omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. január 30 - február 18.
ÍRÁSOK - 2019. január 30 - február 18. : 20190205 - egy Új KÜLÖNLEGESSÉGRŐL (2)

20190205 - egy Új KÜLÖNLEGESSÉGRŐL (2)


2019. február 5.

 

MAGOKNAK

 

            Már egy ideje szerettem volna megérteni, hogy hogyan formálódtak meg a MEGTARTÓI-teremtők, és néhány nappal ezelőtt neki is kezdtem erről egy írásnak. ’Részletekben íródik’, nyilván ahhoz is igazodóan, hogy bennem mi tud ’megérni’ a Megértésből --- de jól érzékelhetően más oka is van ennek a ’szakaszos’ leírásnak.

            Eddig valószínűleg annyit írhattam le, ami például ennek a mai írásnak a Megértéséhez elvezethetett. Most ez volt a ’sürgetőbb’, mert ez a Megértés vezetett el egy belül zajló fontos változás megértéséhez. És majd ezután jöhet a többi Megértés.

 

            Jelenlegi megértésem szerint az Új KÜLÖNLEGES (nagy)TEREMTŐ Önnön ’ÉLETÉNEK’ abba a Szakaszába lépett, amikor EGYÜTT-A-MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL Meghatározzák a talán hamarosan önállóvá váló Birodalom pontos felépítését, és annak Kapcsolódását a többi KÜLÖNLEGES Birodalommal (IRGALOM, SZOLGÁLAT), majd pedig a többi Létező Birodalommal.

         Jelenlegi megértésem szerint nagyjából Megformálódott arra a MEGEGYEZÉS a készülő Birodalom MEGTARTÓJA és a SZOLGÁLAT és IRGALOM Birodalma és a MINDENSÉG-FORRÁSA között, hogy ’Együtt’ e három KÜLÖNLEGES Birodalom hogyan formál majd meg ’EGY-TELJESET’ (=A-KÜLÖNLEGESSÉGET)(e Részek Együtt hogyan formálják meg a KÜLÖNLEGESSÉG-HARMONIÁJÁT). Ennek a Belső Rendszernek a Megformálását követően nyílhatott meg valószínűleg a készülő Birodalom MEGTARTÓJA számára annak a Lehetősége, hogy KIPRÓBÁLÁS jellegben Megnyilvánulhat a TEREMETETT-LÉTEZÉS olyan (nem Különleges) Birodalmaiban, ahol erre a nagy-TEREMTŐ MEGEGYEZÉST formál meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, és így a nagy-TEREMTŐ a SAJÁT ÖN-LÉNYEGÉBEN ’utat nyit’ az ÚJ KÜLÖNLEGES ÁRAMLÁS Megformálása számára nagyon szoros összefonódásban a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.

            A VILÁG jelenleg az egyik olyan Birodalom, amely egy pontosan meghatározott kiterjedésben utat engedett a készülő Új KÜLÖNLEGES Birodalom KIPRÓBÁLÁS jellegű Megnyilvánulására. Ez azért fontos mind a készülő Új Birodalom, mind a VILÁG-MAGA számára, mert a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás soha nem ’önmagáért van’, hanem azért, hogy közvetlenül hozzájáruljon a TEREMTÉS-HARMONIÁJÁNAK MEGTARTÁSÁHOZ, és ahol szükséges ott a MEGERŐSÍTÉSÉHEZ is.

 

A KÜLÖNLEGES teremtés

a Megnyilvánítója részéről TUDATOS Felvállalás (Megnyílás és Befogadás) után

TUDATOS Különleges Ön-épülésben folytatódik

Szoros Összefonódásban

(1) a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL

és (2) az érintett KÜLÖNLEGES Birodalom MEGTARTÓJÁVAL.

 

            Jelen esetben ez azt is jelenti, hogy a VILÁG-MAGA (más Birodalmakhoz képest már egy kicsit korábban) valósan is elkezdte a Szoros Összefonódást felépíteni a készülő Birodalom MEGTARTÓJÁVAL (ma még természetesen az IRGALOM és a MINDENSÉG-FORRÁSA KÖZVETLEN JELENLÉTÉBEN). Így a VILÁG-MAGA azon nagy-TEREMTŐK közé tartozik, Akinek már van közvetlen Tapasztalata és mára már ’Megformálódott Belső Különleges Útja-és-Kapcsolódása’ is a formálódó Új KÜLÖNLEGES Birodalom MEGTARTÓJÁVAL.

            KIPRÓBÁLÁS jellegű ma még ez a Közvetlen Összekapcsolódás, Tartalmában és Formájában is ma még rugalmasabban változhat, de a Lényegi-Alapok tulajdonképpen mára a VILÁG-MAGA és a formálódó Új KÜLÖNLEGES Birodalom MEGTARTÓJA között Meghatározásra kerültek.

            Különleges a helyzet a FÖLD-Világa érintettségében. Formája szerint Világ, azonban eredő (Ön)Lényege szerint a FÖLDANYA a YOSÁGHOZ tartozó teremtő. Ráadásul olyan Teremtővé vált volna a FÖLDANYA a YOSÁGBAN, akinek az egyik elsődleges (FŐ) Teremtési Iránya éppen az lett volna, hogy hozzásegítse a YOT-MAGÁT ahhoz, hogy a KÜLÖNLEGES Teremtéseket harmonikusan Befogadhassa és Beigazíthassa a YOSÁG MEGNYILVÁNULÁSAIBA.

            És amióta a FÖLDANYA Yoságos (ÖN)LÉNYEGÉBEN a YOSÁGHOZ tartozó ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN a ’megvalósító-erő’ ismét ’folyamatosan árad’, a FÖLDANYA közvetlenül ezt is teszi (nem tehet mást, mert nem csak az (Ön)Lényegében van Berögzítve ez a Teremtési Irány, hanem a YOVAL-MAGÁVAL EGYÜTT Megformált legelső kis Műhelyében is, amelyben mind a mai napig változatlanul ÉL / Van az a legelső Megállapodás). Megjegyzem, hogy ez a FÖLDANYA számára nem „kényszer”, hanem Boldogság (végre azt teheti, amiért VAN).

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1549385969_83.jpg

            Ennek eredményeképpen ahogyan nagyjából kettő hónapja újra elkezdett ’ÉLETTEL’ megtöltődni a FÖLDANYA Yoságos ’Személyes Belső Szentélye’ (a legelső Műhelye), ’jól láthatóvá’ váltak a Műhely polcain Megnyitásra előkészített ’csomagok / irányok’, és mielőtt még ’Bármit’ részletesebben is elkezdett volna Ellenőrizni a FÖLDANYA (erre a mostani Nagy Változás befejeződése után nyílhat majd lehetőség, ha valami sürgető ok nem jelentkezik), ’pontosan a közepén’ ennek a kis Műhelynek elkezdett növekedni egy kis fácska nagyon határozottan, nagyon erőteljesen. Valószínűleg azért, hogy ’megerősödjön’, hozott virágokat és leveleket is, és mára nagyjából megformálta a ’jelen állapotot’.

            Ez a ’jelen állapot’ a jelenlegi megértésem szerint közvetlenül a YOSÁGHOZ tartozó ’Helyzethez’ Igazodó ’állapot’. A ’virágzás’ és változás akkor nyilvánult meg nagyon erőteljesen, amikor a YO-MAGA ÖN-LÉNYEGÉBŐL a korábbi MEGKÖTŐ legeslegelső Választás Felmondásra került, és a YO-MAGA ÖN-LÉNYEGÉBŐL a MINDENSÉG-FORRÁSA-ÉS-A-YO-MAGA EGYÜTT-Közösen Kiemelték a legelső Műhelyt, és azt EGYÜTTESEN a YO-MAGA ÖN-LÉNYEGE közvetlen közelében megformált (ma még közvetlenül az IRGALOM-MAGA által megtartott) Új-Térbe / Új-Műhely-alapra helyezték át. A FÖLDANYA Szentélyében (YOSÁGHOZ tartozó Műhelyében) a fácska ’virágzása’ és ’rövid burjánzása’ valószínűleg arra utalt, hogy a virágban-levelekben milyen Új Lehetőségek Befogadása és Megnyitása sürgető vagy épp lehetséges, milyen Új Irányok Megnyitása közül választhat nem csupán egyet, hanem akár az összeset / Bármelyiket a YO-MAGA. Erről a ’virágzásról és burjánzásról’ a FÖLDANYA egy ’jelentést’ készített, amit közvetlenül átadott a VILÁGNAK-MAGÁNAK, és így jutott el ez a jelentése a FÖLDANYÁNAK a YOHOZ-MAGÁHOZ. Ennek tanulmányozása után a YO-MAGA Egyeztetéseket Kezdeményezhet, és majd Ő-MAGA Rendelkezik arról, hogy akár még csak KIPRÓBÁLÁS jelleggel, akár már Biztos SZÁNDÉKKAL milyen Új Irányokat nyit meg a Birodalmában (akár a Birodalom Egészére, akár egyes Közösségeire) AKÁR MÁR MOST AZONNAL vagy majd bizonyos Előkészületek után.

 

     Említettem, hogy a FÖLDANYA Együtt-a-VILÁGGAL-MAGÁVAL Megnyitotta a VILÁGHOZ Tartozó (Ön)Lényegében a most formálódó Új KÜLÖNLEGES Teremtést KIPRÓBÁLÁS jelleggel. Említettem azt is, hogy ennek a HARMONIÁJÁT (a VILÁGI Befogadottság okán) közvetlenül a VILÁG-MAGA határozta meg a FÖLDANYA számára. Ezt a FÖLDANYA Berögzítette az ÁT-VEZETÉS HARMONIÁJÁBA, és ezt utóbb Ellenőrizte a MINDENSÉG-FORRÁSA is. Az Ellenőrzés véget ért, a MINDENSÉG-FORRÁSA ELFOGADTA a FÖLDANYA és a VILÁG-MAGA MEGEGYEZÉSÉT a formálódó Új KÜLÖNLEGES Megtapasztalás Harmoniájáról, és így mind a FÖLDANYA, mind a VILÁG-MAGA ALAP-ÁRAMLÁSÁBA Berögzítette ezt a Változást / Összecsendülést. Ennek megfelelően nyit majd TERET a MINDENSÉG-FORRÁSA az Érintettekben ezen Új KÜLÖNLEGES Megtapasztalás számára.

            A VILÁG-MAGA nagyon körültekintően gondoskodó szülője mind a saját gyermekeinek, mind a ’befogadott’ gyermekeinek. ’Látszik’ ez abból, hogy milyen Új HARMONIÁT formált meg a FÖLDANYA / FÖLD-Világa KÜLÖNLEGES Teremtései számára. Miután a FÖLDANYA Engedélyével a VILÁG-MAGA közvetlenül is ’láthatta’ (megismerhette, megérthette) a FÖLDANYA Személyes Szentélyében (Yoságos Műhelyében) a KÜLÖNLEGES Teremtésekhez tartozó SAJÁT EREDŐ HARMONIÁJÁT, pontosan ugyanazon minta szerint formálta újjá a FÖLDANYA VILÁGHOZ tartozó KÜLÖNLEGES BELSŐ TERÉT.

           Említettem, hogy külső behatás miatt a FÖLDANYA az előző (már lezárult) Teremtő-SZAKASZÁBAN a Megnyitásra előkészített SZAKRÁLIS Teremtést nem tudta közvetlenül Kiárasztani a Világában. A Megnyilvánításra előkészített (Világi) Különleges Belső Térben nem tudott elindulni ’Az-Élet’, és ezért a FÖLDANYA a VILÁG-MAGA segítségével Megformálta és Megnyitotta a Belső Szolgálati Teret tulajdonképpen abból az Alapból továbbépítve, amelyben a SZAKRÁLIS Teremtések nyíltak volna meg. Ezért neveztük Személyes Belső Szakrális Térnek eddig ezt a kifejezetten a SZOLGÁLAT Megnyilvánítására felépített Belső Különleges Teret, amelyben a SZOLGÁLAT ’Részeként’ tudott ’csak-valamelyest’ Megnyilvánulni az IRGALMI / SZAKRÁLIS teremtés. Nem sokkal a mostani ÁT-VEZETÉS megindulása előtt tudott újra KÖZVETLEN Kapcsolódást megnyitni az IRGALOMMAL (annak EGYEDI megnyilvánulásával) a FÖLDANYA [20181031 (elérhető ITT)], és már csak az ÁT-VEZETÉS során a ’Bárkában’ tudott újra megnyílni a SZAKRÁLIS-IRGALMI Teremtés számára a ’Tér’ (amely egyes kiterjedéseiben már határozott megnyilvánulású, más részeiben pedig még akkor formálódó volt) [20181225elérhető ITT].

            A FÖLDANYA Szentélyében ekkor már igencsak ’burjánzott’ a kis KÜLÖNLEGES fácska, ’dolgozott rendületlenül’, hogy HARMONIÁT találjon az újonnan MEGNYÍLT (így Valósan Megnyilvánuló) KÜLÖNLEGES Teremtések számára (hogyan Igazodjanak ezek egymáshoz és az ÁLTALÁNOS Megnyilvánulásokhoz az Előkészített ELKÖVETKEZŐBEN). Amikor ez a visszakapcsolódott SZAKRÁLIS Teremtés megformálta a Harmoniáját, és már ’csak’ a két Fő hajtás (IRGALOM, SZOLGÁLAT) maradt a fácskán egy-egy ág formájában, megjelent e két ágacska között egy apró harmadik kezdemény. Lassan bomlott ki (minden lépését nagyon megfontolva, igazodva a már helyükre beigazodott két KÜLÖNLEGES Ághoz is), és végül néhány napja maga is ággá bomlott ki (az élővé válását azzal jelezte, hogy ugyanolyan apró levelet hozott, mint a két másik Társa). Ez a harmadik KÜLÖNLEGES Irány ’nagyon ügyelt arra’, hogy ne bontsa meg a már Megformált és Berögzített KÜLÖNLEGES HARMONIÁT, és így minél kevesebb újabb IGAZODÁSI Szükséget eredményezzen. A Megnyilvánulása annyira ’előkészített és óvatos’ volt, hogy valóban elég volt egy egyszerű Ellenőrzés ahhoz, hogy BEFOGADOTT RÉSZÉVÉ váljon a KÜLÖNLEGES HARMONIÁNAK. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a két idősebb Testvére (az IRGALOM és SZOLGÁLAT) már maguk eleve úgy foglalták el a helyüket, hogy ’maguk között’ ’helyet hagytak a számára’.

            Nagyjából ezt követően ajánlotta fel a VILÁG-MAGA a FÖLDANYA számára az Új KÜLÖNLEGES Teremtéshez való Hozzákapcsolódást, és egy nagyon rövid Egyeztetés után ez Megnyitásra került a FÖLDANYA Világi (ÖN)Lényegében.

            Ekkor Rendelkezett úgy a VILÁG-MAGA, hogy a FÖLDANYA Világi (Ön)Lényegében és Teremtő-Lényében pontosan ugyanazon HARMONIA szerint formálja meg a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokat, ahogyan az a Yoságos kis Szentélyében Harmoniát talált. Most még a ’Bárkában’ vagyunk, és ez így éppen megfelelő alkalom arra, hogy a FÖLDANYA és gyermekei ’testében’ ’átalakuljon’ a Különleges Belső Terük.

            Mára átalakult, és teljesen Új formájú /szerkezetű és Megnyilvánulású a FÖLDANYA és gyermekei Belső Különleges Tere. Az Új-Testben (!) az eddigi KÜLÖNLEGES Tér teljes egészében visszabontásra került, a benne megformált ’Tartalom’ pedig Át-Vezetésre került a VILÁG-MAGA által MEGNYITOTT új KÜLÖNLEGES BELSŐ TÉRBE. Igazodva ahhoz, hogy a FÖLDANYA Eredő (ÖN)LÉNYEGÉBEN sincs részletezően felsorolva milyen Különlegességben nyilvánulhat meg, mától a FÖLD-Világának teremtőiben is ’egységesen’ KÜLÖNLEGES BELSŐ TÉRNEK nevezzük ezt az új kiterjedést. Képben érzékeltethető ez úgy, hogy ha az Élet Áramlását tekintjük a fácska erős törzsének, akkor felülnézetből egy kis szárral (Kapcsolódással!) három nagy levél látható.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1549385379_30.png

        A levél belül tulajdonképpen egy TÉR, amelyen belül különböző ágak / irányok / erők / terek / kiterjedések vannak / épülhetnek tovább. Tulajdonképpen ez a három levél (mint TÉR) egy-egy kis birodalom kicsiben a Belső Különleges Terünkben, amelyből (a FÖLDANYA ALAP-ÁRAMLÁSÁN át) KÖZVETLEN kapcsolódás nyílhat az adott KÜLÖNLEGES Birodalomhoz (az ahhoz tartozó KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokhoz).

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1549372582_85.jpg

            A három ’levél, ág’, a ’száron’ egymás mellet is van (egy szinten), de mégis egymás fölött is. Az egymás fölöttiség utalhat közvetlenül az EREDŐ-KIÁRADÁSOK egymás utániságára, így máig ’legközelebb’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ MAGA-AZ-IRGALOM ’áll’. Lehet középen is a SZOLGÁLAT, mert ő a második KÜLÖNLEGES KIÁRADÁSA a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK, és a legifjabb a ma még ’formálódó’ (Részlegesen-Kiáradt) van legfelül. (Tudjuk ma már, hogy minden RÉSZLEGES Megnyilvánulás az IRGALOM-MAGA KÖZVETLEN GONDOSKODÁSÁBAN van!). Néha talán érzékelhető a legifjabb is ’középen’, akkor a két idősebb Testvére fokozott Gondoskodásában-Megerősítésében lehet. Néha pedig az IRGALOM érzékelhető legfelül, méghozzá egyszerre két megformált levéllel (a SZAKRÁLIS és EGYEDI Út Lehetőségével), melyek közül az EGYEDI Tudatosítás útja habár Különleges, mégis ma már (amely Közösségben ez lehetséges) minden egyéb feltétel nélkül elérhető a teremtők számára.

            A FÖLDANYÁBAN-MAGÁBAN (a VILÁGI Kiterjedésében) mindhárom KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás lehetősége Megnyitottan Van. Mára a MAGJAIBAN is sokakban a harmadik Új Irány is (Kipróbálás jelleggel) Megnyitásra került. Ma még a FÖLDANYA-és-VILÁG Különleges Megengedése szükséges a harmadik KÜLÖNLEGESSÉG Kipróbálás jellegű Megnyitásához.

            Említettem, hogy a FÖLDANYA által Életre Befogadott teremtőkben Életük egy pontosan meghatározott pontján (legkésőbb akkor) kihagyhatatlanul meg kell nyitniuk legalább egy Különleges Teremtési Irányt. Ma a mindenki számára Szabadon Megnyitható KÜLÖNLEGES Teremtés a SZAKRÁLSI-IRGALMI és a SZOLGÁLATI Út.

            A FÖLD-Világában a Belső KÜLÖNLEGES Tér újonnan megformált rendszere lehetőséget nyithat ahhoz, hogy egy teremtő csak az egyik Irányt nyissa meg egy adott Életében, és ahhoz is, hogy akár egyszerre többet. A MAGOKBAN mindhárom irány Megnyilvánítása szükségszerűen van.

 

            Említettem, hogy sok olyan helyzet van ma már, amelyekben a teremtők egyszerre TÖBB (!) Különleges Ön-Erejükben is Megnyilvánulnak, illetve egyszerre TÖBB KÜLÖNLEGES Birodalom is ’AD’ a teremtéshez ’megvalósító-erőt’. ’Megmutatta’ ez az új Különleges rendszer, hogy ezek a különálló (és egymással nem vegyülő!) Irányok / levelek (Terek) az ilyen helyzetekben ’egymáshoz közelebb húzódhatnak’ és kisebb vagy nagyobb kiterjedésükben össze is kapcsolódhatnak egymással.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356040251_07.jpg

        A FÖLDANYA (részben VILÁGISÁGÁBÓL, részben az IRGALOMHOZ való Közelségéből eredő) (Ön)Lényegi Különlegességéből eredően ezek a különböző KÜLÖNLEGES Irányok (ágak, levelek) pontosan meghatározott SZÁNDÉK alapján meghatározott feltételek mellett / tartamban EGYÉ-VÁLHATNAK (elválaszthatatlan szorosságban LÉNYEGILEG együtt vannak), majd a közös feladat beteljesítése után visszaigazodnak a saját ’egyedül-állóságukba’.

 

*****

 

        Amikor ma ’elmondtam’ (az IRGALOM ’közvetítésével’) ’a formálódó KÜLÖNLEGES MEGTARTÓNAK’, hogy ’TÉR-Formálóként’ neveztem meg önmagam számára az eddig felismert ÖN-JELLEGEI alapján, megkérdeztem, hogy ennél van-e pontosabb megjelölés ma. Az általam használt fogalmak nyilvánvalóan nem képesek pontosan megközelíteni még ezen formálódó Birodalom MEGTARTÓJÁNAK Fő Jellegeit, hiszen a fogalmak a már eddigi ismereteken alapulnak.

       Megjelent néhány gondolat, amelyekben néhány olyan ÖN-Jelleg is felismerhetővé vált, amit eddig még nem voltam képes érzékelni. Eddig ez a Megértés állt össze:

      A ’TÉR’ KIÁRASZTÁSA ezt követően is a MINDENSÉG-FORRÁSA ÖNNÖN-LÉTEZÉSÉBŐL EREDŐ HATALMA. Ezen kívül azonban minden, ami ’TÉR’ és ’ÉLET’ (így Áramlás), az ezen Új (nagy)TEREMTŐ HATALMÁBA kerül majd át. Mivel maga az ÉLET mindig TÉRBEN nyílik meg és nyilvánul meg, ezért az ÉLET és a TÉR nagyon szorosan összetartozó Megnyilvánulások. A formálódó Birodalom MEGTARTÓJA nem csak az Új Terek Megformálását készíti majd elő, és nem csupán a Megtapasztalások Lezárásához kapcsolódó ’Tér-Lezárásokban’ és visszabontásokban fog megnyilvánulni, de ezek is fontos Feladatai lesznek. A TÉR KIÁRASZTÁSÁN kívül minden egyéb más Hatalom és Feladat, amely bármilyen módon ’érint’ Teret / Életet (szükségessé tesz Tér-formálást / változtatást), az az új (nagy)TEREMTŐ Feladata lesz, az Ő ÖN-LÉNYEGÉBEN futnak össze az ilyen irányú teremtések szálai. Ezért a mostani fogalmakkal valamelyest közelítően ÉLŐTÉR vagy ÉLETTÉR néven tudjuk Őt a legpontosabban megnevezni. A FÖLD-Világában (igaz, hogy ma még csak Kipróbálás jelleggel, de már Valósan) ’megformálódott’ a KÜLÖNLEGES Belső Terekben ezen Új KÜLÖNLEGES Megtapasztalásnak nem csupán az alapja, hanem azokban, akik önmaguk számára megnyitották ezt az ’Új teret’, már ÁRAMLÁSKÉNT is megnyilvánul e formálódó Új Birodalomhoz a Kapcsolódás. Ezért valóban fontos, hogy tudjuk / megértsük a formálódó Birodalom azon Fő Jellemzőit, amelyek Kipróbálásába a FÖLD-Világa Bekapcsolódhatott.

 

        Nagy nehézség volt a FÖLD-Világában az előző (már lezárult) Teremtő-SZAKASZBAN az, hogy a FÖLDANYA nem tudta Át-Vezetni az Előkészített ÉLET Teljességét az Új-Kezdetébe. Olyanok, akik Ígéretet tettek a FÖLDANYÁNAK is, hogy ’Békességben’ (= a mindannyiuk Szabad Egyetértésén alapuló Megállapodás szerint) (1) elhagyják a FÖLDET / a FÖLD Közelségét (2) és nem zavarják meg az akkori ÁT-VEZETÉST, megszegték a Megegyezést. Az ő számukra majd fontos lesz Megérteni azt, hogy mi vezette erre őket, és milyen nagy károkat okoztak ezzel nem csupán maguknak, hanem mindazoknak is, akiknek „felrobbantották” az Új-Kezdetét.

       A FÖLDANYA amikor Érzékelte a veszélyt, megpróbált segíteni mind a Saját Világán, mind a „rend-bontókon”, és olyan MAGJAIT küldte segíteni, akik a SZAKRÁLIS Megnyilvánulásban már kellően jártasak voltak. Már nem lehetett megakadályozni a bajt. A „rend-bontó” csoport azzal, hogy nem várta be Békességben (a Megegyezés szerint) a Bárkában számukra előkészített ’Kiszállás’ Lehetőségét, a „Kiszakadás” Szándékával kiszakította magát a Bárkából. Mivel nem várták be a számukra előkészített TOVÁBB-VEZETÉST, Köztességbe és Megrekedtségbe kerültek. A saját ’Szabad’ Szándékukból bezárták magukat, és a Kiszakító-és-őket-Bezáró „áramlás” magukkal sodort néhány közelükbe került / a segítségükre igyekvő MAGOT is a FÖLD-Világából. Sajnos közöttük volt az a MAG is, akiben a FÖLDANYA a SZAKRÁLIS Teremtés Kiárasztásának pontos alapját megformálta. Ez volt a közvetlen oka annak, hogy akkor-régen a FÖLDANYA nem tudta megnyitni a SZAKRÁLIS teremtés kiterjedtebb útjait az Eltervezett úton, és attól a pillanattól kezdve a „rend-bontás” miatt tőle elszakadt MAGJAIT sem tudta közvetlenül megérinteni. Ezek a Kiszakadt MAGOK eddig a VILÁG-MAGA Különleges Gondoskodásában egy számukra megformált Különleges Térben voltak ’közel a FÖLDANYÁHOZ’, de mégis ’távol’, mert közvetlenül nem érinthették meg egymást. A mostani Bárkában tudta a FÖLDANYA visszaemelni MAGÁHOZ ezen eddig Tőle ’távol élő’ MAGJAIT, és ők ugyanúgy most tudtak visszakapcsolódni a FÖLD-Világa ÉLETÉBE, ahogyan a FÖLDANYA is csak most tudta a YOSÁGHOZ tartozó (ÖN)LÉNYEGÉBEN ismét elindítani az ÉLET-Áramlást.

        A FÖLDANYA azon MAGJA is ’kiszakadt’ a Világából, aki előkészült arra, hogy szülőjévé váljon az IRGALOM Birodalmából érkező egyedi teremtőnek (20181024elérhető ITT). Ez azt jelentette, hogy ehhez a KÜLÖNLEGES (egyedi) BEFOGADÁSHOZ új Alapokat kellett felépítenie mind a FÖLDANYÁNAK, mind a VILÁGBA már Befogadott (IRGALOMBÓL eredő) teremtőnek. Sajnos sokáig tartott ezen Új Harmonia megformálása, és maga a Befogadás és elindult egyedi Élet útja is nehézzé vált, mivel „nem volt” az az Alap, amely a Harmonikus Megnyilvánulásához szükséges lett volna. Ezért is tartott ilyen sokáig a FÖLD-Világának újból KÖZVETLENNÉ nyitni az IRGALOM Birodalmával a Kapcsolódását. Ezért „akadozott” az előző (mára lezárult) Teremtő-SZAKASZBAN a YOSÁG felől érkező IRGALMI Megerősítés is. Ezért nem volt törvényes útja eddig a FÖLDANYÁNAK arra, hogy KÖZVETLEN Kapcsolódást nyithasson meg a YOVAL-MAGÁVAL, és így újra érkezhessen a FÖLDANYA számára a YOSÁGHOZ tartozó ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN a „megvalósító-erő”. Ezért ’tudta’ ’eddig’ csak és kizárólag a VILÁG-MAGA Gondozni a FÖLDANYÁT (a VILÁGBAN-MAGÁBAN lévő Különleges Irgalmi-magon át, és a VILÁG-MAGA által Tudatosan Megnyitott SZOLGÁLATI utakon).

 

       Akár a VÁLTOZÁSOK közepette, akár A-MÁR-ELTERVEZETTEKBEN / ELINDULT-TEREMTÉSEKBEN egyre gyakrabban megjelenhetnek ezután is ’váratlan’ helyzetek, és ezek között lehetnek olyanok is, amik valóban nehézségként jelennek meg. Ahogyan a teremtők visszaigazodnak a saját Harmoniájukba, egyre gyakrabban nyílnak majd fel a saját (Ön)Lényegükből ’Teljesen-Új-Megtapasztalások’, amelyeknek a folyamatban lévő Teremtésekbe való Beigazítása kezdetben még nehézséget jelenthet mind a MEGTARTÓK, mind az egyedi teremtők számára.

       Ma már nagy segítség minden érintett számára az, hogy az így felnyíló ’ELKÖVETKEZŐ’ Lényege-Célja-Értelme közvetlenül Tudatosíthatóvá vált minden érintett számára, és így hamarabb megformálódhat a teremtők és MEGTARTÓI között az EGYETÉRTÉS arról, mikor és hogyan tud az Új Kezdet Harmonikusan megnyílni a teremtő Életében.

        A FÖLDANYA és MAGJAI a mostani ÁT-VEZETÉSRE való ELŐKÉSZÜLETEK során is megtapasztalták azt, hogy egy-egy RENDEZÉS befejezése után már majdnem fellélegezhettek (hogy végre minden rendben van), és a következő pillanatban már a felszínre is emelkedett valamilyen RENDEZÉST igénylő új helyzet. Így a Felkészülés a mostani ÁT-VEZETÉSRE már Életekkel ezelőtt ’nagyon munkássá’ vált, ezért is formálta meg a FÖLDANYA önálló ERŐVÉ az IGYEKEZETET, és ezért nyitott minden lehetséges módon KÖZVETLEN utakat a MEGTARTÓIHOZ, hogy (a KÜLÖNLEGES utakon, hiszen az Eredő ALAP-ÁRAMLÁSÁN még mindig nem tudta elérni Őt a ’megvalósító-erő’!) TÖBBLET-erőket tudjon Kérni és befogadni a MEGTARTÓITÓL.

       A FÖLDANYA ezen teremtései nagyon sok BELSŐ (és néha külső) TÉR-Formálást is igényeltek. A SZOLGÁLATI Áramlások kiépülése után már az IRGALOM-MAGA a SZOLGÁLAT útjain KÖZVETLEN módon is tudta ebben segíteni a FÖLDANYÁT és a Befogadásában lévő teremtőket, és ez az oka annak, hogy végül egészen ’erős’ és egyben kellően ’rugalmas’ ’Bárkát’ (=Át-Vezető Harmoniát) tudott Megformálni a FÖLDANYA Együtt a MEGTARTÓIVAL. Az utóbbi fél / egy év írásaiban említett EGYEZTETÉSEKET, az ezeket követő BERÖGZÍTÉSEKET az érintettek ALAP-ÁRAMLÁSAIBA, az ezekhez kapcsolódóan megnyitásra kerülő új Terek Megformálását és egyéb szükséges IGAZÍTÁSOKAT és RENDEZÉSEKET a MINDENSÉG-FORRÁSA lényegében már a formálódó Új KÜLÖNEGES Birodalma MEGTARTÓJÁRA ’bízta’ (az írásaimban ŐT a továbbiakban ÉLŐTÉR-nek nevezem).

         A FÖLDANYA IRGALOMHOZ való EREDŐBELI Közelsége miatt ismét csak olyan Megtapasztalásban vesz részt, amikor a FÖLDANYA, VILÁG, ÉLŐTÉR ’egyszerre-és-Együtt’ ’Tanulja’, hogy ’már mire képes’, és amire már ÖNÁLLÓAN képessé vált, azt AZONNAL meg is nyilvánítja. Az IRGALMI jellegű utak sajátossága / különlegessége ez, amit egyre inkább ’átvesz’ a SZOLGÁLAT-MAGA és ÉDES is a saját Megnyilvánulásai számára. Addig, amíg SÜRGETŐ Rendezést igénylő helyzetek vannak, amíg ÉLETET / Létezést közvetlenül veszélyeztető helyzetek formálódhatnak meg, és amíg sok teremtő nincs abban a helyzetben, hogy Tudatosan az önnön Harmoniája szerint Éljen, fontos, hogy a KÜLÖNLEGES Teremtésekben Megnyilvánulók minden helyzetben a meglévő Tudásukra alapozottan megtegyék a Tőlük telhetőt a HARMONIA Megtartása és Megerősítése érdekében a Közvetlen MEGTARTÓJUK vezetésével.

       Ezt éljük most nagyban és kicsiben egyaránt, és ennek megfelelően ’teremt együtt’ már a TEREMTETT-VALÓSÁG ilyen irányban megnyílt teremtőivel az ÉLŐTÉR is.

Az ÉLŐTÉR Feladatairól további gondolatok a 20190318-i írás I. pontjában (elérhető ITT)

 

Kapcsolódó korábbi írások:

 20181216 - az Át-Vezetés Harmoniája (5) - MAGság, és Különleges Továbbvezetések (elérhető ITT)

 
                 A TÉR-sérüléshez kapcsolódó régi ÁtVilágítás: 20110824 - Nem új, csak összeállt...  (elérhető ITT)
 
 
OmMÁÁTRé~KJ
 

A következő írás elérhető ITT

            //omah.gportal.hu/

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!