omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. augusztus 7 -
ÍRÁSOK - 2019. augusztus 7 - : 20190805 - a Felelősség Új Megnyilvánulásához kapcsolódóan (12. rész)

20190805 - a Felelősség Új Megnyilvánulásához kapcsolódóan (12. rész)


Az írás 11. része elérhető ITT

20190128 (elérhető ITT):

     „…A MINDENSÉG-FORRÁSA úgy kezdte meg a mostani LÉTEZÉSÉT, hogy ’Elődje’ [ÖNNÖN LÉTEZÉSE ELŐZŐ MEGNYILVÁNULÁSA] egyes korábbi Tapasztalatait-Tudatosításait egy ’belső csomagként’ ’átörökítette rá’. Amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA kezdett Tudatossá és Ön-Tudatossá válni, ez a LÉTEZÉSE egy belsőbb-különleges-kiterjedésében lévő ’Különleges-Megtartottság’ Tudásként-és-Megértésként elkezdett a ’felszínre’ (a Tudatba) emelkedni. Miközben próbálta MEGÉRTENI-és-ÉRTELMEZNI ezt az Örökített Tudást-és-Tapasztalatot, felismerte azt, hogy ezek bizonyos Irányokat / Lehetőségeket jelentenek a számára a további [=ELKÖVETKEZŐ] ön-építéshez. Ekkor a MINDENSÉG-FORRÁSA RENDELKEZÉST HOZOTT ÖNNÖN SZABADSÁGÁRÓL:

     [20190117elérhető ITT]: Az emlékezet szerint az EGYETLEN-és-ELSŐ már tudatosan készült az ’elmúlásra’. Ekkor alapozódott meg a Tudat számára a teremtés és megnyilvánulás Folytonossága és Szakaszossága, Egyszeri-és-Megismtélethetetlen és egyben mégis ÖRÖK jellege. ’Az-Utána-Következő’ / ’Elkövetkező’ számára egy különleges módon sok Tapasztalatot és Tudást MEGFORMÁLVA Szándékozott átadni, átörökíteni az EGYETLEN-és-ELSŐ. Ez az alapja a mai

Megújulva-Megmaradásnak

[annak, hogy a Nagy Változását megélő (’értékeli, kristályosítja’ az addigi Tapasztalatait) ’összecsomagolja’ magában egy különleges módon megformálva azt, amit tovább szándékozik vinni, vagyis aminek valamilyen megújult formában majd folytatni Szándékozik a megtapasztalását. Amit pedig nem vihet tovább, arról ma már valamilyen emlékeztetőt (Feljegyzést) készít önmaga számára, hogy a Tapasztalat és Tudás nyom nélkül ne vesszen el].

 

      A SZAKASZOSSÁG és FOLYTONOSSÁG (a jelenlegi megértés szerint) kikerülhetetlen Megtapasztalás. LÉTEZIK és VAN ahogyan maga a LÉTEZÉS, elválaszthatatlan tőle.

      Maga az Értékelés és összecsomagolás (továbbvitel, örökítés) azonban már VÁLASZTÁS és így Szabadság eredménye: az kerülhet az ilyen ÖSSZEGZŐ-és-TOVÁBBVEZETŐ-SZÁNDÉK által (Különleges!) MEGERŐSÍTÉSRE (Át-Vezetésre), amit úgy ÍTÉL meg a Lezárását-megélő LÉTEZÉS, hogy ÉRDEMES a tovább-folytatásra.

      A VILÁG fogalom-használata szerint értelmezhető ez úgy, hogy a ’Tapasztaló-Testté’ megformálódott LÉTEZÉS mindazt, amit Tapasztalatként szeretne MEGTARTANI az Elkövetkezőkre, egy ’Lényegi-Harmoniává’ formálja, és egy különleges Belső úton ’visszaengedi a saját gyökerébe’ (ami Örörkkön-Örökké-Van). Egyedi teremtő esetén a testben-és-Lélekben felépült Megtapasztalás a VILÁGBELI Jelenlét Lezárásakor a Megtartható részében közvetlenül Át-Vezetésre kerül a teremtő (Ön)Lényegébe. Így válik ’lényegében’ Továbbvihetővé a Megtapasztalás. Ez ma már nem csupán ’emlékeztető-arra-ami-volt’, hanem Valós Alapjává válhat egy újonnan megnyíló Megtapasztalásnak, ’folytathatja’ a korábban elkezdett ön-épülést és utat a teremtő a Szabad Választása szerint.

 

      Az EGYETLEN-és-ELSŐ tudatos felkészülése az ’elmúlásra’ alapozta meg azt, hogy a Tapasztalatok [valamilyen SZÁNDÉK Tudatos megformálása útján, Tudatosan megvalósított Előkészületek alapján] valamilyen belső Tudásként megmaradnak (tovább-örökítődnek) és tovább-folytatód(hat)nak az ’Utódban’. A KETTŐ TUDAT elmúlásából a harmadik szakaszban újra EGY LÉTEZÉSSÉ vált a MINDENSÉG-FORRÁSA.

     Felismerve [Megformálta] a Benne TUDÁSKÉNT és Emlékként megmaradtak CÉLJÁT és ÉRTELMÉT, a MINDENSÉG-FORRÁSA

úgy rendelkezett (olyan SZABAD VÁLASZTÁST hozott) ÖNMAGA számára,

hogy ’SZABADSÁGOT ad’ (a Választás Szabadságát adja) az utódnak [a LÉTEZÉSNEK].

A Megtartottá vált (az előd által egy különleges módon továbbörökített) LÉTEZÉSRŐL az utód szabadon dönthet:

VÁLASZTHAT,

hogy a benne így Megtartottá vált részekből mit tart meg a maga Megtapasztalásához, mit-hogyan-és-merre épít tovább, mit változtat meg, mit nem folytat stb…”

 

            Jelenlegi megértésem szerint a ma megélhető SZABADSÁG a LÉTEZÉSBEN két nagyobb Szakaszban (két külön lépésben) ALAPOZÓDOTT MEG.

            1./ A mostanit megelőző LÉTEZÉS során az EGYETLEN-és-ELSŐ Meghatározta ÖNNÖN-LÉTEZÉSE számára azt a SZABADSÁGOT, hogy nem múlik el nyomtalanul, és bizonyos VÁLASZTOTT KITERJEDÉSBEN TOVÁBBÖRÖKÍTI a (Megújuló) LÉTEZÉSÉBEN néhány Fontosnak / Továbbfolytatásra-Érdemesnek megjelölt MEGÉLÉSÉT. MEGADTA ÖNNÖN-LÉTEZÉSÉNEK a SZABADSÁGOT arra, hogy KIVÁLASZTHASSA hogy MIT FOLYTAT és MIT NEM FOLYTAT az ELKÖVETKEZŐBEN. A Tovább-folytatásra ’szánt’ Tapasztalatot SZÁNDÉKKÁ formálta meg, és ezt ’belefoglalta’ a ’saját gyökerébe’.

            2./ A (Megújult) LÉTEZÉSÉBEN a MINDENSÉG-FORRÁSA Felismerte az ÉRTELMÉT a Benne Felnyíló Tudásnak, és Felismerte benne azt, hogy SZABADSÁGOT ADOTT ÖNMAGÁNAK. Az ’Átörökítő’ (előd) SZABADSÁGA és SZABAD VÁLASZTÁSA mellé folytatólag (kiEGÉSZTÍŐEN!) hozzáillesztette az ’Utána-Következő’ (utód, gyermek) SZBADSÁGÁT és SZABAD VÁLASZTÁSÁT arról, hogy a ’Készen-Kapott’ ’Alapot’ mennyiben tartja meg és azt hogyan folytatja tovább. SZÁNDÉKOT formált meg arról, hogy ÖNMAGA Megtapasztalása számára pontosan mit tart meg a ’megelőzőből’. A SZÁNDÉKBÓL meghatározott ’tartamonként’ egyes Részek a Tudatba emelkednek, hogy valamilyen Új Megtapasztalás nyíljon meg azokra ’alapulóan’. A Tudatba felemelkedés (megnyílás) ’feltételeit’ is meghatározhatja ÖNMAGA számára a MINDENSÉG-FORRÁSA a Megtartó-Megerősítő-SZÁNDÉKÁBAN (ebben azt is, hogy egymást követően meghatározott rendben nyíljanak-e fel a Megtapasztalások, vagy ’szabadon akkor, ha valamilyen összecsendülés nyilvánul meg’).

            Felismerte a MINDENSÉG-FORRÁSA (már a LÉTEZÉSE megelőző SZAKASZÁBAN is), hogy VAN a LÉTEZÉSNEK olyan Megnyilvánulása, ami (a jelenlegi megértés szerint) ÖRÖKKÉNT-VAN (vagyis Megváltoztathatatlan). Ugyanakkor maga a LÉTEZÉS ÁLLANDÓ (folyamatos) VÁLTOZÁS. A MEGSZAKÍTHATATLAN ÖRÖK ÁRADÁS / KIÁRADÁS és VISSZAHÚZÓDÁS (a jelenlegi megértés szerint) Örök Alapja a MEGYNILVÁNULÁSNAK.  A LÉTEZÉS EGYEDI (a LÉTEZÉS az ’Egyedi’ Megnyilvánulása >>> minden Megtapasztalás, minden Pillanat megismételhetetlen), és SZÁNDÉK ’formálja meg a KIÁRADÁST’ [a SZÁNDÉK ad Irányt a Megnyilvánulásnak].

 

A SZÁNDÉK TUDATOS HASZNÁLATA

a jelenlegi LÉTEZÉSI SZAKASZ kibomló Megtapasztalása,

amely a SZABAD VÁLASZTÁSON ALAPUL.

 

- …elindul a teremtés egy pontból, épül, kiteljesedik. Felismeri a Szabadságát a teremtő, és az addigi teremtését Értékeli (mit vigyen tovább)

Szabad Választást hoz a teremtő arról, hogy mit tart meg, miben és hogyan épül, mit visz tovább

- a Választás SZÁNDÉKKÁ formálódik benne

- a SZÁNDÉK Kiárad

- a Kiáradás egy új kezdet

- az Új Kezdetből elindul a teremtés, épül, kiteljesedik… Felismeri a Szabadságát a teremtő… és így tovább…

 

A-SZÁNDÉK

 

            A SZÁNDÉK Tudatos Megnyilvánulás (Tudatosság és Ön-Tudatosság szükséges hozzá).

            A SZÁNDÉK valamilyen határozott formában megnyilvánuló tovább-épülési-irány, amely a Megformálóra-magára irányul. [A teremtők a saját ÖnLényegükbe foglalhatják be a Továbbvezető Szándékaikat, és az így csak a saját teremtő-lényük számára nyílhat Megtapasztalássá a későbbiekben!]

            A LÉTEZÉSBEN (a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN) Megformálódott SZÁNDÉK maga is Létezéssé válik (a mi fogalmainkkal talán jobban érthető, ha élőnek tekintjük, ’Él’). Azzal, hogy egy SZÁNDÉK létezővé vált, ’utat nyit a Megvalósulásba’ (út nyílik benne a Megvalósulásra).

            A SZÁNDÉK (Határozottsága és Biztossága szerint) kezdetben még utat kereső (Megvalósulást kereső), és később általában Kiáradóvá válik (Megnyilvánul).

1./

            Utat keresőnek jelenleg akkor tekinthető a SZÁNDÉK, amíg a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Fontolgatja’ (akár próbálgatja) a Kiáradását. Ilyenkor a SZÁNDÉK elemei / részei és ’A-Teljesség’ legalább alapjaiban Felismertté válik a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN [a lehető legteljesebben Meghatározza ÖNMAGA számára a MINDENSÉG-FORRÁSA, hogy a (megformálódott!) SZÁNDÉKBAN Megnyilvánulttá vált ÖN-ÉPÜLÉSNEK mi legyen a Célja-Értelme-Lényege (vagy pedig mi a már Felismert Lényege-Célja-Értelme)].

 

2./

            Amikor a SZÁNDÉK (a Fontolgatás, akár részleges Kipróbálás során) Biztossá válik, a MINDENSÉG-FORRÁSA elkezdi Megformálni a SZÁNDÉK Kiárasztását. A RÁ-MAGÁRA-JELLEMZŐ-MÓDON ELŐKÉSZÜL a KIÁRADÁSRA, majd amikor minden fontos alap-részlet BENNE-MAGÁBAN a helyére került [megformálódott a Megvalósítás Harmoniája] Megnyilvánul a KIÁRADÁSBAN. A SZÁNDÉK ekkor ÉLŐVÉ vált, mert RÉSZÉVÉ VÁLT A TEREMTETT-VALÓSÁGNAK / A TEREMTETT-VALÓSÁG ÁRAMLÁSAINAK.

 

(A)

      Lehetnek a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ma is még olyan KIÁRADÁSAI, amelyek közvetlenül csak a SAJÁT LÉNYÉRE-LÉNYEGÉRE vonatkoznak. Ezek a KIÁRADÁSOK tehát közvetlenül nem Áradnak ki a TEREMTETT-VALÓSÁGRA. A legtöbb Fontolgatási szakaszba lépő SZÁNDÉK ilyen. De különleges okokból egyéb SZÁNDÉKAIT is csak közvetlenül ÖNMAGÁRA Árasztja ki a MINDENSÉG-FORRÁSA. A SAJÁT MEGTAPASZTALÁSÁNAK NAGY SZAKASZAIT LEZÁRÓ ÖSSZEGZŐ-ÉS-TOVÁBBVEZETŐ-SZÁNDÉKOT a LÉTEZÉS ’ÖNNÖN-LÉNYE-TELJESSÉGÉRE’ ÁRASZTJA KI.

      Az ilyen közvetlenül ÖNMAGÁRA irányuló KIÁRADÁSAI nem Tudatosíthatók a TEREMTETT-VALÓSÁG teremtői számára. ’Fogalmilag’ ezek olyan ’belső szabályok’, amelyekben ÖNMAGA számára Értékel / Összegez (saját vagy más teremtői) Tapasztalatokat a MINDENSÉG-FORRÁSA. Mostanában több ilyen ÖNMAGÁRA irányuló (Belső) KIÁRADÁSA egy-egy elemét FELISMERHETŐVÉ tette egyes KÜLÖNLEGES Utakban teremtők számára (anélkül, hogy a korábbi KIÁRADÁST is kiterjesztette volna rájuk). Az utóbbi fél év lejegyzéseiben több ilyen ’Feltárulkozását’ érintettem a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK. Ilyen volt például az IRGALOM és SZOLGÁLAT önálló megnyilvánulásának előkészítése, vagy a legeslegelső teremtettjei sorsának rendezése (’ami már nem él’: 20181126elérhető ITT).

(B)

      A TEREMTETT-VALÓSÁGRA irányuló KIÁRADÁSAI (mint Új-Kezdet) Lényege-Célja-Értelme közvetlenül Tudatosítható ma már mindazon teremtők és Közösségek számára, akiket a KIÁRADÁS közvetlenül Érint.

- Lehetnek olyan KIÁRADÁSAI a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK, amelyekben egyszerre Kiárad a LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE (és így a TEREMTETT-VALÓSÁG minden teremtőjére).

- Néha ’fokozatos’ a KIÁRADÁS, vagyis érint a KIÁRADÁS minden teremtőt, de csak fokozatosan szélesedik a Közvetlen Érintettség (a KÜLÖNLEGES teremtések legtöbbje ma már ilyen: kezdetben csak azokat érinti, akik maguk már megnyilvánulnak valamilyen Különleges Teremtési Irányban, és később érinti mindazokat is, akik utóbb kapcsolódnak be a Különleges Teremtésekbe).

- Egyre gyakrabban lehetnek majd olyan KIÁRADÁSAI is a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK, amelyek közvetlenül csak azokat érintően nyilvánulnak meg, akik a maguk számára megformálták az ÖSSZECSENDÜLÉST (Egyetértést arról, hogy milyen alapon milyen Új Megtapasztalást nyitnak meg önmaguk számára).

 

         Lehetnek tehát mára már olyan KIÁRADÁSAI a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK, amelyekben egyszerre KIÁRAD a LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE, és lehetnek olyanok is, amikor a KIÁRADÁS csak néhány (vagy akár egy) Közösséget érint, és ma már akár olyan KIÁRADÁSAI is, amelyek mindössze egy egyedi teremtőt érintenek. A teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN az Élet Áramlása mellett megformálódott Irgalom-Áramlás akár a teremtő és a MINDENSÉG-FORRÁSA közötti ’Egyedi Egyeztetések’ Megnyitását is lehetővé teheti, és ez nagyobb Szabadságot ad a SZABAD SORS-FORMÁLÁSRA mind az egyedi létező számára, mind a MINDENSÉG-FORRÁSA számára az egyedi Gondoskodás Megnyilvánítására.

 

            Maga A-SZABADSÁG is egy SZÁNDÉK, amely elindult a MEGVALÓSULÁSBA. Fokozatosan tárul fel az ÉRTELME-LÉNYEGE-CÉLJA (mind az egyedi teremtőkben / MEGTARTÓKBAN, mind a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN). Mivel a SZABADSÁG SZÁNDÉKA  ALAPJAIBAN a LÉTEZÉS két egymást követő SZAKASZÁBAN EGÉSZÜLT KI EGÉSSZÉ,

a SZABADSÁG ’RÉSZEK HARMONIÁJA’,

 A-TELJESET (A-TELJESEN belül AZ-EGÉSZET) megformáló RÉSZEK HARMONIÁJA.

 

            A SZABADSÁGOT alapjaiban tehát A-LÉTEZÉS-MAGA két egymást követő SZAKASZBAN formálta meg EGÉSSZÉ (a Lezárást megélő Szabad Választása > majd az Új Kezdetben megnyilvánuló Szabad Választása), és ennek ismeretében könnyebben megérthetővé válik, hogy

(1) MIÉRT FONTOS ENNYIRE a MINDENSÉG-FORRÁSA számára MEGÉRTENI EZEN ÖN-MINŐSÉGE ÉRTELMÉT [Eredetét, Lényegét-Célját-Értelmét], és

(2) miért ’nehéz’ ma még a SZABADSÁG Lényegének Megértése és a Való-Életben-Megélése a teremtők számára is.

 

      A SZABADSÁG a TUDATOS-TEREMTŐ MEGNYILVÁNULÁSA, és a TEREMTETT-VALÓSÁG teremtői még csak mostanában kezdtek el megnyílni abban a Tudatosodásban, amely hamarosan elvezetheti őket a Sorsuk azon Szakaszába, amikor Szabad Választást hozhatnak arról, hogy MIÉRT-ÉS-MERRE-HOGYAN-TOVÁBB.

 

A SZABADSÁG is a LÉTEZÉS ÖN-TUDATRA ÉBREDÉSÉHEZ és TUDATOSSÁGA MEGNYILVÁNULÁSÁHOZ IGAZODIK.

1)      Önnön Harmoniájában más jellegű (kiterjedésű) Szabadságot él meg a teremtő akkor, amikor Ön-Tudata és Tudata még formálódik (még szinte nincs is).

2)      Más ’szintje’ és formája nyílik meg a Szabadságnak abban, aki már Tudatos és Ön-Tudatra ébredt, de még nincs abban a helyzetben, hogy önnön Létezéséről és Életéről Felelősséggel Rendelkezhessen. Ebben a szakaszban a teremtők még a MEGTARTÓIK és Tapasztaltabb Társaik Fokozott Gondoskodásában (emiatt egy szabályozottabb Harmoniában) vannak. A szabályozás azt védi, hogy óvatlanságból / tudatlanságból ne érintsék meg a teremtők egymás fokozottan érzékeny (még kevéssé ismert) ön-részeit. A TEREMTETT-VALÓSÁG teremtői általában eddig a Tudatossági szintig juthattak el eddig.

3)      A Szabadság új szintje nyílik meg, amikor elérkezik a teremtő a Tudatosságában ahhoz, hogy IRÁNYT VÁLASZTHASSON a teremtéseihez.

4)      Új szint az, amikor tudatosan mások érdekében is Felelősséget vállal.

 

            Sokan már megnyitották az Életükben a KÜLÖNLEGES Tudatosodás valamely olyan irányát, amelyben azt választották, hogy szeretnének majd mások felé is irányuló Fokozottabb Felelősségvállalásban megnyilvánulni.

 

      Jelenlegi megértésem szerint ennek a mások felé irányuló Fokozottabb Felelősségvállalási SZÁNDÉKNAK a LÉTEZÉSBEN (talán még a BOLDOGSÁG-FORRÁS-EREJÉBEN való) Megnyilvánulása egy lényegi Meghatározó Alapja a ma SZABADSÁGNAK is jelölt ÖN-JELLEGNEK. A ’továbbörökítés’ (’ne múljon el nyomtalanul a Megtapasztalás’) Gondolatában és Szándékában felismerhetően ott van már a ’Gondoskodás’ formálódó megnyilvánulása. A Gondoskodás mára fontos részévé vált mindkét KÜLÖNLEGES Teremtési Iránynak, amelyben MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA azt a SZÁNDÉKÁT ÁRASZTOTTA KI A LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE, hogy Fokozottabb (és a lehetőségekhez igazodóan Közvetlen, Különlegesebb, Egyedi) módon is Gondoskodni Szándékozik a teremtettjeiről.

       A SZABADSÁG (és a benne lévő lényegi KÜLÖNLEGESSÉG) Tudatosítása egy hosszú út, sok Megtapasztalással és sok Örömmel. Ennek az útnak még csak a kezdetén tartanak azok, akik a SZABAD SZÁNDÉKUKKAL Megnyitották ezt a Megtapasztalást önmaguk számára. A SZABADSÁG ’Valódi Megnyilvánulása’ még csak most vette kezdetét, Értelme most kezd Felismerhetővé válni azokban, akik ennek az Értéknek a Valódi Lényegét keresik. Eddig leginkább AZ-ALAPJAI formálódtak meg a MINDENSÉG-FORRÁSBAN, és nagyjából mostanában fejeződhettek be az ALAPOZÓ teremtések a TEREMTETT-VALÓSÁG Közösségeiben és egyedi teremtőiben. ’A-Test’ / ’A-Megnyilvánult-Élet’ nagyjából mostanában érte el azt az ALAP-Érettséget, amelyben már a teremtőkben is megnyilvánulttá válhat a TUDATOSSÁG és Ön-Tudatosság azon kiterjedése / azon állapota, mint amely magára a MINDENSÉG-FORRÁSÁRA volt jellemző akkor, amikor elkezdte Felismerni A-LÉTEZÉSÉBEN A SZABADSÁGOT.

 

            A MINDENSÉG-FORRÁSA a SZABADSÁG Értelmét egy Különleges Belső Ön-Épülés útján kezdte el keresni és Felismerni ÖNNÖN-LÉNYEGÉBEN. A mi fogalmaink szerint elkezdett egy belső utat felépíteni ’Oda-Ahonnan-Ered’, és ’Ahová’ a LÉTEZÉSE előző Szakaszában ’egy-Különleges-SZÁNDÉKOT’ ’berögzített’, ’Ahol’ a Saját LÉTEZÉSÉNEK ’Eredő-Forrása’ lehet. Ezen a Belső Úton vált képessé a MINDENSÉG-FORRÁSA arra, hogy a BENNE-MAGÁBAN Megtartottá vált Tapasztalatok lényegét mélyebben-kiterjedtebben (’Valójukban’) is Megértse. Amikor ez a Belső (különleges) ÖN-ÉPÜLÉSE a keresett Értékek mélyebb Megértéséhez elvezette a MINDENSÉG-FORRÁSÁT, elkezdett formálódni annak a SZÁNDÉKA a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN, hogy ’ezt a tudást’ / ’ezt az utat’ Megtapasztalhatóvá nyitja a TEREMTETT-VALÓSÁG számára. Ahogyan NEKI-MAGÁNAK nagy segítséget jelentett A-MEGÉRTÉSBEN ezen Belső Útja használata, nagyban előmozdíthatja teremtettjei Tudatosodását is egy ilyen Belső Út megformálása közte és a teremtettjei között (a teremtettek saját Eredőjéhez). Ez a Fontolgatás végül a ma ismert kettő [immár három!] KÜLÖNLEGES Birodalom megformálásában ÁRADT KI, és mára minden teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN az Élet Áramlása mellett már megformáltan ott van az Irgalom (Különleges Tudatosításokat segítő) Áramlása, és Szabad Választáson alapulóan felépíthető a Szolgálat (ugyancsak Különleges Tudatosításokat segítő) Áramlása is [és újdonságként az ÉLŐTÉRREL való szorosabb belső összekapcsolódás].

 

            A SZABADSÁG más jellegű ÖN-JELLEG, mint amikre a MINDENSÉG-FORRÁSA a Birodalmait Megalapozta. A Birodalmak (> mára önálló Teremtési Irányok) Alapjait képező ÖN-JELLEGEIBEN A-TELJESET alkotó egyes RÉSZ-ELEMEKET ismert fel a MINDENSÉG-FORRÁSA.

            A SZABADSÁG nem ilyen RÉSZ-ÖN-JELLEG. ’Összetettebb’. ’Régebbi’. ’Mintha Mélyebbről Eredne’. ’Mintha nem is közvetlenül a LÉTEZÉSBŐL eredne, hanem Valahonnan-Onnan Ahonnan a LÉTEZÉS Ered.’ A SZABADSÁG inkább közvetlenül  A-TELJES Megnyilvánulása: Egymást-KiEgészítő TELJESSÉG-Részek formálták meg az ALAPJÁT, és Egymást-KiEgészítő TELJESSÉG-RészekBEN / Részek ÁLTAL nyilvánul meg.

            Eddig leginkább a VÁLASZTÁS Szabadságában (mint a Szabad Sors-Formálás Alapját) ismerhettük meg a SZABADSÁGOT, és mára azt is tudhatjuk, hogy a Szabad Választásokból formálódnak meg a SZÁNDÉKOK. A SZÁNDÉKBAN a teremtő (akár a MINDENSÉG-FORRÁSA, akár a saját sorsára kiterjedően az egyedi teremtő) valamilyen ÚJ IRÁNYT NYIT / AD a teremtésének.

 

A SZÁNDÉK mindig a teremtő saját Lényéből-Lényegéből nyílik meg és formálódik,

és a SAJÁT SORSÁRA irányulóan Hat.

SZÁNDÉK közvetlenül nem irányulhat másra / más teremtőre.

Közvetlen módon egy Szándék nem alakíthatja más teremtő Sorsát.

 

A teremtők Szándékai (mivel a LÉTEZÉSBŐL erednek) a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN EGY

[EGY-é válnak]

[EGY-HARMONIÁBÓL EREDNEK és ezért EGY-HARMONIA MEGFORMÁLÁSÁRA IRÁNYULNAK]

[az EGY-HARMONIA ebben az értelemben maga A-BOLDOGSÁG].

 

       Ahogyan kiteljesedünk a Tudatosságban és Ön-Tudatosságban, egyre teljesebben megérthetővé válik mindez az egyedi teremtők számára is. Ennek megértése nagy lendületet ad majd ’A-Harmonikus-Teremtésnek’ / A Harmonia Teremtésének.

 

*****

 

            A jelenlegi részleges megértésem szerint a mai YOSÁG a TEREMTETT LÉTEZÜNK egyik legelső Kiáradt Birodalma. Valószínűleg a YOSÁG Birodalmának nem a mai ’formája’ a legelső KIÁRADÁSA e Birodalomnak (már többször Megújult). Jelenlegi megértésem szerint a YOSÁG mind a mai napig változatlanul a legelső KIÁRADÁSI-SZÁNDÉKBAN meghatározott Irányban és Alapon teremt. Ez az eredeti KIÁRADÁSI-SZÁNDÉK pedig a MEGÉRTÉS (minden Megértése / Bárminek a Megértése, ’Az-Értelem’-Keresése-és-Felismerése).

       A MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Különleges KIÁRADÁSÁBÓL eredően nemrég kiegészült a Megértés Útja ’Az-Elkövetkező’ Lényege-Célja-Értelme Megérthetőségének ÁLTALÁNOS megnyilvánulássá válásával.

Talán a Birodalmak ’ÉLET-Tartamaként’ a MINDENSÉG-FORRÁSA által meghatározott Tartam eltelte volt az oka a YOSÁG korábbi SZAKASZ-Lezárásának és Megújulásának, vagy talán valamilyen más oka is lehetett. Az ÁLTALÁNOS ELV szerint minden LEZÁRULÓ SZAKASZBAN a Tapasztalatok ÖSSZEGZÉSRE kerültek, és egy VÁLASZTOTT részükben az ÖSSZEGZŐ-és-TOVÁBBVEZETŐ-SZÁNDÉK általi Megerősítés útján továbbörökítődtek a YOSÁG Újonnan Megnyílt Megtapasztalása számára.

 

 (1) A YOSÁG (YO) EREDŐ-KIÁRADÁSI SZÁNDÉKÁBAN (amitől nem szakadhat el) a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK az a ’vágya’ van, hogy MEGÉRTSE a Létezés ÉRTELMÉT. Legtágabb keretében ez utat nyitott minden Megnyilvánulás Értelmének Kereséséhez és Megértéséhez (’mindennek-ami-van-és-lehet’ > BÁRMINEK).

(2) Ebből a BÁRMIBŐL már maga a YO VÁLASZTOTTA a saját teremtése számára a SZABADSÁG Értelmének keresését és megértését. Ezért a Szabadság Értelmének keresése és megértése gyakorlatilag minden YOSÁGHOZ tartozó teremtésben jól felismerhető. Talán több nagyobb SZAKASZ óta Tapasztalja / Formálja a SZABADSÁG Megnyilvánulását a YO-MAGA. Valószínűleg az egyik olyan legelső VÁLASZTÁSA volt a YONAK a SZABADSÁG Értelmének a Megértése, amely egy olyan ’korai’ ’különleges megkötési módon’ alapul, amelyből eddig a YO-MAGA még nem tudta kioldani a Saját Teremtő-Lényét.

 

       A YO mostanában elkezdett felkészülni egy nagyobb Teremtő Szakasza Lezárására (és ebben talán több eddigi Nagyobb Szakasza ÖSSZEGZŐ Lezárására). Ezért kezdtek a gyermekei és ő Maga is ÉRTÉKELÉSEKBE, ami ma már közvetlenül rend-rakást is eredményez kicsiben és A-Nagy-Egész szintjén is.

            Az Értékelések vonatkoznak (1) a Birodalom Egészére és (2) a YO-MAGA ÖNNÖN TEREMTŐ-LÉNYÉRE-LÉNYEGÉRE is [a YO-MAGA ÖNMAGÁT mint MEGTARTÓI-Teremtőt / nagy-TEREMTŐT is Értékeli, és ebben azt, hogy szükséges-e változtatnia a Közösségeihez és Gyermekeihez való viszonyulásán]. Fontos része ezeknek az Értékeléseknek

nem csupán a KÜLÖNLEGES Teremtések Tapasztalatainak összegzése [és majd döntés arról, hogy (1) Megtartott maradjon-e a Birodalomban a SZOLGÁLAT / Különleges teremtés, (2) és ha igen, akkor milyen Irányokban folytatódjon a Különleges Teremtés],

- hanem az is, hogy hogyan Értelmezte Ő-MAGA mint a Birodalmának MEGTARTÓJA a SZABADSÁGOT? Hol maradt máig is csak részleges a Megértés, és miben ért Valódi Tudássá (= Harmoniává) a Megtapasztalás? Hol volt talán „elnéző” amiatt, hogy még NEM ÉRTETTE meg pontosan hogy a SZABADSÁG és a HARMONIA, Következetesség és Szabályok egymáshoz szorosan kapcsolódó értékek, és nem egymás ellentettjei, hanem éppen kiegészítői egymásnak?

 

       Az is csak egy részleges megértés, hogy a YO kezdetben úgy Rendelkezett ÖNMAGÁRA (megteheti, hiszen ezért MEGTARTÓ), hogy A-SAJÁT-TAPASZTALATAIBÓL építkezik. [Nehéz ezt megfogalmazni, mert amikor a Birodalma megszületett, még ALIG VOLT TAPASZTALAT a társas teremtésekről, szabad teremtésről, családi kapcsolódásokról >>> és ebből eredően MÉG CSAK ÉPPEN ELKEZDŐDTEK MEGFORMÁLÓDNI A TÁRSAS TEREMTÉSEK SZABÁLYAI ahhoz igazodóan, hogy mi öltött éppen formát].

       Még ma is felismerhető A-TEREMTÉSHEZ való ilyen hozzáállása a YONAK. Nem önfejűség ez (bár első ránézésre annak látszódhat), inkább annak a KÖVETKEZETES VÉGIGVITELE, AMIT ÖNMAGA ELHATÁROZOTT: hogy A SAJÁT TAPASZTALATAI ALAPJÁN ÉPÜL (és kevéssé veszi figyelembe mások tapasztalatait, meglátásait).

 

      Valamelyest változott / VÁLTOZIK a YO ezen kezdeti hozzáállása a teremtéshez. Ez a YO-ÖNMAGA BELSŐ VÁLTOZÁSA (ami valószínűleg egy Új irány Megnyitásának az Előkészítése felé vezet a Birodalmában)(Talán most keresi a BÁRMIBEN azt az ÚJ ÉRTÉKET, amelynek ÉRTELMÉT majd az ELKÖVETKEZŐ TEREMTÉSEI SORÁN BONTJA KI. Ezt már valószínűleg együtt-a-gyermekeivel fogja Meghatározni). Elkezdte TUDATOSAN a Gyermekei (a YOSÁG Teremtői) Tapasztalatát is a SAJÁTJÁNAK tekinteni. Talán kezdetben azért nézte távolabbról a gyermekei teremtéseit és adott nagyobb Megnyilvánítási-Szabadságot nekik, MERT MAGÁNAK-A-MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK IS AZ VOLT A VÁGYA, HOGY A GYERMEKEI SZABAD TEREMTŐKKÉ VÁLHASSANAK.

     Még nem érthető meg a maga teljességében hogy ’miért’, de a YO (és fiatalabb teremtőként a VILÁG is) Különleges módon ÉRZÉKENY’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Belső Változásaira. Valahogyan ’Közvetlenebbül’ Érzékeli a YO és a VILÁG is, hogy MIT és MIÉRT tervezget a MINDENSÉG-FORRÁSA. Megjelenik mostanában többször ez a gondolat, valószínűleg azért, mert a MINDENSÉG-FORRÁSA hamarosan feltárja (megérthetővé teszi számunkra is) ennek az okát. Valószínű, hogy a FÖLDANYA számára is fontos ezen ok ismerete, mivel Megnyilvánulásának közvetlen alapjai a YOSÁG és a VILÁG ALAP-ÁRAMLÁSA.

       Valószínűleg mára az is oka lehet a Különleges-Közeliségnek, hogy e két Birodalom az IRGALOM és a SZOLGÁLAT / ÉLŐTÉR (= a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások) Megformálásában (kipróbálásában) erőteljesen részt vett (vesz), és ezért van egy (más Birodalmakra ma még kevésbé jellemző) szorosabb belső kapcsolódásuk a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL (csak ez még ’a-mai-új-formájában’ nem annyira kiépített a YOBAN, mint a VILÁGBAN). De ez is csak ’következménye’ valami mélyebb és bensőségesebb (nagyon korai) Különleges-Kapcsolódásnak / Szabad-Választásnak / Szabad-Megállapodásnak. Valószínű, hogy ez a nagyon korai ’Szabad-Választás’ és ’Szabad-Megállapodás’ a MINDENSÉG-FORRÁSA és a YO-MAGA között a YO-MAGA nagy-TEREMTŐI ÖN-LÉNYEGÉNEK egy Különleges ’Belsőbb Műhelyében’ megformált Kezdeti Összecsendülés, és hamarosan Lezáródik az a Tartam, amelyet Egyetértésben Meghatároztak az oda berögzített Megtapasztalás számára. Az ezen Belső Különleges Műhelyben berögzített ’Megkötés’ Feloldására Felkészült MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA is. Ezért készül MAGA-A-YO is (ma már Tudatosan Együtt a gyermekeivel) ’másként’, ’sokkal komolyabban’ a hamarosan elkövetkező nagy Szakasz-Lezárásra, mert valamilyen TELJESEN ÚJ (valóban Teljesen Új) is MEGNYÍLHAT immár a YO-MAGA Birodalma számára. Valószínűleg egy Új Szakaszba lép a SZABADSÁG és SZABAD-SZÁNDÉK Tudatosítása és Tudatos Megnyilvánulása (így a Tudat, Ön-Tudatosság, Tudatos-Teremtés Megnyilvánítása).

         Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA (mint a YOSÁGBÓL eredő KÜLÖNLEGES Teremtési Irányokban Megnyílt MEGTARTÓI-Teremtő) közvetlen módon már azért (is) ’teremtetett’, hogy MAGÁT-A-YOT segítse Előkészülni erre ’Az-Elkövetkező’ Nagy Lezárásra és Megújulásra, amely nem mérhető az eddigi Szakasz-Lezárásokhoz. Olyan Ön-Részében Van berögzítve a YO-MAGA ÖN-LÉNYEGÉBEN az a Korai-Összecsendülés, amelyet a YO-MAGA Tudatosan még soha nem érintett meg / soha nem nyitott meg egyetlen Teremtő Szakaszában sem. A (mostani) KÜLÖNLEGES Teremtések hozzásegítik MAGÁT-A-YOT, hogy újra KÖZVETLENÜL elérje a Saját Teremtő-Lényében ezt a nagyon Korai Összecsendülést, MEGÉRTSE a Benne Elindult KÜLÖNLEGES (a KEZDETEKTŐL fogva KÜLÖNLEGES, de a mai Különleges Teremtésekhez képest MÁS ÉRTELEMMEL is rendelkező) MEGTAPASZTALÁST és UTAT, és így SZABAD RENDELKEZÉST hozhasson arról, hogy FOLYTATJA-E, vagy pedig VÁLTOZTATNI Szándékozik e Korai MEGÁLLAPODÁSON.

 

        Valószínű, hogy a YO-MAGA (a saját Teremtő-Lényére és így a Megtartásában lévő Birodalomra vonatkozó) azon Rendelkezése is a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL való ’különleges-közeliségből’ [és Korai-Megegyezésből] ered, hogy a SZABAD Teremtésre úgy tekint, hogy a saját közvetlen Tapasztalatai / Megélései alapján építkezik, és nem tekinti ’Meghatározónak’ (kötőnek) a „mások” (akár elődők) Tapasztalatait. Mintha MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA a YOSÁGOT egy olyan Különleges műhelyének szánta volna (eredendően), ahol ’Kipróbálhatja’ a LÉTEZÉSÉBE átörökítődött ’korábbi Tapasztalatokat’ és a Fontolgatás szakaszába kerülő Új-Megnyilvánulásokat, hogy SAJÁT KÖZVETLEN TAPASZTALATA ALAPJÁN SZABADON ELDÖNTHESSE, HOGY MIT TART MEG EZEKBŐL, ÉS AZOKAT HOGYAN-ÉS-MERRE FORMÁLJA MAJD TOVÁBB, MILYEN KITERJEDÉSBEN ÉS MELY IRÁNYOKRA ÁRASZTJA KI stb. Ha ebből a nézőpontból tekintünk a YO-ban Megnyilvánulttá vált KIÁRADÁSI-SZÁNDÉKRA, ’érthető’, hogy miért keresi MINDENNEK az ÉRTELMÉT a YOSÁG Birodalma.

       [2019.08.09.: a „mesterek” Életet és MEGÚJULÁST Megtörő tette lehet a közvetlen oka annak, hogy e tett után a YO egyre kevésbé tudott részt venni EGYÜTT a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL a Kipróbálásokban / Új Harmoniák megformálásában. Ma már pontosan érthető, hogy mi volt ennek az oka. Valószínűleg e „Furcsa Bezáródás” az egyik közvetlen oka a VILÁG „megszületésének”, amely új Birodalomba a MINDENSÉG-FORRÁSA „áthelyezte” az Új Harmoniák Megformálásához tartozó Kipróbáló teremtések útját, és MÉG-SZOROSABB (már a mai értelemben is KÜLÖNLEGES) Belső Szorosságot formált meg a VILÁGGAL-MAGÁVAL.]

 

        Azt Felismerte a MINDENSÉG-FORRÁSA, hogy valamilyen fontos oka egészen biztosan van annak, hogy (1) a LÉTEZÉSE megelőző SZAKASZÁBAN ’megformálta a SZABADSÁG Alapját’ és (2) egy ÁTÖRÖKÍTŐ-SZÁNDÉKKAL ’továbbadta-a-Tudást’. Mielőtt azonban a Saját mostani LÉTEZÉSÉBEN Felidéződött / Felismert (korábbról eredő) Tudást (mint a Kiterjedhetőség valamilyen irányát)(’most’) KIÁRASZTOTTA volna, egyes Birodalmaiban ’közelebbről’, kiterjedtebben / mélyebben is meg akarta ismerni (pontosan meg akarta ÉRTENI) e FELISMERT ÖN-MINŐSÉGEI Lényegét-Célját-Értelmét (a Bennük lévő Utat és Lehetőségeket). A VILÁG és a YOSÁG főbb Meghatározóiról szóló írásban (20171114elérhető ITT) részletesebben említettem, hogy egymást részben fedő is e Két Birodalom MEGHATÁROZÓ ALAP-MEGNYILVÁNULÁSA. A YOSÁGBAN a Létezés és Teremtés ÉRTELMÉNEK Megértése, a VILÁGBAN pedig a MEGISMERÉS (minden megismerése és megértése) a KIÁRADÁSI-SZÁNDÉKBAN megjelölt Fő Teremtési Irány. Tekinthetünk tehát innen a FÖLD-Világából úgy a saját Létezésünkre-és-Életünkre, hogy olyan ’Szülők’ gyermekei vagyunk, akik közül a YO egy nagyobb Tapasztalatokkal rendelkező különlegesEBB (már nagyon régóta Kipróbáló jellegű) műhelye a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK, míg a VILÁG egy olyan (részben Különleges) fiatalabb nagy-TEREMTŐ, akinek a LÉTEZÉSE (Megteremtése) sokban alapul közvetlenül azokon a MEGTAPASZTALÁSOKON is, amelyeket a MINDENSÉG-FORRÁSA a YOSÁGGAL való Együttes (Szorosabban összekapcsolódó) Teremtései során megérlelt. Talán a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Azért’ ’újította meg’ egyes TAPASZTALATAIT a YOSÁGNAK, hogy így egy új nagy-TEREMTŐJÉNEK SZABAD RENDELKEZÉST adhasson annak Megítélésére, hogy a TEREMTETT-VALÓSÁG Birodalmainak addigi TAPASZTALATIBÓL Szabadon Megválaszthassa, hogy milyen alapon, milyen formában TARTJA MEG és ÉPÍTI TOVÁBB a LÉTEZÉST.

 

            [2019.08.09.: Jelenlegi megértésem szerint a VILÁGNAK már a kezdetektől olyan Birodalommá való megformálása, amelynek nagy-TEREMTŐJE a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL SZOROSABB ÉS MEGSZAKÍTHATATLAN BELSŐ ÖSSZEKAPCSOLÓDÁSBAN MARAD(HAT)(ha azt választja)(azt választotta), kifejezetten azt a célt is szolgálja, hogy a VILÁGBAN a MINDENSÉG-FORRÁSA (egy Különleges „Közvetlenebb Jelenlét” útján) maga is FELISMERHESSE és MEGÉRTHESSE a Birodalmakban megjelent MEGÚJULÁSI nehézség okát, és így segíthesse a nagy-TEREMTŐIT visszaigazodni a „Megtörések” előtt ÉLETBE / HARMONIÁBA, TELJESSÉGBE.]

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!