omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. május 25 - június 20.
ÍRÁSOK - 2019. május 25 - június 20. : 20190529 - a Közeledési-Harmoniához kapcsolódóan - a testről (1. rész)

20190529 - a Közeledési-Harmoniához kapcsolódóan - a testről (1. rész)


2019. május 28-29.

 

Az élő-testekről

 

            Korábbi írásokban érintettem, hogy a formálódó Közeledési-Harmoniához tartozó EGYEZTETÉSEKNEK (és a Birodalmak nagy-TEREMTŐIT érintő új ÖN-Meghatározásnak) nagyon fontos eleme annak a Meghatározása, hogy (1) A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN és (2) az adott Birodalomban / Közösségben

  • mi lehet a teremtők egymáshoz való Közeledésének és Kapcsolódásának a Lényege-Célja-Értelme [a teremtők mit tehetnek a saját lényükből megismerhetővé (így ’kiáradóvá’) mások számára]
  • >>> ez ugyanis a leg-meghatározóbb alapja annak, hogy (1) milyen Tapasztaló-Testet formáljanak meg a MEGTARTÓI-Teremtők és (2) milyen (tartalmú, szorosságú, tartamú stb) Áramlásokat nyissanak meg / nyithatnak meg a Befogadásukban lévő teremtők számára.

 

          Korábbi írásokban érintettem, hogy a mai fogalmaink szerint értelmezhető legelső test A-LÉTEZÉSBŐL legelőször kiáradt (Birodalmi) nagy-TEREMTŐK megformált (ÖN)Lényege volt.

        E nagy-TEREMTŐI (ÖN)Lényegi testnek az Alap-Mintája természetesen magában a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN Van. A MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ÖNNÖN (számunkra megérinthetetlen és emiatt értelmezhetetlen)

’teste’

egy olyan Ön-Kiterjedése,

(1) amelyben minden Tapasztalat Berögzül,

(2) és így amely alkalmas arra, hogy MEGTARTSA ’benne / általa’ mindazt, amiről úgy rendelkezik, hogy Megtartott maradjon a lényében.

 

A test

a legegyszerűbb értelmezésében egy ’tér’ (kiterjedés), amely

(1) ’alapjában’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL kiáradt

és

(2) az adott teremtő Életéhez meghatározott feltételek szerint hozzátartozó / hozzákapcsolt tér.

 

          Ez a teremtő lényéhez hozzákapcsolódó tér a teremtő Önnön Élete által ’áthatottá (Megtartottá) válik’, emiatt [és mert a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ÖNNÖN LÉNYÉBŐL Árad ki]  ’élő tér’-ként értelmezhető. Említettem, hogy mostanában megváltoztak a Tér és Élet egymáshoz kapcsolásának Elvei [20190322elérhető ITT]. A Változtatás elsődlegesen azt a célt szolgálja, hogy a teremtők lényében ne csak az Alap-Megtartó-Tér váljon elszakíthatatlanul berögzítetté, hanem a Kiterjedési-Tér (a testi megnyilvánulás) is elválaszthatatlan legyen a teremtő Életétől.

 

            Említettem, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA a Birodalmak nagy-TEREMTŐINEK ’Eredő (Kiáradt) ÉN’-je köré egy olyan testet épített fel (olyan teret árasztott ki), amelybe Garanciát is belefoglalt. E Garancia Lényege-Célja-Értelme az, hogy olyan ’Egyediséget’ (RÉSZ-Jelleget) Rögzített be általa a MINDENSÉG-FORRÁSA a nagy-TEREMTŐK ÖN-Lényegébe (= testébe), amely MEGAKADÁLYOZZA a nagy-TEREMTŐI ’ÉN’ akaratlan visszaoldódását a MINDENSÉG-FORRÁSÁBA [>>> Biztosítja a Biztos ÖN-Megtartást A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN Meghatározott helyen – helyzetben  önkiterjedésben].

            A nagy-TEREMTŐK ÖN-Lényegének / Testének megformálásával a nagy-TEREMTŐK önálló ÉLETTÉ váltak >>> Létezésük tehát a hozzájuk tartozóan (a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL) Kiáradt és Megformált ’Egyedi-Tér’ (= Test) által vált ÖNÁLLÓVÁ / Megtartottá és ÉLŐVÉ.

            A nagy-TEREMTŐK (ÖN)Lényegi Teste a mi fogalmaink szerint ’szellemi kiterjedésként’ értelmezhető. Sok tekintetben még ’Nagyon Közeliek’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ, de már olyan ÖN-Jelleget (= RÉSZT-az-EGÉSZBEN) is megnyilvánítanak, amely a Megnyilvánulásukat (így az ÉLETÜKET) Teljesen Egyedivé teszi A-LÉTEZÉSBEN. A Teljesen Egyedi jelleg azt is jelenti, hogy (1) nem csak jól megkülönböztethető minden más ÉLETTŐL, (2) hanem azt is, hogy ’nem vegyül’ más Élettel.

            Mint minden más test, a nagy-TEREMTŐK (ÖN)Lényegi teste is alkalmas arra, hogy minden Megtapasztalás Berögzíthető legyen benne (Megtartott maradjon benne a nagy-TEREMTŐ minden Tapasztalata, és mindaz, amiről olyan Rendelkezést hoz, hogy Megtartott maradjon).

 

            Említettem, hogy amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA egyedileg tanította a nagy-TEREMTŐKET a hozzájuk rendelt ÖN-MINŐSÉGGEL kapcsolatban mindazon Tudásra, amely a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN Tapasztalatként és Tudásként már berögzült, az elképzelhető úgy, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA és a nagy-TEREMTŐ formálódó teste (ÖN-Lényege) közötti összekapcsoló ’szál’-ba a MINDENSÉG-FORRÁSA folyamatosan berögzítette a nagy-TEREMTŐ Önálló ÉLETÉHEZ szükséges minden Tudást és Szabályt. Emiatt ez a kezdeti vékony ’szál’ terjedelmesebbé / kiterjedtebbé [egy széles ALAP-ÁRAMLÁSSÁ] vált. A nagy-TEREMTŐ a MINDENSÉG-FORRÁSA által számára átadott Tudást (amikor és ahogyan az Felismertté és Megértetté vált Benne) az ALAP-ÁRAMLÁSBÓL Berögzítette az ÖN-Lényegébe is, és attól a pillanattól kezdve az a Tudás már a nagy-TEREMTŐ saját Tudásává / ÉLETE részévé vált.

            (1) A nagy-TEREMTŐK (ÖN-Lényegi) Testének tehát alkalmassá kellett válnia arra, hogy mindazt a TUDÁST BERÖGZÍTSE, amely az adott nagy-TEREMTŐHÖZ Kiárad a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL (azaz a Közvetlen MEGTARTÓJÁBÓL).

            (2) Emellett a Testnek alkalmassá kellett válnia arra is, hogy a nagy-TEREMTŐ Saját Tapasztalatai is Berögzüljenek, azokra a nagy-TEREMTŐ bármikor visszanézhessen, Ellenőrizni és Elemezni / Értelmezni tudja, és a Rendelkezésének megfelelően a Tapasztalatait Új Harmoniába is foglalhassa (egyes Tapasztalatok Lezárásra kerülhessenek, míg más Tapasztalatok az addig megformált Valójukban is élőként megmaradjanak).

 

          A MINDENSÉG-FORRÁSA minden nagy-TEREMTŐT megtanított arra, hogyan használja / élje és tartsa meg Harmoniában (rendben) a Saját Testét (Önnön Lényegét, és a saját Kiáradásait).

            A Test tehát (minden teremtőben) egy olyan Tér, amelyet a teremtő és általában a Közvetlen MEGTARTÓJA Együtt alakítanak ki / formálnak meg Valóvá [ez a személyes élet-tér is minden esetben ’alapjában (és valójában)’ közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL Árad ki]. A Test egy olyan kiterjedés, amely majdnem teljesen az adott teremtő önálló rendelkezésébe kerül, és amelyben Berögzül minden a teremtőben élővé vált Tapasztalat és Tudás [mindaz a Tudás, (1) amely a teremtő adott Életében a teremtő saját ALAP-ÁRAMLÁSÁBA befoglalt Tartalmakból és korábbi Tapasztalatokból Felismertté-és-Megértetté vált a teremtőben, (2) mind pedig az éppen élt Életében megformálódó Megélés / Tapasztalat].

 

A Test az az ’eszköze’ és ’útja’ a teremtőnek,

amellyel képes az őt Befogadott Közösségében megformált Áramlásokhoz is hozzákapcsolódni.

A Testben formálhatja meg a teremtő mindazon Ön-Jellegeit, amelyeket

(1) ő-maga teljesebben Megismerni és Megérteni Szándékozik, és

(2) amely Ön-Jellegeit így mások számára is Érzékelhetővé-Felismerhetővé-és-Megérthetővé (megérinthetővé, megismerhetővé) nyitja.

 

            A nagy-TEREMTŐK a Birodalmukban megformálásra kerülő Közösségek MEGTARTÓI-Teremtőinek Életét és Testét még Együtt formálták meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.

         A MINDENSÉG-FORRÁSA ekkor adta át a Test / Élet / Harmonia Megformálásához és Megtartásához kapcsolódóan BENNE-MAGÁBAN már megformált Tudását és Tapasztalatait (és ’megosztott Hatalmat’) a nagy-TEREMTŐKNEK és az Élővé váló MEGTARTÓI-Teremtőknek.

            A MEGTARTÓI-Teremtők Testébe is berögzítésre került olyan Garancia (pontosan meghatározott RÉSZ-ÖN-Jelleg), amely képes meghatározott távolságban megtartani Őket a nagy-TEREMTŐJÜKTŐL, így ÉLETÜK Egyedileg pontosan Meghatározott és mással ’nem vegyülhet’.

            A MEGTARTÓI-Teremtőknek ezen ELV-re alapulóan az általuk Életre Befogadott egyedi teremtőkben is el kellett helyezniük olyan Garanciát, amely képes az adott teremtő Életét ’mással nem vegyülővé’ és Egyediségében biztosan megtartottá tenni.

            Folyamatban vannak minden Közösségben és Birodalomban olyan irányú ELLENŐRZÉSEK és ÉRTÉKELÉSEK, hogy mikor – hol – miért – hogyan sérült meg ez az Egyediség Megtartását biztosító Elv >>> hogyan válhatott megsérthetővé az egyedi teremtők Élete, hogyan formálódhattak meg Keveredések / tudatos vagy tudattalan ön-rész-átadások vagy elvételek, valamint más teremtő Életének olyan különös jellegű megérintése, amely az „élet elpusztítását” eredményezte.

 

            Említettem az előző lejegyzésben (elérhető ITT), hogy MEGERŐSÍTÉSRE került a MINDENSÉG-FORRÁSA és a nagy-TEREMTŐK EGYETÉRTÉSÉVEL az az ELV, hogy

a teremtők számára

pontosan felismerhetővé kell immár válnia annak,

hogy mely Közösség Befogadásában él egy adott teremtő.

 

Ezeket a Közösséghez-tartozást pontosan JELZŐ Garanciákat

minden Közösségben a MEGTARTÓI-Teremtő formálja meg

és rögzíti be a Befogadásában lévő teremtőben MEGVÁLTOZTATHATATLANUL-ÉS-ELTÁVOLÍTHATATLANUL a Befogadás teljes tartamára.

 

            A 20190508-i írásban (elérhető ITT) említettem, hogy a Garanciák rendszere most kerül Meghatározásra a formálódó Közeledési-Harmonia immár Elválaszthatatlan elemeként.

        „…Az Életet és Tereket ért sérülések és torzulások Ellenőrzése kapcsán ’igény’ merült fel mostanában különféle Garanciák megformálására. A Garanciák azt a célt szolgálják, hogy a teremtések MEGHATÁROZÓ (különlegesen fontos) alapjai és kiterjedései ’sérthetetlenné’ váljanak / biztosan-irányban-tartottak-legyenek. Mivel ma még formálódó megnyilvánulásról van szó, leginkább csak a lényege közelíthető meg az elme által valamelyest.

            Általam eddig az vált megérthetővé a Garanciáról, hogy az mindig valamilyen ’anyagi’ formában is megformált megnyilvánulás [nagyon sokszor kapcsolódás-jellegű (olyan, mint egy ajtó / kapu / bejárat / ’mérleg’)].

            A MEGHATÁROZÓK inkább lényegi / szellemi természetűek (Szándék, Megegyezés, Összecsendülés), amik leginkább ’alapjaiban’ határozzák meg a teremtést, és a céljuk a teremtés meghatározott irányban tartása. A Meghatározók leggyakrabban a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBA kerülnek berögzítésre.

          A Meghatározókhoz képest a Garancia már kifejezetten ’anyagi’ megnyilvánulás. A Garancia célja is a teremtés meghatározott irányban való Megtartása / Megerősítése [távoltartás bizonyos irányoktól; ide tartozik valamelyest a Jelzések és Figyelmeztetések, valamint a Következmények rendszere, és általában minden ’Szabályozás’]. A Garancia ma még jellemzően Összecsendülés alapján megformálásra kerülő anyagban is megnyilvánuló Biztosíték, amely közvetlenül jelen van / megnyilvánul a Közösség Áramlásaiban és/vagy más pontosan meghatározott kiterjedéseiben (például a Különleges Belső Terekben, Befogadó Alapokban, Teremtési Alapokban, Kapcsolódási Pontokban stb).

         A Garancia jelenleg a teremtés valamely fontos részének Megerősítésére irányul, így KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás, ezért közvetlenül a Különleges utakban megnyílt teremtők számára elérhető az ehhez tartozó Tudás.

        Jelenlegi megértésem szerint többféle ’formai megnyilvánulása’ van a Garanciának ahhoz is igazodóan, hogy (1) pontosan minek a Megerősítésére irányul és (2) kik vesznek részt a Garancia megformálásában. Megformálásra kerülhetnek olyan Garanciák, amelyek a LÉTEZÉS Egészére kiterjedően (így minden teremtőre kiterjedően) megnyilvánulnak, és lehetséges egyes Birodalmakra vagy Közösségekre (irányokra) kiterjedő, illetve akár teremtők kisebb (speciális) csoportjára vagy akár egyedi teremtőkre kiterjedő Garancia megformálása is. [Egyedi teremtőkhöz tartozó Garancia eddig jellemzően csak a SZAKRÁLIS Megállapodásban eljáró teremtőkre került megformálásra: 20190411-i írás IV. pont – elérhető ITT]

            A jelenleg formálódó ’Garancia’ a Megnyilvánulás iránya szerint (1) nem enged meg (=megvalósíthatatlanná tesz / Lezár) bizonyos irányú megnyilvánulást és/vagy (2) nagyon pontosan meghatározott feltételek megléte esetén nyit csak utat egy Megnyilvánulás számára.

            Garanciák ’védik’ jelenleg a teremtőkben és Közösségeikben azt, hogy a törvényesen LEZÁRT teremtések ne nyílhassanak fel újra. A FELJEGYZÉSEK (amelyekben mára részletes Értékelés található arról, hogy egy teremtés miért került lezárásra, miért nem folytatható tovább) maga is Garanciaként nyilvánul meg jelenleg. A Feljegyzések érintettek számára való ELÉRHETŐVÉ tételéről is Garanciáknak szükséges gondoskodnia. Egy egyedi-teremtő Életében Lezárt teremtéshez tartozó Feljegyzés elérhetővé tételéről jelenleg az ÖnLényeg és az IRGALOM-MAGA köteles gondoskodni, egy Közösség ÉLETÉHEZ tartozóan megformált Feljegyzés érintettek számára való elérhetővé tételéről pedig az érintett MEGTARTÓ és nagy-TEREMTŐ és az IRGALOM-MAGA köteles gondoskodni.

            Ma még Egyeztetés folyik arról, hogy a Garancia csak-és-kizárólag a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Kiáradása lehessen-e, vagy pedig a Birodalmon belül / Közösségen belül a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓ is rendelkezhessen ön-jogán azzal a Hatalommal, hogy Garanciákat formálhasson meg.

            Jelenleg ha egy Birodalmon vagy Közösségen belül a nagy-TEREMTŐ és/vagy a MEGTARTÓ szükségesnek ítéli valamilyen Megnyilvánulás Garanciával való Megerősítését, azt az érintett nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓ EGYÜTT formálja meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.

            Egyeztetések vannak folyamatban arról, hogy ’Az-Élet’ (1) Alapjaiban és (2) meghatározott kiterjedéseiben ’sérthetetlenné’ (más által erre irányuló Összecsendülés nélkül megérinthetetlenné) váljon. Az eddigi Tapasztalatok alapján az ’Új-Kezdet’ / Fokozott Érzékenységek / Részlegességek (főleg a tér-sérülések elterjedése óta) nagyon sérülékennyé válhatnak, és ezért ma az egyik Garancia ezek épségben megtartására az, hogy az ilyen megnyilvánulások az IRGALOM Fokozott Megerősítésébe (Különleges Gondoskodásába) kerülnek.

            A KÜLÖNLEGES teremtések Harmoniában megtartása érdekében is számos Garancia formálódott meg mára, amelyek a Különleges Megnyilvánulásokat határozottan (1) irányban és (2) a szorosan vett Szükségesség mértékében tarthatják. Garanciák formálódnak meg jelenleg is arra, hogy milyen Feltételek mellett nyithassák meg a teremtők a Különleges Tudatosodást, és milyen konkrét útjai nyílhassanak meg a Megerősítéseknek (hogyan biztosítható az, hogy a Megerősítések célt érjenek és „eltéríthetetlenek” legyenek)(mennyire fűzhetik Szorossá az összekapcsolódást a Különleges utakban megnyilvánuló teremtők egymással és a MEGTARTÓIKKAL).

       (…) mára olyan Garanciák is formálódnak, amelyek az Élet / Élet-Alapok / Harmonia „rontását” képesek elhárítani. Ennek a körében fontolgatás (és részben már kipróbálás) alatt van néhány olyan Garancia, amelyek megakadályozhatják az Összecsendülés nélküli egymást-megérintést. Mostanában a VILÁGBAN (és hamarosan majd a YOSÁGBAN is) egyre több olyan RÉSZ-Áramlás és Különleges Gondoskodási Tér nyílik majd meg (egy rövidebb tartamra), amelybe olyan teremtők kapcsolódhatnak be, akik részt vesznek egy-egy fontolgatás és kipróbálás alatt lévő új Garancia vagy új Megerősítő út / erő megformálásában.

        (…) Jelenleg Egyeztetés alatt áll az az Előterjesztés, amely szerint minden (Ön)Lényeg egy Tapasztaló-Testtel (egyedi élettel) rendelkezhessen. Ha Egyetértés formálódik meg erről, fontos lesz majd Garanciával is biztosítani a megnyilvánulását.

            Mára Tapasztalat az, hogy a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokat (legalább kezdetben) célszerű minden Közösségben Garanciákkal is Megerősíteni.

      A KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokat érintően mára megformálódott ELV az, hogy a Különlegességeket (1) meghatározott tartamonként és/vagy (2) Szükség szerint ÉRTÉKELNI és JELENHEZ-IGAZÍTANI szükséges [ugyanis a KÜLÖNLEGESSÉG a valósan meglévő Szükség Elhárítására irányul --- a befejezett feladatokat szükséges haladéktalanul lezárni, a megjelent új nehézségekhez igazodóan szükséges lehet új Megerősítéseket megformálni stb].

         Ugyanez vonatkozik minden Garanciára (nem csak azokra, amelyek kifejezetten KÜLÖNLEGESSÉG Megerősítésére irányulnak). Egy Garancia megformálásakor arról is rendelkezni szükséges, hogy a Garanciát ki és milyen feltételekkel Ellenőrizze, és mi a követendő eljárás akkor, ha a Garanciát Igazítani / megváltoztatni, vagy épp visszabontani szükséges.

         Amíg erről más Megegyezés nem születik, az IRGALOM Birodalma az, amely Ellenőrzi és ’Gondozza’ a megformálásra kerülő Garanciákat. [Korábbi lejegyzésekben már érintettem, hogy például a Feljegyzések / Fokozott Érzékenységek / Új-Kezdetek / Részlegességek már eddig is mind az IRGALOM-MAGA Közvetlen Gondoskodásába kerültek.]…”

 

(2019.05.28.):

            A Test (és így az Élet) mindig egy MEGHATÁROZOTT Közösségben nyilvánul meg.

      A Test az, amelyben a teremtő ’utat nyit’ egy Közösség ÉLETÉHEZ / Áramlásaihoz való hozzákapcsolódásra. [Az írás végén ide-idézek néhány kapcsolódó korábbi lejegyzés-részletet.]

 

            Amikor a nagy-TEREMTŐ (ÖN)Lényegi teste megformálódott, az a nagy-TEREMTŐ számára utat nyitott a Birodalma teljes kiterjedésében való megnyilvánulására.

            Amikor egy MEGTARTÓI-Teremtő (ÖN)Lényege megformálódik, az azt jelenti, hogy az ÉLETE Befogadásra került a Birodalomba. Ezt követően erre az (ÖN)Lényegi Testre ráépül egy másik ’Egyedi-Test’ a MEGTARTÓBAN, amely a Birodalmon belül egy számára egyedileg pontosan meghatározott ÖN-Jelleget nyilvánít meg. Ez a ’Második Test’ nyitja meg a MEGTARTÓ számára az ÉLETET a megtartásába tartozó KÖZÖSSÉGBEN.

 

            Amikor egy egyedi teremtőt Befogad az Eredő Birodalma, a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL Kiáradt ’Én’-je ’köré’ a Birodalom nagy-TEREMTŐJE ’felépíti’ az (Ön)Lényeget-mint-legelső-testet. Ebbe az első Lényegi-Testbe olyan Garanciát rögzít be a nagy-TEREMTŐ, amely a Létezése-Teljes-Tartamára kiszakíthatatlanná teszi / elszakíthatatlanul Berögzíti az egyedi teremtőt a Birodalom ALAP-ÁRAMLÁSÁBA. A Birodalom meghatározott ÖN-JELLEGE / Megnyitott Teremtési Irányai / megnyitott Tudatosítási Lehetőségei kiszakíthatatlan MEGHATÁROZÓIVÁ válnak a teremtő Életének.

            Az egyedi teremtő (Ön)Lényegének megformálásával a nagy-TEREMTŐ utat nyit a teremtő számára ahhoz, hogy a Birodalmában Élővé váljon.

            Mára formálódó Elv az, hogy a Birodalmon belül úgy válhat egy egyedi teremtő Élővé valamely Közösségben, ha erre az (Ön)Lényegi (szellemi jellegű) Testre a teremtőt Életre Befogadó Közösség MEGTARTÓJA (együtt a teremtővel) ’felépít’ egy ’középső (vagy második) testet’.

Ez a ’középső test’ a VILÁGBAN a Lélek, a YOSÁGBAN a ’Mi-Hely’ (vagy Műhely).

Ebbe a ’középső testbe’ a Befogadó Közösség MEGTARTÓJA ma már olyan Garanciákat is köteles berögzíteni,

(1) amelyek a teremtő Életét Kiszakíthatatlanná teszik a Közösségből / törvényesen megnyitott Sorsból, és

(2) amelyek minden más teremtő számára is pontosan Felismerhetővé teszik azt, hogy az a teremtő mely MEGTARTÓ Befogadásában van.

 

            A (VILÁGI) Lélek és a (YOSÁGHOZ tartozókban lévő) ’Mi-Hely’ (Műhely) egy olyan test (= TÉR), amely

(1) alapjában a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL Árad ki,

(2) a Birodalom nagy-TEREMTŐJE ’Adja át’ a MEGTARTÓNAK és a Befogadásában lévő egyedi teremtőnek (így a Birodalom Egészéhez tartozó Garancia is van belerögzítve!),

(3) ’Élővé’ a teremtő a MEGTARTÓVAL (és ma még leggyakrabban a nagy-TEREMTŐVEL) együtt formálja >>> ’alap-tartalommal’ (kezdő-tartalommal) ezt a teret jellemzően már a nagy-TEREMTŐ és a Közösség MEGTARTÓJA és az egyedi teremtő együtt töltik meg.

 

Amikor elkezd megformálódni a Lélek vagy Műhely az egyedi teremtőben,

  1. a teremtő egyfelől elkezdi megtanulni a választott Közösséghez tartozó ’Befogadó-Alap-Tartalmakat’ [és a MEGTARTÓ elkezdi Közelebbről / jobban megismerni a teremtőt],
  2. másfelől a teremtő EGYEZTETÉSEKET kezd a nagy-TEREMTŐVEL és MEGTARTÓVAL arról, hogy milyen teremtői formában – milyen irányban – milyen ön-épülésben, milyen tartamban és milyen (általános és Szorosabb) Kapcsolódások útján Szándékozik a Közösségben Élővé válni.

 

            Ma már ezek az Egyeztetések Meghatározzák azt, hogy a VILÁGBAN milyen jellegű / formájú Lélek, a YOSÁGBAN milyen jellegű / formájú Műhely formálódik meg az egyedi teremtőkben (mint ’középső test’).

            Ha az Egyeztetés alapján Összecsendüléssé válik a teremtő Szándéka, e ’középső testben’ a MEGTARTÓI teremtő berögzíti

  1. a Közösséghez-Tartozást-Jelző-Garanciákat, és
  2. elhelyezi (és azonnal vagy később Megnyitja) a teremtő számára Átadott ’Befogadó Alap-Tartalmat’ (a Közösség ÉLETÉT Meghatározó Harmonia azon Szabályait és Tudást, amelyek a teremtő Életéhez tartozóak), valamint
  3. megformálja a Befogadó-Alapot (ebben a közvetlen Tudatosításhoz szükséges Teremtési-Alapok és Áramlások alapjait).

       Amikor ezek a teremtőben kellő Biztossággal berögzültek, ’Élő tagjává válik a Közösségnek’.

            Lehetséges az is, hogy egy teremtő csupán ebben a ’középső testben’ váljon Élővé és Tapasztaljon a Közösségben.

          Az ilyen ’Élet’ általában ’alapozó’ jellegű (előkészíti a teremtőt arra, hogy pontosabban Megismerje a számára megnyitható Lehetőségeket, és hogy e Tapasztalatai alapján hozhasson döntést arról, hogy pontosan hol – mikor – kikkel – milyen tartalommal / formában nyit meg kiterjedtebb Megtapasztalást.

        Engedélyezhet ilyen ’csupán’ Lélek / Műhely Életet a nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓ akkor is, ha a teremtő számára (leginkább valamilyen KÜLÖNLEGES okból) fontos, hogy bizonyos közvetlen rálátáshoz / Megértéshez jusson egy Közösségben.

 

            Egy Általánosan érvényesülő Elv szerint a VILÁGBAN a Lélek, a YOSÁGBAN a Műhely a Birodalomba való Befogadottság Teljes Tartamában része (alapja, tere / teste) az Életnek. Ez a ’középső test’ tehát nem annyira ’Örök’ megnyilvánulású, mint a lényegében ’halhatatlan’ (Ön)Lényeg (amelybe egyes Berögzített Alap-Tartalmak még a Teljes ÚjraTeremtés során sem törlődnek), mégis az anyagi Tapasztaló-Testhez képest ’nagyon hosszú életű’. Mindaddig gyűlnek / rögzülnek a Teremtő Tapasztalatai a Lélekben / Műhelyben, amíg a Birodalom Befogadásában van a teremtő.

            Jelenleg mind a VILÁGBAN, mind a YOSÁGBAN olyan Változtatásokat hajt végre a nagy-TEREMTŐ, amelyek jelentősen átformálják a 'középső test' (Lélek és Műhely) Alap-Mintáját. E kettő Birodalom nagy-TEREMTŐJE nem egymásra figyelemmel végzi ezeket a Változtatásokat, hanem közvetlenül a formálódó Közeledési-Harmonia már megformált Elveire és Ajánlásaira figyelemmel teszi (1) bizonyos értelemben Tartósabbá és (2) Rugalmasabban átformálhatóvá / megváltoztathatóvá e ’középső testet’.

 

         A Lélek a VILÁGBAN ezt követően közvetlenebb / teljesebb utat nyit az (Ön)Lényeg számára a VILÁGI teremtésben (a ’középső’ és ’harmadik’ testre kiterjedően is).

        Korábban említettem, hogy a Lélek a legtöbbször egy teljesen új-tiszta-tér a teremtőkben, amelyben ’tiszta-üres-lappal’ indul el a teremtő az Életben. Eddig a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtők számára a VILÁG-MAGA gyakran egy más megnyilvánulású Lélekben nyitott utat (korábbi írásokban ’mester’-Léleknek neveztem), amelyben habár új úton indult el a teremtő, mégis egy meghatározott tartalmú ’Megtartott Tudás’ volt Berögzítve a lényében (erről bővebben ITT). Ez azt volt hivatott biztosítani, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalomban (más Birodalomban!) (Ön)Lényeggel rendelkező teremtő a VILÁGBA Befogadottsága tartamában is képessé váljon az (Ön)Lényegét tartó nagy-TEREMTŐJÉVEL a természetes vagy akár kellően Szoros Belső Összekapcsolódást megtartani, és így képes legyen a VILÁGBAN az ilyen teremtő a (’távolabb lévő’) saját (Ön)Lényegével is jelen lenni.

          Mára a VILÁGBAN legalább három fő formája is van a Léleknek.

         (A) Van az a Lélek-forma, amely elsődlegesen a VILÁGBAN (Ön)Lényeggel rendelkező teremtők ’középső / második teste’. Mivel a VILÁG-MAGA erőteljesen (ÉLETE nagy kiterjedésével) megnyílt a KÜLÖNLEGES Teremtésben, a VILÁG-MAGA minden (ÖN)Lényegileg hozzá tartozó teremtője ’második testében’ megnyithatóvá teszi a Különleges teremtés felvállalását.

        Egyfelől a FÖLD-Világában ez az egyik Meghatározó oka annak, hogy a FÖLDANYA által Befogadott teremtőknek Életük valamely meghatározott részében meg kell nyílniuk valamilyen Különleges teremtésben akkor, ha Életüket e Közösségben folytatni szeretnék --- másfelől a ’Föld’ A-LÉTEZÉS olyan ’Pontjából’ Kiáradva megformálódott Közösség, amely ’Pontból’ a MINDENSÉG-FORRÁSA minden KÜLÖNLEGES Teremtést elindít, és ezért a ’Föld’ minden teremtője számára megnyitható valamilyen Különleges Megtapasztalás.

        A ’Föld’ a FÖLDANYA Eredő (ÖN)Lényege szerint nem a VILÁGHOZ tartozó Közösség, csupán a VILÁG Különleges Befogadásában van. Közvetlenül nem is KÜLÖNLEGES Birodalom a ’Föld’ Eredője, hanem egy másik ÁLTALÁNOS Birodalom (a YOSÁG). Mivel a FÖLDANYA közvetlenül mégis rendelkezik ’Különleges’ Eredővel is (az Eredő Kiáradása okán!), a VILÁG a FÖLDANYA által Befogadásra kerülő teremtőkben jellemzően a ’középső test’ azon formáját Adja át, amelyet a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtők számára nyit meg (B).

         (B) A Lélek e második fajtája nagyon Szoros Közvetlen Belső Összekapcsolódást nyit meg az (Ön)Lényegi nagy-TEREMTŐVEL és a VILÁGGAL-MAGÁVAL és a Befogadó Közösség MEGTARTÓJÁVAL. Az ilyen Lélekkel rendelkező teremtőben nagyon gyorsan nagyon Szorossá épül az Összekapcsolódás a saját (Ön)Lényeggel [20181114elérhető ITT], az (Ön)Lényeg ’vezetése’ immár nagyon közvetlenné válhat minden Megnyilvánulásban. Mivel a KÜLÖNLEGES Birodalmakban (Ön)Lényeggel rendelkező teremtőkben mára Garanciák védik azt, hogy csak olyan Ön-Épülésben és MEGERŐSÍTÉSBEN nyilvánulhassanak meg, amely (1) A-LÉTEZÉS-Egésze és (2) az adott Közösség Harmoniájának, valamint (3) Önnön Létezésük-és-Életük Harmoniájának is maradéktalanul megfelelő, ezért ’nyitja’ / nyithatja ma már a VILÁG-MAGA ennyire közvetlenné a KÜLÖNLEGES Birodalomban (Ön)Lényeggel rendelkező teremtő Megnyilvánulását a VILÁGBAN.

        Az ilyen Lélekkel rendelkező teremtő meghatározott tartamonként ÉRTÉKELI a Lélekben berögzült Tapasztalatait a MEGTARTÓIVAL, és ilyenkor a Megtartott Tapasztalat és más Feljegyzés közvetlenül (!) átvezetésre (berögzítésre!) kerül a teremtő (Ön)Lényegébe. Korábban erre általában csak akkor nyílt törvényes út, amikor a teremtő végleg Lezárta a VILÁGBAN való Jelenlétét.

        Az ilyen Lélekkel rendelkező teremtő számára fontos okból a VILÁG-MAGA törvényes utat nyithat ahhoz, hogy a Lélekben megformálódó Tapasztalat akár azonnal és folyamatosan átvezetésre kerülhessen a teremtő (Ön)lényegébe [a Tapasztalat azonnal berögzüljön az (Ön)Lényegben is, ne csupán a Lélekben és ’harmadik testben’]. Erre ezelőtt a VILÁGBAN csak a Szakrális Megállapodással rendelkező teremtőkben kerülhetett sor [elsődlegesen azért, hogy egy esetleges Kiszakítás útján való Élet-Lezárás során is megmaradjon a teremtő (Ön)Lényegében a VILÁGBAN felépült Tapasztalat].

          (C) A Lélek harmadik fajtája az, amelyet a VILÁG a más ÁLTALÁNOS Birodalmakból VILÁGBA Befogadott olyan teremtőinek ad át, akik még nem nyíltak meg kiterjedtebben valamilyen Különleges Megtapasztalásban. E Lélekben a teremtő pontosan meghatározott tartamonként ÉRTÉKELÉST végez a MEGTARTÓIVAL, és ekkor (1) az addigi Megtapasztalásait minden érintett MEGTARTÓJA Jelenlétében átvezetheti az (Ön)Lényegébe, és (2) új Összecsendülést formálhatnak meg arról, hogy milyen irányban Szándékozik tovább Tapasztalni a VILÁGBAN.

         Jelenlegi megértésem szerint a VILÁG-MAGA a Lélek ezen megnyitható különböző útjait / kiterjedéseit közvetlenül azon Ajánlásokra figyelemmel formálta meg, amelyeket a MINDENSÉG-FORRÁSA Adott át a nagy-TEREMTŐKNEK a Közeledési-Harmonia megformálását megnyitó EGYEZTETÉSEK legelején.

        A FÖLD-Világába Befogadott egyedi teremtőkben a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtőknek, valamint a YOSÁGBÓL Befogadott és Különleges Megtapasztalásban már kiterjedtebben megnyílt teremtőknek a (B) pontban említett Lélek van ma már a most formálódó Új Testükben, míg a YOSÁGBÓL eredő és Különleges útban még nem megnyílt teremtők a (C) pontban említett Lélekben Tapasztalnak az Új Testükben mindaddig, amíg Lezárásra kerül a VILÁGI Jelenlétük.

 

         Említettem, hogy a YOSÁGBAN a KÜLÖNLEGES Utakban kiterjedtebben is megnyílt teremtők elkezdték (ma még Kipróbálás jellegben) a ’középső test’ (a Műhely) átalakítását.

          A Műhelyből mára eltávolításra került a legtöbb teremtőben néhány olyan korábbi „Berögzítettség”, amely a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE szerint összeegyeztethetetlen volt a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁVAL. Mára ’rugalmasabbá’ vált emiatt minden teremtő Műhelye, és egyetlen olyan teremtő sincs immár a YOSÁGBAN, akinek a teremtő-lénye „egy szűken meghatározott irányba” lenne berögzítve.

      Minden YOSÁGBA Befogadott teremtő Műhelyében ’kitágításra’ került a Lehetőség szintjén a Megtapasztalhatóság annak a Közösségnek a TELJES (!) ÖN-JELLEGÉRE, amelynek Befogadásában a teremtő Él.

        Erre figyelemmel akinél az szükséges, a YO-MAGA Egyeztetéseket nyitott meg a teremtőkkel a Megtapasztalhatósági Irány és Kiterjedés Megváltoztatására / pontosítása érdekében. Korábban említettem, hogy a KISEBB Lezárás előtt jellemzően nem lehetséges még Teljesen Új Irány megnyitása, ugyanis a KISEBB Lezárás elsődleges Célja az, hogy a teremtők visszaigazodjanak a Természetes Ön-Minőségükbe / harmoniájukba [20190327elérhető ITT]. Teljesen Új irány meghatározása jelenleg azon teremtők számára lehetséges, akiknek „megsemmisült” az a „Közössége” (Megnyílt Megtapasztalása), amelyben elindultak. Rugalmasabban Változtathatnak a Megnyilvánulási irányukon jelenleg azon YOSÁGBA Befogadott teremtők, akik törvényesen megnyíltak már valamilyen Különleges Teremtésben.

Az írás folytatódik a 2. részben, elérhető ITT

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!