalom a Szolgálat, vagy a Szolgálat az Irgalom?

      A YOSÁGBAN OKA VOLT annak, hogy ugyanazon Házhoz került bekötésre mind a SZOLGÁLAT, mind az IRGALOM.

     Az EGYEDISÉGBEN valószínűleg nem volt ok arra, hogy ugyanahhoz a Megnyilvánuláshoz kapcsolódjon be a SZOLGÁLAT, mint amit bekapcsolt a Birodalom az IRGALOMBA.

     Olyan, mintha ezen „keveredés okán” jelenleg „nem tudná szétválasztani”, hogy mi tartozik az IRGALOMHOZ, és mi a SZOLGÁLATHOZ.

       Az ÉDES (erre irányuló felkérésre) Ellenőrizte az EGYEDISÉG Birodalmában az IRGALOM és a SZOLGÁLAT „Befogadási Alapjait”.

 

20180806elérhető ITT: „…az EGYEDISÉG Birodalmának legutóbbi ÁtVilágításait követő Értékelések szerint jelenleg az EGYEDISÉG nem képes arra, hogy ’önnön erejében’ a Birodalmát Megtartsa, és a Birodalmát végigvezesse majd a Nagyobb Váltásokon úgy, hogy eddigi teremtései Megtartottak lehessenek.

         Ezen Értékelést követően a MINDENSÉG-FORRÁSA az EGYOLDALÚ ÉRINTÉS Nagyon Különleges Gondoskodásába vonta az EGYEDISÉGET, és a törvényes utakon segítette, hogy az EGYEDISÉG megértse a Birodalma és önnön Valója jelenlegi helyzetét, és azt, hogy milyen lehetőségei vannak a MEGERŐSÍTÉSRE. Ezen Tudatosodás után hozta meg az EGYEDISÉG azt a Birodalma egészét érintő választását / Rendelkezését, hogy visszaigazodik az Eredendő Megnyilvánulásába. Ekkor kérte azt is, hogy ’VEZESSE’ ezt a RENDEZÉST a SZOLGÁLAT Birodalma.

       E választást követően a MINDENSÉG-FORRÁSA az ÉDES Közvetlen Gondoskodásába helyezte az EGYEDISÉG Birodalmát mindaddig, amíg az EGYEDISÉG-MAGA képessé válik arra, hogy ön-erejéből a Birodalmát Megtartsa. Ez ahhoz is szükséges volt, hogy a SZOLGÁLAT Birodalmának teremtői [az ÉDES és a SZOLGÁLAT-MAGA gyermekei] KÖZVETLEN módon tudják segíteni az EGYEDISÉGET, hiszen jelenleg a SZOLGÁLAT Birodalmából az EGYEDISÉG Birodalmába befogadott teremtők nem tudnak az EGYEDISÉG Birodalmának Belső Áramlásain kapcsolódni a SZOLGÁLAT Birodalmához / a saját Eredőjükhöz, és ezért jelenleg közvetlenül az ÉDES Megtartásában vannak azok a Szolgálati teremtők, akik Valójukban beszülettek az EGYEDISÉG Birodalmába.

      Az ÉDES közvetlen gyermekei [például MAGA-A-FÖLDANYA] ezért kapcsolódnak közvetlenebbül az EGYEDISÉG Birodalmának RENDEZÉSÉHEZ, hogy meglátásaikkal és tapasztalataikkal közvetlenül is segíthessék a jelenleg az EGYEDISÉG Birodalmában szolgálatot teljesítő társaikat.

      Mivel nagyon valószínű, hogy sok [kezdeti] sértés nagyban hasonlóan érte el az EGYEDISÉG Birodalmát, mint a YOSÁGOT, nagyon sok olyan értékes tapasztalat van már jelenleg is a SZOLGÁLAT önnön teremtőiben, amik akár KÖZVETLEN módon is segíthetik az EGYEDISÉG Birodalmának RENDEZÉSÉT. Természetesen a kezdeti sérüléseket követő belső változások és azokból tovább terjedő torzulások minden Birodalomban a Birodalom Fő Jellegeinek megfelelően már ’lényegileg’ nagyon különbözőek, és ezért a RENDEZÉSEK megvalósuló útjai jellemzően már teljesen más felépítésűek / szerkezetűek…”

 

       Lehet, hogy a kép amit érzékeltem, már a rendezés utáni állapot (talán a zavart megnyilvánulásra nem lehet / nem szükséges ránézni).

      Az Irgalom a saját helyén van (talán az nem is mozdult el).

     A Szolgálat valószínűleg az EGYEDISÉGBEN is részleges megnyilvánulású volt eddig >>> mintha a ’járatban’ (a Szolgálati Áramlás lehet) egy megduzzadt babszem lett volna, ami nem tudott növénnyé kibomlani. Már mintha a helyén lenne, és majd szépen kibomlik. [Talán a „duzzadónak” érzékelt lény-lényeg arra is utal, hogy már készül a megnyilvánulásra.]

 

      Szinte biztos, hogy közvetlen az összefüggés: mind a YOSÁGBAN, mind az EGYEDISÉGBEN ’eddig’ a SZOLGÁLAT megnyilvánulása csak részleges lehetett. MEGTARTOTT volt a Szolgálat (törvényesen befogadásra-és-megnyitásra került az ehhez szükséges teremtési alap), de ’hiányzott’ az az ’erő’, hogy a Birodalom egészére harmoniákat tudjon megformálni.

      Igen nagy a valószínűsége annak, hogy valamiért a YO és az EGYEDISÉG ’együttesen’ (is) tervezte a Szolgálatban megnyílást. Valószínűleg fontos okuk volt erre. A két Birodalom egymás felé is közeledni akart, keresték a közös teremtés megnyitásának a lehetőségét.

      Erre nagyjából egyszerre két út is megnyílt: az IRGALOM és a SZOLGÁLAT.

     Valószínű, hogy a YO és az EGYEDISÉG egymás iránt akkor kezdett jobban érdeklődni, amikor a VILÁG felkérte a Birodalmak MEGTARTÓIT, hogy együtt formálják meg az IRGALMAT (hogy abból majd utak nyílhassanak egymás felé).

      Mivel a MADÁRNAK több ’szolgálati’ ’irányú’ kérése is volt már a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA felé, ezért a YO a SZOLGÁLATBAN való megnyílást is választotta a Birodalma számára. Erre is készült.

     Valószínűleg az EGYEDISÉG emiatt nyitott a SZOLGÁLAT felé (hogy ezzel is elősegítse a ’Kapcsolódásuk’ kialakulását, egy új közös irány megnyitását) (olyan, mintha az EGYEDISÉGNEK az IRGALOM megformálásába bekapcsolódott ’Házának’ (Teremtőjének) ’nagyon megtetszett volna’ a MADÁR (vagy a YO), mintha ’udvarolt volna neki’. Egy korábbi képben úgy jelent ez meg, hogy a MADÁR ’eljegyzésre’ készült, amikor valami váratlan dolog történt, és emiatt ’apáca’ lett (félig bezáródott >>> részleges megformáltságba húzódott vissza). Nem tudom, hogy az ’udvarló’ az EGYEDISÉGBŐL ezt hogyan élte meg, de a lényeg az, hogy az eltervezett ’frigyből’ akkor nem lett semmi, és ott maradt egy felvállalt feladattal (a Szolgálattal), amivel nem tudott mit kezdeni, hiszen azt a Társával tervezte megvalósítani. Valószínűleg ezért ’csapódott hozzá’ a Szolgálat az Irgalomhoz.

       Az EGYEDISÉGBEN eredetileg külön alapban csatlakozik be az IRGALOM és a SZOLGÁLAT, de a ’Birodalmon belül’ („utólag, kényszerből, átmenetileg”) becsatolásra került a Szolgálat az IRGALOMHOZ. Valószínűleg a SZOLGÁLAT-MAGA ’valamikor’ maga vonta az Irgalomhoz a Szolgálatot, mivel úgysem tudott volna megvalósulni a Szolgálat addig, amíg a YOSÁGBAN újra ki nem tud bomlani a MADÁR. (Ott tulajdonképpen jó helyen volt, mert nem zavarta meg így a Birodalom belső rendszerét jobban.) Valószínűleg ezért (mert a MADÁR újra kibomlott) került sor ’most’ arra, hogy a SZOLGÁLAT az EGYEDISÉGBEN is visszakapcsolódjon az eredeti Befogadási Alapjába.

      A MADÁR a YOSÁGBAN ’egyedül’ is igen jól tud dolgozni a Szolgálatban, mert Neki már a SZOLGÁLAT megnyílása előtt is voltak ilyen jellegű különlegesebb feladatai.

     Az EGYEDISÉG viszont ma még tapasztalatlanabb: készül arra, hogy a Birodalmán belül a teremtőivel szorosabb lehessen a kapcsolódása, de a SZOLGÁLATBA lényegében a YO-ra figyelemmel nyílt bele, hogy majd a SZOLGÁLATBAN elkezdjenek valamilyen együttes teremtést. Ezért kap az EGYEDISÉG  most közvetlenül a SZOLGÁLAT Birodalmától Megerősítést ahhoz, hogy megértse a SZOLGÁLAT lényegét, és a SZOLGÁLAT (és az IRGALOM) erőiben olyan állapotba tudja hozni a Birodalmát, hogy megnyithassa majd az eltervezett kapcsolódását is a YOVAL.

 

       A SZOLGÁLATBAN van egy különleges ’eltántoríthatatlanság’. Ha valaki belenyílik a Szolgálatba, abból nem lehetetlen kilépni, de amíg nem teljesíti be azt, amit felvállalt, addig ’nem tud’ ’kilépni’.

    Valószínűleg ez az ’eltántoríthatatlanság’ valamiért „nehezen értelmezhető” ma még az EGYEDISÉGBEN.

     Az ÉDES és a SZOLGÁLAT-MAGA jelenleg is „gőz erővel” segíti MEGÉRTETNI az EGYEDISÉG érintett teremtőivel, hogy mi pontosan a Szolgálat, és miért van szükségük rá, ha a Birodalmukat (és benne a saját életüket) szeretnék visszaigazítani a Birodalmuk Eredendő Teremtési Alapjához illeszkedő megnyilvánulásba.

      Kezdetben lehet, hogy nem lesz könnyű megérteni azt, hogy a Szolgálatban az egyedi teremtő mindig ’nagyon szoros egységben-összekapcsolódásban’ nyilvánul meg a Birodalom MEGTARTÓJÁVAL. Az ehhez szükséges Alapokat / Áramlásokat / Belső Elveket ’fel kell építeni’.

 

     Említettem, hogy a MADÁRBAN Eredendő (tehát nem szolgálati, nem is irgalmi) megnyilvánulás a ’kipróbálás’, és az ’ami nem tartozik mindenkire’ (és a hibák kijavítása).

       Az YO EGYEDISÉG felé való ’Közeledése’ valószínűleg közvetlenül a ’MADÁR’ ’kipróbálás’ jellegű Alapjából nyílhatna meg (ebben részleges megtartás van)(ez még az eljegyzés előkészítése >>> valószínűleg régen is ebben indult el az ismerkedés az EGYEDISÉGGEL).

       Ma még valószínűleg nem lehet a Szolgálatban szorosabban kapcsolódniuk, inkább csak ’közvetítő’ tud ma még közöttük lenni mind az Irgalom, mind a Szolgálat. Attól függően, hogy a YO és az EGYEDISÉG hogyan döntenek (megtartják-e a korábban eltervezett Közeledést), akár nagyon gyors is lehet e két Birodalom egymáshoz Igazodása.

      A ’kipróbálás’ még nem eredményez ’kötést’.

Az írás folytatódik a II. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!