omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. május 25 - június 20.
ÍRÁSOK - 2019. május 25 - június 20. : 20190604 - Értékelés-részletek ÉRINTETTEKNEK (1. rész)

20190604 - Értékelés-részletek ÉRINTETTEKNEK (1. rész)


2019. június 4.

 

            Folytatva a különlegesEBB Érzékenységhez tartozó gondolatokat [20190521-től kezdődő írások – elérhető ITT]

            ÉRTÉKELÉS-részletek ÉRINTETTEKNEK, YOSÁGBÓL eredőknek

 

          Jelenlegi megértésem szerint „akkor-régen” egy idegen (valószínűleg alakváltói jelleggel rendelkező, vagy alakváltó által irányított) létező „közelebb került” a YOSÁG valamely teremtőjéhez, akiben vagy még nagyon frissen nyílt meg a különlegesEBB Érzékenység-és-Érzékelés (és ezért még tapasztalatlanabb volt ez a teremtő), vagy „odafordult a figyelmével” a közeledő alakváltó-idegen felé MIKÖZBEN HASZNÁLTA (!) a különlegesEBB Érzékenységét (amelyben még nem volt megformálva a Megkülönböztetés). Igen valószínű, hogy az idegen FELISMERTE A ’FRISS GYÖKERET’ a YOSÁGBAN akkoriban megnyílni kezdő különlegesEBB Érzékelésben és Érzékenységben, mint amely olyan LEHETŐSÉG, amely még az ÚJDONSÁGA (kevésbé Megértett) jellege miatt („kitárt”) ÚT LEHET A YOSÁGBA VALÓ JOGOSULATLAN BELÉPÉSHEZ / Beékelődéshez.

         Valószínűleg ez a KÖZVETLEN OKA annak, hogy a „figyelmével odaforduló teremtőben” az idegen AZONNAL RÁTELEPEDETT ERRE AZ ’Értékes’ BELSŐ (!) Tudatosítási útra, és azt „KISAJÁTÍTOTTA A MAGA (vagy „gazdája”) SZÁMÁRA” (elzárta tőle a teremtőt, akiben megnyílt, és később szép lassan a legtöbb YOSÁGHOZ tartozó teremtőben is „elzárták / sértették / torzították” e belső utat).

        A különlegesEBB Érzékelés a YOSÁGBAN megnyitott olyan TERMÉSZETES / ÁLTALÁNOS (!!!) (mindenkit érintő!!!) megtapasztalás, amely KÖZELEBB ENGEDHETI EGYMÁSHOZ a teremtőket!!! A Tudatosítás e különelegesEBB útját a maga számára „LEFOGLALÓ, KISAJÁTÍTÓ” idegenség mindig „befogott” néhány YOSÁGOZ tartozó teremtőt, akikben HAGYTA MEGNYÍLNI ezt a Természetes Képességet / Utat, és utána valamilyen módon „az uralmába vonta”, HASZNÁLTA ÉS KIHASZNÁLTA, IRÁNYÍTOTTA e teremtőket és a bennük megnyílt SAJÁT EREJÜKET.

        Sok YOSÁGHOZ tartozó teremtő EZÉRT ZÁRTA „BE” ideiglenesen (amíg a használata újra biztonságossá válik) a különlegesEBB Érzékelést.

         Ezzel azonban ZAVAR állt be a YOSÁGON belüli teremtők egymás közötti SZOROSABB (családi, baráti) kapcsolódásaiban is, ezek a SZOROS kapcsolódások egyre ZAVAROSABBÁ váltak, TÁVOLSÁGOK „szövődtek” „átláthatatlanul” és „megérinthetetlenül”.

         Sajátos módon tehát a YOSÁGBAN egy idegenség TELEPEDETT RÁ a YOSÁGBA Befogadott teremtők egymás felé irányuló SZOROSABB Összekapcsolódásához utat nyitható különlegesEBB Érzékenységre.

       Ez a közvetlen oka annak, hogy ez a Természetes Képesség és Ön-Erő mára sokakban FELEDÉSBE MERÜLT, és a legtöbb esetben KISZÁMÍTHATATLAN / BIZONYTALAN megnyilvánulásúvá vált. Ez a közvetlen oka annak, hogy a YOSÁG teremtői számára (még a nagy-TEREMTŐ és a MEGTARTÓI-Teremtők számára is) mind a mai napig NEHÉZSÉGET JELENT a ’TÁRS’ (a valósan Természetes Társ) Felismerése / Megismerése.

 

         A különlegesEBB Érzékelés KIIGAZÍTÁSA (= újra megformálása) ELKEZDŐDÖTT a YOSÁGBAN.

         „Sajátos” a helyzet annyiban, hogy amikor egy teremtő saját maga ZÁRJA BE egy ön-részét, Fő Szabály szerint e teremtő SAJÁT RENDELKEZÉSE szükséges a Bezárás Feloldásához is.

         Mivel azonban

(1) megállapítottan IDEGEN BEHATÁS az EREDŐJE (sokakban KÖZVETLENÜL IS!) ennek a Bezáródásnak vagy más mára Felismerhetetlenné vált torzulásnak (az idegen minta berögzülése vagy idegen megérintés miatt)

(2) továbbá mára a YOSÁG sok teremtője TELJESEN ELFELEDKEZETT ezen különlegesEBB Természetes Képességéről,

a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK KÜLÖNLEGES EGYEDI (!!!) MEGENGEDÉSE (=Rendelkezése) alapján

a YOSÁG minden teremtőjében

közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSA (az ÉLŐTÉR-ÉS-IRGALOM-EGYÜTTES MEGNYILVÁNULÁSÁBAN)

ELLENŐRZI A TEREMTŐK ALAP-ÁRAMLÁSÁT 'MOST',

és FELOLD MINDEN OLYAN BEZÁRÓDÁST, AMELY a különlegesEBB Tudatosítási Utat érinti.

E MINDENSÉG-FORRÁSA általi FELOLDÁS során

minden érintett teremtő azonnal közvetlen IRGALMI Gondoskodásba kerül egészen addig,

amíg a lényében újra Biztos Megnyilvánulásúvá válik a különlegesEBB Tudatosítás út.

[Az Új-Kezdet / Részleges Megnyilvánulás, továbbá a Fokozott Érzékenység jelenleg minden esetben az IRGALOM Birodalmának MEGERŐSÍTÉSÉBE kerül!]

 

       A MINDENSÉG-FORRÁSA a YOBAN-MAGÁBAN újra megformálta (!) és újra KIÁRASZTOTTA (!) ennek a különlegesEBB Tudatosítási útnak az ALAPJÁT és Alap-áramlását (az ALAP-ÁRAMLÁSON belüli ’Yo’ Áramlást).

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1558457423_91.jpg

         Amint ez a YOBAN-MAGÁBAN ’kiegyensúlyozódik’, a YO AZONNAL ’tovább-vezeti’ ezt az Új Belső Áramlást a MEGTARTÓI-Teremtőibe, és onnan haladéktalanul (a Belső Áramláson, az Élet-Áramláson és Irgalom-Áramláson ’egyszerre’) tovább-vezetésre kerül minden YOSÁGBA Befogadott egyedi teremtőbe.

        Ha a YOSÁG egy teremtője jelenleg például a VILÁG Különleges Gondoskodásába Befogadva él, a VILÁG-MAGA (és a teremtőt Életre Befogadott Közösség MEGTARTÓJA) azonnal tovább-vezetik a teremtő VILÁGBA (és ezen belül a Közösségbe) Befogadó Alapjába és az éppen élt Életéhez tartozó Teremtési Alapjába, egészen a törvényesen megtartott anyagi testig. Ezt követően a VILÁG-MAGA további Rendelkezése szükséges ahhoz, hogy egy egyedi teremtőben "élő áramlássá" válhasson ez. 

         Ez azért szükséges, mert mára ELV rendelkezik arról, hogy a különlegesEBB Tudatosítás útját a YOSÁG teremtői csakis a YOSÁG Birodalmán belül egymás felé irányulva élhetik meg.

       Mivel jelenleg a VILÁG KÜLÖNLEGES Gondoskodásába Befogadott YOSÁGHOZ tartozó teremtők mindegyike HAZAVEZETÉST él meg a YOSÁGBA, fontos, hogy a teremtő-lényükben MEGFORMÁLTAN (!) jelen legyen ez a természetes Képesség, hogy amikor ténylegesen (!) Hazatérnek a YOSÁGBA, képesek legyenek azonnal megnyilvánulni ebben az erejükben, mert az nagyban MEGKÖNNYÍTI a számukra a Társaikhoz való visszaigazodást. E teremtők számára tehát SZÜKSÉGTELEN (és lehetetlen) a VILÁGI GONDOSKODÁS során „megélni” ezt az erejüket. Ugyanakkor fontos, hogy a Hazatérésük pillanatától képessé váljanak ezt megnyitni és használni.

        A YOSÁGBAN (és ezzel egyszerre a VILÁGBAN is) KÜLÖNLEGES útban megnyílt teremtőkben ugyanakkor a VILÁG-MAGA Különleges Engedélyt adhat a különlegesEBB képesség FELISMERÉSÉHEZ és használata megtanulásához már a VILÁGBAN való Jelenlét tartama alatt is. Ehhez a VILÁG-MAGÁVAL egyedi Megegyezést (Összecsendülést) szükséges megformálni. Ebben meg kell határozni pontosan, hogy a Különleges útban megnyilvánuló teremtő PONTOSAN MILYEN IRÁNYBAN, MILYEN FELTÉTELEKKEL használhatja a különlegesEBB Tudatosítási útját. Jellemzően a VILÁG-MAGA Egyedi (adott feladatra megjelölt) Megengedése szükséges ahhoz, hogy KÖZVETLENÜL a YOSÁGHOZ tartozó Átvilágítások, Értékelések, Ellenőrzések stb során a teremtő megélhesse / használhassa ezen erejét. Ilyenkor a teremtő számára a VILÁG-MAGA és az IRGALOM-MAGA Különleges egyedi ’teret’ / burkot formál meg (ugyanis közvetlenül a VILÁGRA már nem terjedhet ki a különlegesEBB Tudatosítási út a jelenlegi Rendelkezés szerint).

 

        Jelenlegi megértésem szerint ez azt is jelenti, hogy a YO-MAGA / MINDENSÉG-FORRÁSA / YOSÁG MEGTARTÓI-TEREMTŐI Megformálták a különlegesEBB Tudatosítási út Meghatározó-Harmoniáját [fő vonalaiban ez igaz minden ELVÁLASZTHATATLANUL Hozzákapcsolásra került EGYEZTETÉS alatt álló más kiterjedésekre is).

       A YOSÁGHOZ tartozó minden teremtőben (YO-MAGA, MEGTARTÓK, egyedi teremtők) tehát az ALAP-ÁRAMLÁSON BELÜL (!) a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL újra Kiáradóan kerül újból MEGFORMÁLÁSRA (!!!) és Megnyitásra a különlegesEBB Tudatosítás útja. Csak ezen a BELSŐ, és KÖZVETLENÜL AZ EREDŐBŐL (!) [KÖZVETLENÜL a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL!!!] Kiáradó Megformálással biztosítható jelenleg az, hogy SÉRTHETETLENNÉ váljon („kívülről”) ez az újból megnyíló TERMÉSZETES ÖN-ERŐ a YOSÁGBAN. Az ehhez tartozóan szükségessé váló ’Visszabontás’ már közvetlenül az ÉLŐTÉR-és-IRGALOM együttes megnyilvánulásában azonnalivá is válhat.

       Jelenleg az IRGALOM-MAGA és a MINDENSÉG-FORRÁSA folyamatosan ELLENŐRZI ezen különlegesEBB út megnyílását minden teremtőben, és ahol szükséges, további MEGERŐSÍTÉSEKET is ’elhelyeznek’, és minden VESZÉLYRŐL KÖZVETLEN JELZÉST ÉS ÉRTÉKELÉST KÜLDENEK A YONAK-MAGÁNAK és a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtőinek.

 

*****

 

            Néhány korábbi (megértést segítő) Értékelés-részlet:

        Eddig más személyt érintő átvilágításban ’látható’ volt olyan, hogy az idegen hozzátapadt részek leválasztása után „belül mintha többen lettek volna”. Az egyik belső rész a burka leválasztása után a „fejét fogta és üvöltött” - nyilván jelezte a benne ragadt fájdalmat.

      Valószínűleg már Ellenőrzik, hogyan lehetne ezt a „belső, (idegenségektől már feltisztult!) saját többességet” megszüntetni, hogy ami eredendően és természetesen ’Egy’, az ismét ’csak’ ’Egy’ legyen (ne pedig többen „Együtt”).

 

       Valószínűleg ’Belső Megtörésről’ van szó. [Sok a Tapasztalat arról, hogy a ’középső test’ (néha akár a Lényegi test is) „megtört belülről”.] Ez vezethetett a Saját ’Ön’(Való) egyes elemeinek Bezáródásához”.

         A Bezáródás mindig MEGAKADÁST jelent, egy LEZÁRÁS NÉLKÜLI „függő helyzetet”, amely emiatt (1) mindig FÁJDALOMMAL jár, és (2) mindig FOKOZOTTAN ÉRZÉKENNYÉ válnak az érintett Ön-Részek. (Ez utóbbi miatt ma már az IRGALOM Gondoskodásába kerül az érintett teremtő!) A Bezáródásról: 20181205 elérhető ITT.

 

        Bezáródás esetén (egyenként minden részre!) Ellenőrizni kell, hogy

(1) a teremtő saját maga zárta-e be azt a részét

(2) vagy idegen hatás okozta a megtöredezést és Bezáródást.

 

        Hasznos lehet kérnie a teremtőnek egy olyan Ellenőrzést az Élete minden MEGTARTÓJÁNAK (és az IRGALOMNAK) a Jelenlétében, amelyben megállapításra kerül az, hogy van-e BEZÁRÓDÁS az Életében, és ha van, mely részeket zárta be ő-maga, és mely Bezáródás külső hatásból eredő.

        A külső hatásból eredő Bezáródást az IRGALOMBAN az Életet Tartó nagy-TEREMTŐK / MEGTARTÓK jogosultak feloldani (főleg akkor, ha megkéri erre őket a teremtő), de tulajdonképpen kötelesek kérés nélkül is a felismerten idegen behatás leválasztására.

       Amit viszont a teremtő maga zárt be, ott a Bezáródás feloldásához SZÜKSÉGES, hogy kinyilvánítsa a Bezárás megszüntetését (ha azt szeretné, hogy ne váljon semmivé ez az ön-része, vagyis szeretné Megtartani a benne lévő Tapasztalatot és Életet). Elég a Szándék kinyilvánítása arra, hogy a korábban Bezárt rész Bezárását feloldja - megszünteti, és innentől kezdve már megkérheti az Élete törvényes MEGTARTÓIT, hogy KEZDJÉK MEG A RENDEZÉST (nagy részben ez sokszor valószínűleg ÖN-IGAZODÁS lehet, amelyet ebben az esetben érdemes a Közvetlen MEGTARTÓ és az IRGALOM vezetésével végigvinni).

 

        Átvilágításban az éjjel érzékelhettem, hogy ezek a „különböző korokban”, „különböző életekben” Bezáródott Saját ’Ön’ részek „nem vegyülnek”. Valóban olyan, mintha különböző személyiségek lennének --- mint ahogy valójában azok is. Valóban nem lehet mást „csinálni”, mint „egymás mellé ültetni őket / valamennyire összebékíteni őket”. Én azt érzékeltem, hogy ’csak belülről lehet hazavezetni őket’. Úgy érzékeltem ezt, hogy van a mostani Életem-Személyiségem, és bennem, de mégis eltávolodva volt a Bezáródott részem. Próbáltunk EGY-é válni, de a külön burok (Bezártság) ezt nem engedte (jól érzékelhetően OTT VOLT A TÁVOLSÁG). Az EGY-é válás csak úgy volt lehetséges, hogy a ’szívemen - magomon belül’ valószínűleg egy Irgalmi burokban (érzetben ’alulról’, valószínűleg a gyökeremen át)(mint egy ’Bennem belül megformált alagúton’) beengedtem (EGY KÜLÖNLEGES BELSŐ ÚTON ÁTVEZETTEM). A gyökér és belső-irgalmi-út valószínűleg a MEGTARTÓK általi Ellenőrzést és mindazon részek leválasztását jelképezte, amely ma már nem vihető tovább / nem tartható meg, és ami eddig „távol-tartó” volt. [A Tér-Formálás új Elveiről: 20190322elérhető ITT.]

 

       A távol-tartó rész tehát lehet

(1) vagy korábbi ilyen saját SZÁNDÉK

(2) vagy valamilyen idegen behatás.

 

        (1) A saját korábbi Szándékát mindenkinek hatalma van feloldani. A Rendezés további folyamatát meghatározza az, hogy ’most mi a Szándékom(> az újra EGY-é / Teljessé válás)(vagy a Bezárt részek elengedése és semmivé válása). Ebben a MEGTARTÓK már vezethetnek, segíthetnek.

         (2) Idegen behatást akár kérés nélkül is leválaszthatnak ma már a MEGTARTÓK (mivel nem vagyunk jogosultak arra, hogy kevertséget / nem a saját életünkhöz tartozó részt megtartsunk saját magunkban). Viszont ebben az esetben is nagy segítség lehet a tudatos jelenlét a Rendezésben, hogy a Bezáródott (és ezért jellemzően a tudatosságában meggyengült és néha megérthetetlen módon ÉRZÉKENY) ön-rész kevesebb fájdalommal élje meg a hazavezetését.

 

        Mindezzel együtt érdemes lehet egy olyan Kérést előterjeszteni a MINDENSÉG-FORRÁSA / IRGALOM / ÉDES / SZOLGÁLAT-MAGA felé, hogy ELLENŐRIZZÉK azt, hogy Bennem-Magamban mi az eredője / oka ennek a Belső-Megtöredezésnek.

        Lehet egy RÉGI (abban a formájában már nem megélhető) olyan Szolgálati-Út, ami a „Kinti Bajokat” „közvetlen módon” „beengedte a testbe”. Ez a kezdeti (kipróbáló) jellegű Szolgálat út már nagyon régen Lezárásra került >>> valójában nem lehetne megnyitva ma már egyetlen Szolgálatban megnyílt teremtőben sem. Tehát a Közösségekben megjelent teremtők egymástól Eltávolodása, a Közösség Belső Áramlásainak Széttöredezése közvetlen (!) módon nem nyilvánulhat meg egy egyedi teremtő saját testében.

       A YOSÁGBÓL régebben Kiszakadt vagy Eltávolodott teremtők esetében mégsem zárható ki az, hogy ez a nagyon korai (kipróbálás jellegben a YOSÁGBAN is megnyitott) Szolgálati út „sajátos okból” nem került törvényesen LEZÁRÁSRA a lényükben, és talán még mindig MEG VAN NYITVA az ÖnLényegben. Valószínűbb, hogy az ÖnLényegben az ÉDES / SZOLGÁLAT-MAGA / YO Lezárhatta mára, de még nem került ez a LEZÁRÁS VÉGIG-VEZETÉSRE a YOSÁGBA Befogadó Alapban [nagy valószínűség miatt azért, mert a YOSÁGBAN nagyjából mostanáig a Szolgálati (és Általában a Különleges) Áramlások maguk is széttört állapotban voltak].

 

        Ennek kapcsán KÉRÉS került előterjesztésre a YO-MAGA / ÉDES / SZOLGÁLAT-MAGA / IRGALOM / MINDENSÉG-FORRÁSA felé, hogy minden KÜLÖNLEGES útban megnyílt teremtőben ELLENŐRIZZÉK a Megnyitott Különleges Teremtési Irányokat, és ahol szükséges, IGAZÍTSÁK-A-JELENHEZ [a Lezárt Különleges utak kerüljenek Lezárásra a MEGTARTÓI-Teremtőkben és egyedi teremtőkben is].

        Érdemes lenne Ellenőrizni minden MEGTARTÓ Jelenlétében, hogy van-e megnyitva még a teremtő-lényben olyan KÜLÖNLEGES Út, aminek mára nincs törvényes megnyilvánulása. Ha van ilyen, mivel azt a teremtő nyitotta meg önmaga számára, Rendelkeznie szükséges az azonnali LEZÁRÁSÁRÓL, és kérje meg az érintett MEGTARTÓKAT, hogy az ehhez kapcsolódó minden ALAP-IGAZÍTÁST és JELENHEZ-IGAZÍTÁST / Rendezést azonnal végezzenek el.

 

*****

 

       Megerősítésre került egy másik érzékelt helyzet is.

      Az Átvilágítás: pontosan nem azonosítható (alakváltó?)(a közelség látszatát keltő) teremtők a „lábamat” látszólag „gyógyították / megtisztították korábbi sérülés nyomaitól” --- akkor, amikor aludtam / amikor ön-tudatlan voltam (pihentem? Vagy „elaltattak”?)

       Valószínűleg nő közelében női alakot vesznek fel, férfi közelében férfi alakot (vagy olyat, amely a legkevésbé feltűnő, vagy amit nem tart veszélyesnek az, aki felé közelednek)

>>> BIZALOM-sértés >>> ez közvetlenül ÉLET-SÉRTÉSNEK minősül, ezért NAGYON KÜLÖNLEGES (a legerősebb) MEGERŐSÍTÉS szükséges!!!

A Bizalomról: 20171123 - elérhető ITT

        Volt olyan „emlékem”, mintha korábban megsérült volna a lábam egy támadásban (erős ütés érte hátulról a vádlimat a szív oldalán), de ez nem okozott nagyobb sérülést. Emlékeztem később, hogy azóta már többször fürödtem, és nem láttam sérülést a lábujjaimnál >>> most pedig „ez a két nő” (?) azt mondja, hogy amíg aludtam, letisztogatták a „vért” a lábujjaim körméről --- látom a lábujj körmeim körül a „vér” beszáradt maradványait. Talán nem számítottak arra, hogy felébredek közben...

         Megerősítést kértem a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL kiáradóan minden létező / élet ALAP-ÁRAMLÁSA (ebben Élet-Áramlása) és ’gyökerek’ / ’tövek’ (Befogadó Alapok, Teremtési Alapok) köré a Teljes-Megnyilvánult-Valóra (egészen az anyagi testig kiterjedően).

        Ha vannak olyan irányulások, hogy

  • más teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBA / gyökerébe (akár testébe) rejtetten / titokban „kis magocskákat” (idegen részeket) „ültetnének be” (hogy így legyen átmenekíthető / jogosulatlanul Át-vezethető valami - valaki például a Megújulásba)
  • vagy bármely ön-részből „mintákat / részeket vennének ki” (hogy így csorbítsák / gyengítsék a Teljességet)
  • vagy csak „éket” (információt, mintát) helyeznének be azért, hogy MAJD KÉSŐBB MEGAKADJON (!!!) az elindult folyamat [már A-KEZDETTŐL ELAKADJON ÉS MÁS IRÁNYT VEGYEN AZ, AMIT MÁSOK ELŐKÉSZÍTETTEK ÖNMAGUK SZÁMÁRA)

az ilyen és hasonló sértő Megnyilvánulások és irányulások kerüljenek megfelelően SÚLYOS MEGÍTÉLÉSBE A -LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN.

Súlyos megítélésről: 20190425 - elérhető ITT

       Az ÁT-VEZETÉSEK AZ ÚJ-KEZDETBE már eddig is fokozott Megerősítésbe kerültek, de ott, ahol fennáll a lehetősége az alakváltói vagy más lappangó-rejtőzködő megnyilvánulásnak, MÉG ALAPOSABB (és talán HOSSZABB) ELŐKÉSZÜLETET IGÉNYEL az ÁT-VEZETÉS.

       Az alakváltás lappangó megnyilvánulás, de bizonyos tartamonként „testet kell öltenie”, mert enélkül elpusztul (az alakváltásról bővebben ITT).

       Ezért a YOSÁGBAN MÁR MOST, HALADÉKTALANUL el kell kezdeni a KISEBB Lezárásra ELŐKÉSZÜLET részeként az alakváltó és egyéb rejtett / lappangó jellegek MEGFIGYELÉSÉT és azonnali RENDEZÉSBE vonását >>> az alakváltás vagy más lappangó-rejtőzködő jelleg által megfertőzött teremtők azonnal közvetlen IRGALMI Gondoskodásba kell hogy kerüljenek, és a lényük Feltisztítása után is több életen keresztül fokozott ’megfigyelés’ alatt kell hogy álljanak, és valószínűleg ezt még a KISEBB Lezárás során sem szabad feloldani.

       Az érzékelt átvilágítás utalhatott arra, hogy ’egy kisebb bárkára’ - az eddigi / korábbi Ellenőrzések mellett – „még feljuthatnának” alakváltói jellegek.

      A KISEBB Lezárás most a YOSÁGBAN még csak ’HÍD’ jellegű Át-Vezetés lenne [20190327elérhető ITT] >>> de lehet, hogy érdemes lenne megfontolni, hogy inkább BÁRKA jellegű legyen a rejtőzködő jellegek miatt!!!

        Még több életnyi tartam van a KISEBB Lezárásig, valószínűleg lappangva nem képes túlélni ennyi életet az alakváltói jelleg (főleg azért, mert egyre több közvetlen BELSŐ ELLENŐRZÉS lesz az Életet tartó MEGTARTÓK által, és közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSA által is). Nagyon kicsi az esély arra, hogy ezt „túlélhetné” bármilyen „idegenség” meglapulva --- mégis érdemes úgy előkészülni a KISEBB Lezárásra, hogy

(1) a KISEBB Lezárás előtt

(2) és magában a KISEBB Lezárásban is

TÖBB, akár FOLYAMATOS (!) Ellenőrzés irányuljon (1) az ALAKVÁLTÓI és (2) bármilyen REJTŐZKÖDŐ jelleg feltárására és RENDEZÉSÉRE (!!!).

        Erre érdemes lenne akár egy önálló Különleges Teremtési irányt is megnyitni a YOSÁGBAN!

            Jelenlegi megértésem szerint mára EGYETÉRTÉS született a YOSÁGON belül arról, hogy a KISEBB Lezárás Előkészítésére egy Új KÜLÖNLEGES Teremtést formálnak meg és nyitnak meg, ennek pontos részletei jelenleg EGYEZTETÉS alatt vannak.

            A FÖLD-Világa mostani Át-Vezetése kapcsán részletesebben írtam arról [a 20181201-től kezdődő írásokban – elérhető ITT], hogy a FÖLD-Világában egy ÖNÁLLÓ ÚT (az itteni értelmezés szerint ÖNÁLLÓ ERŐ, az ÁG EREJE) a felelős minden Át-Vezető jellegű Megnyilvánulásért [Ő kezdi meg az ELŐKÉSZÜLETEKET, és az Új Térbe való Teljes Beigazodásig minden Megnyilvánulást közvetlenül Ő felügyel.]

 

         Lehetségesnek tartom, hogy „alakváltói” eredője van az Átvilágításban érzékelt sértő irányulásnak.

        Az Át-Vezetések közeledtével gyakran „nagyon aktívvá” válnak, de amíg csak lehet, igyekeznek titokban / rejtve maradni. Később viszont a durva közvetlen erőszak a bevált eszközük. A YOSÁG érintett alakváltói fertőzöttség által.

         Mivel jelenleg az alakváltásnak a MEGNYILVÁNULT-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN NINCS törvényes Megnyilvánulása, az alakváltói megnyilvánulást minden kiterjedésében ’LEZÁRNI’ és törvényesen RENDEZNI szükséges. Azért is sürgető ez, mert minden megnyilvánulása KÖZVETLEN MÓDON SÉRTI AZ ÉLETET / ÉLET-ELLENES, és mivel a Megnyilvánulásának nincs törvényes alapja, NINCS HOVÁ HAZAVEZETNI, nincs „otthona”, nincs egy olyan Létező / helyzet sem, amivel - akivel képes lenne a legkisebb mértékben is harmoniában megnyilvánulni.

       Megtévesztésre HASZNÁLJÁK mások EMLÉKEIT (megszerzett / „elhalászott” mintáit, részeit),  azokat megváltoztatják, hogy BEÉKELŐDHESSENEK MÁSOK ÚJ KEZDETÉBE. Jelenleg kifejezetten a ’gyökerek’ / Teremtési-Alapok / Élet-Alapok / Új Érzékenységek megsértésének lehetőségeit keresik (a tovább-vezetés érdekében).

 

1./

         BELSŐ MEGERŐSÍTÉS szükséges minden Élet számára az idegen beékelődés elhárítására (ez egyben JELEZZE pontosan LEGALÁBB az IRGALOM-MAGA és az érintett MEGTARTÓK számára az idegen jelenlét közeledését!!!) Az ALAP-ÁRAMLÁS Megerősítése ilyen irányban a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Hatalma és feladata. A nagy-TEREMTŐKNEK és MEGTARTÓI-Teremtőknek pedig fontos lenne Garanciákkal Megerősíteni a BEFOGADÓ-ALAPOKAT és TEREMTÉSI-ALAPOKAT.

2./

       Amíg valós az alakváltói vagy más durva sértés lehetősége, minden érintett Birodalomban és Közösségben a nagy-TEREMTŐNEK és MEGTARTÓKNAK a Közösségük Áramlásait és a Befogadásukban lévő teremtők ÉLET-ALAPJAIT és Megnyilvánult-Valója Teljességét Biztosan Megtartó MEGERŐSÍTÉSEKET is meg kell formálniuk.

 

FOLYTATÓDIK az írás a 2. részben, elérhető ITT

OmMÁÁTRé~KJ

            //omah.gportal.hu/

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!