omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. június 22 - július 12.
ÍRÁSOK - 2019. június 22 - július 12. : 20190622 - a Különlegesség YOSÁGBAN formálódó ALAP-HARMONIÁJÁRÓL 2. rész (1. rész)

20190622 - a Különlegesség YOSÁGBAN formálódó ALAP-HARMONIÁJÁRÓL 2. rész (1. rész)


Az előző írás elérhető ITT

 

2019. június 21.

 

MAGOKNAK és Érintetteknek (ajánlom többször elolvasni)

 

            Amit most érintek, az  KÜLÖNLEGES Teremtés (jelen formájában KIPRÓBÁLÓ-és-BEHANGOLÓ Különleges Megnyilvánulás)(> Szabad Szándékból és a MEGTARTÓK Megengedésével Különleges útban megnyílt teremtők vehetnek részt ebben a teremtésben, így számukra válhat Megérthetővé ennek a lényege).

            A (YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA visszaigazodott) FÖLDANYA és (a YOSÁG ’Különleges Befogadásában’ lévő) ÖNNÖN MAGJAI a FÖLDANYÁNAK néhány más YOSÁGHOZ tartozó Közösség MEGTARTÓJÁVAL és Különleges Útban már Tapasztaltabb teremtőjével együtt (a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK és mindhárom KÜLÖNLEGES Birodalom nagy-TEREMTŐJÉNEK Megerősítésében) Befogadták közvetlenül a YO-tól azt a KIPRÓBÁLÁS-és-BEHANGOLÁS céljából a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL Kiáradt YOSÁGHOZ tartozó ÚJ Befogadó-Alapot (részben Teremtési-Alapot – ez az éppen megélt Élethez tartozó Megnyilvánulási-Alap), amelybe a Különleges Megnyilvánulások Új formálódó Alapja is beillesztésre került már.

            Jelenlegi megértésem szerint ebben az Új Befogadó-Alapban (és az ebben Kipróbálás-és-Behangolás céljával már megformált Új Különleges Tér-Alapban) már azok az Összecsendülések is Berögzítésre kerültek, amelyeket a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA mostanában formált meg.

            Vannak még ’nyitott’ (EGYEZTETÉS alatt lévő) kérdések és javaslatok, amelyekről EGYETÉRTÉS nagy valószínűség szerint csakis a most már folyamatban lévő Kipróbálás Tapasztalatai alapján formálódhat meg a YO – MINDENSÉG-FORRÁSA – és a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI között.

 

            Azon YOSÁGHOZ tartozó MEGTARTÓI és egyedi teremtők, akik (az erre való alkalmasságuk mellett) Szabad Szándékukból Befogadhatták a YOSÁGHOZ tartozó most formálódó Új Befogadási-Alapot, a saját Irgalom Áramlásukból kiárasztott ’Személyes Irgalmi Kipróbáló Térrel’ (20190430 IIelérhető ITT) kapcsolódhattak hozzá ahhoz a YOSÁG számára megformált KÜLÖNLEGES IRGALMI GONDOSKODÁSI TÉRHEZ, amelyben jelenleg a YO mellett az IRGALOM-ÉLŐTÉR-SZOLGÁLAT-ÉDES (és ’megfigyelőként’ és ’tanácsadóként’ a VILÁG-MAGA) Különlegesen Közel kerül az ezen Kipróbálásba-és-Behangolásba Szabad Szándékukból bekapcsolódott teremtőkhöz > valójában folyamatos Ellenőrzésük nyilvánul meg a Kipróbálásba Bekapcsolódott teremtőkre kiterjedően.

            Az eddigi Tapasztalatok alapján az előző írás legvégén felvázolt ’Befogadási-Alap’ (Megnyilvánulási-Alap) a YOSÁGBAN (Ön)Lényeggel rendelkező teremtők YOSÁGON belüli Megnyilvánulásai számára képes biztosítani a Harmonikusan Kiteljesedő Ön-épülést.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1561046592_78.png

            Ugyanakkor (ahogyan az várható volt), jelenleg nem képes maradéktalanul biztosítani a Harmonikusan Kiteljesedő Ön-épülést:

- a KÜLÖNLEGES Birodalmakból a YOSÁGBA Befogadott teremtők számára

- és mint Megnyilvánulási-Alap nem biztosítja azt sem, hogy amikor a YOSÁG teremtője (majd később) más Birodalomba Át-Vezetésre kerül, abban a másik Birodalomban képes legyen a Harmonikusan Kiteljesítő Élethez szükséges Közelséget megtartani a YO-val.

 

Korábbi lejegyzésben érintettem (20190304elérhető ITT), fontossága miatt ide-idézem:

            „…A KÜLÖNLEGESSÉGEK (KÜLÖNLEGES Birodalmak, Különleges Megnyilvánulások) ’célja az’, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA közelebb kerülhessen a teremtettjeihez azért, hogy egymás Társává válhassanak a teremtésben [és a TEREMTETT-VALÓSÁG / teremtők ugyanezen okból közelebb kerülhessenek a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ].

            A KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások egyik legfontosabb Célja tehát az, hogy a teremtők (általában véve minden teremtő) közelebb kerülhessenek oly módon egymáshoz, hogy abban mindenki megtapasztalhassa a Szabadságot, és megnyilváníthassa Önnön-Teljességét.

            Nem véletlen az, ahogyan és amilyen formában a KÜLÖNLEGES Birodalmak megnyilvánulttá váltak / válnak.

            Nem véletlen az, hogy a SZOLGÁLAT Birodalmában a SZOLGÁLAT-MAGA mellett ’Egyenlő’ Társként van az ÉDES (természetesen e Birodalom nagy-TEREMTŐJE kizárólagosan a SZOLGÁLAT-MAGA). Oka van annak, hogy Ők így ketten megosztják egymás között a Feladatokat [BÉKESSÉG: 20180712], és van amiben együtt, van amiben pedig külön-külön nyilvánulnak meg. Amikor Együtt (vagy akár EGYKÉNT) nyilvánulnak meg, akkor is sértetlen marad mindegyikük Ön-állósága és Teljessége.

            Nem véletlen az, hogy az IRGALOM és SZOLGÁLAT Birodalma közvetlen (!) módon segítik a most formálódó új KÜLÖNLEGES Birodalom leendő nagy-TEREMTŐJÉT

- abban is, hogy Ők mint a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI hogyan Kapcsolódjanak harmonikusan egymáshoz,

- és abban is, hogyan tud majd közvetlen Kapcsolódásban megnyílni az ÁLTALÁNOS Birodalmak nagy-TEREMTŐIVEL / MEGTARTÓIVAL és egyedi teremtőivel.

 

       Ahogyan most a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI közelednek és kapcsolódnak egymáshoz, és ahogyan majd a KIPRÓBÁLÁSBA bekapcsolódott Birodalmakkal és Közösségek MEGTARTÓIVAL (és akár egyedi teremtőivel) az ÉLŐTÉR megformálja a Kapcsolódás Alapjait és Útjait, az közvetlen módon hozzájárulhat Az-Elkövetkezőben ahhoz, hogy a ’KÖZELEDÉSI-HARMONIA’ minden érintett (MINDENSÉG-FORRÁSA, nagy-TEREMTŐK, MEGTARTÓK) EGYETÉRTÉSÉVEL (legalább Alapjaiban) ’hamarosan’ Megformálttá válhasson…”

 

            Nagyon fontos: a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐINEK (1) az egymáshoz (!) és (2) az ÁLTALÁNOS Birodalmak nagy-TEREMTŐIHEZ való Közeledései nagyon fontos részei a KÖZELEDÉSI-HARMONIA jelenleg folyamatban lévő megformálásának.

            A VILÁG más ÁLTALÁNOS Birodalmak nagy-TEREMTŐIHEZ képest ’valamelyest’ Közelebb van a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐIHEZ.

          Ennek oka részben az, hogy az Irgalom-magot MAGA-A-VILÁG formálta meg [20181022elérhető ITT], és így a VILÁG-MAGA ÖNNÖN LÉNYEGÉBEN-LÉNYÉBEN van egy olyan MEGFORMÁLT Belső Út más Birodalmak nagy-TEREMTŐIHEZ, amely ebben a formájában (megformáltan!) csak Ő-Benne létezik.

         A másik ismert oka pedig az, hogy a VILÁG már korábban kinyilvánította azt a Választását a MINDENSÉG-FORRÁSA (és a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI) felé, hogy Nagyon Szoros Kapcsolódást Szándékozik megformálni a KÜLÖNLEGES Birodalmakkal és a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL is annak érdekében, hogy A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN megnyilvánuló nehézségek Elhárításában közvetlenül is részt vehessen

.            Ez a közvetlen oka annak, hogy a VILÁGBA Befogadott (SZOLGÁLAT Birodalmából és IRGALOM Birodalmából) eredő teremtők ’sokkal közelebb’ vannak az (Ön)Lényegüket tartó KÜLÖNLEGES Birodalom nagy-TEREMTŐJÉHEZ, mint a YOSÁGBA Befogadott SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők.

 

            Említettem az előző lejegyzésekben, hogy jelenleg sok ELLENŐRZÉS és ÉRTÉKELÉS keresi annak az okát, hogy a YOSÁGBA Befogadott KÜLÖNLEGES Birodalomból (a SZOLGÁLAT Birodalmából) Befogadott egyedi teremtők miért nem képesek mára Közvetlen Összekapcsolódásban / Áramlásban megnyílni az (Ön)Lényegüket tartó (Eredő) nagy-TEREMTŐJÜKKEL. Ez a nehézség mára oda vezetett, hogy a YOSÁGBA Befogadott SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők „szinte teljesen elfeledték” az Eredőjüket, és nagy nehézséget jelent ez a Saját Boldogságuk és (Ön)Lényegük Felismerésében-Megértésében. Ez a nehézség nyilvánvalóan „alapjaiban állja útját

(1) mind a Harmonikusan Kiteljesedő Életnek,

(2) mind annak, hogy megnyilvánulhassanak abban a MEGERŐSÍTŐ irányban, amellyel Befogadásra kerültek a YOSÁGBAN.

 

            Nyilvánvalóan oka van annak, hogy ez a nehézség „ennyire nyilvánvalóvá / szembeötlővé” vált. Pontosan ráirányította ez a nehézség a figyelmet

(1) a YOSÁGON belüli Közösségi Áramlások széttöredezésére (amelynek következtében a YOSÁG teremtői az egymáshoz közeledés helyett olyan távolra kerültek, mintha nem is egy Birodalomhoz tartoznának),

(2) másfelől pedig arra az ÚJ HELYZETRE, hogy ha a Birodalmak (vagy a Birodalmakon belüli Közösségek) Az-Elkövetkezőkben egymáshoz Közelednek, és utat nyitnak arra, hogy a teremtőik Befogadásra kerülhessenek más Birodalomba (Közösségbe), akkor ’meg kell formálni ennek az útját’.

 

Meg kell formálni

azt a SZOROS (!) Belső Összekapcsolódást

az egyedi teremtő és az Eredő Birodalma nagy-TEREMTŐJE között,

amely képes azt ’Garantálni’, hogy

(1)

az egyedi teremtő folyamatos / megszakíthatatlan Szoros Belső Összekapcsolódást tartson az Eredő Birodalma nagy-TEREMTŐJÉVEL

[mivel az (Ön)Lényegét megformáló és megtartó Birodalom ALAP-ÁRAMLÁSA a MEGHATÁROZÓ (Megváltoztathatatlan) alapja a teremtő minden Harmonikus Ön-Épülésének >>> ettől még az ÚjraTeremtés sem szakíthatja el!)

(2)

másfelől hogy ez az Eredő Birodalomhoz való Szorosabb Belső Összekapcsolódás olyan formában nyilvánuljon meg,

hogy az egy másik Birodalomba való Befogadottság Tartamában ne legyen zavaró a teremtő Életében,

és ne legyen zavaró (akár befolyásoló vagy különös módon ható) a Befogadó másik Birodalom (vagy bármely más teremtő) teremtéseire sem.

 

           A VILÁG-MAGA már több nagyobb Teremtő-Szakasz óta keresi és formálja annak a Lehetőségét, hogyan tudná ’Garantálni’ a VILGÁBA Befogadott KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők számára a Harmonikus és maradéktalanul Kiteljesítő Életet [hiszen ez (1) nem csupán az érintett egyedi teremtők ’érdeke’, (2) hanem a VILÁG számára is fontos, hogy e teremtők ’képesek legyenek beteljesíteni a felvállalásaikat’]. Az ehhez kapcsolódó VILÁGI Tapasztalatokat már érintettem egy korábbi lejegyzésben. Ezeket a tapasztalatait a VILÁG-MAGA most szintén a YO elé tárta.

            20190529 (elérhető ITT). „…Jelenleg mind a VILÁGBAN, mind a YOSÁGBAN olyan Változtatásokat hajt végre a nagy-TEREMTŐ, amelyek jelentősen átformálják a ’középső-test’ (Lélek és Műhely) Alap-Mintáját. E kettő Birodalom nagy-TEREMTŐJE nem egymásra figyelemmel végzi ezeket a Változtatásokat, hanem közvetlenül a formálódó KÖZELEDÉSI-HARMONIA már megformált Elveire és Ajánlásaira figyelemmel teszi (1) bizonyos értelemben Tartósabbá és (2) Rugalmasabban átformálhatóvá / megváltoztathatóvá e ’középső testet’.

         A Lélek a VILÁGBAN ezt követően közvetlenebb / teljesebb utat nyit az (Ön)Lényeg számára a VILÁGI teremtésben (a ’középső’ és ’harmadik’ testre kiterjedően is).

        Korábban említettem, hogy a Lélek a legtöbbször egy teljesen új-tiszta-tér a teremtőkben, amelyben ’tiszta-üres-lappal’ indul el a teremtő az Életben. Eddig a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtők számára a VILÁG-MAGA gyakran egy más megnyilvánulású Lélekben nyitott utat (korábbi írásokban ’mester’-Léleknek neveztem), amelyben habár új úton indult el a teremtő, mégis egy meghatározott tartalmú ’Megtartott Tudás’ volt Berögzítve a lényében. Ez azt volt hivatott biztosítani, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalomban (más Birodalomban!) (Ön)Lényeggel rendelkező teremtő a VILÁGBA Befogadottsága tartamában is képessé váljon az (Ön)Lényegét tartó nagy-TEREMTŐJÉVEL a természetes vagy akár kellően Szoros Belső Összekapcsolódást megtartani, és így képes legyen a VILÁGBAN az ilyen teremtő a (’távolabb lévő’) saját (Ön)Lényegével is jelen lenni.

        Mára a VILÁGBAN legalább három fő formája is van a Léleknek.

          (A) Van az a Lélek-forma, amely elsődlegesen a VILÁGBAN (Ön)Lényeggel rendelkező teremtők ’középső / második teste’. Mivel a VILÁG-MAGA erőteljesen (ÉLETE nagy kiterjedésével) megnyílt a KÜLÖNLEGES Teremtésben, a VILÁG-MAGA minden (ÖN)Lényegileg hozzá tartozó teremtője ’második testében’ megnyithatóvá teszi a Különleges Teremtés felvállalását.

      Egyfelől a FÖLD-Világában ez az egyik Meghatározó oka annak, hogy a FÖLDANYA által Befogadott teremtőknek Életük valamely meghatározott részében meg kell nyílniuk valamilyen Különleges Teremtésben akkor, ha Életüket e Közösségben folytatni szeretnék --- másfelől a ’Föld’ A-LÉTEZÉS olyan ’Pontjából’ Kiáradva megformálódott Közösség, amely ’Pontból’ a MINDENSÉG-FORRÁSA minden KÜLÖNLEGES Teremtést elindít, és ezért a ’Föld’ minden teremtője számára megnyitható valamilyen Különleges Megtapasztalás.

       A ’Föld’ a FÖLDANYA Eredő (ÖN)Lényege szerint nem a VILÁGHOZ tartozó Közösség, csupán a VILÁG Különleges Befogadásában van. Közvetlenül nem is KÜLÖNLEGES Birodalom a ’Föld’ Eredője, hanem egy másik ÁLTALÁNOS Birodalom (a YOSÁG). Mivel a FÖLDANYA közvetlenül mégis rendelkezik ’Különleges’ Eredővel is (az Eredő Kiáradása okán!), a VILÁG a FÖLDANYA által Befogadásra kerülő teremtőkben jellemzően a ’középső test’ azon formáját Adja át, amelyet a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtők számára nyit meg (B).

     (B) A Lélek e második fajtája nagyon Szoros Közvetlen Belső Összekapcsolódást nyit meg az (Ön)Lényegi nagy-TEREMTŐVEL és a VILÁGGAL-MAGÁVAL és a Befogadó Közösség MEGTARTÓJÁVAL. Az ilyen Lélekkel rendelkező teremtőben nagyon gyorsan nagyon Szorossá épül az Összekapcsolódás a saját (Ön)Lényeggel [20181114elérhető ITT], az (Ön)Lényeg ’vezetése’ immár nagyon közvetlenné válhat minden Megnyilvánulásban. Mivel a KÜLÖNLEGES Birodalmakban (Ön)Lényeggel rendelkező teremtőkben mára Garanciák védik azt, hogy csak olyan Ön-Épülésben és MEGERŐSÍTÉSBEN nyilvánulhassanak meg, amely (1) A-LÉTEZÉS-Egésze és (2) az adott Közösség Harmoniájának, valamint (3) Önnön Létezésük-és-Életük Harmoniájának is maradéktalanul megfelelő, ezért ’nyitja’ / nyithatja ma már a VILÁG-MAGA ennyire közvetlenné a KÜLÖNLEGES Birodalomban (Ön)Lényeggel rendelkező teremtő Megnyilvánulását a VILÁGBAN.

       Az ilyen Lélekkel rendelkező teremtő meghatározott tartamonként ÉRTÉKELI a Lélekben berögzült Tapasztalatait a MEGTARTÓIVAL, és ilyenkor a Megtartott Tapasztalat és más Feljegyzés közvetlenül (!) átvezetésre (berögzítésre!) kerül a teremtő (Ön)Lényegébe. Korábban erre általában csak akkor nyílt törvényes út, amikor a teremtő végleg Lezárta a VILÁGBAN való Jelenlétét.

        Az ilyen Lélekkel rendelkező teremtő számára fontos okból a VILÁG-MAGA törvényes utat nyithat ahhoz, hogy a Lélekben megformálódó Tapasztalat akár azonnal és folyamatosan átvezetésre kerülhessen a teremtő (Ön)lényegébe [a Tapasztalat azonnal berögzüljön az (Ön)Lényegben is, ne csupán a Lélekben és ’harmadik testben’]. Erre ezelőtt a VILÁGBAN csak a Szakrális Megállapodással rendelkező teremtőkben kerülhetett sor [elsődlegesen azért, hogy egy esetleges Kiszakítás útján való Élet-Lezárás során is megmaradjon a teremtő (Ön)Lényegében a VILÁGBAN felépült Tapasztalat].

       (C) A Lélek harmadik fajtája az, amelyet a VILÁG a más ÁLTALÁNOS Birodalmakból VILÁGBA Befogadott olyan teremtőinek ad át, akik még nem nyíltak meg kiterjedtebben valamilyen Különleges Megtapasztalásban. E Lélekben a teremtő pontosan meghatározott tartamonként ÉRTÉKELÉST végez a MEGTARTÓIVAL, és ekkor (1) az addigi Megtapasztalásait minden érintett MEGTARTÓJA Jelenlétében átvezetheti az (Ön)Lényegébe, és (2) új Összecsendülést formálhatnak meg arról, hogy milyen irányban Szándékozik tovább Tapasztalni a VILÁGBAN.

      Jelenlegi megértésem szerint a VILÁG-MAGA a Lélek ezen megnyitható különböző útjait / kiterjedéseit közvetlenül azon Ajánlásokra figyelemmel formálta meg, amelyeket a MINDENSÉG-FORRÁSA Adott át a nagy-TEREMTŐKNEK a KÖZELEDÉSI-HARMONIA megformálását megnyitó EGYEZTETÉSEK legelején.

      A FÖLD-Világába Befogadott egyedi teremtőkben a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtőknek, valamint a YOSÁGBÓL Befogadott és Különleges Megtapasztalásban már kiterjedtebben megnyílt teremtőknek a (B) pontban említett Lélek van ma már a most formálódó Új Testükben, míg a YOSÁGBÓL eredő és Különleges útban még nem megnyílt teremtők a (C) pontban említett Lélekben Tapasztalnak az Új Testükben mindaddig, amíg Lezárásra kerül a VILÁGI Jelenlétük.

 

        Említettem, hogy a YOSÁGBAN a KÜLÖNLEGES Utakban kiterjedtebben is megnyílt teremtők elkezdték (ma még Kipróbálás jellegben) a ’középső test’ (a Műhely) átalakítását.

      A Műhelyből mára eltávolításra került a legtöbb teremtőben néhány olyan korábbi „Berögzítettség”, amely a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE szerint összeegyeztethetetlen volt a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁVAL. Mára ’rugalmasabbá’ vált emiatt minden teremtő Műhelye, és egyetlen olyan teremtő sincs immár a YOSÁGBAN, akinek a teremtő-lénye „egy szűken meghatározott irányba” lenne berögzítve.

      Minden YOSÁGBA Befogadott teremtő Műhelyében ’kitágításra’ került a Lehetőség szintjén a Megtapasztalhatóság annak a Közösségnek a TELJES (!) ÖN-JELLEGÉRE, amelynek Befogadásában a teremtő Él.

     Erre figyelemmel akinél az szükséges, a YO-MAGA Egyeztetéseket nyitott meg a teremtőkkel a Megtapasztalhatósági Irány és Kiterjedés Megváltoztatására / pontosítása érdekében. Korábban említettem, hogy a KISEBB Lezárás előtt jellemzően nem lehetséges még Teljesen Új Irány megnyitása, ugyanis a KISEBB Lezárás elsődleges Célja az, hogy a teremtők visszaigazodjanak a Természetes Ön-Minőségükbe / harmoniájukba [20190327elérhető ITT]. Teljesen Új Irány Meghatározása jelenleg azon teremtők számára lehetséges, akiknek „megsemmisült” az a „Közössége” (Megnyílt Megtapasztalása), amelyben elindultak. Rugalmasabban Változtathatnak a Megnyilvánulási irányukon jelenleg azon YOSÁGBA Befogadott teremtők, akik törvényesen megnyíltak már valamilyen Különleges Teremtésben…”

 

(2019. június 21.)

            Jelenleg több útja is Kipróbálás alatt van a YOSÁGBAN annak, hogyan lehetne Garantálni a YOSÁGBA Befogadott KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtőkben a minden érintett számára Harmoniát biztosító Szoros Belső Összekapcsolódást az (Ön)Lényegi nagy-TEREMTŐVEL:

(1)   vannak olyan (MEGTARTÓI és egyedi) teremtők, akiknek a most Kipróbálás-és-Behangolás céljával Befogadott Új Befogadó-Alapban az Irgalom Áramláson belül kerül megformálásra egy ’Belsőbb Áramlás’ az (Ön)Lényeget megtartó Birodalom nagy-TEREMTŐJÉHEZ [SZOLGÁLAT-MAGA, ÉDES, IRGALOM]. Ebben az írásban Eredő-Áramlásnak’ nevezem ezt az újonnan megformálásra került Belső Áramlást, amely a teremtőt az (Ön)Lényegét megformáló ’Eredő’ Birodalmának nagy-TEREMTŐJÉHEZ kapcsolja immár megszakíthatatlanul.

(2)   Vannak olyan teremtők, akiknek az Új Befogadó-Alapjában az IRGALOM-és-ÉLŐTÉR egy újabb önálló Belső Áramlásként formáltak meg az Eredő-Áramlást. ’Szerkezetében’ ez valamelyest hasonló a YOSÁGON belüli ’Yo’ Áramláshoz.

       A ’Yo’ Áramlásról említettem, hogy mára a YOSÁGBA Befogadott teremtők számára ahhoz nyit törvényes utat, hogy a YOSÁGON belül (csak a YOSÁGON belül!) egymással Szorosabb Kapcsolódást nyithassanak az ÁLTALÁNOS megtapasztalásaikban. A YO ezen a ’Yo’ Áramláson keresztül közelebb kerülhet a teremtőihez (ha erre Összecsendülés formálódik meg közöttük), erre figyelemmel egy kissé másként is (teljesebben) Gondozhatja ezeket a teremtőket, a Tudatosítás ’speciálisabb’ útjait is megnyithatják stb. A YO ugyancsak ezen a Saját Áramlásán keresztül (még nem Különleges jelleggel!) Közelebb kerülhet a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ is (hiszen a MINDENSÉG-FORRÁSA az Ő ’szülője’).

       Ugyanakkor ez a ’Yo’ áramlás ma még nem alkalmas arra, hogy a YO akkor is Szorosabb Kapcsolódást élhessen meg a saját teremtőivel, ha azok más Birodalom Befogadásába (például a VILÁG Különleges Gondoskodásába) kerülnek.

        A ’Yo’ Áramlás ugyanakkor Alapjaiban alkalmas (lehet) arra, hogy majd később (egy kiteljesítés után) a YO és a másik érintett Birodalom  nagy-TEREMTŐJÉNEK EGYETÉRTÉSÉRE alapulóan ’tovább-vezethető’ legyen a másik Birodalom Befogadó-Alapjában az ezen másik Birodalomban megformálásra kerülő Középső és Harmadik testbe is.

       Egy ilyen Szabályozás és Áramlás Biztosíthatja azt, hogy a YOSÁGBÓL egy másik Birodalomba Át-Igazodott egyedi teremtő ne távolodhasson el a saját (Ön)Lényegétől, és Biztos Megtartottságban maradhasson az Élete (annak minden új kiterjedése is) az (Ön)Lényegét tartó nagy-TEREMTŐ (azaz a YO) által.

      Fontos Garanciákkal biztosítani azt, hogy az ilyen ’tovább-vezetett’ (Eredő Birodalomhoz tartozó) Belső Áramlás egyik Birodalom számára se eredményezhessen „beavatkozást” vagy más különös hatást, csak-és-kizárólag azt a célt szolgálhassa, hogy a teremtő a saját Eredő Birodalmától valamelyest eltávolodva is képes legyen a HARMONIKUSAN KITELJESEDŐ Életre. A Harmonikusan Kiteljesedő Élet ebben az esetben is azt jelenti, hogy a teremtő Élete Harmoniában van

-  a Saját (Ön)Lényegébe Berögzített Meghatározókkal / Összecsendülésekkel (ez magától értetődően azt is jelenti, hogy az őt Életre Befogadott Eredő Birodalma ALAP-ÁRAMLÁSÁBA Berögzített MEGHATÁROZÓKKAL, így a Birodalom Eredő ÖN-JELLEGÉVEL is!)

-  és Harmoniában van a teremtőt Életre Befogadott másik Birodalom (és abban Közösség) saját MEGHATÁROZÓIVAL / HARMONIÁJÁVAL is.

 

        A FÖLD-Világában jelenleg a FÖLDANYA ÖNNÖN MAGJAI között is vannak olyanok, akikben ’megformáltan’ ott van az a nehézség, hogy szinte elérhetetlen a számukra a saját (Ön)Lényegük és az Eredő nagy-TEREMTŐJÜK (SZOLGÁLAT-MAGA, ÉDES). Az Életük olyan, mintha Bezáródottságban élnének, és habár jellemzően „okosak” és Életük egyes kiterjedéseiben tudatosak is, nem tudatosak abban, hogy kik ők / honnan erednek, és mi a valódi lényege és célja az életüknek.

      A FÖLDANYA minden ilyen MAGJÁNAK Átadta a YOSÁGHOZ tartozó Új Befogadó-Alapot, és közvetlenül hozzásegítette őket annak Befogadásához. Az ő lényükben is Kipróbálás-és-Behangolás alatt van az, hogy melyik Belső Áramlás képes a Természetes Tudatosságukhoz és Ön-Tudatukhoz a legteljesebben visszaigazítani őket. A SZOLGÁLAT-MAGA és ÉDES most mind az Irgalom Áramláson belül megformált ’Eredő-Birodalomhoz-Szorosabban-Összekapcsoló’ Belső Áramláson, mind az ÉLŐTÉR-és-IRGALOM által Kipróbálás jellegben megformált ugyanilyen önálló Áramláson át ’Fokozottabban Gondoskodnak’ a Birodalmukból eredő teremtőikről (mind a ’Földön’, mind a YOSÁG néhány más Közösségében).

        Az Irgalom Áramláson belül megformálásra kerülő ’Eredő-Birodalomhoz-Szorosabban-Összekapcsoló’ Belső Áramlás [Eredő-Áramlás] kezdetben talán hasznosabb lehet azért, mert így az ezen Áramláson át az Eredő nagy-TEREMTŐTŐL a másik Birodalomba Befogadott egyedi teremtőhöz érkező Gondoskodás / Megerősítés folyamatos IRGALOM-MAGA általi Ellenőrzésben is van. Ez jelenleg egy Garancia arra, hogy ez a Gondoskodás minden esetben maradéktalanul illeszkedjen A-LÉTEZÉS-EGÉSZE HARMONIÁJÁBA (így minden érintett nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓ / egyedi teremtő Önnön Harmoniájának pontosan megfeleljen). Kezdetben talán hasznosabb lehet a másik Birodalomba Befogadott egyedi teremtő és az ő (Ön)Lényegét tartó Birodalom nagy-TEREMTŐJE között ilyen módon biztosítani a folyamatos és megszakíthatatlan Szorosabb Belső Összekapcsolódást

        Talán addig lehet ez célszerű, amíg az érintett nagy-TEREMTŐK még tapasztalatlanabbak a Különleges Teremtésekben és az egymáshoz való Közeledésekben, és emiatt „bizalmatlanabbak” egymás felé. A „bizalmatlanság” vagy „bizonytalanság” ma még teljesen érthető, mivel eddig nagyon sok teremtő sértő szándékkal irányult és közeledett mások felé, és ez olyan súlyos következményekkel is járhatott, hogy az ebből eredő Közösségi Áramlások széttöredezése akár egész Közösségek elpusztulásához is vezetett.

         Amíg tehát nincs kellő Tapasztalata a nagy-TEREMTŐKNEK és MEGTARTÓKNAK a más Birodalomból Befogadott teremtők Életének Harmoniában megtartásáról, amíg még formálódnak az ilyen Befogadások / Élet-Megtartások Szabályai, talán célszerűbb, ha az egyedi teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN az Élet Áramlása mellé befont Irgalom Áramláson belül kerül megformálásra egy Belsőbb Áramlás, amely az Eredő Birodalmához való Szorosabb Közvetlen Összekapcsolódását biztosítja a teremtőnek.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1561550190_58.jpg

            Fontos:

- az Élet Áramlás (ahogyan az ALAP-ÁRAMLÁS egésze) az egyedi teremtőt közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL kapcsolja össze elszakíthatatlanul. A MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL ezen keresztül érkezik folyamatosan a ’megvalósító-erő’ a teremtő által megnyitott ön-épüléshez / megnyilvánuláshoz.

- Az Irgalom Áramlás is ’lényegében’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ kapcsolja a teremtőt, és ezen át is érkezhet ’megvalósító-erő’, ha az valamilyen fontos okból szükséges (és/vagy azt a teremtő vagy más MEGTARTÓJA Kéri). Ma még az Irgalom Áramláson át jellemzően Megerősítések érkeznek, és az (Ön)Lényeg számára sokszor csak ez az út járható a saját Középső vagy Harmadik testéhez akkor, ha azon Ön-Kiterjedéseiben valamilyen súlyosabb Bezáródás vagy más elakadás akadályozza a ’közvetlen Jelenlétét’.

- Az Eredő-Áramlás minden teremtőt immár megszakíthatatlanul az (Ön)Lényegét megformáló Birodalom nagy-TEREMTŐJÉVEL kapcsolja össze ’szorosabban’.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1561189920_64.png

(KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő YOSÁGBA Befogadott teremtő ALAP-ÁRAMLÁSA)

 

        Arra már van Tapasztalat a FÖLD-Világában is, hogy az Irgalom Áramláson belül ’Belsőbb Áramlás’ kerülhet megformálásra. Az IRGALOM Megnyilvánulásának Fő Iránya ugyanis az, hogy olyan teremtők között is megformálhat KÖZELEDÉSEKET (akár csak egyszeri alkalomra rövid tartamra, akár hosszabb tartamra!), akik között más törvényes útja addig még nem nyílt meg a Közeledésnek.

       Egyre gyakoribb az, hogy amikor a MEGTARTÓI-Teremtők és Különleges útban megnyílt egyedi teremtők Kipróbálnak valamilyen részben már megformált Új Harmoniát, ahhoz ma már ’Különleges Gondoskodási Tér’ Kiárasztását kérik a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL, és abban ’olyan közel kerülhetnek egymáshoz’ a közvetlenül érintett MEGTARTÓK és nagy-TEREMTŐK, amely Közelségben AZONNALIVÁ válhatnak az EGYEZTETÉSEK és a Kipróbálás során megformált Tapasztalatok egymással megosztása és ELLENŐRZÉSE is. Ez mára nagyon felgyorsíthatja a Kipróbáló-Behangoló Különleges (!) Megtapasztalásokat, hamarabb ’megszülethet’ a Megnyilvánulás végleges (az akkor meglévő EGYETÉRTÉSEKEN alapuló) Harmoniája > és akár azonnal elkezdődhet a Megnyilvánulás. Ez nagyon fontos ÚJ LEHETŐSÉG a KÜLÖNLEGES Teremtések számára, hiszen például a SZOLGÁLAT kifejezetten arra irányul, hogy a meglévő nehézségek és fenyegető veszélyek a lehető leghamarabb és teljes egészében Elháríthatóvá váljanak. Súlyosabb nehézségek estén fontos, hogy az ÁTVILÁGÍTÁSOK, ELLENŐRZÉSEK, ÉRTÉKELÉSEK a lehető leghamarabb elkezdődjenek, és a legsürgetőbb (az Életet közvetlenül is rontó vagy veszélyeztető) nehézségek akár azonnal megszüntethetők legyenek. Mára ehhez a VILÁGBAN és a YOSÁGBAN is ’Azonnal Megformálódhat Különleges IRGALMI Gondoskodási Tér’, és MAGA-az-IRGALOM és/vagy az érintett MEGTARTÓK bármelyike jelezheti a Hozzákapcsolódás Lehetőségét az ELLENŐRZÉSHEZ / ÉRTÉKELÉSHEZ stb mindazon egyedi teremtőknek, akik ’helyzetük’ és/vagy ’tudásuk, tapasztalatuk’ okán résztvevőivé válhatnak a nehéz helyzetek Elhárításának (vagy más folyamatban lévő Egyeztetéshez a Saját Tapasztalataik alapján bekapcsolódhatnak).

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!