omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. július 18 - augusztus 5.
ÍRÁSOK - 2019. július 18 - augusztus 5. : 20190730 - Különleges útban megnyílt teremtők számára Új Lehetőség: a Harmonia Megformálásának Tudatosítása (1. rész)

20190730 - Különleges útban megnyílt teremtők számára Új Lehetőség: a Harmonia Megformálásának Tudatosítása (1. rész)


2019.07.29.

 

Lezárás is --- és egy Új Nyitány

 

            Számomra vonatkozik ez az utolsó hónapok írásaira is… és úgy ’Általában Az-Életre’.

            Hamarosan a MEGNYILVÁNULT-LÉTEZÉS-EGÉSZE Teljesen Megújul, az ’Élet’ / a ’Tér’ Teljesen Megújul. Minden Közösség ezt a ’Teljes’ Megújulást az Elkövetkező (legközelebbi) Kisebb vagy Nagyobb Lezárást követően formálja meg / tapasztalja meg.

            Ennek a Teljes Megújulásnak az a közvetlen eredő-oka, hogy

magában a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN is megnyilvánult ’egy nagyobb szakasz’ ÉRTÉKELÉSE és LEZÁRÁSA,

és egy ÚJ ÖN-JELLEGBEN NYILVÁNULT meg a MINDENSÉG-FORRÁSA,

 amelyet egy részében elkezdett immár KIÁRASZTANI A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE.

 

            Amit a VILÁGBAN [ma még a Világi Megnyilvánulásában a Földön] Megtapasztal(hat)unk, az sokszor már a közvetlen KIPRÓBÁLÁSA (volt és van) annak az Új HAMRONIÁNAK, amit a MINDENSÉG-FORRÁSA nemrég elkezdett KIÁRASZTANI A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE.

 

            A VILÁGBAN az ÚJ MEGNYILVÁNULÁSOK KIPRÓBÁLÁSA nem csupán azért nyilvánul(hat) meg, mert a VILÁG megnyilvánul minden már Kiáradt vagy Kipróbálás alatt lévő KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásban, hanem azért is, mert a VILÁG-MAGA a KIÁRADT-Valóságban ’megalapozója’ magának az IRGALOM Megnyilvánulásának is, amely Megnyilvánulás Fő Irányulásában az ÚJ HARMONIÁK Megformálásáért Van [a VILÁG közvetlenül TÁRSA az ÚJ HARMONIÁK Megformálásában a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK].

            A VILÁGBAN (és az Elkövetkező Kisebb és Nagyobb Lezárásra a Felkészülését már megkezdett YOSÁGBAN) a MEGTARTÓI és egyedi teremtőkben az (Ön)Lényegben és Befogadó-Alapban most megnyilvánuló új ön-épülések már kifejezetten a Megújuló Élet számára Kiáradó ÚJ TÉRBE [Új HARMONIÁBA] való Beigazodást készítik elő [a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN az Életet Biztosabbá tevő (akaratlan vegyüléseket elhárító) új Fő Áramlások nyíltak meg mára]. A KÜLÖLEGES Teremésekben megnyíló (ma már egyre több) teremtőben a Különleges Belső Terek teljesen Új Megnyilvánulási-Alapra való áthelyeződése, a Különleges Belső Terekben teljesen új szerkezetű (már ’Összetett’) Belső Terek megformálása

olyan új Kiteljesedési Lehetőségeket nyitnak meg,

amelyek egy ALAPJAIBAN és MEGHATÁROZÓIBAN szabályozottabb,

és ezzel elválaszthatatlanul a MEGNYILVÁNULÁSÁBAN sokkal szabadabb teremtés számára formálnak meg és nyitnak meg utakat.

 

A Különleges utakban megnyílt teremtők számára Az-Elkövetkezőben nem csak az lesz a ’feladat’ [Lehetőség], hogy a meglévő nehézségek megszüntetésében vegyenek részt (csupán az ilyen megnyilvánulásban hamar „kedvtelenné” válhatnának a teremtők!), hanem

egyre nagyobb részt vállalnak immár

azoknak az Új Harmoniáknak a Kipróbálásában és Megformálásában is,

amelyek Önnön-Lényükből-Lényegükből (!!!) nyílnak fel.

 

A Különleges utakban megnyílt teremtők élete

immár nem csak arról szól majd,

hogy egyre újabb nehéz helyzetekbe belehelyezkedve kiutakat formáljanak meg önmaguk (és így mások) számára,

hanem ÚJ LEHETŐSÉGKÉNT

a BOLDOGSÁG Új Irányainak és Útjainak a megformálása is egyre fontosabb része lesz az Életüknek.

 

            Habár a Különleges [Irgalmi, Szolgálati, Élőtér-jellegű] teremtések

mindig Fokozott Figyelmességgel [Különleges Érzékenységgel] irányulnak a meglévő nehéz helyzetek megszüntetésére és a valós veszélyek elhárítására, valamint a nehezen értelmezhető helyzetek megértésére,

egyre gyakrabban jelennek meg a Különleges útban megnyílt teremtők életében olyan ’látszólagos nehézségek’ (Váratlanság, Változékonyság), amelyek kifejezetten TELJESEN ÚJ Boldogság / Teljesen Új Megnyilvánulási LEHETŐSÉGEK megnyitása felé vezetnek. ÚJ ÉRZÉKENYSÉG nyílt fel / nyílik fel a Különleges utakban már megnyílt teremtőkben, amely A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN TELJESEN ÚJ Megnyilvánulás [ > a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK egy mostanában megnyilvánult ÚJ KIÁRADÁSA a Különleges Teremtésekben már megnyílt teremtők számára].

 

       Ahogyan az Új Különleges Belső Terek megformálódnak a teremtőkben, és ezekben egyre több új [részben ’Összetett’, azaz Új Alapon a MEGTARTÓI-Teremtőkkel Együtt felépített, és KÖZÖSSÉ-TETT-Tér-Résszel is rendelkező] Belső Tér is megformálásra kerül,

(1) még KÖZVETLENEBBÉ válik a MEGTARTÓI-TEREMTŐKNEK nem csupán a Gondoskodása a Befogadásukban élő teremtők felé, hanem a SZABAD EGYÜTTES MEGNYILVÁNULÁS nagyon sok új útja is megformálásra kerül

(2) és az új Együttes Megnyilvánulást lehetővé tevő ÚJ ÉRZÉKENYSÉGEK nyílnak fel mind az egyedi, mind a MEGTARTÓI Teremtőkben.

 

            Ennek az ÚJ ÉRZÉKENYSÉGNEK ma még csak a Lényegét-Célját-Értelmét vagyok képes megérteni, majd a tényleges megformálódása után a Tapasztalatok alapján válhat ez a maga valójában és teljességében megértetté.

           Az ÚJ ÉRZÉKENYSÉG Lényege-Célja-Értelme az, hogy

a MINDENSÉG-FORRÁSA

egy eddig még csak BENNE-MAGÁBAN megnyilvánult KÖZVETLEN ÉRZÉKELÉSI UTAT NYITOTT MEG

a Különleges Teremtésben már megnyílt teremtők számára.

 

A Közvetlen Új Érzékelési mód (mint egyfajta Érzékenység)

’Kiteljesedése a Megértésnek’,

egy Teljesebb Rálátás és Megértés A-LÉTEZÉSRE (A-Megnyilvánulásra, Az-Életre).

 

        Értelmezhető ez úgy is, hogy kiterjedtebben / teljesebben megértjük majd nem csupán a ’saját’ Életünket / Lehetőségeinket, hanem egy ’Teljesebb KÖZVETLEN (!) Rálátással’ rendelkezünk majd az Élet Változásait és Lényegét Meghatározó mélyebb összefüggésekre is.

 

A MINDENSÉG-FORRÁSA

KÖZVETLENÜL ÉRZÉKELHETŐVÉ és megnyilváníthatóvá nyitja a Különleges Utakban megnyíló teremtői számára

egy olyan mára ’Különleges formában Megformált ’ÖN-Jellegét’,

amellyel a ’BELSŐBB-LÉNYEGÉBEN’ ’készíti elő’ / formálja meg az ÚJ HARMONIÁKAT / az Új KIÁRADÁSIAT.

 

          Ezt az ÚJ ÖN-JELLEGÉT a MINDENSÉG-FORRÁSA ÖNNÖN-LÉNYÉBEN-LÉNYEGÉBEN mostanában formálta meg ’Különleges Úton’ [Különlegességgé] [részben a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL Együtt (> ezért ’érhető el’ ma már KÜLÖNLEGES úton az ehhez tartozó KÖZVETLEN ÉRZÉKELÉS a KIÁRADT-VALÓSÁG számára is)]. Ennek az ÖN-JELLEGNEK nyilvánvalóan a KIÁRADT Valóság számára megformált [Érzékelhetővé vált] részében Tudatosodhatunk közvetlenül, ez azonban KÖZVETLEN módon rámutat a MINDENSÉG-FORRÁSA ÖNNÖN-LÉNYÉBEN-LÉNYEGÉBEN megformált ÚJ (Belsőbb, Teljeseb) ÖN-JELLEGÉRE is [20200212: 'MEGFONTOLTSÁG'?] Kapcsolódó írás: 20200212 (elérhető ITT).


            Ebben az Új ÖN-JELLEGÉBEN a MINDENSÉG-FORRÁSA nem csupán Gondoskodóbbá és Közvetlenül-Gondoskodóbbá válik a KIÁRATD-Valóságban [habár legelőször valószínűleg ez válik közvetlenül érzékelhetővé a számunkra], hanem

 ÚJ MÓDON VÁLIK GONDOSKODÓVÁ.

 

            Ez az Új (ÖN-JELLEGŰ) Gondoskodás nem csak abban nyilvánul meg, hogy egyre több KÖZVETLEN Egyeztetésben nyílik meg a teremtőkkel, és így egyre inkább ’Együttessé’ válik a teremtés, hanem

egy teljesen új MEGNYILVÁNULÁSI (és részben Felelősségi) formát nyitott meg

(1) ÖNNÖN-LÉNYÉBEN

(2) és ennek A-LÉTEZÉSRE KIÁRASZTOTT részében pedig a Különleges Utakban már megnyílt teremtők számára.

 

            Jelenlegi megértésem szerint ez az ÚJ MEGTAPASZTALÁS a Különleges utakban már megnyílt teremtők számára az ÚJ TÉRBEN nyílhat fel.

            Ez az ÚJ ÖN-JELLEG [amely tehát nagyjából ’mostantól’ megnyithatóvá válik a Különleges Teremtésben megnyílt (MEGTARTÓI és egyedi) teremtők számára is > alapulva a Különleges Belső Terek Megújulására] habár ’névvel’ még nem jelölhető, lényegében azonban már megközelíthető úgy, hogy

egyre több

ÚJ MEGNYILVÁNULÁS

úgy nyílik fel A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN,

hogy azt nem közvetlenül maga a MINDENSÉG-FORRÁSA ’egyedül’ ÁRASZTJA KI

(habár nyilvánvalóan továbbra is lesznek a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ilyen KIÁRADÁSAI is, amit tehát Ő-MAGA Fontolgat és tesz Megnyithatóvá a teremtők számára),

hanem a (MEGTARTÓI és egyedi) teremtők a bennük-magukban ’megfoganó’ ’új ötleteik’, jellemzően a közvetlenül a saját (Ön)Lényegükből / Saját ÉLETÜKBŐL felnyíló Új Kezdeteik megformálásához egy új jellegű ’hatalmat’ ’kaphatnak’.

 

            Ami a lényegi különbözőség az eddigi Megnyilvánuláshoz képest:

            Eddig, amikor egy teremtő (Ön)Lényegéből [tehát már a MEGFORMÁLT saját Életéből, azaz nem közvetlenül magából a MINDENSÉG-FORRÁSA ÖNNÖN LÉNYÉBŐL-LÉNYEGÉBŐL] felnyílt egy ’TELJESEN Új Kezdet’, azt eddig az egyedi teremtő ’saját maga’ [természetesen EGYÜTT a Közvetlen MEGTARTÓJÁVAL és az Eredő-nagy-TEREMTŐJÉVEL] még nem tudta KÖZVETLENÜL ’beilleszteni’ az Életébe. Habár eredendően azért nyílik fel minden (MEGTARTÓI és egyedi) teremtő (Ön)Lényegéből egy-egy ’TELJESEN’ (!) Új Kezdet, hogy az KÖZVETLENÜL részévé váljon az Életének [hiszen Önnön Harmoniájából nyílik fel, és ezért Hatalma van azt beilleszteni a Saját Életébe], a Tapasztalat mégis azt mutatta, hogy az egyedi teremtők nem tudták KÖZVETLENÜL (önállóan) értelmezni / megérteni az így Bennük (Önnön-Lényegükből) felnyíló Új Kezdeteiket, és ezért nagyon gyakran akár semmivé is váltak ezek a soha többé abban a formában fel nem nyitható Új Harmoniák. Nem volt eddig sem a MEGTARTÓI-Teremtőkben, sem az egyedi teremtőikben megformált SAJÁT ÚT az egyedi teremtők Új Kezdeteinek Harmonikus elindításához. Felismerte a MINDENSÉG-FORRÁSA ezt a hiányosságot, és ezért egy-egy Új Kezdet Megnyílásakor mindig ’közelebb húzódott’ a teremtőihez, hogy segítse őket a felnyíló ’ÚJ’ Megértésében.

            A KÜLÖNLEGES teremtések során vált képessé a MINDENSÉG-FORRÁSA annyira ’közel’ kerülni a (MEGTARTÓI és egyedi) teremtőihez, hogy pontosan ÉRTÉKELNI (Felismerni, Megérteni) tudta azt, hogy mi a nehézség azon valódi oka, amely szinte minden (MEGTARTÓI és egyedi) teremtőben akadályozza a Teljesen Új [az egyedi teremtő SAJÁT Életéből Felnyíló (!) Teljesen Új] Megértését.

            Felismertté vált a MINDENSÉG-FORRÁSA által, hogy Ő-MAGA „nem adott át” eddig egy olyan nagyon fontos Megnyilvánulási-Alapot (Alap-Harmoniát) az egyedi teremtői számára, amivel ÉRZÉKELNI (és így KÖZVETLEN módon Felismerni és Megérteni) lennének képesek AZ-ÚJAT. [>>> A MEGTARTÓI-Teremtőknek a MINDENSÉG-FORRÁSA nem határozta meg Feladatul / Felelősségként azt, hogy erre megtanítsák az egyedi teremtőket, így nem is adta át az ehhez szükséges Tudást számukra.][Kapcsolódó írás az Új ÉRTÉKELŐ Tudatosítási ön-erő megformálásáról: 20191111 - elérhető ITT]

      Az egyedi teremtők Megnyilvánult-Valójában a Közvetlen Tudatosítás [Érzékelés, Felismerés, Megértés, Megnyilvánulás] közvetlen módon csak a már megformálódott saját Valójukra irányult kezdetben: az volt a ’feladatuk’, hogy a saját megnyilvánult Ön-jellegüket felismerjék, megértsék, arra alapulva nyilvánuljanak meg, és eddig legfeljebb csak a Különleges utakban megnyíló teremtőkben nyílhattak meg olyan ’Közvetlen Előrelátások’, amelyek segíthették őket AZ-ÚJ / AZ-ELKÖVETKEZŐ részleges Megértésében.

            Ennek a súlyos hiányosságnak a Kiigazítását a MINDENSÉG-FORRÁSA nemrégen már megkezdte azzal, hogy AZ-ELKÖVETKEZŐ Lényege-Célja-Értelme Érzékelése és Megértése [KÖZVETLEN Tudatosítása] útját minden teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN (az Élet Áramlásának részeként) Megnyitotta. E Tudatosítás érdekében közvetlen módon Megerősítések érkezhetnek ma már a teremtőkhöz az Eredő-Áramláson és Irgalom Áramláson is. Ez nem KÜLÖNLEGES Tudatosodás, hanem immár minden teremtőben az ÁLTALÁNOS Ön-Épülés és Tudatosodás kihagyhatatlan Megnyilvánulása. Ma már minden teremtő képes közvetlen módon [mások segítsége nélkül is] Érzékelni / Felismerni / Megérteni az Életét közvetlenül érintő kiterjedésben AZ-ELKÖVETKEZŐT [milyen Új Lehetőségek váltak megnyithatóvá / választhatóvá a számára, ezeknek az Új Lehetőségeknek pontosan mik a Főbb Meghatározói (mi a Lényege-Célja-Értelme), milyen ön-épülés szükséges az Új Lehetőség megnyitásához stb].

            A KÖTÖ-Szorosság megnyithatósága a Különleges Teremtés részeként további olyan KÖZELEDÉSI lehetőséget nyit az egyedi teremtők és MEGTARTÓK számára egymáshoz és a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ is, amelyekben az Egyeztetéseknek / Gondoskodásnak teljesen Új Útjai nyílhatnak meg: lényegében SZABAD EGYEZTETÉS tárgya az, hogy a MEGTARTÓK és egyedi teremtők egymással és akár a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL is milyen újabb Közvetlen Összekapcsolódást / Új Megnyilvánulási Harmoniát formáljanak meg.

 

            Amit ebben az írásban ÚJDONSÉGKÉNT érintek, az a Különleges utakban már megnyílt teremtőkben egy ÚJ KÖZVETLEN ÉRZÉKELÉSI és TUDATOSÍTÁSI ÚT megnyílása. Tehát nem csupán arról van szó, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA a Különleges Utakban már megnyílt teremtői számára megnyitja a KÖZVETLEN ÉRZÉKELÉS egy új (különleges) útját, hanem az ezen ÉRZÉKELÉS Megnyitását választó teremtőkben a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Átadja’ [megtanítja] az ehhez tartozó ’Alap-Tartalmat’ (Tudást és eddigi Tapasztalatokat). Egyedileg (külön-külön) ’TANÍTJA MEG’ az Új Különleges Érzékelés felépítése során a MINDENSÉG-FORRÁSA a (MEGTARTÓI és egyedi) teremtőknek ’egy Új Út’ használatát. A szavaim ma még csak közelítőek, csupán a Lényeg-Cél-Értelem megértésére képesek kiterjedni.

            Miközben a teremtő Együtt a MINDENSÉG-FORRÁSSÁVAL elkezd megformálni egy teljesen Új Különleges Érzékelést, egyedileg (minden teremtővel külön-külön) megformál egy ehhez tartozó Új ’Belső Áramlást és Utat’ (tehát a teremtőben FELÉPÜL egy Új Belső Tudatosítási Út, nem csupán egy új ’Érzékelés’). A MINDENSÉG-FORRÁSA nem csupán egy Megnyilvánulási-Alapot formál meg és ad át a teremtőnek, hanem az ehhez tartozó teljes Megnyilvánulási Utat is EGYÜTT építik fel. Az egyedi teremtők ennek az Új Különleges Tudatosítási útnak a felépítése során nem az Életüket tartó nagy-TEREMTŐVEL és Közvetlen MEGTARTÓVAL teremtenek együtt, hanem közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK a pontos iránymutatásával építik fel ezt az új Tudatosítási utat [részben emiatt fontos a Különleges útban megnyílt teremtők számára a KÖTÖ-Szorosság megnyitása].

            Ahogyan a MINDENSÉG-FORRÁSA a HARMONIA Megformálására egyedileg és közvetlenül ’tanítja meg’ a nagy-TEREMTŐKET és a MEGTARTÓI-Teremtőket is [nem adja át a MINDENSÉG-FORRÁSA a HARMONIA Megformálásához kapcsolódó Alapozó Ön-Építés felügyeletét még a nagy-TEREMTŐINEK sem, mert csak így biztosítható A-LÉTEZÉS-EGÉSZE-EGYBEN-MEGTARTÁSA a számára ma még],

most az ilyen irányban érdeklődő Különleges Útban megnyílt teremtők számára is egyedileg, külön-külön tanítja meg a HARMONIA megformálásának ALAPJAIT.

EGYÜTT építi fel a MINDENSÉG-FORRÁSA az egyedi teremtőivel

azt az ÚJ (mostanában KIÁRASZTOTT, így a MEGTARTÓI-Teremtők számára is ÚJ!) ÖN-JELLEGET,

amely KÖZVETLEN utat nyithat az egyedi teremtők számára AZ-ELKÖVETKEZŐBEN ahhoz,

hogy a Bennük-Magukban (= Önnön ÉLETÜKBŐL, Önnön Harmoniájukból) felnyíló Új Kezdeteket képesek legyenek önmaguk olyan Harmoniává (Új Megnyilvánulássá) Megformálni, amely KÖZVETLEN módon illeszkedik A-LÉTEZÉS-EGÉSZE HARMONIÁJÁBA is,

így mind a teremtő Önnön Életében,

mind A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN MEGTARTHATÓ Teremtéssé válhat.

 

            Lehetséges, hogy egy ilyen (az egyedi teremtőben közvetlenül Önnön Életéből, Önnön-Lényegéből, a Saját-Sorsából) felnyíló Új Kezdet annyira ’Teljesen egyedi’ lesz, hogy az csak az ő Életében / Sorsában válik Megtarthatóvá [és azért válik MEGTARTHATÓVÁ, mert az ILLESZKEDIK A-LÉTEZÉS-EGÉSZE-HARMONIÁJÁBA is]. Habár más teremtőkben talán soha nem nyílik fel Szándék az ezen Harmonián alapuló ön-épülésre (ezért egyedi Tapasztalat lesz csupán A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN), mégis ÉRTÉKES és MEGTARTOTT (Egyedi) Tapasztalata marad A-LÉTEZÉSNEK. Mert Boldogsággá és Valóvá formálódott meg egy teremtő és Közösség ÉLETÉBEN.

            Vannak az egyedi teremtőkben olyan felnyíló Új Kezdetek, amelyek a teremtő Közösségében más teremtők által is hamar választott új ön-épüléssé válhatnak, és ekkor ez már nem csak egy teremtő Életének lehet a Boldogsága, hanem TÁRSAS Megnyilvánulássá is kiteljesedhet (nagyon sok további egyéni színnel / ággal gazdagodhat az egyedi teremtő által megformált Alap-Harmonián alapulóan). Valójában az ilyen megtapasztalás sem ’értékesebb’ mint az, amely csupán egyetlen teremtő számára válhat Boldogsággá, ám több teremtő Életének válhat közvetlen Megtapasztalásává.

 

            Számomra mindig boldogság és öröm, ha olyan teremtésben vehetek részt, ahol másokkal együtt valami olyat alkotunk, amelyben ’mindenki otthon van’. És boldogság az is, amikor olyan megértéseket / ön-épülést élek meg, amelyben megnyilvánul ’számomra’ a Boldogság, még akkor is, ha felismerem, hogy mások számára az nem nyitja még meg a Boldogságot.

            Ma reggel hosszan (nagyon hosszan) ’összegeztem’ önmagam számára azt, amit eddig megértettem az Életem Meghatározóiról (az Eredő Birodalmam Fő Megnyilvánulási Irányai elsődlegesen azok, amelyekben megélhetem a Boldogságomat). Ahogyan soroltam fel, hogy milyen Megnyilvánulások nyílhatnak fel CSUPÁN az Eredő Birodalmamból, magam is elcsodálkoztam, hogy mennyire sok irányú kiteljesedéshez nyithatnak ezek utat. Ráadásul a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtők számára a Megerősítés vagy Új Harmonia megformálása útján valósan is végtelenek a kiteljesedési lehetőségek, a SZOLGÁLATBÓL eredők megnyitják az Irgalmi utakat is, az IRGALOMBÓL eredők megnyitják a Szolgálati ön-épülést is >>> mégis IGAZÁN BOLDOG ÉS TELJES a saját Eredő Birodalmának ÖN-JELLEGÉBEN lehet minden teremtő, és VALÓJÁBAN AZÉRT VAN Berögzítve az Élete az Eredő-Birodalomba, hogy a Birodalma ÖN-JELLEGÉBŐL Harmonikusan felnyíló ÚJ LEHETŐSÉGEKKEL GAZDAGÍTSA A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉT Megtartható Megnyilvánulásokkal.

 

*****

 

            ’Tapasztalatból Tudjuk’ már, hogy egy új élet (akár egy kis növény vagy állat, vagy egy gyermek élete) az elinduláskor még „gyámoltalanabb”, és gondoskodást igényel. Egyedi teremtőként azonban nem tudjuk / nem értjük ennek a valódi lényegét.

            A MEGTARTÓI-Teremtőkről szóló írásban (20190219elérhető ITT) említettem, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA a Birodalmak nagy-TEREMTŐIT, majd a Birodalmakon belüli Közösségek MEGTARTÓIT KÖZVETLEN (!) módon (is) tanítja a Befogadásukba kerülő teremtőkről való Gondoskodásra.

            A Birodalmak (és a Birodalmakon belüli Közösségek) A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉN (Egészén!) belül RÉSZ (= ÖN) Jelleggel rendelkeznek [a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK egy-egy Felismert-és-már-MEGFORMÁLT ÖN-JELLEGÉT ’testesítik meg’]. A MINDENSÉG-FORRÁSA a Birodalom ALAP-ÖN-JELLEGE Megnyilvánulása számára ÁRAD KI TÉRBEN (> ÉLETBEN), és az azon Birodalomban (Ön)Lényeggé váló (MEGTARTÓI és egyedi) teremtők számára a Boldogság (a Megtapasztalható Teljesség) akkor válik Valóvá, ha a Birodalom ALAP-ÖN-JELLEGÉN alapulva nyilvánulnak meg minden ön-épülésben [mindig az azon ÖN-JELLEGRE alapuló teremtések lesznek ’igazán kedvesek a szívüknek’  / kiteljesítőek].

            Ugyanakkor A-KIÁRADT-LÉTEZÉS egy teremtője sincs elzárva attól, hogy más Birodalom (vagy Közösség) MEGHATÁROZÓ ÖN-Jellegében is közvetlen módon Tudatosodjon (ön-épüljön, teremtsen). Az egyetlen ’megkötés’ ehhez az, hogy az (Ön)Lényegében Eredendően Berögzített ÖN-JELLEGÉTŐL [vagyis az Eredő-Birodalma ALAP-ÁRAMLÁSÁBA Berögzíett ÖN-JELLEGTŐL] nem szakadhat el, minden tovább-épülésének KÖZVETLENÜL arra kell alapulnia, ha MEGTARTHATÓ ön-épülést / megtartható Tapasztalatokat akar a teremtő. Ma már az egyedi teremtő ÖSSZECSENDÜLÉSEKET formálhat meg arról a MEGTARTÓIVAL, hogy milyen Új Irányokat nyit meg Önnön Életében, és a MEGTARTÓI-Teremtők ennek megvalósulása érdekében ma már olyan EGYETÉRTÉSEKET is megformálhatnak, hogy a Választott Ön-épülés megnyilvánítása érdekében más Közösségből eredő teremtőket is Befogadhatnak. A teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN újonnan megformált Irgalom Áramlása és Eredő-Áramlás ma már az Eredő-nagy-TEREMTŐ számára (továbbá minden olyan MEGTARTÓI-Teremtő számára is, Akinek Közösségébe a teremtő ÁLTALÁNOS vagy KÜLÖNLEGES úton Befogadásra került, és az ottani Megtapasztalása még nem került TELJES LEZÁRÁSRA) lehetővé teszik a Közvetlen Gondoskodást. Ma már tehát megformált útja van annak, hogy a MEGTARTÓK az ’ideiglenesen’ más MEGTARTÓ Befogadásába IS került teremtőikről is Gondoskodhassanak, és így az egyedi teremtők NE TÁVOLODHASSANAK EL a számukra MEGHATÁROZÓ ÖN-Jellegeiktől, képesek legyenek AZOKRA ALAPULVA harmonikusan megnyilvánulni az Eredőjüktől kissé távolabb lévő Közösségekben is.

 

A MINDENSÉG-FORRÁSA

Most

a MEGTARTÓI-Teremtők után

a Különleges Utakban már megnyílt

[így a teremtő Tudatos Ön-épülésére és Szabad Választására alapulóan a MINDENSÉG-FORRÁSA számára is KÖZVETLEN úton elérhetővé váló] egyedi teremtőket

egy olyan ALAPOZÓ ÖN-ÉPÜLÉSBEN vezetheti,

amelyben egyre kiterjedtebben megismerhetik a teremtők A-HARMONIA Megformálásának ’Művészetét’-és-’Tudományát’.

 

Olyan Alapozó Ön-Épülésben vezeti a MINDENSÉG-FORRÁSA

egyedileg és közvetlenül

az ilyen irányban megnyíló Különleges Útban már tapasztaló egyedi teremtőket,

amely során felépül (!) a Megnyilvánult-teremtő-Lényükben [(Ön)Lényegükben – Középső-Testükben – Harmadik-Testükben]

egy teljesen új ÉRZÉKENYSÉG és ÉRZÉKELÉS.

Erre az új Érzékelésre alapulva

felépül a teremtőkben egy olyan Új Belső Áramlás / Ön-Erő / Út,

amely KÖZVETLEN Eligazodást Ad a számukra arról,

hogy egy Bennük-Magukban [általában közvetlenül az (Ön)Lényegből] felnyíló Új-Kezdet

hogyan FORMÁLHATÓ MEG olyan VALÓSSÁGGÁ az Életükben,

hogy az

- ne csupán a Saját (Ön)Lényegükben berögzített (az Egyedi Életükhöz tartozó) ÖN-Jellegükhöz / meghatározóikhoz igazodjon KÖZVETLENÜL

- ne csupán az őket Befogadott Közösség és Birodalom Meghatározó ÖN-Jellegéhez és más Meghatározóihoz Igazodjon

hanem KÖZVETLENÜL IGAZODJON A-LÉTEZÉS-EGÉSZE MINDEN MEGHATÁROZÓJÁHOZ.

 

            Először talán furcsa lehet az, hogy egy viszonylag kisebb Rész-Ön-Jellegre alapulóan Élővé váló egyedi teremtő ennyire kiterjedt közvetlen rálátással rendelkezhessen A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE, ám valójában ez egyáltalán nem lehetetlen.

            A HARMONIA Megformálása kapcsán érintettem, hogy a Birodalmakban (a nagy-TEREMTŐK ÉLETÉBEN) megnyilvánuló KIÁRADÁSAIT megelőzően a MINDENSÉG-FORRÁSA meghatározta a Birodalmak FŐ ÖN-JELLEGEIT, és azt is, hogy ezek EGYÜTT HOGYAN FORMÁLJÁK MEG A TELJESET.

            A HARMONIA megformálásának ez a legmeghatározóbb szabálya.

            Amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA a Birodalmak nagy-TEREMTŐIT tanította a HARMONIA megformálására, a Birodalom MEGHATÁROZÓ ALAP-ÖN-JELLEGÉN belül felismert kisebb Részek / Ön-jellegek váltak a megformálásra kerülő kisebb KÖZÖSSÉGEK (a MEGTARTÓK) ALAP-ÖN-Jellegévé. A nagy-TEREMTŐ meghatározta azt, hogy ezek a Birodalmán (mint EGÉSZEN) belüli kisebb RÉSZEK EGYÜTT hogyan formálják meg A-TELJESET. Nagyon fontos a nagy-TEREMTŐ ezen ÖN-MEGHATÁROZÁSA, mert ez az akkor elinduló TEREMTŐ SZAKASZ számára Meghatározza, hogy ezek a RÉSZ-jellegek hogyan / mennyiben / milyen alapról stb kapcsolódhatnak egymáshoz, hogyan formálhatnak meg ’Kiteljesedést’.

            Minden nagy-TEREMTŐNEK Lehetősége van arra, hogy egy (jellemzően Nagyobb) SZAKASZ Lezárása során ÚJ HARMONIÁT formáljon meg a Birodalmára. (1) Megváltozhatnak a Birodalmon belüli Közösségek (így a MEGTARTÓK) ALAP-ÖN-Jellegei, (2) megváltozhat az, hogy ezek hogyan formálják meg EGYÜTT A-TELJESET, (3) sőt, ma már arra is törvényes út nyílhat, hogy a Birodalom nagy-TEREMTŐJE és a MINDENSÉG-FORRÁSA ÖSSZECSENDÜLÉSSEL Változtathassanak a Birodalom MEGHATÁROZÓ ALAP-ÖNJELLEGÉN. Egy ilyen nagyobb változtatás esetén magának a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK is feladata az, hogy ha egy Birodalom (!) ALAP-ÖN-JELLEGE megváltozik, akkor újra Meghatározza A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE, hogy az hogyan formálja meg AZ-EGÉSZET a többi ÖN-JELLEGGEL.

 

            Amikor egy egyedi teremtő a saját Életének Meghatározó Alapjai szerint [az (Ön)Lényegébe berögzített Meghatározók szerint] él, az azt jelenti, hogy az Élete az Őt Befogadott Közösség és Birodalom Meghatározó ÖN-JELLEGEIHEZ is Igazodik (azzal is Harmoniában van). Ha ez így van, akkor ennek a teremtőnek az Élete Harmoniában van A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉVEL is.

          Ma nehezebb még ezt értelmezni a megvalósulás és a gyakorlat szintjén, mert mind az egyedi teremtők Valójában, mind a Közösségek Áramlásaiban sok még a sérülés, így ma még egy kissé távolabbi A-VALÓSÁG a Teljes Harmoniától. Ma már a Különleges Utakban tapasztaló teremtők számára egyre inkább közvetlenné válik az összekapcsolódás az (Ön)Lényeggel, és így megszűnik a Középső és Harmadik test eltávolodása az (Ön)Lényegtől. Az (Ön)Lényeg egyre inkább ’visszaveszi a hatalmat’ a saját Sorsa / Élete irányításában / meghatározásában, és így egyre inkább képes úgy vezetni az Életét, hogy az ’pontosan igazodjon’ a saját Meghatározóihoz. Ez az az ön-épülése a teremtőknek, amikor már nem csak arra képesek, hogy szabadon választhassanak új irányokat az ön-épülésük számára, hanem arra is, hogy MEGTARTHATÓVÁ váljanak a Megtapasztalásaik [mert azok KÖZVETLENÜL is alapulnak A-LÉTEZÉS-EGÉSZE-HARMONIÁJÁN].

 

Az írás folytatódik a 2. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!