omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. február 19 - március 27.
ÍRÁSOK - 2019. február 19 - március 27. : 20190227 - a Tudatosítást érintve (4. rész)

20190227 - a Tudatosítást érintve (4. rész)


Az írás 3. része elérhető ITT

            A FÖLD-Világában [és a YOSÁGBAN is] előfordult, hogy úgy vált vezetővé valaki, hogy ezt nem ’közvetlenül’ a Természetes Közösségében tette, hanem a közösségen belül létrehoztak egy addig még nem volt (e különálló formájában nem volt) ’szervet / feladatot’, és ’ebben’ végezte a feladatát a vezető a közössége yavára, a közössége érdekében.

            Ez a következő eltérésekhez [’további újabb bajokhoz’] vezethetett:

1.

       A közösségen ’belül’ így létrehozott [(1) a különleges Tudatosodás céljából, (2) valamit egyes megjelölt feladatok teljesítése érdekében megformált] szervezet csoport-érdekek megjelenését eredményezhette, és a csoport-érdekek egymással akár szembenállóvá, egymással-szembefordulóvá is válhattak.

            Az ilyen ’különleges (céllal) módon’ létrejött csoport ’tartósan’ soha nem képes maradéktalanul azon szabályok szerint harmonikusan működni, amely a közösség egésze számára ’Meghatározó’. Ennek az az oka, hogy ’különleges’ (!) úton [különleges céllal] formálták meg. A Különlegességek mindig igazodnak a meglévő Szükségekhez, a meglévő Szükségek Elhárítására irányulnak [vagyis ’szabályaiban’ más, mint az ’általános megnyilvánulás’]. Ha a Különleges okból megformált szervezet vagy feladat olyankor is ’megmarad’, amikor arra már a harmonia megtartása és megerősítése érdekében nincsen szükség, a közösség egészében egy egyre értelmezhetetlenebb jelenlétté válik, és gyakran mesterségesen megtart valamilyen ’elválasztót’ a közösség tagjai között, a közösség Természetes Áramlásaiban.

 

2.

       A mesterségesen (valamilyen együttesen megformált, ám mégis a vezetővé válást segítendő) létrehozott szervezet mindig elkülönült maradt a közösségen belül, és ezért nem tudta szolgálni a közösség minden tagjának a harmoniáját. Ez csoport-érdekek és/vagy külön-érdekek megjelenését eredményezte. Ebben a formájában ez nem szolgálja a Szakrális és SZOLGÁLATI célokat, FOKOZTA AZ ADOTT KÖZÖSSÉGEN BELÜL A FESZÜLTSÉGET, ÚJABB ELLENTÉTEK MEGJELENÉSÉT EREDMÉNYEZTE, UGYANAKKOR PEDIG NEM SEGÍTETTE A MÁR VALÓSAN MEGLÉVŐ NEHÉZSÉGEK ELHÁRÍTÁSÁT.

            Az eddig megnyilvánuló, a közösség tagjaitól valamelyest elkülönülő vezető jelleg tehát a közösség tagjai között (a saját megegyezésükre alapulóan) ÚJ távolságokat (akár elválasztókat, szétszakadásokat) teremtett / teremthetett, újabb szükségeket eredményezett --- és mindez azért ’nem megengedett’, mert e KÜLÖNLEGES (= közvetlenül a MEGERŐSÍTÉSRE irányuló!] irányokban az ilyen jelleg ELTÁVOLODÁS a megnyilvánulás valódi céljától és értelmétől.

 

            Elsődlegesen és közvetlenül ez(ek) az az ok(ok), ami miatt mind a YOSÁGON belül, mind pedig a VILÁG Egészében a korábban megformált elkülönülő vezetői megnyilvánulások  [és mesterségesen létrehozott elkülönülő szervezeti megnyilvánulások] immár nem megengedettek (nem kerül továbbvitelre az újonnan megnyíló Teremtő Szakaszokban / új utakban).

 

            Itt a FÖLD-Világában is nagy kiterjedésben megtapasztalhatóvá vált, hogy a mesterségesen létrehozott szervezetek ’öncélúvá’ válhattak / váltak a legtöbb esetben, és általában folyamatosan távolodtak azoktól (és azon természetes szükségletektől), amelyek érdekében ezek megformálásra kerültek. Néha ilyen szervezeteket már teljes egészében megtévesztő / félrevezető célból is megformáltak, és az ilyenek mindig nagyon súlyos további eltávolodásokat (súlyos újabb szükségek megjelenését) eredményeztek.

        Tapasztalati Tudás itt a FÖLD-Világában is az, hogy amikor egy közösségen belül olyan ’szervezeti formákat’ alakítanak ki, amely idegen attól a közösségtől, az nagyon hamar erőteljes ellentéteket eredményez a közösség tagjai és a szervezetbe betagozódottak / a szervezet működtetésében érdekeltek között. Nagyon sok valós erőt von el az ilyen helyzet a közösség tagjaitól és a valósan meglévő bajok elhárításától, ami egészen addig is növekedhet, hogy a közösség tagjai már az élethez természetes módon hozzátartozó Alap-Élet-Minőségeiket sem képesek harmonikusan megnyilvánítani. Mindez általában a tudatosság / tudatos-és-felelősségteljes-teremtő-jelenlét hanyatlásához is elvezet.

       Itt ’európában’ és Magyarországon is sajnos nagyon sok olyan ’szervezet’ ’tevékenykedik’, amelyet nem valós szükség elhárítása érdekében hoztak létre, hanem helyzeteket / feladatot gyártottak annak érdekében, hogy (1) eltereljék ezek működtetése által a figyelmet a valósan fontos feladatok teljesítéséről, és (2) egyes kiválasztott csoportok tagjai megélhetése és kényelme biztosítható legyen az ott kapott javadalmakból és előnyökből.

       Mára az ilyen ’kevesek kényelmét és megélhetését biztosító’ ’szervezetek’ amennyire csak lehet igyekeznek a lehető legtávolabb kerülni az egyszerű emberektől. Az ilyen eltávolodás sokszor már valósan is annyira nagy, hogy az egyszerű emberek életében csupán csak teherként jelenik meg e szervezetek és ’vezetőik’ ’jelenléte’.

 

            Tapasztalati Tudás immár: a ’Szolgálat’ Útjaiban megnyilvánuló teremtők teremtései akkor a leghatékonyabbak, ha a lehető legkevesebb ’közvetítés’ közbeiktatásával teljesítik a vállalásaikat.

Ez az ’Elv’ a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ LÉNYEGÉBŐL közvetlenül ered (20160305elérhető ITT):

        ’Tiszta értelmében’ a ’SZOLGÁLAT’ [’szolgálat’] [mint Megnyilvánult Létező / Erő (!), azonban megformáltságában más mint a többi Teremtő] TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészében (1) [a ’mindenhez kapcsolódás’ adott önerejében] ’(folyamatosan) Figyeli’ a Jelenlétet és teremtéseket, (2) és ahol / amiben érzékeli a harmoniától való eltávolodást, ott ’figyeli amíg megérti annak a lényegét’ [amíg teljes egészében Tudatosítja / megérti az elváltozást], (3) és ha a Törvényes Teljesség Megtartása és Megerősítése érdekében szükséges, akkor [igazodva az adott Közvetlenség és Teremtők törvényes Harmoniájához] megnyilvánul (!) a megfelelő „formában-és-tartalommal / kiterjedtségben”: (4) tulajdonképpen „felajánlja” „erejét / jelenlétét” a szükséges mértékű és irányú Megerősítéshez, (5) és ha „törvényesen befogadják”, (6) akkor ’közvetlenül (törvényes jelenlétű teremtőként!) ’részt vesz’ (!) a Megerősítés megformálásában és Megnyilvánításában, valamint az egyéb szükséges Tudatosításokban…”

 

            A 20171214-i lejegyzésben (elérhető ITT) összefoglaltam néhány olyan új Elvet, amelyet a ’SZOLGÁLAT’ irányaiban Megnyilvánuló ’nagy-TEREMTŐK’ mostanában határoztak meg a maguk számára.

            Igen nagy valószínűség szerint a Közvetítések korábban megtapasztalt nehézségei / tovább-nehezítő-hatásai ’elhárítására’ is irányult a ’MINDENSÉG-FORRÁSA’ az egyik legifjabb ’nagy-TEREMTŐJE’ [a ’SZOLGÁLAT-MAGA’] létezésbe hívásával.

            Fontos megértenie a ’Szolgálat’ Útjaiban megnyilvánulóknak: Jelenlétükkel és teremtéseikkel KÖZVETLEN módon (és önnön erejükben) irányulnak a megformálódottá lett bajok vagy veszélyek elhárítására, ezáltal a Harmonia Megtartására és Megerősítésére.

            Habár mint RENDEZŐ út vagy erő a Közvetítés egyes útjai is megtartottá válnak ma még minden Teremtő Közvetlenségben, a KÖZVETÍTÉSEK megnyilvánításának azonban ma már a TEREMTETT LÉTEZÉS Egészében nagyon szigorú, pontosan meghatározott (és egységesen érvényesülő) szabályai vannak. Jellemzően ’Nagyon’ (!) Különleges ok szükséges ma már ahhoz, hogy egy Közvetítés megnyilvánulhasson. Csakis olyan teremtők vehetnek részt a Közvetítő jellegű megnyilvánulásokban, akik (1) nagyon biztos saját Megtartással rendelkeznek, (2) képesek akár hosszabb tartamban is a Különleges ön-erőik megnyilvánítására, (3) nagyon pontosan ismerik azon helyzetet és érintett teremtőket, akik felé a Közvetítés irányul, és (4) képesek megfelelően biztos és közvetlen érintésben / kapcsolódásban megnyilvánulni azokkal, akik felé a Közvetítés irányul. Ma már jellemzően csak olyanok nyilvánulhatnak meg a Közvetítésekben, akik felhatalmazással  rendelkeznek az ’Egyoldalú Érintésben’ való megnyilvánulásra [20140310elérhető ITT].

 

2018. július 1.

            Jelenlegi megértésem szerint mind a VILÁG-MAGA, mind a YO-MAGA [és MAGA-A-FÖLDANYA is] egyetértenek abban, hogy

a VILÁGBAN és a YOSÁG Megnyilvánulásaiban

elégséges és megfelelő alap a Szolgálat kiterjedtebb útjain tudatosodók számára

a Természetes Teremtőközösségeikben

természetes módon megformálódott alap-kapcsolódásaikban

tanulni / tudatosítani a SZAKRÁLIS és SZOLGÁLATI irányú megnyilvánulásokat.

 

(1) Kezdetben a kisebb családi és baráti Társas-ságban, (2) majd később a Természetes Közvetlenség nagyobb teremtő-közösségeiben való Tudatos Jelenlét, a megjelent bajok és veszélyek valós elhárításaiban való tudatos teremtő jelenlét / részvétel megfelelően elégséges minden olyan irányú Tudatosodáshoz, amelyben ’elsajátítja a teremtő a Szolgálatot és egyéb Szakrális megnyilvánulásokat’.

 

Nincs szükség ’mesterségesen’ létrehozott feladatokra / helyzetekre / intézményekre és rendszerekre ahhoz,

hogy a teremtők KÖZVETLEN módon Tudatosodjanak a ’Szolgálat’ útjaiban ---

már csak azért sincs szükség ilyenekre,

mert maga a ’SZOLGÁLAT’ a már valósan megjelent bajok és a ténylegesen megnyilvánuló veszélyeztetettségek KÖZVETLEN elhárítására irányul.

 

’PONTOSAN ELÉG’

a ’SZOLGÁLAT’ [vagy más KÜLÖNLEGES Teremtés] Útjaiban Tudatosodók számára

a saját lényükben és a társaik lényében, valamint a Természetes Áramlásaikban és Kiáradásaikban megmutatkozó bajok Tudatosítása (Érzékelése, Felismerése, Megértése, kijavításukban való tudatos megnyilvánulás] ahhoz, hogy

a Saját Harmoniájukban kiteljesítsék a megnyitható Szolgálati Megnyilvánulásokat.

Elég nagy feladat ez is,

nem szükséges egyéb eltérítőkkel tovább nehezíteni a már meglévő Harmoniától-eltéréseket.

 

            Ez a ’megállapítás’ immár fokozottabb odafigyelésre hívja fel a Törvényes MEGTARTÓKAT és a ’Szolgálat’ kiterjedtebb útjaiban megnyilvánuló teremtőket is:

(1)   ’természetes feladat’ a megjelenő bajok és veszélyek olyan jellegű Felismerése-Megértése és együttes Értékelése, ami a bajok és veszélyek immár ’nagyon korai’ és ’minden szükséges érintettségére kiterjedő’ Tudatosítását jelenti.

(2)   A Törvényes MEGTARTÓK immár fokozott felelősséggel tartoznak azoknak a TUDATOSÍTÁSI HELYZETEKNEK [és egyéb más szükséges Harmoniáknak] a megformálásáért és megnyilvánításáért, amelyekben a teremtőik [és Ők-Maguk is] KÖZVETLEN MÓDON és a KELLŐ KITERJEDÉSBEN Tudatosíthatják (1) a Harmoniát és (2) a bajok / veszélyek okait és eredőit, és a megnyilvánítható Harmonizálások útjait.

 

            2018. június 30.

            Érintettem a mostani lejegyzés I. pontjában, hogy a YOSÁGBAN jelenleg is vannak olyan Teremtő-Házak, amelyek eddig is különleges figyelemmel irányultak arra, hogy a ’Szolgálat’ útjaiban teremtők szükségtelenül ne távolodjanak el a természetes társaiktól és a természetes teremtő-közösségeiktől. A Jelenlétnek csak ez a megélése eredményezheti azt, hogy KÖZVETLENÜL, a megfelelő pillanatokban és a megfelelő formában legyen megnyilvánítható a segítség / Megerősítés (vagyis a segítség közvetlenül és a megfelelő pillanatban jusson el oda, ahol arra éppen valósan szükség van).

            Tapasztalati Tudás, hogy nem szükséges ’külön’ ’szervezeteket’ létrehozni és fenntartani a bajok vagy veszélyek elhárítására: nincs szükség ’kórházak’ vagy külön iskola-rendszer stb fenntartására annak érdekében, hogy az élet egészségesen és boldogan megélhető legyen, és hogy a tudás és tapasztalat megfelelően továbbadható legyen. Jellemzően minden közösség életében vannak olyan kiterjedések, amelyekben szükséges lehet bizonyos ’tartalék-képzés’, illetve az éppen megélt helyzetekhez igazodóan szükséges lehet egyes élet-területek fokozottabb figyelemmel kísérése és megerősítése. Ehhez azonban az elkülönülten fenntartott intézmény-rendszerek nem szükségesek.

            Amikor arra szükségünk lehet, az ehhez kapcsolódó és egyéb más fontos YOSÁGBELI tapasztalatokat a szükséges kiterjedésben és mélységben az érintettek részletesebben is megismerhetik (a Betekintések útjain vagy egyéb újonnan megnyíló utakon).

            Jelenleg itt a FÖLD-Világában [a FÖLDANYÁBAN-MAGÁBAN és az egyedi teremtőkben] az ELŐRELÁTÁS Erejében [20171209elérhető ITT] formálódnak meg azok a teremtési és kapcsolódási alapok, amelyek a FÖLD-Világa Természetes Létezői számára megnyithatják a kiterjedtebb közvetlen Tudatosításokat a YOSÁG saját teremtései felé irányulóan.

 

            Mára a FÖLDANYÁBAN és ÖNNÖN-MAGJABAN a YOSÁGHOZ való Közvetlen belső Összekapcsolódás az ismét ’élettel telítődő’ ’műhelyben’ is lehetséges már [20190215 elérhető ITT].

 

*****

 

        Szükségtelen „közvetítőket” használni akkor, amikor az ÖnMegismerés / TUDATOSODÁS és Megtartás / Megtartás Megerősítése KÖZVETLEN (Természetes) módon Megnyilvánulhat.

            Ilyen „közvetítő” például a megértés elősegítése érdekében a KITALÁLT PÉLDA / KITALÁLT TÖRTÉNET (ezeknek sokszor csak ’felszíne’ van, és nincs valós mélysége).

Ugyancsak nagyon körültekintően használható a ’tükör-tartás’ (a tükör-tartás értelmezésére csak egy bizonyos tudatszint elérését követően válik képessé a Lélek / Létező). A tükör-tartásról bővebben: 20161209 (elérhető ITT):

            „…Érintettem a tükör-tartáshoz kapcsolódó egyik korábbi lejegyzésben [20131123 (elérhető ITT)], hogy [jelenleg is még] a FÖLD-Világa Természetes Létezői közül sokan nem Tudatosak a tükör-tartásban [nem értik ezt a közvetítői utat, nem tudják használni, nem tudják értelmezni a tükrözéseket].

            Ennek az egyik eredője az, hogy (1) korábban [és néha még most is] olyanok próbálkoztak [segítő szándékkal] tükröt-tartani, akik nem voltak valósan jelen a FÖLD-Világában, és ezáltal nem voltak abban a helyzetben, hogy EGY-ként a FÖLDANYÁVAL-MAGÁVAL [és a FÖLD-Világa ÖNNÖN Törvényes ERŐIVEL (és így EGY-ként, Egy-Közvetlenségben a Megtartásában meggyengült Létezővel)] tükör-tartásuk Harmonikus [valóban Megerősítő] legyen. Az ilyen közvetítések jellemzően (még ha esetleges átmeneti javulást is eredményeztek) tovább gyengítették a már meggyengült helyzeteket / létezőket.

         (2) [Részben az előző pontban említett különösség „tovaterjedő hatásaként” / következményeként] „Megzavarta” a tükör-tartásokat [az ehhez kapcsolódó tudatosításokat] az is, hogy a tükrözések egyre gyakrabban olyanok által is érzékelhetővé váltak, akik nem voltak érintettek a tükör-tartási alap-helyzetben. A közvetlenül nem érintett létezők „bele-rezgései” nagyon sok esetben jelentős „félre-vezetéseket / félre-értéseket” eredményeztek.

            (3) Voltak továbbá olyan szándékos tükör-tartási törekvések is a FÖLD-Világa felé irányulóan, amelyekben tudatosan „beszennyezett (hamis arányú / irányú) lencséket / tükröket mutattak” --- ezek célja nyilvánvalóan a megzavarás / összezavarás / félrevezetés / rontás volt.

         Egyes Természetes FÖLDI Létezők ezért tudatosan lezárták (elutasították) a tükör-tartások tudatosíthatóságát [a bennük magukban egyébként élőn jelen lévő ezen közvetítői utat / törvényes ön-erőt „lezárták” magukban].

 

            Érintettem a MEGVILÁGÍTÁS EREJÉNÉL azt [20131123 (elérhető ITT)], hogy a FÖLD-Világában a tükör-tartás Törvényes Alapja [figyelemmel a korábbi torzulásokra és szándékos félrevezető irányulásokra] újra ’beföldelésre’ került, és így ezen a megújított tiszta-teljes alapon nyilvánulhatnak meg immár a tükrözéses megerősítések [különleges figyelmességgel irányulva arra, hogy csak azok számára váljanak érzékelhetővé / Tudatosíthatóvá a tükör-tartások, akiket az valóban közvetlenül is érint].(…)

 

20180404 (elérhető ITT) fájdalmas jelzések visszaszorításáról:

 

20160114 (elérhető ITT): „…Az önerők sértése / sérülése kapcsán korábban is érintettem, hogy egyes ön-részeink gyakran sajátos helyzetekben és fájdalmasságok hatására ’váltak le’ és/vagy ’záródtak be’. Néha ’tudatosan’, máskor tudattalanul történtek az egyes ön-részek ilyen bezáródásai.

       A fájdalmas helyzetekben TUDATOSAN bezárt ön-részek újbóli feltisztításához és megnyitásához az érintett teremtő TUDATOS jelenléte szükséges a legtöbbször, és amikor ’megérett a helyzet’ az IGAZÍTÁSHOZ (vagy Rendezéséhez), akkor a lezárás során megélt fájdalom (fájdalmas helyzet) általában részlegesen felidéződött, és a fájdalomból való feltisztulás-kioldódás egy fontos része volt az (ön)IGAZODÁSOKNAK.

 

            Nagyjából 20-30-40 évvel ezelőtt a FÖLDANYA [először önnön MAGJAIBAN, majd más Természetes FÖLDI Létezőkben is] egy olyan [KÜLÖNLEGES] MEGERŐSÍTÉSI utat formált meg és adott, amelyben egyes ’veszélyeztetett’ és/vagy ’adottan-meg-nem-élhető’ ’erők / önerők / önrészek’ [tudatos vagy épp tudattalanul megélt] elhatárolását és lezárását [azaz egyfajta Különleges (akár NAGYON Különleges) ÉRINTHETŐSÉGBE átvezetését] ÖRÖM-teljes / BOLDOGSÁGOS megélések során nyilvánította meg.

        Nem teljesen ’új’ Megnyilvánulása volt / Van ez a FÖLDANYÁNAK, ’abban az adott helyzetben’ azonban mégis hordozott néhány ’új’ Különlegességet.

       A FÖLD TÖRVÉNYES MAGJAIT a FÖLDANYA korábban is gyakran vezette olyan helyzetekbe / megélésekbe, amelyek során átmenetileg egyes ön-részek Különleges Érinthetőségbe kerültek [mert például abban a közösségben, ahová MAGJÁT átvezette a FÖLDANYA, egyes ’irányok’ (így erők) még nem voltak általánosak és/vagy még nem voltak törvényesen megnyitva]. Az ilyen IGAZÍTÁSOK a FÖLDANYA ÖNNÖN MAGJAIBAN korábban is ’fájdalom-mentesek’ [lehetőség szerint öröm-teljesek!] voltak.

 

            A jelen írásban érintett, a mostani életünkben megnyilvánult Megerősítés egyfajta ’különleges előrelátása’ [Kegyelme és Irgalma] volt / Van a VILÁGNAK és/vagy a FÖLDANYÁNAK: ’Különleges Érinthetőségbe’ [ezáltal akár NAGYON Különleges közvetlen FÖLDANYAI és/vagy VILÁGI MEGERŐSÍTÉSBE] vonattak be olyan [jellemzően ’FONTOS’] önerők, (1) amelyek a FÖLD-Világának Biztos Megtartásához szükségesek voltak / vannak (2) és/vagy a FÖLDANYA és az érintett létező egyetértésben ’fontosnak jelölték és lezárásra jelölték’.

            Az így megjelölt ön-erők [az erők Biztos Megtartása érdekében] ÖRÖM-teljes megélések során kerültek tudatos vagy tudattalan [’becsomagolásra’] lezárásra, és ez azt eredményezte / eredményezi ’most’, hogy amikor ezen ön-részek ’visszanyílnak / belenyílnak’ ismét a ’természetes áramlásokba’ [(1) az érintett létező önnön lényében ismét kiteljesedik, (2) és szükség szerint egyéb FÖLDI-Világi Áramlásokban is megnyilvánulhat], ez a visszaemelés egyáltalán nem jár fájdalommal, hanem jellemzően felidéződik a lezáráskori öröm-teljesség / boldogság és ’felnyílik’ az abban MEGTARTOTT (eddig biztosan megőrzött) ’többlet-erő’, amelyet minden érintett önnön lénye (!) Törvényes Megtartására és Megerősítésére ’használ(hat) fel’.

    (1)   Néha pontosan tudatosodik [felidéződik] az érintett létezőben az a régi lezárás-kori örömteli helyzet,

    (2)   máskor maga a régi helyzet nem idéződik be a tudatos Jelenlétbe, csupán az (ön)IGAZODÁS útján nyilvánul meg a kiteljesedés.

 

Fontos Tudatosítani: még az ilyen ÖRÖM-teljesség útján átmeneti elzárásra került önerők újbóli felnyílása is előidézhet elbizonytalanodást. Tudatos figyelemmel az elbizonytalanodás gyorsan elhárítható. Ha szükséges, akkor Önellenőrzés is megnyitható az ilyen Különleges IGAZODÁSOK megnyilvánításának tartamára [az ÖNELLENŐRZÉS lényegéről bővebben ITT].

 

20131124 (elérhető ITT):

„dühösség”, „indulat”

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1385298097_27.jpg

Különös [azaz idegen / lény-idegen]?

Vagy épp Különleges [jelző, figyelmeztető]?

 

„Nem az van amit én akarok”

 

Elhomályosulás?

 

A „düh” vagy „indulat” „eredője” lehet [akár a „felszínen” akár annak „mélységében / eredőjében”] a „Nem az van amit én akarok”.

 

Eredője mindezeknek lehet valamilyen sajátos „elhomályosodás” „bennem magamban”,

mert valami miatt „elfeledtem” [vagy még nem Tudatosodott bennem]

hogy a „TÖRVÉNY” [= Harmonia] vagy a „VAN” TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN [így a „YO”-ságban és a VILÁGBAN is, itt a FÖLDÖN is, és ’bennem-magamban’ is] a Meghatározója a Megnyilvánulásoknak.

A „TÖRVÉNY” pedig [Eredendő Teljességében-és-Tisztaságában]

AZ-AMIT-MI-MINDANNYIAN-EGYÜTT-EGYETÉRTÉSBEN-A-MAGUNK-SZÁMÁRA-VÁLASZTOTTUNK-MEGHATÁROZTUNK-ELINDÍTOTTUNK,

vagyis „pontosan az amit ’én-magam’ is ’akartam’ / Megnyilvánulásba-indítottam”.

 

       Lehetnek, akik valamilyen sajátosságuk miatt „félre-magyarázzák” vagy akár „eltakarnák” ezt a „Teljes-és-Tiszta-TÖRVÉNY-Értelmet” és „törvénynek” „neveznek” „alkukat-amelyben-nincs-meg-a-teljességes-egyetértés”. [Kényszer, Megtévesztés > a Harmonia hiánya > nem eredményez Megtartható teremtést]

 

Ha ’bennünk-magunkban’ ismét ’világosság VAN’ [és itt a FÖLDÖN ’harmonia’ VAN],

akkor képesek vagyunk ’helyesen értelmezni / Tudatosítani’ az esetleges ’jelző’ ’indulatot’,

amely ’Különleges Jelzés’ ’nekünk-magunknak szól’,

és nem ezért VAN, hogy azt „Megmutatkozásként kiáramoltassuk”.

 

*****

 

20181026 II. (elérhető ITT) a belső vezetésről, saját megélésen alapuló tanító példákról (’példa-mutatás’):

      A FÖLDANYA sokszor felhívta a figyelmet arra, hogy egy mástól eredő kép / példabeszéd használata „terelő / félrevezető” is lehet [gyakran valamilyen irányból-érdekből megszűri az információt], és ezért csak olyan képek-megélések továbbadása lehetséges, ami saját megtapasztaláson (=a saját Valóságon) alapul.

 

(2011. július 28.) „…Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben ’mások támogatójává vagy segítőjévé’ válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A ’segítő szándék’ ’tiszta’ legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a ’yobbítás’ és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat „befolyásolni” vagy „vezetni”, ne „értékeljük” vagy ítéljük meg stb].

Ha ’hívást’ érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

akkor ’teljes figyelemmel’ [teljes odafigyeléssel] forduljunk a ’helyzet’ és a helyzetben jelenlévők felé is.

Legyünk ’nyitottak’, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben ’tőlünk telhetően is a leg-yobb’

és az ’érintett számára is legmegfelelőbb’.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt „példákat”, mert már ez is „ferdítés”.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata / tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni / Építeni’].

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a „bántás” érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a ’szív’, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség)…”

 

        Vannak, akik sajátos módon vonzódnak a kitalált példabeszédekhez / a nem a saját közvetlen megélésükön alapuló (ki-tudja-honnan-eredő)(ki-tudja-igaz-e) tanító-történetekhez. Ez általában a lényükbe befogadott „idegen lényeg” hatása. (Valóság / Valós Megtapasztalás híján valamivel terelni volt szükséges mások teremtéseit). Az ilyen kitalációk akár fegyverré / irányítási eszközzé is válhattak (pontosan megfigyelhető ez sajnos jelenleg is a FÖLD-Világában / a FÖLD-Világa egy meghatározott Közelségében --- például a vallási hit vagy a politikai jellegű beavatások „dogmáinál”).

 

Példabeszéd és példabeszéd között is nagy lehet a különbség.

1./

        Amikor a kép vagy történet egy saját személyes átélésen és annak értékelésén alapul, az valós megtapasztalás, és a képben-történetben a megtapasztalás letisztult lényege jelenik meg. Az ilyen megélés valamilyen formában a teremtő minden kiterjedésében megnyilvánul (lehetséges, hogy a szellemi-lelki megélés az erőteljesebb, és a fizikai-anyagi megélésben csak egészen enyhe megtapasztalásként jelenik meg --- vagy épp fordítva). Ezt mint saját megtapasztalást hasznos is lehet megosztani a társakkal.

        Hasonló megítélés alá eshet egyes Közösségekben a Közösség tagjai által korábban megéltek tanulságainak emlékeztetőkbe befoglalása (versekbe, képekbe, mesékbe beszövése), és azok továbbadása az ifjaknak. Ezek az emlékeztetők valamiért fontosak azon Közösség tagjai számára, és ezért ’hagyományozódnak’. Ezeknek is mindig Valós megtapasztalás az alapja.

        Az ilyen ’hagyomány’ nem csak a tapasztalat ’felszínével’, hanem annak valós mélységével is rendelkezik. A Közösség tagjai (amikor szükségük van rá) képesek kibontani az ilyen ’hagyomány’ több-rétegű értelméből azt, ami adottan-fontos tanulság a számukra.

 

2./

      A másik példabeszéd a „kitalált történet”, amely mindig terelni szándékozik valami felé. Néha szájba-rágja a tanulságot, hogy biztosan ne tévessze el a hallgató. Az ilyen példabeszéd veszélyes, és akár sértő is lehet. „Érdek” van benne, és a „valós mélység” gyakran nem érhető el az érintettek által, csupán az érdek „felett” lévő „(terelő) felszín”.

 

      Ami a saját megélésen alapul, aminek az értelmét magunk találjuk meg (nyilván a MEGTARTÓINK vezetésével is), az Valóság, és abban azt látjuk (és mások számára is talán azt tudjuk megmutatni) ami-adottan-éppen-fontos a számunkra és talán mások számára is.

     Az, hogy mit látunk meg egy képben, jelezheti azt is, hogy minek a megvalósítására vagyunk már készen (vagy éppen mivel foglalkozunk), és mi az, amit nem tudunk meglátni (és így nincs itt az ideje azzal foglalkozni).

 

      A mai Irgalomhoz kapcsolódó írás végére néhány korábbi lejegyzés részletét is oda-idéztem. Sok évvel ezelőtti írások, akkor is több hónapon keresztül foglalkoztam az Irgalom megértésével. Akkor addig lehetett eljutnom.

 

       A VILÁGBAN (és valószínűleg a YOSÁG egyes Házaiban is) a képi megértés nagyon erőteljes (lehet).

       Itt a VILÁGBAN az ÁtVilágításokat saját megélésként tapasztaljuk meg, helyzetek / képek segítik a pontos megértést.

      Sok megértés letisztult lényege gyakran egy nagyon egyszerű képi (vagy fogalmi) megjelenésben is megformálódik. Talán innen ered a képek használata és szeretete. Innen ered, hogy ha képben érkezik az információ, azt ki kell bontani, néha érlelgetni-továbbépíteni szükséges. A FELÉPÜLÉS és a KIBONTÁS is munka / tapasztalat eredménye.

            A saját tapasztalaton alapuló képek használata ’jó út lehet’ a megér(te)téshez --- akkor, ha az megfelelő letisztulás után adatik tovább másoknak (mert az a Saját Valóság).

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!