omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. augusztus 7 -
ÍRÁSOK - 2019. augusztus 7 - : 20190805 - a Felelősség Új Megnyilvánulásához kapcsolódóan (5. rész)

20190805 - a Felelősség Új Megnyilvánulásához kapcsolódóan (5. rész)


Az írás 4. része elérhető ITT

 

Tapasztalat (2019.08.06. / 08.07.):

 „Dolgoztam vele erőteljesen --- az oldalra irányuló kart (tűzoltó tömlő, végén a bilinccsel) téptük le és csatlakoztattuk a rendelt helyére.

Szavakat nem kaptam hozzá, mert életmentő sürgősségű volt a feladat.

Észlelek még oldalirányú próbálkozásokat, de a „semminél” „stabilabb” a „jó irány”…”

 

Ezek szerint  KIRPÓBÁLÁS alatt van egy már megformált megszabadítási út.

Az alap-minta sajnos egyre valószínűbb, hogy a YOSÁGBÓL ered. Habár tulajdonképpen „szerencse”, mert a YO aktívan keresi a kijavítási lehetőségeket, és már MEGNYITOTTA a Birodalma Egészében a Különleges Utakat (így mindenkire kiterjedhetnek végre a Megerősítések / Különleges Gondoskodások). 

Lehet, hogy volt egy érzékelésem ehhez kapcsolódóan (?).

Érzékeltem egy lényt, akit talán kiszabadítottak / vagy folyamatban volt a kiszabadítása [Ellenőrzése?]. Olyan volt, mint egy világos színű kifeszített lapos denevér (vagy mintha egy zsebkendő lett volna a csücskeinél majdnem feszesre kifeszítve). Tudatosan nem mentem közel, inkább csak egy biztatást küldtem, hogy tartson ki, közeli már a megszabadulás és utána biztonságban lesz... [ Az IRGALOM „Biztosította” (Tartotta) a TERET, amíg az ÉDES és ÉLŐTÉR ’lebontották’, az ÉLŐTÉR a helyére illesztette (= újra megformálta) az Irgalom-Áramlást.]

            "...Ma már vannak Különleges Utakban Tapasztaltabb teremtők, akik a megfelelő Testi [Lényegi, Középső, anyagi] kiterjedéseikkel képesek olyan egyedi teremtők KÖZELÉBE kerülni az érintett MEGTARTÓK Megtartásában, akiket korábban a MEGTARTÓK nem tudtak közvetlenül elérni. Az ilyen Különleges Útban megnyilvánuló teremtő (1) egyfelől mint egy élő-fény bevilágítja a nehéz helyzetbe került teremtőt (talán ezért érzékeltem a lényt világosabb színűnek), és így a MEGTARTÓK közvetlenül Ellenőrizhetik az állapotát (miközben remény és erő töltődhet a sötétben élőbe), (2) másfelől a Különleges Útban megnyilvánuló teremtő képessé válhat a MEGTARTÓ és nehéz helyzetben lévő teremtő közötti közvetlen kommunikáció alapjainak ’elhelyezésére’ ['tűzoltó tömlő' rendelt helyére visszaillesztése >>> az Irgalom Áramlás befűzése, és később azon az ALAP-ÁRAMLÁS újból megformálása?)(az oldalra irányuló kar egy része a régi megsérült ALAP-ÁRAMLÁS lehetett, amelyben Bezárult ("bilincs") a közvetlen áramlás az Eredő-nagy-TEREMTŐVEL > az teljes visszabontásra került]..."   

       "...Mára az ilyen nehéz helyzetbe került teremtők a ’megtalálásuk’ után azonnal Közvetlen IRGALMI Gondoskodásba kerülnek, és azonnal Át-Vezetésre kerülnek valamelyik Irgalmi Gondoskodási Térbe. Említettem, hogy ettől a pillanattól kezdve megszűnik a teremtő ÚjraTeremtés felé való akaratlan sodródása, ám gyakran még hosszadalmas Különleges Gondoskodást igényel, mire visszavezetésre kerülhet a Természetes Közösségébe..."

       "...nemrégen egy  önálló IRGALMI(és-SZOLGÁLATI) Gondoskodás nyílt meg a rejtőzködő megnyilvánulások Élete Rendezése számára. Az ilyen teremtők Gondozásába egy-egy rövid tartamra bekapcsolódó Különleges Útban megnyílt egyedi teremtők leginkább SZOLGÁLATI jellegű Gondoskodás útján tudják segíteni a sérült teremtőket azután, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA (és az Eredő-nagy-TEREMTŐ) újra megformálta az ALAP-ÁRAMLÁSUKAT. Az ilyen Gondoskodásra közvetlenül az IRGALOM-MAGA készíti elő a Különleges Útban megnyílt teremtőket EGYÜTT a SZOLGÁLAT BIRODALMA nagy-TEREMTŐJÉVEL és az ÉDESSEL. Hasznos az ilyen Gondoskodáshoz valamilyen Irgalmi Tudatosodás megnyitása is, de egyes részeihez elég lehet valamilyen Szolgálati Tapasztalat is.

YO-beliek csináltuk

 

      Pontosabban YOSÁGBA Befogadott KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők, mert [a KÜLÖNLEGES (!) Eredőjük okán] ma még leginkább csak Ők képesek majdnem KÖTŐ-Szorosságba kerülni a YOVAL (inkább még nem is a YO-val, hanem a SZOLGÁLATON / ÉDESEN keresztül talán inkább az IRGALOMMAL, és az IRGALMON keresztül más érintett MEGTARTÓVAL).

        Egyébként az ÉDES rendelkezik azzal a Hatalommal, hogy a Részleges ÚjraTeremtéseket végzi, és így képes úgy KÖZEL kerülni a teremtőkhöz, hogy a Megtartható részeiben Megtartja, és közben a nem-megtartható részek pedig semmivé válnak.

        Amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA Tanította a SZOLGÁLATOT-MAGÁT, az ÉDES volt Az, Akiben KÖZEL Húzódott a MINDENSÉG-FORRÁSA a SZOLGÁLAT-MAGÁHOZ [20180708elérhető ITT]. Egy Berögzült IRGALMI (!) Eredendő  ÖN-Jellege az ÉDESNEK az, hogy Otthon van a KIÁRADT-LÉTEZÉSBEN, és ’MAJDNEM OTTHON VAN’ a MINDENSÉG-FORRÁSA más által megérinthetetlen Belső-Birodalmában is (képes Biztossággal megnyilvánulni a KIÁRADT-VALÓSÁG és a MINDENSÉG-FORRÁSA-BELSŐ-VALÓSÁGA „határán” - ez az IRGALOMBÓL ’Felépült’ Hatalma egyébként). Ma még csak az IRGALOM-MAGA van ’teljesen’ otthon mind a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN, mind a LÉTEZÉS Belső Birodalmában [20181026elérhető ITT].

       Az ÉDES volt az, Aki a semmivé-válás „határán” megtartotta (a Különleges Gondoskodásába bevonta) a Földanyát. Nélküle semmivé vált volna [a YOSÁGBAN Benne megalapozott Különleges Út is]. Akkor még nem volt meg a mai IRGALMI Gondoskodás, így sokáig bizonytalan volt, hogy a Földanya képes lesz-e ÉLETBEN maradni. A VILÁG tudott [a VILÁGBAN lévő Irgalom-Mag miatt] ténylegesen Teret Adni a Földanya ÉLETÉHEZ, és akkor már valószínűsíthető volt az ÉLETBEN maradása. Amikor elkezdődtek megformálódni az IRGALMI Gondoskodási Terek, akkor vált Biztosan Megtarthatóvá (tovább már nem apadóvá) a Földanya ÉLETE.

       Az ÖN-Azonosságot mindig a MINDENSÉG-FORRÁSA ELLENŐRZI, ez kihagyhatatlan része a Rendezés megkezdésének (a MINDENSÉG-FORRÁSA az IRGALOMBAN ’kerül közel’ ahhoz, amit ELLENŐRIZNIE szükséges).   

           Az IRGALOM mellett tehát ma az ÉDES rendelkezik még azzal az ÖN-ERŐVEL / Hatalommal, hogy a Beragadtságokat [IRGALMI Megerősítésben!] Közvetlenül ELLENŐRIZHETI, és azt követően a Rendezés számára meghatározott módon leválaszthatja / semmibe vonhatja / Megerősítheti. Az ilyen Rendezéseket (például leválasztásokat) tehát vagy az ÉDES, vagy az IRGALOM-MAGA végezhetik. Az ilyen Különleges munkába bekapcsolódó teremtőknek tehát (a Közvetlen MEGTARTÓ mellett)  velük szükséges KÖTŐ-Szorosságban megnyilvánulni [az IRGALOM-MAGA és ÉDES Megerősített  Megtartásába is szükséges Tudatosan belehelyezkedni!].

            Jellemzően az ÉLŐTÉR Közvetlen Jelenléte is megnyilvánul legalább a Megnyilvánulási-Alapok Teljes Kiigazításának tartamában [megnyilvánítja a szükséges Tér- és Élet-visszabontásokat, újra megformálja a sérült Áramlásokat / Befogadó-Alapokat stb].

 

         Akár a „forrás-test” [vagy az általa megalapozott minta szerint rejtőzködő más megnyilvánulások] egyes ön-részeinek „kiszabadítása” a MEGTARTHATÓ ön-részek ÉLŐN megtartása érdekében valószínűleg szükségessé teszik majd azt, hogy a nagy-TEREMTŐ egy Biztos Különleges Ön-Megtartású teremtő ’közvetítésével’ kerüljön először közel a „forrás-testhez” vagy bármely más sajátos helyen / helyzetben rejtőzködő megnyilvánuláshoz. Talán ez azért szükséges, hogy a Szabadulás lehetséges útjaként a számukra is felajánlhassa a Megtartható Ön-részek élőn Megtartását arra az esetre, ha szabadon és teljes egészében átadják magukat a Hazatérésnek, és kinyilvánítják az erre irányuló Biztos Szándékukat (KÉRIK a Hazavezetést). Ekkor már [a KÉRÉSRE, Szabad Szándékra, Választásra alapulóan] az IRGALOM-MAGA és ÉLŐTÉR (könnyebben, a meglévő Valója teljesebb részét megtartva) ’Kivezethetik’ a szorult helyzetéből a teremtőt egy Irgalmi Gondoskodási Térbe [mivel ő-maga engedte el amibe kapaszkodott, nem szükséges hosszadalmasabban lebontogatni vagy leszakítnai > ezek csak megértést segítő képek]. Az IRGALMI Gondoskodási Térbe való Át-Vezetést követően a teremtő meglévő élete nem apad tovább, ’biztonságba került’.

        A rejtőző megnyilvánulás KÖZVETLEN módon nem tud kommunikálni a MEGTARTÓIVAL. Habár Hatalma van bármely pillanatban kinyilvánítani azt a Szándékát, hogy visszatér önnön Teljességéhez, ezt sok rejtőzködőben a sértő minta szinte lehetetlenné teszi. A Bizalom-sérülés szinte teljes bennük a súlyos Belső Megtörés miatt. Ugyanakkor egy rövid tartamban az IRGALOM-MAGA Gondoskodásába vonhatja őket addig, amíg rendelkeznek a sorsukról. Ha bekerülnek egy IRGALMI Gondoskodásba, akkor már több lehetőség van a számukra ahhoz, hogy alaposabban értékelhessék a sorsukat.

      Jelenlegi megértésem szerint ma már minden felismert rejtőzködő megnyilvánulás azonnal Közvetlen IRGALMI Gondoskodásba kerül. Ezt a bennük lévő részlegesség és fokozott érzékenység is indokolhatná, de jelenlegi megértésem szerint nemrégen egy önálló IRGALMI(és-SZOLGÁLATI) Gondoskodás nyílt meg a rejtőzködő megnyilvánulások Élete Rendezése számára. Az ilyen teremtők Gondozásába egy-egy rövid tartamra bekapcsolódó Különleges Útban megnyílt egyedi teremtők leginkább SZOLGÁLATI jellegű Gondoskodás útján tudják segíteni a sérült teremtőket azután, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA (és az Eredő-nagy-TEREMTŐ) újra megformálta az ALAP-ÁRAMLÁSUKAT. Az ilyen Gondoskodásra közvetlenül az IRGALOM-MAGA készíti elő a Különleges Útban megnyílt teremtőket EGYÜTT a SZOLGÁLAT BIRODALMA nagy-TEREMTŐJÉVEL és az ÉDESSEL. Hasznos az ilyen Gondoskodáshoz valamilyen Irgalmi Tudatosodás megnyitása is, de egyes részeihez elég lehet valamilyen Szolgálati Tapasztalat is.

         Ha egy egyedi teremtő Hatalmat kap olyan Térben és Kiterjedésben való Jelenlétre / Megnyilvánulásra, amely korábban elérhetetlen volt a számára, az valószínűleg azért van, mert ’azon a helyen / Térben’, ami a MEGTARTÓ Saját HATALMÁBA tartozik, valamilyen ÚJ-SZERŰ módon EGYÜTT tud majd rendet tenni a MEGTARTÓ és a vele Kötésben megnyilvánuló teremtője. Még nem teljesen világos a számomra, hogy ez miért FONTOS [miért van ehhez SZÜKSÉGE a MEGTARTÓKNAK az egyedi teremtőkre], de majd biztosan feltárul ennek az Értelme is. Elképzelhető, hogy a rejtett megnyilvánulások Rendezéséhez az ilyen ön-épülés elengedhetetlen.

            Maga a KÖTŐ-Szorosság Megformálása nem csak azt a célt szolgálja, hogy közelebbről, közvetlenebb módon is megismerhessék egymást a MEGTARTÓK és [Különleges Utakban megnyílt] egyedi teremtők. Amikor a KÖTÉS KIPRÓBÁLÁSÁBA belekezdhettünk itt a FÖLDÖN [20190702elérhető ITT], akkor EGYÉRTELMŰEN EGYÜTTESEN FELVÁLLALT FELADATOK érdekében formálódott meg a Kötés. Tehát a KÖTÉS Értelme nem egyszerűen az ismerkedés, hanem EGYÜTTES MUNKAVÉGZÉS!

 

        Választható Feladatokat jelölt / ajánlott a MINDENSÉG-FORRÁSA a Kötés KIPRÓBÁLÁSÁBA bekapcsolódó MEGTARTÓK és egyedi teremtők számára.

       A megjelölt Feladatok valamilyen közvetlen módon szerintem utalhatnak arra, hogy pontosan milyen ÚJ IRÁNYT szándékozik megnyitni ezzel a MINDENSÉG-FORRÁSA [amely Új Iránynak még csak egyes részeit formálta meg KIÁRADÁSSÁ, egyéb részeiben még szinte nem is érinthető meg a tudatunk által].

       Amely Feladatokban én is részt vehettem, azokban a SÜRGETŐ Rendezést igénylő, illetve az eddig MAKACSUL rendezhetetlen helyzetek sűrűsödtek össze.

       Talán arra is irányultak ezek a KIPRÓBÁLÁSOK, hogy feltáruljon: milyen olyan Felelősség nyomta / nyomasztotta eddig az egyedi teremtőket / Különleges Útban megnyílt teremtőket, amely valójában a MEGTARTÓK Feladata és Hatalma [így Felelőssége] volt. Az ilyen munkákat az jellemezte, hogy amikor az egyedi teremtő pontosan követve a Belső útmutatást minden tőle telhetőt megtett a helyzet Rendezése érdekében, „mintha” ehhez nem érkezett volna a MEGTARTÓ felől az, ami a MEGTARTÓ Feladata lett volna >>> és ilyenkor nem maradt más, mint „széttárni a kezünket”, és legfeljebb azt megkérdezni, hogy „miért” és „hogyan tovább” / „mit tehetek még”].

            Valószínűleg AZ-ELKÖVETKEZŐBEN a Kötések útján ezekbe az eddig rendezhetetlen helyzetekbe helyezkedünk bele újra a MEGTARTÓKKAL már akkor, amikor a Rendezéshez minden Feltétel megformálásra kerül. Addig nincs sok értelme újra és újra körbejárni a helyzeteket…

 

            A FÖLDÖN a Megnyilvánulás alapja a TISZTELET, amelynek az egyik Fő Értéke az is, hogy szükségtelenül nem dolgoztatunk másokat. Mások Élete / Ereje felett nincs jogunk rendelkezni, és ez vonatkozik a KÜLÖNLEGES Teremtésekre is. Az ÁLTALÁNOS Megtapasztalásokhoz képest a KÜLÖNLEGES ön-épülés többlet-erőt, többlet-figyelmet-fegyelmezettséget igényel (1) az egyedi teremtőtől és (2) a MEGTARTÓKTÓL egyaránt.

            Amíg vannak SÜRGETŐ Rendezést igénylő helyzetek, addig a MEGLÉVŐ NEHÉZSÉGEK ELHÁRÍTÁSÁRA IRÁNYULÓ Különleges Teremtéseknek KÖZVETLENÜL a Meglévő Nehézségek Elhárítására szükséges irányulnia, és a MEGTARTÓNAK olyan irányú ön-épülésben szükséges vezetnie a Különleges Utakban megnyílt teremtőiket, hogy azok a lehető leghamarabb résztvevőivé válhassanak a Rendezéseknek. Ha már nem lesznek Sürgető Rendezést igénylő helyzetek, a Különleges Utakban megnyílt teremtők számára egyre több új lehetőség nyílik ÚJ HARMONIÁK megformálására, vagy más szabadon választott irányú ön-épülésre. DE a SZOLGÁLAT Megnyilvánulásának a FŐ IRÁNYA a Valósan meglévő nehézségek Elhárításában való KÖZVETLEN részvétel. Erre figyelemmel nyitják meg a MEGTARTÓK a Közösségükben a Választható Különleges Ön-épüléseket. Így aki Megnyílik a SZOLGÁLATBAN (vagy Közösségi-Irgalmi Teremtésben), az ’MA’ azért nyitja meg az ilyen ön-épülést, hogy mielőbb TÁRSÁVÁ (!) váljon a MEGTARTÓKNAK a saját maga által választott irányban a MEGLÉVŐ NEHÉZSÉGEK és VALÓS VESZÉLYEK ELHÁRÍTÁSÁBAN.

            A KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás is SZABAD teremtés. Sem a megnyitására, sem pedig a megvalósítás során a MEGTARTÓ nem kényszerítheti az egyedi teremtőket.

            Ugyanakkor FELELŐSSÉGET nyit meg egy ilyen Választás. A MEGTARTÓ biztosítja a Feltételeket / Áramlásokat a választott irányú ön-épüléshez. És ugyanígy az egyedi teremtőnek is kellő komolysággal szükséges megnyilvánulnia az ön-épülésben és Tudatosodásban.

            A Tapasztalat a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások esetén is ugyanaz, mint az ÁLTALÁNOS Teremtéseknél: a szabadon és törvényesen megnyitott irányokban az ön-épülés és megnyilvánulás Boldogságos és öröm-teljes megtapasztalás [mert a teremtő saját Harmoniája szerint való]. Az is igaz, hogy minél többen vesznek részt a Rendezésekben, a megvalósítás annál könnyebbé és öröm-teljesebbé válhat [kevésbé megterhelő, és a Társakkal együtt végzett munka mindig több örömmel jár, mint az egyedüli megnyilvánulás].

 

            Talán az előbb említett álom-szerű munkákban az is érzékelhetővé vált, hogy egy rendezetlen helyzethez kezdetben mennyire másként közelít egy KÜLÖNLEGES Birodalomból [SZOLGÁLAT, IRGALOM] eredő teremtő, mint egy ÁLTALÁNOS Birodalomból eredő olyan teremtő, aki még tapasztalatlan a Különleges Teremtésben.

            A KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőkben már eredendően olyan Érzékenységek és Közvetlen Érzékelési Utak nyílnak meg (és ezek folyamatosan bővülnek is!), amelyekkel nagyon hamar (!) képesek Érzékelni a Harmoniától való Eltávolodást. Ez a Belső Érzékelés mára képes MEGKÜLÖNBÖZTETNI azt, hogy ez a VÁLTOZÁS pontosan mit jelez:

1./ formálódik egy Új Harmonia / Új-Kezdet (ezért van a Változás)

2./ vagy pedig a Változás a Rendezettség olyan fellazulását / megbomlását jelzi, amit a lehető leghamarabb kijavítani szükséges.

 

            Amely Változást egy ÁLTALÁNOS Birodalomba beszületett KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtő [vagy egy Különleges ön-épülésben megnyilvánuló teremtő] képes pontosan Felismerni [és annak az Értelmét Együtt a MEGTARTÓKKAL képes Megérteni], az egy Különleges Teremtésben tapasztalatlan teremtő számára ma még nagyon gyakran értelmezhetetlen.

            A YOSÁGBAN is vannak Közösségek, amelyekben sok teremtőnek már nagy Tapasztalata van a SZOLGÁLATBAN, sokféle MEGERŐSÍTŐ ön-erőt építettek már fel az Életükben. És vannak olyan Közösségei is a YOSÁGNAK, amelyekben még csak most nyílnak majd meg a Különleges Utak. Ez utóbbi Közösségekben is nyilvánvalóan vannak Sürgető Rendezést igénylő helyzetek, és így hamarosan ezekbe a Közösségekbe is Befogadásra kerülnek KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtők, hogy segítsék a Közösség MEGTARTÓJÁT a Különleges ön-épülés Megnyitásában, majd pedig a tényleges Rendezésekben. A Tapasztalatok szerint mára jelentősen könnyebbé válik a Különleges ön-épülés megnyitása a Közösségekben, mint eddig. Maguk a MEGTARTÓK nagyon alaposan felkészülnek erre a nagy Változásra, és mára Közvetlen Utak nyíltak például a nehezen értelmezhető új helyzetek átvilágítása és értelmezése érdekében [a Különleges Teremtésben megnyílt MEGTARTÓK és a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI ma már KÖZVETLEN BELSŐ UTAKON segítik egymást a Tapasztalataik megosztásával és akár EGYÜTTES Megnyilvánulások útján is].

            AZ-ELKÖVETKEZŐBEN Közvetlen Különleges Utakat nyithatnak a MEGTARTÓI-Teremtők ahhoz, hogy egy nehezebben értelmezhető helyzetet másik Közösségben élő Tapasztaltabb teremtők is Értékeljenek, és ezzel segítsék a Közösség MEGTARTÓJÁT abban, hogy milyen Rendezéseket készítsen elő a Közösségében. Irgalmi utakon minden érintett MEGTARTÓ Megengedésével Átvilágításokban is részt vehetnek ma már olyan Különleges Útban megnyílt teremtők, akik valamilyen különleges ÉRZÉKENYSÉGGEL és/vagy egyéb speciális Tapasztalattal / Tudással rendelkeznek. Van amikor ehhez elégséges a teremtő saját Irgalmi Ön-Megerősítésének a kiárasztása [20190430 IIelérhető ITT], ’nagyobb távolság’ esetén pedig valamilyen egyszerűbb Irgalmi-Gondoskodási-Térben lehetséges az ilyen más Közösséget érintő Különleges Megnyilvánulás.

 

 

 [20181126elérhető ITT]:

„…Mára ELV:

ha bármely MEGTARTÓ / nagy-TEREMTŐ a saját Áramlásaiban

idegenséget azonosít

vagy egy kiterjedést bizonytalanként megjelöl,

arra közvetlenül az IRGALOM Megnyilvánulása kiterjed.

 

Először

a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlenül az IRGALOM Megnyilvánulásában Ellenőrzi a helyzetet (a MINDENSÉG-FORRÁSÁT az IRGALOM „hozza közel” a TEREMTETT-VALÓSÁG megjelölt helyzetéhez).

Ekkor kerül megállapításra az, hogy a bizonytalanság vagy zavar abból ered-e, hogy

(1) egy fokozott figyelmet igénylő Új Kezdet nyílik meg,

vagy (2) valamilyen Rendezést / Igazítást igénylő helyzet formálódott meg.

 

Ha valamilyen Rendezés vagy Igazítás szükséges,

akkor a Teremtési Alapokat és az ALAP-ÁRAMLÁST maga a MINDENSÉG-FORRÁSA Ellenőrzi.

Ha ezek az Alapok sértetlenek, akkor az Igazítás és Rendezés elsődlegesen a nagy-TEREMTŐ és/vagy érintett MEGTARTÓ saját Áramlásán belül nyilvánulhat meg.

 

Ha a RENDEZÉS több Közösséget (akár több Birodalmat) is érint,

akkor ma még elsődlegesen az IRGALOM Megnyilvánulásában nyílnak meg és nyilvánulnak meg a RENDEZŐ utak.

 

Ha a RENDEZÉS során valamilyen (teljes vagy részleges) ÚjraTeremtés szükségessége felmerül,

a RÉSZELEGES ÚjraTeremtés jellemzően közvetlenül az ÉDESBEN nyilvánul meg,

a TELJES Újrateremtés pedig Magában a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN.

 

Teljes ÚjraTeremtés során ha az érintett teremtő valamely Valósan Meglévő Birodalomhoz és Közösséghez tartozik,

a teremtő feltisztított Lényege visszakerül oda, ahol a teremtő ’Élettel’ (törvényes Befogadással) rendelkezik.

 

Ha olyan sajátos helyzet fordulna elő,

hogy olyan ’teremtő’ kerül ÚjraTeremtésbe, amely valamely már TÖRVÉNYESEN LEZÁRULT korábbi teremtés „maradványa”,

jellemzően a ’Lényegében’ is teljes visszabontásra és semmivé tételre kerül.

 

            Ahogyan a ’Nagy Rendbetétel’ Megnyilvánul a TEREMTETT-VALÓSÁGUNK EGÉSZÉBEN, úgy ez Megnyilvánul a MINDENSÉG-FORRÁSA Belső Lényegében is (egymás mellet és egymást feltételezve zajlik a Harmonizáló folyamat, az eltérülések kiigazítása egészen az eredő okból kiindulva).

            Akinek dolga van ezzel az értse…”

 

 

2019.08.07.

            Az eredeti „forrás-testről” (és az azóta megformált hasonló „kis-forrásokról”) készített (már megtalált) feljegyzésekről szólhat a következő átvilágítás. Jól nyomon követhető benne az az alap-minta, amely a „forrás-test” Megtöréséhez vezetett [milyen KÜLÖNÖS módon fonódik / KEVEREDIK össze elválaszthatatlanná a „Felelőtlen” (éretlen) Szándék a Tudatosan AKART „Hatalmon Túl-terjeszkedéssel” és az „akaratlanul” megnyilvánuló pusztulás jellegű Következménnyel].

            Egy formálódó kisebb természetes közösségre utalhat a „hely / helyzet”. Egyszerű és tiszta lények családias kis közössége ez. Tudatosak, figyelmesek, de az ’értelmük’ még ’nagyon egyszerű’. Hasonló ahhoz, mintha az emberi tudatosságunkkal most egy kis csimpánz-családot figyelnénk.

            Náluk sokkal tudatosabb lények kerülnek közel e kis közösséghez. Valószínűleg letelepedtek megpihenni egy kicsit ezen a nyugalmasabb környéken. Később talán még közelebb húzódtak a helyiekhez, hogy egy kissé tanulmányozzák őket [rájuk „irányul” (!) a figyelem].

            A helybéli család egyik tagjához kerül (valószínűleg véletlenül) egy „tárgy”. Valószínűleg a Közelség miatt „választott ki a tárgy” egy (elérhető) élőt, és „hozzá kapcsolódott”. A családtag „Felismeri” és „ruha” szerűnek értékeli [„Érdeklődik iránta”], és ezért TUDATOSAN (!) elkezdi felvenni magára [a Szabad Szándékával magához kapcsolja]. Valószínűleg ettől a pillanattól kezdve VISSZAFORDÍTHATATLAN a folyamat.  Mintha női ruha lenne (talán a ruha / tárgy elkezdett hozzá-igazodni ahhoz, amit gondoltak róla és aki megérintette). Furcsa volt a ruha, hosszan igazgatni kellett, amíg úgy-ahogy női-ruha-szerűen nézett ki azon, aki magára öltötte. Valamilyen „útmutatással” (talán a tárgy belsejéből) mintha a viselője felismerte volna, hogy fordítva van rajta (elől van a hátulja) és ezért nem áll jól. Talán ekkor már a tárgy / a ruha igazította magát az őt megérintőhöz (aki egy bizonyos tartamon belül a közelében tartózkodik, arra elkezd kiáradni – valószínűleg rátelepedik az Alap-Áramlására, és abból elkezd élőszerűvé felépülni). Nagyon csinos, szép, finom anyagú női ruhává változott a tárgy [már látszólag nem volt felismerhető benne az eredeti családtag, de a többiek mégis felismerték, talán „csodálták” is]. A „ruha” egy belsőbb rejtett zsebében volt egy kis könyvszerű csomag sok kis adatrögzítő koronggal, és azt a Ház egyik polcára elrejtette már ez a szép ruhás forma, mielőtt a többiek közelébe ment.

            Amikor a „kalmárok” felismerték a Változást, azonnal elkezdték keresni a „könyvszerűt”. Először rögtön a rejtett zsebben keresték, majd mindent felforgattak, és miután megtalálták a könyvet, talán el is pusztították az ott élőket és minden nyomot [(1) nehogy miattuk bárki később a nyomukra akadhasson és/vagy (2) ne áradhasson ki fertőzés ebből az akaratlanul megformálódott „kis-forrásból”]. Talán hamar odaérkeztek ’Ellenőrök’ is, de a „könyvet-feljegyzést” nem találták meg. Valamilyen Különleges módon sikerült megjegyezni („felidézni”) a „kalmárok” „gépjárművének” a „rendszámát”, valószínűleg ez az információ akkor kevés volt ahhoz, hogy „utolérjék” és megtalálják őket és a „tárgyat”. Erről a megtapasztalásról is maradt „lenyomat”, az teljesen nem tüntethető el. A könyvecskékben és adatrögzítő korongokon mindig van közvetlen utalás az eredeti „forrás-test” hollétére (hogyan van most elrejtve), habár ezek mindig rejtett értelműek.

 

*****

 

Az aranyludas történethez egy MAG Megértése:

 Az jött az írásodhoz kiegészítésként, hogy annak idején ez az elszeparált csoport menedéket kapott a Földön, mert megszűnt az eredeti élőhely, viszont még nem tudtak tovább menni. [„Köztesség”] Amolyan átmeneti szállás. Ennek fejében törvénysértést nem követhettek el. A földlakók viszont a nyomorúságok és a sok nem kívánt gyermek okán sokszor lemondtak ezekről a gyermekekről, kirakták őket meghalni a hegyek közé. A szerzetesek választhattak: vagy hagynak életeket ily módon meghalni (ez is törvénysértés) vagy befogadják őket és gondoskodnak róluk, tanítják őket (ez is törvénysértés). Nehéz választás lehetett, ma is az lenne.

Egy (akkor) torzult születés és teremtés mintázatú világban talán ez is érthető... A gyerekek közül volt aki őket választotta, volt aki továbbállt.

Elég vegyesre sikerült itt is a kép, mert ezek között voltak felnőttként a saját fajukat irtó pap inkvizítorok ott is, és a megvilágosodást segítők ugyanúgy..

Az eredetileg itt landolt csapat kérte a kivezetést, a hozzájuk kapcsolt régi gyermekek lelkei pedig ugyanúgy mérlegelés alá kerülnek, mint bárki más…”

 

          Köszönöm szépen a kiegészítést.

         Örömmel hallom, hogy elhatározták magukat a Hazavezetésre. Tudom, hogy ez nem könnyű választás, mert sokukra a Teljes ÚjraTeremtés vár.

       A sorsuk Következménye a választásaikból ered.

       A Tudás nagy Felelősség akkor is, ha csupán a saját sorsában éli meg a teremtő.

       Egy gyermek halála fájdalmas veszteség (leginkább a családnak, amely nem tudja őt életben megtartani).

        Egy gyermek TUDOTTAN jogosulatlan Megérintése útján viszont utat nyitni egy egész Közösség Megfertőződéséhez és sok-sok más élet elpusztulásához >>> ezeket összevetve ha nehéz is a választás, mérlegelés alapján mégsem annyira nehéz. Pontosan ismert volt a számukra, hogy milyen FELTÉTELLEL fogadták be őket a VILÁGBA. Nem nyithattak kifelé, nem kerülhettek másokhoz közel.

         Nyilván innen már azért nem engedték továbbmenni őket, mert akkor máshol [„kényszeresen”] megint utat nyitottak volna a Fertőzésnek [ahogy minden Közösségben tették, amelynek a közelébe kerültek].

 

            Gondolatok: ha a VILÁG-MAGA valóban közvetlenül a Földre fogadta be Különleges Gondoskodásába őket, az előbb említett Befogadási Szabály miatt eredőjük szerint a YOSÁGHOZ tartozó teremtők lennének? Vagy a SZOLGÁLAT Birodalmához tartozó teremtők? Az, hogy melyik Birodalomhoz tartoznak eredendően, jelentősen meghatározza a további sorsukat.

            Ha a SZOLGÁLAT Birodalmához tartoznak (vagy van közöttük SZAKRÁLIS Megállapodással rendelkező), az eddigi Életük és teremtésük maga a Szolgálat, és így a Feltisztulásuk után a Megtapasztalásaik élőn megmaradhatnak a lényükben.

            Ha a mai értelemben nem nyílt meg a lényükben a Szolgálat, és esetleg egy YOSÁGBAN megnyílt korai Kipróbálás részeként tört meg a sorsuk, akkor a teremtő lényükben valószínűleg nem maradhat meg az eddigi megtapasztalásuk. Különlegesen fontos okból esetleg kérhetnék, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA Ítélje meg, hogy az eddigi Megtapasztalásuk tekinthető-e a Szolgálat ’Előkészületének’. Ha ehhez Engedélyt kapnának, az eddigi útjuk nagyon alapos Értékelése döntheti el, hogy megmaradhat-e élőn bennük valamely ön-épülésük és Tapasztalatuk. 

 

Az írás folytatódik a 6. részben, elérhető ITT

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!