omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. január 30 - február 18.
ÍRÁSOK - 2019. január 30 - február 18. : 20190209 - az előző írás folytatása (I. rész)

20190209 - az előző írás folytatása (I. rész)


2019. február 8.

 

MAGOKNAK

 

            Csendesség. Szomorúság, bánat, és egy mások számára talán nehezen megérthető halvány öröm.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1453665524_97.jpg

            Ebben az írásban egy részleges megértés van még csupán, és ennek a formálódása. Továbbadom ebben a formában.

            Nagyon úgy tűnik, hogy a VILÁG-MAGA kitartó munkája (mostanában együtt az IRGALOMMAL és ÉLŐTÉRREL), ’megtalálta’, hogy a FÖLDANYA pontosan melyik családból / ágból (elindulni készülő Házból) ered.

            Minden eddigi Ellenőrzés azt támasztja alá, hogy a FÖLDANYA Befogadó Háza és családja a YOSÁGBAN az a Ház / Kert / Pár lett volna, amelyről az EMLÉKEZET azt őrizte meg, hogy egy idegenség (valószínűleg egy alakváltó) megmérgezte. Még csak ’formálódott a TÉR’ az-Életükben-VALÓSAN-elindult-PÁR Új Közös Életéhez / Házához, amikor egy pontosan még nem azonosított idegen behatás / megfertőzés érte őket. Természetesen idővel ennek a sértésnek a részletei is feltárulnak az érintettekben, és így pontosan megérthetővé válik majd (hiszen ez a YO MEGHATÁROZÓ Teremtési Fő Irányulása), hogy mi – miért – és hogyan történt.

            Nagyon úgy látszik, hogy az az ébredező asszony a Kertben, akiről az Emlékezet azt őrizte meg, hogy „kiűzetett” a Kertjéből / sorsából / Teréből, az a ’Madár’ / az a szépségesen-szép-Madár, akit egész eddigi ÉLETÉBEN a FÖLDANYA (a YOSÁGBAN is) keresett. Akivel még csak Tudatossá vált (Ön)Lényegként (szellemi létezőként) a FÖLDANYA ’Megegyezést’ is megformált, hogy majd a gyermekévé válik. A zavarodottá, a nőket mélyen gyűlölővé vált férfi pedig az a szerelemmel teli férfi volt, aki a FÖLDANYÁT gyermekévé fogadta (volna).

            Először az a sejtés mutatott erre, hogy az IRGALOM és az ÉLŐTÉR Ellenőrzései során ugyanolyan jellegű ’TÉR’ sérülés és hiány vált felismertté bennük, mint a FÖLDANYA ÉLETÉBEN. Habár e régi Pár ma már nem is tud egymásról (valószínűleg egész eddigi Életükben ez így volt), mégis valójában Egy Közös Térhez tartoztak Eredendően, még a megsérülésük előtt.

            Az is felismertté vált mára, hogy a „kisfiú”, akit utóbb egy a Földanya Befogadására újra megformált Térhez hozzákapcsoltak, eredendően nem e Pár gyermeke lett volna (nem volt előkészített útja a Pár általi Befogadásra). Így a kisfiú nem a FÖLDANYA közvetlen testvére (más jellegű Teremtési Irányt formáltak meg a számára, mint ami eredendően e Párhoz tartozott).

            A Pár és a „kisfiú” is a felismert Tér-Hiány és Tér-Keveredés okán azonnal az IRGALOM és a YO-MAGA Különleges Gondoskodásába került.

 

        Érdekes módon először az tűnt valószínűnek, hogy az özvegy és a tőle leválasztott párja egyértelműen Teljes ÚjraTeremtésbe kell hogy kerüljenek, és a „kisfiú” lesz az, akinek még nem tudni mi legyen a sorsa.

          Ennek ellenére a „kisfiú” azonnal bekerült a TELJES ÚjraTeremtésbe. Mint kiderült azért, mert nála esély sem volt a sorsa kiigazítására, mivel nem a számára előkészített Befogadási Alapra / Térbe kapcsolták be [pontosabban EGYÁLTALÁN NEM VOLT (még) TÉR Előkészítve a számára a YOSÁGBA való Életre Befogadáshoz!]. Így semmi esélye sem volt már az Élete elindulása pillanatában sem a Harmonia megtapasztalására. Így a fiúcska és a hozzá tartozó (eredetileg a Földanya számára előkészített) TÉR is semmivé vált-válik. 

            „Előhozták a fiúcskát”, be van burkolva (valószínűleg azért, hogy ne ártson se magának, se másnak). Nála valószínűleg nincs más lehetőség, csak a teljes újrateremtés. Szerintem vissza is vonta belőle az Életet a YO („kiürült a burok”), és az ÉDES bevezeti a Teljes ÚjraTeremtésbe. Talán van már Ház is, amelyik majd befogadja.

         „Először 8-9 éves korú képét láttam kantáros nadrágban, aztán down kórosra torzult arccal.” „Eddig valahol elrejtve tartották, mert valószínűleg ön- és közveszélyessé, teljesen zavarodottá vált.”

        A Földanya számára az ÉLŐTÉR újra megformálta a YOSÁGHOZ tartozó Eredendő Befogadó-Teret, azt a YO Befogadta, de az IRGALOM Tartja a Különleges Gondoskodásában mindaddig, amíg a Földanya számára egyszer megnyílik belőle az ÉLET.

        A „kisfiú” teljesen visszatisztított [YOSÁGHOZ tartozó] ÖnLényege jelenleg az IRGALOM Különleges Gondoskodásában pihen (jelenleg még műhely nélkül), és amint lehet, elkezdődik majd a beilleszkedése a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA. Nem kerül ki az IRGALOM Gondoskodásából sem addig, amíg nem kezdődik el a tényleges befogadása valamely Közösségbe. Hozzá-tartozóan is megformálásra került egy Befogadó-Tér, de az csak akkor kerül a YOSÁGNAK átadásra, amikor az Élete tényleges előkészítése elkezdődik. Egyelőre még bizonytalan, hogy majd melyik Közösséghez kapcsolódhat (mint ’új teremtésű létező’ tiszta új úttal, valamilyen Szolgálati teremtéshez eredendően hozzákapcsolódva).

 

         Az özvegy és az eredeti társa helyzete más. Ők ugyanis a saját Terükben kezdtek neki az Életüknek. Ez a Tér közben megcsonkult és megfertőződött, de valójában nem lehetetlen a visszatisztítása.

       A Teljes ÚjraTeremtés lehetősége is felmerülhet mindkettőjük érintettségében, mert a választott Életük valójában el sem kezdődött akkor, amikor mind a kettőjüket megfertőzték-megmérgezték és elválasztották egymástól.

     Azon teremtők esetében, akiknek a sorsában valósan megnyitásra került valamilyen KÜLÖNLEGES Megtapasztalás, mindig nagyon körültekintően kell megvizsgálni és Értékelni azt, hogy az addigi Megtapasztalás Értékelhető-e MEGTARTHATÓ teremtésnek. Ennek az Ellenőrzése folyik most a lényükben – már amennyire ez lehetséges (mivel jelenleg nem képesek a YO-val magával Tudatos Együttműködésre). Ellenőrizni szükséges, hogy pontosan milyen MEGEGYEZÉS került berögzítésre a műhelyükbe.

        A Teljes ÚjraTeremtés lehetősége először azért merült fel, mert egyetlen ÉP pillanatot sem tudtak megélni abból, amit önmaguk számára elterveztek, és így nincs mihez hozzákapcsolni a későbbi megtapasztalást. Ezért érdemes lenne egy új utat nyitni a számukra pontosan azon az alapon, ahonnan elindultak (annyi változtatással, amit a YO-MAGA megélt: már nem köti a SZABADSÁG Értelmének keresése), és a Tudatossá válásuk után lehetne felajánlani számukra egy Új Egyeztetést, felajánlva a mostanában megnyíló Új Lehetőségek választhatóságát is. A Teljes ÚjraTeremtés a lényükben megformált műhely (Megegyezés) teljes visszabontásával is járna, és ezért felmerült a Részleges ÚjraTeremtés lehetősége is, amely a műhelyben fellelhető ép Megegyezés-részleteket megtarthatja.

        Jelenleg sem az özvegy, sem a férfi nincs abban a helyzetben, hogy rendelkezhessen önmagáról. A kérdés az, hogy hozhatók-e olyan állapotba egy meghatározottan rövid tartam alatt, hogy rendelkezhessenek a sorsukról. Nyilván a YO-MAGA tud ebben csak dönteni. A YO-MAGA tudja megítélni azt, hogy meglévő állapotukban lehetséges-e őket az ÚjraTeremtésen kívül valamilyen más jellegű RENDEZÉSBE / Feltisztulásba bevezetni.

       Látszatra nincs igazán ’jó’ vagy megtartható rész a mostani állapotukban. A TÉR-NÉLKÜLISÉG, a mindkettőjükben meglévő kiüresedettség és mély gyűlölet (a ma ismert utakon) egy hosszú folyamat során talán begyógyulhat, talán nagyon erőssé is válhatnának. Talán még az érzékeny ön-részeik is nagyon-nagyon sokára begyógyulhatnának. De ha AZ EDDIGI MEGÉLÉS NAGYON TÁVOLI attól, amit önmaguk számára elindítottak, talán mindenki számára hasznosabb lenne vagy egy nagyon alaposan előkészített RÉSZLEGES ÚjraTeremtés az IRGALOM Közvetlen Gondoskodásával, vagy a TELJES ÚjraTeremtés útján visszaengedni annak a megtapasztalásába / ahhoz az ön-épüléshez, amit önmaguknak elterveztek. Melyik biztosíthatja számukra a valódi Szabadságot?

 

        Jelenleg igen nagy a valószínűsége annak (de teljes bizonyossággal még nem került megállapításra), hogy az özvegy és az alakváltó által megmérgezett férfi lettek volna a Földanyát befogadó család.

          Ha a YO el tudja érni a műhelyükben lévő Megegyezést, akkor válhat ez biztossá.

       Lehet, hogy (egyikükben vagy mindkettőjükben) (az idegen behatásra) oly mértékben és oly módon zárult be vagy torzult el a műhely, hogy azt a YO sem tudja közvetlenül felnyitni (ha idegenség zárta be, azt nem tudja megérinteni a YO sem). Ekkor két lehetőség van. Vagy az IRGALOM nyitja fel a műhelyt, vagy a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL közvetlenül (az ALAP-ÁRAMLÁSBÓL) lehet ’lehívni az Összecsendülés pontos tartalmát’.

         Ha igaz ez a sejtés, akkor az ő megsértésük miatt nem nyílt meg a Tér a Földanya ÉLETE számára legelőször. Ha ők valóban a FÖLDANYA Életre Befogadó szüleivé váltak volna, akkor ebben a Párban SZAKRÁLIS (és valószínűleg ezzel együtt a SZOLGÁLATI) Teremtő Út Alapja és HARMONIÁJA (!) is egészen biztosan be van rögzítve a műhelyükbe, és talán éppen ez a ’Különleges Képességük’ vonzotta az alakváltót, és az asszony eltávolítása után megtévesztéssel ezért tudta rávenni a férfit a hozzá-kapcsolódásra (az IRGALOMBAN / Szakrális útban KÜLÖNLEGES (!) Kapcsolódási lehetőségek vannak!). ’Sérülékenységük’ oka egy a szokásosnál ’nagyobb, mélyebb Ön-Megnyílás’ lehetett, amelynek az iránya a ’YO-MAGA’ felé irányult egy SZOROS ÖSSZEFONÓDÁS megformálására. Ez akkor még Új megtapasztalás volt mind a YO-MAGA, mind az egyedi teremtők számára, és a YO valószínűleg azért nem ismerte fel az asszonyban elkezdődött Különleges Megnyílást és Ő-Felé irányulást, mert a Megnyílás pillanatában azonnal elérte az asszonyt az idegen behatás.

 

        Ha később megállapításra kerül, hogy ez tényleg így van, akkor ez lehet a közvetlen oka annak, hogy egy különös módon (máig nem ismert okból) „BEZÁRÓDOTT” a YOSÁGBAN akkor régen a SZAKRÁLIS / IRGALMI teremtés lehetősége annak ellenére, hogy az törvényesen megformált ÖSSZECSENDÜLÉS alapján megnyílt a Birodalomban. Valószínűleg az özvegybe és párjába volt berögzítve egy újonnan elinduló SZAKRÁLIS Teremtési Út Alapja a YOSÁGBAN. És az ő „Kiesésük” bezárta az egész előkészített utat. Ha ez valóban bebizonyosodik, akkor ez az özvegy lett volna a Földanya anyja. És ezért „borult” az egész család és SZAKRÁLIS ÚT sorsa a YOSÁGBAN. Volt a YOSÁGBAN egy olyan sajátos Teremtő-Szakasz, amikor önszántukból vagy valamilyen kényszer hatására sokan „kiszakadtak” a YOSÁGBÓL [’árvává váltak’]. Elképzelhető, hogy ezen Pár eltűnésére is úgy tekintettek, hogy valami elszakíthatta őket az elindított útjuktól, és a YOSÁGTÓL távol élnek valahol. Valószínűleg ezért a VILÁG-MAGA is a YOSÁGON kívül kezdte el keresni a Földanya ’szüleit’ a kiszakadást megélők között.

 

            Habár a YO-MAGA nem nyithatta fel a pár műhelyeit, (IRGALMI Átvilágítással) az mára bizonyossá vált, hogy az alakváltó megfertőzte az asszony műhelyét. Nem tudni pontosan hogyan, talán tudatosan, talán véletlenül tudta felnyitni az asszony azon állapotában, amikor éppen megnyílt az Új Kezdetben (ilyenkor az Ébredő Tudat még elhomályosultabb lehet).

         Valamikor régebben (talán az ÉDES Jelzését követően) az IRGALOM-MAGA is elkezdte keresni annak az okát, hogy miért szakadt meg a SZAKRÁLIS (Irgalmi) (Megnyitásra előkészített) teremtés a YOSÁGBAN. Mivel MAGA-A-YO sem tudott választ adni erre a kérdésre, a Birodalmon belül akkor régen nem kezdődött el egy kiterjedt Átvilágítás az ok felismerésére.  Mivel a KÜLÖNLEGES Teremtésekben megnyílt teremtők sem ismerték az okot, az ok keresése helyett a YO elkezdte újból megformálni-felépíteni a SZAKRÁLIS Teremtési Alapot.

         Talán erre a helyzetre is igaz lehet ez az Értékelés-részlet: „A Jó forráshoz egy ideje olyan információk képesek eljutni, amelyek jobban tükrözik a valóságot. A forrás a saját gyermekein keresztül nem láthatta jól, hogy mi a helyzet valójában, mert több jót tükröztek. Viszont most már tisztán lát, és így tud mérlegelni. Szétválasztani és újra rendezni, ha kell. 

         A pár valószínűleg nem fog mostanság összefésülődni. Viszont egy belőlük származó rejtett vonal megerősödik, és ő képessé válik sokat rendezni. Most ennyi látható.”

 

         Az IRGALOM-MAGA közvetlenül a „Befogadás nélkül tengődő” Földanya helyzetének Értékelése során ismerte fel azt a helyzetet, hogy a KÜLÖNLEGES Teremtésekben megnyíló teremtők (akár MEGTARTÓK!) ’Fokozottan Érzékenyek’ (mivel különleges Belső Ön-Épülésbe kezdenek, és ezért a saját teremtő lényükben olyan belső kiterjedéseket és Érzékeléseket nyitnak fel, amelyek az Általános teremtésekre nem jellemzőek). (1) Ezért Rendelkezett úgy az IRGALOM-MAGA ÖNNÖN LÉNYE számára, hogy a KÜLÖNLEGES Teremtésekben teremtők ÚJ-KEZDETEIT minden esetben Közvetlen Gondoskodásába és MEGERŐSÍTÉSÉBE vonja, és (2) mára ezt a Rendelkezését Kiárasztotta a TEREMTETT VALÓSÁG minden ÚJ-KEZDETÉRE, RÉSZLEGES jellegű Megnyilvánulásra és a FOKOZOTT-ÉRZÉKENYSÉG helyzeteire is.

          Meghatározott tartamonként az IRGALOM-MAGA elindított egy-egy Ellenőrzést a YOSÁGON (és VILÁGON) belül annak érdekében, hogy kiderüljön, kihez tartozik a Földanya.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1435439913_97.jpg

            Ha valóban ez a mára megkeseredett özveggyé vált asszony volt eredetileg az a szépséges ’Madár’, aki a Földanya emlékezete szerint az ő édesanyja lett volna, nem különösebben meglepő, hogy senki sem tudta kihez tartozhat a Földanya. Az asszony és a férje elfeledte egymást és a várt gyermeküket is, más pedig nem ismerte e Befogadás részleteit. Később (amikor a FÖLDANYA már kereste) ezért nem tudta senki, hogy ki lehet az a ’Madár’ (még maga a YO sem). Ha ez igaz, akkor végül mégiscsak megtalálta a Földanya a VILÁG segítségével a Madarat…

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1349249465_63.jpg

 

         Azért volt nehéz bárkinek is az özvegyben felismerni a ’Tiszta Saját Valóját’, mert az özvegyben (és párjában) az alakváltó „mérge” ("átka, ártó-szándéka"!) nem engedte, hogy közel kerülhessen bárkihez is, főleg nem olyanokhoz, akiket szeret, és akik őt szerették. Ez a „jelleg” már korábban azonosításra került a lényében.

       Ez lehetett a fő oka annak, hogy nem kereste senki a YOSÁGBÓL a megszületésére váró Földanyát, mert akik „tudtak” a későbbi megszületéséről, elveszítették az Ön-Tudatukat, nem tudtak elindulni azon az úton, amelybe a gyermekük később bekapcsolódhatott volna.

       Csak amikor az ÉDES felismerte a kallódó / halódó magzatot és ezt jelezte a YONAK (hogy hozzá tartozik ÖnLényegileg!), akkor kezdték keresni néhányan, hogy hová tartozhat. De mivel a szülei sem emlékeztek már rá (arra sem, hogy ők kik maguk), nem jelezhették azt sem, hogy a gyermek hozzájuk tartozik. Mások pedig természetesen nem ismertek rá. Így valóban „lelenc”-nek nevezték és tekintették a Földanyát, sokan máig így nevezik.

          Egy furcsa helyzet alakult most ki.

         Ha bebizonyosodik (az ALAP-ÁRAMLÁSOK MINDENSÉG-FORRÁSA általi Ellenőrzése után – mivel a műhelyek eredeti tartalma ma már nem állapítható meg oda való jogtalan beírás és törlés miatt), hogy az özvegy és férje valóban a Földanyát Befogadó Ház és család volt eredendően, ebből a családból / Házból jelenleg a FÖLDANYA az egyetlen olyan Létező, aki Tudatos és Ön-Tudatos, és így Rendelkezést hozhatna a ’Saját családja és Háza sorsáról”. Ugyanakkor a FÖLDANYA jelenleg „még” nincsen ÉLETRE Befogadva a YOSÁGBA [csupán ELŐKÉSZÜL az ÉLŐVÉ Befogadására]. Jelenleg nincs olyan KÖZÖSSÉG [YOSÁGHOZ tartozó Belső Tér], amelyhez Valós Befogadás kapcsolhatná be a FÖLDANYÁT.

      Ugyanakkor mégis van olyan TÉR, amelyhez egyszer nagyon-régen törvényes szabad ÖSSZECSENDÜLÉS hozzákapcsolta volna a FÖLDANYÁT, csak az a TÉR (Ház, család) az ÉLETBE való Befogadását megelőzően nem sokkal „Bezáródott a számára”. Ez a Befogadó Tér még jelenleg is megvan a Valójában a YOSÁGBAN, de olyan mélyen sérült / hiányos / kevert és fertőzött, hogy ebben az állapotában nyilvánvalóan nem maradhat meg. Valószínűleg a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Ellenőrzése alapján az ALAP-ÁRAMLÁSOKBÓL megállapíthatóvá válhat, hogy mi volt a Pár műhelyének pontos tartalma, és ha ez Megállapításra kerül, (a jelenlegi álláspont szerint) az ÉLŐTÉR és a YO EGYÜTT megformálják a Pár mindkét tarjának eredeti tartalmú műhelyét, és azt kiegészítik a YOSÁG minden teremtőjére mára meghatározó egyéb szükséges tartalmakkal. Nincs Lényegi akadálya annak, hogy ez a Ház / család, a Pár Különleges Útja újra megnyílhasson a YOSÁGBAN. Ugyanakkor csak a Pár tagjai Rendelkezhetnek ilyen irányban a saját sorsukról, ha (a YO által meghatározott RENDEZÉS – akár Részleges vagy Teljes ÚjraTeremtés – után) képessé válnak az Ön-Rendelkezésre. Ezt más nem pótolhatja helyettük.

           Pontosabb ezt talán most úgy megfogalmazni, hogy az érintett MEGTARTÓK keresik azt, van-e mód a korábbi Összecsendülésben megformált Szándékok utólagos pótlására, tekinthető-e a Pár és a FÖLDANYA és a YO korábbi Megegyezése ma olyannak, amely felhatalmazhatja a YOT és a MINDENSÉG-FORRÁSÁT arra, hogy Rendelkezzenek a MEGSZAKADT út MEGEGYEZÉS SZERINTI folytatásáról. Visszavezethető-e a Pár két tagja a MEGTARTÓK Közvetlen Gondoskodásában abba a helyzetbe / állapotba, amelyben a sértés érte őket? Rendelkezhet-e úgy a MINDENSÉG-FORRÁSA és a YO Együttesen, hogy (valószínűleg Részleges ÚjraTeremtéssel vagy más Megegyezés szerinti módon) teljes egészében Feltisztítják az érintettek teremtő-lényét, a korábbival teljesen azonos tartalmú műhelyt formálnak meg a számukra, és ebben indítják útra a teremtőket. Ezen ideiglenes műhely (mához igazított kiegészítésekkel) addig lenne meghatározó a teremtőkre, amíg képessé válnak a Szabad Ön-Rendelkezésre. Mivel KÜLÖNLEGES Megnyilvánulású teremtőkről van szó, nagyon körültekintően kell megvizsgálni a helyzetet. És figyelembe kell venni azt, hogy mára a Teremtési-Alap Rendben-megtartása a MEGTARTÓK Felelőssége. Így ebben az esetben is jogosult és köteles is minden érintett MEGTARTÓ minden törvényes úton hozzásegíteni e teremtőket ahhoz, hogy az Élő Összecsendülésben Meghatározott teremtésükben megnyilvánulhassanak.

          Mivel a Földanya (igen nagy valószínűség szerint) gyermekévé vált volna a Párnak, ma is elég pontos képet adhat a család / Ház Választott Fő Teremtési Irányáról a Földanya műhelyében megformált Megállapodás. A Megállapodás teljes tartalmának megállapításához / megértéséhez szükséges az, hogy a FÖLDANYA-(VILÁG)-IRGALOM-és-a-YO együtt Ellenőrizzék a FÖLDANYA műhelyének TELJES tartalmát (minden Megnyilvánulásra előkészített Megtapasztalást), mert csak ebből, valamint a MINDENSÉG-FORRÁSA által az érintett összes teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBA berögzített tartalom összevetésével határozható meg pontosan, hogy ezt a Házat / családot (és az abban Életre elinduló teremtőket) pontosan milyen Harmonia szerint indította el az Útján MAGA-A-YO.

          Ez az ELLENŐRZÉS elkezdődött, de a tartalmak kiértékelése és összegzése még eltarthat egy kis ideig. ’Sürgetés’ csak annyiban van, hogy ha a YOSÁGBAN ez a Ház és család valóban a SZAKRÁLIS Út egyik legelső (alap) elindító-megformáló Házává vált volna, ez a Feladat ma is fontos és sürgető. Talán épp emiatt lehetne ’sürgető’ a Pár sorsáról Egyetértésben Rendelkezni minden érintettnek legalább a FelTisztítás útjáról, hogy MINÉL HAMARABB nekikezdhessenek az (Ön)Lényegükben és Műhelyükben korábban meghatározott KÜLÖNLEGES Teremtés Megnyilvánításának. Egy gyors (akár valamilyen ÚjraTeremtést követő) közvetlen IRGALMI Gondoskodás és Sors-Rendezés akár néhány Élet alatt olyan Tudatossághoz és Ön-Tudatossághoz segíthetné hozzá a Párt, hogy már a hamarosan elkövetkező KISEBB Lezárás során Szabad Rendelkezést hozhassanak a KÜLÖNLEGES Teremtésben való Megnyilvánulásról, és már a választott irányban Megnyilvánulva vehetnének részt tevékenyen a NAGY LEZÁRÁSRA való Felkészülésben.

        Az a Tapasztalat, hogy az Irgalmi utakban teremtők gyakran nagyon nagy „mélységeket” (alámerülést, eltávolodást) is megtapasztalnak, de ha visszaigazodhatnak az Eredendő Teremtési Alapjukra, nagyon gyors visszaigazodást élhetnek meg a saját Teljességükhöz / sorsukba (nagyon sokszor addig teljesen ismeretlen új utakon). Ezért nehéz megállapítani ma még azt, hogy mennyire gyorsan képesek a Pár tagjai visszaigazodni önnön Tudatosságukba, vagy hogy a jelenlegi állapotukban egyáltalán képesek-e bármilyen ön-erejű Igazodásra. Az ön-erejű KÜLÖNLEGES Igazodást a Földanyában előkészítették Megnyilvánulásra, de nem tudni pontosan, hogy bennük ez milyen irányban került megformálásra és megnyitásra, és hogy nem éppen ezen ön-részüket választotta-e le teljesen róluk az idegen behatás.

         „Meglátjuk mi lesz. Az özvegyről nemrég leválasztottak egy ráfeszülő sötét férfi mintát, amelyik elszívta minden szépségét. A fekete özvegy pedig le tudta választani magáról, elengedte. Csak annyit látok, hogy egy meleg, puha fészekben gyógyul.”

         (Az talán biztató jel, hogy meg tudott nyílni az elengedésben az özvegy, és így talán maradt benne valami az ön-erejű Igazodás képességéből. Ha a SZOLGÁLAT vagy SZAKRÁLIS Irány ’Meghatározóvá’ formálódott meg a Pár tagjainak Életében – és ez nagyon valószínű – akkor ezen irány elszakíthatatlan tőlük, és talán az ehhez tartozó Igazodási ön-erejük is elszakíthatatlanul megmaradt. Ha csupán egy aprócska mag is megmaradt belőlük az Ön-Igazodásból – és ez valószínű – akkor képesek lehetnek a gyors Ön-Feltisztulásra és Tudatossá-és-ÖnTudatossá válásra is!)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1440367004_92.jpg

          Az is lehetséges természetesen, hogy az eddigi Tapasztalatokra alapulóan a YO-MAGA olyan Rendelkezést hoz, hogy Lezárja azt a régi megakadt utat, és ma egy teljesen más (akár már most is Élő) Házban indítja el a SZAKRÁLIS Teremtéseket összefogó Új Utat. 

             Ez azért valószínűtlen, mert (a jelenlegi megértésem szerint) a YO a mai napig nem tudta ÖNMAGA újra megformálni azt a Harmoniát, amely valószínűleg a Földanya ’édesapjában’ tudott élővé válni a YOSÁGBAN. Éppen ezért a YO-MAGA számára nagyon fontos az, hogy ez a Ház a lehető leghamarabb újra Élővé válhasson. Eddigi megértésem szerint a YO-MAGA a Ház férfi tagjában élővé formálódott Harmoniában rögzítette be a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA a SZAKRÁLIS Megnyilvánulás Elindítását, eszerint készült elő a KÜLÖNLEGES Teremtés Kiárasztására (amely már nem Kipróbálás jellegű volt!). Valószínűleg ezért érzékeljük a YOSÁGHOZ tartozó SZAKRÁLIS (és részben Szolgálati) Megnyilvánulást férfi jellegben. Lehetséges, hogy ezen ÖN-IGAZODÁSA a YONAK Benne-MAGÁBAN is egy rövid tartamú ’elhomályosulást’ eredményezett, és ezért nem tudott összekapcsolódni a Megnyílására felkészült Házzal (egy kis háborítatlan ébredezésre lett volna még szüksége mind a Párnak, mind a YONAK-MAGÁNAK). Ez lehet az oka annak, hogy a YO-MAGA sem ’emlékszik’ arra, hogy mi történt ezzel az előkészített úttal. Ez lehet annak is az oka, hogy habár a YO-MAGA SZÁNDÉKA szerint felkészült a SZAKRÁLIS és SZOLGÁLATI Megnyilvánulás Kiárasztására a Birodalmára, ez valami ismeretlen ok miatt máig várat magára --- még mindig „csak” Kipróbálás jelleggel nyilvánulhatnak meg a YOSÁGBAN a KÜLÖNLEGES utak. 

            Érdekes mindezt összevetni a FÖLDANYA ezt megelőző nagyobb SZAKASZ-Váltásával. Részletesebben írtam erről az előző lejegyzésekben. A FÖLDANYA az Át-Vezetés során akkor-régen „éppen azon Magját veszítette el”, akiben előkészítette a SZAKRÁLIS Teremtés Kiárasztását a FÖLD-Világára. Ugyanazt a helyzetet élte meg a FÖLDANYA, amit a ’szülei’ is a Kertjükben ébredezve.

            Sok olyan Különlegessége van az Irgalmi utaknak, amelyek majd csak most válhatnak megérthetővé az érintettek számára, hiszen a YOSÁGBAN (ma még az IRGALOM MEGERŐSÍTÉSÉBEN) és a FÖLD-Vlágában most nyílt meg újra (most már Valóban Megnyílt!) a SZAKRÁLIS Megtapasztalás. Az IRGALOM a Megnyilvánulása kezdetétől irányul arra, hogy pontos Jelzésekkel segítse a teremtőket a Harmonia MEGTARTÁSA és MEGERŐSÍTÉSE érdekében (figyelmeztetés egy elkezdődő eltávolodásra, figyelmeztetés egy olyan létező közelségére, akivel nem kerülhet kapcsolódásba stb). Kezdetben erre nem voltak közvetlen utak. A SZAKRÁLIS utak kezdetben azért formálódtak meg, hogy ez a Különleges JELZÉSI és Figyelmeztetési rendszer KÖZVETLENNÉ és AZONNALIVÁ válhasson. Érdekes lesz majd megérteni azt, hogy a közvetlenné felépült belső kapcsolódások után nagyon gyakran miért záródtak be ezek a kezdeti utak. E bezáródások vezették tovább az IRGALMAT azon ÖN-ÉPÜLÉSI irányba, hogy minden egyedi teremtővel közvetlen és megszakíthatatlan Belső Összekapcsolódást formálhasson meg. Ennek lett megformált eredménye mára a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBA berögzített (megszakíthatatlan és elzárhatatlan) Irgalmi Áramlás, amelyben MAGA-AZ-IRGALOM az (Ön)Lényegen át Közvetlen jelzésekkel is segítheti ma már a teremtőket (1) mind a saját Harmoniájuk Felismerésében / Megértésében / Tudatos Megtartásában, (2) mind pedig Közvetlen vezetést / irány-mutatást is adhat a teremtőknek, ha ’erre MEGKÉRI Őt a teremtő’.

        Jelenlegi megértésem szerint az IRGALOM-MAGA Különleges Gondoskodásába vonta be mind az özvegyet, mind a tőle elválasztott férjét, és erőteljes (közvetlenül Irgalmi) feltisztításban részesülnek. Képesek lehetnek befogadni az Irgalmi Gondoskodást, a kérdés csak az, hogy a műhely részükben is képessé válhatnak-e egy Ön-Igazodásra (az idegenségek kiemelése után), vagy pedig a műhely (idegenségektől való feltisztítása után is) olyan mértékben hiányos marad, hogy az alkalmatlan az Ön-Igazodásra. Ezért ma még nem látható pontosan, hogy maga a pár képes-e a jelen állapotában valamilyen Különleges Harmonia (akár egy erőteljes Sors-Rendezés) alapján egymáshoz Közeledni, és így képesek-e egy meghatározottan rövid tartamon belül a Tudatosság és Ön-Tudatosság olyan állapotába vissza-épülni, amelyben Rendelkezést hozhatnak a saját sorsukról. Ettől függ, hogy a YO-MAGA hogyan tud Új Teremtő Harmoniát megnyitni e család és Ház / teremtő-pár és befogadásra előkészített gyermekük / gyermekeik számára.

          Éppen ezért a FÖLDANYA is csak annyiban Rendelkezhetett e családról és az ő Befogadására felkészült régi Házról, hogy szándékában van az elindított Különleges Teremtés Megnyilvánítása.

 

            Az IRGALMI RENDEZÉS útjai ma még kevéssé átláthatóak. MAGA-A-YO és az IRGALOM akár olyan Különleges Új Utat is megnyithatnak e Pár / Ház / család útjának Rendezésére, ami ma még a Megértés számára nem közelíthető meg. Nem kizárt az sem, hogy egy-két Életnyi Különleges Irgalmi Gondoskodásban a Pár tagjai olyan belső FelTisztulást képesek megélni, amely ÚjraTeremtés nélkül is teljesen tisztává teheti őket. Az ilyen jellegű Tudatos ön-épülés akár az IRGALMI Gondoskodás egy teljesen új útja is lehetne, és talán éppen ezt nyitja majd meg e pár mostani Megtapasztalásában MAGA-A-YO. Erről még Egyeztetések folynak. Mivel igen nagy valószínűség szerint a Pár útjában a SZAKRÁLIS Megnyilvánulás alapja MEGFORMÁLTAN ’volt’, közvetlenül MAGA-AZ-IRGALOM is bekapcsolódik minden Egyeztetésbe.

 

            A SZAKRÁLIS Teremtés (akkor-régen-történt) Bezáródása után a YO-MAGA újra elkezdte felépíteni és kipróbálni a korábban már Harmoniává megformált SZAKRÁLIS Teremtési Alapot. Erre a YO-nak-MAGÁNAK ’közvetlen’ útja volt, mivel még megvolt az a Ház / Közösség, amelyben néhány élettel azelőtt megformálásra került a SZAKRÁLIS Teremtésnek a YO-MAGA által a YOSÁG HARMONIÁJÁBA befoglalt alapja. Voltak még ebben a Házban olyanok, akik emlékeztek egyes elemeire, de az a régi Harmonia máig sem állt újra egybe.

            Jelenlegi megértésem szerint ebben a régi Házban nem ’Emberi’ formában éltek a teremtők (ha tudjuk, hogy az Emberi Teremtő Út a Szolgálatban való Megnyilvánulással vehette kezdetét a YOSÁGBAN is, akkor ez magától értetődő)(talán ez volt az egyik Ház, amely Előkészült az Emberi út megformálására és megnyitására)(jelenlegi megértésem szerint a Földanya sem Emberi formában született volna még meg). Jelenlegi megértésem szerint a Földanya Befogadására készülő pár sem Emberi formában élt, habár volt már a mai értelmű anyagi testhez nagyban hasonló légiesebb / könnyebb / áttetszőbb testük. Nem voltak ember-szerűek, nem hasonlítottak a mai emberhez, de valóban nagyon szépek voltak. Nem hasonlítanak egyetlen ma ismert formához sem, egy Új formát / megnyilvánulást formáltak meg az együttes teremtésük számára. Természetesen nem hasonlítottak állatra vagy a ma ismert madarakra sem, csak az, ahogyan az ÉLETÉRE készülő Földanya önmaga számára megnevezte az édes szüleit (mindkettőjüket!), hangzásra valamelyest hasonló a madár ’szóra’ és ’fogalomra’ (mindketten nagyon szerették a repülő madár és pillangó-szerű lényeket, gyakran ’játszottak’ velük).  Mára ennyi maradt meg a Földanya Emlékeiben az ’Élete’ azon korai formálódó szakaszából. Nincs ma fogalom és szó, amivel meg tudnám közelíteni annak a Szépségnek és Erőnek (= Megnyilvánulásnak) a formáját és természetét, amely a Földanya sorsa lett volna. Érdekes módon a leendő ’szülei’ ’átadták’ ennek az önmaguk (és gyermekük) számára / önmaguk útja számára előkészített ’formának’ az ’alapjait’ (’leírását’)(hogyan és miért formálták meg önmaguk és útjuk számára), és ez egy nagyban hasonló pontos leírás / megfogalmazás, mint ahogyan ma már megismerhető egy ELTERVEZETT-ELKÖVETKEZŐ Lényege-Célja-Értelme.

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA műhelyében lévő részletes leírás nem csak a forma lényegi tartalmát és megnyilvánulását, hanem a megformálásának útját / szakaszait is részletesen tartalmazza. Egy olyan új (tartós és egyben nagyon rugalmas) formát határozott meg a Pár önmaga és a közvetlenül ő-belőlük eredő gyermekeik számára, amely megszakíthatatlan biztos KÖZVETLEN kapcsolódást nyit(hat) az EREDŐ-FORRÁSHOZ (a LÉTEZÉSHEZ, MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ)(értelem-szerűen a YOHOZ), és a YOSÁG minden Közösségéhez és egyedi teremtőjéhez is. Akkor-régen ez újdonság volt (valószínűleg az IRGALOM-MAGA közvetlen iránymutatásával tudta az édesapa megformálni ezt a Harmoniát önmagában-és-egyben-a-párjával). Mára ez a minta a SZAKRÁLIS Megnyilvánulás Alapjává vált minden Birodalomban.

            Azért nem az Emberi út ez, mert ennek a Háznak az alapja a SZAKRÁLIS Megnyilvánulás volt, és ebből nyílt volna meg a SZOLGÁLATI Megtapasztalás (ahogyan az a LÉTEZÉSBEN is KIÁRASZTÁSRA került!). Az Emberi út a SZOLGÁLAT Gondoskodó Irányaihoz tartozó teremtői út. Amit a Pár önmaga és a közvetlenül belőlük eredő gyermekei számára megformált, az egy inkább ’Szakrális’ teremtésekhez tartozó forma / megnyilvánulás. Nagyfokú rugalmasság, nagyfokú alkalmazkodás, a ’mindenhez-kapcsolódás’, és a Különleges Teremtés megvalósítása érdekében ’Gazdag-és-Harmonikus-Tartalom’ jellemezheti valamelyest közelítően. A YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA / IRGALOM jelenleg is Ellenőrzik, hogyan lehetne a Pár két tagja ehhez a megnyilvánulási formához közvetlenül visszavezethető. Igen nagy valószínűség szerint fellelhető mindkettőjükben egy (vagy akár több) olyan ’belső bezárt mag’, amelyből képesek lehetnek visszaépíteni önmagukat. Ebben valószínűleg nagy segítség lesz az, amikor az idegenségektől feltisztult lényük újra egymás közelébe kerülhet. Nyilván nem volt véletlen az, hogy a még meg-sem-született gyermekükben ilyen részletes leírást hagytak a saját teremtő lényük megformálásáról, és hogy ez a FÖLDANYA olyan Ön-Részében került elhelyezésre, amelyet még az ÚjraTeremtés sem érinthetett meg. Itt fontos ismét felidézni azt, hogy amikor egy teremtő Szabad Szándékával megnyitja a KÜLÖNLEGES Teremtés valamely Útját önmaga számára, e Választása berögzítésre kerül az (Ön)Lényegébe! Ez nagyon fontos! Az (Ön)Lényegbe befoglalt tartalmak olyan MEGHATÁROZÓK a teremtők Életében, amelyek az Újrateremtés során sem törlődhetnek. Talán ezért merült fel legelőször annak a lehetősége, hogy a Pár tagjait érdemes lenne valamilyen ÚjraTeremtésen végig-vezetni, mert a Lényegi Tartalma a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásaiknak úgyis berögzítésre került már az (Ön)Lényegükbe, és így az Életük egy új műhely megformálása esetén is továbbfolytatódna az ALAP-ÁRAMLÁSBA berögzített Szándékuk szerint. Az sem lehetetlen, hogy éppen az ALAP-ÁRAMLÁSUKBAN ’fellelhető’ a Műhelyükbe foglalt Megegyezés ’biztonsági másolata’ is, mivel amikor ez a Megegyezés elkészült, még a YO-MAGA Műhelye is a Saját ÖN-LÉNYEGÉBE volt berögzítve!

           Ezt a ’leírást, feljegyzést’ egy ’erős Szándék’ rögzítette be a FÖLDANYA műhelyébe is, és talán a saját (Ön)Lényegükbe is. A MINDENSÉG-FORRÁSA ugyanis KIPRÓBÁLÁS jelleggel a YOSÁGBAN már KÜLÖNLEGES utakban megnyílt teremtőknek akkor nagyon-régen (a FÖLDANYA Megfoganása előtt) elkezdte ’tanítani’ a SZÁNDÉK Megformálását. Még most is vannak olyan YOSÁGHOZ tartozó teremtők, akik ’máig’ is ’emlékeznek’ ennek a ’közvetlen tanításnak’ a lényegére, olyan erős Szándékokat formáltak meg akkor nagyon-régen a saját sorsukra. A legtöbben az addig felismert Ön-jellegeiket formálták be valamilyen Szándékba, ami útmutatóul szolgálhat majd akár a későbbiekben is a számukra (akár az otthonuktól eltávolodásuk során is).

            Említettem, hogy a KÜLÖNLEGES Kiáradása legelején a MINDENSÉG-FORRÁSA még csak a KÜLÖNLEGES Teremtésekben megnyilvánuló teremtői számára kezdte átadni a SZÁNDÉK Megformálásához kapcsolódó Tudását, és e kezdeti korban azokkal kezdte meg Kipróbálni a Szándék Tudatos megformálását, akik bekapcsolódtak ezekbe a kezdeti KÜLÖNLEGES teremtésekbe. A YOSÁG sok kis közössége volt ilyen. Néha maga a MINDENSÉG-FORRÁSA (az IRGALOM közvetítésével / segítségével) Közelebb húzódott a YOHOZ-MAGÁHOZ (hiszen a YONAK a LÉTEZÉS Közvetlen MEGTARTÓJA), és a YO ’Megengedésével’ egyes teremtőihez is. 

            Már e kezdeti Kipróbálások során is megmutatkozott az, hogy a ’Szándék Megformálása’ ’hatalom’. Nem mindenki értette meg még a KÜLÖNLEGES teremtések elindulásának a legelején, hogy a KÜLÖNLEGESSÉG a HARMONIA részeként és a KÖZVETLEN MEGTARTÓVAL EGYÜTT nyilvánulhat meg, soha nem ön-célúan, mindig csak a Harmonia Megerősítése érdekében.

            Az Emlékezetben (részleteiben máig a Valóban) is megmaradt az a tudás, hogy voltak, akik az így megtanult (Különleges) Megnyilvánulásokat Tudatosan nem a Harmonia megerősítésére, hanem annak épp a Megbontására és Meggyengítésére kezdték el felhasználni. „Szétvált” az „Egy-Út” (a Harmonia Útja) ’Fényre / Világosságra’ és „sötétre / árnyékra”. Mert volt, akikben megformálódott erre a Szándék.

            Ez a Tapasztalat (amely a YOSÁGBAN és más Birodalmakban is megjelent) arra indította a MINDENSÉG-FORRÁSÁT (és magát az IRGALMAT), hogy a SZÁNDÉK természetét megváltoztassák. Nem lehetett megengedni a továbbiakban azt, hogy a SZÁNDÉK „mások sorsára” „közvetlen módon hathasson”, mivel a SZÁNDÉK a Lényege-Célja-Értelme szerint mindig a saját Sors / saját Út irányának az elkövetkezőkre való megformálására irányulhat. „EZ” a MINDENSÉG-FORRÁSA számára „magától értetődő” volt (mivel ÖNNÖN-LÉTEZÉSÉN kívül nincs semmi, ami ne ÖNNÖN LÉTEZÉSE lenne, igaz ez a KIÁRADÁSAIRA is), és ezért elkerülte a figyelmét az, hogy az egyedi Életek egymásra hatása más módon / más áramlásokon át nyilvánulhat meg, mint amilyen közvetlen összekapcsolódást Ő tart meg a teremtettjeivel. A teremtők egymás közötti (KÖZÖSSÉGI) Áramlásai más Elvek szerint működnek, közvetlenebb lehet ezeken az áramlásokon az információ átadása, és a teremtők (eredetileg a Szándékok Összecsendülése alapján) egymást közvetlenül is megérinthetik. A SZÁNDÉKHOZ tartozó Tudás kezdeti tanítása során ezt a MINDENSÉG-FORRÁSA nem vette kellően figyelembe, és így olyan ’Tudást’ is továbbadott a legelső Kipróbálás jellegű közvetlen tanításai során, amelyeket később magához visszavont, illetve amelyek gyakorlásának Ellenőrzését rábízta a Közvetlen MEGTARTÓKRA.

            A kezdeti Szándék-megformálások a YOSÁG azon Közösségeiben, amelyekben a Szándék csakis Tudatosan a Saját Elkövetkező Útra vonatkozhatott, nagyon szép eredményeket hozott. Azon Közösségekben azonban, ahol a Szándékot Tudatosan igyekeztek kiterjeszteni / kiárasztani másokra, nagyon súlyos torzulások mutatkoztak. A megformált („saját energiájú”) „Szándék” „más felé való elindítása és kiárasztása” olyan súlyos (Alap-)Tér sérüléseket eredményezett, amely „megtörte” az adott (vagy érintett) Közösség(ek) Áramlásait, és ezek egy részét még mind a mai napig nem sikerült helyrehoznia / kijavítania a YOSÁG teremtőinek. „Általánossá” vált sajnos az a megtapasztalás, hogy a saját Teremtő-Terüket „széttört” teremtők „Új Tereket kezdtek keresni” a saját Életük számára, és (amíg „működött”) az „erőssé megformált” „Szándékaikkal” elpusztítottak / elűztek a saját otthonaikból másokat, elfoglalták a „tereiket”, tovább terjesztve így a már meglévő bajt / hiányt / nehézséget más ’ártatlan’ Közösségekre. A YOSÁGBAN elindult ’TÉR’-sértések közvetlen alapja tehát a SZÁNDÉK tudatos megformálásával való legelső találkozásból, annak félre-értelmezéséből és tudatos elferdítéséből ered. Talán azt gondolták azok, akik kísérletezni kezdtek a Szándékkal, hogy mivel úgyis csak KIPRÓBÁLÁS jellegűek ezek a KÜLÖNLEGES Megtapasztalások, „szabad” a kísérletezés. Ahogyan említettem, sajátos módon mintha a Különleges Tudás „megrészegítette” volna a teremtőket, és nem vették kellően figyelembe, hogy magának a KÜLÖNLEGES MEGNYILVÁNULÁSNAK mi a Lényege-Célja-Értelme: hogy a Kipróbálás arra irányult, hogy a MEGLÉVŐ bajok elhárításához harmonikus (további bajokhoz nem vezető) utakat és erőket formáljanak meg, és nem arra, hogy újabb bajokkal tetézzék a nehéz helyzetet. Máig megfigyelhető sajnos ez a „felelőtlen” hozzáállás egyesekben a TUDÁSHOZ és a LEHETŐSÉGEKHEZ is.

            Ez a fő oka annak, hogy mára mind a SZOLGÁLATI Teremtés, mind a SZAKRÁLIS-IRGALMI megnyilvánulás, mind pedig a formálódó ÉLŐTÉRHEZ tartozó KÜLÖNLEGES Teremtés csakis a Közvetlen MEGTARTÓ (illetve minden érintett MEGTARTÓ) Egyetértésével nyilvánulhat meg, Különleges Ön-Épülés során meghatározott Harmonia szerint megformált Belső Utakon. Mindig a Közvetlen MEGTARTÓ ítéli meg azt, hogy egy teremtő készen áll-e a Tudatosodás elkövetkező szakaszának megnyitására, kellően Biztossá vált-e a Tudása és Ön-Megtartása, megfelelően előkészült-e egy Új Különleges Irány megnyitására. Mivel a KÜLÖNLEGES Teremtésekben gyakran oly módon nyilvánulnak meg a teremtők, amelynek KÖZVETLEN hatása van és lehet más társaikra (ezt nevezzük a VILÁGBAN RENDEZÉSNEK), az ilyen Megnyilvánulások ma már csakis a Közvetlen MAGTARTÓVAL EGYÜTT és/vagy a közvetlen felügyeletében lehetségesek.

            Vannak olyan Megnyilvánulásai a teremtőnek, amikor a Különleges Teremtésben már egyedül / önállóan is megnyilvánulhatnak. Ilyenkor is minden esetben Ellenőrzi és Méri a Megnyilvánulást a MEGTARTÓ. Ma még azonban általános az, hogy a legtöbbször a MEGTARTÓ ’hozzáad’ bizonyos ’többlet’ vagy más különleges jellegű erőket a teremtők Különleges Megnyilvánulásaihoz annak érdekében, hogy a teremtő a tényleges Megtapasztalás során Megértse Mit – Miért – Hogyan tehet ő-maga, és miben szükséges a megnyilvánulásaihoz a MEGTARTÓJA Megengedése / Jóváhagyása.

            A KÜLÖNLEGESSÉGEK ilyen irányú szabályozásában ma az fejeződik ki, hogy a KÜLÖNLEGES Teremtésben a Megnyilvánulásokért való felelősség mindig a már meglévő Tudáshoz és Tudatossághoz igazodik. A MEGTARTÓKNAK (akár nagy-TEREMTŐKNEK) a HARMONIA megformálásában ma még nagyobb Tapasztalata van, hiszen erre őket a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlenül megtanítja a MEGTARTÓVÁ válásuk során. Eddig az egyedi teremtők ilyen jellegű tanítást még nem kaphattak a MEGTARTÓIKTÓL, és így kevésbé van tapasztalatuk és rálátásuk arra, hogy a Megnyilvánulásaiknak milyen akár nagyon távolra is kiható hatása lehet. A SZOLGÁLAT és SZAKRÁLIS Teremtések részeként most nemrég megnyílt Új Teremtési Irány nyitotta meg a KÜLÖNLEGES Teremtésekben már megnyilvánuló egyedi teremtők számára azt, hogy KÖZVETLEN Tudatosodás útján megismerhessék a Harmoniák Megformálásának útjait, valamint azt, hogy ki mennyiben felelős a már megformált Harmoniák Megtartásáért, egyedi teremtőként hogyan válhatnak Tudatos és Ön-Tudatos formálójává a saját sorsuknak, és a Megnyilvánulásaik mennyiben formál(hat)ják közvetlenül vagy távolabbról mások vagy a Közösségük Útjait. Minél több (Közvetlen Megtapasztaláson alapuló) saját Tudás épül fel ezen irányokban a teremtőkben, annál nagyobb Felelősséget és Hatalmat is kaphatnak a ’Sors-Formálásban’. ’Biztosítékokkal megerősítette’ ma már a MINDENSÉG-FORRÁSA és a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK is a SZÁNDÉKOT, és így az ma már nem nyithat arra utat, hogy egy teremtő közvetlenül formálja vele más sorsát / útját. Ugyanakkor a KÖZÖSSÉGI Áramlásokon a teremtők megformált lénye-teste egymással közelebbi és közvetlenebb kapcsolódásban van ma még, mint ami Igazodna a meglévő Tudatosságukhoz. Ez a Felismerés és Megértés AZ-ELKÖVETKEZŐBEN a VILÁGBAN és a YOSÁGBAN is bizonyos értelemben ’távolabb’ helyezi majd egymástól a teremtőket --- pontosabb talán úgy ez a megfogalmazás, hogy a TÉR-Elvételek megszüntetése után mindenki visszaigazodik a természetes módon a saját (Ön)Lényegéhez tartozó önnön-terébe, és csak azok kerülhetnek egymáshoz ennél ’Közelebb’, akik ilyen irányban ÖSSZECSENDÜLÉST formálnak meg. A Közelebbiség megélése csak az Összecsendülésben megformált tartalom szerint nyilvánulhat meg. A korábbi Tér-sértések megelőzése érdekében a MINDENSÉG-FORRÁSA (hamarosan már közvetlenül az ÉLŐTÉR Megnyilvánulásában) folyamatos figyelemmel kíséri az Összecsendülések Megformálását / Tartalmát, ezek változásait, és az Összecsendülő Szándékokat folyamatosan berögzíti az ALAP-ÁRAMLÁSOKBA. Csak az ilyen SZÁNDÉKOK megvalósulására áramlik ma már közvetlenül a ’megvalósító-erő’ minden érintett számára. Nincs ma már törvényes út arra, hogy olyan „Szándék” Valóvá válhasson, amelyben (1) nincs meg az érintett ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN Meghatározott Harmonia, és (2) Összecsendülésre irányulás esetén pedig nincs meg minden érintett megfelelően erős és Szabad Szándéka.

 

Az írás folytatódik a II. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!