omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. július 18 - augusztus 5.
ÍRÁSOK - 2019. július 18 - augusztus 5. : 20190730 - Különleges útban megnyílt teremtők számára Új Lehetőség: a Harmonia Megformálásának Tudatosítása (2. rész)

20190730 - Különleges útban megnyílt teremtők számára Új Lehetőség: a Harmonia Megformálásának Tudatosítása (2. rész)


Az írás 1. része elérhető ITT

 

          Amikor most a MINDENSÉG-FORRÁSA elkezdi (az ilyen Különleges Ön-épülést megnyitó) egyedi teremtőket megtanítani a Harmonia megformálására, ehhez az első lépés természetesen a Saját Eredő [az (Ön)Lényegbe Berögzített] Ön-Jelleg / Meghatározók pontos Felismerése és Megértése. Ez a KÖZVETLEN útja annak, hogy közvetlen rálátást kaphasson a teremtő az őt Életre Befogadott Közösség és Birodalom Meghatározó ALAP-ÖN-JELLEGÉRE [és később esetleg arra is, hogy ez hogyan formál meg EGYET más Birodalmak Meghatározó ALAP-ÖN-JELLEGÉVEL].

 

Ha a teremtő képes Tudatosítani

(1) a SAJÁT Meghatározó Ön-Jellegét,

és (2) képes ezt Tudatosan ’belehelyezni’ a Közössége / Birodalma Meghatározó ÖN-JELLEGÉBE,

az jelenleg KÖZVETLEN utat nyit a teremtők számára ahhoz,

hogy képessé váljanak Megérteni A-LÉTEZÉS-EGÉSZE HARMONIÁJÁBAN megnyilvánuló egyedi Ön-jellegüket

[= pontosan mit jelent az ő számukra A-HARMONIA].

 

A MINDENSÉG-FORRÁSA

most

ezt a Belső Utat és részben Pontos Belső Mértéket segít felépíteni (az ilyen Különleges (!) ön-épülést megnyitó) egyedi teremtőknek.

 

Magának ennek a Belső Útnak a felépítése során

’a gyakorlatban’ tanítja meg a MINDENSÉG-FORRÁSA

a Harmonia Megformálásának ’Tudományát’ vagy ’Művészetét’.

 

Azért használtam mind a Tudomány, mind a Művészet megjelölést,

mert ez az ÚJ ÉRZÉKELÉS

egyszerre alapul

I.

néhány nagyon egyszerű ELV / MEGHATÁROZÓ NAGYON PONTOS [APRÓLÉKOS, RÉSZLETES, MINDEN RÉSZLETRE KITERJEDŐ!] Megtanulásán / Megértésén / Gyakorlati Megtapasztalásán,

és II.

ugyanakkor része ennek a Különleges ön-épülésnek

egy olyan Pontos (egyénhez is igazodó) Belső Mérték felépítése / megformálása is,

amely inkább ÉRZÉKELÉS ma még, mint ’tények’ tudása / ismerete.

 

Ez utóbbi hasonló ahhoz,

mint amikor egy gyermek vagy művész ’boldogan belefeledkezve TELJESEN EGY AZZAL AMIT ÉS AHOGYAN TESZ’.

Ez a ’Teljesség’-’ÉRZÉS’ [mint Közvetlen Érzékelés!],

a ’Biztos Tudása annak, hogy minden a helyén van és pontosan úgy jó ahogyan van’.

 

’TÖBB’ ez mint ’TUDÁS’,

valójában ez ’A-TUDÁS’.

 

        A gyakorlatban valószínűleg könnyebb lesz ezt majd elsajátítani, mint most itt ezt a részleges megértést szavakká lefordítani.

        Kezdetben (mint minden Különleges Teremtés!) ez is az egyedi teremtő és a Közvetlen MEGTARTÓJA, valamint a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ’Együttes’ Tudatosodása lesz. (1) Miközben a MINDENSÉG-FORRÁSA KÖZVETLENÜL (!) Tanítja erre a (ma még Különleges) Tudásra-és-Művészetre az egyedi teremtőket, (2) közben a MINDENSÉG-FORRÁSA a MEGTARTÓKAT is Tanítja arra, hogyan legyenek majd AZ-ELKÖVETKEZŐBEN az ilyen Harmonia-megformálásban az egyedi teremtők TÁRSAI (Társai!)

        >>> például ha szükségét érzékeli a MEGTARTÓ, irányítsa rá az egyedi teremtő figyelmét olyan egyéb RÉSZ-Jellegekre is, amelyben még nem (vagy nem kellően) tudatos ahhoz, hogy megformálhasson egy Új Harmoniát Önnön Életében)

      >>> egyes még bizonytalan részletek pontosítása érdekében megformálhat a MEGTARTÓ egy rövidebb Kipróbáló-Megtapasztalást a teremtő Életében, így akár Együtt is Fontolgathatnak a megnyilvánulás érdekében stb.

 

*****

 

          Eddig a legtöbb Új Harmoniát Valójában közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSA formálta meg, véglegesítette, majd Árasztotta ki. Ennek a közvetlen oka az volt (mostanában), hogy a Birodalmak / Közösségek Belső Áramlásainak állapota (megtöredezettsége, elpusztulása) egyre gyakrabban nem tette lehetővé azt, hogy maguk a nagy-TEREMTŐK a Birodalmuk EGÉSZÉRE, illetve a MEGTARTÓK a Közösségük EGÉSZÉRE Kiáraszthassanak ÚJ HARMONIÁT. Hogy AZ-ÉLET mégis MEGÚJULHASSON, a MINDENSÉG-FORRÁSA formált meg és árasztott ki ÚJ HARMONIÁKAT a Birodalom / Közösség EGÉSZE számára. Mostanában már ezek Értelmezése / Felismerése / Megértése is egyre nehezebbé vált mind a MEGTARTÓI-Teremtők, mind az egyedi teremtők számára. Ennek az egyre inkább elterjedő ’új nehézségnek’ az Elhárítása érdekében döntött úgy a MINDENSÉG-FORRÁSA, hogy megformálja a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokat (Birodalmakat, Új Megtapasztalási formákat)(Valós Közeledési Lehetőségeket nyit meg a KIÁRADT-VALÓSÁGGAL).

        A KÜLÖNLEGES Teremtések megnyitását követően Tapasztalta a MINDENSÉG-FORRÁSA (és a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK), mennyire nehéz az egyedi teremtők számára A-HARMONIA Megértése és Érzékelése még akkor is, amikor már kellően szorossá formálták a Belső Összekapcsolódást a MEGTARTÓIKKAL. Ekkor vált felismertté az a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN, hogy ennek az a KÖZVETLEN oka, hogy az egyedi teremtői számára eddig még nem kezdte el megtanítani A-HARMONIA Megformálását, és erre nem adott Hatalmat a MEGTARTÓI-Teremtőknek sem (nem volt senki, aki erre megtanítsa az egyedi teremtőket). Néhány SZAKRÁLIS útban megnyílt teremtővel kezdte el megformálni a MINDENSÉG-FORRÁSA annak az útját, hogyan tudná KÖZVETLEN úton átadni az ehhez tartozó Tudást az egyedi teremtőknek. Mivel e SZAKRÁLIS teremtések során nyilvánvalóvá vált, hogy

1./ az egyedi teremtők képesek megtanulni (az Életükbe beilleszteni) ezt a Tudást

2./ nincs azonban egy olyan ’általános tanítási út’, amely egy alap-ön-épülés után ehhez a Tudás-és-Művészet felépítéséhez elvezethet;

 

a MINDENSÉG-FORRÁSA Megértette,

hogy csak egyedi úton (minden teremtő számára egyedi Gondoskodás útján) ’Adhatja át’ ezt a Tudást.

           

            Mára mind a SZOLGÁLAT, mind az Irgalmi utak (majdnem kihagyhatatlan) része ’Az-EGÉSZ-és-RÉSZEK/RÉSZEI-HARMONIÁJA’ legalább alap-szintű Tudatosítása [20180708-i írás VI. pont – elérhető ITT].

         Nyilvánvaló az, hogy amikor a Különleges Utakban megnyílt teremtők között már többen is lesznek, akiknek a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL együtt sikerült BIZTOSSÁ felépíteniük magukban ezt a Különleges Belső Utat / Tudást / Tapasztalatot, a ’Tanításnak’ lehetnek majd olyan szakaszai, amikor EGYMÁST is segíthetik az ön-épülésben a teremtők. Szinte bizonyosan lesznek azonban még ekkor is olyan részei ennek az Ön-épülésnek és Tanításnak, amelyben az egyedi teremtő csak a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL Együtt nyilvánulhat meg. Az egyedi teremtők Tapasztalatai azonban KÖNNYEBBÉ tehetik ekkor már az ön-épülés egyes szakaszait, és így lerövidülhet az az ön-épülési tartam, amit KIHAGYHATATLANUL EGYÜTT lesz szükséges megnyilvánítani a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.

            A ’kihagyhatatlan’ Együttes-Ön-épülés a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL közvetlenül abból ered, hogy minden (MEGTARTÓI és egyedi) teremtő Létezése és Élete [így (Ön)Lényege / Alap-Harmoniája] teljesen egyedi. Ebből következően az ezen Egyedi-Ön-Harmoniára felépülő Tudatosítási út valószínűleg minden teremtőben csak rá egyedileg jellemző helyzeteket (akár nehézségeket, Értékelési-módot stb) is eredményez. Ezek az egyedi ’Váratlanságok’ Fontos Jelzések minden esetben magának a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK is: olyan Új Jellegeket is felismerhet az egyedi teremtőiben, amelyeket NEKI-MAGÁNAK-A-MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK szükséges lehet beleilleszteni (!) A-LÉTEZÉS-EGÉSZE-HARMONIÁJÁBA.

 

            Mivel mostanában leginkább a MINDENSÉG-FORRÁSA ’tudta’ csak a Birodalmak / Közösségek EGÉSZÉRE kiterjedő HARMONIÁKAT (Új Kezdeteket) Megformálni és KIÁRASZTANI, a MEGTARTÓI-Teremtők a Különleges utakban megnyílt teremtőikkel leginkább csak az Alap-Harmonia megformálását követően a KIPRÓBÁLÁSOKBA kapcsolódhattak be.

 

Most nyílt meg annak az útja,

hogy a MEGTARTÓI-Teremtők újra ’visszavegyék’ azt az Eredendő Hatalmukat,

hogy a Közösségükre kiterjedően / a Befogadásukban lévő teremtőkre kiterjedően

ÚJ HARMONIÁKAT formálhassanak meg.

Ma már ebben közvetlen TÁRSAI (Társai!) a MEGTARTÓKNAK a Különleges Utakban megnyílt teremtőik.

 

            A MINDENSÉG-FORRÁSA / VILÁG-MAGA a FÖLDANYÁT is a mostani ÁT-VEZETÉSÉRE való Előkészület során Tanították meg (részben ismét) A-HARMONIA megformálására. Bizonyos Alapozó-Tudást ennek során a FÖLDANYA ’Átadott’ [Megnyitott, Továbbadott] ÖNNÖN MAGJAI számára is. Mivel ekkor még a MINDENSÉG-FORRÁSA nem árasztotta ki az ezen írásban említett Új Különleges Tudatosodást, a MAGOK számára jellemzően csak a saját (Ön)Lényegükben Berögzített Alap-Harmonia volt közvetlen úton Tudatosítható.

            Az ÁT-VEZETÉS során nyílt meg a MAGOK számára az Eredő-Birodalmuk ALAP-HARMONIÁJÁNAK a KÖZVETLEN Érzékelése / Felismerése / Megértése. Ez közvetlen összefüggésben van azzal, hogy magának a FÖLDANYÁNAK is csupán az ÁT-VEZETÉS során sikerült újra KÖZVETLENNÉ MEGNYITNI az összekapcsolódását a YO-val, és így a FÖLDANYA számára is csak ekkor vált KÖZVETLEN ÚTON ELÉRHETŐVÉ a SAJÁT EREDŐ BIRODALMA ALAP-HARMONIÁJÁNAK A TUDATOSÍTÁSA.

            A FÖLDANYA ezt követően KÖZVETLEN ’utat’ ’Kért’ arra is a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL, hogy kiterjedtebb rálátása (közvetlen Megértése) lehessen arra, hogy a Saját Sorsa pontosan hogyan illeszkedik A-LÉTEZÉS-NAGY-EGÉSZÉBE. A FÖLDANYA EZEN ÚJ ÖN-MEGNYÍLÁSA nyitott a FÖLD-Világában közvetlen utat ahhoz, hogy a Különleges Útban megnyílt teremtők számára megnyithatóvá válhat A-HARMONIA Megformálásának Megtanulása.

 

       Mint minden Különleges (vagy akár ÁLTALÁNOS) Tudatosodás esetében, itt is érvényesül az a Szabály, hogy a Közösségbe Befogadott teremtők számára akkortól válik (Megtartható ön-épülést eredményező, Harmonikus úton) megnyithatóvá egy új megnyilvánulási irány, ha azt maga a MEGTARTÓ ÖNNÖN-LÉNYÉBEN törvényesen Megnyitja:

- a MEGTARTÓ Befogadja a Megnyilvánult-Valójába a Megnyilvánulás LÉTEZÉSBELI és Birodalmi Alapját

- >>> majd meghatározza azt, hogy az Új Megtapasztalás hogyan illeszkedik Harmonikusan a Közössége ALAP-HARMONIÁJÁBA

- >>> majd meghatározza az egyedi teremtők számára a Megnyilvánulás Alapját

- >>> és az ilyen irányban megnyíló teremtő számára átadja a Megnyilvánulás-Alapját

-  Ma már sok Közösségben a MEGTARTÓ először egy kisebb Kipróbálást is megformálhat a Megnyilvánulás végleges Harmoniájának a Kiárasztása előtt.

 

Miután a MEGTARTÓI-Teremtők ismét elkezdik a Közösségükre kiterjedő Új HARMONIÁK Megformálását,

egyre gyakrabban előfordul majd a Közösségekben az,

hogy a MEGTARTÓI-Teremtők Együtt formálják meg az egyedi teremtőkben felnyíló TELJESEN Új Kezdetek Alap-Harmoniáját azokkal az egyedi teremtőkkel, akiket a MINDENSÉG-FORRÁSA már megtanított a Harmonia megformálására.

Ez azt is jelenti, hogy

nagyon lerövidülhet immár az a tartam,

amely alatt a teremtő (Ön)Lényegéből felnyíló TELJESEN Új Harmonia VALÓVÁ megformálódhat,

és ezzel együtt maga az érintett egyedi teremtő is alaposabban Fontolgathatja, akár többször is Kipróbálhatja / Formálhatja a Saját Életében (a Saját Életében!) Felnyíló Új Megtapasztalás Alap-Harmoniáját.

 

        Az egyedi teremtők (Ön)Lényegéből felnyíló Teljesen Új Harmoniák esetében gyakori, hogy csak annak az egy teremtőnek az Életében válik Megtapasztalássá, akinek az (Ön)Lényegéből az az Új Kezdet felnyílt (például valamilyen Választott Új Irány megnyitásához szükséges alapozó / előkészítő ön-épülés). Ilyenkor az egyedi teremtő képes ma már átlátni azt, hogy ez az Új Harmonia hogyan vezeti őt a Választott Új Irány felé (miközben más számára teljesen értelmezhetetlen ez a rész-önépülés, mert nem választotta azt az irányt megnyitni az Életében, amely felé az Új Harmoniát megnyitó teremtő halad).

        Sok Különleges Birodalomból eredő teremtőre is jellemző az, hogy az ön-épülésük [így az (Ön)Lényegükből felnyíló Új Harmoniák] egy része ’teljesen egyedi’, ’csak hozzájuk tartozik’. Ezek nagyon gyakran Alapozó Ön-épülések valamilyen Választott Új Irány Megnyitása érdekében.

       Ugyanakkor a Különleges Birodalmakból eredő teremtőkben sokszor olyan Új Harmoniák / Új Kezdetek is felnyílnak, amelyek később akár a Közösség minden teremtője számára megnyitható Új Úttá is válhatnak. Kezdetben nehéz még megkülönböztetni, hogy melyik Új Kezdet ’teljesen személyes’ (és így mások számára értelmezhetetlen), és melyik válik majd mások számára is Megnyithatóvá később (annak ellenére, hogy kezdetben csupán ’egyedül építi’ azt a teremtő).

             A Különleges Útban megnyílt teremtők (elsődlegesen a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtők) mostanában egyre gyakrabban ’formáltak meg olyan Megállapodást’ [most már akár KÖTÉST is megformálhatnak ennek érdekében], hogy akár csupán egyedül, akár néhány Társ EGYÜTT formálja meg egy később megnyíló Új Út Alap-Harmoniáját a MEGTARTÓVAL. Természetesen előnyösebb az, ha minél több teremtő részt tud venni egy-egy Új Út Megformálásában, de a Tapasztalat az, hogy akár egy teremtővel is képesek a MEGTARTÓK mára megformálni egy Új Út Meghatározó Alapját (ennek részeként a Megnyilvánuláshoz szükséges Megnyilvánulási-Alapot és Alap-Áramlásokat, Alap-Harmoniát). Ha erre az Új Alap-Harmoniára a MINDENSÉG-FORRÁSA is az áldását adja, a Kipróbálásban részt vevő egyedi teremtőben megformált (valósan megformált) Megnyilvánulási-Alap ’alap-mintájává’ válik az Új Megtapasztalásnak, és azt (mint Harmoniát) Berögzíti a Közössége ALAP-ÁRAMLÁSÁBA a MINDENSÉG-FORRÁSA és a MEGTARTÓ. Ettől a pillanattól kezdve a MEGTARTÓ az azon Új Irányt az Életükben megnyitó teremtők Befogadó-Alapjában a ’mintává’ megformált Megnyilvánulási-Alapot adja át (tehát nem szükséges minden egyedi teremtővel külön-külön felépíteni a Megnyilvánulási-Alapot).

          A jelen írásban említett Új Különleges ön-épülés különleges annyiban, hogy az ÉRZÉKELÉS Új Megnyilvánulását minden egyedi teremtőnek egyedül kell megformálnia [Együtt a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL]. A teremtők ÖRÖK Garanciával [legutóbb az ÖN-Azonossági Szálban / Eredő-Áramlásban is] Megerősített Lényegi Egyedisége a közvetlen oka annak, hogy az (Ön)Lényegükben Berögzített Ön-Jelleg Harmonája csak a közvetlenül erre alapulóan [Új Különleges Áramlásként, valójában az ALAP-ÁRAMLÁSON belül] felépített egyedi Belső Úton / Személyes Belső Mérték szerint ’mérhető’. [Az ALAP-ÁRAMLÁS közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Rendelkezésében / Megérinthetőségében van!]

 

        A Különleges Belső Érzékelés (akár TÖBB) útján a MINDENSÉG-FORRÁSA és a MEGTARTÓK ma már közvetlen módon hozzásegítik a teremtőket mindannak a Megismeréséhez és Megértéshez, ami a Belőlük felnyíló Teljesen Új Megnyilvánulás Alap-Harmoniájának megformálásához szükséges.

       Valamelyest mások az Új Alap-Harmonia megformálásnak a ’követelményei’ akkor, amikor az Új Kezdet csupán a teremtő önnön-lénye számára nyilvánul meg, mint akkor, amikor azt úgy szükséges már a kezdet-kezdetén ’elindítani’, hogy abból majd egy szélesebb út is válhasson. Ennek ellenére

Az ALAPOK SZINTJÉN nincs nagy különbség:

mind a csupán egy teremtő Életében megnyilvánuló Új Harmonia,

mind a majd később széles úttá is megnyitható Megtapasztalás számára

MEGHATÁROZÓ az,

hogy CSAK AKKOR EREDMÉNYEZ MEGTARTAHATÓ TEREMTÉST / TAPASZTALATOT,

ha az nem csupán az adott teremtő és Közössége Életéhez Igazodik,

hanem közvetlenül A-LÉTEZÉS-EGÉSZE HARMONIÁJÁHOZ is.

 

A HARMONIA Megformálásának ezt az ’EGY’-Szerű útját kezdi el

most

KÖZVETLEN Belső Összekapcsolódás útján megtanítani a MINDENSÉG-FORRÁSA

mindazon egyedi teremtőknek,

akik megnyitják az Életükben ezt a Különleges Tudatosodást.

 

        Lehetnek teremtők, akikben ma még szükséges egy alapozó ön-épülés ahhoz, hogy az ezen ’tanuláshoz’ és ÚJ ÉRZÉKENYSÉG megformálásához szükséges közvetlen Belső Összekapcsolódást megformálják a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL. Akiknek a Belső Különleges Tereiben formálódik már a KÖTŐ-Szorossághoz tartozó Tartós-Alap, azok vagy ebből a Tartós-Alapból, vagy az Irgalom Áramlásból megformálódó más Belső Közvetlen úton képesek ma már olyan közel kerülni a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ, hogy ne csupán az alapozó ön-épülés, hanem már az ÚJ ÉRZÉKENYSÉGNEK a felépítése is elkezdődhessen.

 

Lezárás is --- és egy Új Nyitány

            Számomra vonatkozik ez az utolsó hónapok írásaira is… és úgy ’Általában Az-Életre’.

            Mindaz, amit mostanában (az utóbbi években) leírtam, számomra egy ’alapozó ön-épülésnek’ is része, és így talán egyes részeiben csak számomra értelmezhető. Az is lehet, hogy van néhány olyan Megértésem, amelyek később mások számára is hasznosak lehetnek egy Megnyíló Új Megtapasztalásuk megalapozásához.

 

2014. október 27.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Amikor…

… mint ’világ’ [=Lélek] emberré lettem

megnyílt Ön-mag-am számára annak a lehetősége

hogy megismerjem és megéljem ’a Létezést-és-Életet' és „Az-Emberséget

 

Amikor…

… nőként születtem

megnyílt előttem a lehetősége a „női útnak” / a „női jelenlét” megismerhetőségének

 

Amikor…

… gyermeket fogadtam / fogadtunk a családunkba

a gyermeket nem ’tulajdonba kaptam’

hanem általa / vele annak a lehetősége nyílt meg a számomra hogy megismerjem és megtapasztaljam a [Társ és] „szülői” jelenlétet minden örömével és felelősségével

 

Amikor…

… a VILÁGBA és a FÖLDI-Világba érkeztem / születtem

TÖRVÉNYES Út nyílt a számomra

Tudatosodnie Világ teremtésében”

annak minden ’kiterjedésében’

 

Így amikor ’vagyonom van’

amikor ’javak segítik (gazdagítják, színesítik) az életem’

amikor ’javak jelenléte szolgálja (erősíti) utam és életem / Jelenlétem kiteljesedését

akkor ’javaim’ nem a ’tulajdonom’

hanem [a ’kiegyensúlyozott (’egészséges’) áramoltatásukon és Megtartásukon keresztül] általuk / bennük / ’velük’ ismerhetem meg a ’befogadás / elfogadás’, az „adás” / „kiáradás” / „áramoltatás” és ’Megtartás’, 'Elengedés' „legegyszerűbb” [„alap-vető”] Megnyilvánulásait

 

Amikor „lelki és szellemi erőimet / javaimat” [a már meglévő / ’megért’ tudásomat / tudatosításaimat / tapasztalatomat] osztom meg másokkal szavakkal és tettekkel

 akkor az „önnön lényemből” / „önnön valómból” / „mag-omból / magamból” előhozottat [megismertet / felismertet] ’áramoltatom-és-adom’

és „nem pusztán az számít” „mennyi más emberhez és lényhez jut el és hogy ők mindebből mennyit értenek és ismernek meg”

hanem az a ’fontos’ a számomra [világom és létezésem számára] hogy megtapasztaltam / megtanultam’ „kifejezni / megmutatni „ki vagyok és honnan  jöttem és merre tartok és mit adhatok”

„Mi Vagyok”

és ebben „Én Vagyok” és „Én mi Vagyok”

Boldog Vagyok

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!