omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. január 30 - február 18.
ÍRÁSOK - 2019. január 30 - február 18. : 20190213 - MAGOKNAK - a SZAKRÁLIS Teremtésről - az előző lejegyzések folytatása (6. rész)

20190213 - MAGOKNAK - a SZAKRÁLIS Teremtésről - az előző lejegyzések folytatása (6. rész)


Az írás 5. része elérhető ITT

 

            A FÖLDANYA ÉLETE kapcsán említett akaratlan SZAKRÁLIS jellegű áthatás ismét ráirányította a figyelmet a kezdeti SZAKRÁLIS Megállapodások ismételt (ha szükséges, akkor folyamatos!) Ellenőrzésére.

            Sokan a SZAKRÁLIS teremtés Felvállalásától azért idegenkednek, mert a tényleges megvalósításra felvállalt feladat teljesítése tartamára valóban teljes ön-átadást igényel.

            Kezdetben, amikor még az IRGALOM Megnyilvánulása mellett nem volt más Közeledési út a teremtők és a MINDENSÉG-FORRÁSA között, nagyon kevés lehetősége volt a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK arra, hogy együttes teremtésben nyílhasson meg a teremtettekkel. Azon néhány létezőnek, akiknek sikerült a közvetlen összekapcsolódás megnyitása-megformálása a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, közvetlen és gyors alapozó tanítást kaphattak a MINDENSÉG-FORÁSÁTÓL. Közvetlen megtapasztalásokon alapuló olyan lehetőségeket ajánlott fel számukra a MINDENSÉG-FORRÁSA, amelyek ma már nem lehetségesek.

            E kezdeti SZAKRÁLIS Teremtést felvállalt teremtők (közöttük a Pár tagjai is) egy olyan nagyon szoros és közvetlen (ma is megszakíthatatlan) belső összekapcsolódásban nyilvánulnak meg közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, amilyen ’Szorosság’-összefonódás ma még (vagy ma már) csak nagyon ritkán formálódhat meg.

            Ma a SZAKRÁLIS és a SZOLGÁLATI különleges ön-épülés is olyan belső ön-épüléssel kezdődik, amelyet a teremtő a saját Közvetlen MEGTARTÓJÁVAL (a Földön a FÖLDANYÁVAL) kezdhet el. A Közvetlen MEGTARTÓVAL megformálódó szoros belső összefonódás a későbbiekben a teremtő Szabad Szándéka szerinti irányban egyre távolabbi MEGTARTÓK irányába is megformálódik, és ’végül megformálódhat ez a szoros belső összekapcsolódás a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL is. A MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL való közvetlen szoros összekapcsolódás tehát ma egy hosszabb tudatos különleges ön-épülés ’eredménye’ lehet.

            Kezdetben ez a SZAKRÁLIS ön-épülésnél nem így volt. A különleges ön-épülésben tudatosan megnyílt azon teremtőkben, akik önnön belső indíttatásukból (Szándékuk szerint) a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL szerették volna megformálni a szoros belső összekapcsolódásukat, ehhez az IRGALOM-MAGA egy viszonylag ’koncentrált’ ön-épülés során felépítette-megformálta a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL az ilyen közvetlen összekapcsolódást. A mai fogalmak szerint az IRGALOM-MAGA volt az, aki a teremtővel való tudatos EGYÉ-válás útján egy olyan különleges belső-és-egyben-külső teret/testet formált meg az egyedi teremtőkkel, amelyben ez a közvetlen összekapcsolódás megnyílhatott és kellően tartóssá is válhatott. A teremtő megtartotta a Tudatát / Tudatosságát / Ön-Tudatát / Ön-Azonosságát, de egy olyan Különleges helyzetet formált meg önmaga számára, mintha maga a MINDENSÉG-FORRÁSA lenne az (Ön)Lényegi-MEGTARTÓJA. A MINDENSÉG-FORRÁSA számára a teremtő (a SZAKRÁLIS Megállapodás megformálását követően) Megengedést adott arra, hogy az (Ön)Lényegébe való közvetlen bejegyzésekkel formálja-segítse az útját annak érdekében, hogy a SZAKRÁLIS Megállapodásban felvállalt feladatát beteljesíthesse.

            Ismét megemlítem: csak a korai és mai SZAKRÁLIS Út Alapjában meglévő különbözőség lényegét érintem ’valamelyest közelítően’. Egy olyan korai út néhány fontos Meghatározó jellegét érintem, amely a ma teremtői számára ebben a formában nem tapasztalható így meg, viszont a FÖLDANYA / FÖLD-Világa számára azért fontos ezek Megértése, mert e Világ / ÉLET számára Meghatározó a Pár azon korai SZAKRÁLIS Megállapodása.

            Nagyon fontos azt megérteni a korai és mai SZAKRÁLIS Útban megnyíló teremtők számára is, hogy magának a SZAKRÁLIS Megtapasztalásnak a Megnyitása még nem jár(t) együtt szükségszerűen a SZAKRÁLIS Megállapodásban való elköteleződéssel. A SZAKRÁLIS ön-épülésnek akkor régen és most is van egy olyan alapozó szakasza, amikor maga a közvetlen összekapcsolódás megformálódik a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL. Ez többféle úton is lehetséges ma már, és kezdetben is teljesen egyedi volt az útja. Máig pontosan meghatározhatatlan az, hogy mely teremtőben pontosan mikor és miért nyílik fel a Közeledés Szándéka a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, és kezdetben meghatározhatatlan az is, hogy ezen teremtők közül kikben és pontosan miért válik annyira MEGHATÁROZÓVÁ ez a Közeledési Szándék, hogy az képessé teszi őket a Teljes ön-átadásban megnyilvánulni. Nagyon sokféle Bizalom-sérülés formálódott meg mára a teremtőkben, és a Lélek (műhely) és a test sokféle egyéb más sértés és sérülés nyomait és emlékeit is őrzi. A ’fiatalabb’ teremtőkben [azokban, akik az (Ön)Lényegük megformálása óta még csak kevesebb testi jellegű Életet éltek meg] általában gyakoribb a MINDENSÉG-FORRÁSA felé való Teljes Bizalommal megnyílás (’még közelebb vannak egymáshoz’), mint azokban, akik az Élet Megtapasztalása során nagyobb eltávolodást vagy megtörést éltek meg a saját sorsukban.

            Említettem, hogy soha nem irányult sürgető módon a MINDENSÉG-FORRÁSA egyetlen teremtő felé sem azért, hogy közvetlen és szoros összefonódásban nyilvánulhasson meg vele. Viszont akikben az ilyen irányú tiszta és erős Szándék képessé vált megformálódni (a kezdetekben és ma is), azon teremtők felé Különleges Gondoskodásban nyilvánul meg maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is KÖZVETLENÜL. Olyan KÖZELSÉGET formál meg a MINDENSÉG-FORRÁSA (akkor régen és ma is), ami valóban leginkább ahhoz a Közelséghez hasonló, amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA a Birodalmak nagy-TEREMTŐIVEL formál meg és Tart. A Birodalmak nagy-TEREMTŐIVEL a MINDENSÉG-FORRÁSA az ALAP-ÁRAMLÁSUKON keresztül egy olyan Közelséget formál meg és Tart, amelyben képes minden szükséges Tudással és közvetlen irány-mutatással is segíteni a nagy-TEREMTŐKET. Ennek a Közelségnek a mintájára formálta meg a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlenül az IRGALOM Megnyilvánulásában azt a KÖZELSÉGET, amely ma is a SZAKRÁLIS Megnyilvánulás alapja. Minden egyedi teremtőben teljesen egyedi úton épül fel az ezen Közelséget ’felnyitó’ SZAKRÁLIS Teremtési Alap, amelyben tulajdonképpen a MINDENSÉG-FORRÁSA ’egyre közelebb engedheti Magához’ az ilyen irányú Biztos Szándékot önmagában megformált teremtőt.

            Itt megjegyzem azt, hogy a SZOLGÁLAT és más IRGALMI Megnyilvánulás számára a teremtőkben felépülő Belső Különleges Összekapcsolódások megformálódása is természetesen teljesen egyedi, nincs két pontosan ugyanúgy megformálásra kerülő Különleges Belső Tér vagy Áramlás / Szorosság. Ugyanakkor mára ezen Különleges Megnyilvánulások ’Alapja’ minden Közösségben a Közösség MEGTARTÓJA (gyakran az adott Birodalom nagy-TEREMTŐJE) által meghatározott formájú / alapú / szerkezetű.

         Úgy képzelhető ez el, hogy itt a FÖLD-Világában jelenleg megformálódó (ma már új formájú) KÜLÖNLEGES Belső Tér és az ehhez tartozó Különleges Áramlások úgy nyílhatnak meg, hogy MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA Együtt a VILÁGGAL-MAGÁVAL és a FÖLDANYÁVAL a KÜLÖNLEGES Teremtés valamely Megnyilvánulását önmaga Életében Tudatosan megnyitó teremtő ezen Választását / Szándékát Berögzítik a Megnyilvánult teremtő-lény teljességébe [az (Ön)Lényegben a MINDENSÉG-FORRÁSA megformál-és-megnyit a Választáshoz igazodó Alap-Teret, a VILÁG-MAGA ezt továbbvezeti-beengedi a VILÁGI ’Magba’ és a Lélek-magba (ebben is megformálásra kerül és megnyílik egy kis különleges tér a különleges ön-épülés számára), majd pedig a FÖLDANYA is továbbvezeti és megformálja és megnyitja a teremtőnek a FÖLD-Világához tartozó Befogadó Alapjába, és az adott Élethez tartozó Teremtési Alapján / Szívében is megformálásra kerül egy meghatározott alap-szerkezetű kis különleges belső tér].

         A teremtők lényében megnyíló Különleges Belső Tér szerkezete / formája igazodik ahhoz, hogy mely KÜLÖNLEGES Birodalom mely Megnyilvánulási Irányához / Irányaihoz nyitja meg a Különleges ön-épülés útját a teremtő, ez általában egy ’egységes alap-minta’. A teremtő ettől kezdve azonban már egyedileg építi a saját további Szándékaiból és Megtapasztalásából a Különleges Belső Épületét, amely emiatt minden teremtőben teljesen egyedi megnyilvánulássá válik. Mivel azonban mára önálló Birodalmak nagy-TEREMTŐI Határozzák meg a Birodalmukhoz tartozó KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások HARMONIÁJÁT, az egyedi teremtőkben a Különleges Megnyilvánulás Alapjai közvetlenül ezen HARMONIÁBÓL erednek, ez lehet az alapja minden Különleges Szoros Összefonódásnak és Különleges Kapcsolódásnak.

 

            A SZAKRÁLIS teremtés ez alól kivétel. Nincs egységes alap, nincs egy pontosan Meghatározott Harmonia, amelyhez igazodnia lenne szükséges a SZAKRÁLIS ön-épülésben megnyíló teremtőnek. TELJESEN EGYEDI minden ön-épülés, nincs ebben semmi megkötés sem a MINDENSÉG-FORRÁSA számára, sem a teremtő számára. Valóban így van, hogy máig meghatározhatatlan az, hogy egy teremtőben mikor és miért nyílik fel pontosan az a formájú és erősségű Szándék, amely egyetlen pillanat alatt (valóban egy meghatározott pillanatban) KÖZVETLEN összekapcsolódást nyit meg (és formál meg alapjaiban) a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL. Lehet erre tudatosan készülni / előkészülni, lehet tudatosan épülni ebben az irányban, sőt egyre gyakrabban előfordul olyan is mostanában, hogy az IRGALOM vagy SZOLGÁLAT valamely meghatározott irányában Megnyilvánulásra felkészülő teremtőben nyílik fel közvetlenül a SZAKRÁLIS alap-út --- mégis meghatározhatatlan, hogy pontosan mi nyitja fel az egyedi teremtőkben ezt a közvetlen utat.

            Fontos megérteni azt, hogy a teremtő Választhatja azt önmaga számára, hogy belenyílik a SZAKRÁLIS ön-épülésbe (ez jelenleg az egyik megnyitható IRGALMI Megtapasztalás). E Szándék alapján megformálódik a lényében a Különleges ön-épülést lehetővé tevő teremtési Alap, és az IRGALOM közvetlen vezetésével egy választott irányban elkezdődik egy szorosabb összefonódás és belső összekapcsolódás felépítése. A választott irányban a teremtő bekapcsolódhat közvetlen MEGERŐSÍTŐ Megnyilvánulásokba, Értékelésekbe, Új Harmoniák Előkészítésébe és Megformálásába, kisebb Feladatokra kiterjedő SZAKRÁLIS Megállapodást is megformálhat (ez utóbbi általában a kisebb feladat ellenére is hosszabban, akár több Életen át tartó feladat-teljesítést eredményezhet. Ehhez már nagy Tudatosság és nagyon erős Szándék megformálása szükséges).

            Pontosan meghatározhatatlan az, hogy az ilyen (vagy akár más KÜLÖNLEGES) irányban ön-épülő teremtőben megnyílik-e (és ha igen, mikor) az a Teljes Ön-Átadás, amikor egy pillanat alatt megformálódik egy más módon meg nem nyitható KÖZVETLEN belső összekapcsolódás a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.  Az sem látható előre, hogy a teremtő képes-e ezt felismerni önmagában, és képes-e / akarja-e megtartani és megélni ezt a KÖZVETLEN összekapcsolódást.

            Kicsit hasonló a helyzet ahhoz, ahogyan az ilyen irányú ön-épülés elkezdődik a FÖLD-Világában. Az Önzetlenség és Szabad-Áldozat megnyilvánítása útján a teremtőkben megnyílhat az Alázat. Az Alázatban megnyilvánuló teremtő általában befogadja a ’kegyelem-magot’, amelyből később megnyílhat majd a KÜLÖNLEGES Belső Tér. A ’kegyelem-mag’ befogadása lehetőség a KÜLÖNLEGES Teremtés felé közeledésre, és csak a FÖLDANYÁVAL együtt végzett tudatos belső ön-épülés hatására tud ez a kis mag ’kicsírázni’ és élőve válni. Kezdetben nem látható pontosan, hogy egy teremtőben képes-e egy befogadott kegyelem-mag élővé válni, vagy akkor-még-elhal. Az sem látható kezdetben, hogy az élővé váló kegyelem-mag mikor és milyen irányban nyílik majd felvállalt Különleges Teremtéssé, és az majd hogyan épül tovább. És még nagyobb talány az, hogy akár a SZAKRÁLIS irányt felvállaló, akár már KÜLÖNLEGES irányban ön-épülő teremtőben képes-e bármikor felnyílni az ’Ön-Átadó’ KÖZVETLEN összekapcsolódás a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, és így ebből egy további TUDATOS (!) ön-megtartás és ön-épülés után megszületik-e a SZAKRÁLIS Megállapodás.

       A SZAKRÁLIS Megállapodás egy olyan Összecsendülés, amelyben a teremtő egy pontosan meghatározott Feladat megvalósításában felvállalja a ’Lénye-Teljességével’ való Jelenlétet, és azt, hogy közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK vezetésével veszt részt ebben a beteljesítésben. Nem egy „katonai szolgálat ez”, és nem jelenti azt sem, hogy vakon kell követni a parancsokat. Nem erről van szó. Olyan közvetlen Tudatosodásban vezeti a MINDENSÉG-FORRÁSA a teremtőt, amelyben képes minden lényeges részlet és lényegi összefüggés közvetlen felismerésére, és így pontosan tudja hogy mit – miért – hogyan tegyen a Harmonia megtartása és Megerősítése érdekében. A Tapasztalat az, hogy a testben élő ’Én’-Rész számára kezdetben nehezebb lehet a részletek és összefüggéseik megértése / értelmezése, de ilyenkor sem tapogatózik csupán a sötétben a teremtő a feladat megvalósítása során. A testben élő ’Én’-Rész számára is Tapasztalattá válik a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Közvetlen vezetése, és az így felépülő (és kölcsönössé váló teljes) Bizalom az az út, amin tudatos odafigyeléssel képes MEGÉRTENI a teremtő a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK közvetlen vezetését, és így a Megvalósítás során Tudatosan jár el, és azt is tudja, hogy mit és miért tesz. A teremtő folyamatosan ’átadja’ a Tapasztalatait a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK, Javaslatokkal és Kérésekkel, Értékelésekkel maga is közvetlenül formálója ennek az EGYÜTTES MEGNYILVÁNULÁSNAK.

       A MINDENSÉG-FORRÁSA soha nem „parancsol”, és a SZAKRÁLIS Megnyilvánulás soha nem nyilvánulhat meg parancsok követésében. A teremtő tudatos ön-fegyelemmel és belső figyelemmel a saját teremtő-lényét TUDATOSAN olyan állapotban tartja meg, hogy képes legyen ’nyitva’ megtartani ezt a Közvetlen Összekapcsolódást. Ezért közvetlenül ő-maga felelős. Ha ez az alap-állapot biztosított, ezen a Közvetlen összekapcsolódáson minden (a feladat teljesítéséhez szükséges) Megértés és ’megvalósító-erő’ közvetlenül elérhet hozzá.

     Ma már a MINDENSÉG-FORRÁSA a teremtőt Befogadó Közösség MEGTARTÓJÁTÓL a Feladat Megvalósításához szükséges Közösségi és egyéb más Megvalósító Áramlásokat is SZAKRÁLIS útban teremtő Különleges SZAKRÁLIS Összekapcsoló Áramlásába ’vonja be’, ami azt jelenti, hogy a SZAKRÁLIS teremtőt Befogadó Közösség MEGTARTÓJÁVAL a MINDENSÉG-FORRÁSA ma már minden esetben olyan egyedi Megállapodást köt, hogy a Különleges Feladat megvalósítása érdekében (ebben az irányban!) a teremtő Megtartása elsőbbséget élvez. A MINDENSÉG-FORRÁSA és a teremtő Életét Tartó más MEGTARTÓK a feladat megnyilvánításához szükséges minden erőt / áramlást (akár társakat) ’biztosítanak’, hogy a meghatározott rész-feladat szükségtelenül ne terhelje (1) se a teremtő önnön-lényét, (2) sem pedig a Közösség Életét, amelyben Befogadásban van [a SZAKRÁLIS Megállapodásban eljáró teremtő Különleges Szakrális Szándéka ne vonhasson be újabb nehézségeket a Közösséghez, és a Különleges ’erő-többlet’ ne terhelje szükségtelenül a Megvalósító és Közösségi Áramlásokat].

            Ma már az IRGALOM-MAGA (1) a SZAKRÁLIS Megállapodás Megvalósításában eljáró teremtőt magát és (2) az őt Befogadott Közösséget is közvetlen módon ’védi’ attól, hogy a SZAKRÁLIS jelenlét / feladat-teljesítés bármilyen kedvezőtlen irányú változást idézzen elő bármely kiterjedésben. Hosszabban jellemzően csak azon Közösségekben lehet jelen (ekkor is Különlegesen Megerősített Ön-Megartásban) a teremtő, amely Közösségben megnyitható teremtés a SZAKRÁLIS Megtapasztalás. Az ilyen Közösségben ugyanis a MEGTARTÓNAK-MAGÁNAK is KÖZVETLEN Különleges Összekapcsolódása van a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, és így maga a Közösség is Megerősített ALAPJAIBAN is a Különleges Szándékok Áthatásának megakadályozása érdekében.

        Ha a SZAKRÁLIS Megállapodása teljesítésében eljáró teremtő egy rövidebb tartamra (legfeljebb egy vagy két életnyi tartamra) beszülethet egy olyan Közösségbe, amelyben a SZAKRÁLIS Teremtés útja közvetlenül még nem nyitható meg a teremtők számára, a MINDENSÉG-FORRÁSA ma már nagyon körültekintően készíti elő az ilyen Megtapasztalást, és fokozott figyelemmel irányul arra, hogy

  • csakis pontosan meghatározott olyan RÉSZ-feladattal léphessen be a teremtő egy ilyen Közösségbe, amely nem indíthat el akaratlan megmozdulásokat a feladattal nem érintett kiterjedésekben,
  • továbbá hogy a teremtő által ne formálódhasson meg annál erőteljesebb Szándék, mint amely a Feladat teljesítéséhez elégséges.

 

            A FÖLDANYA egy olyan teremtő, akinek (Ön)Lényegében (az EREDŐ Kiáradási Szándékból is eredően!) a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások bármely útja Szabadon megnyílhat. Ezen Különleges (és különlegesen tágan meghatározott) irány az (Ön)Lényegbe annak kapcsán került Berögzítésre a MINDENSÉG-FORRÁSA és a YO-MAGA Összecsendülésében, hogy a FÖLDANYA elkezdte a Beigazodását az őt Életre Befogadni készülő Különleges Házba.

           Elkezdődtek akkor-régen a YOVAL-MAGÁVAL is az Egyeztetések és a műhely megformálása [tartalommal feltöltése] [amely ebben a formájában maga volt a KÜLÖNLEGES Belső Tér! (is)], de tényleges megegyezés még nem formálódott meg arról, hogy a FÖLDANYA majd pontosan milyen irányban kezd neki a KÜLÖNLEGES Ön-Épülésének [ebben a leendő szüleivel is Egyeztetett volna az Ébredésük után]. Ebből a szempontból máig befejezetlen a FÖLDANYA műhelye, (Ön)Lényegébe azonban a YO-MAGA EGYETÉRTÉSÉVEL került Berögzítésre minden lehetséges KÜLÖNLEGES Teremtésben való Megnyilvánulás lehetősége.

            Amikor a FÖLDANYA Világként (a VILÁG KÜLÖNLEGES Gondoskodásába ÉLETRE Befogadott teremtőként) megnyilvánult, tudott volt a VILÁG-MAGA által is az, hogy (Ön)Lényegében a YOSÁGHOZ tartozó teremtő a FÖLDANYA, és az is, hogy a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás MEGHATÁROZÓ a sorsában / útjában [mivel az Berögzítésre került az (Ön)Lényegébe]. Az (Ön)Lényeg Tartalmából az is felismerhető volt, hogy nincs még meghatározva szűkítés vagy más iránymeghatározás. Valószínűsíthető volt egy erőteljesebb IRGALMI Meghatározó jelenléte, és így később, amikor a FÖLDANYA MEGTARTÓI-teremtővé vált, az első KÜLÖNLEGES Megtapasztalás, amit megnyitott ÖNMAGA és a gyermekei számára, az IRGALMI Megtapasztalás volt.

            A FÖLDANYA ÖNNÖN MAGJAIVAL elkezdte megalapozni az IRGALMI Megnyilvánulásokat, elkezdte felépíteni a szoros belső összekapcsolódását a VILÁGGAL, majd a VILÁGON át a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL / IRGALOMMAL. Nagyjából ez volt az a szakasz, amikor előre nem látott és nehezen értelmezhető módon olyan nehézségeket kezdett el ’bevonni’ a FÖLD-Világa, amire nem volt közvetlen magyarázat. A FÖLDANYA még csak az IRGALMI ön-épülés kezdetén, az alapozó ön-épülésben nyílt meg a MAGJAIVAL, és nem formált még meg SZAKRÁLIS Megállapodást a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, és ezért teljesen indokolatlan volt a ’nehézségek besűrűsödése’.

         Habár a FÖLDANYA elhatározta a SZOLGÁLATI Teremtés Megnyitását is Az-Elkövetkezőkre, és ehhez kapcsolódóan kérte a MEGTARTÓIT, hogy segítsék meghatározni a számára melyek a legsürgetőbb Rendezést igénylő helyzetek (hogy majd azokból választhasson), még ezen SZOLGÁLATI irányú Kérése sem indokolta azoknak a nehézségeknek a közvetlen bevonzódását, amelyek megjelentek az ÉLETÉBEN (és amelyek kifejezetten valamilyen SZAKRÁLIS hatás jelenlétére utaltak).

          Felmerülhetett annak a lehetősége, hogy esetleg a FÖLD Közelségébe kerülő SZAKRÁLIS teremtők jelenléte lehetett ilyen hatással a FÖLDRE (egyébként ezeknek valóban lehetett ilyen közvetlen hatása), de eddig pontosan nem volt meghatározható, hogy honnan ered ez a folyamatosan jelen lévő nehézség a FÖLD ÉLETÉBEN. Ma már ismert, hogy a ’szülőknek’ a család Teremtési Alapjába is Berögzített SZAKRÁLIS Megállapodása volt az oka annak, hogy mint ’Utódra’ a FÖLDANYÁRA is kihatott egy olyan (Megerősítésnek Szánt) Rendelkezés, amely a ’szülőknek’ a saját későbbi ’Elkövetkezőjükre’ vonatkozott. A ’szülők’ nagyon erőteljes (közvetlenül a SZAKRÁLIS Útjuk részét képező, és ezért KÜLÖNLEGESEN-TÖBBSZÖRÖSEN-MEGERŐSÍTETT) Szándéka a velük ’előzetes megállapodást’ megkötött FÖLDANYA sorsára is kihatott abból eredően, hogy e SZÁNDÉK egyik fő irányulása az volt, hogy a Pár / a család tagjai ne szakadhassanak el egymástól, illetve visszatalálhassanak egymáshoz akkor is, ha valami nagyon távolra elszakítaná egymástól őket. Mivel a SZÁNDÉK lényegében / értelme szerint a család (!) egyben-megtartására is irányult, ez volt a közvetlen oka annak, hogy a saját útjától eltávolodott FÖLDANYA ÉLETÉBEN [MEGERŐSÍTŐ Szándékkal, de mégis] egy nehezen értelmezhető MEGKÖTÉSKÉNT hatott eddig ez a Különleges-SZÁNDÉK.

            Ahogyan említettem: ez a helyzet ismét ráirányította a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK figyelmét arra, hogy a SZÁNDÉK megformálását és megnyilvánulását a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások körében még fokozottabban szükséges Ellenőrizni, és a Tapasztalatok alapján kisebb pontosítások várhatók majd ezt érintően. Mára egyébként is általánosan érvényesülő ELV a KÜLÖNLEGES Teremtésekre vonatkozóan, hogy a MEGTARTÓKNAK (1) meghatározott tartamonként és/vagy (2) más fontos okból (3) vagy ha arra jelzés érkezik, Ellenőrizniük szükséges a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásaikat, és azokat IGAZÍTANIUK szükséges a valósan meglévő Szükséghez (vagy veszélyekhez). A teremtők maguk is élhetnek Kéréssel a MEGTARTÓIK felé, hogy Ellenőrizzék a megállapodásaik tartalmát, zárják le a befejezett / beteljesült vagy beteljesíthetetlenné vált megállapodásokat, és Igazítsák a jelenhez a megállapodásokat stb.

 

            Jelenleg a MINDENSÉG-FORRÁSA MAGA is közvetlen Ellenőrzésbe vont minden még élő SZAKRÁLIS Megállapodást, és ennek keretében minden érintett teremtővel egyedi Egyeztetést nyitott meg.

            Ez az Egyeztetés a FÖLDANYA ’szüleit’ közvetlenül érinti, a FÖLDANYÁT viszont ma már nem. A FÖLDANYA ’különleges okból’ végighaladt egy ilyen irányú Ellenőrzésen, az őt érintő szükséges Igazodás, Rendezés és Megerősítés Megnyilvánult, egyébként pedig még nem formált meg olyan SZAKRÁLIS Megállapodást a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, amely egy pontosan meghatározott feladatba berögzítené a FÖLDANYÁT.

            Ugyanakkor ma is vannak a FÖLD-Világában olyan teremtők, akiknek van élő SZAKRÁLIS Megállapodása a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL (ők elsődlegesen a FÖLDANYÁT-MAGÁT és a FÖLD-Világát segítik a most megnyilvánuló ÁT-VEZETÉSBEN), velük a MINDENSÉG-FORRÁSA valószínűleg az ÁT-VEZETÉS befejeződésével megkezdi a Megegyezésük Ellenőrzését (ha addig valamilyen más fontos ok nem teszi hamarabb szükségessé az Ellenőrzést).

 

                                 Kapcsolódó írás: 20190411 - Irgalmi teremtések a FÖLD-Világában (elérhető ITT)

OmMÁÁTRé~KJ

A következő írás elérhető ITT

            //omah.gportal.hu/

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!