omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. április 4 - május 22.
ÍRÁSOK - 2019. április 4 - május 22. : 20190411 - Irgalmi teremtések a FÖLD-Világában (4. rész)

20190411 - Irgalmi teremtések a FÖLD-Világában (4. rész)


Az írás 3. része elérhető ITT

            A SZAKRÁLIS Megnyilvánulás csupán egy része az IRGALOM Megnyilvánulásának, méghozzá azon része, amelyben MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA olyan Közeledésben nyilvánul meg a teremtettjei felé, amelyben felajánlja a számukra a Közvetlen Együttes teremtést valamely pontosan meghatározott nehézség / torzultság Elhárítására.

        Szabad Szándékok Összecsendülése lehet az alapja a Szakrális Megnyilvánulásnak.

    A Szakrális teremtésben megnyílt teremtőt a MINDENSÉG-FORRÁSA Közvetlen módon vezeti mind a Tudatosodásban, mind pedig az Együttes teremtés eredményeképpen Megformált Új Harmonia Megnyilvánításában.

        A SZAKRÁLIS teremtés minden esetben a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK és az egyedi teremtőnek a nagyon szorossá és közvetlenné összefűzött Együttes-Megnyilvánulása. A SZAKRÁLIS Teremtés Kiáradásában és az Új Harmoniának a TEREMTETT-LÉTEZÉSBEN való Megnyilvánulásában a MINDENSÉG-FORRÁSA Közvetlenül vezeti a Szakrális teremtőt, és ezért kevésbé szoros az ilyen Megnyilvánulás során a teremtő és a Közvetlen MEGTARTÓJA közötti összekapcsolódás (ugyanakkor nem zárja ki semmi azt, hogy a teremtő szorosra fűzze ilyenkor is az összekapcsolódását a Közvetlen MEGTARTÓJÁVAL >>> ám ebben az esetben is a SZAKRÁLIS teremtés Megnyilvánításában a teremtő a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Közvetlen Útmutatásával jár el).

         A MINDENSÉG-FORRÁSA a SZAKRÁLIS Megnyilvánulással közvetlenül érintett Közösség MEGTARTÓJA és teremtői számára a SZAKRÁLIS teremtőn át (e ’teremtőben’) adja át a Tudását és a megformált Új HARMONIÁT a Megnyilvánulásra. A SZAKRÁLIS Teremtés Megformált Megnyilvánulási Harmoniáját önmagában tartó teremtő ’felel közvetlenül’ a MINDENSÉG-FORRÁSA és az őt befogadó Közösség felé is a megformált Új Harmonia maradéktalan és pontos ’Kiárasztásáért’. Rajta keresztül ÁRAD KI MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA, és ezért a SZAKRÁLIS Útban teremtő felelőssége az, hogy a KIÁRADÁS és MEGNYILVÁNULÁS teljes tartamában Közvetlen Társa maradjon a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK és annak a Közösségnek is, amelyben a SZAKRÁLIS teremtésével a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK közvetlen vezetésével megnyilvánul.

            A SZAKRÁLIS teremtés Egyedi Megállapodás a MINDENSÉG-FORRÁSA és az Összecsendülést megformáló teremtő között. A Megállapodás az Összecsendülés megformálódásának pillanatától kezdve az Összecsendülésben megjelölt torzulás maradéktalan Elhárításáig ’köt’. A SZAKRÁLIS jellegű Tudatosodás közvetlenül megnyitható Megtapasztalás a teremtők számára, amely a kiterjedt Tudatosítási lehetőségek mellett egyik fő célja szerint arra irányul, hogy a teremtők SZAKRÁLIS Megállapodást kössenek a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL. SZAKRÁLIS Megállapodást csak olyan teremtő formálhat meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, aki képessé válik az ehhez szükséges ’különlegesen biztos és erős’ SZÁNDÉK (és Teljes Ön-átadás) Megformálására.

            (…) A SZAKRÁLIS Megállapodásban ma már választható kisebb vagy nagyobb kiterjedésű Feladat. (Megértést segítő képpel: választható például a pikkelysömör meggyógyítása, vagy ’általában minden betegség’ elhárítása.) Kisebb Feladat felvállalására is vonatkozik az az Elv, hogy a Megállapodás megkötésének pillanatától kezdve a Felvállalás maradéktalan beteljesítéséig köti az érintetteket a megegyezés. Kisebb Felvállalások esetén, vagy ha ezt a Megegyezésben ma már külön meghatározzák, lehetséges az is, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA és a teremtő olyan megállapodást formáljon meg, amelyben meghatározásra kerül, hogy az életéből mennyit áldoz a feladat megvalósítására a teremtő. Lehetséges tehát kisebb felvállalások esetén az, hogy habár a feladat megvalósítása érdekében a teremtő teljes ön-átadásban nyilvánul meg, ez azonban nem fogja őt korlátozni abban, hogy az életében más fontosnak jelölt részeiben is harmonikusan megnyilvánulhasson.

       Ezt a kiegészítő szabályozást itt a FÖLD-Világában azért szükséges ismerni, mert jelenleg a FÖLDANYA fontosságnak jelölte a teremtők számára a családi és baráti Társas-ságban való harmonikus megnyilvánulást (20180114elérhető ITT).

 

      (…) A FÖLDANYA ÉLETE kapcsán említett akaratlan SZAKRÁLIS jellegű áthatás ismét ráirányította a figyelmet a kezdeti SZAKRÁLIS Megállapodások ismételt (ha szükséges, akkor folyamatos!) Ellenőrzésére.

            Sokan a SZAKRÁLIS teremtés Felvállalásától azért idegenkednek, mert a tényleges megvalósításra felvállalt feladat teljesítése tartamára valóban teljes ön-átadást igényel.

            Kezdetben, amikor még az IRGALOM Megnyilvánulása mellett nem volt más Közeledési út a teremtők és a MINDENSÉG-FORRÁSA között, nagyon kevés lehetősége volt a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK arra, hogy együttes teremtésben nyílhasson meg a teremtettekkel. Azon néhány létező, akiknek sikerült a közvetlen összekapcsolódás megnyitása-megformálása a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, közvetlen és gyors alapozó tanítást kaphattak a MINDENSÉG-FORÁSÁTÓL. Közvetlen megtapasztalásokon alapuló olyan lehetőségeket ajánlott fel számukra a MINDENSÉG-FORRÁSA, amelyek ma már nem lehetségesek.

            E kezdeti SZAKRÁLIS Teremtést felvállalt teremtők egy olyan nagyon szoros és közvetlen (ma is megszakíthatatlan) belső összekapcsolódásban nyilvánulnak meg közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, amilyen ’Szorosság’-összefonódás ma még (vagy ma már) csak nagyon ritkán formálódhat meg.

            Ma a SZAKRÁLIS / IRGALMI és a SZOLGÁLATI különleges ön-épülés is olyan belső ön-épüléssel kezdődik, amelyet a teremtő a saját Közvetlen MEGTARTÓJÁVAL (a Földön a FÖLDANYÁVAL) kezdhet el. A Közvetlen MEGTARTÓVAL megformálódó szoros belső összefonódás a későbbiekben a teremtő Szabad Szándéka szerinti irányban egyre távolabbi MEGTARTÓK irányába is megformálódik, és ’végül’ megformálódhat ez a szoros belső összekapcsolódás a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL is. A MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL való közvetlen szoros összekapcsolódás tehát ma egy hosszabb tudatos különleges ön-épülés ’eredménye’ lehet.

            Kezdetben ez a SZAKRÁLIS ön-épülésnél nem így volt. A különleges ön-épülésben tudatosan megnyílt azon teremtőkben, akik önnön belső indíttatásukból (Szándékuk szerint) a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL szerették volna megformálni a szoros belső összekapcsolódásukat, ehhez az IRGALOM-MAGA egy viszonylag ’koncentrált’ ön-épülés során felépítette-megformálta a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL az ilyen közvetlen összekapcsolódást. A mai fogalmak szerint az IRGALOM-MAGA volt az, aki a teremtővel való tudatos EGYÉ-válás útján egy olyan különleges belső-és-egyben-külső teret/testet formált meg az egyedi teremtőkkel, amelyben ez a közvetlen összekapcsolódás megnyílhatott és kellően tartóssá is válhatott. A teremtő megtartotta a Tudatát / Tudatosságát / Ön-Tudatát / Ön-Azonosságát, de egy olyan Különleges helyzetet formált meg önmaga számára, mintha maga a MINDENSÉG-FORRÁSA lenne az (Ön)Lényegi-MEGTARTÓJA. A MINDENSÉG-FORRÁSA számára a teremtő (a SZAKRÁLIS Megállapodás megformálását követően) Megengedést adott arra, hogy az (Ön)Lényegébe való közvetlen bejegyzésekkel formálja-segítse az útját annak érdekében, hogy a SZAKRÁLIS Megállapodásban felvállalt feladatát beteljesíthesse.

            Ismét megemlítem: csak a korai és mai SZAKRÁLIS Út Alapjában meglévő különbözőség lényegét érintem ’valamelyest közelítően’. Egy olyan korai út néhány fontos Meghatározó jellegét érintem, amely a ma teremtői számára ebben a formában nem tapasztalható így meg, viszont a FÖLDANYA / FÖLD-Világa számára azért fontos ezek Megértése, mert e Világ / ÉLET számára Meghatározó néhány ilyen korai SZAKRÁLIS Megállapodás.

            Nagyon fontos azt megérteni a korai és mai SZAKRÁLIS Útban megnyíló teremtők számára is, hogy magának a SZAKRÁLIS Megtapasztalásnak a Megnyitása még nem jár(t) együtt szükségszerűen a SZAKRÁLIS Megállapodásban való elköteleződéssel. A SZAKRÁLIS ön-épülésnek akkor régen és most is van egy olyan alapozó szakasza, amikor maga a közvetlen összekapcsolódás megformálódik a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL. Ez többféle úton is lehetséges ma már, és kezdetben is teljesen egyedi volt az útja. Máig pontosan meghatározhatatlan az, hogy mely teremtőben pontosan mikor és miért nyílik fel a Közeledés Szándéka a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, és kezdetben meghatározhatatlan az is, hogy ezen teremtők közül kikben és pontosan miért válik annyira MEGHATÁROZÓVÁ ez a Közeledési Szándék, hogy az képessé teszi őket a Teljes ön-átadásban megnyilvánulni. Nagyon sokféle Bizalom-sérülés formálódott meg mára a teremtőkben, és a Lélek (műhely) és a test sokféle egyéb más sértés és sérülés nyomait és emlékeit is őrzi. A ’fiatalabb’ teremtőkben [azokban, akik az (Ön)Lényegük megformálása óta még csak kevesebb testi jellegű Életet éltek meg] általában gyakoribb a MINDENSÉG-FORRÁSA felé való Teljes Bizalommal megnyílás (’még közelebb vannak egymáshoz’), mint azokban, akik az Élet Megtapasztalása során nagyobb eltávolodást vagy megtörést éltek meg a saját sorsukban.

            Említettem, hogy soha nem irányult sürgető módon a MINDENSÉG-FORRÁSA egyetlen teremtő felé sem azért, hogy közvetlen és szoros összefonódásban nyilvánulhasson meg vele. Viszont akikben az ilyen irányú tiszta és erős Szándék képessé vált megformálódni (a kezdetekben és ma is), azon teremtők felé Különleges Gondoskodásban nyilvánul meg maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is KÖZVETLENÜL. Olyan KÖZELSÉGET formál meg a MINDENSÉG-FORRÁSA (akkor régen és ma is), ami valóban leginkább ahhoz a Közelséghez hasonló, amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA a Birodalmak nagy-TEREMTŐIVEL formál meg és Tart. A Birodalmak nagy-TEREMTŐIVEL a MINDENSÉG-FORRÁSA az ALAP-ÁRAMLÁSUKON keresztül egy olyan Közelséget formál meg és Tart, amelyben képes minden szükséges Tudással és közvetlen irány-mutatással is segíteni a nagy-TEREMTŐKET. Ennek a Közelségnek a mintájára formálta meg a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlenül az IRGALOM Megnyilvánulásában azt a KÖZELSÉGET, amely ma is a SZAKRÁLIS Megnyilvánulás alapja. Minden egyedi teremtőben teljesen egyedi úton épül fel az ezen Közelséget ’felnyitó’ SZAKRÁLIS Teremtési Alap, amelyben tulajdonképpen a MINDENSÉG-FORRÁSA ’egyre közelebb engedheti Magához’ az ilyen irányú Biztos Szándékot önmagában megformált teremtőt.

 (…) Itt megjegyzem azt, hogy a SZOLGÁLAT és más IRGALMI Megnyilvánulás számára a teremtőkben felépülő Belső Különleges Összekapcsolódások megformálódása is természetesen teljesen egyedi, nincs két pontosan ugyanúgy megformálásra kerülő Különleges Belső Tér vagy Áramlás / Szorosság. Ugyanakkor mára ezen Különleges Megnyilvánulások ’Alapja’ minden Közösségben a Közösség MEGTARTÓJA (gyakran az adott Birodalom nagy-TEREMTŐJE) által meghatározott formájú / alapú / szerkezetű.

        Úgy képzelhető ez el, hogy itt a FÖLD-Világában jelenleg megformálódó (ma már új formájú) KÜLÖNLEGES Belső Tér és az ehhez tartozó Különleges Áramlások úgy nyílhatnak meg, hogy MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA Együtt a VILÁGGAL-MAGÁVAL és a FÖLDANYÁVAL a KÜLÖNLEGES Teremtés valamely Megnyilvánulását önmaga Életében Tudatosan megnyitó teremtő ezen Választását / Szándékát Berögzítik a Megnyilvánult teremtő-lény teljességébe [az (Ön)Lényegben a MINDENSÉG-FORRÁSA megformál-és-megnyit a Választáshoz igazodó Alap-Teret, a VILÁG-MAGA ezt továbbvezeti-beengedi a VILÁGI ’Magba’ és a Lélek-magba (ebben is megformálásra kerül és megnyílik egy kis különleges tér a különleges ön-épülés számára), majd pedig a FÖLDANYA is továbbvezeti és megformálja és megnyitja a teremtőnek a FÖLD-Világához tartozó Befogadó Alapjába, és az adott Élethez tartozó Teremtési Alapján / Szívében is megformálásra kerül egy meghatározott alap-szerkezetű kis különleges belső tér].

        A teremtők lényében megnyíló Különleges Belső Tér szerkezete / formája igazodik ahhoz, hogy mely KÜLÖNLEGES Birodalom mely Megnyilvánulási Irányához / Irányaihoz nyitja meg a Különleges ön-épülés útját a teremtő, ez általában egy ’egységes alap-minta’. A teremtő ettől kezdve azonban már egyedileg építi a saját további Szándékaiból és Megtapasztalásából a Különleges Belső Épületét, amely emiatt minden teremtőben teljesen egyedi megnyilvánulássá válik. Mivel azonban mára önálló Birodalmak nagy-TEREMTŐI Határozzák meg a Birodalmukhoz tartozó KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások HARMONIÁJÁT, az egyedi teremtőkben a Különleges Megnyilvánulás Alapjai közvetlenül ezen HARMONIÁBÓL erednek, ez lehet az alapja minden Különleges Szoros Összefonódásnak és Különleges Kapcsolódásnak.

 

            A SZAKRÁLIS teremtés ez alól kivétel. Nincs egységes alap, nincs egy pontosan Meghatározott Harmonia, amelyhez igazodnia lenne szükséges a SZAKRÁLIS ön-épülésben megnyíló teremtőnek. TELJESEN EGYEDI minden ön-épülés, nincs ebben semmi megkötés sem a MINDENSÉG-FORRÁSA számára, sem a teremtő számára. Valóban így van, hogy máig meghatározhatatlan az, hogy egy teremtőben mikor és miért nyílik fel pontosan az a formájú és erősségű Szándék, amely egyetlen pillanat alatt (valóban egy meghatározott pillanatban) KÖZVETLEN összekapcsolódást nyit meg (és formál meg alapjaiban) a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL. Lehet erre tudatosan készülni / előkészülni, lehet tudatosan épülni ebben az irányban, sőt egyre gyakrabban előfordul olyan is mostanában, hogy az IRGALOM vagy SZOLGÁLAT valamely meghatározott irányában Megnyilvánulásra felkészülő teremtőben nyílik fel közvetlenül a SZAKRÁLIS út alapja --- mégis meghatározhatatlan, hogy pontosan mi nyitja fel az egyedi teremtőkben ezt a közvetlen utat.

            Fontos megérteni azt, hogy a teremtő Választhatja azt önmaga számára, hogy belenyílik a SZAKRÁLIS ön-épülésbe (ez jelenleg az egyik megnyitható IRGALMI Megtapasztalás). E Szándék alapján megformálódik a teremtő lényében a Különleges ön-épülést lehetővé tevő Teremtési Alap, és az IRGALOM közvetlen vezetésével egy választott irányban elkezdődik egy szorosabb összefonódás és belső összekapcsolódás felépítése. A választott irányban a teremtő bekapcsolódhat közvetlen MEGERŐSÍTŐ Megnyilvánulásokba, Értékelésekbe, Új Harmoniák Előkészítésébe és Megformálásába, kisebb Feladatokra kiterjedő SZAKRÁLIS Megállapodást is megformálhat (ez utóbbi általában a kisebb feladat ellenére is hosszabban, akár több Életen át tartó feladat-teljesítést eredményezhet. Ehhez már nagy Tudatosság és nagyon erős Szándék megformálása szükséges).

            Pontosan meghatározhatatlan az, hogy az ilyen (vagy akár más KÜLÖNLEGES) irányban ön-épülő teremtőben megnyílik-e (és ha igen, mikor) az a Teljes Ön-Átadás, amikor egy pillanat alatt megformálódik egy más módon meg nem nyitható KÖZVETLEN belső összekapcsolódás a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.  Az sem látható előre, hogy a teremtő képes-e ezt felismerni önmagában, és képes-e / akarja-e megtartani és megélni ezt a KÖZVETLEN összekapcsolódást.

            Kicsit hasonló a helyzet ahhoz, ahogyan az ilyen irányú ön-épülés elkezdődik a FÖLD-Világában. Az Önzetlenség és Szabad-Áldozat megnyilvánítása útján a teremtőkben megnyílhat az Alázat. Az Alázatban megnyilvánuló teremtő általában befogadja a ’kegyelem-magot’, amelyből később megnyílhat majd a KÜLÖNLEGES Belső Tér. A ’kegyelem-mag’ befogadása lehetőség a KÜLÖNLEGES Teremtés felé közeledésre, és csak a FÖLDANYÁVAL együtt végzett tudatos belső ön-épülés hatására tud ez a kis mag ’kicsírázni’ és élőve válni. Kezdetben nem látható pontosan, hogy egy teremtőben képes-e egy befogadott kegyelem-mag élővé válni, vagy akkor-még-elhal. Az sem látható kezdetben, hogy az élővé váló kegyelem-mag mikor és milyen irányban nyílik majd felvállalt Különleges Teremtéssé, és az majd hogyan épül tovább. És még nagyobb talány az, hogy akár a SZAKRÁLIS irányt felvállaló, akár már KÜLÖNLEGES irányban ön-épülő teremtőben képes-e bármikor felnyílni az ’Ön-Átadó’ KÖZVETLEN összekapcsolódás a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, és így ebből egy további TUDATOS (!) ön-megtartás és ön-épülés után megszületik-e a SZAKRÁLIS Megállapodás.

       A SZAKRÁLIS Megállapodás egy olyan Összecsendülés, amelyben a teremtő egy pontosan meghatározott Feladat megvalósításában felvállalja a ’Lénye-Teljességével’ való Jelenlétet, és azt, hogy közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK vezetésével veszt részt ebben a beteljesítésben. Nem egy „katonai szolgálat ez”, és nem jelenti azt sem, hogy vakon kell követni a parancsokat. Nem erről van szó. Olyan közvetlen Tudatosodásban vezeti a MINDENSÉG-FORRÁSA a teremtőt, amelyben képes minden lényeges részlet és lényegi összefüggés közvetlen felismerésére, és így pontosan tudja hogy mit – miért – hogyan tegyen a Harmonia megtartása és Megerősítése érdekében. A Tapasztalat az, hogy a testben élő ’Én’-Rész számára kezdetben nehezebb lehet a részletek és összefüggéseik megértése / értelmezése, de ilyenkor sem tapogatózik csupán a sötétben a teremtő a feladat megvalósítása során. A testben élő ’Én’-Rész számára is Tapasztalattá válik a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Közvetlen vezetése, és az így felépülő (és kölcsönössé váló teljes) Bizalom az az út, amin tudatos odafigyeléssel képes MEGÉRTENI a teremtő a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK közvetlen vezetését, és így a Megvalósítás során Tudatosan jár el, és azt is tudja, hogy mit és miért tesz. A teremtő folyamatosan ’átadja’ a Tapasztalatait a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK, Javaslatokkal és Kérésekkel, Értékelésekkel maga is közvetlenül formálója ennek az EGYÜTTES MEGNYILVÁNULÁSNAK.

      A MINDENSÉG-FORRÁSA soha nem „parancsol”, és a SZAKRÁLIS Megnyilvánulás soha nem nyilvánulhat meg parancsok követésében. A teremtő tudatos ön-fegyelemmel és belső figyelemmel a saját teremtő-lényét TUDATOSAN olyan állapotban tartja meg, hogy képes legyen ’nyitva’ megtartani ezt a Közvetlen Összekapcsolódást. Ezért közvetlenül ő-maga felelős. Ha ez az alap-állapot biztosított, ezen a Közvetlen összekapcsolódáson minden (a feladat teljesítéséhez szükséges) Megértés és ’megvalósító-erő’ közvetlenül elérhet hozzá.

       Ma már a MINDENSÉG-FORRÁSA a teremtőt Befogadó Közösség MEGTARTÓJÁTÓL a Feladat Megvalósításához szükséges Közösségi és egyéb más Megvalósító Áramlásokat is a SZAKRÁLIS útban teremtő Különleges SZAKRÁLIS Összekapcsoló Áramlásába ’vonja be’, ami azt jelenti, hogy a SZAKRÁLIS teremtőt Befogadó Közösség MEGTARTÓJÁVAL a MINDENSÉG-FORRÁSA ma már minden esetben olyan egyedi Megállapodást köt, hogy a Különleges Feladat megvalósítása érdekében (ebben az irányban!) a teremtő Megtartása elsőbbséget élvez. A MINDENSÉG-FORRÁSA és a teremtő Életét Tartó más MEGTARTÓK a feladat megnyilvánításához szükséges minden erőt / áramlást (akár társakat) ’biztosítanak’, hogy a meghatározott rész-feladat szükségtelenül ne terhelje (1) se a teremtő önnön-lényét, (2) sem pedig a Közösség Életét, amelyben Befogadásban van [a SZAKRÁLIS Megállapodásban eljáró teremtő Különleges Szakrális Szándéka ne vonhasson be újabb nehézségeket a Közösséghez, és a Különleges ’erő-többlet’ ne terhelje szükségtelenül a Megvalósító és Közösségi Áramlásokat].

            Ma már az IRGALOM-MAGA (1) a SZAKRÁLIS Megállapodás Megvalósításában eljáró teremtőt magát és (2) az őt Befogadott Közösséget is közvetlen módon ’védi’ attól, hogy a SZAKRÁLIS jelenlét / feladat-teljesítés bármilyen kedvezőtlen irányú változást idézzen elő bármely kiterjedésben. Hosszabban jellemzően csak azon Közösségekben lehet jelen (ekkor is Különlegesen Megerősített Ön-Megartásban) a teremtő, amely Közösségben megnyitható teremtés a SZAKRÁLIS Megtapasztalás. Az ilyen Közösségben ugyanis a MEGTARTÓNAK-MAGÁNAK is KÖZVETLEN Különleges Összekapcsolódása van a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, és így maga a Közösség is Megerősített ALAPJAIBAN is a Különleges Szándékok Áthatásának megakadályozása érdekében.

      Ha a SZAKRÁLIS Megállapodása teljesítésében eljáró teremtő egy rövidebb tartamra (legfeljebb egy vagy két életnyi tartamra) beszülethet egy olyan Közösségbe, amelyben a SZAKRÁLIS Teremtés útja közvetlenül még nem nyitható meg a teremtők számára, a MINDENSÉG-FORRÁSA ma már nagyon körültekintően készíti elő az ilyen Megtapasztalást, és fokozott figyelemmel irányul arra, hogy

  • csakis pontosan meghatározott olyan RÉSZ-feladattal léphessen be a teremtő egy ilyen Közösségbe, amely nem indíthat el akaratlan megmozdulásokat a feladattal nem érintett kiterjedésekben,
  • továbbá hogy a teremtő által ne formálódhasson meg annál erőteljesebb Szándék, mint amely a Feladat teljesítéséhez elégséges.

 

            A FÖLDANYA egy olyan teremtő, akinek (Ön)Lényegében (az EREDŐ Kiáradási Szándékból is eredően!) a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások bármely útja Szabadon megnyílhat. Ezen Különleges (és különlegesen tágan meghatározott) irány az (Ön)Lényegbe annak kapcsán került Berögzítésre a MINDENSÉG-FORRÁSA és a YO-MAGA Összecsendülésében, hogy a FÖLDANYA elkezdte a Beigazodását az őt Életre Befogadni készülő Különleges Házba.

       (…) a helyzet ismét ráirányította a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK figyelmét arra, hogy a SZÁNDÉK megformálását és megnyilvánulását a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások körében még fokozottabban szükséges Ellenőrizni, és a Tapasztalatok alapján kisebb pontosítások várhatók majd ezt érintően. Mára egyébként is általánosan érvényesülő ELV a KÜLÖNLEGES Teremtésekre vonatkozóan, hogy a MEGTARTÓKNAK (1) meghatározott tartamonként és/vagy (2) más fontos okból (3) vagy ha arra jelzés érkezik, Ellenőrizniük szükséges a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásaikat, és azokat IGAZÍTANIUK szükséges a valósan meglévő Szükséghez (vagy veszélyekhez). A teremtők maguk is élhetnek Kéréssel a MEGTARTÓIK felé, hogy Ellenőrizzék a megállapodásaik tartalmát, zárják le a befejezett / beteljesült vagy beteljesíthetetlenné vált megállapodásokat, és Igazítsák a jelenhez a megállapodásokat stb.

            Jelenleg a MINDENSÉG-FORRÁSA MAGA is közvetlen Ellenőrzésbe vont minden még élő SZAKRÁLIS Megállapodást, és ennek keretében minden érintett teremtővel egyedi Egyeztetést nyitott meg.

            (…) ma is vannak a FÖLD-Világában olyan teremtők, akiknek van élő SZAKRÁLIS Megállapodása a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL (ők elsődlegesen a FÖLDANYÁT-MAGÁT és a FÖLD-Világát segítik a most megnyilvánuló ÁT-VEZETÉSBEN), velük a MINDENSÉG-FORRÁSA valószínűleg az ÁT-VEZETÉS befejeződésével megkezdi a Megegyezésük Ellenőrzését (ha addig valamilyen más fontos ok nem teszi hamarabb szükségessé az Ellenőrzést).

 

*****

2019.04.25.

     https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314635846_87.jpg  Az a képesség, amit úgy emlegetnek, hogy valaki ért az állatok nyelvén, az jelenleg a Közösségi Irgalmi teremtések között megnyitható SZAKRÁLIS Tudatosodáshoz tartozik.
       Mintha folyna jelenleg EGYEZTETÉS a MINDENSÉG-FORRÁSA és a SZOLGÁLAT Birodalma között arról, hogy ez a képesség legyen felépíthető valamelyik Szolgálati Fő Irányban is.
 
       Akkor, amikor a SZAKRÁLIS teremtés megformálódott, még nem létezett külön irányként / külön Birodalomként a SZOLGÁLAT.
         Akkor még nem volt kidolgozott rendszere a Különleges Belső Utaknak / Áramlásoknak / Belső Tereknek.
        Ma a Különleges Belső Utakon (akár a Szolgálat részeként, akár valamilyen Közösségi Irgalmi irányban) nagyon sok közvetlen rálátás és megértés nyílhat fel. Ennek fényében szükséges azt megvizsgálni, hogy szükséges vagy hasznos-e 
- külön önálló Tudatosodást nyitni a SZOLGÁLATBAN teremtők számára azon ön-erő felépítéséhez, mint ami megnyitható a SZAKRÁLIS teremtésben
- vagy inkább célszerű a Szolgálatban megnyílt teremtők számára közvetlenül megnyithatóvá tenni a Közösségi Irgalmi teremtéseket, és abban megnyithatják a Szakrális Tudatosodást (a Szakrális Tudatosodás megnyitása nem jelenti még Szakrális Megállapodás megkötését a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL!!!)
A Szakrális Tudatosodás most újabban megnyithatóvá vált Közösségi Irgalmi teremtési irány, amelyben olyan alap-ismereteket sajátíthatnak el a teremtők, amik mára általában jellemzőek a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokra, és amelyek ahhoz szükségesek, hogy Különleges Közeledésekben nyílhassanak meg maguk választotta irányokban)(nyilván itt is vannak választható fokozatok / Szorosságok). 
 
Erről nyilván a Szolgálatban megnyílt teremtőknek lehet véleménye / javaslata. 
 
 Az Egyeztetések néhány eredményéről az írás VI. pontjában írok, elérhető ITT
 
 
*****

20190215 (elérhető ITT):

            Említettem a 20181216-i lejegyzésben (elérhető ITT), hogy a FÖLD-Világában a MAGSÁG egy olyan Különleges megnyilvánulás, amelyben a teremtő általában legalább egy nagyobb Teremtő-SZAKASZ tartamára nagyon szoros belső összekapcsolódást formál meg a FÖLDANYÁVAL. Bekapcsolódni a MAGSÁGBA különlegesen fontos okokból lehetséges ’bármikor’, a kioldódás azonban jellemzően csak a nagyobb Teremtő-SZAKASZOK közötti ÁT-VEZETÉS során lehetséges.

            Több olyan SZAKRÁLIS Megállapodással rendelkező teremtő van, aki korábban „bent ragadt” a FÖLD-Világában. Őket a FÖLDANYA a bennük megformált Különleges Megállapodásra (és az abban meghatározott ’elsődlegességre’ is figyelemmel) a saját MAGJAI közé fogadta be az előző Teremtő-SZAKASZBAN.

            Mára a SZAKRÁLIS Megállapodással rendelkező teremtőkre a VILÁG EGÉSZÉBEN általánosan érvényesülő Elv, hogy abban a Közösségben, amelyhez Hozzákapcsolódnak, MAG-Minőségben nyilvánulnak meg az IRGALOM-MAGA Különleges Megtartásában.

        Ez azt jelenti, hogy a SZAKRÁLIS útban teremtők ugyanolyan szoros belső összefonódásban nyilvánulnak meg a Közösség MEGTARTÓJÁVAL, mintha annak MAGJAI lennének, de ezt a szoros összefonódást nem közvetlenül a MEGTARTÓ, hanem az IRGALOM-MAGA formálja meg és tartja meg, és így a SZAKRÁLIS útban megnyilvánuló teremtő a felvállalt feladata befejezését követően bármikor azonnal kioldódhat az őt Befogadott Közösségből (tehát nem szükséges kivárni a következő Nagyobb SZAKASZ-Lezárást).

      Ez elhárítja a SZAKRÁLIS útban teremtők életében eddig gyakran megjelent azon nehézséget, hogy a MEGTARTÓVAL megformált Szorosságból csak nagyon nehezen tudták kioldani magukat, és ezért néha csak a legfájdalmasabb Kiszakítás útján tudták „lezárni” egy Közösségben a Jelenlétüket.

       Említettem, hogy a SZAKRÁLIS teremtők minden megnyilvánulása többszörös erővel hathat, mint egy Általános Megnyilvánulás, és ezért gyakran hagytak olyan ’lenyomatot’, amely ’követhető mintává’ vált mások számára akkor is, ha csupán a saját egyedi életükhöz tartozó ön-épülést éltek meg. Felismerve azt, hogy a nehezebben megvalósítható kilépés érdekében alkalmazott „Kiszakítás” sok Közösség ÉLETÉBEN máig ható zavart eredményezett, általánosan érvényesül ma már az, hogy minden Közösségben a SZAKRÁLIS Útban teremtő és a MEGTARTÓJA között megformálásra kerülő Különleges SZOROSSÁG az IRGALOM-MAGA (és majd később akár az ÉLŐTÉR) által megformált és megtartott Különleges Térben lesz lehetséges. Ez elejét veheti annak, hogy egy SZAKRÁLIS teremtőnek a közvetlenül a saját útjához tartozó ön-épülése / megnyilvánulása zavaró áthatásként megjelenhessen az őt Befogadott Közösségben.

        Azért is került megformálásra ez a Szabály, mert az eddig inkább a Lényegi (szellemi) ön-épülésben / ön-kiterjedésben megnyilvánuló SZAKRÁLIS teremtők közül egyre többen közvetlenül is visszakapcsolódnak az Eredő (Ön)Lényegüket Megtartó Közösségeikhez (vagy valamely feladat megvalósítása érdekében más Közösséghez), méghozzá a MEGTARTÓVAL ott megélhető legszorosabb Összekapcsolódást megformálva. Ez egy Új megtapasztalás lesz mind a MEGTARTÓK, mind a SZAKRÁLIS teremtők számára, és ezért kezdetben több olyan Egyeztetés nyilvánulhat meg közöttük, amely közvetlenül nem hathat ki ma még más teremtőkre. Ezekhez az Egyeztetésekhez minden esetben közvetlenül maga az IRGALOM formál meg olyan Belső Különleges Tereket / Utakat / Kapcsolódásokat (akár Rész-Áramlásokat), amelyekben folyó Egyeztetések és megformálódó Megegyezések nem hathatnak ki más teremtőkre.

 

*****

 

’egyedi teremtők’ az IRGALOM Birodalmából

20181024 (elérhető ITT):

            „…’mára’ már ’van’ olyan egyedi teremtő, aki a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK a ’Belső IRGALMI Birodalmából’ ered. Ez a teremtő jelenleg a VILÁG befogadásában van, méghozzá a FÖLDANYA közvetlen Megtartásában. Jelenleg ez az egy ’saját egyedi teremtője’ van ennek a Belső Birodalomnak, azonban hamarosan valószínűleg minden más Birodalomba (illetve azoknak akár több Közösségébe) is küldhet ilyen teremtőt a MINDENSÉG-FORRÁSA, ha (1) lesz erre irányuló Kérés, vagy pedig (2) valamilyen fontos okból az szükségessé válna.

       (…) a MINDENSÉG-FORRÁSA (és MAGA-AZ-IRGALOM Megnyilvánulása) azért tárta fel e Belső Birodalma és a közvetlenül Belőle eredő egyedi teremtője útját, mert máshonnan is érkeztek már a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ (és részben a SZOLGÁLAT Birodalmához) olyan MEGERŐSÍTÉSRE irányuló kérések, amelyek alapjai lehetnének annak, hogy az IRGALOM Belső Birodalmából újabb egyedi életek indulhassanak a Megnyilvánulásba.

      (…) Az IRGALOM ’Belső Birodalma’ ’felkészült’ arra, hogy erre irányuló Kérésre egyedi teremtőket indítson ’életbe’, ha a MEGTARTÓK úgy ítélik meg, hogy Tudatosodást nyitnak az IRGALOM kiterjedtebb Megnyilvánulása számára. Természetesen nem feltétele az IRGALOMBAN való Tudatosodásnak ilyen egyedi teremtő befogadása, ez csupán egy olyan lehetőség, amely közelebb hozhatja magát az IRGALMAT az érintett Közösséghez. Ilyen IRGALOMBÓL eredő egyedi teremtő befogadása nélkül is Tudatosodhatnak a Közösségek teremtői az IRGALOM legfőbb jellemzőiben, illetve a Teremtési Alapjukban megnyitott ’Irgalmi Kapcsolódásból’ megnyitható (Egyedi és/vagy Közösségi) Irgalmi Teremtésekben.

     A Közösségek MEGTARTÓI a természetes megtestesülés útjain fogadhatnak be az IRGALOM ’Belső Birodalmából’ eredő egyedi teremtőket. Az érintettek Egyetértése határozza meg azt, hogy a Közösségben milyen irányban nyilvánuljon meg a ’befogadott’ ’Irgalom’.

            Ahol még formálódik a SZOLGÁLAT, az esetleges részleges megnyilvánulás tartamára az IRGALOM olyan közvetlen Megtartást-és-Megerősítést biztosíthat, ami biztosan megtartó a törvényesen megnyitott teremtés számára.

            Hasznos lehet az ilyen egyedi teremtő jelenléte azon Közösségekben, amelyek az IRGALOM kifejezetten MEGERŐSÍTŐ kiterjedéseiben szeretnének teljesebben megnyilvánulni. [Említettem, hogy van egyfajta különleges ’átjárhatóság’ az IRGALOM és a SZOLGÁLAT saját Áramlásai között, bizonyos feltételek megléte esetén ’utat engednek egymásnak’ is.]

            Hasznos lehet ilyen egyedi teremtő jelenléte azon Közösségekben, amelyek az IRGALOM (mostantól egyre erőteljesebben megnyilvánuló) Eredendő Fő Irányában szeretnének kiterjedtebben Tudatosodni (hogyan nyílhatnak meg harmonikus Közeledésekben, majd Érintésekben az addig egymástól távolabb volt teremtők, illetve milyen Új Teremtési Irányok / Új Harmoniák nyithatók meg mind a Közösségek, mind az egyedi teremtők életében úgy, hogy az harmoniában legyen a TEREMTÉS Egészének HARMONIÁJÁVAL is].

 

*****

 

       A 20181227-i lejegyzésben (elérhető ITT) említettem, hogy a FÖLD-Világában a most elkezdődő új Szakaszban megnyílik egy olyan RENDEZŐ út, amely lényege / értelme szerint ’a gyermek azon fájdalmának Rendezése, amely abból ered, hogy a szülője nem gondoskodott / gondoskodik róla megfelelően’.

      E Rendező útba Megerősítőként (mások érdekében) olyan teremtők kapcsolódhatnak be elsődlegesen, akikben egyaránt megnyitott mind a Szolgálat, mind valamilyen Irgalmi Megtapasztalás [vagy szorosabban összekapcsolódnak egymással az Irgalmi utakban és Szolgálatban Tapasztaló teremtők]. A MINDENSÉG-FORRÁSA Rendelkezett arról, hogy ez a Rendező út a FÖLD-Világában a SZOLGÁLAT-és-IRGALOM EGYÜTTES Rendező útjaként nyilvánulhat meg.

 

            Több írásban említettem, hogy amikor egy Rendezés ma még több Birodalmat (vagy egy Birodalmon belül több MEGTARTÓHOZ tartozó Közösséget) érint, a Közeledés Áramlásait (vagy akár a Gondoskodás Különleges Tereit) az IRGALOM-MAGA formálja és tarja meg.

 

            A 20190103-i lejegyzésben (elérhető ITT) említettem, hogy mára Tapasztalat az, hogy a RENDEZÉSEKBEN [és általában a MEGERŐSÍTŐ irányú teremtésekben] EGYÜTT szükséges az IRGALOM és SZOLGÁLAT Megnyilvánulása / együtt lehetnek igazán hatékonyak.

         Ma már (az IRGALOM közvetítésével) a harmadik formálódó KÜLÖNLEGES Birodalom leendő nagy-TEREMTŐJE (az ÉLŐTÉR) is egyre gyakrabban közvetlen résztvevője a MEGERŐSÍTŐ / HARMONIZÁLÓ teremtéseknek.

            Ennek az egyik oka az, hogy a MEGERŐSÍTÉSEK során nem csupán a már meglévő nehézségekre kell figyelemmel lenni (mi okozta azokat, hogyan javítható ki a meglévő baj), hanem arra is, hogy a teremtő-maga milyen irányban szeretné folytatni az Életét. A meglévő bajok elhárítása mellett tehát nagyon gyakran a teremtő számára új kiteljesítő Harmoniák megformálása is szükséges (ez utóbbiban ma még közvetlenül az IRGALOM-MAGA nyilvánulhat meg).

 

Az írás folytatódik az 5. részben (a kép rövid értelmezésével), elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!