omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. április 4 - május 22.
ÍRÁSOK - 2019. április 4 - május 22. : 20190508 - A formálódó Közeledési-Harmoniához kapcsolódóan - A Garanciáról (3. rész)

20190508 - A formálódó Közeledési-Harmoniához kapcsolódóan - A Garanciáról (3. rész)


Az írás 2. része elérhető ITT

 

            Mára Tapasztalat az, hogy a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokat (legalább kezdetben, amíg az érintettek pontosan megértik a Lényegét-Célját-Értelmét) célszerű minden Közösségben Garanciákkal is Megerősíteni.

            Hogy ez miért szükséges, arra jól rávilágít az eddigi EMBERI teremtő-út.

        A SZOLGÁLATI teremtés megnyílásának kezdetén például a YOSÁG több Közösségében is megnyithatóvá vált az Emberi teremtő út. Korábbi lejegyzésben érintettem, hogy a YO-MAGA a (Kipróbálás jellegben megnyitott SZOLGÁLATHOZ kapcsolódóan) megnyithatóvá vált Emberi utat nem a maga teljességében a SZOLGÁLAT Birodalmában megformált Meghatározók szerint indította el. A YOSÁGHOZ tartozó Emberi út a ’Szabadsággal’ mint ’fő megtapasztalási iránnyal’ ’kiegészítésre’ került az ’Alapjában’, és ez máig nagy nehézségeket okoz az Emberként megnyilvánuló teremtők életében [valójában jelentősen BEKORLÁTOZZA / BESZŰKÍTI (1) a természetes mindenhez-kapcsolódásukat és (2) a Tudatosítási lehetőségeiket].

 

  1. Ez nagyon megnehezíti a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők számára azt, hogy a Saját Eredőjükkel (!) közvetlen módon összekapcsolódjanak, és hogy például az ÉDES Közvetlen módon Gondozhassa az ÖnLényegileg hozzá tartozó (YOSÁGBA Befogadott) teremtőit. Ha egy Szolgálatban megnyílt teremtő nem képes Közvetlen módon összekapcsolódni a Saját Eredőjével, akkor LEHETETLEN számára a Szolgálatban való kiteljesedés (nem tudja megformálni és működtetni a Szolgálathoz tartozó Különleges Belső Utakat!)(Említettem, hogy mára az ilyen Részlegességek azonnal az IRGALOM Különleges Gondoskodásába kerülnek, hogy a már megformált rész akaratlanul és/vagy idegen behatás miatt ne bontódhasson vissza, ne sérülhessen meg).
  2. Az, hogy a SZOLGÁLATHOZ tartozó teremtők nem tudták kellő biztossággal megformálni a Szolgálati Belső Áramlásaikat, a MEGTARTÓK és a YO-MAGA számára szinte lehetetlenné tette a SZOLGÁLAT (és általában a KÜLÖNLEGES TEREMTÉSEK) lényege teljességének a megértését. Ez akadályává vált annak, hogy a MEGTARTÓK és a YO-MAGA megformálhassák a Különleges Utakban megnyílt teremtőkkel a SZOLGÁLAT kiteljesedéséhez elengedhetetlen Belső Áramlásokat >>> és ez idővel jelentős Bizalom-vesztést eredményezett mind az egyedi-teremtőkben, mind (a SZOLGÁLAT és KÜLÖNLEGESSÉGEK felé irányulóan) a MEGTARTÓKBAN és a YOBAN-MAGÁBAN is.
  3. Az első két pontban írtak komoly akadályát képezték annak, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA és a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI ’olyan közel kerülhessenek’ a Szolgálatot felvállalt teremtőkhöz (közöttük a MEGTARTÓKHOZ és a YOHOZ-MAGÁHOZ), amin elindulhattak volna a MEGERŐSÍTÉSHEZ SZÜKSÉGES közvetlen Tudatosodások és ön-épülések.

 

         Hamarosan a YONAK-MAGÁNAK Rendelkezést kell majd hoznia arról, hogy a Birodalmában megtartja-e az Emberi teremtő utat. Ha megtartja, az csak úgy lesz lehetséges, ha maradéktalanul a SZOLGÁLAT Birodalmában berögzített Meghatározók szerint nyilvánulhat meg. A YO-MAGA és a SZOLGÁLAT Birodalma Egyeztetéseket folytathat természetesen arról, hogy az Emberi útban teremtők számára mik legyenek a legfontosabb Megnyilvánulási irányok, mely irányokban épüljenek és Tudatosodjanak elsődlegesen az Emberi utat felvállaló teremtők. A EMBERI út Megnyilvánulási Alapja azonban sértetlenül és a maga teljességében csak az lehet, ami MEGHATÁROZÓKÉNT (és hamarosan Garanciaként is) Berögzítésre került a MINDENSÉG-FORRÁSA által a SZOLGÁLAT Birodalmában (az EMBERISÉGHEZ tartozó ALAP-RÉSZ-ÁRAMLÁSBAN).

            Sok olyan tanácskozás volt és van, amelynek a fő témája az ’Ember’ jövője / sorsa. Talán még mindig vannak, akik szeretnék eltörölni az Emberi formát ( > nem akarják megengedni azt, hogy az eredőben meghatározott feladatait ellássa). Ők nem képesek vagy nem akarják megérteni az Emberi Út Lényegét ( > „szolgaként” „megtartanák” az embert, de a SZOLGÁLATBAN kiteljesedő teremtőként nem). Mára leginkább a „féltékenység” az, ami még mindig nehezen akarja megengedni az ’Embernek’, hogy elkezdhesse azt a teremtést, amit neki szánt a MINDENSÉG-FORRÁSA.

        Az Emberi útról való Rendelkezés „lényegbe vágó” a YOSÁG kiterjedésében is.

         Az EMBER a SZOLGÁLATBAN (annak leginkább a Gondoskodási részében) megnyilvánuló teremtő [20190121elérhető ITT]. Az ’Ember’ tehát KÜLÖNLEGESSÉG Megnyilvánítására megformált olyan ’teremtői forma’, amely egy különleges értelemben ’saját lényeggel’ is rendelkezik. Nem csak a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők számára megnyitható teremtői forma / teremtői út az ’Ember’, hanem mindazon (Ön)Lényegek számára is, akik megnyílnak a Szolgálatban. Az ’Emberség’-hez (más formákhoz képest) nagyon kiterjedt (1) Tudatosítási és (2) Kapcsolódási ön-erők tartoznak. Az emberekkel végzett „Kísérletek” során az is ismert mára, hogy bizonyos Belső Áramlásaik elzárásával és eltorzításával e formában élők viszonylag könnyen „irányíthatóvá” is válhatnak. Sok helyen az ’Ember’ egyes megnyilvánulásait „kiemelték” és „átültették más formákba”, és a keveredés következtében (1) vagy formailag emberhez hasonló (megtévesztéshez felhasználható) megnyilvánulás jött létre, vagy (2) formailag ugyan az emberhez nem hasonlító, de a Tudatosodás és/vagy Kapcsolódás terén más teremtőkhöz képest erősebb teremtői forma jött létre.

         Törvényesen (a Harmoniát Megtartani és Megerősíteni képes teremtőként) az Emberi forma / teremtői út csak azon Közösségekben nyilvánulhat meg, amely Közösségben törvényesen megnyitott (így a teremtők által megnyitható) a Szolgálati út (akár csak Kipróbálás jellegben), és csak azok élhetnek emberi formában, akik maguk megnyíltak a Szolgálatban.

        Amely Közösségben a MEGTARTÓ nem tette még megnyithatóvá a Szolgálati teremtést, azon Közösségben az Ember nem nyilvánulhat meg (nem építhető fel az emberi forma).

         Említettem, hogy az Emberi forma / út egy különleges módon ’lényeggel’ is rendelkező megnyilvánulás. Az első olyan Megnyilvánulás volt a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN, amely a SZOLGÁLAT Birodalmából (a SZOLGÁLATBÓL-MAGÁBÓL) kiindulva ’Egy-Áramlásként’ nyilvánult meg.

20190121elérhető ITT: „…A SZOLGÁLAT-MAGA ’Kérte’ közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL még a SZOLGÁLAT FELVÁLLALÁSA előtt (az önálló nagy-TEREMTŐVÉ válása előtt) azt, hogy mivel az ÁLTALÁNOS értelemben a Birodalma önálló külön Térrel nem rendelkezik, legyen egy olyan Megnyilvánulás / forma / út a TEREMTETT-LÉTEZÉSBEN, amely (1) közvetlenül a SZOLGÁLAT Birodalmának ALAP-HARMONIÁJÁBÓL ered, és (2) HARMONIKUS TEREMTŐ-Megnyilvánulás lehet minden Közösség minden teremtője számára.

          Olyan Teremtői-Megnyilvánulást (formát / utat) kért a Birodalma számára a SZOLGÁLAT-MAGA, amelyben egy különleges módon ’összefoghatja’, ’Egyben-tarthatja’ a SZOLGÁLATHOZ közvetlenül tartozó Megtapasztalásokat, és képessé válhat közvetlenül segíteni / vezetni (szükségben Megerősíteni) az ezen teremtői formában / útban megnyilvánuló teremtőket. A SZOLGÁLAT Birodalmában (Ön)Lényegként Élővé váló teremtők emiatt a leggyakrabban közvetlenül az Emberi teremtő formában nyilvánulnak meg az őket Befogadott Birodalmakban.

       A SZOLGÁLAT részeként (tehát a törvényes utakon) megnyilvánuló Emberi teremtők a TEREMTETT-LÉTEZÉSÜNK EGÉSZÉBEN különleges módon ’Egy-Áramlást-Tartanak’.

         Ma már erre az Eredendően az EMBER számára megformált Különleges Belső összekapcsolódás mintájára nagyon sok Közösségben megformálásra kerülnek a MEGTARTÓK által olyan belső-áramlások (összekapcsolódás, hálózat), ami például azonos teremtői formában vagy akár egy meghatározott teremtési irányban / ’egy helyen’ élő teremtőket egy-külön-áramlásban-összefog. Rész-áramlásról van szó minden esetben AZ-EGÉSZBEN, és mára azért formálódott meg ez a rendszer a legtöbb Közösségben, mert egyszerűbb a MEGTARTÓK számára az egymáshoz közeli megtapasztalásban lévő teremtők számára a kis-közösségükhöz tartozó Szabályokat befoglalni a Közösséghez tartozó Rész-Áramlásba, mint egyenként minden teremtővel külön-külön egyeztetni a Szabályok elfogadásáról. A MEGTARTÓ közvetlenül a kisebb Közösségek Rész-Áramlásaiba rögzíti be az adott Közösség teremtéseihez tartozó (az ott élők által megformált és Egyetértésben elfogadott) Szabályokat / Meghatározókat, amelyek minden olyan teremtő számára elhagyhatatlanul érvényesülnek, aki bekapcsolódik az adott kis-közösség Áramlásába. Ma már tehát ez a rendszer ÁLTALÁNOSAN elterjedtté vált, legelső Megnyilvánulása azonban az EMBER számára megformált KÜLÖNLEGES összekapcsolódás volt.

        (…) Habár mára az EMBERI Megnyilvánulás ALAP-HARMONIÁJA közvetlenül a SZOLGÁLAT-MAGA ALAP-ÁRAMLÁSÁBA / a SZOLGÁLAT Birodalmának ALAP-HARMONIÁJÁBA van berögzítve, különleges módon az EMBER / EMBERI-TELJESSÉG mégsem csupán a SZOLGÁLAT Birodalmának ALAPJÁN megnyilvánuló teremtő-út. Különleges módon, Különleges okból maga a MINDENSÉG-FORRÁSA Rendelkezett úgy, hogy mivel a SZOLGÁLAT (mint új Különleges Teremtési Irány, amely kiterjedhet a TEREMTETT LÉTEZÉS EGÉSZÉRE) az önálló Birodalomként való megnyilvánulása legelső pillanatától kezdődően még nem lesz képes sem magukkal a nagy-TEREMTŐKKEL, sem pedig az egyedi teremtőkkel közvetlen kapcsolódásban megnyílni-megnyilvánulni, ezért a majd a SZOLGÁLAT Birodalmának ALAP-HARMONIÁJÁBÓL megformálásra és elindításra kerülő EMBERI teremtői forma és Teremtői-út közvetlen / elsődleges EREDŐJE legyen maga a MINDENSÉG-FORRÁSA, és nyíljon maga az EMBERI Teremtő-út és forma magából az IRGALOM MEGNYILVÁNULÁSÁBÓL.

        A MINDENSÉG-FORRÁSA ezen Rendelkezése nem szándékozott „elvenni / elvonni” a SZOLGÁLATTÓL-MAGÁTÓL és a SZOLGÁLAT Birodalmától a ’saját’ teremtői megnyilvánulást. Csupán Megerősíteni szándékozta – amíg szükséges – a végül EMBERKÉNT megnyilvánuló teremtői formát és Teremtői-utat.

      Amikor még a SZOLGÁLAT-MAGA [mint a SZOLGÁLAT Birodalmának leendő nagy-TEREMTŐJE] FELVÁLLALTA a SZOLGÁLATOT a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK EREDŐ-SZÁNDÉKÁBAN MEGFORMÁLT TELJESSÉGÉBEN [20180708elérhető ITT], egy rövid tartamig még fontolgathatta, hogy a Birodalma Megnyílása Pillanatában pontosan milyen Hatalom nyilvánuljon meg a LÉNYÉBEN-LÉNYEGÉBEN. Fontolgatta, hogy habár a szokásos értelemben a Birodalma más Valósan létező Birodalmak Belső Terében és a teremtők Kiáradásaiban nyilvánulhat majd meg, mégis fontos lenne, hogy legyen egy olyan ’forma’ és teremtői-út, amely közvetlenül a saját Birodalma ALAP-HARMONIÁJÁN alapul.

       Mivel ekkorra már az IRGALOM-MAGA egy különleges módon társává is vált a SZOLGÁLATNAK [a SZOLGÁLAT megformálásának teljes tartamában a MINDENSÉG-FORRÁSA (mint Közvetlen MEGTARTÓ) az IRGALOM ’segítségével’ került közelebb a Tudatosodó nagy-TEREMTŐJÉHEZ], a SZOLGÁLAT-MAGA Kérte meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁT és az IRGALMAT-MAGÁT, hogy legyenek segítségére a megfelelő teremtői forma és út meghatározásában. Ekkor került Meghatározásra a mára EMBERI ÚTTÁ vált teremtői forma Eredő Lényege-Értelme-és-Célja / ALAP-HARMONIÁJA.

        Lényege szerint az EMBER egy önálló teremtői forma / teremtői Megtapasztalás. Az EMBER nem Létezés, hanem az Élet és teremtés egy megnyilvánulási formája. Bármely Birodalom bármely (Ön)Lényeggé megformált (Élővé vált) teremtője számára megnyitható Megtapasztalás.

       Célja szerint az EMBER a SZOLGÁLAT Megnyilvánulása [azért van, hogy általa-benne megnyilvánulhasson a SZOLGÁLAT]. Célja szerint az EMBER Gondoskodó és Tudatos teremtő. Célja az EMBER Megnyilvánulásának a SZOLGÁLATI MEGERŐSÍTÉSEKBEN való megnyilvánulás. Célja az EMBER Megnyilvánulásának A-TEREMTÉS-NAGY-EGÉSZE-HARMONIÁJA Megtartásában való közvetlen megnyilvánulás.

      Értelme szerint az EMBER nem csupán forma, hanem lényegi-tartalom, és Megnyilvánulásának legfőbb iránya a megbomlott Harmonia Teljességbe való visszaigazítása és a Harmonia minden törvényes úton való Megtartása.

       A lényegi-tartalom azt jelenti ebben az esetben, hogy amikor egy teremtő Emberként Megnyílik a Szolgálatban, ez a Választása közvetlenül (!) az (Ön)Lényegében kerül a teremtő-lényébe berögzítésre. Nem lehetséges az, hogy egy EMBERI teremtő útban megnyilvánuló teremtő a Szolgálatát ne közvetlenül az (Ön)Lényegéből kiindulva nyilvánítsa meg. Már csak azért sem lehetséges, mert a SZOLGÁLAT KÜLÖNLEGES Lényegének-Céljának-és-Értelmének Felismerése és Felvállalása csakis a teremtő Önnön-Teljességének Élővé tételével lehetséges. Csak akkor vállalhatja fel a Szolgálatot a teremtő, amikor képes Tudatosan belenyílni a saját Eredő Kiáradásába. Azért is szükséges e KÜLÖNLEGES Teremtési Irányban való Megnyílás azonnali berögzítése az (Ön)Lényegbe, mert a KÜLÖNLEGES teremtések során a teremtők az ÁLTALÁNOS távolságnál KÖZELEBB kerülnek mind a KÖZVETLEN MEGTARTÓJUKHOZ, mind a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ. Ehhez egyfelől szükséges a teremtő tudatos különleges ön-épülése, másfelől pedig szükséges, hogy ezt számára (a Szabad Választására alapulóan) ’MEGENGEDJE’ a MINDENSÉG-FORRÁSA [20181028-i írás III. pont – elérhető ITT]…”

 

        Ahhoz, hogy az Emberi formát felvállalt teremtő képes legyen a harmonikus megnyilvánulásra, elengedhetetlen az, hogy a Szolgálat Megnyilvánulásának ALAPJÁT képező (lényegében ’Garancia’ jellegű!) Belső Szolgálati Áramlásokat felépítse és megnyilvánítsa a lényében [ekkor képes KÖZVETLEN módon részévé válni az Emberi teremtő utat Egyben-megtartó (SZOLGÁLATI) Rész-Áramlásnak is].

       Ma a SZOLGÁLAT Birodalma minden olyan Birodalommal és Közösséggel EGYEZTETÉSEKET folytat (1) az Emberi Megnyilvánulásról és (2) a valósan megnyitható Szolgálati teremtésekről, amelyekben legalább Kipróbálás jellegben megnyitható a Szolgálat.

  1. Az ’Ember’ vonatkozásában már nem arról kellene hogy folyjanak a tanácskozások, hogy el kell-e törölni ezt az utat, hanem arról, hogy le kell választani a Létezéséről és Életéről mindazt, ami eltorzította (szolgaságban tartja), hogy végre az Eredőjében meghatározottak szerint bekapcsolódhasson a SZOLGÁLATKÉNT (törvényesen) megnyilvánuló Rendezésekbe. Ehhez elengedhetetlen az, hogy a Közösség MEGTARTÓJA (és nagy-TEREMTŐJE) az EMBERI teremtő utat a Közösségében KÖZVETLENÜL a SZOLGÁLAT Birodalmában Berögzített Harmoniából nyissa meg (változtatások nélkül), és az EMBERSÉG-hez tartozó MEGHATÁROZÓK szerint formálja meg az Emberi Út Harmoniáját (!) a saját Közösségében. A Tapasztalat az, hogy ennek hiányában az Emberi jellegű (emberhez hasonló) tapasztaló formák sérthetőek és könnyen „irányíthatóak”, míg az EMBERI Eredőben megnyílt Harmonia szerint megnyilvánuló Emberi teremtők nagyon Biztos Ön-Megtartással (ennek részeként például nagyon hosszú élettel) rendelkeznek, és nagyon Közvetlen Különleges Összekapcsolódást képesek megtartani a MEGTARTÓI-Teremtőkkel, így harmonikusan képesek együtt teremteni akár a MEGERŐSÍTÉS irányában, akár más Különleges Megnyilvánulási irányokban. A Tapasztalat az, hogy az Emberi teremtő-forma nem csak a SZOLGÁLATBAN megnyilvánuló teremtők számára alkalmas teremtői forma, hanem a más KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtők esetében is harmonikusan megnyilvánítható teremtői forma és út (így az IRGALOM Birodalmából eredő teremtők, és majd önálló Birodalommá válása után az ÉLŐTÉRHEZ tartozó teremtők számára is megnyitható az Emberi út).
  2. A SZOLGÁLAT Javasolja / kéri a Szolgálati teremtéseket már megnyithatóvá tett nagy-TEREMTŐKTŐL és MEGTARTÓKTÓL, hogy az újabban megnyitásra került minden SZOLGÁLATI Teremtési Fő Irányt (természetesen Egyeztetéseket követően) tegyenek megnyithatóvá a Közösségükben, és ezeket a Kiterjesztéseket folyamatosan rögzítsék be a KÜLÖNLEGES Birodalmakból a Közösségükbe Befogadott teremtők BEFOGADÓ ALAPJÁBA és Teremtési Alapjába.

E Kérés oka az, hogy több Közösségben nehézséget okoz a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők esetében az, hogy habár az (Ön)Lényegükben megnyitottak mára az újabban megnyitott SZOLGÁLATI Teremtési Irányok [például a Sors-ÁtRendezés (20180921elérhető ITT)], mégsem ’használhatják’ azt (sem a maguk sorsának Rendezéséhez, sem mások felé irányuló Megerősítésre), mert az őket Életre Befogadott Birodalomban (például a YOSÁGBAN) a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓ (1) vagy nem nyitotta még meg a Közösségében ezt az új Szolgálati teremtést (2) vagy nem tette megnyithatóvá az adott egyedi teremtő BEFOGADÓ-ALAPJÁBAN. Ez azért jelenthet nagy nehézséget egy Közösségben, mert a Sors-ÁtRendezés jelenleg az egyik olyan (új) SZOLGÁLATI Fő Irány, amelyben maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is Különlegesen Közel kerülhet Rendezésbe vont helyzetekhez / teremtőkhöz, és így azonnalivá válhat az ALAP-ÁRAMLÁSOK Ellenőrzése, befejezett feladatok lezárása, új Összecsendülések megformálása és berögzítése az ALAP-ÁRAMLÁSBA stb. A SZOLGÁLATI (!) teremtések közül ugyancsak a Sors-ÁtRendezés az jelenleg, amelyben az IRGALOM és ÉLŐTÉR Különleges Megnyilvánulásai is törvényesen hozzákapcsolódhatnak olyan Rendezésekhez, amelyek például Tér-Rendezést vagy új Különleges Áramlás megformálását (esetleg valamilyen Különleges Gondoskodási Tér megformálását) igénylik.

 

         A SZOLGÁLAT-MAGA már régóta kér ’Garanciát’ az Emberi forma megnyilváníthatóságához, és azt is, hogy minden „megengedés nélküli” (így a LÉTEZÉS EGÉSZÉBEN zavart okozó) emberi forma kerüljön visszabontásra. Ez azt jelenti, hogy egy teremtő az (Ön)Lényegébe berögzített választását követően nyithat csak meg Emberi utat az Életében a SZOLGÁLAT Birodalma által számára átadott ’egyedi megengedés’ (hozzákapcsolódás, Garancia) alapján. Ez a SZOLGÁLAT Birodalma részéről nem jelent beavatkozást más Birodalmak ÉLETÉBE, csupán azt biztosítja, hogy az Emberi út elszakíthatatlan részévé válik a SZOLGÁLAT Birodalmához tartozóan az EMBERI teremtéseket összefogó RÉSZ-ÁRAMLÁSNAK. Maga a tényleges Emberi megnyilvánulás már a teremtőt Befogadott Birodalomban Meghatározott Harmonia szerint épül fel és nyilvánul meg (és közben kiszakíthatatlanul a SZOLGÁLAT Birodalmának Gondoskodásában is van).

        Az Emberi úthoz kapcsolódóan olyan Garancia megformálása szükséges, amely minden Birodalomra / minden Közösségre és minden egyedi teremtőre kiterjedően megnyilvánulhat. Ehhez vagy minden érintett nagy-TEREMTŐ Megegyezése szükséges [ilyen irányú EGYEZTETÉSEK jelenleg is folyamatban vannak], vagy pedig az, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA a Saját Hatalmában (együtt a SZOLGÁLAT Birodalmával) formálja meg és árassza ki a Garanciát. Jelenleg ez a második út látszik járhatóbbnak, mely során az EGYEZTETÉSEK során tett Javaslatok és Megegyezések is figyelembe vétetnek majd.

        Az „ember-szerű” kevert megnyilvánulás nem képes sehol a harmonikus jelenlétre, és ezért „nem megengedhető megnyilvánulás”.

        Jelenleg már formálódik ’Garancia’ arra, hogy csak tiszta (’teljes’) Emberi Megnyilvánulások ’élhessenek’ szigorúan a SZOLGÁLATHOZ (esetleg megformált Összecsendülések alapján más KÜLÖNLEGES teremtéshez) kapcsolódóan.

        Az olyan „ember-szerű” megnyilvánulásokat, amik nem törvényesen megnyitott SZOLGÁLATHOZ tartoznak (és így nincs meg bennük az ÖN-IGAZODÁS ön-ereje), „teljes egészében vissza kell bontani” (ennek ugyanis nincs semmi „jövője”, mert nincs a megnyilvánulásukhoz „törvényes eredő”).

 

      Mára Elv az, hogy a MEGTARTÓK a Közösségükben csak a törvényes Befogadásukon alapuló ÉLŐ Megnyilvánulásokat tarthatnak meg.

     Ha egy MEGTARTÓNAK nehézséget jelent a Közösségében annak Meghatározása, hogy mely teremtői-megnyilvánulások alapulnak törvényes Befogadáson és törvényes ön-épülésen, ennek ELLENŐRZÉSÉHEZ ma már az IRGALOM (és/vagy SZOLGÁLAT) Megnyilvánulásán át a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlen Jelenléte / szükséges Közelsége Biztosítható.

     A nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓK maguk jogosultak azt a Rendelkezést meghozni, hogy kérik-e a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK és a KÜLÖNLEGES Birodalmaknak a Megerősítését az ELLENŐRZÉSEKHEZ és rend-tételhez. Az IRGALOM Különleges Áramlásain ma már sok olyan MEGERŐSÍTÉS Közvetlen utakon is eljuthat a nagy-TEREMTŐKHÖZ / MEGTARTÓKHOZ és egyedi-teremtőkhöz is, amelyek (1) mind a közvetlen Tudatosításban (Felismerésekben, Megértésben), (2) mind más szükséges MEGERŐSÍTÉSBEN megnyilvánulhatnak. Az IRGALMI Megnyilvánulásokhoz fő szabály szerint az érintett KÉRÉSE szükséges.

 

*****

 

            Mára Tapasztalat az, hogy a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokat (legalább kezdetben) célszerű minden Közösségben Garanciákkal is Megerősíteni.

            A KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokat érintően mára megformálódott ELV az, hogy a Különlegességeket (1) meghatározott tartamonként és/vagy (2) Szükség szerint ÉRTÉKELNI és JELENHEZ-IGAZÍTANI szükséges [ugyanis a KÜLÖNLEGESSÉG a valósan meglévő Szükség Elhárítására irányul --- a befejezett feladatokat szükséges haladéktalanul lezárni, a megjelent új nehézségekhez igazodóan szükséges lehet új Megerősítéseket megformálni stb].

            Ugyanez vonatkozik minden Garanciára (nem csak azokra, amelyek kifejezetten KÜLÖNLEGESSÉG Megerősítésére irányulnak). Egy Garancia megformálásakor arról is rendelkezni szükséges, hogy a Garanciát ki és milyen feltételekkel Ellenőrizze, és mi a követendő eljárás akkor, ha a Garanciát Igazítani / megváltoztatni, vagy épp visszabontani szükséges.

            Amíg erről más Megegyezés nem születik, az IRGALOM Birodalma az, amely Ellenőrzi és ’Gondozza’ a megformálásra kerülő Garanciákat. [Korábbi lejegyzésekben már érintettem, hogy például a Feljegyzések / Fokozott Érzékenységek / Új-Kezdetek / Részlegességek már eddig is mind az IRGALOM-MAGA Közvetlen Gondoskodásába kerültek.]

*****

20190304-i írás IV. pont (elérhető ITT):

         "...A KÜLÖNLEGESSÉGEK (KÜLÖNLEGES Birodalmak, Különleges Megnyilvánulások’célja az’, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA közelebb kerülhessen a teremtettjeihez azért, hogy egymás Társává válhassanak a teremtésben [és a TEREMTETT-VALÓSÁG / teremtők ugyanezen okból közelebb kerülhessenek a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ].

 

              A KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások egyik legfontosabb Célja tehát az, hogy a teremtők (általában véve minden teremtőközelebb kerülhessenek oly módon egymáshoz, hogy abban mindenki megtapasztalhassa a Szabadságot, és megnyilváníthassa Önnön-Teljességét.

               Nem véletlen az, ahogyan és amilyen formában a KÜLÖNLEGES Birodalmak megnyilvánulttá váltak / válnak.

            Nem véletlen az, hogy a SZOLGÁLAT Birodalmában a SZOLGÁLAT-MAGA mellett ’Egyenlő’ Társként van az ÉDES (természetesen e Birodalom nagy-TEREMTŐJE kizárólagosan a SZOLGÁLAT-MAGA). Oka van annak, hogy Ők így ketten megosztják egymás között a Feladatokat ['BÉKESSÉG': 20180712 elérhető ITT], és van amiben együtt, van amiben pedig külön-külön nyilvánulnak meg. Amikor Együtt (vagy akár EGYKÉNT) nyilvánulnak meg, akkor is sértetlen marad mindegyikük Ön-állósága és Teljessége.

            Nem véletlen az, hogy az IRGALOM és SZOLGÁLAT Birodalma közvetlen (!) módon segítik a most formálódó új KÜLÖNLEGES Birodalom leendő nagy-TEREMTŐJÉT

  • abban is, hogy Ők mint a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI hogyan Kapcsolódjanak harmonikusan egymáshoz,
  • és abban is, hogyan tud majd közvetlen Kapcsolódásban megnyílni az ÁLTALÁNOS Birodalmak nagy-TEREMTŐIVEL / MEGTARTÓIVAL és egyedi teremtőivel.

 

        Ahogyan most a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI közelednek és kapcsolódnak egymáshoz, és ahogyan majd a KIPRÓBÁLÁSBA bekapcsolódott Birodalmakkal és Közösségek MEGTARTÓIVAL (és akár egyedi teremtőivel) az ÉLŐTÉR megformálja a Kapcsolódás Alapjait és Útjait, az közvetlen módon hozzájárulhat Az-Elkövetkezőben ahhoz, hogy a ’Közeledési-Harmonia’ minden érintett (MINDENSÉG-FORRÁSA, nagy-TEREMTŐ, MEGTARTÓK) EGYETÉRTÉSÉVEL (legalább Alapjaiban) ’hamarosan’ Megformálttá válhasson.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1550837177_81.jpg

 

OmMÁÁTRé~KJ

Közeledési-Harmoniához kapcsolódó gondolatok folytatódnak a következő lejegyzésben, elérhető ITT

 

További új szabályok a Garanciához kapcsolódóan:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1562442958_22.png

 

            //omah.gportal.hu/

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!