omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. június 22 - július 12.
ÍRÁSOK - 2019. június 22 - július 12. : 20190712 - ÉRINTETTEKNEK - Új Tér, Új Áramlások (3. rész)

20190712 - ÉRINTETTEKNEK - Új Tér, Új Áramlások (3. rész)


Az írás 2. része elérhető ITT

 

20190620 (elérhető ITT):

„… a YO

elkezdte a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL Együtt Meghatározni (és már részben Megformálni is!)

a YO azon Különleges Belső ÖN-Kiterjedését,

amely ALAPJÁVÁ VÁLIK minden YOSÁGOT érintő / YOSÁGHOZ tartozó KÜLÖNLEGES MEGTAPASZTALÁSNAK.

 

        (…) Jelenlegi megértésem szerint [a VILÁGHOZ hasonlóan] a YO is egy ’belsőbb kertként’ / ’belsőbb szobaként’ tekint a teremtők (így ÖNNÖN-LÉNYE) Különleges Ön-Épülésére.

        Mivel meghozta azt a RENDELKEZÉST, hogy immár minden Befogadásában lévő teremtő számára Megnyithatóvá teszi a Különleges Ön-Épülést, hamarosan megformálásra kerül az a ’tér-alap’, amelyet a YO ezt követően minden Befogadásában lévő teremtő YOSÁGHOZ tartozó (Ön)lényegébe vagy (KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők esetében) a YOSÁGBA Befogadó Alapban elhelyez.

       Ez minden teremtő esetében azt jelenti, hogy egy új ’Belsőbb Tér’ nyílik majd meg a teremtőkben (először csak LEHETŐSÉGKÉNT!).

 

(1)

Ahogyan most a YO Együtt a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL és a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐIVEL formálja a YOSÁGHOZ tartozó KÜLÖNLEGESSÉG ALAP-HARMONIÁJÁT,

(2)

azzal párhuzamosan

a MINDENSÉG-FORRÁSA Együtt az IRGALOMMAL-és-ÉLŐTÉRREL

formálják azt az egyedi teremtőkhöz (és MEGTARTÓKHOZ) tartozó ’Új Belső Teret-Kiterjedést’,

amely a YOSÁGBA Befogadott teremtők Életében a YOSÁGHOZ tartozó (!) KÜLÖNLEGES Ön-épülés számára megnyílhat.

A Különleges Teremtés Megnyithatósága tehát együtt jár azzal,

hogy a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL [a YOSÁGHOZ tartozóan!] ’Kiárad’ egy Új ’Tér’ / ’Kiterjedés’,

amelyet majd a YO ’AD ÁT’ közvetlenül a Befogadásában lévő minden teremtőnek.

 

Ez azt is jelenti,

hogy ez az Új Kiáradt (a Különleges ön-épülésre szánt) Tér a YO RENDELKEZÉSÉBE kerül,

a YO a KÖZVETLENÜL FELELŐS ezen Új (Belsőbb) Tér / Terek rendben-megtartásáért.

Ahogyan az egyedi teremtők egyre tudatosabbá válnak a Különleges Megnyilvánulásaikban is,

maguk az egyedi teremtők egyre nagyobb Felelősséget vonnak magukhoz e Belső Különleges Ön-Kiterjedésük Rendben-Harmoniában megtartásához kapcsolódóan is.

 

         Jelenlegi megértésem szerint a YOSÁGBA Befogadott KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtőkben a Különleges Tudatosodás számára Átadásra kerülő ’Új Belső Tér’ azonnal megnyitásra is kerül, és a teremtő (Ön)Lényegében már megnyílt azon irányokban azonnal elkezdődik a Közvetlen MEGTARTÓVAL együtt a Különleges Ön-épülés, amelyek a teremtőt Befogadott Közösségben már megnyitható Különleges Megtapasztalások. Erről jelenleg a YO és a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI EGYETÉRTÉST formáltak meg arra alapozva, hogy minden YOSÁGBA Befogadott KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtő (Ön)Lényege ilyen ’Hivatalos Kérést’ terjesztett a YO elé.

       Hasonló kérést előterjeszthetnek a YO elé a YOSÁGBAN (Ön)Lényeggel rendelkező és már korábban valamilyen Különleges Ön-épülést kipróbálás jellegben megnyitott teremtők is. Ha az (Ön)Lényeg ezt kéri, az ilyen teremtők lényében is azonnal megnyitásra kerül a behelyezett Új ’Belső Tér’, és az (Ön)Lényeg által választott irányban azonnal elkezdődhet a Különleges Ön-épülés együtt a Közvetlen MEGTARTÓVAL.

             Jelenlegi megértésem szerint vannak olyan MEGTARTÓI-Teremtők (ilyen a FÖLDANYA is) és a YOSÁG Befogadásában vagy Különleges Befogadásában lévő Különleges Útban már Tapasztaltabb egyedi teremtők, akik jelenleg ’Nagyon Szoros Belső Összekapcsolódásban’ az IRGALOM-MAGA-és-ÉLŐTÉR-és-MINDENSÉG-FORRÁSA, továbbá a SZOLGÁLAT-MAGA és-ÉDES Megerősített megtartásában [valójában  egy e célból megformált YOSÁGHOZ tartozó KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSI TÉRBEN’elkezdték KIPRÓBÁLNI és BEHANGOLNI ’ a teremtőkben majd megnyitható ’Különleges Belső Teret’ >>> számukra a YO ÁTADJA az újonnan megformálásra került (Kipróbálásra a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL KiárasztottÚj (YOSÁGHOZ tartozó) Különleges-Tér-Alapot.

          Az érintett MEGTARTÓK és egyedi teremtők Együtt a YO-val azonnal Megnyitják az Új HARMONIÁJÚ Különleges Ön-Épülést, és ekkor a Tapasztalatok alapján még pontosodhat / megváltozhat a Különleges Belső Tér ’szerkezete’ vagy ’alap-harmoniája’.

        Maga a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA is e Kipróbálások során közvetlenül ELLENŐRZI azt, hogy

  • ’képes-e’ ez az Új Különleges Belső Tér mindazon irányokban megnyílni és kiterjedni, amelyekre MAGA-A-YO ezt a Különleges Ön-épülést ’szánja’, kellően Rugalmas-e, kellően Tartós-e,
  • illetve szükséges-e további Garancia vagy más Megerősítés ahhoz, hogy ez az Új Belső Tér kellően Biztos Megnyilvánulású legyen mind a Különleges Teremtésekkel még csak ismerkedő teremtőkben, mind pedig azokban, akik a megtapasztalható legteljesebb Szorosságban nyílnak meg a MEGTARTÓIKKAL.

 

2019. július 13.

        A YO Kipróbálás-és-Behangolás jelleggel (1) a SZOLGÁLAT Birodalmából Befogadott teremtőiben, valamint (2) a YOSÁGBAN (Ön)Lényeggel rendelkező és korábban (!) már Különleges Útban megnyílt teremtőkben (ez eddig leginkább a Szolgálat volt) ’elhelyezte-és-megnyitotta’ a Különleges Belső Tér Új Megnyilvánulási-Alapját, és ehhez tartozóan megformálta [ma még Együtt az IRGALOMMAL és ÉLŐTÉRREL] a Különleges Belső Áramlásokat.

        Ez azt is jelenti, hogy MAGÁBAN-A-YOBAN legalább a Meghatározó-Alap-jellegeiben is megformálásra került az Új Különleges Belső Tér Új Alapja és Szerkezete, és jelenleg a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL és a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL (valamint a Küönleges utakban megnyílt egyedi teremtőkkel!) ELLENŐRZIK ezt az ’új rendszert.

        Jelenlegi megértésem szerint (a YOSÁGHOZ tartozó) Új Különleges Belső Tér ’előremutatóan’ úgy került megformálásra, hogy abból önálló közvetlen belső út nyílhasson minden KÜLÖNLEGES Birodalomhoz (majd az ÉLŐTÉRHEZ is, ha önálló Birodalommá válik), és ÚJDONSÁGKÉNT (!) figyelemmel a ’Kötő’-Szorossághoz kapcsolódó Ajánlásokra,  MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ is megformálásra kerülhet egy közvetlen belső (Különleges) út.

 

          Ez azt is jelenti, hogy a YOSÁG Befogadásában lévő és korábban (!) Különleges útban már megnyílt teremtők (Ön)Lényegében (ha a YOSÁGBÓL erednek) vagy a YOSÁGHOZ tartozó Befogadó-Alapban (ha KÜLÖNLEGES Birodalomból erednek) a YO-IRGALOM-ÉLŐTÉR nagyjából mára elhelyezték a YOSÁGHOZ tartozó Új Különleges Tér Megnyilvánulási-Alapját [és ez bennük mára nagyjából megnyílt állapotba is kerül(t), egy ’alap-állapotban működik’ >>> az Eredő-nagy-TEREMTŐ közvetlen segítségével egy alap-állapotba felépült a Kipróbálás-és-Behangolás érdekében >>> jellemzően azon Különleges Irányokban nyílt meg és épül mára, amely Különleges Irányok az érintett teremtő (Ön)Lényegében korábban már megnyitásra kerültek]. Jelenlegi megértésem szerint a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő minden egyedi teremtő (Ön)Lényegében mára megnyitásra került a Közösségi-Irgalmi út is, így bármely SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtő számára megnyitható ma már a Közösségi-Irgalmi teremtés annak a nagy-TEREMTŐNEK / Közvetlen MEGTARTÓNAK az EGYETÉRTÉSÉVEL, amelynek a Közösségében Életre Befogadással rendelkezik [akár ÁLTALÁNOS Befogadás útján, akár KÜLÖNLEGES Befogadás útján].

 

         Az Eredő-Áramlás a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtő és a SZOLGÁLAT-MAGA / ÉDES között nyit ma már megszakíthatatlan [ÁLTALÁNOS jellegű] Áramlást. Az Eredő-Áramlás nem Különleges áramlás a teremtőkben, hanem az ÁLTALÁNOS megnyilvánulás része.

        Ezért az Eredő-Áramlás nem a teremtők Különleges Belső Teréhez kapcsolódik, hanem az ÁLTALÁNOS (vagy Különleges) Befogadó-Alapban kapcsolódik be a testekhez.

         Amikor azonban majd később a teremtő akár az Eredő-nagy-TEREMTŐJÉVEL, akár más (például KÜLÖNLEGES) nagy-TEREMTŐVEL vagy a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL ’Kötő’-Szorosságot formál meg, az ilyen Összekapcsolódás csakis a Különleges Belső Tereken át lehetséges.

 

      E jelzett Változás azt jelenti, hogy

  • a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő (YOSÁGBA Befogadott) teremtő ma már az Eredő-nagy-TEREMŐJÉVEL (1) ÁLTALÁNOS úton az Eredő-Áramlásán is folyamatos összekapcsolódásban van, és (2) a YOSÁGHOZ tartozó Új Különleges Belső Úton is közvetlenné vált / válhat ismét az összekapcsolódás,
  • a YOSÁGBAN (Ön)Lényeggel rendelkező VILÁG Befogadásában élő teremtő (1) a YO-val az Eredő-Áramlásban is Közvetlen Összekapcsolódásban van (ez az Eredő-nagy-TEREMTŐ Közvetlen Gondoskodásához utat nyitó új áramlás sok teremtőben még most épül), és (2) az Új Különleges Belső utakon is közvetlenné nyílhat mára az összekapcsolódásuk a YO-val.

 

         Ezek a Változások jelenleg minden érintett teremtőben még közvetlen IRGALMI Megerősítésben (Gondoskodásban) is vannak [ennek oka közvetlenül a Kipróbáló-Behangoló jellegű megnyilvánulás, illetve  az Új Harmoniák megformálása és kezdeti Gondozása mára az IRGALMI teremtések közé tartozik].

 

            Említettem többször is, hogy a YO már most [a KISEBB Lezárásra való felkészülés során is!] nagyon nagy hangsúlyt helyez AZ-ELKÖVETKEZŐ Fontolgatására. Habár a KISEBB Lezárásra való felkészülés során a Megnyilvánulás Fő Iránya az, hogy minden teremtő visszaigazodjon az Eredendően meghatározott Ön-Jellegébe (a valósan megformált Összecsendülései által meghatározott teremtő-útra), már most minden teremtőjét arra kéri aYO, hogy Fontolgassa azt is, hogy a KISEBB Lezárást követően milyen új irányokat szeretne megnyitni az Életében.

            Mivel a KÜLÖNLEGES Teremtések közül az Új Harmoniák megformálása kifejezetten az IRGALOMHOZ tartozik a YO Ajánlja, hogy a Különleges Utakban már megnyílt teremtői Komolyan Fontolgassák a ma Közösségi-Irgalmi Teremtésként jelölt Különleges Út Megnyitását [20190411elérhető ITT]. Ha képesek erre Biztos Szándékot megformálni, azt mihamarabb nyilvánítsák ki, hogy erről Összecsendülést formálhassanak meg a YO-val és a Közvetlen MEGTARTÓVAL (például a FÖLDANYÁVAL). >>> CSAK-EGYÜTT-LEHETSÉGES: 20190103 - elérhető ITT

 

          Egy lehetséges Új KÜLÖNLEGESSÉGI-HARMONIA (a teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN)(újdonság benne a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ való közvetlen kapcsolódás lehetősége -ez a FÖLDI-Világi Különleges Belső Terekben is megnyithatóvá válik hamarosan!): 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1563051051_03.png

 

        Megnyitott Különleges Belső Terekkel / Áramlásokkal:

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1563052153_24.png

 

 

         20190622-i írás 3. részében (elérhető ITT):

        "...A FÖLDANYA azon Megtapasztalása, hogy a Befogadásában lévő (közöttük a MAGSÁGI Szorosságot is megformált) teremtőivel szinte minden Belső Összekapcsolódása nemrégen ’megszakadt’, ’kicsiben’ megformálta azt a helyzetet / nehézséget, amely a YOSÁG Birodalmára mára általánosan jellemző. A FÖLDANYA a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐIVEL és a VILÁGGAL / MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL folyamatosan keresték ezeknek a nehézségeknek az okát, és azt is, hogyan lehetne újra megformálni a megtört áramlásokat, a Természetes Közeliséget.

           A FÖLDANYA most az Át-Vezetés során tudta újra ’Élővé’ megnyitni az Élet Áramlását (ALAP-ÁRAMLÁSÁT) a YOSÁGHOZ tartozó (ÖN)Lényegében. A YO a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL – IRGALOMMAL – ÉLŐTÉRREL együtt újra Megformálták a FÖLDANYA számára (a mára elpusztult, semmivé vált) ’Befogadó Teret és Kiteljesedési Alap-Teret’, és csak ezt követően kezdődhetett el a FÖLDANYA és a YO között az EGYEZTETÉS arról, hogyan – mikor – milyen úton válhat a FÖLDANYA és Közössége újra ÉLŐVÉ a YOSÁG Közösségeként.

            Említettem, hogy a FÖLDANYA MAGJAI jelenleg a YOSÁG ’Különleges Befogadásába’ kerültek, ám ma még kizárólag a FÖLDANYA ’Rendelkezésébe’ tartoznak. Lényege szerint Előkészülnek arra, hogy majd a YO Befogadásába kerülnek (legkésőbb akkor, amikor a FÖLDANYA teljes egészében visszaigazodik a YOSÁGBA)(ez lényege szerint az EGYEZTETÉS elindulását jelenti a Befogadás érdekében). Ugyanakkor a YO és a YOSÁG MEGTARTÓI EGYETÉRTÉSBEN Elfogadták azt, hogy a ’Föld’ KÜLÖNLEGES ÖN-ÉPÜLÉS útján válik a YOSÁG Közösségévé, és ez a közvetlen oka annak, hogy a YO a FÖLDANYA MAGJAI számára ’Átadhatta’ a jelenleg Kipróbálás-és-Behangolás céljára már Megformált és Kiáradt Új Befogadó-Alapot (ebben az Új Különleges Megnyilvánulás Alapját). A FÖLDANYA és MAGJAI (ahogyan korábban már említettem) egy a YOSÁGHOZ tartozóan (kifejezetten ezen KIPRÓBÁLÁS-ÉS-BEHANGOLÁS céljára) megformált és kiáradt KÜLÖNLEGES IRGALMI GONDOSKODÁSI Térben vesznek részt ebben a teremtésben, és az egyedi teremtők testében-lényében ugyancsak egy ebből a célból megformált Belső Különleges Térben ’Épülnek’-’Teremtenek’ ’erre a Befogadó-Alapra alapulóan’. Ez azt jelenti, hogy az érintett MAGOKBAN a FÖLDANYA és a YO ehhez a Kipróbálás-és-Behangolás céljával Átadott Új YOSÁGHOZ tartozó Befogadó-Alaphoz ’közvetlenül hozzákapcsolták a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁT’, és így csakis ebben a Belső (IRGALMI Megtartású) Különleges Térben ’olyan a teremtő Élete, mintha a YOSÁG törvényes Befogadásában élne’. Az ezen Befogadó-Alapból ’felépülő Élet’ olyan, mintha a teremtő ezen Belső Térben lévő Élete ’megtestesült Élet lenne a YOSÁGBAN’..."

 

2019. július 14.

            Említettem, hogy a FÖLDANYA [mint a YOSÁGBAN (ÖN)Lényeggel rendelkező MEGTARTÓI-Teremtő!] közvetlen módon részt vesz ma már a YOSÁGHOZ tartozó Új Befogadó-Alap (és ebben az Új Különleges Belső Tér és Áramlások] Kipróbálásában-és-Behangolásában, a MAGJAI azonban [hacsak valamilyen különlegesen fontos ok nem indokolja] közvetlen módon nem kapcsolódnak ehhez a Kipróbáláshoz-és-Behangoláshoz.

         A FÖLDANYA MAGJAI jelenleg még csak Különleges Befogadással rendelkeznek a YOSÁGBAN, ami azt is jelenti, hogy a YOSÁGBAN megformált-Valóval (a formálódó Befogadó-Alapjukon kívül) nem rendelkeznek.

      Ha különlegesen fontos ok indokolja [és/vagy a FÖLDANYA-MAGA vagy a YO ezt fontos okból kérik], a FÖLDANYA MAGJAI egy Különleges Irgalmi Térben közvetlenül is bekapcsolódhatnak a YOSÁGOT érintő KIPRÓBÁLÓ teremtésekbe is. Nemrég volt egy ilyen nagyon rövid tartamú Kipróbáló megtapasztalása a MAGOKNAK. Jelenlegi megértésem szerint e mostani KIPRÓBÁLÁS elindításához volt szükséges az, hogy a MAGOK egy nagyon rövid tartamban (a FÖLDANYÁN keresztül) Közvetlen Áramlásban nyíljanak meg a YO-val. A YOSÁG teremtői ma még az Irgalmi utak megnyilvánításában szinte teljesen tapasztalatlanok, és ezért a FÖLDANYA MAGJAI [mint a YOSÁG Különleges Befogadásában lévő teremtők] ’vezették be’ (’segítették berögzíteni’) Irgalmi utakon a YOSÁGBA [EGYÜTT a FÖLDANYÁVAL] a mostani KIPRÓBÁLÁSOK ’alap-mintáit’ és ’megalapozó új Terét’: az Új Befogadó-Alapok (és ebben az Új Különleges Belső Tér és Áramlások) ’alapjait’ a YO a FÖLDANYÁVAL-és-MAGJAIVAL Együtt volt képes a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL Befogadni és ÖNNÖN-LÉNYÉBE-LÉNYEGÉBE Berögzíteni. A MAGOK e Kipróbálás során abban (is) segítették a YO-t, hogy a YOSÁGHOZ tartozó Eredő-Áramlás Alapjait megformálja (ÖNMAGÁBAN és a YOSÁGHOZ tartozó Befogadó-Alapban). Mint említettem, ma még az IRGALMI utakban MAGA-A-YO is tapasztalatlanabb, és ezért az Új HARMONIÁK megformálása során közvetlen módon ’támaszkodik’ jelenleg a FÖLDANYÁRA (a FÖLDANYÁBAN már törvényesen megnyílt Irgalmi utakra).

 

            A YO az Új Befogadó-Alap [és ebben az Új Különleges Belső Tér és Áramlások] megformálását ma már elsődlegesen az ÁLTALÁNOS Befogadásában lévő egyedi teremtőivel formálja meg [közülük néhányan éppen a FÖLD-Világa Befogadásában is vannak jelenleg – a FÖLDANYA most elsődlegesen velük ’dolgozik’ az ehhez tartozó Új ALAP-HARMONIA megformálásán]. A FÖLDANYA a MAGJAI YOSÁGHOZ tartozó Befogadó-Alapjába(n) folyamatosan megformálja és berögzíti mindazon Változásokat, amelyekről a YO-MAGA Rendelkezést hoz.

 

*****

 

2019. július 14.

            Átvilágítás:

            Az új (részben még épülő, de már használható és otthonos) házamban (egy társasház egyik önálló részében) voltam. Az otthonomhoz tartozó ’liftbe’ nagyon udvariasan beszállt egy bizalmat ébresztő (ápolt, jól öltözött) férfi és nő (látszólag nem ismerték egymást, csak éppen így összefutottak velem). Valószínűleg a ’Ház’ Gondozottsága miatt voltak „először” „gondozott kinézetűek”, ám ha ezzel nem érték volna el azt, hogy a figyelmem (és bizalmam!) kellően felé(jük) irányuljon, más „használt” formáikat is megmutatták volna (kisgyermek, sérült / szomorú gyermek, beteg, otthontalan, háziállat stb).

            Fel sem merült bennem a gondolata annak, hogy mit keresnek az én liftemben (ott valójában csak én, és legfeljebb a velem SZOROSAN összekapcsolódó ’családtagjaim’ lehetnének jelen).

          ’Nagyon udvariasak’ voltak. Az ’udvariasságról’ mint különösségről bővebben ITT.

       Utólag visszagondolva már ekkor feltűnhetett volna, hogy miért egyszerre érkeztek (így valószínűleg ismerik egymást)(és az is lehet, hogy csupán ugyanazon minta különböző megnyilvánulásai, ami azt ’puhatolta’, hogy melyik forma inkább a bizalmat ébresztő: a férfi vagy a nő). Számomra akkor ott egy leheletnyivel a férfi forma vonta jobban magára a figyelmemet. A Tapasztalat az, hogy ha csupán „egy formát” (egy jelenlévő teremtőt) lehet érzékelni, szinte bizonyos, hogy többen vannak a közelben (leggyakrabban legalább hárman).

        A ’saját otthonomban’ ’lepihentem’ (hasonló tudat-bódítás lehetett ez, mint a liftben > hogy ne keressem az okát annak, miért van / vannak ott).

        ’Az engedélyemmel’ (ahogyan sugallták) csupán ’megpihennek’ („semmiféle veszélyt nem jelentenek”), ’az éjszakát töltik ott, mert valamilyen ok miatt nagy szükségük van erre (és ’én’ ezt nagyon jószívűen megengedtem) és már le is pihennek a helyen amit mutattam /„adtam nekik’.

        Később észrevettem, hogy a „férfi” magához vett annyi szépen kivasalt ágyneműt / ruhaneműt (ki tudja mit rejtett el még benne)(amit mozdítani lehetett), amennyit csak elbírt. Ezeket visszavettem tőle. Valamilyen módon még ekkor is próbálkozott a korábbi elme-trükkökkel, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy „összedolgozik a nővel” (vagy még inkább talán ők „egy”)(a nő minden lehetséges módon igyekezett magára vonni a figyelmet, például „villantott”, furcsa széles mozdulatokat tett, ott volt, ahol nem lett volna lehetséges stb).

       Ekkor taktikát váltott: először „a józan észre” igyekezett hatni, majd inkább fenyegetőzött, hogy ha értesíteném erről a ’hatóságot’, azzal saját magamat is bajba sodornám, mit gondolnának rólam / mit mondanának rólam, miért engedtem be egy fiatal férfit („az ágyamba” – habár az csak egy másik ágy volt, nem az enyém). „Megfordult bennem a gondolat”, hogy ha a „hatóság” megérkezik, talán tényleg jobb lenne letagadni… de mit is kellene letagadni? „Hogy itt sem volt?” „Törölgessem le (én magam!) még a kilincseket is, hogy MINDEN NYOM ELTŰNJÖN” (én magam takarítsak el minden nyomotVégül az oda-érkező ’rend-erőknek’ mindent elmondtam pontosan amit tudtam.

            Ekkor is folytatta az „elme-trükköt” ez a létező (valószínűleg már nem csak felém, hanem minden jelenlévő felé irányulva „tapogatott” / kereste az érzékeny részeket), mindenképpen azt igyekezett elérni (egy furcsa torz tükör-tartással), hogy elveszítsem a nyugalmamat / összeszedettségemet, illetve minden ott-lévőt „kibillentsen”. ’Érzékeny’ (a ’legérzékenyebb’) ön-részek felé célzott, hogy indulatossá / dühöngővé (ha lehet „támadóvá”) váljak / váljunk. Érzetre olyan volt ez, mintha ezekkel „utat tudnék / tudnánk nyitni neki a szabaduláshoz / hogy újra elrejtőzhessen” vagy legalább „időt nyerhessen” (talán addig, amíg a társai a segítségére sietnek).

 

          Említettem, hogy a YOSÁGBAN egy teljesen új Különleges Teremtési Irány formálódik és nyílik meg hamarosan a Lappangó / Rejtőzködő és alakváltói-jellegű megnyilvánulások RENDEZÉSE érdekében [20190613 - elérhető ITT].

       Ez egy Szolgálati-Irgalmi együttes út lesz, azok kapcsolódhatnak hozzá, akikben a Szolgálat mellett megnyitásra kerül az ehhez szükséges Közösségi-Irgalmi út is. A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS egészen különleges új útjai nyílnak meg, és a YO-MAGA az ilyen irányú teremtés megnyitását Komolyan Fontolgató teremtőkben [ma még Kipróbáló jellegben] elkezdte / elkezdi az ’alapozó tanítást. [Említettem, hogy mára a MEGTARTÓI-Teremtők először Kipróbálást ajánlanak fel egy Új Irányban való Elköteleződést megelőzően.]

      A ’tananyag’ épül

  • egyfelől a YO / YOSÁG teremtői közvetlen Tapasztalataira (1) a valódi alakváltásról, (2) az alakváltó-jellegekről és (3) egyéb rejtőzködő / lappangó / titkos / titok megnyilvánulásokról
  • valamint A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN meglévő minden ezen RENDEZÉSHEZ szükséges Tapasztalatra. Ez utóbbit részben maga a MINDENSÉG-FORRÁSA és IRGALOM-MAGA tárja a YO elé megismerésre, részben a ’Kötő’-Szorosság megformálhatóságát követően az egyedi teremtők számára is elérhetővé teszi közvetlen utakon a MINDENSÉG-FORRÁSA mindazt, ami a felvállalásuk teljesítéséhez [ebben a Biztos / Megerősített Ön-Megtartáshoz] szükséges.

           

           Említettem, hogy a VILÁG-MAGA kérésére a ’Kötés’ KIPRÓBÁLÁSÁBA bekapcsolódott VILÁG Befogadásában lévő teremtőkben [ilyen a FÖLDANYA és MAGJAI is!] Irgalmi úton (!) mindaddig megmarad [használható!] a felépült ’Kötő’-Szorosság, amíg valójában a MINDENSÉG-FORRÁSA KIÁRASZTJA majd az ehhez tartozó ÚJ HARMONIÁT.

       Ez elsődlegesen azt a célt szolgálja, hogy a ’Kötés’ KIPRÓBÁLÁSBA bekapcsolódott (MEGTARTÓI és egyedi) teremtők folyamatos közvetlen Összekapcsolódásban maradhassanak a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL (és szükség esetén egymással is) az ÚJ HARMONIA megformálását segítő EGYEZTETÉSEKBEN, másfelől lehetőséget nyithat a MEGTARTÓI-Teremtők által (1) KÉRT vagy (2) valamilyen okból fontosnak jelölt Különleges Megtapasztalásokhoz.

 

        Jelenlegi megértésem szerint  a FÖLDANYA a MAGJAIVAL ’Hivatalosan Megnyílt’ abban a YOSÁGBAN (részben még formálódó) Új Különleges Teremtés KIPRÓBÁLÁSÁBAN, amely a Lappangó / Rejtőzködő / Titok / Titok jellegű / alakváltói és alakváltói-jellegű megnyilvánulások RENDEZÉSÉRE irányul. Ennek érdekében egyes MAGOK számára a Különleges Belső Utakon részben a YO, részben a MINDENSÉG-FORRÁSA / IRGALOM ’bemutatják’ azokat az ’alap-jellegeket’, amelyekről ezek a RENDEZÉST igénylő (1) helyzetek és (2) teremtők pontosan azonosíthatók. Ezek ma még a KIPRÓBÁLÁS érdekében (1) ’alapozó teremtések’, (2) jellemzően nem irányulnak közvetlen módon a RENDEZÉSRE.

       Ugyanakkor fontos okból a YO és itt a Földön a FÖLDANYA közvetlen vezetésével valós [egyszerűbb és/vagy fontosokból szükséges] Rendezések is megnyilvánulhatnak ma már a Kipróbálás részeként a kellően Biztos Ön-Megtartásúvá vált teremtők részvételével.

       FŐ IRÁNYÁBAN annak a pontos meghatározása folyik e KIPRÓBÁLÁS során, hogy az ilyen irányban megnyíló (MEGTARTÓI és egyedi) teremtőkben

  • milyen FELTÉTELEI vannak ezen RENDEZŐ irány Megnyitásának,
  • milyen alap-tapasztalat és/vagy ÖN-Megtarási-Biztosság / Tudatosság szükséges egy ilyen (nehezebb!) Rendező út megnyitásához,
  • milyen ’Belső’ és ’Külső’ Biztosság és Megerősítés szükséges a MEGTARTÓ felől az egyedi teremtők felé irányulóan,
  • mik legyenek pontosan az AZONOSÍTÁS, majd később a tényleges RENDEZÉS meghatározó szabályai és formái stb.

 

     A Saját Tapasztalataira alapulóan – az ezen Új Különleges Teremtési Irány Megnyitása iránt Komolyan Érdeklődő teremtők – JAVASLATOKAT terjeszthetnek a FÖLDANYA és/vagy a YO elé.

 

*****

 

2019. július 14-15.

 

         Jelenlegi megértésem szerint a VILÁGBAN több „Régi-Mintájú” KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSI TÉR (a mi mértékünk szerint) ma déli 12 óráig LEZÁRÁSRA került. Hamarosan további Gondoskodási Terek is Lezárásra kerülnek [20181213-i írás IV. pontelérhető ITT].

        Ezek a VILÁG által megformált legelső, még Kipróbálás jellegben megnyitott Gondoskodási Terek voltak. ’Ma délig’ minden Befogadott teremtő kivezetésre került ezekből, és ÁT-VEZETÉSRE kerültek egy már ÚJ TÉR-Alapú Gondoskodási Térbe azok, akik még nem Igazodhattak vissza a Természetes Közösségükbe. Ezután ezek a régi Terek teljes visszabontásra kerültek (vagy folyamatban van a teljes visszabontásuk). Sok teremtőben ehhez kapcsolódó Régi Erős Kötések már egy ideje elkezdtek leoldódni (gondozókból és gondozottakból egyaránt). Lehetnek olyanok, akiknek a Testéből ma (e Terek Hivatalos Lezárásakor) Erősebb Kötések leválasztása is megtörtént.

 

            Említettem a 20190309-i írás I. pontjában is (elérhető ITT), hogy a VILÁGBAN mostanában sok ’Korai’ Gondoskodási Tér megszüntetésre / Lezárásra kerül (például a nap-rendszerben is). Az ezen Gondoskodási Terek Lezárását követően az ezekhez kapcsolódó Szolgálatot teljesítő teremtőkből kioldásra kerül sok „Régi Erős Kötés”. A Tapasztalat az, hogy ezeknek a Régi Kötéseknek a leoldása és elengedése járhat nagyobb fájdalmakkal a testben, és nagy elfáradással. Az érintettek számára ajánlom, hogy legalább naponta egyszer tudatosan kapcsolódjanak össze az Eredő-Áramlásban az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKKEL, és légzéssel fogadjanak be a (Lényegi, Középső és harmadik) testükbe minél több olyan megvalósító-erőt, amely már az Új Térhez való hozzáigazodást is közvetlenül segíti. Fontos, hogy egyszerre mindhárom testbe tudatosan fogadják be (és építsék be) az így érkező erőt.

            A Régi Erős Kötések leoldása az érintettekben azt is jelenti, hogy egy addigi Szolgálati Feladatuk Értékelésre és Lezárásra került. Ez jellemzően utat nyithat a számukra valamilyen Új Szolgálati Feladat Megnyitására.

2019. július 15.

            Ha valamely teremtőben olyan Régi (vagy akár újabb) ERŐS Kötés van, amely AKADÁLYOZZA az Eredő-Áramlás megformálását vagy Tovább-Vezetését a (három) Testében, azokat a MINDENSÉG-FORRÁSA AZONNALI ELLENÉRZÉSBE ÉS RENDEZÉSBE VONJA.

            Az Ellenőrzés során feltárásra kerül a Kötés pontos Eredete / Lényege-Célja-Értelme, és az is, hogy szükséges-e itt-és-most az érintett ön-rész / élet-terület valamilyen Megerősítése. Ha szükséges a további Megerősítés, arra valamilyen Új Megerősítést (akár Garanciát, Biztosítékot) is megformál a MINDENSÉG-FORRÁSA a közvetlenül érintett MEGTARTÓI-Teremtőkkel.

            Ha ma már szükségtelen ez a Régi Kötés, egy átfogó-teljes Ellenőrzést követően Lezárásra kerül a hozzá kapcsolódó Megtapasztalás, és a Régi-Kötést a MINDENSÉG-FORRÁSA [ha lehetséges Együtt a Kötést Megformálókkal / Gondozóval] Eltávolítja, és a szükséges mértékben Megerősíti a teremtőt a teljes Ön-Igazodásig.

            Vannak olyanok a FÖLD-Világában is, akikben eddig valamilyen Régi Erős Kötés nem tette lehetővé a Szolgálat (vagy Irgalmi út) Megnyitását. Mivel ők korábban kinyilvánították, hogy a FÖLD-Világában folytatják az Életüket, és ez ma már csak akkor lehetséges, ha (legkésőbb egy meghatározott pontján az életüknek) megnyitnak valamilyen Különleges Megtapasztalást, most az „Erős-Kötések” visszabontása bennük is megnyilvánul. Ez azt jelenti a számukra, hogy a Régi Kötés leoldását követőenha Megerősítik e Tovább-haladási Szándékukat a FÖLDANYA és az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜK feléa FÖLDANYA Tovább-Vezeti az Eredő-Áramlásukat a Befogadó-Alapjukban, és ekkor megnyílik a számukra az Élet a FÖLD Megújuló Világában (valójában bennük ekkor nyílik meg az útja az Új TÉR-hez való hozzáigazodásnak).

 

OmMÁÁTRé~KJ

A következő írás elérhető ITT

 

            //omah.gportal.hu/

 

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!