omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. február 19 - március 27.
ÍRÁSOK - 2019. február 19 - március 27. : 20190309 - a Rész-Áramlásokat érintő néhány változásról

20190309 - a Rész-Áramlásokat érintő néhány változásról


2019. március 8-9.

 

I.

 

            A ’Rész’-Áramlások megformálásához kapcsolódó ’tudás’ a MEGTARTÓI-Teremtőkhöz tartozik (a MEGTARTÓVÁ válásuk során az ALAP-ÁRAMLÁSUKBA rögzíti be a MINDENSÉG-FORRÁSA).

            Amióta a MINDENSÉG-FORRÁSA Közeledik a teremtettjei felé [a VILÁG és a KÜLÖNLEGES Birodalmak megformálása óta], szükségessé vált, hogy az egyedi teremtők is megértsék azt, hogy ’Az-Élet’ Megnyilvánulásában mi tartozik a MEGTARTÓK Hatalmába és Felelősségébe. A MEGTARTÓK és egyedi teremtők Együttes teremtései során [ma még elsődlegesen a KÜLÖNLEGES Teremtésekben] fontos, hogy az egyedi teremtők is tudatában legyenek annak, hogy egy hiba kijavításakor (Igazítás, Rendezés) vagy épp egy újabb Megtapasztalás előkészítése és megnyitása alkalmával mikor milyen Egyeztetések szükségesek, és hogy ’A-Megnyilvánulásban’ mit ad(hat) a teremtéshez az egyedi teremtő, és mit ad(hat) ahhoz a MEGTARTÓ.

 

            A KÜLÖNLEGES (!) teremtések kapcsán gyakran említettem az utóbbi lejegyzésekben a ’Kipróbálás’ jellegű Megtapasztalást.

            Korábbi lejegyzésekben említettem azt is, hogy a YOSÁGBAN valójában már a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK KÜLÖNLEGES KIÁRADÁSAI (a KÜLÖNLEGES Birodalmak megformálódása) előtt is voltak ’RÉSZ’-Áramlás jellegű és Kipróbáló [’különlegesebb’-ként jelölt] Megtapasztalások [20181006elérhető ITT]. Habár a mai ’emlékezet’ a YOSÁGHOZ tartozóan is inkább már a SZOLGÁLATBAN való Megnyílást követő Megtapasztaláshoz kapcsolja a Kipróbálás és Rész-jellegű teremtés eredetét, az valójában a YOSÁGBAN korábbi eredővel rendelkezik.

            Amikor (a KÜLÖNLEGES Teremtések Megnyilvánulását megelőzően) a YOSÁG egyes Közösségeiben elkezdődött a RÉSZ-Áramlások és Kipróbáló jellegű Megtapasztalások alapjainak és elveinek a meghatározása, akkor ez még kizárólag a YOSÁG ezen meghatározott Közösségeiben és a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA befoglalt MEGHATÁROZÓKHOZ igazodóan nyilvánulhatott meg. Így tehát ezek a YOSÁGON belüli ’korai’ RÉSZ-, és Kipróbáló jellegű Megtapasztalások harmoniájukban ’csak’ és közvetlenül a YOSÁG ALAP-HARMONIÁJÁHOZ [mint a LÉTEZÉS-NAGY-EGÉSZÉN belül megformált ’ÖN’-Jelleghez] igazodtak (így csak a YOSÁGHOZ tartozó teremtők számára volt megnyitható megtapasztalás).

            A RÉSZ-, és Kipróbáló jellegű (korai, a YOSÁGHOZ tartozó) Megtapasztalás lényege az volt, hogy a Birodalmon és a Közösségeken belül megformálásra kerülhessenek olyan kisebb közösségek (sőt, akár egyedi utak!), amelyekben megnyíló Megtapasztalások csak azok számára ’kötő’-erejűek, akik a Megtapasztalás számára megformált kis-közösséghez (RÉSZ-Áramláshoz) egy meghatározottan erőteljes (tudatos) Szándékkal hozzákapcsolódtak. A Megtapasztalás valójában bármely teremtő számára megnyithatóvá vált, aki elfogadta a RÉSZ-hez tartozóan megformált Áramlásba befoglalt ’Alap-Tartalmat’ (megnyilvánulási szabályokat).

            Mivel ekkor még a Kipróbáló és RÉSZ-jellegű Megtapasztalásnak a YOSÁGON belül (és így a LÉTEZÉSEN belül is) ’formálódtak’ a szabályai, e kezdeti megtapasztalások sok esetben még nem voltak képesek Megtartani a Harmoniát (megtartható teremtés nélkül semmivé váltak). Említettem azt is, hogy a YOSÁGON belül több olyan korai próbálkozás is volt, hogy a Közösségeken belül „kisebb-Megtartók” gondoskodjanak a megformált ’Rész’-ek Harmoniájának megtartásáról (vagy „vezetők” kapjanak ilyen hatalmat), ezek a próbálkozások azonban nem voltak alkalmasak a Harmonia megtartására (20190219 - elérhető ITT). Ennek kapcsán pontosodott be az a Szabály, amely szerint MEGTARTÓVÁ csak a MINDENSÉG-FORRÁSA formálhat teremtőt, és a MEGTARTÓI Hatalom és Feladat megoszthatatlan (a MEGTARTÓ maga felel a Közössége Harmoniájának Megtartásáért).

           Hamar megértetté vált a YO-MAGA és a MINDENSÉG-FORRÁSA számára, hogy ’egyedül a YO-MAGA’ nem lesz képes az ilyen ’új jellegű’ (Kipróbáló, Rész) Megtapasztalás Alap-Harmoniájának a meghatározására, mivel a ’TÉR’ Kiárasztása a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK saját Hatalma, és a megformálódó ’különlegesebb’ teremtések (mind a kis-közösség teremtései, mind pedig az egyedi teremtők különlegesebb Tudatosodása és belső ön-épülése és kiáradása) ’Tér-Formálást’ és ’Tér-Igazítást’ is igényelnek. Részben a YONAK ez az új ’különlegesebb’ irányulása indította arra a MINDENSÉG-FORRÁSÁT, hogy előkészítse a ma KÜLÖNLEGES Birodalmakként ismert KIÁRADÁSAIT, és a ’fontolgatás’ szakaszából a Megnyilvánulás szakaszába emelje át a LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE megformálódó Harmonikus KÖZELEDÉSI SZÁNDÉKÁT.

 

            A KÜLÖNLEGES KIÁRADÁSAI Előkészítése során Határozta meg a MINDENSÉG-FORRÁSA a LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE irányadó azon Harmoniát, amely máig (változtatás nélkül) MEGHATÁROZÓ alapja a RÉSZ-Áramlások megformálásának, illetve a Kipróbáló jellegű Megtapasztalásoknak. Ebben a Harmoniában olyan Szabályok gyűjteménye van, amely a MEGTARTÓI-Teremtők számára határozza meg azt, hogy általában valamilyen fontos okból [jellemzően valamilyen ÖSSZECSENDÜLÉS és/vagy Kiáradás Megformálása érdekében (vagy Összecsendülésre alapulóan)] formálhatnak meg és tarthatnak a Közösségükben Kipróbáló jellegű Rész-Áramlásokat, és az egyéb jellegű Rész-Áramlások megformálásának is pontosan meghatározott feltételeknek kell megfelelniük. A szabályozás ilyen részletessége azt a célt szolgálja, hogy

  1. a MEGTARTÓK a saját Közösségük meghatározott-megformált (!) Harmoniáján szükségtelenül ne változtathassanak. A Közösségek meghatározott ’szerkezete’ és Harmoniája egyfajta ’állandóságként’ alapja a Befogadott teremtők harmonikus megnyilvánulásának. Tapasztalat az, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK KÜLÖNLEGES KIÁRADÁSAI előtt a Közösségek „rugalmatlanabbak” voltak, és a MEGTARTÓK még kevéssé voltak képesek az ’ÚJ’ Megnyilvánulásokat berendezni a Közösségük Harmoniájába. A KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások ma már többféle utat nyithatnak a MEGTARTÓK számára a meglévő Harmonia Igazítására, de ma is követelmény, hogy egy Közösség Megnyilvánulása (egy elindult Teremtő-SZAKASZA) számára összeállított-megformált Harmonia kellően BIZTOS alapja legyen a Közösség ÉLETÉNEK / Megtapasztalásának.
  2. A szabályozás azt is segíti, hogy amikor (A) az valóban szükséges (a Harmonia Megtartása és/vagy Megerősítése érdekében) és/vagy (B) meghatározottan erőteljes Szándék (a MEGTARTÓVAL is Megformált Összecsendülés) nyilvánul meg valamilyen új Megtapasztalás elindítására, arra az érintett MEGTARTÓK (közvetlen MEGTARTÓ, nagy-TEREMTŐ, MINDENSÉG-FORRÁSA) EGYÜTT a lehető leghamarabb megformálhassanak harmoniát (így megnyílhasson a Megtapasztalás).

 

            Mára (főleg a KÜLÖNLEGES Megtapasztalásokban már megnyílt teremtők és Közösségek számára) egyértelmű, hogy a Kipróbálás jellegű megtapasztalás [akár a KÜLÖNLEGESSÉGHEZ tartozik, akár csupán ’különlegesebb jellegben’ az ÁLTALÁNOS teremtés része) a Közösségeken belül a MEGTARTÓK EGYETÉRTÉSÉVEL Megformált Rész-Áramlásokban nyilvánulhat meg. A Rész-Áramláshoz tartozó ’Alap’-ban a MEGTARTÓK meghatározzák a Megtapasztalás Lényegét-Célját-Értelmét, továbbá a Megnyilvánulás azon Feltételeit is, amelyek ’Meghatározók’, és csak azon teremtők kapcsolódhatnak hozzá a Megtapasztaláshoz, akik önnön-lényük (akár ÖnLényegük!) egy pontosan meghatározott részével ’belenyílnak’ a Megtapasztalásba. A Rész-Áramlás számára meghatározott ’speciális’ (= ’többlet’) Szabályok ebben a formájukban a Közösség más Áramlásaiban nem nyilvánulhatnak meg.

            Magától értetődik, hogy aki nem nyitja meg a saját teremtő-lénye pontosan meghatározott kiterjedését és abba nem fogadja be a Meghatározókat, az ’kívül’ van ezen a Rész-Áramláson, és így az ahhoz tartozó Megtapasztalásban nem vehet részt.

 

            Fontos: a Rész-Áramlásnak is minden esetben harmonikusan szükséges illeszkednie a Közösség Egészének Harmoniájába. A Rész-Áramlás nem a Harmonián „kívüli”, és nem lehet a Harmonia „határa” sem.

        Már a YOSÁGBAN megnyílt korai Rész-, és Kipróbáló jellegű Megtapasztalások során is voltak olyanok, akik tudatosan irányultak arra, hogy „köztes” „állapotot” hozzanak létre. Lehetne ezt úgy is tekinteni, „mintha” „kipróbálták volna” magát a „kipróbálást”. „Olyan volt mintha” „elfogadták volna”, hogy hozzákapcsolódnak a Megtapasztaláshoz, de valójában mégis azon kívül maradtak. Néha beleszóltak / beléptek (mintha benne lennének), majd máskor „teljesen kiléptek”. Ennek a „köztes” jellegű megnyilvánulásnak máig érzékelhető Harmoniát-gyengítő hatása volt minden érintett Közösségre. A mostani Értékelések szerint ez egy tudatos félre-értelmezése a Rész-, és Kipróbáló jellegű Megtapasztalásnak, amit ma tekinthetünk úgy, mint amely ráirányította a figyelmet a pontos szabályok meghatározásának fontosságára és a MEGTARTÓI-Teremtők fokozott felelősségére a Közösségükön belüli Áramlások megformálása és rendben-megtartása kiterjedésében.

 

            Máig megfigyelhető egyes teremtők (sőt, Közösségek) helyzetében a „köztességre” irányulás. A „köztességre” irányulásban gyakran felismerhető egy Szándék-kezdemény valamilyen új irányban való megnyilvánulás irányába, de a Szándék nem kellően erős (nem teljes, nem tiszta), és így nem elégséges az irány Megnyitására. Gyakori az, hogy különböző Megtapasztalásokhoz tartozó (különféle, egymáshoz nem közeli Megtapasztalások felé irányuló) Szándékok egyes elemeinek keveredése „formál meg” egy Szándéknak látszó ön-kifejezést. Természetesen a keveredés okán ez sem képes harmonikus hozzáilleszkedést megnyitni a Megtapasztalható teremtésekhez.

 

            A TÉR-sérülések folyamatban lévő kiigazítása különleges figyelmességgel irányul minden KÖZTESSÉG Feltisztítására és Elhárítására. Említettem, hogy ahogyan az egyedi teremtőkhöz (és Közösségeikhez) tartozó Tér-Alapok kiigazításra kerülnek, a teremtők egy kicsit távolabb kerülnek egymástól jelenleg (visszaigazodnak a természetes távolság-megtartásba), és csak azok között lehetséges KÖZELEBBI összekapcsolódás és áramlás, akik között ilyen irányú Összecsendülés VAN (megformáltan!).

            Ezek a Tér-igazítások kezdetben akár zavart is előidézhetnek azokban, akik kivezetődnek az addig megtapasztalt Köztes-helyzetükből, és visszaépül a lényükben a természetes távolság-megtartás. Ügyel arra a MINDENSÉG-FORRÁSA (ÉLŐTÉR, IRGALOM, ÉDES, SZOLGÁLAT-MAGA, KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokban tapasztaltabb nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓK), hogy ’ne maradjanak egyedül’ azok a teremtők, akik számára kezdetben értelmezhetetlenek ezek a változások. Megszűnnek olyan korábbi KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSOK, amelyeket az tett szükségessé, hogy eddig nem voltak Rendezhetőek KÖZVETLENÜL a Tér-sérülések és Élet-Alap-sérültségek. A KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK (és például a VILÁG-MAGA) sok olyan teremtőről Gondoskodtak eddig valamilyen ’Különleges-Térben’, akik „Köztességbe zárták be magukat” [20181216elérhető ITT], vagy például „leválasztotta valamilyen különös behatás” az Élet-Alapjuk egyes részeit, és ezért képtelenek voltak visszaigazodni ön-erőből a saját Harmoniájukba (az őket Életre Befogadott MEGTARTÓJUKHOZ). Sok olyan (a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő) teremtő van, akik eddig például a VILÁG KÜLÖNLEGES Befogadásában részt vettek a nehezebb helyzetbe került teremtők Különleges Gondozásában. Most, amikor a Harmoniához való visszaigazodást eddig akadályozó Alap-sérülések Rendezésre kerülnek, az érintett (gondozott) teremtők a lehető leghamarabb Hazavezetésre kerülnek az őket Életre törvényesen Befogadó Közösségükhöz. Ez FELADAT-VÁLTÁST jelent az eddig Különleges Gondoskodási Feladatot teljesítő SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők Életében. Akikről eddig (talán már nagyon hosszú tartam óta!) közvetlenül Gondoskodtak, hamarosan Hazavezetésben részesülnek, és így a ’gondoskodók’ számára is LEZÁRUL egy hosszú Szolgálat. Eltávolodnak a ’gondozottjaiktól’, és Új Irányt (a legtöbben ténylegesen is Új Szakaszt!) nyitnak meg önmaguk Szolgálati Útjában. Akit ez érint érti.

      LEZÁRÁSRA kerülnek azok a korábbi RÉSZ-Áramlások, amelyekben e Szolgálati teremtők eddig a Gondoskodásukat és egyéb Megerősítő (Tudatosító) teremtéseiket teljesítették. Visszabontásra kerülnek a Gondoskodásnak mára szükségtelenné vált ’Terei’. [A 20181213-i lejegyzés IV. pontjában (elérhető ITT) a ’nap-rendszer’ kapcsán említettem, hogy hamarosan Lezárásra kerül ezen Gondoskodási Térben is az eddigi (VILÁGHOZ tartozó) Megtapasztalás.]

         Jelenlegi megértésem szerint minden eddigi Különleges Gondoskodási Tér a hozzá tartozó Megtapasztalás LEZÁRÁSÁT követően teljes egészében visszabontásra kerül jelenleg az ÉLŐTÉR-és-IRGALOM Együttes Megnyilvánulásában [20181213elérhető ITT]. Ez azért szükséges, mert ’nagyjából mostantól’ a ’Tér-formálást’ igénylő minden feladat (a TÉR Kiárasztásán kívül) az önálló nagy-TEREMTŐVÉ váló ÉLŐTÉRHEZ tartozik majd, és így IMMÁR a GONDOSKODÁS KÜLÖNLEGES TEREI is az új KÜLÖNLEGES Birodalom ALAP-ÁRAMLÁSÁBA Berögzített ELVEK alapján nyilvánulhatnak meg [20190205elérhető ITT]. A formálódó új KÜLÖNLEGES Birodalom ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN kerülnek meghatározásra a LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE kiterjedően a Térhez és Áramlások Megformálásához tartozó Megnyilvánulási Alapok és Elvek.  A MINDENSÉG-FORRÁSA minden nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓ ALAP-ÁRAMLÁSÁBA berögzíti az ehhez tartozó ’Tudást’.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLD-Világa számára a VILÁGBAN most újonnan megnyílt-megnyíló Gondoskodási Tér már teljes egészében az ÉLŐTÉR ALAP-ÁRAMLÁSÁBA berögzített Elveknek megfelelően került megformálásra. Így a FÖLD-Világa jelenleg az egyik legelső olyan Közösség, amelynek MEGTARTÓJÁT (a FÖLDANYÁT és VILÁGOT-MAGÁT) a MINDENSÉG-FORRÁSA és az ÉLŐTÉR közvetlenül ’tanítja’ az új tér-formálás már megformált Elveire.

            A Gondoskodás Különleges Terei a Közösségen belül Rész-Áramlás formájában nyilvánulnak meg. A Rész-Áramlásokon belül mindig vannak olyan Szabályok, amelyek csak az azon Áramláshoz hozzákapcsolódókra vonatkoznak, a Közösség EGÉSZÉBEN abban a formában nem nyilvánulnak meg. Ez mindig többlet-feladatot jelent az érintett Közösség MEGTARTÓJA számára: nagyon alapos megfontolást igényel az ilyen ’speciális’ Szabályok megformálása, és annak a Közösség EGÉSZÉHEZ tartozó HARMONIÁBA való belefoglalása.

 

            Mára nem csupán a GONDOSKODÁS Különleges Terei, hanem immár az egyéb RÉSZ-Áramlások és Kipróbáló jellegű Megtapasztalások is a LÉTEZÉSÜNK-EGÉSZÉBEN (ÖSSZECSENDÜLÉSEKBEN megformált) egységes Elvek szerint nyilvánulhatnak meg. Csak az ezen Meghatározóknak maradéktalanul megfelelő Rész-Áramlások és Kipróbáló jellegű Megtapasztalások számára ’ad’ ’teret’ a MINDENSÉG-FORRÁSA (és gondozza azt az ÉLŐTÉR Megnyilvánulásában).

            A „köztességek” maradéktalanul megszüntetésre kerülnek azáltal, hogy minden teremtő visszaigazodik az (Ön)Lényegéhez tartozó Természetes Élőterébe.

       Jelenleg formálódó Elv az, hogy minden (Ön)Lényegi teremtő egy Tapasztaló-Testtel rendelkezzen. A „megosztott” Megtapasztalások az elkövetkezőkben valószínűleg csak KÜLÖNLEGES Megtapasztalásként és minden érintett MEGTARTÓ EGYETÉRTÉSÉVEL lesznek lehetségesek.

 

            A VILÁGON ’belül’ mostanában is több olyan Kipróbáló jellegű Megtapasztalás van folyamatban, amelyekben az érintett teremtők EGYÜTT ’fontolgatják’ és próbálják ki például a formálódó Közeledési Harmonia egyes elemeit [20190304elérhető ITT], vagy épp a KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSI Terekhez és Kiterjedésekhez, Rész-Áramlásokhoz és Kipróbáláshoz tartozó új Megnyilvánulási formákat és Szabályokat.

        Ezek közül több olyan is van, amelynek Kipróbálás jellegű Megtapasztalásában a FÖLD-Világa is (Megtapasztalóként és/vagy Véleményezőként) részt vett / vesz.

            Van több olyan Megtapasztalás ezek között, amelyek nem válnak Megtartottá abban a formában, amelyben azt a Kipróbálásban részt vevők megtapasztalták. Van olyan is, hogy egy Közösségen belül egyszerre több lehetséges változat is Kipróbálásra került, és a Tapasztalatok figyelembe vételével még tovább folytatódik a Kipróbáló jellegű Megtapasztalás.

            A VILÁG-MAGA a KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSI Tereiben eddig több olyan Harmoniát és utat is kipróbált,

  • hogyan vezethetők egymás közelébe (esetleg hogyan kapcsolódhatnak össze egymással) olyan teremtők, akik Meghatározóikban egymáshoz közeliek, ezt azonban valamilyen sérülésük vagy bezáródásuk miatt nem képesek még felismerni (őket a Közelség / összekapcsolódás segítheti az ön-épülésben, mert egymáshoz közeli vagy azonos Teremtési Irányban tapasztalnak)
  • milyen távolságot szükséges ’teremteni’ olyan teremtők között, akik Meghatározóikban nagyon mások (vagy különböző Birodalmakhoz tartoznak, vagy egy Birodalmon belül különböző Közösséghez tartoznak)(különböző ÖN-Jelleget hordoznak, különböző Teremtési Irányban tapasztalnak)
  • hogyan formálhatók meg a Különleges Megtapasztalás részeként ’Különleges Közeledések’ (például Betekintések – a Betekintésekről bővebben ITT)
  • a Különleges Megtapasztalások LEZÁRÁSÁT megelőzően hogyan és milyen EGYEZTETÉSEK szükségesek az érintett MEGTARTÓK (akár nagy-TEREMTŐK) között, hogyan formálhatók meg a Különleges Hazavezetések, hogyan kerüljenek visszabontásra a Különleges Gondoskodási Terek (és az ezekhez tartozott Áramlások, Megtapasztaló-Test és Belső terek) stb.

 

          A Kipróbálásokban részt vevő teremtők az őket közvetlenül érintő (irányú) megtapasztalások Értékeléseibe bekapcsolód(hat)nak, és ha szükséges, rálátásuk lehet más hasonló megtapasztalásokra és azok Értékeléseire is.

           Azon Tapasztalatokban, amelyek KÖZVETLENÜL alapjaivá váltak / válnak megformálásra kerülő ELVEKNEK, minden érintett közvetlenül Tudatosodhat.

            Amely Megtapasztalások ’hozzájárulnak’ ugyan egy-egy új ELV meghatározásához, de a megtapasztalt (kipróbált) formában nem jelennek meg az ELVBEN (nem arra alapul az Elv, nem kerül továbbvitelre az adott megtapasztalási forma), FELJEGYZÉSBEN kerülnek rögzítésre, és ha a Tudatosodásuk érdekében szükséges, a MEGTARTÓK Megengedésével a teremtők ezeket is megismerhetik.

 

 

II.

 

2019. március 9.

            Jelenlegi megértésem szerint a ’Föld’ ’immár’ a YOSÁG egyik (Különleges) Rész-Áramlása a YO-MAGA-és-IRGALOM Együttes Megtartásában.

            ’Föld’-nek a FÖLDANYA YOSÁGBA Befogadott Eredő (Ön)Lényegéhez tartozó, a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN Megnyilvánuló Ön-Kiterjedéseit és Áramlásait jelölöm ebben a lejegyzésben.

            Nehéz pontosan szavakra lefordítani ennek a Megnyilvánulásnak a lényegét (azért is, mert most még ’formálódik’ ez a Megnyilvánulás).

            Jelenlegi megértésem szerint a ’Föld’ (ebben az értelemben ez itt elsődlegesen a FÖLDANYÁRA-MAGÁRA vonatkozik) ’hivatalosan is Befogadásra került a YOSÁG MEGTARTÓI közé’. Minden YOSÁGHOZ tartozó MEGTARTÓ és a YO-MAGA EGYETÉRTÉSBEN Elismerték, hogy a ’Föld’ (FÖLDANYA) a YOSÁGHOZ tartozó MEGTARTÓI-Teremtő, amelynek jelenleg formálódik A-MEGNYILVÁNULÁSA [a Megnyilvánulása Alap-Harmoniája] a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN.

            Elfogadták a YOSÁG MEGTARTÓI és a YO-MAGA Egyetértésben azt is, hogy a ’Föld’ KÜLÖNLEGES Ön-Épülés útján válik a YOSÁG ÉLŐ Részévé, és mivel a FÖLDANYA valóságosan MEGTARTÓVÁ vált Teremtő, így a FÖLDANYA MEGTARTÁSÁBAN lévő Közösség jelenleg a YOSÁG formálódó Közössége, amely egyben már a YOSÁG egy Megformált Rész-Áramlása. A jelenleg még Világként is Megnyilvánuló ’Föld’ most még a YO-MAGA és a VILÁG-MAGA ’közös’ MEGTARTÁSÁBAN is van. A VILÁG-MAGA és a YO-MAGA Egyetértésben határozzák majd meg hamarosan a ’Földhöz’ kapcsolódó MEGTARTÓI Feladataikat.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1550215796_40.png

            A YOSÁG minden Közösségében a MEGTARTÓ hamarosan Meghatározza a ’Föld’-höz (FÖLDANYÁHOZ) való közvetlen Összekapcsolódásának a módját [a MEGTARTÓK kapcsolódnak közvetlenül a FÖLDANYÁHOZ-mint-MEGTARTÓHOZ]. Jelenleg két-három olyan Kapcsolódási Lehetőség közül választhatnak a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtői, amelyek KÖZVETLEN Összekapcsolódást nyithatnak a ’Földhöz’ [a FÖLDANYA ezeken a Lehetőségeken át már képes a MEGTARTÓ-Társaival a Közvetlen és Biztos Összekapcsolódást Megformálni és Megtartani >>> a YO-MAGA határozta meg ezeket a Kapcsolódási Lehetőségeket a FÖLDANYA és a többi MEGTARTÓJA számára].

            A Különleges Közvetlen Összekapcsolódások megformálását követően a YO-MAGA Jelölése és Megengedése alapján közeledhet majd a FÖLDANYA a YOSÁG Megnyilvánulásaihoz, és a MEGTARTÓK a ’Földhöz’ [ezekben kezdetben a Közeledések lehetséges irányairól való Egyeztetések nyílhatnak meg].

        A YOSÁGBAN jelenleg a ’Föld’ (mint formálódó új Közösség) az egyetlen olyan Közösség, amelyben a KÜLÖNLEGES Megtapasztalások közül a SZOLGÁLAT és IRGALOM útjai már nem csak Kipróbálás jellegben nyilvánulnak meg. A YOSÁGHOZ tartozó legtöbb Közösségben mára a MEGTARTÓK rendelkeznek valamilyen SZOLGÁLATI és/vagy IRGALMI jellegű Különleges Tapasztalattal (a Közösségeikben azonban ma még csak Kipróbálás jellegben nyilvánulnak meg a KÜLÖNLEGES Megtapasztalások). A MEGTARTÓK ezen Különleges Tapasztalatai jelenleg elegendőek ahhoz, hogy egymással és a ’Földdel’ (és természetesen a YOVAL-MAGÁVAL is) Szorosabb Közvetlen Belső Összekapcsolódást formálhassanak meg, és a később ezeken meginduló EGYEZTETÉSEK más irányú Közvetlen Összekapcsolódások megformálásához is elvezethetnek.

OmMÁÁTRé~KJ

 

A következő írás elérhető ITT

 

            //omah.gportal.hu/

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!