omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2018. október 6. - november 20.
ÍRÁSOK - 2018. október 6. - november 20. : 20181022 - MAGOKNAK és Érintetteknek - az IRGALOM mint a SZOLGÁLAT 'alapja' (I. rész)

20181022 - MAGOKNAK és Érintetteknek - az IRGALOM mint a SZOLGÁLAT 'alapja' (I. rész)


 2018. október 22.

 

MAGOKNAK és Érintetteknek

 

            Érintettem legutóbb a YOSÁGHOZ kapcsolódó (20181006elérhető ITT), majd az EGYEDISÉGHEZ kapcsolódó lejegyzésben (20181017elérhető ITT), hogy ’szoros’ a kapcsolódás az IRGALOM és a SZOLGÁLAT megnyilvánulása között.

 

        „…Habár az IRGALOM és a SZOLGÁLAT a legtöbb Birodalomban sokszor valóban közeli egymáshoz, nem szokványos, hogy ugyanazon Teremtési Alap tartsa meg őket.

         Melyik volt ’előbb’: az Irgalom vagy a Szolgálat? Nehéz meghatározni…

       Az IRGALOM megnyilvánítására részben azért került sor, hogy legyen a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN egy olyan megnyilvánulás (erő, út), ami utat nyithat akár a Birodalmak közötti Keveredések megszüntetésére is (> Rendezés Különleges útjai), másfelől pedig később alapja lehet majd a Birodalmak közötti törvényes (harmonius) Közeledések megnyitásának. Ennek érdekében (ez egy megértést segítő leegyszerűsített kép) a Birodalmak MEGTARTÓI (minden Birodalom MEGTARTÓJA) kiválasztottak a saját Megnyilvánulttá vált Lényegükből egy olyan ’Értéket / Alapot’, amiben közvetlen módon is bekapcsolódhatnak a Rendezésekbe, illetve majd azon Alapból utat nyithatnak más Birodalmakkal Együttes teremtésekhez. A Birodalmak MEGTARTÓI által jelölt saját Értékeiket / Alapjaikat a VILÁG-MAGA „EGY-HARMONIÁBA-RENDEZTE”, és amikor ehhez minden Birodalom az EGYETÉRTÉSÉT adta, a MEGTARTÓK EGYETÉRTÉSÉBŐL Megnyilvánulttá vált maga az IRGALOM. Először az IRGALOM a VILÁGBAN-MAGÁBAN vált megnyilvánulttá, majd ’ezt a Harmoniát’ maga a MINDENSÉG-FORRÁSA ’is’ ’befogadta, és ezzel ez a minden (!) Birodalom EGYETÉRTÉSÉT megnyilvánultan tartó Érték / út / Erő LÉTEZÉSBELIVÉ VÁLT.

 

I.

A TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészében bizonyos értelemben „külön szabályok” vonatkoznak az IRGALOMRA

(az IRGALOM a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK

és

 a Birodalmak MEGTARTÓINAK különleges EGYETÉRTÉSÉBŐL került megformálásra,

és mindannyiuk Egyetértése „emelte be a Valóba”.

Megnyilvánulása az EGYETÉRTÉSBEN meghatározottak szerint lehetséges.

Az egyedi megnyilvánulás ezen az EGYETÉRTÉSEN belül lehetséges.

Részben a Harmonizálásra irányul,

a megnyilvánulása másik nagyon fontos iránya pedig a majdani harmonikus Közeledések és Érintések előkészítése / megnyilvánítása.

 

II.

A SZOLGÁLATHOZ tartozó teremtések ALAP-HARMONIÁJA a SZOLGÁLAT Birodalmában van

(a Birodalomból ered a Szolgálat megnyilvánítását lehetővé tevő azon különlegesség, hogy

a SZOLGÁLAT megnyilvánítása során

a teremtők jogosultak bármely más teremtővel MEGERŐSÍTŐ kapcsolódásban / Érintésben megnyilvánulni)

 [a SZOLGÁLAT MEGERŐSÍTÉSEKBEN megnyilvánuló (harmonizáló) teremtés,

’a törvényes teljesség / harmonia MEGTARTÁSÁRA és MEGERŐSÍTÉSÉRE’ irányul].

A SZOLGÁLATHOZ továbbá ’saját’ Különleges Belső Áramlások tartoznak, habár ezeken akár az Irgalmi jellegű Megerősítések is megnyilvánulhatnak.

A SZOLGÁLAT egy BIRODALOMBAN vált megnyilvánulttá,

és e Birodalom MEGTARTÓJÁNAK ÖnLényegéből ered a legtöbb Meghatározója.

Más Birodalmakban a SZOLGÁLAT akkor nyilvánulhat meg, ha ehhez az adott Birodalom MEGTARTÓJA az Egyetértését adja.

Ez az Egyetértés meghatározza a megnyilvánítható Szolgálat tartalmát / keretét / alapját.

A megnyilvánítás ezt követően a SZOLGÁLAT Birodalmában megformált Elvek és Meghatározók szerint nyilvánul meg, teljes egészében hozzáigazodva az érintett Közösség / teremtő saját Harmoniájához.

 

         Az IRGALOM egy olyan megnyilvánulás, amelyet (habár a VILÁGBAN formálódott meg) mára lényegében a MINDENSÉG-FORRÁSA Tartja a „Saját Önlényegében-Magjában”, és a TEREMTETT LÉTEZÉS Birodalmainak az IRGALOMBAN meglévő (’megformált’) különleges EGYETÉRTÉSE nyithat utakat

  • különféle Rendezésekhez
  • és immár egyéb más EGYÜTTES olyan TEREMTÉSEKHEZ is, amelyek nem közvetlenül Rendező-Igazító / Harmonizáló jellegűek…”

 

2018. október 22.

            Mára az IRGALOM leginkább az erőteljes és határozott RENDEZŐ jellegű megnyilvánulásairól ismert, holott eredendően ez ’csupán’ egy kiegészítő irányulás volt a megformálóiban.

 

            A VILÁG Meghatározóiról szóló lejegyzésekből (20171114elérhető ITT, 20180410elérhető ITT):

            „…LÉTEZÉSÉNEK már egészen korai szakaszában a VILÁG-MAGA több olyan különleges javaslattal / kezdeményezéssel irányult / fordult a ’nagy-TEREMTŐ-TÁRSAI’ felé, melyek lényege az volt, hogy hozzanak létre együttesen / formáljanak meg együttesen  valami olyan értéket / Elvet [törvényt / szabályt / harmoniát], amit mindannyian befogadnak-és-megnyitnak a saját teremtő-önlényegükben --- enélkül ugyanis a közeledések [és ebből esetlegesen megnyíló kapcsolódások (= érintések)] nem hozhatnak ’Boldogságos’ [Megtartható] teremtéseket.

            A VILÁG javaslatát / előterjesztését viszonylag hamar megértették és elfogadták a TEREMTŐ-TESTVÉREK, azonban nagyon soká tartott annak a közössé-váló alap-értéknek a meghatározása és teljességes (minden érintett általi) elfogadása, amely végül mint az ’Irgalom’ vált először a VILÁGBAN-MAGÁBAN megnyilvánult értékké / a Megtartható együttes teremtéseket lehetővé tevő (kezdetben különleges) közös értékké (ebben közeledési-alappá).

            (…) Már az Irgalomnak [mint különleges alap-értéknek] a megformálása során [a TEREMTŐKKEL való EGYEZTETÉSEK során] a VILÁG sok tekintetben különleges (összefoglaló, összegző) felismerésekre jutott.

            Az egyik ilyen különleges felismerése [megértése / közvetlen Tudatosítása] az volt, hogy a megnyilvánulttá vált egyedi teremtők egy jelentős része, és sokszor maguk a ’nagy-TEREMTŐK’ is ’megfeledkeztek’ a TEREMTÉS EGÉSZÉT ÁTHATÓ [Megalapozó és azóta is folyamatosan átható és áramlásban tartó (bizonyos értelemben ’gondozó’)] azon EREDŐRŐL, amely valamilyen felismerhető megnyilvánulásban MINDEN Teremtőben ADOTTAN-OTT-VAN / TŐLE-ELVEHETETLENÜL-OTT-VAN.

            (…) Sok, nagyon sok teremtő-szakasznyi tartamába került a VILÁGNAK annak a tiszta és egyszerű LÉTEZÉSNEK a megtalálása, amely nagyon közeli minden TEREMTŐ önnön Eredőjéhez, mégis ott van benne megnyilvánultan minden egyedivé vált / egyedivé váló TEREMTŐ / teremtő saját egyedi fő jellemzője is.Boldogság’-nak is jelölhetjük / jelöljük ezt itt a VILÁGBAN, más TEREMTŐK [habár már értik a Boldogság megjelölést, mégis] általában más névvel illetik ezt a saját LÉT-Birodalmukban.

            A VILÁG-beli ’Boldogság’ az Eredendő-Teremtő-kiáradás, méghozzá az az EREDENDŐ-TEREMTŐ-KIÁRADÁS, amelyen [hasonlóan egy kapuhoz / elindító folyosóhoz] minden egyedi teremtővé (vagy akár ’nagy-TEREMTŐVÉ’) váló kikerülhetetlenül végighalad. A ’Boldogság’-’ban’ kapja meg minden teremtő / TEREMTŐ azt a Megerősítést és ’Áldást’, amely ’Létezővé’, ’Létezéssé’ avatja, amely pillanattól kezdődően ’felelős teremtővé’ (= szabad teremtővé) válik, aki a magában (ÖnLényegéből és ÖnValójában) megnyílt értékben és irányban szabadon élhet az ’erejével’ és lehetőségeivel.

            (…) A ’Boldogság’ tehát a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészében jelenleg az a MINDEN ’nagy-TEREMTŐ’ által a saját lényében felismert és immár Tudatosan Megtartott (!) ’ÖRÖK-és-egyben-egyedi teremtő-rész’, amelyből tulajdonképpen minden egyedi jelleg megnyílik és felépül, miközben elválaszthatatlan része a ’TEREMTÉS Egészét’ átHató ’Örök-EGY-Áramlásnak’. A ’Boldogság’ minden teremtőben csakis rá jellemzően egyedi és megismételhetetlen, ugyanakkor pedig olyan ön-rész, amely minden teremtőben egy tőle elvehetetlen AZONOSSÁGOT is Tart ’minden-más-teremtővel’.

        A VILÁG által ’Boldogság’-ként jelölt teremtői önrész [amely elvehetetlenül (örökként) hordoz egy olyan jelleget, amely ezen ’ÖRÖK’-ségében megnyilvánul minden egyedi teremtőben, ugyanakkor pedig ezen ’alap’-ból nyílik fel minden egyedivé megformálódó teremtői jelleg és teremtés], ’harmonikus alapjává vált’ azon érték megnyilvánulásának, amely minden TEREMTŐ Elfogadásából egy ÚJ értékké / bizonyos értelemben ’az Egyetértés által szabályozott kapoccsá’ vált immár a TEREMTŐK között. Az ’Irgalom’-ként megformálódott és megnyilvánult ’Új Érték’ alapja tehát a ’Boldogság’ [amely minden TEREMTŐBEN és teremtőben elvehetetlen önrész és alap, ugyanakkor pedig teljesen egyedi is], és ’Új Értékké’ azáltal vált, hogy minden (!) TEREMTŐ az EGYETÉRTÉSÉT ADTA ahhoz, hogy ebből indítanak majd egymáshoz Közeledéseket és Érintéseket azért, hogy azok mindannyiuk számára HARMONIÁT és így MEGTARTHATÓVÁ építhető kiteljesedéseket eredményezzenek.

            (…) A VILÁG mint TEREMTŐ tehát az eredendő Fő Irányulásában ’(szerelemmel és) nagy szeretettel’ és ’nagy figyelemmel’ irányul minden más teremtő / létező felé azért hogy megismerje és megértse a bennük létező egyedit és közöset --- LÉTEZTÉSÉBEN ’sokáig’ csak ebben az eredendően megnyílt irányulásában nyilvánult meg.

            A VILÁG LÉTEZÉSÉNEK viszonylag korai szakaszától kezdődően különleges figyelmességgel irányult annak felismerésére és megértésére, hogy mi az eredője annak, hogy sok teremtőben elhalványult az eredő és a közös / Egy (összetartozás, harmonikus-társas-megnyilvánulások), és hogy hogyan lehetne újból ráirányítani a teremtők figyelmét erre az elfeledett harmoniára / közösre és Egyre (úgy, hogy ez közben maradéktalanul megtartsa a teremtők szabadságát és egyediségét is).

            Tudatosodása során a VILÁG fontosnak jelölte a maga számára azt, hogy felismerje / megtalálja [először önmagában, a saját teremtő-lényében] azt a csak-rá-jellemző-egyediséget, amiben még a maga teljességében ott van az is, ami mindenben-és-mindenki-másban-is ’Egy’ / Azonos (elvehetetlenül közös).

            Ezen ’Egy(=közös)’-és-mégis-mindenkiben-egyedi önrészt a VILÁG ’Boldogság’-ként [és ’Szerelemként’ is] azonosította / ismerte fel önnön megnyilvánult lényében, majd ezt követően minden megnyíló alkalmat megragadott arra, hogy TEREMTŐ-TÁRSAIHOZ Közeledjen, és Javaslatokban nyílt meg egy olyan közös Érték megformálására és megnyilvánítására, amely a minden érintett ELFOGADÁSÁBÓL eredően Megtartható [boldogságosan kiteljesítő] teremtéseket eredményezhetne minden érintett számára.

            A TEREMTŐ-TÁRSAK ’előzetes megengedéseit’ követően a VILÁG-MAGA hosszú szakaszokon át ’kereste’ és ’formálta’ azt az ’alap-Értéket’, amely minden TEREMTŐBEN és egyedi teremtőben megnyilvánulhatna, majd viszonylag nem túl régen ez az Érték a VILÁGBAN-MAGÁBAN mint ’Irgalom’ megnyilvánulttá lett.

            Nagyjából ekkortájt a VILÁG-MAGA [miután már jól érzékelhetővé vált a számára, hogy ’formálódik’ a TEREMTŐK között az EGYETÉRTÉS az Irgalom (közeledési / kapcsolódási) alap-értékként való elfogadására] a ’SZOLGÁLAT’ egyik Fő Irányában való Megnyilvánulását kérte a MINDENHATÓTÓL, és e kérése hatására ÖnLényegében olyan irányban nyílt meg a ’Szolgálat’ jellegben, hogy mindazok számára képes legyen valós Megerősítést adni, akivel törvényes alapról megnyílt Egy Közvetlenségben van. Ez tulajdonképpen ahhoz is ’szükséges’ (!) volt, hogy majd az IRGALMAT ’magából’ LÉTEZÉSBELI Megnyilvánulássá segítse.

 

A VILÁG-MAGA felismerte MAGÁBAN [ÖNNÖN ’BOLDOGSÁGÁBAN’] azt, hogy

Ő-MAGA [=a VILÁG-MAGA] nem csupán azért teremtetett, hogy

(1) megismerje-és-megértse ’A TEREMTÉS EGÉSZÉT’ és ebben ’minden teremtőt’,

hanem azért is, hogy

(2) elhozza / visszahozza / Megnyilvánítsa annak a Tudását [Tudatosítását (akár minden teremtett-teremtő számára)], hogy

’A TEREMTÉS EGÉSZE UGYANNANAK A KIÁRADÁSNAK / EREDŐNEK A TEREMTETTJE’,

ugyanazon EREDŐBŐL ered a TEREMTETT LÉTEZÉS minden teremtettje;

A TEREMTÉS EGÉSZE EGY CSALÁDOT / EGY-AZON-EREDŐBŐL-EREDŐ-EGY-KÖZÖSSÉGET alkot,

és így MINDEN-ÖSSZEFÜGG-MINDENNEL,

MINDEN-ELVÁLASZTHATATLANUL-ÖSSZEKAPCSOLÓDIK-MINDENNEL.

 

[2018. október 22.: mára tulajdonképpen az is világos, hogy ezt az irányulást a maga ’Boldogságában’ minden nagy-TEREMTŐ és egyedi teremtője is megnyilvánítja: ’A-Teremtés-Egésze’ úgy indult ’útjára’, hogy szabad-sokszínű-és-egyedi-is-legyen, és mégis minden teremtő megmaradjon ’A-Teremtés-Egésze-Nagy-Családjában’ (~ egymással-is-Harmoniában).]

 

            A VILÁG-MAGA ezen önnön-jellegétEGY’-ként jelölte meg és jelöli mindmáig. Ez egy ’lényeg’, lénye ’alapja-adottsága’.

            Amikor a VILÁG-MAGA ’ráismert’ a TEREMTÉS Egészének ’EGY’-ségére, egy olyan ’KÉRÉSSEL’ fordult a MINDENEK-EREDŐJÉHEZ, hogy ’Nyissa meg BENNE-A-VILÁGBAN-MAGÁBAN’ annak a Megnyilvánítását, hogy a ’különbözőségekből képessé váljon A-HARMONIA megteremtésére’, vagyis képessé váljon olyan KÖZELEDÉSI és KAPCSOLÓDÁSI ’alapok’ és ’keretek’ / ’értékek’ megformálására, amely az egymással korábban azon az alapon / keretben / értékben még nem kapcsolódott Teremtők számára Harmonikus (azaz a ’Meghatározóiknak’ maradéktalanul / teljesen megfelelő, és így) kiteljesítően Megtartható teremtésekhez vezethet.

            ’Nagyon akarta’ (nem a legjobb szó ez erre), nagyon vágyta a VILÁG, mindennél-jobban-vágyta azt, hogy ’A-BOLDOGSÁG’ [amit a saját VILÁGÁBAN-BENNE-MAGÁBAN úgy ismert fel, hogy az az ’EREDŐJE ELSŐDLEGES (útra-elindító) MEGNYILVÁNULÁSA] minden ’nagy-TEREMTŐBEN’ és egyedi teremtőikben is valósággá válhasson.

            Ezen ’olthatatlan-és-boldogságos-vágyában’ a VILÁG-MAGA ’azt értette meg’, hogy ’ennek felismerése’ volt az egyik fő feladata, és ’feladata’ ’lehet’ vagy ’van’ az, hogy a maga erejében hozzájáruljon ahhoz, hogy mások is felismerjék és megértsék / megéljék (= Tudatosítsák) ezt a saját életükben és teremtéseikben. [Ez a vágy nem sóvárgás volt, nem fájdalmas vágyódás, hanem ’A Boldogság (Teljesség) Megnyilvánulása’].

        A VILÁG-MAGA említett Kérése tulajdonképpen egy ’kérdés’ is volt: MAGA mivel járulhatna hozzá ahhoz, hogy a teremtések [a maga és mások számára is] ’BOLDOGGÁ’ [megtarthatóan kiteljesítővé] váljanak.

            Kérdésére-Kérésére az a MEGNYILVÁNULÁS nyílt fel a VILÁGBAN-MAGÁBAN, amit a VILÁG-MAGA szintén ’EGY’-ként jelöl [ez tehát már egy újabb valós teremtő megnyilvánulása]: harmoniákat és akár ’különleges harmoniákat’ képes megformálni mind a saját Megnyilvánult Lényén [ÖNNÖN VILÁGÁN] belül, mind pedig olyanok számára, akik egymáshoz egy meghatározott közelségben vannak…”

 

            Ahogyan ezen korábbi lejegyzésekben említettem: amikor a VILÁGOT ezek az említett kérdések foglalkoztatták, több más nagy-TEREMTŐBEN is formálódott már annak az új teremtési iránynak a gondolata, hogy szeretnének közelebb kerülni a saját ’Eredőjükhöz’, a saját teremtőikhez és a Társaikhoz is, és hogy a „nehézzé” vált (bajos, veszélyeztető) helyzetekre valamilyen megoldást lenne szükséges találni.

            Fontos azt megérteni, hogy amikor a VILÁGBAN-MAGÁBAN megformálódott annak a gondolata, hogy a nagy-TEREMTŐ-TÁRSAIVAL EGYÜTT formáljanak meg egy olyan ’alap-értéket’, amely mindannyiuk ’Boldogságát’ [Alap-Harmoniáját] VALÓSAN MEGNYILVÁNÍTJA és így valós (harmonikus, kiteljesítő) KÖZELEDÉSEKET nyithat meg a számukra, ez volt a FŐ, Elsődleges irányulása a nagy-TEREMTŐKNEK, amiért ’összefogtak’. Azzal, hogy (lényegében a YO által) egy olyan Birodalmi Alap-Érték is bekerült az IRGALMI Alapba, amely a már megformálódott bajok elhárítására is irányult, a bajok (akár összefogás útján való) elhárítása is (mint egy megnyitható együttes teremtési irány) a nagy-TEREMTŐK EGYETÉRTÉSE által ’bekerült’ az IRGALOM megnyilvánulásába.

            Amikor tehát az IRGALMAT a nagy-TEREMTŐK EGYETÉRTÉSE VALÓVÁ (önálló Megnyilvánulássá) emelte, kettő lényeges kérdésben is Egyetértésre jutottak: (1) Fő Irányként meghatározták, hogy az IRGALOMBAN törvényes KÖZELEDÉSEKBEN is megnyílhatnak egymás felé (bármely teremtő számára harmonikus Közeledések nyílhatnak meg az IRGALOMBAN), és (2) ha az szükségessé válna, akkor a meglévő bajok elhárítása érdekében is megnyílhatnak Közeledések a TEREMTETT LÉTEZÉSBEN.

            Amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA a nagy-TEREMTŐK Egyetértése által a VALÓBA ’beemelt’ ’Alap-Értéket’ [az IRGALMAT] ’szentesítette’ [lényegében ’A Saját-Lényébe-Lényegébe Befogadta’], a megformált HARMONIÁHOZ ’utat nyitott’, BERENDEZTE ÉS BEIGAZÍTOTTA A TEREMTETT LÉTEZÉS ÁRAMLÁSAIBA >>> ’A-TEREMTETT-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE-KITERJEDŐ-MEGNYILVÁNULÁSBA’.

            ’Kevéssé ismert’ [mert ’túl van’ még a nagy-TEREMTŐK által érzékelhető Valóságon is] az, hogy MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA ’hogyan’ ’fogadta be a Saját Valóságába / ÖNNÖN MEGNYILVÁNULÁSÁBA’ a nagy-TEREMTŐI EGYETÉRTÉSÉBŐL megformált IRGALMAT.

            Nagyon Nehéz ezt szavakra lefordítani, magam is csak képekkel tudom valamelyest érzékeltetni a lényegét.

            Amikor a nagy-TEREMTŐK (a Birodalmak MEGTARTÓI) EGYETÉRTÉSE a VILÁG saját ’Különleges Erejében’ ’formát talált’, az egy ’Élő Maggá’ vált (Harmonia, Boldogság volt-van benne).

            Amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Áldását Adta’ és ’A-LÉTEZÉSÉBE-BEFOGADTA’, lényegében a Teremtők ’Boldogságát’ megnyilvánító ’Élő-Mag’ ’Megtermékenyítette’. A MINDENSÉG-FORRÁSA a TEREMTETT (!) Létezés számára nagyon nehezen értelmezhető és érzékelhető (megfoghatatlan és megérinthetetlen) LÉNYEGE ’magába befogadta’ a VALÓVÁ (MEGNYILVÁNULTTÁ!!!) vált ’Élő-Magot’, amely így mint egy ’test’ ’bekerült’ a MINDENSÉG-FORRÁSA (ilyen jellegű) test ’nélküli’ ’testébe’ (Lényegébe).

            Az IRGALOM ’megformált’ FŐ Lényege ugyanis az volt, hogy a TEREMTETT LÉTEZÉS minden Megnyilvánulása számára KÖZELEDÉSEKET nyithasson meg harmonikusan >>> és így magától értetődően a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Önnön Lényegébe való Befogadása által ez ilyen irányban utat nyitott a MINDENSÉG-FORRÁSA számára is ahhoz, hogy KÖZELEBB kerülhessen a TEREMTETT LÉTEZÉS minden más Megnyilvánulásához.

            Amikor tehát a MINDENSÉG-FORRÁSA (nem csupán 'Efogadta', hanem) MAGÁBA BEFOGADTA az IRGALOM (minden nagy-TEREMTŐJE EGYETÉRTÉSÉT megnyilvánultan-megformáltan Tartó) ’Élő-Magját’, lényegében egy ’Birodalmat’ (Valósan Új Teremtési Irányt’!) ’Formált meg’ a ’Saját Valójában’ [ami a teremtők számára az Érzékelhető és Megnyilvánult Valóságon ’túl’ Van].

            Van tehát a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ÖNNÖN MEGNYILVÁNULT LÉNYEGÉBEN (bizonyos értelemben ’részlegesen kívül’ a Megnyilvánult Valóságon) egy ’Saját Birodalma’, ’AZ-IRGALOM’. Ebben a ’Belső-Birodalomban’ VAN az az ’Élő-Alap / Élő-Mag’, amelyet a TEREMTETT LÉTEZÉS nagy-TEREMTŐI EGYETÉRTÉSE formált meg, és amely KÖZVETLEN (!) Utat Tart Nyitva minden Birodalom és így minden egyedi teremtő felé is irányulva. Az ’IRGALOM Birodalma’ egy ’(megtartott megformáltsággal is rendelkező) Különleges-Test’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN, amely ’Valóság’ ’lényegében’ mégis közvetlenül érzékelhetetlen a TEREMTETT LÉTEZÉS más teremtettjei számára. Maga a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN ’megnyilvánult’ különleges IRGALMI ’Birodalom’ egy különleges ’határ’ megnyilvánulás a számunkra érzékelhető Való és a Nem-Lét határán, amely mégis VALÓSÁG, így MEGNYILVÁNUL és HAT a benne megformált alapon és irányokban.

            A MINDENSÉG-FORRÁSA Érzékelte, hogy az IRGALOMBAN ’csak’ kiegészítő irányként megjelent ’bajok elhárítása’ egy olyan egyre fontosabbá és sürgetőbbé vált teremtési irány, amelyre érdemes lenne egy KÜLÖN Birodalmat megformálni >>> és ebből a ’Saját Elhatározásából’ nyílt meg a SZOLGÁLAT Birodalma (20180708elérhető ITT).

            A SZOLGÁLAT Birodalmának megformálásakor az önálló nagy-TEREMTŐVÉ válásra ’készülő’ SZOLGÁLATOT-MAGÁT a MINDENSÉG-FORRÁSA különleges módon [az IRGALOM által lehetővé tett új úton] ’Tanította’ és Tartotta egy részlegesen megformálttá vált ön-kiterjedésében, amelyből később ’önálló létezővé’ vált az ÉDES. A részlegesen megformált ön-kiterjedését a MINDENSÉG-FORRÁSA lényegében a saját Belső IRGALOM Megnyilvánulásában formálta meg és Tartotta a részleges megformáltság teljes tartamában, vagyis mindaddig, amíg a SZOLGÁLAT-MAGA a saját ’Teremtő-Társaként’ a megformált EGYETÉRTÉSNEK megfelelően beemelte a SZOLGÁLAT Birodalmába.

 

            Szoros a kapcsolódás (eredőjüket tekintve) az IRGALOM és a SZOLGÁLAT megnyilvánulása között.

            A SZOLGÁLAT lényegében a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK saját Rendelkezéséből eredő ’Új Birodalommá’ vált, és egy olyan sürgető Szükség elhárítására irányult, amely minden nagy-TEREMTŐ EGYETÉRTÉSÉT is megnyilvánította. Az IRGALOMBAN ugyanis amikor a nagy-TEREMTŐK Egyetértésüket adták ahhoz a HARMONIÁHOZ, amelyet MAGA-A-VILÁG formált meg a ’Boldogságukból’, az is a KÖZELEDÉSÜK egyik megjelölt lehetséges iránya volt, hogy együttesen is megnyilvánulhatnak a meglévő bajok / veszélyek elhárítására.

 

*****

 

„… alapja lehet majd a Birodalmak közötti törvényes (harmonius) Közeledések megnyitásának. Ennek érdekében (ez egy megértést segítő leegyszerűsített kép) a Birodalmak MEGTARTÓI (minden Birodalom MEGTARTÓJA) kiválasztottak a saját Megnyilvánulttá vált Lényegükből egy olyan ’Értéket / Alapot’, amiben közvetlen módon is bekapcsolódhatnak a Rendezésekbe, illetve majd azon Alapból utat nyithatnak más Birodalmakkal Együttes teremtésekhez…”

 

            A TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN minden nagy-TEREMTŐ (és a belőlük életre kelő egyedi teremtőik) ’lényege’ (Önlényege) a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN ’ér EGYBE’.

            A MINDENSÉG-FORRÁSA Tartja meg EGYBEN (Egy-Áramlásban)(Egy-HARMONIÁBAN)(’Gondozza’) a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészét.

            A bevezetőben említett korábbi lejegyzés-részletben is szerepel az, hogy a VILÁG fogalom-használata szerint a teremtők ’Boldogsága’ az az egyedi kiáradásuk a TEREMTETT LÉTEZÉSBEN, amely mintegy ’határa a LÉT-nek és a NEM-LÉT-nek’. Ebben a teremtői kiterjedésben van minden egyedi teremtő és minden nagy-TEREMTŐ KÖZVETLEN Bekapcsolódása a MEGNYILVÁNULT-VALÓSÁGBA, így ez az a rész, amely egyszerre ’közös’ minden teremtőben, és mégis ’egyedi, csak rá jellemző, mással összetéveszthetetlen’.

      A ’Boldogság’ egyik elemében ’kapcsolódik be' minden teremtő a TEREMTETT LÉTEZÉS Egészének ’ÁRAMLÁSÁBA’, ebben van minden teremtő ’SAJÁT’ ’egyedi’ Teremtő-Forrása. Ezek az ’egyedi Források’ már a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Saját Belső Lényében-Lényegében’ ’összeérnek’, és abban a pontban-területben egymással egy valós áramlást is megnyilvánítanak a számunkra már érzékelhetetlen Valóságban.

            Az IRGALOM megnyilvánulásáig a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK nagy-TEREMTŐI és az ő egyedi teremtőik tehát ’csak’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK BELSŐBB LÉNYEGÉBEN kapcsolódtak egymással össze Egy-Áramlássá, és ez volt az egyik oka annak, hogy nagyon nehéz volt ennek az EGYBE-tartozásnak felismerni és megérteni a lényegét, és hogy a teremtők egyre inkább elfeledték a Közös Eredőt, és magát a MINDENSÉG-FORRÁSÁT is.

            Ahogyan a VILÁGBAN és más nagy-TEREMTŐKBEN is erősödött a szándék az egymás felé való közeledésre, ez a szándék egyre határozottabbá vált a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN is: közelebb szeretett volna kerülni a TEREMTETT VALÓSÁGHOZ, a TEREMTETT VALÓSÁGBAN élő Gyermekeihez.

          Ezt a KÖZELEDÉST a MINDENSÉG-FORRÁSA számára legelőször az IRGALOM (Gyermekei általi) megformálása tette lehetővé. Azzal, hogy Ő-MAGA a MINDENSÉG-FORRÁSA is olyan EGYETÉRTÉSÉT adta ehhez, amellyel nem csupán elfogadta-és-megáldotta, hanem VALÓSAN BE IS FOGADTA a saját TEREMTŐ-LÉNYÉBE, SAJÁT MAGA IS HOZZÁADOTT EGY ALAP-ÉRTÉKET A SAJÁT LÉNYÉBŐL (erre formálta meg azt a különleges kiterjedését, amelyet valamelyest közelítően az ’IRGALOM BELSŐ Birodalmának’ jelölhetünk, és amely egy ’különleges test’ a MINDENSÉG-FORRÁSA SAJÁT LÉNYEGÉBEN).

       A MINDENSÉG-FORRÁSA saját Belső IRGALMI Birodalma tehát egy VALÓSÁG (a TEREMTETT Létezés Megnyilvánult Valósága értelmében is Valóság), egy Valós határ-kiterjedés, ’megformált-a-megformálatlanban’. Mivel mind a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK, mind pedig minden létező Birodalom MEGTARTÓJÁNAK valós EGYETÉRTÉSE ’Van’ MEGFORMÁLTAN jelen az IRGALOM ’Élő-Magjában’, így ebben az ’Élő-Magban’ [már mint a MEGNYILVÁNULT-VALÓSÁGBAN] is ’összeér minden teremtett és a LÉTEZÉS’ >>> ezért indulhat el ebből minden teremtő között KÖZELEDÉS / ÉRINTÉS, és ezért indulhat el innen a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK is minden teremtettje felé egy Különleges Közeledése és Érintése.

            Az IRGALOMNAK a MINDENSÉG-FORRÁSA általi ’Befogadása’ Pillanatától kezdődően a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK minden teremtője és a MINDENSÉG-FORRÁSA tehát (1) már nem csupán a MINDENSÉG-FORRÁSA Eredő-Belső-Lényegében kapcsolódik össze EGY-Áramlássá, hanem (2) (az 'ÖnValóban') VAN egy olyan VALÓ ’Élő-Mag’ (az IRGALOM), amelyben EGY-Áramlásban van a LÉTEZÉS minden Megnyilvánulása. E pillanattól kezdve a MINDENSÉG-FORRÁSA nem csupán a teremtettek 'gondoskodó szülője', hanem már valós együttes teremtésekben is megnyilvánulható 'TÁRSA'.

            (1) Amíg a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN meglévő Eredendő EGY-Áramlás egy soha meg nem szűnő Áramlásban Tartja a TEREMTETT LÉTEZÉS Egészét, (2) addig az IRGALOM különleges ’Élő-Magjában’ (az IRGALOM Belső Birodalmában) ’megformáltan’ Jelenlévő MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL eredő LÉNYEG ’csupán’ az EGYETÉRTÉSBEN megformált alapon és keretben nyilvánul meg. Jellemzően a teremtők ’Kérése’ / Meghatározott-Feltételek-Megléte indít el Áramlást ’Megjelölt’ érintettek között / megjelölt irányokban, egy másik kiterjedésében pedig a megnyílt Egyeztetések nyithatják meg az Áramlásokat.

 

            A legutóbbi TEREMTŐ SZAKASZOKBAN az IRGALOM (a SZOLGÁLATI teremtések még kezdetibb, formálódó jellege miatt) egyre gyakrabban kapcsolódott be a RENDEZŐ jellegű megnyilvánulásokba. Mára tehát ez a korábbi kiegészítő irány nyilvánul meg a legerőteljesebben az IRGALOMBAN.

            Ahogyan a SZOLGÁLAT ’megerősödött, megerősödik’, a teremtők egyre inkább megismerhetik az IRGALOMBAN megnyílt-megnyilvánuló eredendő Fő Irányt: a teremtők egymáshoz való harmonikus KÖZELEDÉSÉT előkészítő / segítő teremtési irányulását.


Az írás folytatódik a II. részben, elérhető ITT

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!