omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. február 19 - március 27.
ÍRÁSOK - 2019. február 19 - március 27. : 20190227 - a Tudatosítást érintve (5. rész)

20190227 - a Tudatosítást érintve (5. rész)


Az írás 4. része elérhető ITT

 

Az EMLÉKRŐL és az élet-tapasztalatról a 20161104–i lejegyzésben (elérhető ITT)

 

A „szövevényről” a 20161104–i lejegyzésben (elérhető ITT):

Szövevények” „elindítása” és „táplálása”

      A „szövevény” egy különös „megragadás”, a figyelem és élet-erő olyan különös terelésének módja, amely közvetlen és lehetőség szerint gyors és jelentős meggyengüléshez vezethet (akár csak egy rövid tartamra, akár hosszabb tartamra is). Hasonló lehet az álmodáshoz, de éber állapotban is szövődhet.

            A „szövevényt” gyakran egy különös pulzáló bevetítés hatására kezdték el megformázni a létezők. Néha „képek”, néha „hangulatok”, néha „érzelmek” stb megzavarás / befolyásolás szándékával való különös kiárasztása indította el a „szövést”, ha ezek alkalmasak voltak egy adott létezőben egy-egy még gyengébb [vagy éppen megnyíló / érzékenyebb] élet-terület „megragadására”. A megragadott részből [mint egy alaphelyzetből] elkezdődött a létező lényében egy különös „behálózás” „megformálása”, egy lehetőség szerint tovaterjedő „szövevény” megformálása. A „megragadott” rész vagy érzékenység a „szövevény” „alap-helyzetévé” vált, és ebből indult el egy homályos és nyomasztó „útra” a létező. Érzékelhette azt, hogy például éppen távol van az otthonától, és ekkor olyan jelzést kap, hogy otthon valami baj van, és azonnal haza kell mennie. Szándéka a „hazatérés” volt, és ennek érdekében elkezdett „maga körül” „eszközöket /segítőket keresni” ahhoz, hogy hazajuthasson. Keresett-és-keresett a homályban (vagy akár zavaros helyzetben), amely néha itt-ott kicsit kivilágosodott, hogy arra terelje a figyelmét, de végül ott sem talált eszközöket és segítőket, így egyre nyomasztóbbá vált számára a helyzet. Tudatosságtól függően akár félelem, düh vagy más fájdalmak is felerősödhettek, és ez a „nyomott állapot” általában gyors erővesztésekhez is vezethetett. Kellő tudatossággal felismerhető a „szövevény” különös [megvezető, megtévesztő, fojtogató] jellege, és ilyenkor a kilépés szándékával általában egyszerű kilépni a „szövevényből”. A ’kilépés’ a „szövevényből” a leggyakrabban magának a „szövevénynek” az elenyészésével / semmivé válásával jár, hiszen azt nem ’táplálja’ már a „megragadott” létező figyelme / teremtő-ereje.

            A „szövevény” tehát leggyakrabban egy különös / homályos történet (és tér) megszövése a létező saját önerejéből, amelyben egyre újabb kedvezőtlen helyzetek formálódnak, és mindig a „legrosszabb” lehetőségek felé tolnak --- ez az aggódásból a félelem jellegű állapotba vezethet, akár pánikok sorozatát is előidézheti. A csalódás [és a lelkifurdalás] kapcsán korábban érintettem, hogy egy valós maggal nem rendelkező helyzet „gyógyítása” (feneketlen kút) sok erőt képes elemészteni, és az ilyen kreált helyzetből való kilépés általában nagyobb tudatosságot igényel. A saját-erő „beszőtt” jelenléte miatt sokszor nem könnyű felismerni a kreált helyzet valótlanságát. Korábban érintettem (20140204 - elérhető ITT), hogy az IRGALOM immár az ilyen bevetítés jellegű (valótlanság) ’megkülönböztetésében’ is megnyilvánul, emellett a FÖLD-Világában a (Tisztelet-és-)Megkülönböztetés (ön)erejében is megnyilvánul olyan erő, amely alkalmas az ilyen valótlanságok közvetlen tudatosítására.

            A „szövevényben” való jelenlét [a „szövevény” fenntartása és szövése] nagyon sok erőt köt le [akár emészt el]. Különös módon „emlékeztet”, és képes lehet egy „állandó aggódásban tartani”.

 

*****

 

            A KRISTÁLYOSÍTÁS mint fontos ön-építő szakasz (bővebben ITT)

 

 

*****

 

            Új Tudatosíthatóvá nyitott Megnyilvánulás a FÖLD-Világában az IRGALMI Megtapasztalás (Egyedi útként és Szakrális Útként is): 20181031 (elérhető ITT)

 

*****

 

            Az ÉRZÉSRŐL, amelynek mind az ÁLTALÁNOS jellegű, mind a KÜLÖNLEGES Tudatosításokban kiemelkedő jelentősége van a FÖLD-Világában: 20121121 (elérhető ITT):

            „…A FÖLD TÁVOL EREJE nem elsődlegesen „fájdalmakon” [fájdalmasság érzékeltetésével] segít és vezet, hanem magával a „távolság érzékeltetésével”, ami [bár nem kizárólag csak a FÖLDRE jellemző különlegesség, mégis] bizonyos szempontból „más Világokban nem pontosan így működik”.

            A „Távolságot” Megnyilvánító MINŐSÉG/ERŐ a FÖLD legtöbb TÁRS-Világában olyan módon van a Lelkek/létezők segítségére az ÖnLényegük és ÖnAzonosságuk Megtartásában, hogy az „ÖnAzonosság” Megóvása / Megtartása érdekében bizonyos sajátos, különleges jellegű, pontosan meghatározható / felismerhető jellegű fájdalom-minőségeken át ad segítő jelzéseket, ezzel szemben a FÖLDÖN a FÖLD TÁVOL EREJE nem elsődlegesen [vagy jellemzően nem] a fájdalmak különleges érzékeltetésének módjain vagy különleges fájdalom-jellegen át nyújt segítő vagy vezető jelzéseket, hanem „megcélozva” az ÖnAzonosságban való teljes TUDATOSODÁST, egy „teljesen önálló érzékel(tet)ési módot”, az „érzést” fejlesztette ki / építette fel, és az ezen jellegében csakis a FÖLDÖN előforduló KÜLÖNLEGES Érzékeltetési módon [az „érzésen”] át nyújt a FÖLD TÁVOL EREJE segítséget a Lelkeknek abban, hogy ÖnAzonosságukat és a maguk választotta teremtési utat és irányt [lehetőség szerint fájdalmak érzékelésétől mentesen is] Megtarthassák.

            Habár ma még a legtöbb FÖLDI Lélek Természetes Érzékelésében [az Érzékelésről bővebben: 20120904 – ÉRZÉKELÉS…] az „érzés” élet-területe átformálásban / áthangolásban van, nem különösebben nehéz Felismerni azt, hogy a „Természetes lyó” (=Harmonia) „érzése” egy MEGERŐSÍTÉS arra, hogy „amit és ahogyan Megnyilvánul” a Lélek, az „ÖnMagával és választásaival harmóniában van”.

            A már Lezárult „idő”-érintettségű FÖLDI ÉLET-ÚT-SZAKASZ során a Lelkek Érzékelési Képességei közül az „érzést” [mint az ÖnAzonosság és választott teremtési irány Megtartásának egyik legfőbb segítő és vezető jelzését] sokféle MEGBONTÓ és MEGZAVARÓ irányulás érte, és jelenleg a Lelkek Természetes Testének az „érzés” képessége és élet-területe az, ami a legsürgetőbben rendezést igénylő élet-terület. Az „érzés” képessége minden egyes Lélek esetében újra „PONTOS BEHANGOLÁSRA” kerül a maga ÖnAzonosságához / Önlényegéhez [és ezáltal is az ÖnMaga által választott Természetes Teremtési Irányhoz], ugyanis a FÖLD Lelkei csak ezt követően válnak képessé a TELJES ÖNVALÓ pontos Érzékelésére és Felismerésére, és annak Érzékelésére és Felismerésére és Megértésére [vagyis az abban való TUDATOSODÁSRA], hogy pontosan milyen Teremtési Irányt / Utat / Megtapasztalást választottak ÖnMaguk számára a TÖRVÉNYESEN Megnyílt FÖLDI Élet-Útjukon. [Ezáltal „teljesebb szabadságot” is Érzékelnek a Lelkek, és tisztán és pontosan Felismerik az újonnan megnyíló választási lehetőségeiket (azok irányát/tartalmát stb).]

            Az „érzés” a FÖLD legtöbb TÁRS-Világában is „meglévő” / megtapasztalásra megnyitható Erő vagy Minőség, azonban a FÖLD legtöbb TÁRS-Világában az „érzésnek” nem pontosan ugyanaz a feladata / szerepe, mint a FÖLDI „érzésnek”.

     A FÖLD legtöbb TÁRS-Világában az „érzések” közvetlenül különféle kapcsolódási helyzeteket és együttműködési lehetőségeket jeleznek / jelenítenek meg [érintőlegesen ez a jelleg a FÖLDI „érzésben” is megjelenhet], és a TÁRS-Világokban az „érzések” (többféle is lehet) különféle közvetlen kommunikációs / önkifejezési eszközök és módok is lehetnek. Az „érzésen” keresztül megnyilvánulhatnak (és megnyílhatnak) különféle összetartozások vagy épp elkülönülések [ebben részben olyan hasonló segítő jelzés is megjelenhet, mint a FÖLD TÁVOL EREJÉNEK jelzéseiben], de az a fajta Természetes és Határozott és Pontos ÖnAzonosság Megjelenítés, ami a FÖLDI Lelkek „érzésében” mutatkozik meg, ilyen formában a legtöbb TÁRS-Világban nem tapasztalható meg / nem ismerhető meg.

 

            Az „érzés” tehát a FÖLDÖN a FÖLD TÁVOL EREJÉBŐL formálódott meg / nyílik meg és válik ma is megismerhetővé / Érzékelhetővé, és az „érzés” [mint az Érzékelés egy különleges módja a FÖLDÖN] az ÖnAzonosság és ÖnValó Érzékelésében és Felismerésében, valamint a választott és elindított Teremtési Irány/Út Érzékelésében és Felismerésében és Megértésében [és így Megtartásában] van a FÖLDI Lelkek segítségére.

 

*****

 

            Új KÜLÖNLEGES Tudatosítási lehetőség a FÖLD-Világában az ÖNELLENŐRZÉS (bővebben ITT)

Az ÖNELLENŐRZÉS során

a létezők mindabban TUDATOSODHATNAK,

ami a maguk életének természetes része

és

aminek Felismerésére és Megértésére az adottan választott élet-útjuk biztonságos megtartása érdekében ténylegesen szükségük van.

Önellenőrzést a Lélek Szükségszerűen (elhagyhatatlanul) megnyilvánít

(1)   a Lezárás / KRISTÁLYOSÍTÁS, valamint egy új szakasz első lépései során,

(2)   ezeken túl azonban bármikor máskor is, ha annak Szükségét érzi.

 

*****

 

            Újonnan megnyílt Tudatosítási lehetőség: ’Az-Elkövetkező’ Lényege-Célja-Értelme közvetlen Tudatosíthatósága immár az ÁLTALÁNOS Megtapasztalás részévé vált: 20190121elérhető ITT.

 

*****

 

            Az (Ön)Lényeg-Lélek-Test egymáshoz ’közelebb húzódása’ majd Egyé-válása a közvetlen Érzékelés és így a Tudatosodás egyre újabb útjait / kiterjedéseit nyitja meg a teremtőben: 20181114elérhető ITT.

 

*****

 

 

       A MEGKÜLÖNBÖZTETÉST a FÖLDANYA Különleges úton és ’sürgősséggel’ önálló Tudatosítási erővé / úttá formálta a mostani Nagy Változásra való Előkészület során: 20180916 (elérhető ITT):

            Ezt az EREJÉT a FÖLDANYA olyan Különleges erejévé tette, amely a FÖLD-Világának minden Természetes Létezőjében kihagyhatatlanul megnyilvánul, immár közvetlenül a FÖLD-Világába való törvényes Befogadás pillanatában a FÖLDANYA által ’átadott’ és megnyíló Befogadási-és-Élet-Alap elhagyhatatlan [= Meghatározó!] eleme.

            A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS [mint FÖLDI-Világi ERŐ] Megnyilvánulását a FÖLDANYA [önállóan, a saját Hatalmában] Ítélte olyannyira fontos megnyilvánulásnak, hogy [részben mint egy ’biztonsági tartalékot’ is!] [a Megnyilvánítás végső szakaszában] lényegében a MAGJAI közvetlen együtthatása nélkül formázta meg és így emelte be a Valóba (= Megformáltságba).

      A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS egy olyan [nem csak a ’lényegét’, hanem  a Megnyilvánulás útját tekintve is] Különleges EREJE a FÖLD-Világának, amit [a megformálódás VÉGSŐ szakaszát tekintve] a FÖDANYA-MAGA a Saját [leginkább] GONDOSKODÓ Hatalmában nyilvánított meg >>> az egyik fő irányulása szerint azért, hogy (1) ezzel is Megerősítse MAGJAIT a FelTisztulásukban, és abban, hogy (2) képessé váljanak még a Nagy Szakasz-Lezárás előtt a saját lényüket egy olyan ’alap’-állapotba beigazítani, ami lehetővé teszi a FÖLD-Világa számára egy olyan új Teremtési SZAKASZ elindítását, amely már [legalább] az Alapjaiban teljes egészében visszaigazodott / visszailleszkedett a FÖLD-Világának Eredendő Teremtési Megnyilvánulásaiba, és ehhez kapcsolódóan (3) hozzásegítse mind a MAGOKAT, mind a FÖLD-Világának más Természetes Létezőit a lényüket és Természetes Áramlásaikat érintő legalapvetőbb Valóság közvetlen Tudatosításához.

 

            A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS Megnyilvánulásának van olyan ’alap’ kiterjedése, amely minden FÖLDI-Világi teremtő számára kötelezően / kihagyhatatlanul felépítendő és megnyilvánítandó. Ezen ’alap’ mellett pedig a MEGKÜLÖNBÖZTETÉSNEK vannak (és folyamatosan meg is nyílnak) olyan egyéb kiterjedései is, amelyekbe a teremtők a saját választásaik alapján nyílhatnak meg / nyílhatnak tovább.

            A mindenki számára felépítendő és megnyilvánítandó ’alap-tartalom’ leg-lényege valamelyest úgy foglalható össze, hogy a FÖLDANYA közvetlen vezetésével minden Gyermeke felépíti magában azokat a Felismerő / Tudatosító / Megkülönböztető ön-erőket, amivel önállóan [mások segítsége és közvetítése nélkül] képes Tudatosítani [~ biztosan tudni] azt, hogy

-   ’ő ki maga’, honnan ered, mely Birodalomban / ’nagy-TEREMTŐBEN’ van az Önlényege, mi az Önlényegében megnyílt (Fő- és egyéb) Teremtési Iránya, mik az Önlényegéből-Önlényegében megnyílt ’Meghatározói’ >>> ezek olyan elszakíthatatlan (lényegében megváltoztathatatlan) ’Meghatározói’ a teremtőnek, amely az alapját és keretét adja a Boldogságának / a megélhető Teljességének ’bárhol is van éppen’, és ezért ezek a FÖLDI-Világi Jelenléte számára is Meghatározó Alapok.

- Fontos, hogy tudja azt a teremtő, hogy ’milyen úton’ / milyen céllal lépett be a VILÁGBA és a FÖLD-Világába, és számára e MEGTARTÓK milyen ’tartamot’, ’keretet’, ’alapot’, ’kiterjedést’ ’Engedélyeztek’, és a Befogadási Alapban milyen EGYETÉRTÉSEKET határoztak meg [a ’Békesség’ értelméről: 20180712 – elérhető ITT] >>> ugyanis ezen EGYETÉRTÉSEKBEN meghatározottakhoz mind a MEGTARTÓKNAK, mind a teremtőnek-magának tartania kell magát [ezeken csak a Teljes Egyetértés útján Változtathatnak].

- Fontos, hogy tudja a teremtő azt, hogy ’abban az életében amelyben éppen van’ milyen Közösségben és milyen Társakkal milyen Alapon és milyen Céllal nyitott meg Megtapasztalást a maga számára >>> ugyanis az adott Életére és az éppen megnyilvánuló teremtéseire kiterjedően ezek [a Közössége és Társas Kapcsolódásai számára meghatározó Elveket is magában foglaló] EGYETÉRTÉSEK is Meghatározók [csakis minden érintett Egyetértésével Változtathatók meg, egyébként ezek a ’Meghatározók’ is ’elszakíthatatlanok’].

 

      A ’Meghatározó’ lényegéről [és hogy ez milyen kötelezettségeket nyit meg a MEGTARTÓK számára] az egyik legutóbbi lejegyzésben bővebben írtam: 20180708-i lejegyzés V. pontjában elérhető ITT.

                       

            A Megkülönböztetés ’leg-lényege’ abban segíti / vezeti a teremtőt, hogy

önállóan, minden közvetítés nélkül

képes legyen Biztosan (= határozottan-és-pontosan-teljesen) meghatározni önmaga számára az ÖN-AZONOSSÁGÁT

>>> és így képes legyen ezt tisztán és teljesen megnyilvánítani

(1) mind az egyedi ön-épülésében,

(2) mind pedig a társas kapcsolódásaiban / társas teremtéseiben.

 

            A Megkülönböztetés

az egyedi teremtőkben megnyitott olyan ’saját erő’,

amely akár az Elbizonytalanodás helyzeteiben,

akár valamilyen fontosabb vagy csak apróbb Választási helyzetben

irány-mutatást / Megerősítést adhat arra,

hogy mit-és-miért választhat és válasszon a teremtő,

hogyan nyilvánuljon meg úgy, hogy az mind önmaga, mind a Közössége és Társai számára is a lehető legharmonikusabb lehessen,

illetve ha eltávolodott valamilyen ok miatt a saját harmoniájától, akkor felismerje ezt,

és azt is, hogyan térhet vissza egyedül vagy társai segítségével a saját harmoniájához.

 

            A Megkülönböztetés az egyedi teremtőkben ’Saját’ önerő, amely folyamatosan ’építhető’, kiterjeszthető. A teremtő maga határozhatja meg, hogy a kötelezően megnyilvánítandó alap-kiterjedés mellett mely további élet-helyzeteiben veszi igénybe ezen ön-erejét megerősítően (egyre újabb kiterjedésekre is megnyitható ezen ön-erő, egyre határozottabb és/vagy finomabb jelzésekre is behangolható – például hogy már a kisebb eltéréseket vagy akár ezek veszélyét is mérje és jelezze ez az ön-erő).

            Ha ezen ön-erőben valamilyen váratlan zavar vagy akadály nyilvánulna meg, MAGA-A-FÖLDANYA jogosult és egyben köteles is minden olyan megnyilvánulásra, ami ahhoz szükséges, hogy ezen önerejében a lehető leghamarabb ismét tejessé váljon a teremtője.

 

A Megkülönböztetés ’leg-lényege’ egy ’biztonsági tartalék’ (is)

(1) mind az egyedi teremtő

(2) mind a Törvényes MEGTARTÓJA [minden Törvényes MEGTARTÓJA] számára ahhoz, hogy

’ne szakadhasson el a teremtő

és szükségtelenül ne távolodhasson el a teremtő’

a ’Meghatározói’ által ’elindított Boldogságától és Teljességétől’

és

(1)   az Eredőjéből eredő

és (2) egyéb Szabad (= törvényes, harmonikus, megfelelő Egyetértéseken alapuló) Választásain alapuló természetes teremtő-társaitól.

 

            Ezt a ’leg-lényeget’ (1) a NAGYOBB TEREMTŐ SZAKASZOK főbb jellemzői, továbbá (2) az Egyedi Élet-utak, valamint (3) az ’éppen megformálódó helyzetek’ ’töltik fel tartalommal’.

            Azért is nehéz szavakká formálni a lényegét a Megkülönböztetésnek, mert lényegében az egyedi teremtő egyedi helyzeteihez illeszkedve mindig ’egyedi’ a megnyilvánulása >>> csupán az ’Alapja’ ’közelíthető meg valamelyest’. A ’tartalma’ minden esetben [az éppen megélt NAGYOBB TEREMTŐ SZAKASZ Meghatározó jellegei / irányai mellett] mindig igazodik az egyedi teremtő egyedi helyzeteihez >>> utat nyitva / lehetőséget adva olyan MEGERŐSÍTÉSHEZ [Megerősítő ön-erőről van szó!]

- mely személyre szabottan biztosítani tudja az ÖNAZONOSSÁG megfelelő teljességben való megtartottságát,

- emellett pedig azt, hogy a teremtők olyan Harmoniában nyilvánulhassanak meg az egyedi és társas teremtéseikben, ami a Boldogság / Teljesség / Harmonia megnyilvánítását minden érintett teremtő számára is biztosítja.

 

A FÖLD-Világában a Megkülönböztetés

(1) a TISZTELET ’alapján’ nyilvánul meg, és

(2) a másik nagyon fontos [= Meghatározó][lényegében elválaszthatatlan] ’alapja’ jelenleg a VÁRATLANSÁG EREJE (Változékonyság, Változatosság Értelemmel is) >>>[ajánlom ismét átolvasni: 20140522- elérhető ITT]

 

        A FÖLD-Világában a Megkülönböztetés ’figyelemmel’ van arra, hogy a teremtések a teremtők választásaira figyelemmel is ’szabad világi teremtések’, ami azt jelenti, hogy a legtöbbször a törvényesen megnyílt helyzetekben a teremtők több megvalósítási utat / erőt / irányt is választhatnak úgy, hogy ezekben MEGTARTSÁK a saját és közösségük harmoniáját.

       A FÖLDANYA továbbá a harmoniától való eltávolodás legelső pillanatától kezdődően Maga is ’Figyelmeztetéseket ad’, és folyamatosan RENDEZŐ jellegű utakat nyit a Teljesség Biztos Megtartásához / a Teljességhez visszaigazodáshoz.

       Az önazonosság megtartását segítő nagyon fontos érzékelési alap-képesség a FÖLD-Világában az ÉRZÉS, amely az abban való Tudatosodásban segít, hogy a Lélek / teremtő önazonosságát veszélyezteti-e valamilyen sajátos helyzet / körülmény, és hogy a Lélek abban a Teremtési Irányban halad-e, amelyet önmaga számára törvényesen megnyitott. Az Érzés ’nem színes’ mint az érzelmek, hanem ’Van’: egy belső bizonyosság és tudás van benne az önazonosságról és a saját harmoniáról. A harmoniától való eltávolodás egy ’távolság’ jellegű JELZÉSBEN válik az Érzésben érzékelhetővé, amelyben az is felismerhető, hogy az eltávolodás milyen irányú / mértékű / arányú / jellegű, így a teremtő hamar felismerheti, hogy hogyan térhet vissza a lehető leghamarabb önnön teljességéhez. 20121121-i lejegyzés VI. pont

 

 

            A VILÁGBAN ez ma már (egy jelenleg formálódó) Elv:

            Azon Teremtő Közösségekben, amelyek törvényesen Megnyitottak önmaguk számára valamilyen SZOLGÁLATI FŐ IRÁNYT, elengedhetetlen, hogy [a FÖLD-Világában Megkülönböztetésként jelölt lényegű] ’személyre szabott, személyhez-is-igazodó’ ÖNAZONOSSÁG-MEGERŐSÍTÉST megformáljanak és megnyilvánítsanak minden érintett egyedi teremtőben.

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!