omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. január 30 - február 18.
ÍRÁSOK - 2019. január 30 - február 18. : 20190213 - MAGOKNAK - a SZAKRÁLIS Teremtésről - az előző lejegyzések folytatása (5. rész)

20190213 - MAGOKNAK - a SZAKRÁLIS Teremtésről - az előző lejegyzések folytatása (5. rész)


Az írás 4. része elérhető ITT

20151127 (elérhető ITT):

            „…Ilyen Különleges Kéréssel ma még jellemzően a SZAKRÁLIS (és Szolgálati) Útban teremtők nyilvánulhatnak meg a FÖLD-Világában.

            Az ilyen KÉRÉS ’Lehetősége / Útja’ egyedileg nyílik meg minden érintett számára. A Kérés Megnyílásának Pillanata egy különleges összegzése is általában az adott létező / teremtő addigi Szakrális / KÜLÖNLEGS (!) jellegű útjának, vagyis mindannak, amit Tudatosított [megtanult és megélt] a Közössége Harmoniájának Megtartását és Megerősítését szolgáló teremtései során. Ebben az értelemben a KÉRÉS Megnyilvánítása egyfajta „Mérés” és Értékelés [ebben ön-értékelés is].

          Amikor közeledik e KÉRÉS Megnyílásának a Lehetősége, akkor a FÖLDANYA Különleges ERŐIVEL közvetlenül is segíti az érintett [SZAKRÁLIS (vagy bármilyen KÜLÖNLEGES) Útban Jelenlévő] teremtőt abban, hogy világosan átlássa és összegezni / megfelelően Értékelni legyen képes az addigi [Különleges jellegű] teremtéseit, és képes legyen önmaga számára (!) is megfelelően megformálni [~ például megfogalmazni / pontosan Tudatosítani] azt, hogy „mit tart fontosnak abban az irányban, hogy a KÜLÖNLEGES teremtések [és általában a Boldogságos teremtés] hatékonyabbá váljanak”.

       Mivel ebben az esetben nem ’csupán’ az egyéni Élet-Út elkövetkező Szakasza egy új alap-értékének bepontosításáról van szó, hanem az adott teremtő / létező önmagában kikristályosított olyan Tudatosításáról, ami azért fontos, hogy a közösségi / együttes teremtések is még harmonikusabbá váljanak, az ilyen KÉRÉS előterjesztése / kinyilvánítása itt a FÖLDÖN [a FÖLD Természetes Létezői számára!] általában „NAGYON Különleges” „formában” [Összekapcsolódottságban-és-EGYbekapcsolódotságban] Nyilvánul meg. Jellemzően az érintett létező / egyedi-teremtő a saját „Teljes lénye” [önnön Teljessége] TUDATOS MEGTARTÁSÁVAL [és a TÖRVÉNYES KÖZVETLENSÉGEIBEN való Jelenléte Tudatos Megtartottságában] Van jelen a KÉRÉS Megnyilvánításakor, és ’érzésben’ hasonló ahhoz, mintha egy ünnepélyes formában TÖRVÉNYES MEGTARTÓI [azaz a FÖLDANYA és a VILÁG és a MINDENSÉG-FORRÁSA (valamint az (Ön)Lényegének Megtartója)] „elé járulna”, hogy „előterjessze EGY KÉRÉSÉT” [azt a kérését, amit ő maga a legfontosabbnak tart]. Értelemszerűen az érintett teremtő a KÉRÉS előterjesztésének / megnyilvánításának folyamatában és Pillanatában (!) TÖRVÉNYES MEGTARTÓI NAGYON Különleges Megtartásában Van, és tudatában van annak, hogy KÉRÉSÉVEL hozzájárul olyan új ERŐK, akár új Harmoniák megformálásához is, amelyek az elkövetkezőkben az ő teremtő Lehetőségeit / Útját is KÖZVETLENÜL (!) meghatározzák (!) majd.

      A KÉRÉS Megnyilvánítása minden esetben egyfajta különleges mérése annak is, hogy (1) mennyiben és milyen kiterjedtségében képes az adott létező a Tudatos Jelenlét Megtartására az ilyen Nagyon Különleges Lehetőség / teremtés Megnyílásakor és Megnyilvánítása során, (2) továbbá a ’tudata / tudatossága’ mit és mennyiben képes mindebből átfogni / megélni / megtartani.

 

            A FÖLD-MAGA SZAKRÁLIS Útban Jelenlévő teremtői / létezői közül a legtöbben [most részben egy „Különleges Megengedettségben”] a napokban / órákban előterjesztették / előterjeszthetik még azokat a KÜLÖNLEGES ’EGY’ KÉRÉSÜKET, amelyek akár már a TELJESSÉGES MEGÚJULTSÁG első Pillanatától kezdődően is ’Meghatározójává’ lehetnek a FÖLD-MAGA [akár a VILÁG és/vagy a YO, akár a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK] SZAKRÁLIS (vagy más KÜLÖNLGES) MEGNYILVÁNULÁSAINAK.

         Jelenlegi megértésem szerint ’most’ valamilyen ’különleges kérés’ volt / Van az alapja annak, hogy a FÖLD SZAKRÁLIS Útban Jelenlévő teremtői egy ilyen különleges lehetőséget kaptak „túl már a lezárásokon” és éppen a ’Teljességes Megújulásban’. Talán a FÖLDANYA kérése volt az alapja, talán a VILÁGGAL EGY-ként…

 

            Ahogyan már említettem: az ilyen KÉRÉS előterjesztését mindig megelőzi egy tudatos felkészülés a KÉRÉS lehető legpontosabb megformálására. Hasznos ezért az érintetteknek most tudatosan végigtekinteni az elmúlt napok / órák / hetek sajátos megéléseit és az azokból levont / letisztult következtetéseiket. Ilyenkor jellemzően feltárul az (habár rendszerint ez többszöri áttekintést / tudatos elemzést igényel), „ami számára a legfontosabb”. Gyakran az ilyen KÉRÉSEK „tartalmilag” „nagy kiterjedésűek”, megformáltságukban „egyszerűek”.

            Akinek dolga van ezzel az érti és értse, a tőle telhető teljességgel és tudatossággal élje meg…”

 

            A teremtők számára egy-egy új Teremtési Irány megnyitása a sorsukban is mindig nagy Felelősség, és ezért a Megnyitható / Megnyíló / Megnyílt Új Irányok lehető legteljesebb (legalább a MEGHATÁROZÓ jellegekre kiterjedő) Megértésében is közvetlenül vezetheti / segítheti a gyermekeit a FÖLDANYA.

            A most elkezdődő Új FÖLDI-Világi Teremtő-SZAKASZBAN az EGÉSZ-és-a-RÉSZEK-RÉSZEI-HARMONIÁJA, a SZÁNDÉK és a HARMONIA (egyéni és Közösségekben megnyilvánuló Harmonia) megformálásának biztos alapjait építhetik fel önnön teremtő lényükben a FÖLD-Világába Befogadott Élettel rendelkező teremtők, és a maguk választotta irányban elkezdhetik és folytathatják a KÜLÖNLEGES ön-épülést és TUDATOSODÁST. Olyan alapozó lépések ezek, amelyeket a FÖLDANYA-MAGA is ’megtanult’ egyrészt legelőször akkor, amikor előkészült az ÉLETRE a YOSÁGBAN, majd pedig később amikor befogadásra került a VILÁGBA, és legutóbb akkor, amikor MEGTARTÓI teremtővé vált. Mindhárom alkalommal már pontosított tartalommal tanulta meg ezeket a Szabályokat, és ezek most is kiegészülnek a legutóbbi Változtatásokkal.

            A FÖLD-Világában minden teremtő számára kihagyhatatlan megtapasztalás valamilyen KÜLÖNLEGES teremtéssel való legalább alapszintű ismerkedés. Ennek során elég megismerni a KÜLÖNLEGES teremtésekhez tartozó jelenleg érvényesülő MEGHATÁROZÓKAT. A FÖLDANYA ÖNNÖN MAGJAI azonban megismerik ezen KÜLÖNLEGES Szabályozások Változásait és lehetséges (ma még Kipróbálás jellegű) tovább-épüléseit is, mert a Tapasztalat az, hogy ezek szükségesek ahhoz, hogy a korábbi nehézségek ne ’szivároghassanak vissza’ a megtapasztalásba. A KÜLÖNLEGES Teremtésekben már kiterjedtebben teremtőknek nem elég ismerni azt ’ami ma van’, fontos annak a LÉNYEGI ismerete is, hogy korábban milyen nehéz helyzetek miért formálódhattak meg, és azokat a ma is élő Szabályozás és Megnyilvánulás hogyan vált képessé visszaigazítani a HARMONIÁBA.

 

            A KÜLÖNLEGES Teremtésekre is igaz az, ami minden más teremtésre: az alapok felépítése még erőfeszítést igényel, az alapok biztos felépítése után azonban sokkal szabadabbá válik a Megnyilvánulás. Az Alap / a Fő Irány [például az (Ön)Lényegi meghatározó] mindig meghatározó marad a teremtő számára, ám a Tapasztalat és Tudás egyre kiterjedtebb felépülése után egy Szabad és Boldog teremtéssé válhat a Megnyilvánulás.

        Szabadabban válthatnak ma már irányt a teremtők az Életükben, szabadabban zárhatják le a már továbbvinni nem szándékozott teremtéseiket, és ma már arra is nyílhat (KÜLÖNLEGES utakon) törvényes lehetőség, hogy akár egy Teljesen Új (addig még nem volt) Irányt is megnyithasson a teremtő a saját sorsában. Vannak ma már (az ÁLTALÁNOS és KÜLÖNLEGES megtapasztalások között is) KIPRÓBÁLÁS jellegű (végleges elköteleződés / felvállalás nélkül megnyilvánítható) teremtések, amelyek során a teremtők közvetlen megtapasztalás útján megérthetik azt, hogy akkor-és-ott abban az útban / azon társakkal megnyilvánulhat-e számukra a Boldogság. A teremtők egymással és a MEGTARTÓIKKAL Szabad Összecsendülés alapján Közelebbi Kapcsolódásokat is megformálhatnak, ám ez nem kötelező egyetlen teremtő számára sem. Minden Közösségben a MEGTARTÓ határozza meg eredendően, hogy a teremtők egymással és a MEGTARTÓVAL milyen Szorosságot formálhatnak meg, ezen Rendelkezésen azonban a MEGTARTÓ a teremtőivel EGYETÉRTÉSBEN (akár a Közösség Egészére, akár csak egyes Rész-Áramlásokra) ma már szabadabban változtathat.

         A FÖLDANYA ÖNNÖN MAGJAIVAL nemrég olyan Megegyezést formált meg, hogy még Közelebb kerülnek egymáshoz, és ennek következtében olyan Belső ön-épülés nyílt meg a MAGOKBAN, amelyek a FÖLDANYA eddig számukra Érzékelhetetlen ön-kiterjedéseit is közvetlen úton Megismerhetővé teheti [az Érzékelés / Közvetlen Megtapasztalás (így Megértés) teljesen új útjai nyílnak meg a MAGOKBAN folyamatosan, ahhoz is igazodóan, hogy milyen Új Irányokat nyitnak meg a saját ön-épülésükben].

 

            Addig, amíg Tér-sérülések / Alap-sérülések nehezítik a teremtők életét, nehezebb ennyire derűlátóan értékelni a jelen helyzetet, de az ALAP-sérülések kiigazítása már folyamatban van, és így ez az eddig elháríthatatlan és megkötő nehézség AZ-ELKÖVETKEZŐKBEN már nem nehezíti meg / nem teszi elviselhetetlen szenvedéssé az Életet.

            Mivel MAGA-A-FÖLD egy különös-különleges módon közvetlenül érintetté vált a LÉTEZÉS EGÉSZÉNEK és a LÉTEZÉS KIÁRADÁSAINAK ’Alapjait’ is érintő RENDEZÉSEKBEN, ezért a FÖLDANYÁNAK Közvetlen Tudatosítási és Megnyilvánítási útjai nyílhatnak minden ehhez tartozó Megtapasztalás Megértéséhez, és az ilyen irányú RENDEZÉSEKBEN való megnyilvánuláshoz. Mivel a FÖLDANYA-MAGA az Eredő-Kiáradási-Szándékában meghatározott Fő Teremtési Irányulása szerint képessé válhat minden létező nehézség ön-erejű Elhárítására, a közvetlen MEGTARTÓI (jelenleg a VILÁG-MAGA) és a MINDENSÉG-FORRÁSA folyamatosan olyan Ön-épülésben vezetik a FÖLDANYÁT és az ilyen irányban érdeklődő gyermekeit, amelyek (1) vagy valamilyen Szabadon választott irányban és/vagy (2) valamely MEGTARTÓ által Fontossággá megjelölt irányban való KÜLÖNLEGES Teremtés Megnyilvánításához nyithatnak utat. A FÖLD-Világában (most még itt a VILÁGBAN, és majd egyszer otthon a YOSÁGBAN) a FÖLDANYA útját a KÜLÖNLEGES Teremtések mindig Meghatározzák, akár meglévő nehézségek elhárítására irányul, akár valamilyen Új Harmonia / Új Irány Megnyitása felé vezet a Különleges Megtapasztalás.

            A FÖLDANYA-MAGA is nagyon fontosnak tartja azt, hogy a befogadásában lévő teremtők (és a FÖLD-Világába való Belépést fontolgató teremtők is) a lehető legteljesebb rálátást / Megértést kaphassanak arról, hogy milyen alapról milyen úton jutott el a mai Megnyilvánulásához a FÖLD-Világa, és milyen Választott úton milyen irányba(n) épül jelenleg; ’mit’ ’adhat’ a befogadásában lévő teremtőinek a FÖLDANYA, mit fogadhatnak be és így milyen ön-épülést és Tudatosodást élhetnek meg a FÖLD-Világában Életként Megnyilvánuló teremtők. Minden Új Felismerését és Megértését a FÖLDANYA a lehető leghamarabb közvetlenül hozzáférhetővé nyitja ÖNNÖN MAGJAIBAN (és mindazokban, akiket az közvetlenül érinthet), és Megismerhetővé tesz minden fontos Változást is mindazok számára, akiket az közvetlenül (vagy akár távolabbról) érinthet.

            Nagy Változásokat él meg maga a FÖLDANYA (és így a FÖLD-Világa is) ezekben a hónapokban / napokban, és ezek megértett lényegének közvetlent Tudatosíthatóságát a FÖLDANYA folyamatosan megnyitja ÖNNÖN MAGJAI számára. Lelkünk és (Ön)Lényegünk számára kevésbé új mindaz, amit ezekben az írásokban érintek, viszont új az a közvetlen út, ahogyan ezek a Megértések ma már a FÖLD-Világának önnön teremtői számára elérhetőek [az az ’út’, ahogyan maga az (Ön)Lényeg is képessé válik egyre közvetlenebb módon jelen lenni önnön Lelkében és testében, vagyis ahogyan az (Ön)Lényeg és Lélek Tudása és Hatalma képes élőként megnyilvánulni önnön testében].

 

*****

 

2019. február 11. 14.35.:

            Miután a FÖLDANYA Tér-Hiánya / Tér-sérülése kiigazításra került, a FÖLD-Világában törvényes befogadásban lévő teremtők „régi burok-testéhez” tartozó (és esetlegesen még a megújult testet is érintő) minden Tér-sérülés kiigazításra került. Jelenlegi megértésem szerint nem lett volna feltétlenül szükséges a régi burok-testre is kiterjeszteni ezt a Rendezést, de ’bőven belefért’, és ezért a MINDENSÉG-FORRÁSA a teremtőknek nem csak a Megújult testéhez tartozó Élet-Alapját Ellenőrizte és Rendezte, hanem a régi testhez tartozó ilyen torzulásokat is közvetlen Rendezésbe vonta. Ez a(z összehangolt-összehangoló) Rendezés várhatóan elhárítja az új és régi test között eddig sokakban megjelent feszültséget / feszülést, könnyebben megélhetővé válhat ezáltal az ÁT-VEZETÉS még előttünk lévő része.

 

*****

 

2019. február 12.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a VILÁG-MAGA és a YO-MAGA ’véleménye, szándéka’ egyezik abban (ez egy formálódó Szándék ma még), hogy hasznos lenne minden teremtő számára ’Alap’ (kihagyhatatlan) Megnyilvánulásként legalább egy olyan Ön-Megerősítést biztosító ön-erőt felépíthetővé megnyitni az ÁLTALÁNOS Megnyilvánulás részeként (tehát a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás felvállalása nélkül), amelyben képessé válhat a Közösségéből való eltávolodása / kiszakadása, a saját teremtő lényétől és útjától való eltávolodása esetében ön-erőből (a MEGTARTÓI Megerősítésében) visszaigazodni a saját Alap-Harmoniájába.

            Jelenlegi megértésem szerint az erre irányuló Javaslatot a MADÁR (a Lényegi Megnyilvánulásában) terjesztette közvetlenül a YO-MAGA elé. A VILÁG-MAGA e Javaslat Véleményezésébe azért kapcsolódhatott be, mert a FÖLD-Világa és sok más YOSÁGHOZ tartozó teremtő jelenleg a VILÁG KÜLÖNLEGES Gondoskodásában van, és a VILÁG-MAGA a YO Rendelkezéseit ma már közvetlenül figyelemmel kíséri, hogy a Különleges Gondoskodásában lévő érintett teremtők Megtartását a lehető leghamarabb Harmoniába Rendezze-Igazítsa a YOSÁG Jelenleg megnyilvánuló HARMONIÁJÁVAL.

         A Madár volt az, akiben korábban az IGAZODÁS (mint ön-erejű Megerősítés) Szándéka, majd később Alap-Harmoniája megformálódott. Szándéka már akkor arra irányult, hogy minden teremtő képessé válhasson ön-erejéből is a saját Élete / Útja biztos megtartására.

            Jelenlegi megértésem szerint a ’Javaslatban Jelzett’ Megerősítés a Madár és Párja által az egyik legelső Megnyilvánításra előkészített új ön-épülés és Megtapasztalás. Valószínű, hogy a YO ilyen irányú Rendelkezése egy fontos lépés lesz a Madár ön-épülésében (valószínűleg felnyílt-felnyílik benne ez az előkészített új ön-igazodás, amely ’átadható alap-mintává válhat’ mások számára is KÜLÖNLEGES Megtapasztalás felvállalása nélkül).

       Valószínű, hogy a Madárban elkezdődött ez az ön-épülés, a YO Rendelkezése most csak annyiban lehet segítő ebben, hogy hamarabb átadhatóvá válhat az Új (Általános) Megerősítő Megnyilvánulás más YOSÁGHOZ tartozó teremtők számára.

 

         Ez egy új teremtési irány az ÁLTALÁNOS Megtapasztaláson belül. Meg kell fontolni, hogy ez összeegyeztethető-e a teremtők Szabadságával, illetve hogyan egyeztethető össze. Mérlegelni és pontosan Meghatározni szükséges, hogy a MEGTARTÓK KÖZVETLEN Gondoskodása mikor SZÜKSÉGES, és mikor LEHETŐSÉG csupán.

      Amely Közösségek teremtői Egyetértésben Meghatározzák önnön megnyilvánulásuk számára az ilyen új (ÁLTALÁNOS!) kiteljesedési irányt, azon Közösségek MEGTARTÓJÁNAK ALAP-ÁRAMLÁSÁBA Berögzítésre kerülhet ez a Megegyezés, és azt követően már csak olyan teremtők válhatnak e Közösség Befogadott tagjává, akik elfogadják a Közösség ezen új Rendelkezését.

        Egy ilyen Ön-Rendelkezés után a Közösség MEGTARTÓJA Egyeztetéseket kezdeményez (1) a Befogadásában lévő teremtőkkel és (2) az érintett nagy-TEREMTŐKKEL ezen Új, az ÁLTALÁNOS Megnyilvánulás körébe tartozó, ám mégis Megerősítő teremtés Harmoniájának Meghatározása érdekében (Lényeg-Cél-Értelem, Megnyilvánulási forma), majd ezt követően a KÜLÖNLEGES Utakban megnyilvánuló teremtőkkel együtt elkezdődhet az új Megerősítő megnyilvánulás megformálása.

        A SZABADSÁG Megnyilvánulását mindenképpen megerősíti az, ha a teremtők rendelkeznek olyan saját ön-erővel, amely hozzásegítheti őket a kisebb (vagy akár nagyobb) eltávolodásaik ön-erejű Elhárításához, mivel

(1)   kisebb mértékben távolodhatnak el a saját Harmoniájuktól (kisebb nehézség formálódik meg a saját lényükben) és

(2)   nehéz helyzetük kisebb nehézséget (vagy akár kényszert) jelentene mások számára (másoknak kevesebb ön-erőt lenne szükséges fordítania az áramlásokban megjelent torzulások Elhárítására, hamarabb megszüntethetővé válnának az akaratlan tovaterjedő áthatások stb).

 

        A FÖLD-Világa most elkezdődött Új Teremtő-SZAKASZÁBA már úgy Igazodott-Igazodik át, hogy a FÖLDANYA ÖNNÖN Gondoskodó HATALMÁBAN még az ÁT-VEZETÉS HARMONIÁJÁNAK megformálása során minden teremtő számára kihagyhatatlan megerősítő megtapasztalásként meghatározta a MEGKÜLÖNBÖZTETÉS megformálását legalább egy alap-állapotban.

        A FÖLD-Világában emellett a teremtőknek egyedileg is lehetősége van Javaslatokkal, Kérésekkel formálni a saját útjukat, és így annak sincs akadálya, hogy az ÁLTALÁNOS Megnyilvánulás részeként valamilyen más jellegű ’megerősítő irányú’ ön-építésben is megnyilvánulhassanak a FÖLDANYA segítségével, ha erre Összecsendülést formálnak meg.

        A KÜLÖNLEGES Teremtések és ön-épülések a FÖLD-Világában is a MEGTARTÓKKAL megformált különleges belső terekben és belső áramlásokon nyilvánulnak meg, szorosabb lehet a MEGTARTÓ iránymutató vezetése, mert a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás során a teremtők már nem csak a saját teremtő-lényükben megnyilvánuló elváltozásokat Igazítják, hanem részt vesznek valamilyen más jellegű RENDEZŐ megnyilvánulásban is. Ezek Harmoniáját pedig mindig a MEGTARTÓ határozza meg.

        Amikor egy teremtő az ÁLTALÁNOS megnyilvánulása részeként szeretné BIZOTSABBÁ TENNI Önnön (!) Megtartását, ez leginkább IGAZODÁSI jellegű ön-építést jelent. Szabadabban választhatja meg a teremtő, hogy milyen (akár teljesen új) ön-épüléssel szeretné Biztosabbá tenni önnön út-tartását / Tudata – Tudatossága – Élete – Harmoniája biztos megtartását.

     A KÜLÖNLEGES teremtések egyik legfőbb célja éppen az ÁLTALÁNOS HARMONIA / ÁLTALÁNOS MEGNYILVÁNULÁSOK Biztossá formálása. Mára egyre gyakoribb az, hogy korábban a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások közé tartozó Megerősítések részévé válnak az ÁLTALÁNOS MEGNYILVÁNULÁSNAK.

 

            Az előző írásokban említettem, hogyan vált mára KÜLÖNLEGES Tudatosításból minden teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBA berögzített közvetlen Tudatosítási úttá ’Az-Elkövetkező’ Lényege-Célja-Értelme Megértése.

            Korábban a FÖLD-Világában például a KEDVESSÉG is Különleges teremtés volt, ami mára minden teremtő számára megnyitható Tudatosítás és Megerősítés.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a YO-MAGA és a VILÁG-MAGA is várja ezzel kapcsolatban a teremtői véleményét és javaslatait.

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!