omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. április 4 - május 22.
ÍRÁSOK - 2019. április 4 - május 22. : 20190411 - Irgalmi teremtések a FÖLD-Világában (3. rész)

20190411 - Irgalmi teremtések a FÖLD-Világában (3. rész)


Az írás 2. része elérhető ITT

 

IV.

 

Az IRGALOMHOZ tartozó SZAKRÁLIS teremtésről

 

         Az IRGALOM Megnyilvánulásától még ma is „idegenkednek” egyes teremtők.

       Amiatt érthető ez, hogy eddig az IRGALOM kevéssé volt „kommunikatív” nagy-TEREMTŐ, és mivel ezt eddig még csak egy alkalommal kérték tőle (az ÉDES), csupán egy egyedi teremtőt küldhetett más Birodalomba (a VILÁGBA, majd onnan tovább a Földre). Emiatt kevéssé ismertek az IRGALOM-MAGA Megnyilvánulásai, és kevéssé ismert, hogy milyen Különleges Teremtési Irányokat nyithatnak meg hozzá kapcsolódva a MEGTARTÓK és egyedi teremtők.

       A KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK közül az IRGALOM talán a legrugalmasabb, és nagyon ’találékony’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ való különleges-közelsége okán. Nagyon TAPINTATOS nagy-TEREMTŐ. A felé való Közeledés sem ’kötő’ erejű önmagában, csak akkor válik ’kötővé’, ha erről ÖSSZECSENDÜLÉST formálnak meg az érintettek.

       Hasonlóan a SZOLGÁLAT Birodalmához, csak ’Felajánlhatja’ a Közeledését Ő is, és kifejezheti azt a Szándékát, hogy nagyon szívesen lenne jelen egyedi teremtőiben ’közvetlenül’ is a Közösségekben.

      Az IRGALOMTÓL való idegenkedésnek oka lehet az is, hogy a SZAKRÁLIS (!!!) Megnyilvánulás is az IRGALOMHOZ rendelt Megnyilvánulás. [Erről írtam, hogy olyan különlegesség társul hozzá, amely közelebb hozhatott’ NEHÉZ MEGTAPASZTALÁSOKAT korábban a SZAKRÁLIS teremtőt befogadott Közösséghez. Mára már a SZAKRÁLIS Megnyilvánulások is olyan KÜLÖNLEGES TÉRBEN nyilvánulhatnak csak meg, amely biztosítja, hogy ne váljon nehezebbé egyetlen érintett teremtő sorsa sem.] Korábban valószínűleg a YOSÁG MEGTARTÓI csak a SZAKRÁLIS Megnyilvánulás során kerültek KÖZVETLEN kapcsolódásba az IRGALOMMAL, és így máig ezzel azonosítják az IRGALMAT.

 

        A SZAKRÁLIS teremtésről írtam, hogy pontosan meghatározhatatlan okból / formában egyes egyedi teremtőkben ’Önnön-Én’-jük KÖZVETLEN áramlásban nyílik meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, és ilyenkor MEGNYÍLHAT (ehhez is szabad felvállalás szükséges!) valamilyen NAGYON SZOROS ÖSSZEKAPCSOLÓDÁSBAN egy olyan együttes-teremtésben a MINDENSÉG-FORRÁSA és az egyedi teremtő, amely ’mások által’ szinte egyáltalán nem érthető és nem értelmezhető.

       A MINDENSÉG-FORRÁSA a SZAKRÁLIS Teremtést az IRGALOM Birodalmához Rendelte.

       A SZAKRÁLIS Teremtés a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások között is ’különleges’, és csupán az egyik Megnyilvánulás az IRGALOM Birodalmában.

 

20190213 (elérhető ITT):

A 20181026-i írásban (elérhető ITT) említettem:

            „…Az IRGALOM azzal, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL Kiáradva önálló nagy-TEREMTŐVÉ vált, szintén ’Birodalmat (Feladatot, Hatalmat, Felelősséget) kapott’. Nem szokványos annyiban a Hatalma és a Birodalma, hogy a Megnyilvánulásait jellemzően ’mások Kérései / Javaslatai / Egyeztetései’ indíthatják el a Megnyilvánulásba [mivel a Közeledéseknek ezek lehetnek az elindítói].

 

Az IRGALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE

a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK olyan TEREMTETTJE,

amelynek FŐ MEGNYILVÁNULÁSI IRÁNYA (amelyben TELJES A HATALMA!)

A TEREMTŐK EGYMÁSHOZ KÖZELEBB HOZÁSA

 

A TEREMTÉS Egésze HARMONIÁJÁNAK a MEGTARTÁSA

ez utóbbi érdekében akár MEGERŐSÍTÉSEK MEGNYILVÁNÍTÁSA.

 

AZ EGÉSZ-ÉS-RÉSZEI/RÉSZEK-HARMONIÁJÁNÁNAK-MEGNYILVÁNÍTÁSA

 

ÚJ HARMONIÁK MEGFORMÁLÁSA-ÉS-MEGNYILVÁNÍTÁSA

 

HARMONIKUS KÖZELEDÉSEK TEREMTÉSI ALAPJÁNAK ÉS FŐBB MEGHATÁROZÓINAK A MEGFORMÁLÁSA-MEGNYILVÁNÍTÁSA

 

ÉS

MINDEN OLYAN TUDATOSÍTÁSBAN VALÓ KÖZVETLEN MEGNYILVÁNULÁS

AMI HOZZÁSEGÍTHETI A TEREMTŐKET AZ EGÉSZ-ÉS-RÉSZEI/RÉSZEK HARMONIÁJÁNAK A TUDATOSÍTÁSÁHOZ ÉS MEGNYILVÁNÍTÁSÁHOZ

 

            Jelenleg ezek azok a Főbb Teremtési Megnyilvánulások az IRGALOM Birodalmában, amelyekben MAGA-AZ-IRGALOM részben HATALOMKÉNT, részben pedig a TEREMTETT-LÉTEZÉS és a MINDENSÉG-FORRÁSA Társaként Megnyilvánul. Bizonyos ’Pontosítások’ ezekben is megvalósultak mostanában [figyelemmel az ilyen irányú előterjesztésekre (kérésekre, ’igényekre’), illetve az újabban megnyílt Teremtési Irányokra és jelenleg folyamatban lévő Egyeztetésekre].

            Vannak olyan Kiegészítő Teremtési Irányulások is az IRGALOM Megnyilvánulásában, amelyek ’eddig’ még kevéssé válhattak megnyilvánulttá / megismertté.

 

            (…) Az IRGALOM a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN egy ’Külön (önálló) Áramlásban’ nyilvánul meg.

            Mivel eredendően arra irányul, hogy olyan teremtők között segítse a Közeledést (és olyan Együttes Teremtés Megnyitását, amely minden érintett saját Harmoniáját és ’Az-Egész’ HARMONIÁJÁT is megtartó / megnyilvánító), akik között addig tényleges Kapcsolódás még nem nyílt meg és így közöttük nincsen megnyitott Valós ’Közeli’ (!) Áramlás, az egymás felé Közeledők között az IRGALOM a saját Lényéből-Lényegéből nyit meg a Közeledés tartamára Áramlást (és így Teret, Kiterjedhetőséget). Az IRGALOM az érintettek lényéhez-lényegéhez és meglévő szándékaihoz igazodóan Valósan MEGFORMÁL és MEGNYIT Áramlásokat és minden egyéb más olyan ’feltételt’, ami szükséges lehet a Közeledéshez. Az IRGALOM MEGFORMÁLHAT ’helyzeteket’, Kapcsolódási Alapokat, Új Értékeket, Új Tudatosítási Utakat / Lehetőségeket (például az Érzékelés és Felismerés új megnyilvánulásait). Felkérhet teremtőket Közvetítésre, vagy a Közvetítésekhez utakat és megnyilvánulásokat (erőket) formálhat meg. Saját egyedi teremtőt küldhet az érintettekhez. Lényegében az IRGALOM ’BÁRMIT’ ’megformálhat’ és ’megtehet’, ami előmozdíthatja olyanok KÖZELEDÉSÉT, akikben erre már egy meghatározott erősségű Szándék megformálódott (vagyis nem csak formálódik egy ilyen Szándék, hanem valamilyen formában a teremtő már ki is nyilvánította az ilyen választását, valósan is elkezdte az ilyen irányú ön-épülését).

            Az IRGALOM senkit sem ’terelhet’ olyan irányba, hogy mások felé Közeledjen. Az IRGALOM megformálása is egy hosszan elhúzódó teremtő folyamat volt, amelyben egyetlen résztvevő sem volt sürgethető. Csak akkor formálódott meg az IRGALOM (mint Új Megnyilvánulás), amikor minden érintettben a KÖZELEDÉSÜK Szándéka elért egy bizonyos határozottságot és erőteljességet. Ugyanígy az IRGALOMBAN is csupán akkor nyílik fel a Közeledés Lehetősége, ha erre valamely teremtőben egy meghatározottan biztos-erős Szándék nyilvánul meg. Ez a Szándék ’jelez’ az IRGALOMBAN, és ekkor kezdődik el ennek a Szándéknak a TEREMTETT LÉTEZÉS Egésze HARMONIÁJÁBA való beigazítása.

            Fontos: az IRGALOMBAN a teremtők (és akár a közösségeik) megnyitható / megnyíló ’Új Harmoniája’ mindig ’A-TEREMTETT-LÉTEZÉS-EGÉSZÉHEZ igazodik’, ’ez a kiindulási alap’. Az IRGALOM olyan Harmoniák [ebben Teremtési Alapok (akár új irányok), Áramlások stb] megformálására és megnyilvánítására irányul, amelyek maradéktalanul illeszkednek minden érintett egyedi teremtő és közösség, és így ’Az-Egész’ Harmoniájához.

            Az IRGALOM Birodalma [az Elsődleges Teremtési Irányának megfelelően] akkor nyilvánul meg, ha a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK valamely teremtője [akár nagy-TEREMTŐJE, akár valamely egyedi teremtő] KÖZELEDNI és/vagy MEGNYÍLNI szeretne egy olyan Irány vagy Társ felé, amely Közeledésnek és Megnyílásnak még nincsen valósan megformált Teremtési Alapja és Áramlása.

MEGERŐSÍTÉSBEN akkor nyilvánulhatott meg, ha erre megfelelően erőteljes Kérés irányult.

 

            Az IRGALOM más nagy-TEREMTŐKHÖZ képest ’kevésbé kommunikatív’ (ma még), nehezebb a Lényével-Lényegével ma még ’kommunikálni’. Nehezebb ma még ’megismerni-megérteni’ a lényegét, és a ’Belső Lényege’ tulajdonképpen olyan megérinthetetlen, mint a MINDENSÉG-FORRÁSÁÉ. Az eddig leírtak alapján érthetőbb valamelyest, hogy az IRGALOM ’Belső Lényege’ [mit, miért, hogyan ’tesz’] ma még azért szinte megismerhetetlen, mert ahonnan maga a megformálás / megnyilvánulás elindul, az a TEREMTETT LÉTEZÉS teremtettjei által megérinthetetlen kiterjedése. Olyan ’törvények’ határozzák meg az IRGALOM Megnyilvánulását, amelyek a TEREMTETT LÉTEZÉS EGÉSZÉT (Egészét!) szabályozzák (nem csupán az egyes Birodalmakat). Ezért nehezebb értelmezni azt a teremtési módot, amely az IRGALOM számára Meghatározó.

            Még egyszer megismétlem, mert fontos: az IRGALOM minden (a legkisebb egyedi) megnyilvánulása is ’A-TEREMTÉS-EGÉSZÉNEK-HARMONIÁJÁBÓL’ ’indul ki’. Minden egyes IRGALMI Megnyilvánulásnak tökéletesen illeszkednie kell ’A-TEREMTÉS-EGÉSZE-HARMONIÁJÁBA’. Ez lényegében azt jelenti, hogy amikor az IRGALOM bárhol a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN és bármely kiterjedésben (akár egy Birodalom Egészére, akár csupán egy teremtőre) Megnyilvánul, nem szükséges ’Ellenőriznie’ sem a MEGTARTÓNAK, sem az érintett egyedi teremtőnek azt, hogy az ILLESZKEDIK-E a Harmoniájába. Magától értetődően illeszkedik ’A-TEREMTÉS-EGÉSZE-HARMONIÁJÁBA’, és így közvetlenül minden érintett Harmoniájába is. Ma még nem mindig könnyű azonnal felismerni ezt az illeszkedést, az IRGALOMMAL való szorosabb Együttes Teremtések során azonban (például a Szolgálatban) egyre teljesebben megérthetővé válik ’hogyan’ nyilvánul meg az IRGALOM-MAGA.

          Az IRGALOM a saját Megnyilvánulásait ’megmutatja’ (ma még kevéssé magyarázza). A SZOLGÁLATBAN is megnyílt Új Tudatosítási Teremtési Irány [Az EGÉSZ és Részek / Részei Harmoniájának a Tudatosítása és Megnyilvánítása] azonban az IRGALOMBAN megnyilvánuló [’A-TEREMTETT-LÉTEZÉS-EGÉSZÉT-MEGHATÁROZÓ-ELVEK-MEGHATÁROZÓK] megismerését és megértését is közvetlenül szolgálja, és így az ezen irányban is Tudatosodó teremtők az elkövetkezőkben ’megtanulnak’ az IRGALOMMAL-MAGÁVAL is közvetlenül kommunikálni.

 

        Ahhoz, hogy az IRGALOMMAL közvetlenül tudjanak a teremtők kommunikálni (vagyis hogy KÉPESEK LEGYENEK MEGÉRTENI), előbb fel kell építeniük magukban az ehhez szükséges alapokat / képességeket / tudást és erőt (például a Különleges Belső Térben egy külön ’termet’).

        A FÖLD-Világában (is) a SZOLGÁLAT útjaiban teremtők szorosabb Kapcsolódást építhetnek fel az IRGALOM Megnyilvánulásával, és az Együttes Teremtések során felépülhetnek azok a Teremtési Alapok, amelyek elvezethetnek az IRGALOM (és a TEREMTÉS EGÉSZÉT Meghatározó ELVEK) mélyebb megértéséhez.

 

            Még viszonylag új Teremtési Irány az IRGALOM, és eddig leginkább a MEGERŐSÍTŐ megnyilvánulásai voltak megismerhetők. Mivel a leggyakrabban olyan nehézségek elhárítására irányult, amelyek nehezen rendezhetők vagy más úton rendezhetetlenek voltak, nagyon nehéz volt megközelíteni az IRGALOM Valódi Lényegét.

            Most, hogy az IRGALOM Megnyilvánulásában is egy ’Új Szakasz’ kezdődött, amelyben egyre erőteljesebbé válik az eredendő FŐ-LÉNYEGÉNEK a Megnyilvánulása, KÖZELEBB kerül maga az IRGALOM megnyilvánulása is a teremtőkhöz, és így közvetlenül is megérthetővé-megismerhetővé válik a Lényege.

            Az IRGALOM nem csupán a nagy-TEREMTŐK számára nyithat utat Új Harmoniákhoz, Új Közeledések megnyitásához, hanem minden egyedi teremtő számára is lehetőségeket nyithat ahhoz, hogy megismerje és megértse (1) a Saját Létezését és Életét Meghatározó Elveket és (2) a TEREMTETT LÉTEZÉS EGÉSZÉBEN minden teremtőre egyformán érvényesülő Teremtési Elveket. Hozzásegíti ez a tudás a teremtőket ahhoz, hogy valóban Boldog és Szabad teremtővé válhassanak, és hogy az Életükben ’minden’ ’A-HARMONIÁT’ nyilvánítsa meg…”

 

(…)      Nagyon fontos TUDATOSÍTANI:

            Az IRGALOM EREJE / MEGNYILVÁNULÁSA a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN is TUDATOS / TUDATOSÍTHATÓ Megnyilvánulás.

            Eddig is így volt ez.

            Habár az Irgalom Megnyilvánulása eddig jellemzően nehezebben megérthető Megnyilvánulás volt, AZ IRGALOM ÁLTAL KÖZVETLENÜL ÉRINTETTEK SZÁMÁRA jellemzően [még ha csak ’utólag’ is, a ’tényleges Megnyilvánulást követően’] eddig is PONTOSAN MEGÉRTHETŐVÉ VÁLT, hogy „mi és miért és hogyan” Nyilvánult meg.

 

IMMÁR

(…) az Irgalom Megnyilvánulásai is sokkal könnyebben TUDATOSÍTHATÓVÁ váltak / válnak.

 

FONTOS, hogy

a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI

az IRGALOM jellegű Megnyilvánulásokban

Tudatos Igyekezettel és Fokozott Figyelmességgel legyenek jelen,

mivel immár magában-az-Irgalom-Megnyilvánulásában is képesek a Tudatos Teremtő Jelenlét Megnyilvánítására.

 

            A FÖLDÖN ma jellemzően az IRGALOM EREJE nagyon szorosan [szinte ’elválaszthatatlanul’] Együtt-és-EGYben Nyilvánul meg a MEGVILÁGÍTÁS EREJÉVEL --- pontosan azért, hogy az Irgalom Erejében Épülő / Megnyilvánuló MAGOK [esetleg erre FelHatalmazottsággal rendelkező más Természetes FÖLDI Létezők] az Irgalom [akár NAGYON Különleges] Megnyilvánulásainak teljes folyamatát képesek legyenek TUDATOSÍTANI és Tudatosan megélni…”

 

            Ebben a korábbi írásban említettem, hogy a MEGERŐSÍTŐ jellegű megnyilvánulása az IRGALOMNAK a kezdetektől egy másodlagos megnyilvánulás, azonban a SZOLGÁLAT önálló Teremtési Iránnyá válásáig a teremtőknek és a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK nem volt más Különleges útja arra, hogy ’Együtt’ nekikezdjenek valamilyen meglévő nehézség Elhárításának.

            Az IRGALOM Megnyilvánulásai között mára több önálló Teremtési Fő Irány is megformálódott, és ezek közül csupán az egyik a legelőször megformált SZAKRÁLIS Megnyilvánulás. A SZAKRÁLIS teremtés magának a SZOLGÁLATNAK az egyik közvetlen megalapozója is, az IRGALOM-MAGÁNAK az egyik első olyan MEGFORMÁLT Megnyilvánulása, amelyben

(1) a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlen utat nyitott az egyedi teremtők számára a Hozzá való Közeledéshez és

(2) arra, hogy a teremtők közvetlenül bekapcsolódhassanak Új Teremtési Irányok Megformálásába és Kipróbálásába, és Szabad Szándék alapján megnyíljanak akár valamilyen újonnan megformálásra kerülő (’Új Harmoniájú’) MEGERŐSÍTŐ Megnyilvánulásba is.

 

>  Tudatos ön-épülés után a teremtő felismeri ’önmagában’ és ’önnön helyzetében’ ’Azt-A-Harmoniát’, hogyan lehetne hasznára a Tudása a Közösségének (és a LÉTEZÉS Egészének). Ez a Felismerés vezeti tovább abban, hogy ’Tudását-és-ÖnErejét’ ’Felajánlja’ a MEGTARTÓJA és a MINDENSÉG-FORRÁSA számára: vezessék őt abban, hogy valóban hasznára / javára válhasson a Közösségének és a TEREMTÉS-NAGY-EGÉSZÉNEK.

 

            Ez a Tudatos Ön-Megnyílás és Tudatos Felajánlkozás valamilyen olyan fontos teremtésre, amely hasznára válhat a TEREMTÉS-NAGY-EGÉSZÉNEK (és természetesen a Közösségnek is, amelyben él), máig alapja a SZAKRÁLIS Teremtésben való Megnyilvánulásnak. A KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások közül máig a SZAKRÁLIS Teremtés a legösszetettebb és legnehezebb, nagyon nagy ön-fegyelmet megkövetelő, megnyilvánulásában talán a legnehezebben megérthető MEGERŐSÍTÉSRE irányuló teremtés, amelyben ha mára már nem is feloldhatatlanul, de a Felvállalt Megnyilvánulás TELJES TARTAMÁBAN a teremtő ’AZ-EGÉSZ-LÉNYÉVEL / ÖNNÖN TELJESSÉGÉVEL JELEN VAN’ (csak ebben a felvállalt irányban nyilvánul meg minden teremtésében). Nagyon erősen ’Berögzít’ a SZAKRÁLIS Felvállalás a Megnyílt Feladatba, és nagyon határozottan ’Irányban Tart’ (egyetlen pillanatra sem lehet eltérni tőle). Lényegében olyan ma is a SZAKRÁLIS teremtés, mintha a teremtő [az (Ön)Lényegét megtartó Birodalom nagy-TEREMTŐJÉNEK Egyetértésével] ’átadná’ az (Ön)Lényegét az IRGALOM Birodalmának (és a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK) ’mindaddig’, amíg a Felvállalt Feladat megnyilvánítása tart. A Feladat Lezárását követően a teremtő A-TELJES-LÉNYÉVEL újra visszaigazodik az eredő Birodalmába, és ott folytatja majd a teremtést egy önmaga által választott (nem feltétlenül Szakrális) Új Megnyilvánulásban. Olyan valóban komoly és nagy elhatározás és elköteleződés szükséges hozzá, amely máig kevés teremtőben vált képessé megformálódni. Ez az egyik fő oka annak, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA az IRGALMI MEGERŐSÍTÉSTŐL teljesen elkülönülő Birodalmi Alapon kezdte megformálni a SZOLGÁLATOT, vagyis egy olyan MEGERŐSÍTÉSRE irányuló Teremtő Utat, amely a Tudatosítás és Megerősítő Megnyilvánulások sokféle útját összefogja, és a ’TELJES ÖN-ÁTADÁS’ nélkül is lehetővé teheti a teremtők számára, hogy egy maguk választotta irányban bekapcsolódhassanak a Közösségüket érintő RENDEZÉSEKBE.

 

       (…) A SZAKRÁLIS teremtés ma a legnagyobb áldozatot (=önátadást) megkívánó teremtés, és így egy nehéz út. Volt itt a FÖLD-Világában is több olyan teremtő, akik (a SZAKRÁLIS Út részeként) ’Átvilágító életet’ éltek. Életüknek / létezésüknek egy pontosan meghatározott szakaszában / pontján megnyílt az életükben egy Átvilágító (leginkább Irgalmi jellegű) megtapasztalás. Olyanná váltak ilyenkor, mintha az egész lényük egyetlen lencsévé / szemmé vált volna, amelyben a MINDENSÉG-FORRÁSA ’közvetlenül’ is körülnézhetett, és minden meglévő nehézséget megláthatott (megérinthetett, megtapasztalhatott, megérthetett).

 

        (…) A ma létező KÜLÖNLEGES utak közül (az éppen formálódó Új Megnyilvánulás mellett) még mindig a legnehezebben értelmezhető út az IRGALMI, és ezen belül a SZAKRÁLIS Teremtés. Nem véletlenül, hiszen egyik fő irányulásában éppen a ’nehezebben értelmezhető’ helyzetek Felismerésére és Megértésére irányul.

            A Felismerés és Megértés közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL ered, és a Felismerés és Megértés / Megnyilvánítás felé elvezető JELZÉSEK és Útmutatás arra a Tudásra és Megértésre ’tud’ alapulni, ami a teremtőkben ’már megvan’.

 

      (…) A SZOLGÁLAT kapcsán érintettem, hogy a SZOLGÁLATI Teremtés mindig úgy nyilvánul meg, hogy a SZOLGÁLAT-MAGA / ÉDES ’megfigyelik-megértik’ a megformálódott nehéz helyzeteket, majd ezt követően ajánlják fel a Hozzákapcsolódásukat az érintett Közösségekhez a nehéz helyzet Elhárítása érdekében. ’Gyermekeikben’ ’beszületnek és beilleszkednek’ a nehéz helyzetbe, és ’ön-erőből’ utat nyitnak és utakat formálnak meg a Harmonia és Teljesség helyreállítása érdekében.

            A SZAKRÁLIS Teremtésnek is megvan ez a lehetősége, mégis a SZAKRÁLIS Út Alapjaiban és lényegében más / különböző. Mivel kevés még az erre vonatkozó közvetlen megtapasztalás itt a FÖLD-Világában, ismét csak-valamelyest vagyok képes megközelíteni az értelmét (de ez nagyon hamar megérthetővé válik mindazokban, akik megnyíltak az ismét közvetlenül elérhetővé vált SZAKRÁLIS vagy IRGALMI Utakban).

            A SZAKRÁLIS Teremtés mindig a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL való Közvetlen Összekapcsolódás és Megnyilvánulás. Habár a MINDENSÉG-FORRÁSA egyre gyakrabban közvetlenül ’csupán’ az IRGALOM-MAGA Megnyilvánulásában van ma már jelen a SZAKRÁLIS Megnyilvánulásokban, fontos Tudni és Megérteni, hogy mindig a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Közvetlen Jelenlétében (Különleges Megtartásában) nyilvánul meg a SZAKRÁLIS Teremtés. A MINDENSÉG-FORRÁSA Közvetlen Egyeztetésekben Nyílik meg a Szakrális Utakban megnyilvánuló teremtőkkel, ma még elsődlegesen azért, hogy KÖZVETLEN utakat találjanak a már meglévő nehézségek (akár már megformálódott bajok, akár csak a nehezebb Megérthetőség / Megismerhetőség) Elhárítása érdekében. Olyan Különleges módon Közeledik a MINDENSÉG-FORRÁSA a Szakrális Utakban megnyilvánuló teremtőihez, amelynek az a célja, hogy maga a teremtő Érzékelje és ismerjen rá a benne-magában megnyílt-megnyilvánuló Közelségre a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL. Lehetőséget, az Együttes-Megnyilvánulás Lehetőségét ajánlja fel a MINDENSÉG-FORRÁSA minden pillanatban minden egyes egyedi teremtőjének oly módon, hogy a tényleges összekapcsolódás lehetőségének kezdeményezését mindig meghagyja / megadja az egyedi teremtő számára. A MINDENSÉG-FORRÁSA Meghatározta ÖNMAGA számára azt, hogy ahogyan BENNE-MAGÁBAN hosszan érlelődött a SZÁNDÉK a teremtettjei felé való Közelebb kerülésre, nem fosztja meg ettől a Szabadságtól a gyermekeit sem. A MINDENSÉG-FORRÁSA megadja a teremtettjei számára is pontosan ugyanazon Szabadságot, amelyet Ő-MAGA is Megtapasztalt e Közeledési SZÁNDÉKA Megformálódása során. Nem fosztja meg attól a Szabadságtól a teremtettjeit, hogy Szabadon Élhessenek eltávolodva TŐLE, vagy pedig Tudatosan egymáshoz egyre Közelebb kerülve.

       (…) a SZAKRÁLIS Megnyilvánulás a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ való Közvetlen Hozzákapcsolódás Útja. A SZAKRÁLIS Teremtésekben megnyílt egyedi teremtők sorsában és életében eddig nehézségként és furcsaságként megjelent minden helyzet valamilyen Szabadon választott Megtapasztalás mélyebb / kiterjedtebb / teljes Értelmének Megértéséhez vezetett. Olyan közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL Együtt Megnyilvánulttá vált ’gyakorlati’ Megtapasztalásban megnyilvánuló teremtés a SZAKRÁLIS teremtés, amikor a teremtő nem csak a személyes / egyedi sorsának Meghatározóit ismerheti meg kiterjedtebben, hanem valamilyen önmaga által választott irányban / témában olyan kiterjedtebb Megtapasztalásban is részt vesz a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK közvetlen vezetésével, amelynek a célja az, hogy a TEREMTETT-VALÓSÁG (vagy akár a LÉTEZÉS) Nagy-Egészében meglévő valamilyen hibát / torzulást önmagához von (’önmagához hozzákapcsol’), és azt Együtt-a-MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL minden meglévő kiterjedésében kijavítja (a HARMONIÁBÓL kimozdult Részt visszasegíti a HARMONIÁBA).

 

(…) SZAKRÁLIS Teremtés: a MINDENSÉG-FORRÁSA Közvetlen Összekapcsolódása a MEGTARTÓKKAL és egyedi teremtőkkel egy pontosan meghatározott nehézség elhárítása érdekében és Új Harmonia Megformálása érdekében (a baj együttes erővel való elhárítása ’minden kiterjedésében’). Ahogyan egyre több Tapasztalata lesz az érintetteknek, egyre rövidebbé válhat a Szakrális Megállapodástól a Rendező jellegű Új Megnyilvánulás Kiárasztásáig és Valóvá válásáig terjedő tartam.

 

            Az IRGALMI Teremtésben formálódott meg az a HARMONIA, amelyben megnyilvánul

(1) a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Általános Közeledési Szándéka a teremtettjei felé,

(2) és a minden létező Birodalom nagy-TEREMTŐJE által Önnön Teremtéseikre vonatkozóan elfogadott azon megformált Megállapodás (Összecsendülés), amely a teremtettek egymás felé való Közeledésének elhagyhatatlan alapjait meghatározta.

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!