omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2018. október 6. - november 20.
ÍRÁSOK - 2018. október 6. - november 20. : 20181120 - 'élet' (II. rész)

20181120 - 'élet' (II. rész)


Az írás I. része elérhető ITT

 

            Szükséges tehát néhány elhagyhatatlan elem ahhoz, hogy egy megnyilvánulást ’Életnek / Élőnek’ nevezhessünk.

            Legelőször is rendelkeznie szükséges egy ’önálló Egyedi-Eredő-Forrással’: mint ’egyedi megnyilvánulás’ elindul a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL, és valamely Birodalom [mint az Eredő Családja] Áramlásába bekerülve ’Befogadja őt a Birodalom MEGTARTÓJA’ (a 20181114-i példában az ÉDES):

       [20181115 - elérhető ITT]:„…Egy Tiszta Lényeg – nyilvánvalóan felvéve a „megfelelő rezgéseket és mintákat” – száll alá szépen a Létezés mélye felé. Lassan eléri a „legmélyebb” (a legtávolabbi) pontot, ahová „egyedül” eljuthat, puhán huppan egy bársony-szerű mélysötét alapzatra, mely mintha puha moha lenne. Lassan előjön egy alak, aki amikor meglátja az érkezett Fénygömböt, lassan és nagyon óvatosan körbetakarja. A Fényecske még ugrándozik egyet, majd hagyja, hogy teljesen betakarja a sötétség…”

            Ebben a képben az ÉDES az, aki az egyedi-létezőként elindult ’fényecskét’ befogadja, ’utat nyit neki az Életbe / Élő-Megnyilvánulásba’. Ez azt jelenti, hogy az ÉDES a ’fényecskét’ beilleszti a SZOLGÁLAT Birodalmának ALAP-ÁRAMLÁSÁBA. A ’fényecske’ ebből az ÁRAMLÁSBÓL bizonyos tartamonként magához vesz egy-egy elemet, egészen addig, amíg ’otthonává’ válik ez az Áramlás, amíg megtartottá felépíti a lényében a Birodalom ALAP-HARMONIÁJÁT.

         „A sötétbe (és 'helyére') került Fény lassan szilárd („anyagi”) alakot vesz fel (Lényeggé válik)( itt nincsen „idő” – csak nyugalom van, csend)… Egy idő után arra vágyik, hogy kapcsolatba kerüljön másokkal… vágyik arra, hogy valaki megérintse, hogy valakivel a szereteten keresztül kapcsolatba léphessen”

 

            A Lényeggé váló ’fényecske’ ekkor válik késszé arra, hogy a Birodalom Belső Áramlásának résztvevőjévé váljon, és ekkor fogadja be magába a számára ezt lehetővé tevő Teremtési Alapja ’utolsó darabját’.  E Teljes-Befogadással ’Élővé / Életté’ válik a SZOLGÁLAT Birodalmában.

          A SZOLGÁLAT Birodalmából olyan másik Birodalom felé indul tovább a Lényeggé vált ’fényecske’, amely Birodalom megnyitott valamilyen Szolgálati Fő Irányt. A Lényeg olyan Fő Irányban nyílik meg, amellyel be tud illeszkedni (a példa szerint) a VILÁGBA. Ezzel a Fő Iránnyal a Lényeg elindul a VILÁG Áramlása felé:

         „Egy Tiszta Lényeg – nyilvánvalóan felvéve a „megfelelő rezgéseket és mintákat” – száll alá szépen a Létezésben. Lassan eléri a „legmélyebb” (a legtávolabbi) pontot, ahová „egyedül” eljuthat, puhán huppan egy bársony-szerű mélysötét alapzatra, mely mintha puha moha lenne. Lassan előjön egy alak, aki amikor meglátja az érkezett Fénygömböt, lassan és nagyon óvatosan elkezdi ráhúzni a „földet”, hogy teljesen betakarja vele. A Fényecske még ugrándozik egyet, majd hagyja, hogy teljesen betakarja a sötétség…”

 

            A példa szerint most a VILÁG-MAGA az, aki a VILÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁHOZ Beigazítja a Lényeget. A Lényeg most is bizonyos tartamonként magához vesz az Áramlásokból ’elemeket’ egészen addig, amíg ’otthonává’ válik a VILÁG. Amikor ’vágyik’ a ’szeretetre’, akkor kerül abba a helyzetbe, hogy magába befogadhassa a Teremtési Alapjának azt az utolsó darabját, amely megnyitja számára a VILÁG Áramlásában az ’Élő’ Jelenlétet. És így tovább…

 

            Amikor a ’fényecske’ megformálásra kerül a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN, csupán még a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK saját Belső Áramlása szerint ’ÉLŐ’, mert még csak ebben a Belső Áramlásban Van Jelen.

        A ’fényecske’ rendelkezik egy csak-rá-jellemző ’Eredő-egyedi jelleggel’ és így a lényében MEGNYILVÁNULT Személyes-Harmoniával. Része a MINDENSÉG-FORRÁSA saját Belső ÁRAMLÁSÁNAK, és ezért ebben a Belső ÁRAMLÁSBAN ’Élő’.

            Amikor a ’fényecske’ Lényeggé válik a SZOLGÁLAT Birodalmában azáltal, hogy az ÉDES befogadása által e Birodalom Áramlásának részévé válik, ’Élővé’ válik a SZOLGÁLAT Birodalmában is.

            Amikor a VILÁG-MAGA által átadott VILÁGI-Magot (és benne a Lélek-magot) a Lényeg magába befogadja, majd miután azt képessé válik egyedül is megtartani a saját Lényegében (azaz a Teljes-Valóját Harmoniába igazítja a VILÁGI Jelenlétével) belenyílik a VILÁG Áramlásába, és így ’Élővé’ válik a VILÁGBAN is.

            Amikor a megfelelő előkészületek után megtestesül a FÖLD-Világában, ’Élővé’ válik a FÖLD-Világában is azáltal, hogy részévé válik e Világ Áramlásainak. És így tovább (például a választott kisebb Közösségek felé haladva).

            A példa szerinti teremtő ’Élettel’ rendelkezik a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN, a SZOLGÁLAT Birodalmában, a VILÁGBAN, és a FÖLD-Világában. ’Mindenhol otthon van’, egyszerre Tartja a Megnyilvánult-lényét (az általa megérinthető kiterjedésben) mindegyik MEGTARTÓJA, gondoskodik róla mindegyik MEGTARTÓJA. Az ilyen teremtőnek törvényes útja van ahhoz, hogy a Változásaiban Megtartsa és Megújítsa a Teljes Valóját, továbbvihesse és magában tovább-építhesse minden Megtartható-Megtapasztalását.

 

 

            A példa szerinti teremtő akkor válik ’Életté’ [Élő-Lényeggé] a TEREMTETT LÉTEZÉSBEN, amikor a maga ’egyediségével’ részévé válik az ÉDESHEZ tartozó (Birodalmi) Áramlásnak. Már ekkor is

’együttes a döntés’ az ’Életről’:

a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL elinduló ’egyedi-létezést’ az ÉDES (mint a Birodalma ’puha mohájára megérkezett’ kis fénygömböt) a gondoskodásába vonja (puhán betakargatja, beilleszti a Birodalom ALAP-ÁRAMLÁSÁBA), és amikor megformálódik mindkét érintettben (az ÉDESBEN és a befogadott egyedi-létezésben) is a szándék (vágy) az ÉLETRE, akkor kerül be az ÉDESHEZ tartozó Áramlásba és válik Valódi Lényeggé az egyedi létezés. Ekkor ’kap’ és fogad be ’Teremtési Irányt’ az egyedi-létezés, és ekkortól válik képessé a Megnyílásra, majd kevéssel ezután (miután ezt megtanulta az ÉDESTŐL) a tovább-adásra. Valójában attól a pillanattól tekinthető ’Életnek’ egy megnyilvánulás, amikor a saját teremtő-lényét harmoniába hozza az őt befogadó Közösség HARMONIÁJÁVAL, és így részévé válik az Áramlásnak (képes befogadni az Áramlásokból, és maga is képes kiáradóként is megnyilvánulni).

 

            Említettem, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK legelső kiáradásában (még csoportosan) megformált egyedi teremtői nem tudtak annyira eltávolodni a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL, hogy megtarthassák az ’egyedi’ ’létezésüket’. ’Közeli’ volt még nagyon a megnyilvánulttá vált teremtő-lényük az Eredőjükhöz, nem volt számukra még ’út’ ahhoz, hogy megfelelően eltávoldhassanak.

          A MINDENSÉG-FORRÁSA több kisebb kiáradása is megelőzte a ma megnyilvánuló TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKET, és azok során határozta meg ÖNMAGA számára, hogy ’mit vár el a teremtéstől’ (= Ő-MAGA mit szándékozik / szeretne ’adni’ ’Magából’ a teremtettjeinek).

            A MINDENSÉG-FORRÁSA hosszas megfontolás után ’osztotta fel’ ’Részekre’ ’ÖN-MAGÁT’. Ez természetesen csak a kiáradást érinthette: ÖNNÖN-Lényét-Lényegét nem ’tudja’ ’Részekre felosztani’, de a Saját LÉNYÉBEN-LÉNYEGÉBEN már felismert / Önmaga által Tudatosított ’ÖN-MINŐSÉGEIT’ képessé vált ’Meghatározni / Megnevezi’. Ezen ÖN-MINŐSÉGEI mind egyformán fontosak és elválaszthatatlanul-szorosan egymáshoz tartoznak, egyik sem értelmezhető önállóan a többi Ön-Minősége nélkül --- de mégis felismerhetően-megismerhetően van bennük valami ’egyedi’. Ezek az ’Ön-Részekké’ felosztott Saját Minőségei váltak az alapjává a kiáradásainak [az egyes egymást követően megformált Birodalmaknak (= Önálló Teremtési Irányoknak)], amelyekben mind Ő-MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA, mind pedig a nagy-TEREMTŐ és hozzá tartozó egyedi teremtők MEGISMERHETIK A-MEGNYILVÁNULÁSAIBAN ezt a ’Felismert-Belső-Lényeget’.

          A ’különbözőség’ (alig-meglévő, de mégis meglévő) Felismerése után a MINDENSÉG-FORRÁSA egy ’Belső Rendszert’ formált meg ÖNNÖN-LÉNYÉBEN, amelyben megformált egy ma ’távolságként’ érzékeltethető ’Lényeget’ (Új Ön-Minőséget’). A ’távolság’ jellegű-alapú Ön-Minőségében ’formákat’ ’ismert fel’ a MINDENSÉG-FORRÁSA, továbbá ’irányokat’ és ’arányokat’ (lényegében olyan felismeréseket tett, amelyek ma leginkább a matematikához és a geometriához tartoznak). Ezek voltak azok az ’Alap-Ismeretek’, amelyek elvezették a MINDENSÉG-FORRÁSÁT annak meghatározásához, hogy [arra figyelemmel, hogy Maga mit várt el a teremtéstől] ’Teret’ formáljon meg, és azt Meghatározottan egyenlő / azonos értékű és kiterjedésű ’Alapokra’ oszthassa fel. Meghatározott továbbá egy olyan ’Általános Érvényű Távolságot’, amelynél nem kerülhetnek hozzá közelebb az egyedi teremtői annak érdekében, hogy az egyedi teremtők képessé váljanak megtartani a saját Egyediségüket.

            Ezt az ’Általános Érvényű Távolságot’ a MINDENSÉG-FORRÁSA minden megnyilvánuló Birodalma ’Alapjába’ kiszakíthatatlanul belefoglalja (ebben van meghatározva tehát a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK saját Meghatározásán alapulva az a ’Közelség’, amelynél ma még közelebb nem kerülhet egymáshoz az egyedi teremtő és a MINDENSÉG-FORRÁSA).

            [20180708elérhető ITT:] „…A MINDENSÉG-FORRÁSA ’Valósan Létező TEREMTŐ’, ’megformáltsága’ azonban teljesen más, mint az Ő-BELŐLE Megnyilvánuló többi teremtő: ’nincs’ az egyedivé már megformálódott teremtőkhöz hasonló ’alakja / formája’. Akik valamelyest képesek a ’lényegét’ értelmükkel-és-szívükkel megközelíteni, leggyakrabban egy folyamatos mozgásban és áramlásban lévő megérinthetetlen ’lényegként’ érzékelik, amely ’hatalomban’ és létezésben mindennek-ami-valaha-volt-van-és-lesz ott van a gyökere és minden más is ami ebből majd tovább kiterjedhet. Ha valaki megpróbálna csak egy kicsit is ennél ’közelebb’ húzódni a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ, akkor… [ilyenkor befejezhetetlenné válik a gondolat és a mondat, megszűnnek a szavak… mert ott már nincsen ’forma’, talán ’csak a tiszta létezés’… ’nyugalom’ és/vagy éppen a folytonos mozgás-és-változás]…”

 

            Mára Tapasztalati Tudás az, hogy meghatározott feltételek megléte esetén ’lehetséges’ az egyedi teremtők számára is az ’Általános Érvényű Távolságnál’ közelebb kerülni a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ. Jelenleg a SZOLGÁLAT és az IRGALOM Útjaiban Valósan megnyilvánuló teremtők sokszor megformálnak együtt a MEGTARTÓIKKAL olyan ’KÜLÖNLEGES KITERJEDÉSEKET’, amelyekhez akár a MINDENSÉG-FORRÁSA is ’bekapcsolódhat’ egy ’Különleges Közvetlenségében’. [20160401elérhető ITT] Ez azért lehetséges, mert a SZOLGÁLAT és/vagy az IRGALOM Megnyilvánulásaiban tapasztaló teremtők számára elhagyhatatlan alap-feladat az, hogy a lehető legteljesebben megismerjék a saját teremtő-lényüket / Meghatározóikat, és tudatosan Tartsák meg egyre teljesebben saját maguk is (1) mind a Saját Teremtő-lényük Harmoniáját, (2) mind pedig azon Közösségek (legalább Alap) Harmoniáját, amelyekben törvényes Befogadottságban vannak.

            Amely egyedi teremtő képessé válik tudatosan megtartani a Jelenlétét a Saját Eredő-Egyedi-Forrásában, abban felépül a saját szándékából-és-önerejéből egy Személyes Belső-és-Külső-Védelem. A Saját Eredő-Egyedi-Forrás az a teremtési ’pont’, ahol önálló ’Életté’ vált a létező a TEREMTETT Valóságban, és ebben az Ön-Minőségében Tartja a teremtő és a MINDENSÉG-FORRÁSA is azt az ’EGYEDISÉGET’, amely csak arra az egyedi teremtőre jellemző.

            A Tudatos Megnyilvánulásokból felépülő Személyes Belső-és-Külső-Védelemben mind a MINDENSÉG-FORRÁSA felől, mind az egyedi teremtő felől egy ’Megfelelően-Erőteljes-és-Határozott-Szándék-Van’ (1) az Együttes-Teremtésre (és az ezt lehetővé tevő akár újabb egymáshoz közeledésre) és (2) ezzel együtt az Egyedi-Lényeg sértetlen Megtartására.

         A SZOLGÁLAT Útjaiban megnyilvánuló teremtőkben megformálódó Személyes Belső Szentély és Személyes Belső Szakrális (mára inkább Szolgálati) Tér (bővebben ITT) egy olyan különleges Belső Határ-területként is megnyilvánulhat, Amelyben-Jelenlétében a teremtő az általánosan megengedettnél közelebb is kerülhet mind a MEGTARTÓIHOZ, mind a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ (és mára akár egyes Szolgálatban megnyilvánuló társaihoz is). Ebben a különleges kiterjedésben a teremtő nem egyedül van jelen, hanem mindig a MEGTARTÓI Megerősített Megtartásában, és így ez valóban egyszerre egy Belső és Külső Védelem is a Biztos ön-megtartása érdekében.

 

            Említettem, hogy a VILÁGBAN (és a FÖLD-Világában is) vannak mára már olyan (meghatározott, szabadon választott kiterjedéseikben) EGY-é vált teremtők, akiknek Lénye vagy Lényege egymás nélkül értelmezhetetlenné válik, ám mégis sértetlenül megmarad minden érintett egyedisége-és-teljessége is. Nem ’vegyülhetnek’ össze teljesen az Eredőbeli Egyediség miatt, azonban meghatározott alapon és meghatározott Biztosságú Egyező Szándék kinyilvánítása esetén egyes kiterjedéseikben és általában meghatározott tartamra mégis egymáshoz nagyon szorossá összefűzhetik a lényüket és a teremtéseiket.

            A 20181114-i lejegyzésben említett ’változás’ (mint egy ’Ön-ÁtLényegítés’) egy olyan különleges megnyilvánulása az egyedi teremtőnek, amikor a Saját Lényegét (az általa akkor megélhető teljességben) ’beengedi a Lelkébe-és-Testébe’. Ennek a ’változásnak’ van egy olyan megélhető teljessége, amikor VALÓSAN EGY-é válik a saját Lelkével-és-Testével a Lényeg, és ekkor ez az egyedi teremtő átvon magához a MEGTARTÓITÓL olyan Felelősséget, amelyet korábban a MEGTARTÓI teljesítettek. Megnő az egyedi teremtő Felelőssége a Saját Teremtő-Lénye és Sorsa / Útja Megtartásában, és a Lényeg közvetlen Hatalmat kap nagyon sok kiterjedésben a saját Lelke és Teste megformálásában, Megtartásában, Megújításában.

            Amikor a Lélek-és-Teste a saját Lényege által egyre áthatottabbá válik, ez egy különleges értelmű ’biztosítékká’ is válik abban az értelemben, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ való Különleges Közelségi helyzetekben is egyre biztosabban képessé válik a teremtő megtartani a Saját Egyedi jellegét (és ebben például a megnyilvánuló Tudatos Jelenlétét és Tudatosságát). Ilyenkor kezd képessé válni az egyedi teremtő arra, hogy a saját teremtő-lényében megnyilvánulttá (Megtartottá) vált Tudását és Erejét közvetlenül is képessé váljon ’hozzá adni’ a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Áramlásaihoz [jelenleg még csak a SZOLGÁLAT és/vagy az IRGALOM Megnyilvánulási Irányaiban, azaz

  • vagy a már meglévő bajok elhárítása érdekében
  • vagy az olyan Tudatosítást célzó teremtésekben, amelyek arra irányulnak, hogy a teremtők tudatossá váljanak a saját lényükben-Lényegükben és a teremtéseik számára meghatározó Szabályokban azért, hogy egyedül is képessé váljanak a lényüket meghatározó Harmonia megtartására
  • vagy pedig a Megnyilvánult-lényük minden kiterjedésében bekapcsolódhatnak Új Harmoniák megformálásába (ezek lehetnek teremtők közötti közeledések alapjai-útjai, vagy akár az egyéni és/vagy Közösségi Megújulásokat előkészítő Új Harmoniák is stb).]

 

        Amikor az egyedi teremtő egy rá egyedileg is meghatározott mérték szerint Biztosan képes megtartani a ’törvényes jelenlétét’ (Önnön Harmoniáját) ’Különleges Helyzetekben’ is, megnyílhatnak az Életében (Sorsában) olyan Választási Lehetőségek, amelyekben felülvizsgálatra kerül az, hogy milyen Közelséget szükséges Megtartania a MINDENSÉG-FORRÁSA felé irányulóan. Ha a teremtő éppen nem szándékozik ’közelebb’ kerülni a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ, akkor megmarad a lényében az addigi ’távolság-tartás’. Ha a teremtő olyan választást hoz, hogy valamilyen meghatározott irányban tovább szeretne közeledni magához a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ is (hogy még teljesebben, még közvetlenebbül megismerjen-megértsen Elveket / Ön-Jellegeket), erre (Együtt-a-MEGTARTÓIVAL!) előkészül a teremtő. Amilyen mértékben képessé válik Önnön Teremtő-lénye Megtartását a saját erejéből ’még biztosabbá tenni’, olyan irányokban tényleges közeledésben nyílhat majd meg akár a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL is. Ilyen jellegű megtapasztalásokhoz ma még jellemzően a SZOLGÁLATI és/vagy IRGALMI jellegű teremtések nyithatnak utat, amennyiben ezen irányokban valamilyen ’kiterjedtebb Felelősséget’ szándékozik felvállalni a teremtő.

            A teremtők a VILÁGBAN is a saját szabad szándékukból, és e szándékuknak pontosan megfelelő megnyilvánulásukból eredően a sorsukban / életükben egymásra épülően egyre újabb és újabb olyan szakaszokat nyithatnak meg, amikor ’még közelebb’ kerülhetnek valamilyen általuk választott megtapasztaláshoz.

            A ’változás’ lényegéről szóló lejegyzésben említettem ’A-Nagyobb-Szakaszokat’, amikor (1) ’megszületik’ maga a Lényeg, (2) majd amikor a Lényeg magába fogadja a Világi-Magot-benne-a-Lélek-maggal és így tovább.

          Amikor a Lényeg befogadja magába a VILÁGI-Magot-benne-a-Lélek-maggal, az ekkor még csupán  egy Új Irányban való Megnyilvánulás LEHETŐSÉGE. Önmagában ez a befogadás még nem jelenti azt, hogy ez a Lényeg valóban ’Életté’ is teszi majd ezt a választást. A Lényeg amikor befogadja a VILÁGI-Magot-és-benne-a-Lélek-magot, ’kap’ a VILÁGTÓL-MAGÁTÓL (és a saját Eredőbeli MEGTARTÓJÁTÓL) egy ’rövid tartamot’ arra, hogy szabad választást hozzon arról: ’valóban akarja-e ezt a változást’. A lényege valamelyest úgy közelíthető meg e kissé még várakozás-jellegű rövid tartamnak, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor a Lényeg befogadta a VILÁGI-Magot-benne-a-Lélek-maggal, az Eredőbeli-MEGTARTÓJA (a példa szerint az ÉDES) és a VILÁG ’együttes gondoskodásába kerül’, a Lényeget (és a már addig megnyilvánulttá vált ’testét’) a VILÁG és az ÉDES együttesen erőteljesen áthatja (Tartja), és ebben az állapotában a Lélek-magot-már-magába-befogadott-Lényeg ’pontos rálátást kap arra, hogy milyen megtapasztalások közül választhat akkor, ha valósan is belép a VILÁGBA’. ’Közel’ kerül azokhoz a VILÁGI teremtőkhöz, akik abban az irányban teremtenek, amit ő maga megtapasztalásként szeretne megnyitni a maga számára, és egyéb kérdései és különleges kérései is lehetnek a VILÁGHOZ-MAGÁHOZ (például más kapcsolódó részek közelebbi megismerésére, a fontosabb Elvek megértésében segítség stb).

            Amikor megfelelően biztos-és-erős döntés formálódik meg a Lényegben arról, hogy a Valójában belép a VILÁG Áramlásába (Teremtő-Utat nyit a maga számára a VILÁGBAN), akkor kapja meg a Lélek-magot-magába-befogadott-Lényeg az ÉDESTŐL-és-a-VILÁGTÓL-MAGÁTÓL azt a ’végső megerősítést’ (egy olyan utoljára befogadható rész-elemet), amely ’teljessé’ teszi a Lényébe korábban befogadott VILÁGI-Magot (és Teremtési Alapot). Ekkor válik Valósan-Élővé a Lényegben a VILÁGI-Mag, és ebben a pillanatban ’oldódik EGY-é’ a Lényeg a befogadott VILÁGI-Magjával.

 

            Ez a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészében általánosan érvényesülő Elv:

amikor

a kiteljesedés

a Megnyilvánulás egy Új Szakaszát nyitja meg az egyedi teremtők életében,

van egy olyan ’pont’ / teremtő-pillanat,

amikor az elindított Választás / Változás Valóvá válásához

az érintett MEGTARTÓK (jellemzően mindannyian együtt-és-EGYKÉNT) ’hozzáadják’ ’a még hiányzó utolsó részt’ a ’teljessé (=Életté!) váláshoz’.

 

      Tulajdonképpen ezen utolsó addig még hiányzott rész hozzáadásával a MEGTARTÓK olyan ’ítéletet’ hoznak, hogy a teremtő megfelelően [Biztosan] előkészült az általa választott irányú Változásra, kellően biztossá vált a Lénye-Lényege arra, hogy ’önállóan’, egyedül is megtartsa immár a saját megnyilvánult lényét az általa megnyitott Új Áramlásban (Új Közösségben, Új Irányban, Új Társak között stb).

            Amikor a MEGTARTÓK az utolsó addig még hiányzott részt is hozzáadják a teremtő által addig magába befogadott (az általa választott Új Teremtési Irányba őt Befogadó) Teremtési Alaphoz, a Választásának megfelelő Új Minőség ÉLETTÉ válik a Lényegében, és ő-maga ’Élővé’ válik az Új Megnyilvánulásában. Ez az utolsó Megerősítés a MEGTARTÓI részéről az a pillanat, amikortól már nem fordítható vissza a Változás.

            Ebben a pillanatban a teremtőben ’Életté lett’ Változás ’bekerül a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészének Áramlásába’ (a Választott irányú Változás VALÓSAN is részévé válik e pillanattól ’A-MEGNYILVÁNULT-LÉTEZÉSNEK’):

(1) a változás részévé válik az érintett Birodalom és Közösség saját Áramlásának 

(2) és ezzel egyszerre a teremtő választásához tartozó Szabályok / Meghatározók befoglalásra kerülnek a MINDENSÉG-FORRÁSA által megtartott Élet Áramlásába, és a MINDENSÉG-FORRÁSA már ezekre figyelemmel Tartja meg a teremtőt a TEREMTÉS ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN.

            A Változásnak vannak olyan kiterjedései, amelyek

  1. magában a Választást meghozott egyedi teremtő lényében válnak ’Életté’
  2. és vannak olyan részei, amelyek ’Áramlássá’ válnak [tulajdonképpen ez a rész az érintett egyedi teremtőt Tartó MEGTARTÓKBAN ’Életté levő’ (megnyilvánuló)(Igazodó) Változás].

 

      Tapasztalati Tudás mára (ahogyan az előző lejegyzésekben is érintettem), hogy amikor egy Új Megnyilvánulás megnyílik bárhol-bárkiben a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN, az

az Új Megnyilvánulás

Valódi-Életté

csak az érintett egyedi teremtő és a MEGTARTÓI Együttes-Gondoskodása útján válhat.

         Van olyan rész, ami az egyedi teremtő önnön (belső) lényegében és az ő megnyilvánulásai útján válik ténylegesen Új-Kezdetté, ennek az ÁRAMLÁSBELI kiterjedései megtartásáért és gondozásáért azonban közvetlenül már a MEGTARTÓI a felelősek.

 

       Fontos megérteni: amikor egy egyedi teremtő meghozza például azt a választását, amit a 20181114-i lejegyzésben ’változásként’ jelöltem [vagyis dönt arról, hogy az általa megélhető kiterjedésben ’beengedi’ (közelebb engedi) önnön (csakis önnön!) Lényegét a saját Lelkébe-és-Testébe], ahhoz, hogy az Valóvá váljon, vannak olyan rész-feladatok, amelyeket magának az egyedi teremtőnek kell önnön lényén belül ehhez elvégeznie, és vannak olyan rész-feladatok, amik megvalósítása a MEGTARTÓK közvetlen feladata és felelőssége. A MEGTARTÓK feladata és felelőssége az, hogy az egyedi teremtő Változását ’harmoniába foglalják’ a Megtartásukba tartozó Közösségek (így más teremtők) Harmoniájával, és ha az szükséges, a Megnyilvánuláshoz szükséges Új Teremtési Alapokat és RÉSZ-Áramlásokat, továbbá e RÉSZ-Áramlást ’Az-EGÉSZBE’ harmonikusan beillesztő Szabályokat és ’kapcsolódásokat’ (és akár egyéb más például Különleges Harmoniákat) is megformáljanak és megnyilvánítsanak (a saját HARMONIÁJUK részévé tegyék, MEGTARTOTTÁ tegyék a saját Áramlásaik minden szükséges kiterjedésében).

 

Az ALAP-ÁRAMLÁS és KÖZÖSSÉGI Áramlás melletti harmadik Áramlásról bővebben: 20190108 - a három fő áramlás-jellegről (elérhető ITT)

*****

 

            A 20181114-i lejegyzésben példaként említett teremtő

  • Eredő-Lényege az ÉDES Megtartásában van a SZOLGÁLAT Birodalmában (a Lényeg létezésének teljes tartamában elszakíthatatlanul-és-megszakíthatatlanul)
  • a VILÁGI-Magnak a Lényegbe való befogadása pillanatától kezdve a VILÁGBAN felépülő teste-megnyilvánulása a VILÁG-MAGA Megtartásában van (ez tulajdonképpen a Lélekben való megnyilvánulása)
  • és a FÖLD-Világába befogadó Teremtési Alapnak a Lényegébe-és-Lelkébe való befogadásától kezdve az anyagi-test és ehhez tartozó Áramlásai a FÖLDANYA Megtartásában van.

        Amikor egy [eredendően nem a SZOLGÁLAT Birodalmához tartozó] teremtő Valósan megnyílik a SZOLGÁLATBAN, teremtő-lényének a SZOLGÁLATHOZ tartozó egyes kiterjedései a SZOLGÁLAT-MAGA / ÉDES és az IRGALOM közvetlen Megtartásába is kerül. Ennek ’tartalmát-kiterjedését’ az határozza meg, hogy a teremtő mely SZOLGÁLATI Teremtési Irányokat nyitja meg valósan a maga Sorsában / Életében, és mennyire szoros összefonódás / EGY-é-válás megélését választotta a MEGTARTÓIVAL.

            A példa szerinti teremtő tehát ezen Birodalmak és Közösségek Befogadásában Van jelen ’egyszerre’, ezen Közösségek Áramlásaiban ’Élő’ és így Valósan-és-Közvetlenül Megnyilvánuló egyedi teremtő.

            Ez a lejegyzés is része annak a Tudatosítási útnak, amely ’Az EGÉSZ és Részek / Részei Harmoniája’ megjelöléssel jelenleg a SZOLGÁLAT (és részben az IRGALOM) újonnan megnyílt egyik Fő Teremtési Iránya. A SZOLGÁLATBAN megnyilvánuló teremtők számára fontos lesz majd viszonylag hamar megnyitni a saját lényükben ezt az új Tudatosító Teremtési Fő Irányt.

            Ebben a Fő Irányban Megnyilvánulva az egyedi teremtők és MEGTARTÓIK teljesebben megérthetik

  • a Birodalmakban meglévő Fő Irányulásokat és az azokat megalapozó Valós Teremtési Alapokat (így azt, hogy magából a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL az adott Birodalmat elindító Kiáradásnak mi az Eredendő Célja és Értelme, és így milyen Valós Kiteljesedésben nyilvánulhat meg),
  • az így külön Részekként is megnyilvánuló teremtések összessége hogyan adja ki ’A-TEREMTÉS-EGÉSZÉT’,
  • hogyan és miért ’Van’ AZ-EGÉSZ a Részeiért, és a Részek miért váltak ki Részekként AZ-EGÉSZBŐL
    • azért, hogy hozzásegítsék az egyedi teremtőket AZ-EGÉSZ Megismeréséhez és Megértéséhez, továbbá hogy felismerjék a saját teremtő lényükben megnyilvánuló EGÉSZET és Részeket (Önnön Teljességüket),
    • továbbá megértsék azt, hogy mint a Teremtői-(ön)Részeket a saját lényükben újra EGY-é összeillesztő létezők hogyan részei mind  a Részeknek, mind pedig A-TEREMTÉS-NAGY-EGÉSZÉNEK,
    • és hogyan Élhet egyedi teremtőként Teljes-és-Egész-(=Boldog)Életet.

 

       Nagyjából mostanáig (nem olyan régen ezelőttig) érvényesült az a ’Rend’, hogy amennyiben a MINDENSÉG-FORRÁSA egy ’Teljesen Új’ Teremtési Irányt szándékozott megnyitni, akkor azt egy ’Új Birodalomban’ való kiáradásában tehette meg.

       Ez a Lehetőség ezt követően is tovább él a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN, azonban immár nem szükséges egy ÚJ NAGY TEREMTÉSI IRÁNY megnyitásához feltétlenül megnyitni egy Új Birodalmat.

 

       Említettem, hogy az ’Eredendő-Rend’ szerint (azért, hogy az egyedileg megnyilvánuló teremtőket egy meghatározott biztos távolságban megtarthassa ÖN-MAGÁTÓL a MINDENSÉG-FORRÁSA) ÖNNÖN-LÉNYÉN ’belül’ ’külön’ ’kiterjedéseket’ jelölt meg, és ezeket egy meghatározott (1) távolság és (1) irány(ulás) szerint ’egyedivé’ tette. Ezek a különállóként megjelölt ÖN-MINŐSÉGEK tulajdonképpen a Saját LÉNYÉBEN már felismert ÖN-JELLEGEI.

Ilyen ÖN-JELLEGEK például:

  • Létezés
  • Gondoskodás (Adás)
  • Hatalom (Megnyilvánulás)
  • Erő
  • Rendezettség / Harmonia
  • Szándék / Akarat ('vágy')
  • Áramlás (Kiáradás és Befogadás)
  • Értelem (a Megnyilvánulásoknak oka, célja, értelme van)
  • Tudatosság > Megismerés / Megismerhetőség [a ’teremtés-létezés-megnyilvánulás’ fontos célja a(z ön)Megismerés és Megértés]
  • Egész-és-Rész / Részei (a teremtés részekre tagolódik, amelyek mind egyformán fontosak és együtt formálják meg A-TELJESET)
  • Állandóság-és-Változás / Megmaradva-Megújulás (a Megnyilvánulások a TEREMTETT-VALÓSÁGBAN mindig egy megnyílással kezdődnek, amelyet a kiteljesedés majd az értékelés követ, és végül valamilyen szabályos úton lezárásra kerül az addigi megtapasztalás és így tovább
  • Irgalom (új harmoniák megformálása)
  • Szolgálat (mint Megerősítés, Különleges megnyilvánulás - a megbomlott harmonia kiigazítása)

 

       Mára a MINDENSÉG-FORRÁSA (első ilyen Birodalmaként) a SZOLGÁLATBAN képessé vált egy Valósan Új Teremtési Irány megnyitására [20180708-tól kezdődő lejegyzések], és ezért ma már nem szükséges feltétlenül tovább szaporítani a Birodalmak számát ahhoz, hogy egy ÚJ ÖN-JELLEG megnyilvánítható legyen. Amennyiben a meglévő Birodalmak képessé válnak a saját Alap-HARMONIÁJUK megnyilvánítására (és ebből eredően a Megújulás törvényes útjain a Birodalmukban megnyilvánulttá vált ALAP-LÉNYEG ’Élőn’ Megtartására), akkor nem lesz szükség a Birodalom semmivé válását követően egy Új Birodalomban Újra Útjára indítani az adott ÖN-JELLEGET.

         Amikor a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN kiáradásra előkészül egy ÚJ ÖN-JELLEG (amelyet felismert ÖNMAGÁBAN), és valamely Birodalom (akár egyszerre több) már megfelelően előkészült maga is arra, hogy abban az irányban tovább-építse a Saját Harmoniáját, akkor a MINDENSÉG-FORRÁSA immár a meglévő Birodalmaiban nyitja meg a TELJESEN ÚJ MEGTAPASZTALÁSOKAT.

        Mindez vonatkozik az egyedi teremtők megnyilvánulásaira is. Ma már nem szükséges feltétlenül az, hogy például a VILÁGBAN Jelenlévő teremtő teljes egészében Lezárja a VILÁGI teremtéseit és a Teljes-Valójával át-igazodjon egy másik Birodalomba akkor, amikor egy olyan Új Minőséget szándékozik megnyitni magában, amelynek az Alap-Megnyilvánulása egy másik Birodalomhoz tartozik. Mára a legtöbb Birodalomban törvényes utak nyílhatnak arra, hogy a Birodalom MEGTARTÓJA közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL befogadjon olyan Teremtési Alapot / Teremtési Irányt, amely eredendően egy másik Birodalomhoz tartozott. Ez a Birodalmakban törvényes utat nyithat ahhoz, hogy a Birodalom saját teremtői Birodalom-váltás nélkül is megismerhessék a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK különféle ÖN-JELLEGEIT, és így azokat saját erővé / saját tudássá-tapasztalattá beépítsék a saját teremtő-lényükbe.

      Ma már ezt a TEREMTETT LÉTEZÉSBEN megnyilvánuló Áramlások lehetővé teszik, ha erre megfelelően határozott és erőteljes szándék nyilvánul meg a teremtőkben.

 

20181022 (elérhető ITT):

            „…Az IRGALOM ’Belső Birodalmához’ tartozó különleges egyedi teremtő részben azért került megformálásra, hogy

(…) ráirányítsa a teremtők figyelmét arra, hogy

(a TEREMTETT LÉTEZÉS nagy-TEREMTŐINEK és a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK EGYETÉRTÉSÉBŐL eredően)

VAN

egy olyan Valósan megnyilvánult út,

amely azért van, hogy segítse a törvényes Közeledések / a megtartható teremtéseket eredményező Közeledések és Érintések (ebben új Harmoniák / Új Teremtési Irányok) megnyitását és Megnyilvánítását.

Ez az út pedig az IRGALOM.

 

Ideje

az érintetteknek

’nyitni’

az IRGALOM felé ezen irány megnyilvánítása érdekében is…”

 

20181026 (elérhető ITT):

"...Az IRGALOM Birodalmának ’MEGTARTÓJA’

a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK olyan TEREMTETTJE,

amelynek FŐ MEGNYILVÁNULÁSI IRÁNYA (amelyben TELJES A HATALMA!)

A TEREMTŐK EGYMÁSHOZ KÖZELEBB HOZÁSA

 

A TEREMTÉS Egésze HARMONIÁJÁNAK a MEGTARTÁSA

ez utóbbi érdekében akár MEGERŐSÍTÉSEK MEGNYILVÁNÍTÁSA.

 

AZ EGÉSZ-ÉS-RÉSZEI/RÉSZEK-HARMONIÁJÁNÁNAK-MEGNYILVÁNÍTÁSA

 

ÚJ HARMONIÁK MEGFORMÁLÁSA-ÉS-MEGNYILVÁNÍTÁSA

 

HARMONIKUS KÖZELEDÉSEK TEREMTÉSI ALAPJÁNAK ÉS FŐBB MEGHATÁROZÓINAK A MEGFORMÁLÁSA-MEGNYILVÁNÍTÁSA

ÉS

MINDEN OLYAN TUDATOSÍTÁSBAN VALÓ KÖZVETLEN MEGNYILVÁNULÁS AMI HOZZÁSEGÍTHETI A TEREMTŐKET AZ EGÉSZ-ÉS-RÉSZEI/RÉSZEK HARMONIÁJÁNAK A TUDATOSÍTÁSÁHOZ ÉS MEGNYILVÁNÍTÁSÁHOZ..."

 

Az írás folytatódik a III. részben, elérhető ITT

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!