omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. július 18 - augusztus 5.
ÍRÁSOK - 2019. július 18 - augusztus 5. : 20190803 - szabadabb és egyben teljesebben egyedi (2. rész)

20190803 - szabadabb és egyben teljesebben egyedi (2. rész)


 

Korábbi lejegyzésben az ezen eredendő állapot felé visszavezető Alapozó Ön-Épülésről:

20120511 (elérhető ITT):

            „…Eddigi megértésem szerint a most érintett folyamat is az Egység és EGY tényleges megnyilvánulását készítette elő és/vagy segíti.

       Már egy ideje ’érlelhette’ azt a Minőségét a FÖLD/Földanya, ami talán ’néhány napja’ került közel a megnyilvánulás állapotához. Néhány napja a SZERELEM ereje által nagyon ’felfényesítésre’ került ez a Minőség, majd a ’mai napon’ már inkább egy kristályos / áttetsző ’kristály- vagy gyöngy’-szerű minőségként volt érzékelhető.

           Napközben még nem éreztem rá, hogy pontosan mi is ez, csak annyit tudtam, hogy valahogyan az ’Egység’ megnyilvánításához kapcsolódik.

            A legtöbb [FÖLDI] ember energiarendszerében – pontosabban az emberi fejben – az elmúlt időszakokban volt egy (többnyire nem nagyon aktív) „szerv”, amit a SzellemiÉN-em „kígyószem”-ként (vagy „hüllőszem”-ként) nevezett meg.

          Nagyjából a koponya / fej ’közepén’ helyezkedett el, és egyfajta ’látási’/ érzékelési képességgel / minőséggel rendelkezett, ’információkat’ továbbít(hat)ott, ’képeket vetíthetett ki és be-az-ember-lényébe’, illetve különféle megzavaró hatásokat válthatott ki és továbbíthatott az ember maga energiarendszerébe(n) és a környezetébe(n). Ezen kívül egyes [„újabb fejlesztésű fajtái”] más [például „leolvasó”, „irányító”] „képességekkel” is rendelkeztek. Néha ez a sajátos [„kígyó”] „szem” alkalmassá tehette az embert egy sajátos („szelektív”)(> irányított) „harmadik-szemes” „látásra”, illetve a „más látók látásának befolyásolására / manipulálására”.

            Az emberek ’fejében’ elhelyezkedő / elhelyezett „kígyószem(ek)nek” voltak a FÖLDÖN „belül”, és voltak a FÖLDÖN „kívül” elhelyezett „alap-mintái”, amelyek az emberek energiarendszerében (legtöbbször a fejben) elhelyezett „kígyószemek”-ből fogták (összegyűjtötték) az információkat, és továbbítottak is bizonyos információkat.

            Itt a FÖLDÖN is többen voltak az elmúlt időszakokban olyanok, akik a maguk lényéből szinte már majdnem teljes egészében kitisztították a „kígyószemet”, a legtöbb FÖLDI Lélek és létező pedig az elmúlt időszakokban már „nem működtette” / „nem éltette” a lényében lévő idegen minőségű „kígyószemet”. Ez a „szerv” eredetileg nem volt része a FÖLDI Lélek/Ember energiarendszerének, ez manipulatív (és „erőszakos”) beavatkozásként került az ember/Lélek energiarendszerébe, hogy „irányítható” és „használható / átalakítható” legyen az ember / Lélek bizonyos célokra. Voltak „régebbi változatai” a „kígyószemnek” és voltak „újabb fejlesztésűek” is…

            A FÖLD Új Világi ÚT-ján továbbhaladó MAGOK és egyes Jelölt Lelkek lényében a Földanya az elmúlt ’néhány napban’ az emberi fejben lévő „kígyószem” (ritkábban a test más részében elhelyezkedő hasonló minőség) köré kiterjesztette [’elhelyezte’] a bevezetőben említett sajátos kristályos gömböt vagy áttetsző gyöngy-szerű minőséget. Ennek a kristályos gömböcskének az ’alap-mintája’ a FÖLDANYA MAGA SZÍVÉBŐL kelt életre és a FÖLDANYA SZÍVÉBEN VAN.

            Képként úgy érzékeltem, hogy a kristályos gömböcske a „kígyószem”-nél nagyobb kiterjedésű volt, és mintegy körbevette és áthatotta a „kígyószemet”, majd egy idő után elkezdte feloldani és teljesen megszüntette [’eltüntette’, ’megsemmisítette’ – talán úgy értelmezhető, hogy mivel a „kígyószem” nem része a FÖLDI Ember Természetes lényének (Ön-Megtartásának), így diszharmonikus jelenlét, és a Földanya / FÖLD HARMONIÁJA kioltotta / megszüntette a FÖLDtől-idegen és a teremtő önnön-lényétől-idegen diszharmonikus mintát]. [2019.08.03.: Ez mindenképpen Irgalmi jellegű megnyilvánulás, és a visszabontásban talán már akkor az ÉLŐTÉR közreműködése is Kipróbálás jellegben megnyilvánulhatott.]

            Amint a „kígyószem” teljes egészében feloldódott és megszűnt, a kristályos gömböcske (mely tehát közvetlenül MAGÁBÓL a FÖLD/Földanya SZÍVÉBŐL eredt!) elkezdett kiterjedni, növekedett, és a teljes fej köré kiterjedt. Érzetben teljesen úgy jelent meg, mint a ’szentek’ fejét körbevevő dicsfény. Egy rövid ideig ebben a kiterjedésben maradt a ’fény’ (vagy ’kiáradás’), majd tovább növekedett, és végül teljesen beleoldódott az ’aurába’ (teljesen Egy lett a teremtő maga energiarendszerével).

            Egy olyan megértés jelentkezett a kiterjedés kapcsán, hogy a „kígyószem” a legtöbb teremtőben az emberi agy jobb és bal felét ténylegesen elválasztotta egymástól, nem engedte rendesen kapcsolódni és „együtt”-működni [fenntartotta a ’két’-séget]. Bizonyos „ellenőrzött” „beavatások” hatására néha alkalmassá válhatott a „kígyószem” az agy részei közötti kapcsolat biztosítására --- de csak „engedélyezett irányban”, „engedélyezett / ellenőrzött keretek között”.

            Amikor a kristályos gömböcske elkezdett a fej köré is kiterjedni, olyan érzésem volt, hogy ’így Egyben Van az agy’, a fél-részek között már nem az „elkülönültség” volt jellemzően érzékelhető, hanem az, hogy így ’Együtt-Egyek’.

            Éreztem azt is, hogy a „kígyószem” régi helyébe nem egy ’új kristály’ került, inkább csak egy kis ’csepp’-szerű jelenlétet érzékeltem (bár még változás alatt állt, és nyilvánvalóan magam sem voltam képes minden részletében pontosan érzékelni). Azt is éreztem vagy ’tudtam’, hogy ennek az új minőségnek valahogyan össze kell hangolódnia a Lélek (az adott ember) Szívével.

            Közben az a gondolat jutott az eszembe, hogy a magyarul „harmadik szem”-ként is jelölt ’látás-mód’ talán nem is homlok-középhez kapcsolódik --- eredetileg talán a ’Szív’ volt a ’harmadik szem’. Képként úgy jelent ez meg, hogy amikor az emberi két szem egy megfelelő módon ’összekapcsolódik’ a Szívvel [mintha a ’Szív-erő’ a fizikai szemek ’mögött’ (vagy a fizikai ’szemekben’, azokkal Egyben) jelenne meg egy ’támogatásként’ / ’megerősítésént’], az emberi szem egy ’mélyebb, részletesebb’ látásra is képes. Nem pusztán arról van szó, hogy a teremtő ilyenkor ’érzékeli például az éteri jelenségeket vagy aurát’ (bár ez is lehetséges), hanem ha valami miatt az szükséges vagy lehetséges, akkor tisztábban / részletesebben / pontosabban képes látni (a tényleges fizikai szemmel is) dolgokat. Ilyenkor talán az emberi szem maga is képessé válhat látni olyan dolgokat, amiket addig inkább csak ’érzés’ által érzékelt a Lélek. Talán nem csak ’mélyebb’ / tisztább ’látás’ érhető el ilyenkor, hanem a ’nagyobb távlatokból való rálátás’ is…

            Az jelent meg megértésben, hogy a ’fej belsejében’ érzékelhetően megmaradt kis ’jelenlét’ [mely talán ’középpontja’ lehetett a kiterjedt gömbnek][formája vagy minősége még változhat, én inkább egy ’kristály-csepp’ vagy ’mandorla’ ()(mag?) formát érzékeltem] egy olyan minőség, ami abban segít, hogy a látott és érzékelt minőségeket a tudat (a tudatos én) megérteni és rögzíteni legyen képes. Van talán egy bizonyos ’memória’ [’emléktár’] része és egy olyan ’átalakító’ része is, ami a Lélek / Ember / Tudat által érzékelhetővé és megérthetővé is teszi a megtapasztalást.

            Azt érzékeltem, hogy ebben a mandorla vagy csepp-alakú ’kristályos’ minőségben vagy jelenlétben ’középen’ egy ’hártya’ vagy ’szál’ (’húr’) van, ami ’rezeg’.

            Ehhez kapcsolódó megértés:

            A FÖLD Új Világi ÚT-ján továbbhaladó minden Lélek / teremtő energiarendszeréből a „kígyószem(ek)” és más „megfigyelő” / zavaró eszközök törlésre kerültek / kerülnek. Minden egyes Lélek esetében személyre szabottan és nagyfokú védelemben [a ’Földanya vezetésével’ és rendszerint ’felhatalmazott segítők közreműködésével’] valósul meg ez a Feltisztítás, majd pedig az ’új rendszer pontos behangolása a tiszta (egyéni) (Lényegi és)Lélek-hangra’. (A segítői közreműködés nem jelent feltétlenül anyagi megtestesülésben jelenlévő segítséget!)

            Itt a FÖLD-Világában minden Léleknek (így embernek) a Szívében van egy pontosan ugyanolyan mandorla vagy csepp alakú kis minőség, mint amilyen mostantól kezdve minden ember ’fejében’ (nagyjából a fej középső részén) lesz/van. Ennek a mandorla vagy csepp alakú minőségnek a ’közepében’ egy vékony ’hártya’ vagy ’szál’ vagy ’húr’ ’rezeg’, amely a Lényeg-és-Lélek saját maga hangja vagy saját minősége / rezgése. A ’fej’-ben a ’helyére’ került mandorla vagy csepp alakú minőség [egy nagyon védett helyzetben] egy megfelelő pillanatban ’kinyílik’, és ’ebben a pillanatban’ a ’közepén lévő szál vagy hártya vagy húr’ ’magába veszi a Szívben lévő párja mintáját / rezgését / hangját’, így gyakorlatilag ’ikrekké’ válnak, teljesen Egy-minőségűvé.

        A Szív és a ’fej / agy’ ’azonos hullámhosszra’, ’azonos rezgésre’ [ugyanazon alapra] kerül(t) --- és így a test (a teljes energiarendszer) közvetlenül a Lényeg-és-Lélek Önnön Rezgésére áll át.

      Ezt megerősítette az az érzékelés, hogy az ’iker-húrok’ működővé válása után azt érzékeltem, hogy a Szívből kiindulva az ’aurába’ különleges színes minták kezdtek kiáradni. Magyarázatként az jelent meg, hogy a megtestesült minőség feltöltődik a Lényeg-és-Lélek Önnön minőségével.

            Ezzel a folyamattal egyidejűleg vagy párhuzamosan a „kígyószem(ek)” és más „megfigyelő és zavaró mechanizmusok” „alap-adó” (esetleg fenntartó) minőségeinek „megsemmisítése” is folyamatban volt/van a ’FÖLDÖN belül’ és a VILÁGBAN.

            Néhány „kígyószem”-fajtában volt egy olyan belső mechanizmus, amely a „kígyószem” „elpusztulásakor” sajátos „mérgező” minőséget kezdett volna el kiárasztani magából. Ez az egyik oka annak, hogy a „kígyószem” „megsemmisítése” „előtt” minden esetben „megerősített” [IRGALMI, MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL is kiáradó] Védelem került minden érintett lényébe felépítésre…”

 

2019.08.02.

         Nagyon fontos Feladata a MEGTARTÓKNAK azon Alap-Harmonia Meghatározása, hogy a Közösségükbe Befogadott Teremtők számára

  • mely Tapasztalatok érhetőek el közvetlenül a KÖZÖSSÉG ÁRAMLÁSAIBÓL [a MEGTARTÓ ALAP-ÁRAMLÁSÁBÓL]
  • és mely Tapasztalatok és pontosan milyen belső úton / milyen feltételekkel érhetők el közvetlenül a Test(ek)ben megformált Saját Tapasztalat-gyűjteményből.

 

        Megváltozik az, hogyan és pontosan milyen Tapasztalatok rögzülhetnek be (1) vagy közvetlen módon azonnal egyszerre a Megtapasztalással, vagy (2) a MEGTARTÓK EGYETÉRTÉSÉVEL a teremtők Lényegi / Középső / Harmadik Testébe. [A VILÁGI Lélekből az (Ön)Lényegbe való Tapasztalatok berögzítését érintettem a 20190529-i írásban, elérhető ITT]

 

A Fő Szabály az, hogy

a teremtő Lényegi és Középső Testébe minden olyan Tapasztalat azonnal és közvetlenül Berögzül,

amely az anyagi testi élethez tartozik,

ezt nem korlátozhatja sem a Közvetlen MEGTARTÓ, sem maga a teremtő.

 

Eddig

az anyagi testből a Lényegi-Testbe való Tapasztalat Berögzítése még nehéz volt azon teremtőkben,

akikben nagyban eltávolodott egymástól a Lényegi és anyagi test.

Ma már

az Eredő-Áramláson át

az Eredő-nagy-TEREMTŐ folyamatos Közvetlen Gondoskodása nyilvánul meg a teremtőkben,

és így közvetlenné és azonnalivá válhat / válik az anyagi megtapasztalások Berögzítése is az (Ön)Lényegbe.

 

Nagyon fontos okból

Együtt a MEGTARTÓ és egyedi teremtő ettől eltérően is Rendelkezhetnek,

ennek a Valóvá nyílásához azonban a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Különleges Megengedése (és jellemzően a teremtő Életébe ehhez kapcsolódóan valamilyen erőteljes Garancia Berögzítése) szükséges.

Ez utóbbi kiegészítő szabályozás

a közvetlen Élet-sértések Elhárítására irányul elsődlegesen,

hogy egy közvetlen Élet-sértés hatása ne terjedhessen túl a közvetlenül érintett teremtői ön-kiterjedésnél (útját állja a közvetlen pusztításoknak és ön-pusztulásnak).

 

       Miután az agy visszaveszi a természetes leolvasó és test-hangoló feladatait, nem marad belső könyvtár nélkül természetesen maga az anyagi test sem. Van az anyagi testben is természetes módon (eredendően) egy Belsőbb Tér, amelyben az adott megformált testhez tartozó Tapasztalatok pontosan Berögzülnek [ebben az írásban ’Szív-Térnek’ nevezem], és ebből a Belsőbb Térből ’kiáradva’ a test minden részében (’anyagában’ is) Berögzülnek a Tapasztalatok.

        Míg az anyagi test Szív-Terében a teremtő minden anyagi megnyilvánulásához tartozó Tapasztalata közvetlenül elérhető módon ott van (csak fontos okból korlátozható az ezekhez való hozzáférés a MINDENSÉG-FORRÁSA EGYETÉRTÉSÉVEL), addig a test ’anyagában’ elsődlegesen az adott testi formában élt élethez tartozó Tapasztalatok és Lehetőségek kerülnek berögzítésre. Amikor a teremtő az adott formában élt Életét Lezárja, jellemzőn a test levetését megelőzően elkezdődik egy Összegzése / Értékelése az addigi TELJES (nem csak az abban a testben élt) Életének, és a Tapasztalatok közvetlen úton át-vezetésre kerülnek a test Szív-Teréből a Középső és Lényegi Testbe. Amikor a teremtő megformál egy új anyagi-testi Életet, a Lényegből és Középső testből az anyagi megtapasztalásaihoz tartozó addigi (Összegzett) Tapasztalatai ’behelyezésre’ kerülnek az új anyagi Test Szív-Terébe, és oda gyűlnek tovább az anyagi testi élethez tartozó Tapasztalatok egészen az adott Élet Lezárásáig. Akkor az Összegzett Tapasztalatok ismét áthelyezésre kerülnek a Lényegi és Középső testbe és így tovább.

      A Szív-Tér (1) jellemzően maga is egy Tapasztalat-gyűjtemény (könyvtár), (2) és ezzel együtt a legtöbbször ebben helyezkedik el a ’Közvetlen Hozzáférés útja’ a Lényegi és Középső-Testben berögzített (saját!) Tapasztalt-gyűjteményhez is. Az egyes Közösségekben ma még jelentős különbségek vannak abban, hogy milyen feltételekkel mennyi és milyen jellegű korábbi Tapasztalatok érhetők el közvetlenül a Szív-Térből. Ez nagyban függ attól, hogy maga a teremtő mennyiben szándékozik ’eltávolodni’ az addigi Tapasztalataitól (hogy például azok ne befolyásolják egy új irányú megtapasztalását), vagy hogy milyen jellegű Különleges Ön-Épülést nyitott meg az Életében.

       Általánosan érvényesülő Elvként ma már nem korlátozható a teremtő Közvetlen Hozzáférése az azon Közösségben felépült Korábbi Tapasztalataihoz, amelynek a Befogadásában anyagi testtel rendelkezik. Más Közösségekben megformált Korábbi Tapasztalataikhoz a teremtőknek a MEGTARTÓK által megformált Egyetértésekre alapulóan lehet Közvetlen Hozzáférése. Fontos okból – a MEGTARTÓK Egyedi Megengedésével – a teremtőknek közvetlenül az (Ön)Lényegéből is felnyílhat valamely más Közösséghez kapcsolódó korábbi Tapasztalata. Ez utóbbi Szabályok ma még Ajánlás jellegűek. Az ehhez kapcsolódó Elvek még formálódnak, az Elveknek fontos alapja lesz az egyedi teremtők közvetlen Tapasztalata.

 

        Nagyon fontos, hogy a teremtő számára immár ismét (mindenféle közvetítés nélkül, egyszerűen a törvényesen megformált anyagi testi Élet okán) magában az anyagi testben is elérhető lesz (van) egy olyan Belsőbb (nem különleges!) Tér, amelyben a teremtő minden anyagi testi Tapasztalata és ahhoz kapcsolódó értékelések, előremutató választásai be vannak rögzítve. Ez nagyon fontos ALAPJA a teremtő Harmonikus Ön-Épülésének, hiszen ez az addigi saját Ön-épülése és Tapasztalata. Ma már ELV, hogy ennek ismeretétől a teremtő nem zárható el, nem korlátozható a Közvetlen Hozzáférése a SAJÁT korábbi Megtapasztalásaihoz. Ezt Garanciák Biztosítják a teremtőben, és ha valamilyen okból sérülés érné a teremtő e Belső Terét vagy ehhez tartozó Áramlást / leolvasó-rendszert, a MEGTARTÓK azonnal IGAZÍTANI kötelesek a Megnyilvánulás ezen Alapjait, és a Középső és Lényegi Testből a szükséges Alap-Tartalmak ismét betöltésre kerülnek az anyagi test Belsőbb Terébe (a Szív-Térbe).

 

            A szó-használat miatt eszembe jutott a 20160415 II. írás IV. pontjában (elérhető ITT) említett Különleges Hozzáférés. Ez részben még ahhoz az anyagi-testhez tartozott, amely nagyon eltávolodva nyilvánult meg a Lényegi és Középső-Testtől, és emiatt az ezen ’távolabbi’ Testekben Berögzített Tapasztalatok [vagy akár a MEGTARTÓK felől érkező egyéb Megerősítések] leginkább még csak ’Irgalmi (Közvetítő) Utakon’ voltak elérhetők:

„…A FÖLDANYÁBAN-MAGÁBAN [és így a FÖLD ÖNNÖN MAGJAIBAN]

 (1) a ’szívben’ [<<< önmagban-önvalóban-önlényegben-eredőben]

és

(2) a ’Megnyilvánult-lényben’ (ez itt elsősorban az anyagi-testet jelenti)

van egy tőle elvehetetlen és más által használhatatlan ’Különleges Hozzáférés’ (mint egy ’különleges táska / tár’),

amely a ’MINDEN-SEMMI / EREDŐ’ ’különleges teremtő-örvényéhez’ nagyban Hasonló [~ ’ahhoz közeli’],

és amely törvényes célja és értelme szerint azt ’szolgálja’, hogy a törvényes közösségében a teremtő minden valós szükségben [akár NAGYON Különleges módon is] ’Megerősítőként’ Megnyilvánulhasson.

 

            A ’Megnyilvánult-Valóban’ [amely természetes módon kiterjed a megnyilvánult ’testre’ is (és így minden megnyilvánuló / valós Áramlásra is)] Megtartott ’Különleges Hozzáférés’ [’tár / táska’] testbéli elhelyezkedése és formája / kinézete egyénenként változhat [és az adott létező maga is megváltoztathatja a kinézetét / formáját], de megfelelő Egyetértések esetén egymáshoz nagyban hasonló megnyilvánulást is választhatnak az egyes közösségekben jelenlévők.

      Habár a ’Megnyilvánult-Valóban’ [a ’szív’ melletti másik (a testben lévő) ’Különleges Hozzáférésben’] minden FÖLDI MAGNAK ’egy’ ’darab’ ’különleges táskája / tárja / hozzáférése’ van, ’elhelyezkedésében’ ez ’több helyen’ [’több darabban’] is lehet.

            Sem a ’szív’-ben megnyílt ’Különleges Hozzáférést’, sem a ’Megnyilvánult-Való’ ’Különleges Hozzáférését’ „nem irányíthatja” a korábbi értelmű „akarat”, és „nem irányítható más által”.

            A FÖLD-Világában ezek a ’Különleges Hozzáférések’ az ’EGY-LÉT’ (!) Megnyilvánulásai [a FÖLDANYÁVAL Együtt Megformált és Együtt Megnyilvánítható ön-erők], és a ’Szolgálati’ ’Meghatározók’-nak megfelelően Nyilvánulnak meg [azaz közvetlen (!) módon a Harmonia Megtartására és Megerősítésére irányulnak].

 

            Ismét, mert fontos:

       A FÖLD-Világában megnyilvánul(hat)ó minden (!) Különleges Útnak az ALÁZATBÓL megnyíló KEGYELEM Megnyilvánulása az alapja. Ebben nincs változás. [A Különleges Út FÖLDI Alapjairól bővebben ITT]

(1) Az ’első’ [a ’szív’-ben megnyílt] ’Különleges Hozzáférés’ (A) egy ’alap-állapotban’ a FÖLD ÖNNÖN MAGJAINAK mindegyikében ’adottan’ ’megnyilvánultan van’. [Ennek van egy olyan következménye, hogy ’tulajdonképpen minden helyzetben képesek önnön lényük számára is törvényes Megerősítést behívni’ (’sosem fogy el az erejük’).] (B) ’Fokozataiban’ ez az elsődleges ’Különleges Hozzáférés’ is ’továbbnyitható’ a ’FelHatalmazottságoknak’ megfelelően. Akit ez érint az értse.

(2) A ’második’ ’Különleges Hozzáférést’ [egyes Különleges Megnyilvánulásokhoz / Erőkhöz való ’speciális’ hozzáférés lehetőségét] mára jellemzően Garanciák és Speciális-Szabályok szabályozzák.

 

            20100102 (elérhető ITT):

            „…Vagy a bal vállamon, vagy pedig a székem bal oldalára (a szív oldala) felakasztva volt a „táskám”. Ebben többféle dolog is volt, melyeket most „konkrétan” nem tudok felsorolni. Valószínűleg mindig azt vettem elő belőle, amire az adott helyzetben nekem vagy másoknak szüksége lehetett…”

 

2019.08.02.

         Az (Ön)Lényegbe és Középső Testbe [az ALAP-ÁRAMLÁSÁBA] Berögzített Alap-Tartalmak [Tapasztaltok / felépült, megformált saját Tudás] immár soha többé nem veszhet el egyetlen MEGTARTÓI és egyedi teremtő számára sem, ma már Garanciák biztosítják ezt a MEGTARTÓI és egyedi teremtők Életében is.

         Az, hogy a Megújult [FÖLDI-Világi anyagi] Testben majd magában az anyagi Testben pontosan hogyan / hol milyen Megnyilvánulások rögzül(het)nek be, azt a Valójában már csak az Új Testben Tapasztalhatjuk meg. Egyszerű Elvek szabályozzák az ön-épülést és megnyilvánulást a Lényegi / Középső és anyagi Testben is, és a megtapasztalás során ezek nagyon egyszerűen megértetté válnak a teremtőkben.

       Említettem, hogy minden MEGTARTÓ EGYETÉRTÉSÉVEL az egyedi teremtők egyes korábbi Megtapasztalásaikat Különleges úton ’Tovább-Vezethetik’ a Megújult testükbe / Életükbe. Az ezekhez tartozó [IGAZÍTÓ / RENDEZŐ!] Megtapasztalások felnyílását Garanciák szabályozzák a teremtők Életében, azaz ezen ön-részeik KÜLÖNLEGES Megérinthetőségbe kerültek / kerülnek, és csak a MEGTARTÓKKAL Megformált EGYETÉRTÉS vezetheti vissza ezeket az ’életbe’. Az ezen korábbi sérülésekhez tartozó saját Tapasztalatok legalább Irgalmi Pecséttel vagy Irgalmi Garanciával Lezárva kerülnek elhelyezésre a teremtőkben mindaddig, amíg az adott ön-részhez tartozó IGAZODÁS és RENDEZÉS nem nyílik fel a teremtőben, így ezek a Tapasztalatok e felnyílás előtt csak Különlegesen Fontos okból a MEGTARTÓK MEGENGEDÉSÉVEL érhetők el a teremtő számára.

 

       Az ’előrejelzések’ szerint a teremtők megnyilvánulásai ’egyedivé’ válnak. Leginkább úgy tudjuk ezt értelmezni, hogy elengedjük / magunk mögött hagyjuk azokat a „mankóinkat”, amelyeket eddig azért használtunk támasztékul, mert nem tudtuk közvetlen módon elérni a saját (Ön)Lényegünket. A MEGTARTÓK [jó esetben a MEGTARÓK, és nem olyan más teremtők, akik „irányítani akartak”] megformáltak általános utakat [például a „szaporodás / megszületés formáit”, a tanítás rendszerét, mikor és hogyan / milyen munkát / feladatokat végezzenek a „felnőttek”, hogyan kell szerződéseket kötni, hogyan határozzuk meg az „időt” vagy „helyet” stb] azért, hogy a teremtőket egymáshoz „közel” „tarthassák” és képesek legyenek egymáshoz kapcsolódni. Ezek a Közösség áramlásainak széttöredezettsége tartamában fontos támpontokat adtak ahhoz, hogy az elme képessé váljon vezetni valamerre az életet, képes legyen értelmezni, hogy kikhez – hogyan – miért kapcsolódjon hozzá az élet stb.

          Amikor most az Új Megnyilvánulásba való Teljes Át-Igazodást követően ezeket a régi „mankóinkat” elhagyjuk, ezáltal az Élet nem válik rendezetlenebbé / kaotikussá. Sőt! A teremtőkben  a Belső Mértékeik eligazítást adnak majd a Természetes Ön-Megtartás felépítéséhez, és ahhoz is, hogy egy-egy felnyíló Új Lehetőség merre és hogyan vezetheti tovább az Életüket >>> ha azt választják. A ’Tanulás’ és Ön-Épülés az eddig ismert módokon kevésbé lesz meghatározott, habár a teremtők EGYETÉRTÉS útján meghatározhatnak például a gyermekek számára olyan együttes-megtapasztalásokat, amelyeket hasznos lehet kihagyhatatlanul megnyilvánítaniuk. Ez azonban semmilyen mértékben nem fog hasonlítani a „kötelező oktatási rendszerhez”, amely mára szinte egyáltalán nincs figyelemmel a gyermekek meghatározó természetes irányulásaira.

        Lehetnek Az-Elkövetkezőben is olyan HELYZETEK, amelyek Tudatosítását (közvetlen megtapasztalását) a Közösség tagjai fontos okból szükségesnek tartják [a Közösség Tagjainak Szabad Választására alapulóan ’Ajánlott’ lesz megtapasztalni a gyermekek számára, hogy egy ahhoz kapcsolódó ön-erőt (például Megkülönböztetést) alapjaiban felépítsenek]. A gyermek érettségéhez és egyéb választásaihoz igazodóan azonban akár már egészen kis korban is megtapasztalhatják ezt egyes gyermekek, míg mások majd csak az életük egy jóval későbbi szakaszában.

        Most még nehéz pontosan megértenünk azt, hogy a FÖLDANYA a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL KIÁRADÓ Új ÖN-Jellegre alapulóan pontosan hogyan vezeti majd a Befogadásában lévő teremtőket a Felelősség új útjainak Megértésében és Felépítésében. Azért is különleges a FÖLD ÉLETE ma még, mert a FÖLDANYA Befogadásában lévő minden teremtőnek legkésőbb az Életük egy meghatározott pontján KIHAGYHATATLANUL meg kell nyitniuk valamilyen Különleges Ön-épülést [csak azokat fogadhatja be a FÖLDANYA ÉLETRE a FÖLDRE, akik olyan választást hoztak Önnön ÉLETÜKRE, hogy Megnyitnak valamilyen Különleges Megtapasztalást az Életükben]. Emiatt a FÖLD ÉLETÉBE Bekapcsolódó teremtőknek ma még sok más Közösséghez képest sokkal több Lehetősége van az egyedi(BB) Ön-épülésre.

 

*****

 

            Az előző hónapok írásaiban említett [itt a FÖLD-Világa jelenlegi ÁT-VEZETÉSE során megélt] Alapozó Ön-épülés során

  • az ALAP-ÁRAMLÁSBAN megformálásra került az Eredő-Áramlás, és abban mára megformálásra került az ÖN-Azonossági Szál is.
  • Ellenőrzésre kerültek a teremtőkben a korábban megnyílt és még le nem zárt Belső Terek és Különleges Teremtések, és ezek a teremtők újonnan meghozott Választásaira is figyelemmel a Jelenhez-Igazításra kerültek.
  • Új Megnyilvánulási-Alapra helyeződött a teremtőkben [a FÖLDANYÁBAN is] a Különleges Belső Tér, Új Megnyitható Áramlások alapjai kerültek benne elhelyezésre (és sokakban mára megnyitásra is),
  • és elkezdődött a KÖTŐ-Szorosság Tartós-Alapjának a megformálása.

 

            Ezek a Változások jelentős ’belső erő-felhasználást’ igényeltek a teremtőktől, és ez az egyik fő oka ma nagyon sok teremtőben a nagyobb fáradtságnak.

          Amíg a Különleges Belső Tér Új Alapra helyeződött át [a MEGÚJULÓ TÉRhez tartozó Új Megnyilvánulási-Alaphoz hozzákapcsolódott], a Különleges Utakban megnyílt teremtők nem tudták használni a korábban megformált Különleges Belső Áramlásaikat [és a Különleges Belső Tereik is inkább csak formálódtak, nagyon kevéssé voltak használhatóak][a Különleges Áramlásokon gyakorlatilag nem érkezett ’megvalósító-erő’ a teremtőkhöz!]. Hogy e jelentős Változás ellenére a FÖLDANYA és MAGJAI a FÖLD-Világa Megtartása érdekében hozzájuk tartozó feladataikat teljesíthessék, (1) nem csupán a MEGTARTÓIKTÓL kaptak ehhez Megerősített MEGTARTÁST, (2) hanem a Különleges Megnyilvánulásokhoz szükséges ’megvalósító-erő’ közvetlenül az Irgalom Áramláson át érkezett hozzájuk folyamatosan.

            A Tapasztalat az, hogy egy addig kevéssé használt (Fő vagy Különleges) Áramláson át érkező ’megvalósító-erő’ ’közvetlenül felhasználható erővé való átalakítása’ (beillesztése az Életbe) kezdetben szintén ’többlet-erőt’ igénylő ’feladat’.

 

Ez az ’át-állás’ is okozott kezdetben nagyobb elfáradást,

de mára Tapasztalat az,

hogy az Irgalom Áramláson

a MINDENSÉG-FORRÁSA [vagy a MINDENSÉG-FORRÁSA EGYETÉRTÉSÉVEL más MEGTARTÓ]

Közvetlen Gondoskodása gyorsan / azonnal pótolható akkor,

ha valamely ön-részében olyan IGAZODÁST / Ön-ÁtRendezést él meg a teremtő, amely érinti valamely Fő Áramlását vagy Különleges Áramlását.

 

            A MAGOK közül sokan már az Eredő-Áramláson is képesek folyamatosan ’megnyilvánító-erő’ Befogadására, és ez ugyancsak jelentősen biztosabbá teszi az Ön-Megtartást bármilyen Változás közepette.

         Említettem az előző lejegyzésekben, hogy például a Megnyilvánulási-Alapok Megújításához kapcsolódó (és ennek keretében a KÖTŐ-Szorossághoz kapcsolódó) KIPRÓBÁLÁSBA bekapcsolódott MAGOKHOZ a Kipróbálás Lezárását követően a MINDENSÉG-FORRÁSA a visszaáramoltatott többszörös-erő egy részét már kihagyhatatlanul az Eredő-nagy-TEREMTŐN át, azaz közvetlenül az Eredő-Áramláson át áramoltatta / áramoltatja. Ha fontos okból egy teremtő nagyon gyors megerősítése szükséges, akár egyszerre mindhárom Fő Áramláson át is áramolhat immár a ’megvalósító-erő’ a teremtőkhöz [a MAGJAIVAL az ilyen erő-befogadást is gyakoroltatja most a FÖLDANYA].

 

A FÖLDANYA és MAGJAI

nagyjából mostanra

az Új Megnyilvánulási-Alapra áthelyezett Különleges Belső Tereikben újra élővé nyitották a korábban már megformált Különleges Belső Áramlásaikat

[egymás között és a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI felé irányulóan is].

 

Ez azt jelenti, hogy

immár ’nagyjából mostantól’

a FÖLD-Világának Különleges Utakban megnyílt teremtőihez

(1) a Különleges Ön-épüléshez

és (2) a Különleges Megnyilvánulásokhoz

 ismét közvetlenül áramlik a ’megvalósító-erő’ a KÜLÖNLEGES Birodalmakon ’Át’ és/vagy a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐITŐL.

 

            Jelenlegi megértésem szerint  a MAGJAIBAN a FÖLDANYA folyamatosan ’hangolja’ a Belső Mértékeiket [amelyek közvetlen módon igazodnak a választott irányú eddigi és új Különleges Ön-épüléseikhez]. Nehéz ezt részben még értelmezni (és így a hangolás egyes részeit megtapasztalni), mert ezek az Új Mértékek már közvetlenül a Megújult-Valóhoz tartoznak. Ilyen fontos Belső Mértékek például a ’Türelem’ és ’Körültekintés’.

         A Tapasztalat az, hogy a FÖLDANYA ezen Belső Mértékek pontos behangolásához olyan Megerősítést ad, amely képes ’letakarni’ olyan élet-részeket, amelyek megzavarnák a pontos behangolást. A MAGOK Tudatosan nyilvánulnak meg e behangoló (alapozó) teremtés során. Akit érint érti.

           Ezen Belső Mértéknek a Felépítése és nagyon pontos behangolása egy fontos alapja (majd később eszköze) a Harmonia Megformálásának.

 

Az írás folytatódik a 3. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!