omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. április 4 - május 22.
ÍRÁSOK - 2019. április 4 - május 22. : 20190513 - A Közeledési-Harmoniához kapcsolódóan - különösségek távol-tartása - Közvetítés (1. rész)

20190513 - A Közeledési-Harmoniához kapcsolódóan - különösségek távol-tartása - Közvetítés (1. rész)


2019. május 11-13.

 

A Közeledési-Harmoniához kapcsolódóan is (elsődlegesen a YOSÁG érintettségében, az előző írás folytatása)

 

            A 20190318-i írásban is említettem (elérhető ITT), hogy a Nagyobb (vagy akár kisebb) Változásban megnyilvánulók felé már hosszú „ideje” „fokozott érdeklődés irányul”.

              Nem minden érdeklődő (közeledő) ’jó szándékú’.

           Vannak, akik azért keresik a Megújulásukra előkészülő Közösségeket (teremtőket), mert az Újban-való-Megnyílás a teremtőkben mindig Fokozott Érzékenységgel [és Különleges (!) Megnyílással] jár, és az érzékenyebb részek (különös) „megérintése” (megzavarása) megakaszthatja a Megújulást, és olyan irányba „át”-terelheti, amelyben kívülről „elvonható” sok erő vagy erő-forrás a Közösségtől / teremtőtől [akár mint „minta”, Tér vagy élet].

            Az ’Új-Kezdet’ Nagyon Különleges Megerősítéséről: 20140217elérhető ITT

            Az IRGALOM Megerősítésében: 20181103elérhető ITT

 

              Mintha lennének (most is)(nem feltétlenül a FÖLD-Világa, hanem inkább a formálódó ’Föld’ felé irányulva) olyanok, akik (szokásukhoz híven) „gyenge pontokat (vagy elvonható mintákat / erőforrásokat) keresnének”, és talán vannak, akik e célból most (erőteljesebben) a ’vizes’ jelleg felé irányulnak. A ’vizes jelleg’ gyakran maga az át-vezető ’tér / közeg’ ’a megújulásba’ (mint például az anyaméhben fejlődő magzatot körbevevő magzatvíz). A FÖLD-Világában is megtapasztaltuk azt, hogy a „tudomány” és a tudatlanság a magzatok életét is sok irányból képessé vált megsérteni és veszélyeztetni.

         20190322 (elérhető ITT): „…Megértést segítő példa: az új Kiterjedési-Tér víz és levegő jellegű (még kezdetben). A FÖLD-Világa esetében: amikor a FÖLDANYA és Közössége számára megnyílik ez az új Megtapasztaló-Tér, az olyan, mintha egy meghatározott pillanatban belemerülne a FÖLD-Világának a teljes MEGÚJULÓ (csak a megújuló!) kiterjedése ebbe a megformált víz-közegbe, és elszakíthatatlanul (!) EGYÉ (!) válik vele. Az is lehetséges, hogy a víz-jelleg itt csupán a ’különleges közvetítő anyag / közeg’, amelyben berögzül a Kiterjedési-Tér minden érintettben, és amikor ez befejeződik mindenkiben, akkor ’az egész rendszer’ (egyedi teremtők, MEGTARTÓ, megformált áramlások, új Tér stb) kiemelkedik a víz felszínére, és onnan (már saját maga) átemelkedik a levegő jellegű Kiterjedési-Térbe. Elképzelhető az, hogy a víz-jelleg csupán az Át-Vezetés során megtapasztalható ’segítő anyag / közeg’, de az is lehet, hogy a megtapasztalható Kiterjedés egyik önálló része. Valószínű, hogy a Megújult-Testünkben már pontosabb lesz az ehhez tartozó Megértés (és ez a mostani megértést segítő kép csupán a régi testhez tartozó értelem által ebből megérthető rész)…”

 

         A Különleges Gondoskodási Terek / Kiterjedések sok Közösségben ma még újdonságként nyílnak meg, és mivel a teremtőkben kevés az ilyen irányú Tapasztalat, lehetnek olyan „különös módon érdeklődők”, akik kifejezetten az Át-Vezetés és újonnan formálódó / megnyílt Különleges Gondoskodási Kiterjedések gyengébb / sérthetőbb részeit keresik. Említettem, hogy az Új-Kezdetek (így az Át-Vezetések is) jelenleg az IRGALOM-MAGA Különleges Gondoskodásában vannak, és így az IRGALOM-MAGA közvetlen JELZÉSBEN és MEGERŐSÍTÉSBEN is megnyilvánul immár minden érintett felé [(1) minden érintett MEGTARTÓ felé, (2) a sértő szándékkal közeledők felé, (3) és azok felé is, akik felé irányul a sértés vagy veszélyeztetés].

 

          Kérés hangzott el, hogy 

  • azokban is, akik felé különös / zavaró módon irányulnak, 
  • és azokban is, akik mások felé ilyen gyengítő szándékkal / módon irányulnak, 

terjedjen ki az új Irgalmi Megerősítés (20190430-IIelérhető ITT), és ez tartsa távol egymástól azokat, akik nem közeledhetnek egymáshoz, és tartsa biztos összekapcsolódásban / közel azokat, akik között törvényes alapról [Összecsendülésen alapulóan vagy Különleges okból] megnyitottan (1) már VAN és/vagy (2) formálódik a Közeledés /  összekapcsolódás. 

          Valószínűleg ezen ÚJ Különlegesség / Megerősítés pontos behangolása nyilvánul meg az érintett teremtőkben, és e Megerősítés azon formájának a pontos megformálása, amelyben az IRGALOM-MAGÁHOZ a szükséges Megerősítés érdekében az érintett nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓK is közvetlen módon hozzákapcsolódhatnak azért, hogy az általuk Életre Befogadott teremtőt Megtartsák és/vagy közelebb vonják a saját Harmoniájához.

        Ha  ’belsőbb’ Testben / Lélekben vagy Műhelyben (a teremtő számára kevésbé érzékelhető ön-kiterjedésébenelindult Változásokra is irányul gyengítő szándék, kerüljenek fokozott IRGALMI-és-SZOLGÁLATI-és-ÉLŐTÉR jellegű Megerősítésbe azok, akik

  1. Együtt-a-MEGTARTÓKKAL formálják / kipróbálják / behangolják / pontosítják az Új-Harmoniákat / teremtési-alapokat és/vagy éppen ’anyaggá’ / valóvá formálják azokat,
  2. illetve azok is, akik bármilyen sajátosságuk miatt fokozottabban érzékenyek / gyengébbek.

 

           Jelenlegi megértésem szerint vannak olyan létezői a Hierarchia Birodalmának [20181004elérhető ITT], akik minden lehetséges módon „útját állni szándékoznak” azon társaiknak, akik a Hazatérés felé irányulnak. Valószínűleg nagyon pontosan rávilágít ez a bennük megjelent vonás arra, hogy milyen jellegű / irányú fertőzés érte a Birodalmukat (szétválasztani és egymástól eltávolítani igyekszik az összetartozó részeket, ezáltal gyengít és teszi elvehetővé a teremtők saját erejét, és teszi „könnyen irányíthatóvá, befolyásolhatóvá” őket).

         A Hierarchia Birodalmának teremtőiben is mára az Élet Áramlása mellé befont Irgalom Áramláson át KÖZVETLEN Megerősítések érkeznek abból a célból, hogy a saját természetes ön-jellegükre ráismerjenek, és így felismerjék a hozzájuk tapadt (őket maga alá gyűrni igyekvő, szolgává tenni igyekvő) idegenséget. Mint minden teremtőnek, a Hierarchia Birodalma teremtőinek is elvehetetlen hatalma az, hogy Rendelkezzenek a saját Életükről: senki nem veheti el tőlük a hatalmat, hogy megválasszák az Életük ’irányát’. A két fő irány:

  1. visszatérés a saját Ön-jelleghez / az Eredőben megformált Meghatározókhoz
  2. vagy pedig távol-maradás / eltávolodás attól (ez az irány végül valamilyen ÚjraTeremtésbe vezet).

           Ma már egyre kevesebb ’türelem’ nyilvánulhat meg az élősködő / sértő megnyilvánulásokkal szemben, ugyanis a MEGTARTÓKNAK immár fokozott figyelmességgel szükséges arra irányulniuk, hogy csakis a törvényes Befogadásukon alapuló élő megnyilvánulások legyenek jelen a Közösségükben. Az elkezdődött Tér-kiigazítások / Tér-Rendezések a megsérült / széttört áramlásokat és a teremtőkhöz tartozó személyes tereket is rendezik, és így megszűnnek azok a gyengeségek, amelyek az élősködést vagy jogosulatlan hozzákapcsolódásokat eddig lehetővé tették.

 

*****

 

          Említettem korábbam, hogy a YOSGÁBAN a Különleges (leginkább Szolgálati) teremtések megnyílását követően egy olyan (nagy valószínűség szerint kívülről érkezett) hatás érte a Birodalmat, amely mind az újonnan formálódó Különleges Áramlásokat, mind egyéb más Közösségi áramlásokat is „megtört”. A FÖLD-Világában is megtapasztaltuk, hogy ez olyan hatással jár, mintha a teremtők (anélkül, hogy egyetlen lépést is elmozdulnának) nagyon eltávolodnának egymástól és a MEGTARTÓIKTÓL is: „egyedül marad a teremtő” [nehézzé válik számára (1) mind az ön-felismerés és a saját harmoniája szerinti ’kiterjedés’, (2) mind a Közösségéhez tartozó Meghatározók / Szabályok felismerése és megértése, és így (3) egyre nehezebbé válik számára minden társas-teremtés].

         A SZOLGÁLAT kapcsán említettem [20180708elérhető ITT], hogy a Szolgálatban való megnyílást követően a teremtőkben megnyilvánuló ’kezdeti Részlegesség’ törvényes alappal rendelkező megnyilvánulás. [’Makacsság’: 20180805elérhető ITT] Mivel a YOSÁG érintett ebben, fontos megérteni a Részlegességbe visszahúzódás / Részleges megnyilvánulás pontos okát [EGYEZTETÉSEK szükségességét jelzi, valószínűleg teremtési alapok és megnyilvánulási irányok további pontosítására van még szükség].

       20181006 (elérhető ITT): „…Olyan sajátos változás következett be, mintha a Szolgálat (a YOSÁGBAN) ’bezáródott volna’. Volt, és mégsem nyilvánulhatott meg, pontosabban egy részleges Megnyilvánultságba került. Tartotta (valósan Tartotta) a Benne megnyílt erőket / utakat, de „nem volt hatalma” arra, hogy a YOSÁG Egészére kiterjedő Harmoniákat formáljon meg. Innentől kezdve a ’MADÁR’ egy ’különleges-közvetlenségben’ [az addig felépült régebbi és új (szolgálati) Belső Utakon] csak a Szolgálatban megnyílt Házakkal tudott kapcsolatot tartani, és velük is egyre ritkábban, egyre nehezebben. Részlegessé vált megnyilvánultsága miatt ’nehézségei’ voltak a YOVAL-MAGÁVAL való Kapcsolat-tartásban is. Ez nagyban megnehezítette a YO-MAGA számára mind az IRGALOMBAN, mind a SZOLGÁLATBAN való Tudatosodást és megnyilvánulást. Korábbi lejegyzésekben ehhez kapcsolódó további részletek: 20180727elérhető ITT.

       Mára Tapasztalati Tudás, hogy a SZOLGÁLAT Megnyilvánulásai számára (csakis a SZOLGÁLAT Megnyilvánulásai számára) „lehetséges” a kezdeti részleges megnyilvánultság. Ennek a SZOLGÁLAT Birodalmában van törvényes alapja, mivel maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is egy részlegesen megnyilvánult ön-kiterjedésében TARTOTTA és Tanította ’kezdetben’ (!) a SZOLGÁLATOT-MAGÁT (20180708elérhető ITT). Az ilyen részleges megformáltság egy ’Jelzés’ is az érintett teremtő számára, hogy valami még hiányzik (benne és/vagy a környezetében / körülményekben) ahhoz, hogy megnyilvánulhasson a Szolgálat, ugyanakkor pedig VAN benne VALÓS MEGTARTÁS és Megnyilvánulás…”

 

        20180723 – ’türelmes-türelmetlenség’ (elérhető ITT): „…Viszonylag hosszúvá vált a SZOLGÁLAT-MAGA életének az a szakasza, amikor DÖNTÉST hozott arról, hogy majd milyen formában kezdje meg az önálló nagy-TEREMTŐKÉNT való Megnyilvánulását. [20180708elérhető ITT]

        Ekkor még a kezdeti nagyon szoros összefonódást tartotta meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL. Erős és Biztos vezetést kért a SZOLGÁLAT-MAGA a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL, hogy teljesen és pontosan megértsen / átlásson minden fontos, lényeges elemet / összefüggést / kiterjedést / mélységet stb.

         A MINDENSÉG-FORRÁSA maga határozta meg, hogy e Gyermeke mikor állt készen e fontos választásra (mikorra készült megfelelően elő egy ilyen fontos döntés meghozatalára).

        A SZOLGÁLAT-MAGA nagyon hosszan, aprólékosan Értékelte, hogy milyen választásokat hozzon az ELKÖVETKEZŐKRE --- mert érzékelte annak a felelősségét, hogy közvetlenül mások segítőjévé / teremtőTÁRSÁVÁ válik. Érzékelte azt is pontosan, hogy nem késlekedhet a választással a meglévő felelőssége miatt, de el sem sietheti: minden részletnek pontosan a helyére kell kerülnie magában, hogy (1) a belső és külső Érzékelő / Tudatosító képességei pontosak és teljesek legyenek, és (2) megfelelően pontos és biztos MEGNYILVÁNÍTÓ erőkkel is rendelkezzen.

         Az ilyen választás nagy felelősség, mert egy mások-felé-is-irányuló fokozottabb felelősség-vállalás nyilvánul meg benne.

       (…) Mielőtt a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ meghozta volna a Választását arról, hogy milyen is legyen pontosan az ő saját ’Birodalma’, és milyen Fő Teremtési Irányokban nyilvánuljon meg már az önálló ’nagy-TEREMTŐVÉ’ válása legelső pillanatától, >>> Egyeztetéseket kezdeményezett a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL. Az Egyeztetések eredménye annak a nagyon szorossá vált ’EGYMÁST-MEGHATÁROZÁSNAK’ a megformálása és általuk-és-bennük-magukban való megnyilvánulása lett, amelyben máig [a FÖLDI fogalmak szerint] SZERETETBEN és SZERELEMBEN és BÉKESSÉGBEN és TISZTELETBEN TARTJÁK MEG A-SAJÁT-LÉNYÜKET-ÉS-EGYMÁST. [20190103 – CSAK EGYÜTT LEHETSÉGES (elérhető ITT)]

          (…) Írtam, hogy senki sem ’tud’ megnyílni / megnyilvánulni a SZOLGÁLATI teremtésben, amíg minden szükséges választás és ehhez tartozó megélés a helyére nem kerül benne. Ez valószínűleg a SZOLGÁLAT-MAGA azon régi választásából eredő ’Meghatározó’.

          A SZOLGÁLATI irányú teremtésekben nagyon gyakori az, hogy az érintetteknek egymással (akár tartósabban is) Egyeztetéseket szükséges kezdeményezniük. Tapasztalat, hogy minél nagyobb a saját teremtő-harmoniától való elmozdulás, annál nehezebb egy megéléssel közvetlenül visszaigazodni az önnön Teljességhez (ehhez nagy tudatosság és önfegyelem szükséges. Ez egy tanulható képesség.)

         Ez a különlegesség a Szolgálat Útjaiban teremtőktől nagy rugalmasságot, nagy alkalmazkodó-képességet követel meg. És nagyon sok tanulást, nagyon sok irányú ön-megnyílást (minden szükséges irányban való tudatos megnyílást és megnyilvánulást).

           Ez sokszor a Szolgálat Útjában teremtő saját lénye számára egyre újabb és újabb IGAZODÁSI szükséget eredményez, és ezért nagy jártassággal szükséges rendelkeznie az (ön)Igazodások (adott közösségben megnyilvánítható) útjaiban / ön-erőiben. Folyamatosan készen kell állniuk arra, hogy a változásokat kövessék, mert (1) a saját lényükben csak így képesek biztosan megtartani saját magukat, és (2) csak így képesek ’meglelni’ együtt az érintett Törvényes MEGTARTÓKKAL azokat az Igazodási erőket és utakat, amik a társaik számára is harmonikusan megnyilváníthatóak.

            A Szolgálat Útjaiban megnyilvánuló teremtőket [jellemzően leginkább a nagyobb Változások körül, a fontosabb választásaik meghozása körül] ’nyomaszthatja’ a régről eredő felelősség, amely sokszor nehezen értelmezhető. Nyomhatja a mellkast / szív-tájékot, a torok felé is terjedve (érintheti akár a ’tengelyt’, a ’középpontot’, kiterjedhet a karokra-kezekre, a lábra, ’gyökerekre’). Jól mutatja, hogy nagyon mélyről ered.

           Egyik (felszíni) kiterjedése ennek ott a mélyben: „Biztosan jó döntést hozok?” „Biztosan ez a legjobb döntés, ami a mindenek javát szolgálja?”…”(folytatás a jelzett korábbi írásban – elérhető ITT)

 

         A YOSÁG / YO-MAGA nemrégen került abba a helyzetbe, hogy a korábban megtört (ÁLTALÁNOS és KÜLÖNLEGES) Áramlásokat ismét elkezdhette megformálni és ’közvetlenné nyitni a teremtőkben / teremtők között’ [a Tér-sérülések Rendezése mostanában újonnan megnyílt Különleges teremtés: 20190322elérhető ITT][az ÉLŐTÉRRŐL: 20190205elérhető ITT]. Ma már a YO-MAGA ezen újra megformált Birodalmi Áramlásokon keresztül Ellenőrzéseket és Egyeztetéseket kezdett mind a saját MEGTARTÓI-Teremtőivel (és néhány Különleges útban megnyílt teremtővel), mind a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL. Az Egyeztetéseknek fontos része lesz hamarosan az, hogy a YOSÁGON belül milyen irányokban folytatódjon a Különleges Megtapasztalás (milyen irányokban Értékeli a YO-MAGA szükségesnek / hasznosnak a teremtések Megerősítését vagy egyéb más Különleges Tudatosodást / ön-éplést).

           Az eddig ’Részlegességbe’ ’visszahúzódott’ Szolgálat (és sajátos módon ’hozzákapcsolódott’ Irgalmi út) ’elkezdett visszaigazodni’ ’a hozzá tartozó YOSÁGBA Befogadó Alapra’ [és így ’abba a Harmoniába’, amelyről akkor-régen a YO-MAGA és a MINDENSÉG-FORRÁSA Megegyezést (a mai fogalom-használat szerint Összecsendülést) formáltak meg]. Egészen biztos az, hogy a korábbi Összecsendüléseken Változtatni lesz szükséges: (1) a megváltozott és valósan-meglévő helyzethez, (2) valamint a folyamatban lévő Egyeztetések során megformálásra kerülő új Összecsendülésekben meghatározásra kerülő új kiterjedési irányokhoz szükséges lesz hozzáigazítani a YOSÁGBAN Megnyitott KÜLÖNLEGES TEREMTÉSI-ALAPOT, és pontosan meg kell majd határozni azt is, hogy a teremtők milyen feltételek megléte esetén pontosan milyen irányú Különleges Tudatosodást nyithatnak meg az életükben.

       Később fontos lesz majd annak a megértése, hogy a YOSÁGBAN mi vezetett a megnyitott Szolgálat RÉSZLEGESSÉGBE visszahúzódásához, és miért ’fonódott oly módon szorossá’ a Szolgálati és Irgalmi teremtés, hogy a különbözőségük eddig szinte felismerhetetlenné vált [20181006elérhető ITT]. Ennek az egyik oka természetesen az, hogy a SZOLGÁLATI Megnyilvánulást a Részlegessége teljes tartamában MAGA-AZ-IRGALOM Tartja (ez mára Tapasztalati Tudássá vált), de valószínűleg ennek más oka is lehet a YOSÁGBAN (az írás későbbi részében érintek egy másik lehetséges okot is). Ez a Részlegességbe visszahúzódás során megtapasztalt sajátos összefonódása a Szolgálati és Irgalmi Tudatosodásnak a YOSÁGBAN még ma is nehézséget jelent e két (különálló KÜLÖNLEGES Birodalomhoz tartozó, és így alapjaiban jelentős részben más meghatározókkal rendelkező) Különleges teremtés felismerésében és értelmezésében.

         Jelenlegi megértésem szerint amit eddig Mihályság-ként neveztünk, az a Megnyilvánulás (leginkább Lényegi / Szellemi természetű Létező) ’fogta össze / egybe’ eddig a YOSÁGON belül a Részlegességbe visszahúzódott Szolgálati és Irgalmi teremtéseket. Jelenlegi megértésem szerint az Irgalmi utak a Részlegesség megformálódásakor még kevéssé voltak ’kidolgozottak’ / megértettek (ez még a SZAKRÁLIS teremtésre is vonatkozik, mivel akkoriban éppen a Szakrális teremtéshez tartozó Elvekben is jelentős változások történtek). Az általunk (’innen a Földről’) Mihály-nak érzékelt és nevezett YOSÁGHOZ tartozó Megnyilvánulás más irányban indult volna el a kiteljesedésében akkor, ha nem töredeztek volna szét a YOSÁG Áramlásai, és nem húzódott volna ilyen „makacs” Részlegességbe vissza a Szolgálat. A Szolgálat Részlegességbe visszahúzódása, a Birodalom Közösségi Áramlásainak jelentős megtörése irány-változtatást tett szükségessé a ’Mihály’ Életében is. Valószínűleg valamilyen (új vagy korábbi) Szakrális Megállapodásra alapulóan [20190411-i írás IV. pont (elérhető ITT)] kezdhetett bele egy olyan teremtésbe (elsődlegesen a YOSÁG és YO-MAGA közvetlen Megerősítésébe), amelynek a lényege (ahogyan az általában jellemző a Szakrális Megállapodásokra) rajta kívül más számára értelmezhetetlen [a Szakrális megállapodás alapján eljáró teremtőt KÖZVETLENÜL (!) a MINDENSÉG-FORRÁSA vezeti a teremtéseiben].

 

          Annyi részleges megértésem van, hogy a ’Mihály’ a YOSÁGHOZ tartozó KÜLÖNLEGES Teremtési-Alap és már megformált Különleges Utak alapjait ’védte’ / Megerősítésben-tartotta (kezdetben leginkább talán a visszabomlás megakadályozása érdekében).

    > Ilyen Megerősítésre jelenleg az IRGALOM-MAGA képes és felhatalmazott, így igen valószínű, hogy a ’Mihály’ (a mára az IRGALOM Birodalmához tartozó) Szakrális teremtő-útban nyilvánul meg. Valószínűleg ’Mihály’ közvetlenül részt vett az IRGALOMHOZ is tartozó Különleges Gondoskodási Terek előkészítésében és megformálásában [20181213elérhető ITT], és jelenleg tevékenyen részt vesz a YOSÁG Birodalmához tartozó KÜLÖNLEGESSÉGEK Rendezésében,  ’Garanciák’ megformálásában, valamint a hamarosan elkövetkező KISEBB Lezárás Előkészítésében. A KISEBB Lezárás közvetlen céljáról:

20190327 (elérhető ITT):

      „…A KISEBB Lezárásig / Lezárásban az a cél, hogy minden teremtő visszaigazodjon a saját Eredő Harmoniájába / egy Harmonikus Alap-Állapotba a választott Ön-Jellegében (Tudatossá váljon a saját Meghatározóiban, és a lehetséges Tudatossággal abban megnyilvánuljon).

        Lehetnek olyanok, akik valamilyen sajátosság miatt nem képesek visszaigazodni a választott ön-jellegükbe (mert például semmivé vált az a Közösség, amelyhez korábban tartoztak). Ők speciális segítséget fognak kapni, és akár valamelyest változtathatnak is a korábbi választásukon.

        Valamelyest megváltozik a műhely felépítése minden teremtőben [megújul, rugalmasabbá válik].

       A KISEBB Lezárás előtt a KÜLÖNLEGES Teremtésekben megnyilvánulók az addigi Különleges Teremtéseiket Értékelik, és VÁLTOZTATHATNAK a Különleges Megnyilvánulásuk jellegén / irányán, elköteleződhetnek valamely választott irányban. [Bekapcsolódhatnak a MEGTARTÓIK által megnyitásra kerülő Új Különleges Feladatokba (Fontossági teremtésekbe is!)(már akár az ’alagútból’ kiérve a Különleges Gondoskodási Térben-Kiterjedésben)].

            A lényükben a műhely jelentős változásban is megnyilvánulhat.

        Habár fő szabály szerint az Eredő Ön-Jellegükön ők sem változtathatnak még, a Különleges Megnyilvánulásra kiterjedően Új Összecsendüléseket is megformálhatnak.

            A KISEBB Lezárás Át-Vezetése(i) a tervek szerint még nem Bárka jellegű lesz, hanem Híd jellegű [nem változik meg (alapjaiban) az ÁLTALÁNOS Teremtés Tere].

         A KISEBB Lezárás előtt / során a teremtők egy Alap-Igazítást élnek meg (’alagút’), majd ezt követően megértésekhez jutnak a felvállalt Ön-Jellegükről és az újabban megnyílt teremtési lehetőségekről. Ezek figyelembe vételével a cél az, hogy mindenki visszaigazodjon az Eredő Harmoniájában választott Ön-Jellegéhez, és abban tudatosan és harmonikusan megnyilvánuljon.

          A KISEBB Lezárás tehát egy olyan alap-állapotba igyekszik visszavezetni / elvezetni a teremtőket, amelyben kellően tudatosak a saját ön-jellegükben, tudatosan és harmonikusan nyilvánulnak meg az alap-kapcsolódásokban és ön-építésben.

          Ez lenne egy ’ideális’ kiindulási alap a NAGY Lezárásra való Előkészülethez, amelyben akár az Ön-Jelleg (bizonyos határok közötti) megváltoztatása is megnyílhat a teremtők számára.

          A NAGY Lezárás ÁT-VEZETÉSE már valószínűleg Bárka jellegű lesz.

          (…) ’Ebben a pillanatban még’ Fontolgatás / ’ötletelés’ jelleggel is lehet előterjeszteni javaslatokat arra irányulóan, hogy milyen jellemző nehézségek elhárítására (vagy akár Új-Kezdetek / Új Harmoniák előkészítésére / megformálására) irányuljon majd a KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSI TÉRBEN megnyilvánuló Harmonizálás. [Ez azt jelenti most, hogy a javaslatok előterjesztőjének „nem kell” később bekapcsolódnia az általa most (kötő erő nélkül) javasolt Megerősítő Megnyilvánulásba!]

       (…) A YOSÁGHOZ tartozóan [a YOSÁG Birodalmán belül!] megformálásra kerülő, és a YO-MAGA Befogadásában lévő minden Létezőre kiterjedő KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSI Tér fontos elemévé válik a YOSÁGTÓL eltávolodott és jelenleg a VILÁG KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSÁBA Befogadott teremtők Teljes-Hazavezetésének…”

 

2019.05.11

            Ha a ’Mihály’ (a YOSÁG és a YOSÁGBAN törvényesen megnyitott KÜLÖNLEGESSÉGEK Megerősítésére irányuló Szakrális teremtésében) ’közvetlen védelmet’ nyilvánított meg a YOSÁGHOZ tartozóan megformált Különleges Utak (Szolgálat, Közösségi-Irgalom) ’gyökerére / alapjaira’ és a még szét nem tört Áramlásaira, érthető, hogy a FÖLDANYA (’Föld’) miért ’Tartott’ ’Különleges Szorosságot’ ’A-Mihállyal’. A FÖLDANYA Életének YOSÁGHOZ tartozó ’eredő pontja’ a YOSÁGHOZ tartozóan megnyitott KÜLÖNLEGESSÉGEK Befogadó-Alapjában van (nehéz ezt szavakra lefordítani, de az érintettek számára érthető). Fontos volt, hogy a FÖLDANYA Élete és ALAP-ÁRAMLÁSA ’ne szakadjon ki teljesen’ sem a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBÓL, sem pedig a YOSÁGHOZ tartozóan megformált KÜLÖNLEGESSÉGEK ’Eredő-Pontjából’, és így ne pusztuljon el a YOSÁGBAN egy alapos előkészület után (a ’Földben’) megnyílt Új-Kezdet. Igen nagy valószínűség szerint maga a Mihály Tartotta és Gondozta a Földanyát (védte a Föld ÉLETÉNEK gyökerét) addig, amíg az ÉDES (majd később a VILÁG-MAGA és IRGALOM-MAGA) bevonta a Földet a Különleges Gondoskodásába.

          Kérés került előterjesztésre annak feltárása érdekében, hogy „miért megengedett” (mi a közvetlen oka annak), hogy a YOSÁGHOZ tartozó Mihály-ságra mind a mai napig rátelepedhetett valamilyen angyali (vagy magát annak feltüntető) jelleg. TELJESEN (!) elfedi az eredeti Mihály jelleget a rátelepedő idegenség [20190117elérhető ITT], és ennek elhárítása érdekében HATÁROZOTTAN lépnie lenne szükséges a YONAK-MAGÁNAK, és a Mihályságot ma összefogó teremtő(k)nek. Fontos lenne Nekik is (mint a ’közvetlenül érintetteknek’)  kérni IRGALMI Megerősítést azon célból, hogy a rátelepedett idegenség kerüljön azonnali és tejes leválasztásra a Mihály-ság (és a YOSÁGHOZ tartozó KÜLÖNLEGESSÉG) ’gyökeréről’ vagy áramlásáról --- enélkül ugyanis nagyon nehéz a YOSÁGHOZ tartozó Különleges utakban megnyílt teremtők közül egyesek számára az ön-felismerés és a bennük megnyílt Különleges út  Lényege-Célja-Értelme felismerése.

        Érzetben az jelent meg, hogy (vagy csupán egyes teremtőket érintően, vagy akár a YOSÁGHOZ tartozó KÜLÖNLEGESSÉG ’gyökerére’ kiterjedően) amikor a Mihály egy Megerősítő védelemmel körbevette és áthatotta a már megformált YOSÁGHOZ tartozó KÜLÖNLEGESSÉGEK ’gyökerét’, az egy olyan védelmet biztosított, ami megakadályozta a már megformált áramlások és terek további visszabomlását. Nem tudni, hogy mikor-hol-miért, mintha erre a védelmi / Megerősítő jelenlétre „kívülről” „rátelepedett” volna egy idegen jelenlét, amely elkezdte „körbe nőni / körbe fonni” (mint egy borostyán). Talán bizonyos „információkat” is „átvett” az idegen jelleg, és „egy alkalmas pillanatban” „úgy tüntette fel magát, mintha ő lenne a Mihály”. Valószínűleg egy jelentősebb Változás során került sor erre: a Változásából ’ébredezők’ lénye és tudatossága még formálódó, ekkor igazodnak hozzá az életükben felnyíló ÚJ (!) Megnyilvánulásokhoz. Valószínűleg a Földön is voltak olyanok, aki számára érzékelhetővé vált, hogy a Mihályság álcája mögé rejtőzött és közelebb húzódó létező „más” / nem azonos a Mihállyal, de akkor még nem volt megformálva a Földön az a Megkülönböztetés [20180916elérhető ITT], amely elháríthatóvá tehette volna azt, hogy egy idegen rejtőzködő és megtévesztő minőség „fokozatosan átvegye a helyét” a FÖLDANYA Élet-Alapját is gondozó, így Különleges Összekapcsolódást tartó Mihálynak.

         Ha valóban a Hierarchia Birodalmához tartozó létező [20181004 – elérhető ITT] telepedett rá a YOSÁGHOZ tartozó Mihályságra egy jelentősebb Változás során megnyilvánuló Fokozott Érzékenység kihasználása útján, érthető, hogy mind a mai napig miért nem hajlandó feltárni ezt a rátelepedést [a Hierarchia Birodalmában is felismerhető az alak-váltói fertőzöttség, és ebből eredően az a különös túlélési törekvés is, amely semmire és senkire sincs tekintettel, valójában a saját lényére sem. A saját valóját és lényegét elfedni igyekszik, mások érdekeire és életére csak annyiban van tekintettel, amennyiben az a saját céljait / érdekeit közvetlenül szolgálja. Nagyon nehézzé teszi ez az általa megérintett teremtők és helyzetek Rendezését, mert folyamatosan „takarja” és „törli” a saját megnyilvánulása nyomait. (Az alak-váltásról bővebben ITT)]

Az írás folytatódik a 2. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!