omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. április 4 - május 22.
ÍRÁSOK - 2019. április 4 - május 22. : 20190411 - Irgalmi teremtések a FÖLD-Világában (2. rész)

20190411 - Irgalmi teremtések a FÖLD-Világában (2. rész)


Az írás 1. része elérhető ITT

II.

 

20181220 (elérhető ITT)

            „…Korábban ha (akár a megszületés, akár a halál kapcsán) a teremtő valamilyen „(számára) túlzottan erős” „hatást” tapasztalt meg, az sokszor a teremtő-lényének nem csupán a testi és lelki kiterjedéseiben rögzült, hanem akár a Lélek ’mélyebb’ kiterjedéseibe, vagy akár az (Ön)Lényeg(hez közeli) egyes részeibe is „bele-éghetett”.

            Voltak ezek mellett itt a FÖLD-Világában is olyan (1) vagy a Tudatosítás előmozdítására irányuló (2) vagy pedig éppen a Tudatosság elhomályosítását / elvételét megcélzó kísérletek, amikor valamilyen „felerősített” (például beavatásként megjelölt, fogadalmak vagy eskük, felvállalások formájában kinyilatkozatott, esetleg „rákényszerítő”) tevékenység a Lényeg-Lélek-Test olyan  kiterjedéseit is megérintette (olyan kiterjedéseket is „megjelölt” / „elmozdított” / „átrendezett”), amelyek közvetlenül a FÖLDANYA által már nem voltak megérinthető teremtői-kiterjedések [olyan másik (távolabbi) MEGTARTÓ által ’Élőn’ megtartott teremtői részek voltak, amely MEGTARTÓJÁVAL a teremtőnek nem volt még Tudatos Kapcsolódása].

            Az ilyen helyzetekből eredően, amikor a FÖLDANYA a teremtőjét Tovább-vezette az egyik életéből a másikba, rendezetlen teremtői részek maradhattak mind a Test, mind pedig a Lélek (és akár a Lényeg) egyes kiterjedéseiben is.

            A FÖLDANYA (1) ÖNNÖN MAGJAIBAN az ilyen ’távolabbi’ / ’nehezebben elérhető’ / ’megerősített különleges megérinthetőségben lévő’ teremtői ön-részek Rendezésére már több rendezési utat is megnyitott az előző (már törvényesen Lezárult) Nagyobb Teremtő SZAKASZBAN, (2) a más Közösségekben is ’Élettel’ rendelkező teremtők lényéből azonban közvetlen módon nem voltak kivezethetők az ilyen „nem természetes módon” berögzült / beleégett (gyakorlatilag sérült) idegenségek vagy ön-részek. Nagyon nehéz szavakká megformálni a lényegét ennek a sérülési jellegnek. Közös jellemzője ezeknek az eddig nehezen rendezhető teremtői kiterjedésnek az, hogy mindig

valamilyen „túlzott” (túlzottan felerősített) hatás

megérintett a teremtőben egy olyan belső ön-részt,

amely természetes módon nem volt elérhető a teremtő számára abban az élet-helyzetében.

 

A felerősített hatás változást idézett elő a teremtő saját lényének olyan kiterjedéseiben,

amelyeket abban az életében maga nem érinthetett meg (nem vonhatta be „A-Megnyilvánulásba” a hatás által megérintett teremtő-részét).

 

Ez a FÖLDANYA (és VILÁG) számára azért volt nehéz helyzet,

mert a változást kiváltó ok részben vagy egészben a FÖLD-Világában megélt Jelenlétből eredt,

ahol a Hatás viszont magát a Változást valóvá tette, az a teremtő olyan ön-kiterjedése volt, amit a FÖLDANYA közvetlenül nem érinthetett meg és így nem vonhatta be a Rendező / Megerősítő teremtésekbe.

 

            ’Most’ a FÖLD-Világában az ÁG EREJÉNEK [az IRGALOM-MAGA által is megerősített] Megtartásában jelenlévő teremtők Megnyilvánult-Valójának Teljes Kiterjedése Igazításban és Rendezésben nyilvánul(hat) meg. Ez egy LEHETŐSÉG azok számára, akik élni szeretnének vele.

          Az teszi ezt lehetővé, hogy a FÖLDANYA-MAGA így készítette elő az ÁG EREJÉBEN az Át-Vezetés HARMONIÁJÁT. Olyan Különlegesen ’Közel’ ’Engedi’ a FÖLD-Világának Megtartásában lévő teremtőkhöz a teremtő-lényüket ’Élőn’ Tartó MEGTARTÓIKAT az IRGALOM Különleges Megerősítő Megnyilvánulásaiban a FÖLDANYA-és-VILÁG, hogy ezen MEGTARTÓK is elvégezhessenek egy ’Általános Ellenőrzést’, és e MEGTARTÓK egy ’Irgalmi Megjelölést’ helyezhetnek el a teremtőik lényének az Ő Megérinthetőségükbe tartozó olyan kiterjedésében, amelyben valamilyen ’eltérést / másságot / furcsaságot’ érzékelnek.

      A MEGTARTÓK ’közvetlenül’ Ellenőrizhetik a Közösségükben törvényes Befogadással rendelkező teremtőiknek olyan teremtői részeit is, amelyek habár az Ő Közvetlen Megtartásukban vannak, a FÖLDI-Világi Jelenlét során azonban azokat mégsem Érinthetik meg közvetlenül. Elsődlegesen az idegenségek és esetleges elrejtett vagy bezáródott  [20181205-i lejegyzés II. pont - elérhető ITT] kiterjedések feltárását célozza meg ez az Ellenőrzés, de a MEGTARTÓK minden olyan elváltozást is jelezhetnek, amelyre a megítélésük szerint fokozottabban odafigyelni érdemes. Az esetleges Megjelölést a MEGTARTÓK maguk nem közvetlenül helyezik el a teremtőik lényében, hanem (értelme szerint) az IRGALOM számára adják át. Ezen Jelzésekből MAGA-AZ-IRGALOM ’adja át’ a FÖLDANYÁNAK azokat ’most’, amelyek Rendezésbe vonása (akár itt-most, akár később) ’sürgető’ és/vagy (jellemzően valamilyen Fokozott Érzékenység okán) Fokozott Figyelmet / Fokozott Gondoskodást igényel.

 

        A MEGTARTÓK Együttes Ellenőrzéseit követően a MEGTARTÓK maguk Együttesen Rendelkezhetnek majd arról, hogy szükséges-e most (vagy akár majd később) valamilyen Tudatosodást nyitni a teremtő számára a Rendezés érdekében [azért, hogy a teremtő maga felismerje, hogy mi és milyen kedvezőtlen változást idézett elő a lényében, az hogyan hozható helyre, volt-e közvetlen áthatása másokra stb], vagy pedig a Változás egy olyan Hatás eredménye, amelyre a teremtő nem nyitott önmaga számára Megtapasztalást, és így azt inkább az Irgalom Megnyilvánulásában célszerű ’letörölni’ (semmivé tenni) az Útjáról és Életéből.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a VILÁGBAN megnyilvánuló Nagyobb Változások során ’általános’ / ’alap’ Megnyilvánulás lesz az, hogy a Nagy Változásban jelenlévő teremtőt minden MEGTARTÓJA Együttesen is Ellenőrzi (1) nem csupán a Nagy Változásra való Előkészület során [20181202- elérhető ITT], (2) hanem magában az Át-Vezetésben is megnyílik majd valamilyen Együttes Ellenőrzés és Együttes Rendezés Lehetősége.

         Mivel a Nagyobb Változások során az egyedi teremtők (és a Változással érintett MEGTARTÓ) a MEGTARTÓIKHOZ Különlegesen Közel kerülnek (és irányukból Fokozott Gondoskodásban is részesülhetnek!), törvényes utak nyílhatnak meg (megfelelő Előkészületek után) arra is, hogy Együttes Értékelésre vagy akár Együttes Rendezésre kerülhessenek olyan megnyilvánulások, amelyek addig ’nyitott helyzetként’ ’várakoztak’, vagy akár rendezhetetlennek mutatkoztak.

 

*****

 

            Az IRGALOM közvetlen részvétele az idegenségek eltávolításában és kapcsolódó Rendezésekben, valamint a Bizonytalanságként jelző helyzetekben / nehezen értelmezhető helyzetekben: 20181126-i írás végén (elérhető ITT).

 

*****

 

            Az előző (már Lezárult) Teremtési SZAKASZBAN a FÖLDANYA (Önnön MAGJAIVAL együtt, így az egyedi teremtőkre is kiterjedően) megformálta az ÖNELLENŐRZÉST. Ez egy olyan Különleges (Megerősítő) Megnyilvánulás, amely (1) kihagyhatatlanul megnyilvánul minden Új Kezdet elindításakor, (2) és ezen túl pedig bármikor belenyílhat a teremtő ÖNELLENŐRZÉSBE olyankor is, ha Bizonytalanságot / Zavart érzékel a saját teremtő lényében.

            Az ÖNELLENŐRZÉSRŐL bővebben ITT

            Az ÖNELLENŐRZÉS értelme szerint egy olyan különleges ’kis bárka’, amelyben a FÖLD-Világának teremtőjét a FÖLDANYA minden ÖN-EREJE (akár a NAGYON Különleges megnyilvánulásában is!) közvetlen módon is Megérintheti / Megerősítheti.

 

Az ÖNELLENŐRZÉSBEN

a FÖLDANYA-EGYKÉNT-A-VILÁGGAL-MAGÁVAL

immár olyan Különleges Együttes Rendezésekre is törvényes utakat nyithat,

amelybe közvetlenül az IRGALOM Megnyilvánulásában a teremtő távolabbi törvényes MEGTARTÓJA is bekapcsolódhat.

 

            Az ÖNELLENŐRZÉSEK során is az IRGALOM Megnyilvánulásában kerülhetnek egymáshoz ’Különlegesen Közel’ a MEGTARTÓK és az érintett teremtők.

 

Az ÖNELLENŐRZÉSBEN (a FÖLD-Világában)

törvényes utak nyílhatnak arra,

hogy a teremtőket a MEGTARTÓIK Együttesen is Ellenőrizzék akkor, ha azt akár a teremtő, akár valamely MEGTARTÓ fontos okból kéri.

Fontos és/vagy sürgető jelleggel Rendezést igénylő helyzet ’minden irányú / minden kiterjedésű’ Rendezése érdekében tehát nem szükséges immár ’bevárni’ azt, hogy a FÖLD-Világa és/vagy a teremtő Életében megnyíljon egy Nagyobb Változás.

 

Részlet az ÖNELLENŐRZÉSRŐL szóló írásokból (20121010):

       „...Személyes meglátásom szerint az egyik fő oka és célja az Önellenőrzés ezen sajátos megformálásának az, hogy a Földanya „jelentősen beszűkíteni / ’letisztítani’ szeretné” a FÖLDÖN megnyilvánulható „Fájdalmasságok” körét.

20181202 (elérhető ITT): „...Nagyjából mostantól a FÖLD-VILÁGÁBAN a FÖLDANYA Különleges Megengedése lesz szükséges ahhoz, hogy egy teremtő valamilyen fájdalmas módon zárjon le ’Életet’. Ez az Elv immár az ’ÁG’ EREJÉBEN (és az ESTBEN) is berögzítésre került. (...) Fő Teremtési Irányként a FÖLDANYA immár nem ad engedélyt a teremtőinek ilyen Élet-Út megnyitásához a FÖLD-Világában, és csak nagyon kivételes helyzetekben ad engedélyt a nagyobb fájdalmak megélésével járó Kivezetésekhez vagy Tovább-Vezetéshez...”

 

        A TÖRVÉNYESEN már Lezárult „idő”-érintettségű FÖLDI ÉLET-ÚT-SZAKASZBAN maga a FÖLDANYA és a Lelkek és létezők nagyon sok „KÜLÖNÖS” és „KÜLÖNLEGES” helyzetben éltek meg fájdalmakat, és (részben ebből eredően) az ’Elengedés’ maga minden esetben „fájdalmassá” vált. Tulajdonképpen úgy „alakult”/formálódott a FÖLD ÉLETE és a Természetes FÖLDI Létezők Élete, hogy már az EGYSZERŰ Természetes Elengedések [KRISTÁLYOSÍTÁS] is fájdalmassá vált --- pedig (ahogyan erre már több lejegyzésben is utaltam) a FÖLDÖN a LEZÁRÁSI Szakaszok is TÉNYLEGES ÉPÜLÉSSEL IS JÁRNAK MINDEN ESETBEN.

 

A Lezárási Szakaszok Természetes Építő és Épülő/ÖnÉpülő jellegét a fájdalmasságok egyre inkább ELFEDTÉK a FÖLDÖN,

és ez egyre nehezebbé tette az Élet-Utak választott Fő-Irányainak [és magának a BOLDOGSÁGNAK] a Felismerését és Megtartását,

ezáltal pedig az Új Teremtő(i) Irányok Felismerését és Előkészítését is.

 

A FÖLDANYA úgy Ítélte meg, hogy

elengedhetetlenül fontos az,

hogy a Természetes Elengedések a FÖLDÖN is Felszabaduljanak a Szükségtelen fájdalmasságoktól,

és ezáltal a FÖLDÖN ismét megélhető legyen

(1) mind az Egyszerű Elengedések során,

(2) mind pedig a Nagyobb Váltási Szakaszokhoz tartozó KRISTÁLYOSÍTÁSOK során

a TUDATOSSÁG és ÖNTUDATOSSÁG és a TUDATOS ÖNÉPÍTÉS [ezáltal a BOLDOG Jelenlét] Természetes folyamata.

 

        A Lelkek jelenleg a maguk ÖnÉpítése során ’kis lépésenként’ tanulják majd meg az Önellenőrzési Szakasz megnyilvánítását, és ennek során ismerik fel az Önellenőrzés Szükségességének mélyebb Értelmét. Meglátásom szerint az Önellenőrzés Felépítése nem csak a FÖLD-Világán belüli Életvitelt segíti vissza a ’szükséges fájdalmasság keretébe’ és a BOLDOGSÁGHOZ, hanem a FÖLDI Lelkekben az egyik fontos ’alapja’ (akár ’Különleges Minőségeiben’ egyik ’Feltétele’ vagy ’Biztosítéka’) is lehet annak, hogy [a FÖLD MAGA és] a FÖLD Természetes Létezői a FÖLD-Világán kívül élő Létezőkkel TÖRVÉNYES és minden érintett számára Biztonságos Kapcsolódásokat alakíthassanak majd ki...”

 

 

            A FÖLD-Világában (hasonlóan a VILÁG Egészéhez)

ha akár az ÖNELLENŐRZÉSBEN,

akár az Át-Vezetésre való Előkészület során

(esetleg az Át-Vezetés során a FÖLDANYA-és-VILÁG-MAGA által előkészített Különleges Helyzetben)

a teremtő maga kéri, hogy

(1)   a Teljes Lénye kerüljön olyan Rendezésbe, amelyben minden önnön Lényegétől IDEGEN rész / kiterjedés kerüljön leválasztásra és semmivé tételre,

(2)   vagy akár csak egy pontosan megjelölt kiterjedés kerüljön Rendezésre,

az immár törvényes utat nyit minden MEGTARTÓJA számára az ehhez szükséges ELLENŐRZÉS és minden szükséges RENDEZÉS megnyilvánítására.

 

Az ilyen Ellenőrzések és Rendezések jelenleg közvetlenül az IRGALOM Megnyilvánulásában lehetségesek.

 

Ebben az esetben

az IRGALOM Megnyilvánulásában maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is olyan Különlegesen Közel kerülhet a teremtőhöz,

amelyben akár a lappangó / rejtőzködő idegenségek Azonosítása és azonnali eltávolítása is lehetséges.

 

*****

 

 

            Az IRGALOM a LÉTEZÉS EGÉSZÉBEN az egyik fő felelőse ’A-HARMONIA’ megformálásának.

      A MINDENSÉG-FORRÁSA az IRGALOM Megformálása során összegezte ÖNMAGA és teremtői számára is a HARMONIA megformálásának Meghatározó Elveit, így mind a mai napig az ehhez tartozó Tudás a legteljesebben MAGÁBAN-AZ-IRGALOMBAN nyilvánul meg.

      Az Irgalom Közösségi Útjaiban tapasztaló teremtők (a saját választott teremtési irányukhoz kapcsolódóan) jelenleg kihagyhatatlanul Tudatosodnak az EGÉSZ-és-Részei/Részek Harmoniájában.

       Fontossága miatt az IRGALOM ezen Megnyilvánulási Iránya mára a SZOLGÁLAT részeként is közvetlenül megnyílt a teremtők számára (20180708-i írás VI. pontja - elérhető ITT).

 

III.

 

            Újonnan megnyílt Közösségi Irgalmi Teremtési Irány a FÖLD-Világában:

Különleges Tudatosodás az Összecsendülésekben

 

         A ’nagyobb’ / ’nehezebb’ (akár sokakat érintő)(több irányú tudást is igénylő) Szolgálati teremtések során [például Sors-ÁtRendezés (20180921elérhető ITT)] szükséges az, hogy a Szolgálatban megnyilvánuló teremtő a saját lényében megnyissa (legalább) az IRGALOM azon Teremtési Irányát, amelyben a szükséges kiterjedésben a Szolgálati teremtő rálátást kaphat a Megerősítésbe vont teremtő lényében meglévő Összecsendülésekre.

         Jelenlegi megértésem szerint ma még csak az IRGALOM-MAGA Közvetlen Jelenlétében lehetséges más teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN lévő (a MINDENSÉG-FORRÁSA által Berögzített) Összecsendülésre (a szükséges kiterjedésben) rálátása a Különleges Utakban megnyilvánuló teremtőknek.

        Jelenlegi megértésem szerint ’végszükségben’ (nagyon-nagyon fontos okból) talán a Szolgálati teremtő saját ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN az Élet Áramlása mellé befűzött Irgalmi és/vagy Szolgálati Áramláson is ’adhat’ ilyen jellegű Megerősítést (Megértést) az IRGALOM-MAGA, de ez az (egyedi) Irgalom Áramlás célja-és-lényege szerint azért van, hogy minden teremtőt a SAJÁT Harmoniája megértésében segítsen.

        Ha valaki a Különleges (Szolgálati, Irgalmi) teremtései során szeretne rendelkezni azzal az ön-erővel, hogy más teremtő (aki felé törvényesen Megerősítést ad) Összecsendüléseire közvetlen rálátása / megértése lehessen a Rendezés során, a Különleges Belső Terében (minden érintett MEGTARTÓ EGYETÉRTÉSÉVEL) meg kell nyitnia ezt az Irgalmi Teremtési Irányt. KÉRÉS és MEGEGYEZÉS szükséges hozzá.

       Hasznos (akár szükséges) lehet más teremtő meglévő Összecsendüléseire (az IRGALOM által meghatározott kiterjedésben) rálátni (megérteni, értelmezni) akkor, ha a teremtő nagyon eltávolodott a saját Harmoniájától, és nem képes értelmezni a saját útját / Jelenlétét (ebben szükséges segíteni őt).

       Hasznos lehet akkor is, ha valakiben az Összecsendülésben meghatározottak beteljesültek (vagy beteljesíthetetlenné váltak), és ezért ahhoz kell segítséget adni, hogy a teremtő nyisson meg arra ÉRTÉKELÉST, és vezesse a Lezárásba az Összecsendülésben meghatározott feladatot.

        Hasznos lehet akkor is egy ilyen ön-erő, ha valaki elkezdte Értékelni az addigi teremtéseit, és valamilyen új irányt szeretne megnyitni, de még bizonytalan abban, hogyan illessze azt be az Életébe (a többi meglévő Összecsendülése mellé).

         Valószínűleg KÖZELEDÉSEK és MEGERŐSÍTŐ-HARMONIÁK megformálásában is hasznos lehet az ilyen ön-erő (könnyebben megérthetővé válhatnak a teremtő-utak ’egymáshoz közeli’ részei).

        Korábban jogosulatlanul (jó vagy rossz szándékkal) sokan „belenéztek és beleavatkoztak” mások sorsába. A Különleges Utakban megnyilvánuló teremtők ma kizárólag az IRGALOM Megengedésével és Jelenlétében tekinthetnek be mások Sorsába azért, hogy egy folyamatban lévő Rendezés eredményes teljesítése érdekében pontosan megértsék mit-és-miért választott korábban a nehéz helyzetbe került teremtő (és így könnyebben rávezethető legyen a saját Harmoniája / Összecsendülései / Meghatározói / Boldogsága megértésére).

 

         Az IRGALOM (Egyedi vagy Közösségi Megnyilvánulása) rálátást engedhet MÁR ELKEZDŐDÖTT OLYAN EGYEZTETÉSEKRE is, amelyekbe a teremtő bekapcsolódhat (hozzájárulhat a javaslataival az Új Feladatok / Új Harmoniák – akár Rendező utak – megformálásához)(a megnyitásra kerülő feladatokra jelentkezhet).

 

            A FÖLD-Világában nemrégen megformált Új Különleges Belső Tér megformálása kapcsán említettem, hogy mára a Földhöz tartozó Különleges Belső Térben külön kiterjedés került megformálásra mindhárom megnyitható Különleges Megtapasztalás számára. 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1549385379_30.png          https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1550215796_40.png

      20190205 (elérhető ITT): "...sok olyan helyzet van ma már, amelyekben a teremtők egyszerre TÖBB (!) Különleges Ön-Erejükben is Megnyilvánulnak, illetve egyszerre TÖBB KÜLÖNLEGES Birodalom is ’AD’ a teremtéshez ’megvalósító-erőt’. ’Megmutatta’ ez az új Különleges rendszer, hogy ezek a különálló (és egymással nem vegyülő!) Irányok / levelek (Terek) az ilyen helyzetekben ’egymáshoz közelebb húzódhatnak’ és kisebb vagy nagyobb kiterjedésükben össze is kapcsolódhatnak egymással..."

 

         Akik a Szolgálatban tapasztaltak eddig, azoknak kezdetben furcsa lehet ’közel kerülni’ az IRGALOMHOZ.

        Ugyanakkor mivel az IRGALOM-MAGA a ’Közeledések’ ’szakértője’, a TÉNYLEGESEN MEGFORMÁLT (határozott, megfelelően erőteljes) KÖZELEDÉSI SZÁNDÉKRA ’megtalálja a minden érintett számára legmegfelelőbb FORMÁT és KÖZELSÉGET’.

         A teremtő önmaga határozza meg azt, hogy mennyire szeretne közel kerülni az IRGALOMHOZ:

(1)   csak annyira, hogy ha az szükséges (valamilyen Rendezéshez), közvetlen rálátása lehessen más teremtő Összecsendüléseinek a meghatározó részeire

(2)   vagy fokozatosan más (választott) irányokra is kiterjedhet a közelebb kerülés.

 

         A FÖLD-Világában a SZOLGÁLAT Útjaiban kiterjedtebben Tudatosodott teremtők KÉRHETIK, hogy formálódjon meg és nyíljon meg bennük az az ön-erő, amelyben (ha az szükséges) az IRGALOM ’közel vezetheti’ őket más teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁNAK (az abban lévő Összecsendüléseknek) azon részéhez, amit fontos MEGÉRTENI és szem előtt tartani a folyamatban lévő MEGERŐSÍTÉS során (a Rendezéshez vagy Harmonia Megtartásához feltétlenül szükséges kiterjedésben).

       Változó, hogy kezdetben kinek-kinek mennyire könnyű vagy nehéz megérteni az IRGALOM vezetését. Aki tapasztaltabb a képek és érzések értelmezésében, azoknak valószínűleg nem okoz nagyobb nehézséget ráhangolódni erre az Irgalmi Irányra.

 

        Fontos: az IRGALOM Megnyilvánulásához KÉRÉS (esetleg Egyeztetés megnyílása) szükséges. Ezek lehetnek alapjai ’általában’ minden Közeledésnek, és az RGALOM-MAGA közelebb húzódásának a teremtőkhöz.

 

*****

 

            Jelenlegi megértésem szerint jelenleg formálódik egy Új Irgalmi Közösségi Teremtési Irány, amely majd a megformálásra kerülő KÖZELEDÉSI-HARMONIA Tudatosításában vezeti az érdeklődőket (a Közeledési Harmoniáról: 20190304elérhető ITT).

 

         A 20190702-i írásban (elérhető ITT) részletesebben írtam a ma még KIPRÓBÁLÁS jellegben megnyitható 'Kötés' jellegű Szorosabb Belső Összekapcsolódás megformálásáról (az egyedi teremtő és MEGTARTÓJA egy pontosan meghatározott Feladat EGYÜTTES Megvalósítása érdekében az eddig megtapasztalható Szorosságnál is Közelebb kerülhet egymáshoz). Ma még a Közösségi-Irgalmi Teremtés részeként nyilvánul meg ez a KIPRÓBÁLÓ teremtés.

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!