omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. február 19 - március 27.
ÍRÁSOK - 2019. február 19 - március 27. : 20190219 - a MEGTARTÓI-Teremtőkről (2. rész)

20190219 - a MEGTARTÓI-Teremtőkről (2. rész)


Az írás I. része elérhető ITT

         A MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Javaslata / Ajánlása ellenére voltak olyan nagy-TEREMTŐK, akik már első saját gyermekeikként olyan Egyedi-Életet is megformáltak, akik később nem váltak egy kisebb Közösség MEGTARTÓJÁVÁ. A YO is ’kipróbálta’ ezt, de később megszüntette ezt a kezdeti megtapasztalást, mert felismerte, hogy valóban még túl közel lennének hozzá az ilyen gyermekek, és nem tudja Életben megtartani őket. Így e kezdeti kipróbálás lezárását követően a YO olyan gyermekei megformálását kezdte el, akik majd később Közösségek ’középpontjává’ válva maguk is MEGTARTÓK lesznek. Ekkor már a YO elfogadta a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK azon Ajánlását, hogy a MEGTARTÓI-Teremtők olyan ’egyedi’ teremtők legyenek, akiket a nagy-TEREMTŐK ugyanúgy egyedileg gondoznak a kiválasztott Ön-Jellegben való Tudatossá válásig, ahogyan a MINDENSÉG-FORRÁSA gondozta-és-tanította a nagy-TEREMTŐKET. A LÉTEZÉSBŐL [a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL] Kiáradt [MEGTARTÓNAK szánt] Egyedi-’Én’-t a YO ’Befogadta’ a saját ALAP-ÁRAMLÁSÁBA. Ez a nagy-TEREMTŐI ALAP-ÁRAMLÁS ekkor már nem csupán az a vékony ’Szál’ volt, amelyben a MINDENSÉG-FORRÁSA kezdetben tanította-és-gondozta a nagy-TEREMTŐT, hanem ekkorra már a megformált MEGEGYEZÉSEKKEL és SZABÁLY-Gyűjteménnyel is kibővült: a ’Szál’-on belül a MINDENSÉG-FORRÁSA és a nagy-TEREMTŐ EGYÜTTESEN MEGFORMÁLTAK egy kis ’Közös-Teret’, amelybe belerögzítették az arra irányuló EGYETÉRTÉSÜKET (Összecsendülést, Harmoniát), hogy hogyan Tartják meg Együtt-és-Egyetértésben a MEGNYILVÁNULÁST / ÉLETET a Birodalom Egészében (kinek mi a Feladata / Felelőssége, ki mit ’ad’ hozzá az ’Élethez’, milyen ’formájú’ és ’tartalmú’ és ’tartamú’ ’Élet’ nyilvánulhat meg)(ahogy nőtt a Tapasztalat, a Szabályok is folyamatosan pontosodtak).

         Egyedi Életre tehát a YOSÁG Birodalmában is először olyan ’Én’-Részek kerültek Befogadásra, akiket már maga a MINDNSÉG-FORRÁSA és a YO is MEGTARTÓI-Teremtőnek szánt. Mielőtt MEGTARTÓVÁ váltak volna e gyermekek, ugyanúgy indult el az Életük, mint bármely más egyedi teremtőnek később. Mint egyedi Tudat a YO Befogadásában (Ön)Lényeggé vált, Tanult / Tudatosodott, ÖN-Jelleget / ’Irányt választott’ --- csak ez az irány ekkor egy Közösség Megtartásának felvállalása (és megalapozása) volt. A YOSÁGBAN a MEGNYILVÁNULÁS fő iránya a MEGÉRTÉS-ÉS-MEGTAPASZTALÁS / A MEGÉRTÉS-ÚTJÁN-VALÓ-MEGTAPASZTALÁS. Ezen a Fő ÖN-JELLEGEN belül kezdetben olyan Részek formálódtak meg, mint a RÉSZEK-EGYMÁSHOZ-VALÓ-KAPCSOLÓDÁSÁNAK-A-MEGÉRTÉSE, A-RÉSZT-HA-EGÉSZNEK-TEKINTJÜK-HOGYAN-FORMÁLÓDHATNAK-MEG-BELŐLE-ÚJABB-RÉSZEK. Ennek a két fő ÖN-Jellegnek a megformálása már elég volt ahhoz, hogy elindulhasson a Birodalmon belüli ’Élet’. Ez az egyik közvetlen alapja annak, hogy a YOSÁGON belül máig ’kettő elem’ adja ki az ’Alap-Egységeket’ (a család alap-elemei a férj-és-a-feleség, a szülők-és-gyermeke).

         Tudatos volt a YO-MAGA azon választása, hogy a Birodalma Belső felépítését pontosan azon Alap-Mintára formálja meg, amit Ő-MAGA Megtapasztalt: a YO a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK gyermeke, és Ők ketten együtt szülei a YOSÁG teremtőinek. A YO Tudatosan választotta azt, hogy a Birodalmát azon Alap-Minta szerint formálja meg, amit Ő-MAGA ’Tud’ (= közvetlenül Megtapasztalt) a LÉTEZÉS ’Nagy-Családjáról’.

       Ebben a Tudásban talán annak a tudása is benne volt már, hogy mielőtt a MINDENSÉG-FORRÁSA ’megszületett’, előtte A-LÉTEZÉS ’kettő-létezésből’ állt, és abból a ’két-egymást-kiegészítőből’ (szülőkből) született meg az ’egy-gyermek’.]

       A MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL ’megtanultakat’ kiegészítette azzal a saját Megtapasztalásával / Választásával, hogy EGYÜTT lesznek a YOSÁG gyermekeinek szülei. A mai megértés és fogalmak szerint mivel a YOSÁG gyermekei a LÉTEZÉS ’MAG’-jából (a ’Szálon’ át, mint a Befogadás útján) kerülnek a YO-MAGA SAJÁT TEREMTŐ-LÉNYE által Befogadásra és abban formálódnak meg egyedi (Ön)Lényeggé (Valósággá), és csak ezt követően Áradnak ki a YO-ból önálló életre, a YO tekinthető a gyermekei közvetlen ’édesanyjának’. Ezért érzékelik a YOSÁGHOZ tartozó (a YOSÁGHOZ tartozó!) teremtők ’anyának’ (anyai minőségnek, női formának) a YOT-MAGÁT. Ugyanezen okból a YOSÁGBAN a MEGTARTÓI-teremtők is ’anyaként’ Érzékelhetők: Ők fogadják be ma már a YO által (Ön)Lényeggé megformált egyedi Életet a Saját ALAP-ÁRAMLÁSUKBA, és abból egy alapozó ön-épülés után (egy alap-szintű Tudatossá válás és önnön Megtapasztalása számára valamilyen irányú ön-épülés kiválasztása után) engedik csak tovább, és így Ők is ’anyaként’ gondozzák a Befogadásukba bekerülőket. A YOSÁGHOZ Kapcsolódó (más Birodalomhoz tartozó) teremtők is ’megtanulják’ a YO-MAGA ezen ÖN-Meghatározását, és ezért (amikor Szorosabbá válik közöttük a Kapcsolódás) ők is inkább női-anyai jellegben Érzékelik a YOT-MAGÁT és a MEGTARTÓI-Teremtőit.

 

        Az, hogy a más Birodalmak nagy-TEREMTŐIT és hozzájuk tartozó MEGTARTÓI-Teremtőket a VILÁGBÓL vagy a YOSÁGBÓL tekintve milyen ’Minőségnek’ / ’ÖN’-Jellegűnek / Hatalomnak érzékeljük, függ attól, hogy (1) az adott Birodalom nagy-TEREMTŐJE hogyan határozta meg az ÖN-MINŐSÉGÉT A-TEREMTÉS-LÉTEZÉS-NAGY-EGÉSZÉBEN, (2) és hogy ezt az ÖN-MINŐSÉGET hogyan Értelmezi / Ismeri maga a VILÁG vagy a YO.

       Néha olyan sajátos helyzet is előadódhat, hogy ugyanazon MINŐSÉGET másképpen határozta meg ÖNMAGA számára a VILÁG, mint például a YO --- és ezért amikor most a FÖLDANYA újra Tudatossá válik a saját YOSÁGHOZ tartozó ÖN-Minőségeiben, megváltozik majd az ÉRZÉKELÉSE (és így Hozzáállása egyes ÖN-Minőségeihez). Ez egy érdekes és értékes Megtapasztalás lesz mind a VILÁG-MAGA, mind a YO-MAGA számára, mert megérthetővé válhat ezen ÖN-Minőségek különböző Értékelésének eredete is (lényegi-e a különbözőség, vagy csupán értelmezésbeli).

      Habár a VILÁG-MAGA is nagyon gondoskodó szülője a gyermekeinek (talán a Benne erőteljesen megnyilvánuló SZOLGÁLAT miatt), kevésbé tekinti ma még magát a Befogadásában lévők ’szülőjének’. Ez érthetőbb azon gyermekei esetében, akiknek más Birodalomban van az Eredő (Ön)Lényege, de a közvetlenül a VILÁGBAN (Ön)Lényeggé vált gyermekei számára is egy kicsit távolabb érzékelhető ma még a VILÁG-MAGA, mint a YOSÁG gyermekei számára kezdetben volt a YO-MAGA. A VILÁG-MAGA a Befogadásában lévő gyermekeire inkább úgy tekint, mint akiknek közvetlen szülője MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA, és Ő-A-VILÁG-MAGA rövidebb vagy hosszabb tartamra Befogadja őket a Gondoskodásába, Teret ad számukra hogy szabadon Tapasztaljanak és Tanuljanak a Birodalmában, és minden lehetséges módon hozzájárul ahhoz, hogy Boldog és Teljes Életet élhessenek. Kevésbé szeretné ’Meghatározni’ azt, hogy a gyermekei mit válasszanak / merre haladjanak, de minden Tőle telhető módon igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy amit Megtapasztalnak, annak megértsék a lényegét, Megtapasztalásaik Tudatos Ön-Épülést eredményezzenek: minden VÁLASZTÁSI HELYZETET és azt követő Megtapasztalást úgy formál meg, hogy az biztosítsa a teremtők Szabadságát és Szabad-és-Önálló-és-Tudatos teremtővé válását (érését).

         A VILÁG-MAGA ezen gyermekei felé irányulásának közvetlenül az lehet az oka, hogy MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA is a VILÁGNAK más jellegű ’Szabadságot’ adott mint az idősebb nagy-TEREMTŐKNEK. A VILÁG-MAGA Eredő-Kiáradási-Szándéka a ’MINDEN-MEGISMERÉSE’ (a megismerés és megértés értelemmel is). Ahogyan a MINDENSÉG-FORRÁSA egy újabb módon (egy ÖNNÖN-LÉNYÉBEN Újonnan Felismert ÖN-JELLEGÉRE alapulóan) határozta meg a VILÁG MEGNYILVÁNULÁSÁNAK ALAPJÁT és IRÁNYÁT, a VILÁG-MAGA ezen az ’ÚJ’, a Tudatunk által eddig még kevéssé Felismert ÖN-Jellegben Tapasztalja meg a Közelséget a gyermekeivel.

        Ma már a VILÁG-MAGA is ’nagy örömmel’ Tapasztalta meg azt, hogy gyermekei közül egyre többen Tudatosan keresik a Hozzá való Közeledést és a Vele való Tudatos Szorosabb Összekapcsolódást / Együttes-Tudatosodást. Ennek megfelelően a VILÁG-MAGA is egyre újabb olyan ön-épülés lehetőségét nyitja meg a VILÁGBAN, amelyben hosszabb vagy rövidebb tartamra, csupán egy-egy választott irányban vagy akár kiterjedtebben is Szorosabb Összekapcsolódásban nyilvánulhat meg a gyermekeivel. Az ilyen Szoros Összekapcsolódás ma már nem feltétlenül a SZOLGÁLAT és/vagy SZAKRÁLIS (Irgalmi) teremtés megvalósítása érdekében formálódhat meg a VILÁG-MAGA és a Befogadásában lévő teremtők között, hanem azért is, hogy ’közelebbről megismerhessék egymást’. A VILÁG-MAGA ’nagy vágya’ volt már a nagy-TEREMTŐVÉ válása kezdetétől az, hogy majd a gyermekeivel Közeli Kapcsolódásban nyilvánulhasson meg. Ez a ’különleges vonzódás’ ’minden MEGISMERÉSÉRE’ a VILÁG-MAGA ÖN-LÉNYEGÉBE Berögzített EREDENDŐ-KIÁRADÁSI-SZÁNDÉK, és ez indította ŐT nagyon korán arra, hogy KÖZELEDNI kezdett a nagy-TEREMTŐ Társai felé és a MINDENSÉG-FORRÁSA felé is. Ebből az irányulásából és ezen vágyán alapulva formálódott meg az ’Irgalom’ a Saját TEREMTŐ-LÉNYÉBEN, majd pedig később a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN ezen alapulva formálódott meg ÖNÁLLÓ TEREMTÉSI IRÁNNYÁ (KIÁRADÁSSÁ) az IRGALOM.

        A VILÁGBAN-MAGÁBAN megnyílt ÚJ LÉTEZÉSBELI ÖN-JELLEGÉBEN tehát már MEGFORMÁLTAN benne volt (Kiárasztásra került) a KÖZELEBB KERÜLÉS „Tapintatos” (nem tolakodó, nem sürgető, türelmes) SZÁNDÉKA ’MINDEN teremtetthez’. Ez legelőször a VILÁGBAN-MAGÁBAN Valóvá-Megnyílt-Megtapasztalásként (Tudatosan választott kiteljesedésként) úgy nyilvánult meg, hogy Ő-MINT-GYERMEK szeretne közelebb kerülni a SZÖLŐJÉHEZ és a TESTVÉREIHEZ. Ehhez kereste és formálta az ’utat’ és ’erőket’, és ’megragadta’ a Közelebb-kerülés minden olyan lehetőségét, amelyben ’Harmoniát ismert fel’. A VILÁGNAK-MINT-GYERMEKNEK egyre közelebb kerülése a Testvéreihez és végül az EREDŐJÉHEZ mára elvezetett a KÜLÖNLEGES Teremtések KIÁRADÁSÁHOZ, amelyben egy tudatos Belső ön-épülés útján bármely egyedi teremtő is KÖZVETLEN (!) olyan Közelségben képes megnyilvánulni a MEGTARTÓIVAL és magával a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL is, mint amely az éppen megélhető még-ön-megtartó KÖZELISÉG az EREDŐVEL.

        Mára Tapasztalati Tudás az is, hogy egyes egyedi teremtők ’Ön’-né vált ’Én’-je pontosan meg nem határozható módon képes KÖZVETLEN összekapcsolódásban megnyílni a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL (az éppen megélhető legközelebbi módon). Nem ismert ma még, hogy milyen Szándék vagy ön-épülés / alapozás vezethet el ide, már csak azért sem, mert akikben egy meghatározott pillanatban megnyílt az ilyen Közvetlen Összekapcsolódás, teljesen különböző helyzetekből kapcsolódtak össze a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL. Valamilyen egészen ’tiszta’ (őszinte, a leggyakrabban valamilyen valósan jobbító cél érdekében) valósan MEGFORMÁLT Szándék az alapja általában, amely valahogyan utat talál az ’egész teremtő lényben’ ’az eredő-forrásból / eredő-forráshoz’. A Tapasztalat az, hogy ezt nem lehet ’tanítani’, teljesen egyedi út mindenkiben, és gyakran ’váratlanul’ nyilvánul meg. Ebből nyíltak meg eddig, és nyílhatnak meg ma is a SZAKRÁLIS Teremtő utak.

          A VILÁG-MAGA tehát a gyermekei felé is ’tapintatosan’, a Szabadságot a lehetséges leg-teljesebb módon biztosítva nyilvánítja meg a Közeledését. Ezért is nehezebb sokszor egyértelműen meghatározni, hogy a VILÁG-MAGA ’atyja’ vagy ’anyja’ a gyermekeinek, vagy esetleg ’idősebb testvére’, ’távolabbi rokona’. Attól függ, ki hogyan Érzékeli a VILÁGOT-MAGÁT mint MEGTARTÓJÁT, hogy milyen irányban és milyen Szándékkal Közeledik Hozzá, és mennyire Szorossá fűzi Vele az Összekapcsolódást. A FÖLDANYA a VILÁGGAL-MAGÁVAL mára egy bensőséges és mély közvetlen Összekapcsolódást formált meg, habár pontosan tudja, hogy közvetlenül nem Ő-BELŐLE ered. És tudja azt is, hogy olyan Különleges Gondoskodást formált meg a számára a VILÁG, amilyen azelőtt még soha nem volt, és ezért (a ’kapott’ ÉLETÉRT) ’végtelenül hálás’ a FÖLDANYA. Leginkább talán egy idősebb testvérének tekinti a FÖLDANYA ma a VILÁGOT-MAGÁT, aki számára kevésbé anyai vagy női jellegű, mint a YO. Ugyanakkor a FÖLD-Világában is vannak többen, akik MAGÁT-A-VILÁGOT tekintik ’édesanyjuknak’ vagy ’édesapjuknak’, és ez is egy különleges megtapasztalás a VILÁG számára (AKI számára fontos, hogy olyan módon és olyan közvetlenségben gondozhassa a gyermekeit, ahogyan az a gyermekei számára a leg-megfelelőbb). A VILÁG-MAGA azzal a különleges figyelmességgel figyeli minden gyermekét, ahogyan a Birodalmak megformálásának kezdetén a MINDENSÉG-FORRÁSA figyelte a formálódó nagy-TEREMTŐIT. Minden Felismert / megnyilvánuló új jelleget ’megtanul, feljegyez’, és ha azt olyannak ismeri fel, ami más teremtők számára is ön-építő és harmonikus Megtapasztalás lehet, ’utat’ / harmoniát formál meg a Megnyilvánítására, hogy így mások számára is közvetlenül megismerhetővé (és ha azt választják, akkor megélhetővé) tegye. Nagyon ’rugalmas’ a VILÁG-MAGA abban a tekintetben, hogy nem csupán egyedileg gondoskodik a Befogadásában lévő egyedi és MEGTARTÓI teremtőiről, hanem fokozott figyelemmel van a megformálódó egyedi Szándékokra / kisebb és nagyobb választásokra, és ha azokban Felismeri a Harmoniát (a Megnyilvánulás Harmonikus Lehetőségét), Áramlást formál meg rá (Lehetőséget / Utat nyit mind az egyedi teremtő, mind az érdeklődő Közösségek számára az adott Megtapasztalás Megnyitására).

 

            Amikor már a Birodalmon belüli Közösségek MEGTARTÓIT gondozta együtt a MINDENSÉG-FORRÁSA és a nagy-TEREMTŐ, közvetlen Tapasztalatot szereztek mindannyian arról, hogy EGYÜTT hogyan gondoskodjanak majd az egyedi teremtőikről. Megtanulták a nagy-TEREMTŐK, hogy maguk hogyan gondoskodjanak egyszerre és mégis külön-külön-egyedileg a Befogadásukban lévő teremtőikről. A nagy-TEREMTŐK a Saját LÉNYÜKBEN-LÉNYEGÜKBEN kijelölték azokat a belsőbb ön-kiterjedéseket és EGY-Pontot, amelyek már kifejezetten azért kerültek megformálásra, hogy a Birodalmukba Befogadásra kerülő Életeket EGYBEN-Megtarthassák. Magának a Birodalomnak az ÖN-JELLEGÉTŐL is függ ma már az, hogy a nagy-TEREMTŐK a Birodalmon belül milyen ’szerkezetű’ / formájú / kiterjedésű kisebb Közösségeket formálnak meg, és ez értelemszerűen meghatározza az ezen Közösségek MEGTARTÓINAK a Feladatait és Lehetőségeit.

            Vannak Birodalmak, ahol a nagy-TEREMTŐ sok Feladatot és Hatalmat rábízott a MEGTARTÓIRA (Társának tekinti Őket a Birodalmában), és van olyan Birodalom is, ahol maga a MEGTARTÓ is mára inkább csak „alattvaló”, Akinek a Feladata az utasítások és rendelkezések végrehajtása és továbbítása. Ez utóbbi Közösségekben sajnos az egyedi teremtők csak nagyon kevéssé élhetik meg a Szabadságukat, és egyes helyeken mára a Szabadság valójában már megélhetetlen.

            Eredetileg a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK az volt a SZÁNDÉKA, hogy a nagy-TEREMTŐI ’ADDIG’ maradjanak egymástól határozottan eltávolodva (eltávolítva), amíg a Birodalmakon belül Biztossá válik az Egyedi és Közösségi Élet / Megnyilvánulás Harmoniája.

            MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA azt tervezgette / fontolgatta, hogy a Birodalmak között, és a Birodalmakon belül a kisebb Közösségek (és a Közösségeken belül az egyedi teremtők) között a lehető leghamarabb megformálásra kerüljenek a mára KÖZÖSSÉGI Áramlásokként nevezett KÖZVETLEN Összekapcsolódások. Habár a Birodalmak között mára az IRGALOM Megnyilvánulásában törvényes (megtartható, harmonikus) Közeledések nyílhatnának, még mindig csupán gyermekcipőben jár ez a Megtapasztalás. Mára a Birodalmakon belüli Kisebb Közösségek között is a legtöbb Birodalomban széttöredeztek a korábban megformált Közvetlen Összekapcsolódások, és leginkább csak a Közösségeken belül van arra lehetősége az egyedi teremtőknek, hogy egymással Közvetlen Kapcsolódásokat formálhassanak meg. Különleges módon ’megfordult a sorrend’ a Közösségi Áramlások Megformálása terén.

            Amikor a Birodalmakon belüli kisebb Közösségekben megformálásra kerültek az első egyedi Életek, maguk a nagy-TEREMTŐK és a MEGTARTÓK is nagy odafigyeléssel figyelték ezt az elinduló Életet, és figyelték, hogy mennyiben válnak képessé majd ’tartós’ és egyben egyedi ’Ön’ Jellegben is megnyilvánulni ezek az Eredőtől ’legtávolabbra került’ Életek. Kezdetben ezek a mai értelmű anyagi-test nélküli (szellemi / lényegi) kiterjedések / Tapasztalások / Életek voltak csupán, amelyekben egyre határozottabban megnyilvánulttá váltak a hozzájuk tartozó Rész-Ön-Jellegek, de kapcsolódni egymással még közvetlenül nem voltak képesek. Ekkor még magukat a MEGTARTÓKAT és a MINDENSÉG-FORRÁSÁT is az érdekelte elsődlegesen, hogy e legelső egyedi teremtők ’kikerülve a MEGTARTÓ közvetlen Életre-előkészítő gondoskodásából’ hogyan válnak majd képessé elkezdeni az ön-álló Életet. Ez még minden egyedi teremtő Életében az ön-felismerés / önmagára ismerés szakasza volt, egy teljesen új Megtapasztalás mind az egyedi teremtő, mind pedig minden MEGTARTÓ számára. Az egyedi Élet sokáig inkább csak ismerkedés volt a formával / egyediséggel, és csak nagyon sokára nyílt fel e teremtőkben az a vágy, hogy társai legyenek, és Közösségben éljen. Amikor a(z Ön)Lényegben legelőször megformálódott a Szándék a ’Társ’ Közelségére, Társként még először csak a MEGTARTÓJÁT ismerte fel. A MEGTARTÓK ekkor már különféle utakat próbálgattak arra, hogyan közeledhetnének egymáshoz a gyermekeik, majd pedig hogyan válhatnának a gyermekeik egymásnak Társaivá. Tulajdonképpen ez a folyamat mind a mai napig tart. A MEGTARTÓK mind a mai napig ’próbálgatják’, hogyan tudnának olyan Részeket / Egységeket, és ezeken belül olyan Belsőbb Áramlásokat és Összekapcsolódási formákat megformálni, amelyekben a teremtők Harmoniát találhatnának. Nagyon nehézzé vált a Tér-sérülések megjelenését követően a Birodalmak Egészében és a kisebb Közösségeken belül a Harmonikus Élet Megnyilvánítása, mert egy furcsa „harc” vette kezdetét az ’Életért’ / ’Térért’. Sok olyan korábbi Harmonikus Közeledési és Együtt-Élési Út vált semmivé / széttört / megtört, amelyekben a Tér-sérülések megjelenése előtt harmonikus Közösségi Életben éltek teremtők.

            Most, amikor minden Élet- és Tér-sérülés Rendezése / Kiigazítása elkezdődött, a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK, nagy-TEREMTŐKNEK és MEGTARTÓI-Teremtőiknek fontos feladata az, hogy újra meghatározzák a Közösségükben megélhető TÁRSASSÁG Lényegét-Célját-Értelmét. Minden Közösség MEGTARTÓJÁNAK fontos feladata az, hogy a Saját Közössége számára [a hozzá tartozó ÖN-JELLEGRE alapulóan] Meghatározza azt, hogy milyen ön-építési és Társas-Megnyilvánulási utakat formál majd meg a Közösségében.

            Vannak ma már a Birodalmakban és a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN is Összecsendülés útján megformált Elvek, amelyek így a LÉTEZÉS EGÉSZÉBEN Alapjai a TÁRSAS Teremtéseknek. A KÜLÖNLEGES Teremtésekben való Megnyilvánulás új lehetőségeket nyit MEGTARTÓKNAK és egyedi teremtőknek egyaránt

- mind a közvetlen Tudatosításokhoz [így az (Ön)Lényeg / önnön-teremtő-lény / sors / út közvetlen és teljesebb Felismeréséhez-Megértéséhez-Megtapasztalásához]

-  a Harmonia lényegének / értelmének teljesebb megértéséhez

- a megformálódott torzulásoknak a testen (egy adott Életen) belül és a Közösség Áramlásaiban való Felismeréséhez és Elhárításához

- ’Az-Elkövetkezőre’ irányuló Új Harmoniák Tudatos megformálásához, amely teremtő folyamatban a teremtők már mind a MEGTARTÓIKKAL, mind pedig azon Társaikkal egyre közelebb kerülhetnek, akikkel (a Szabad Választásaikból eredően) egymáshoz egy ’meghatározott közelségben’ (azonos vagy nagyon hasonló Teremtési Irányban) nyilvánulnak meg.

 

         A MEGTARTÓI-Teremtők elsődlegesen fontos (számukra meghatározott fő) Teremtési Megnyilvánulása az, hogy az ALAP-ÁRAMLÁSUKBA berögzített ELSŐDLEGES / FŐ ÖN-JELLEGBEN a lehető legteljesebben Tudatosan Megnyilvánuljanak, annak a HARMONIÁJÁT ÖNNÖN TEREMTŐ-LÉNYÜKBEN és a MEGTARTÁSUKBA tartozó Közösség Áramlásaiban is Megnyilvánítsák. Folyamatosan olyan Együttes-Megnyilvánulási Lehetőségeket / Kiteljesedési Lehetőségeket formáljanak meg a Közösségük Áramlásában, amely az ALAP-ÁRAMLÁSUKBA Befoglalt HARMONIA Megismeréséhez és Megnyilvánításához / Megtapasztalásához hozzásegíti a Befogadásukban lévő teremtőket. A Befogadásukban lévő teremtőknek folyamatosan utat / Kapcsolódásokat szükséges nyitniuk ahhoz, hogy a teremtő a saját Harmoniájának megfelelő és a Közösség HARMONIÁJÁBA beilleszthető ön-épülésben és Megtapasztalásban megnyilvánulhasson.

            A MEGTARTÓK ma már tudatosan irányulnak arra, hogy Megértsék a Befogadásukban lévő teremtőkben felnyíló Választásokat / megformálódó Szándékokat, és a Megvalósítás érdekében a teremtőikkel Összecsendüléseket formálhassanak meg. Ennek érdekében Egyeztetésekben nyilvánul(hat)nak meg a teremtőikkel (és ha szükséges, akkor a nagy-TEREMTŐVEL, MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL is), hogy a megnyitható / megnyíló lehetőség kellően még nem-értett minden lényegi kiterjedésében Tudatossá váljanak a teremtőik a Választás / Szándék végleges megformálása előtt [a teremtő maga is tudatában legyen annak, hogy milyen Lehetőség / Út / ön-épülés nyílhat meg a számára, annak mik a lényegi meghatározói, ez pontosan milyen Vállalást / Elköteleződést / Kötelezettséget jelent a számára, milyen részletek megformálásában kaphat ’teljes szabadságot’, és mindez milyen Felelősség-vállalást jelent a teremtő számára].

            A MEGTARTÓI-Teremtő nem csupán az egyedi teremtők felé ’elkötelezett’ (nem csupán az a Feladata, hogy minden lehetséges módon hozzásegítse a Befogadásában lévő teremtőket a Harmonia / Szabadság megéléséhez), hanem az Őt Befogadásában Tartó nagy-TEREMTŐ és a MINDENSÉG-FORRÁSA felé is. A MEGTARTÓ ALAP-ÁRAMLÁSÁBA berögzített egyik legelső Megállapodás ma már minden esetben az [ez közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL megformált Meghatározó / Megállapodás, és ezért ’elszakíthatatlan’], hogy az ALAP-ÁRAMLÁSBA Befoglalt (Birodalmi Rész-) ÖN-JELLEG Megnyilvánítása / Megtapasztalása (ÖNNÖN TEREMTŐ-LÉNYÉBEN és a Befogadásában lévő gyermekeivel) a Megállapodás Megváltoztatásáig elhagyhatatlan Feladata. Ennek a Megtapasztalásra Felvállalt ÖN-JELLEGNEK a Megtapasztalása / Megnyilvánítása minden megnyilvánuló teremtésben fontos része és alapja a Birodalom EGÉSZE HARMONIÁJA MEGTARTÁSÁNAK. [Mint a nagy-TEREMTŐ ’közvetlen gyermeke’ számára] a nagy-TEREMTŐ köteles biztosítani azt, hogy a MEGTARTÓI-gyermeke képes legyen e Felvállalt ÖN-JELLEG maradéktalan megnyilvánítására. A nagy-TEREMTŐNEK a Közösségei MEGTARTÓJA számára ugyanúgy minden ezen Felvállalás Megnyilvánításához szükséges feltételt biztosítania szükséges, ahogyan a MEGTARTÓNAK a Befogadásában lévő gyermekei felé ez a kötelessége. A MEGTARTÓNAK Jeleznie szükséges a nagy-TEREMTŐJE felé, ha bármilyen ’elakadást’ / zavart / furcsaságot Tapasztal / Érzékel

- mind ÖNNÖN Teremtő-Lényében

- mind a Befogadásában lévő egyedi teremtőkben

- mind a nagy-TEREMTŐ valamely Ön-Kiterjedésében (például kommunikációs vagy más jellegű Kapcsolódási / Áramlás-jellegű nehézséget Tapasztal)

- vagy pedig a Megtartásában lévő Közösség ’közelében / érintettségében’.

 

       Mára a MEGTARTÓKNAK (MINDENSÉG-FORRÁSA, nagy-TEREMTŐK, Közösségek MEGTARTÓI) sok olyan közvetlen Tapasztalata van a Közösségeken belül megformálható Áramlásokról, amelyek a korábbi formáikban mára már nem tapasztalhatók meg (Lezárt vagy megakadt teremtések).

       (1) Vannak ezek között olyanok, amelyek valamilyen behatás / áthatás következtében váltak semmivé, ám olyan (teljes, szép) harmonia nyilvánult meg (indult el kibomlani) bennük akkor-régen, amelyet a MEGTARTÓK egyes Közösségekben ma újra megformálnak, és elindítanak a megnyilvánulásba a Kiigazított Új Teremtési Alapokon.

     (2) Vannak olyan korábbi Megtapasztalások is, amelyek egészen biztosan nem válhatnak egyetlen Közösségben sem újra megnyilvánulóvá. Ezekről a MINDENSÉG-FORRÁSA és a nagy-TEREMTŐK is részletes Értékeléseket és Feljegyzéseket készítettek, és hozzájuk kapcsolódóan ’Emlékeztető Elveket’ is megformáltak / megformálnak ma már, és ezek minden MEGTARTÓ ALAP-ÁRAMLÁSÁBA is folyamatosan Berögzítésre kerülnek. Az ilyen irányú ’Tudás, Tapasztalat’ ’napra kész Megtartásáról’ a MINDENSÉG-FORRÁSA minden MEGTARTÓJÁVAL EGYETÉRTÉST / ÖSSZECSENDÜLÉST formált meg: KÖZVETLEN módon segítik ma már egymást minden felmerülő (a Közösségek Belső Áramlásaihoz kapcsolódó) Jelzés / Kérés helyzetében (bármilyen nehezen értelmezhető helyzet jelenik meg a Közösségek Belső Áramlásában).

 

        Minden Közösségben más-más alap-formája formálódhat meg a Közösségen belüli Áramlásoknak. A Közösségi Áramlások (milyen formában, milyen összekapcsolódások útján, milyen szorosságban stb) Megnyilvánulásának formáját jelentősen meghatározza ma még a Birodalom ALAP-Jellege (mi a KIÁRADÁSI Fő / Elsődleges Megtapasztalási Irány a Birodalom EGÉSZÉBEN), és ezen túl pedig az, hogy a Birodalom Belső Kisebb Közösségeit a nagy-TEREMTŐ milyen rendszerben formálta meg (a Birodalom EGÉSZÉT Meghatározó ÖN-JELLEGBŐL a nagy-TEREMTŐ ’mennyi’ és milyen RÉSZ-ÖN-Jelleget formált meg, és azok milyen ’mintázat / szerkezet’ alapján formálják meg együtt A-TELJESET’).

        Vannak, akik ezt úgy közelítik meg, hogy az Élet-Virága szakrális mintájában mely kiterjedésben milyen mintát rajzol ki az, ahogyan a Közösségek egymással (vagy a Közösségen belül a teremtők egymással) közvetlenül vagy távolabbról összekapcsolódhatnak. Nem minden Birodalom követte / követi azt a szabályosan kiteljesedő formát, amit a jelen lejegyzésben érintettem. Vannak, ahol más jellegű ön-épülési / kiteljesedési ’irányt’ formált meg a nagy-TEREMTŐ a Közösségei (és így a Közösségekben Befogadott egyedi teremtők) ön-épülése számára.

       Megértést segítő kép: ha az Élet-Virága mintáját térben képzeljük el, a gömbök középpontjait egymáshoz kapcsolva többféle ’szabályos test’ formálható meg.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1550511953_92.jpg       //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1550511954_10.png

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1550511954_26.jpg

            A szabályos testekben ’harmonia’ (a Tér megformálásához szükséges ’állandóság’) van. Van közöttük egyszerűbb (kevesebb felülettel / éllel rendelkező), és vannak összetettebbek (a képen szereplők is továbbépíthetőek). Hogy hány él / felület / elem formálja meg ’A-Teljeset’, Meghatározó az adott Tér / Kiterjedés számára.

            Megértést segítő képpel: a nagy-TEREMTŐ a Birodalma Egészére kiterjedően is meghatározhatja, hogy a MEGTARTÓK milyen ’forma / rendszer / összetettség’ (összekapcsolódási alap-minta) szerint formálhatják meg a maguk Közösségében ’Az-Egésszé-összekapcsoldó-Részeket’. Ugyanakkor a nagy-TEREMTŐ ebben a tekintetben is adhat ’Szabadságot’ a MEGTARTÓINAK: vannak MEGTARTÓK, akik maguk Választhatják meg azt, hogy például egy-egy nagyobb Teremtő-SZAKASZ Tartamára a Tér és Kiterjedés milyen megnyilvánulásának nyitnak utat >>> milyen jellegű / szerkezetű Teret nyisson meg a Közösségük ön-épülése / Tudatosodása számára a MINDENSÉG-FORRÁSA. Leegyszerűsítve: amilyen ’szerkezetű’ ÁT-VEZETŐ HARMONIÁT képes megformálni és megtartani a MEGTARTÓ Együtt a Befogadásában lévő és az Elkövetkezőhöz is Hozzákapcsolódó teremtőivel, az Meghatározza az Új Megtapasztalás számára Megnyíló Tér ’alapját és szerkezetét’. A Megnyíló Új Tér ’szerkezete’ Meghatározza azt, hogy milyen kisebb ’egységek’ (részei) formálódhatnak meg A-TELJESNEK, és ezek egymáshoz milyen formában képesek harmonikus összekapcsolódásokat megformálni.

            A MEGTARTÓ Rendelkezésétől függően az is előfordulhat, hogy ’alapjában / szerkezetében’ egy Megnyíló Új Megtapasztalás számára az addig megismert Teret újítja meg, ám más ’nézőpontból’, teljesen más Megismerési (így ön-épülési) lehetőséget nyit meg a teremtők számára.

            Megértést segítő példa: a régi és az új Tér alapja / szerkezete a Kocka. A korábbi megtapasztalásban a 6 különböző felület (ezek egymáshoz kapcsolódása, viszonya) jellegeiben volt megtapasztalható ez a kiterjedés. Az új szakaszban a csúcsok (8) és a csúcsokból kiinduló élek (a csúcspontból kiinduló három kiterjedés meghatározott rend szerinti biztos megtartása) mintája adja majd a harmonikus összekapcsolódás és megtapasztalás alapját.

 

            Vannak olyan MEGTARTÓK, akik például az ÁT-VEZETÉS HARMONIÁJÁNAK megformálásakor ’megszerkesztik a Teret’ az addigi Tapasztalat és Tudás alapján. A FÖLDANYA (és a VILÁG-MAGA) egy ’belső összecsendülésben’ Érzékeli a HARMONIA Megformálódását. Nehéz ezt szavakra lefordítani. A már meglévő Tudás és Tapasztalat természetesen mindig alapja a HARMONIA Megformálásának, de egy Különleges Módon a FÖLDANYÁBAN-MAGÁBAN is (valószínűleg a jelenlegi Világisága okán) ’A-Teljes’ Érzetének megjelenése Jelzi az Összecsendülés Megformálódását. A FÖLDANYÁT is (mint minden MEGTARTÓT) a MEGTARTÓVÁ válása során a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlenül tanította meg a HARMONIA Megformálására. Nyilvánvalóan a FÖLDANYA olyan módon készült fel a MEGTARTÓI Megnyilvánulására, hogy ezen Megnyilvánulása maradéktalanul illeszkedjen a YOSÁGHOZ tartozóan Eredendően Előkészített Befogadási Alapjára, és egyben a KÜLÖNLEGES VILÁGBA való Befogadottságához is. Nem ismert ma még pontosan az, hogy megváltozik-e majd a FÖLDANYA ezen HARMONIÁT Meghatározó / Megformáló Megnyilvánulása akkor, amikor majd a Teljes-Valójával ÉLŐVÉ válik a YOSÁGBAN. Mint MEGTARTÓI Teremtőnek a YOSÁG Birodalmához tartozó ALAP-ÁRAMLÁSBA lesz majd szükséges a Megnyilvánulása-Teljességét Beigazítania, és nyilvánvalóan a YO-MAGA Határozza meg a számára akkortól már azt, hogy milyen HARMONIA szerint, így milyen ’szerkezetű’ és kiterjedésű Térben nyilvánulhat majd meg. Mivel a FÖLDANYÁT a MEGTARTÓVÁ válása során közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSA ’készítette fel’ a MEGTARTÓVÁ válására, nagyon valószínű, hogy a FÖLDANYA HARMONIÁT Érzékelő és Megformáló Megnyilvánulása közvetlenül a YOSÁGHOZ Tartozó (Ön)Lényegébe befoglalt (részben KÜLÖNLEGES) Meghatározóin alapul, és így nagy változás ebben nem várható később sem.

 

*****

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!