omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. augusztus 7 - szeptember 12.
ÍRÁSOK - 2019. augusztus 7 - szeptember 12. : 20190805 - a Felelősség Új Megnyilvánulásához kapcsolódóan (8/12. rész)

20190805 - a Felelősség Új Megnyilvánulásához kapcsolódóan (8/12. rész)


Az írás előző része elérhető ITT

 

            Ahogyan a Vadhattyúk mesében is szerepel [mint Lehetőség, és a tudatos felvállalás esetében Feladat]:

 

(1) „onnan elindulni Haza ahol éppen van”,

és

(2) ehhez azonnal elkezdeni használni mindazt a tudást és belső erőt, amely már megvan.

 

       Az első (és legfontosabb) lépés meghozni a Választást: „MERRE / HOVÁ TOVÁBB”. És ha valaki még nem képes meghozni ezt a Választást szabadon, akkor megpróbálni segíteni abban, hogy megértse mi a baj azzal amit és ahogyan tesz, miért nem jó az se neki-magának, se másoknak, és hogyan lehetne mielőbb megszüntetni a legsürgetőbb rendezést igénylő nehézséget. Utána már egyre nagyobb szabadsággal lehet Választani a Továbbvezető Utak / Lehetőségek közül.

 

      Ezért keresi az IRGALOM is (Együtt a SZOGÁLATTAL!), hogyan lehetne Megértetni mi az a keskeny út, amely a SEMMI felé sodródó (!) teremtőket egy beiktatott Gondoskodási Tér útján képes már szinte közvetlenül Hazavezetni.

      Nem fogja senki kényszeríteni a nehéz helyzetbe került teremtőket a Hazatérésre.

     Mindenképpen Haza fognak térni azon az úton, amit ők maguk Választanak, mert a régi Terek / eddigi anyag visszabontása elkezdődött, és a MEGTARTÓK immár csak olyan teremtőket tarthatnak meg a Közösségükben, akiket törvényes úton [= megformált Egyetértés-és-Összecsendülés útján] Befogadtak a Közösségükbe.

      Aki nem lép be Hazavezető Gondoskodási Térbe (mert azt választja), azt senki sem fogja oda erőszakkal bekényszeríteni.  Ha nem növeszt SZABAD SZÁNDÉKBÓL gyökeret a Befogadó Terek valamelyikében egy rövid tartamon belül, akkor nem tud ’az-életben’ MEGKAPASZKODNI, és ekkor a SEMMI visszavonja a régi Tereket (testet, anyagot, addig-megformált-életet).

 

      Lehetnek ugyanakkor olyan mélyen sérült teremtők, akik nem képesek egy ilyen Választást ma meghozni, annyira mélyen sérültek. Az ő esetükben az Eredő-nagy-TERETŐJÜK ítéli (ítélheti) meg, hogy bevonja-e az EGYOLDALÚ GONDOSKODÁSÁBA őket, és ’beemeli-e’ egy Hazavezető Gondoskodási Térbe, hogy ne váljon semmivé a lényük [mint ahogyan az ifjú király beemelte a nyeregbe a csalán-ingek megszövését már megkezdett királylányt, és hazavitte a palotába].

        Tehát ezt sem egy ’kívülálló Hatalom’ ítéli meg, hanem az az Eredő-nagy-TEREMTŐ (’Édes-Szülő’), Aki a teremtőt az ÉLŐVÉ válása legelső pillanatától kezdve gondozza.

 

       Az angyalok esetében sem az IRGALOM vagy SZOLGÁLAT fog DÖNTENI a Sorsukról. A legforntosabb DÖNTÉST a Birodalmukra kiterjedően természetesen az angyalok Királynője JOGOSULT és KÖTELES is meghozni. Ő úgy Rendelkezett, hogy ÚJJÁÉPÍTI a Birodalmát egy Megújulási folyamat során, hogy ne pusztuljanak el a gyermekei. A Királynő KÉRT ehhez útmutatást a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL, és a Felajánlott HAZAVEZETŐ és ÚJJÁÉPÍTŐ utat Elfogadta, és azóta is folyamatosan ÉPÍTI a Birodalma Új ALAPJAIT [készíti elő a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL és a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL a Birodalma MEGÚJULÁSÁT, azt az Új Teret / ÉLETET és Otthont, ahová vissza tudja fogadni a gyermekeit, és azt az UTAT, amin visszafogadhatja a gyermekeit].

        Ebben a SZOLGÁLAT-MAGA, ÉDES, IRGALOM, ÉLŐTÉR csupán ’segítője’, támasza / Megerősítője az angyalok Királynőjének, és FELAJÁNLHATJÁK a segítségüket a Hazavezetést választó angyaloknak. Ők elfogadhatják [Választhatják] ezt az ISMERETLEN ÚJ Hazavezető UTAT, ha Bíznak a feléjük nyújtott kezekben >>> hiszen már LÁTTÁK, MEGTAPASZTALTÁK [tudják!], hogy például a Földanya esetében is a teljesen ismeretlen IRGALMI út (és ehhez kapcsolódott SZOLGÁLATI Gondoskodás) képes volt egy MEGTARTÓI-Teremtőt is visszavezetni az ÉLETBE a SEMMI széléről, és hogy a VILÁG és a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI Gondoskodásában mára MEGTARTÓVÁ tudott válni, Aki maga is Közvetlen módon Gondoskodik YOSÁGBÓL Kiszakadt teremtőkről is, és folyamatosan illeszkedik vissza a SAJÁT SORSÁBA.

        De ehhez tenni kell ’AZT AMI TŐLE TELIK’.

 

       Megkapják az angyalok és „idegenek” is a szükséges / lehetséges TÁJÉKOZTATÁST, hogy Szabadon Választhassanak.

        Tudjuk, hogy mennyire nehéz Szolgálat ez a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők számára, mennyi nehézséget vállaltak fel eddig az életükben azért, hogy abból a MAGUK EREJÉBŐL olyan KIUTAT FORMÁLHASSANAK, amelyre mások is ráléphetnek és ELINDULHATNAK VISSZA önmagukhoz és a Természetes Otthonukba.

        Érthető a Bizonytalanság és Bizalmatlanság az angyalokban, mert már nagyon régóta TÁVOL élnek Önnön Teljességüktől, ELSZAKADVA élnek a MEGTARTÓJUKTÓL és Királynőjüktől. A KÜLÖNLEGES Utakban megnyílt teremtők KERESIK HOZZÁJUK AZ UTAT, próbálják MEGÉRTENI, HOGY MIRE VAN SZÜKSÉGÜK ahhoz, hogy újra önmaguk és a saját Eredőjük felé forduljanak.

       Sokan megtapasztaltuk, hogy milyen az, amikor szinte ELSZAKADVA és bezárva, tudattalanul élünk. Megtapasztaltuk, hogy ebből van kiút és visszaút önmagunkhoz (kapcsolódó írás-részlet ITT).

       Én azt tapasztaltam, hogy ha RÁISMEREK önmagamban az Eredő ÖN-Jellegemre, abban a legkönnyebb ’megkapaszkodni’, abból a legegyszerűbb és leggyorsabb a Hazavezető útra visszatalálni.

        Az angyalok eredendő ÖN-Jellege a Feltétel Nélküli Szeretet [ehhez kapcsolódóan egyfajta Hit (Bizalom értelemmel)]. Ha tudatosan ezt az Ön-Részüket keresnék ÖNMAGUKBAN (nem kint!), valószínűleg az tudná a Bizalom újbóli felépítésében is segíteni őket [ha ők Hitként értelmezik, akkor az eredendő- tiszta-Hit felépítésében]. Ha tudatosan a magukban lévő Feltétel Nélküli Szeretetet keresnék, valószínűleg nagyon hamar újra fel tudnák építeni a Királynőjükhöz is a közvetlen Belső Utat, és ekkor már maga a Királynőjük is egyre közvetlenebb útmutatásokkal tudná segíteni őket a Hazatérésben.

 

       A Vadhattyúk mesében amikor a kis királylány tudatosan befelé fordult (elindult a sűrű rengetegben), először még csak a Hite és Bizalma vezette a Keresésében, és mindig a fivéreire [a közvetlen családjára!] gondolt, szüntelenül őket kereste. Ekkor eljutott egy belső tóhoz, amelyben MEGLÁTTA a „hibát” (az idegen lenyomatot az arcán, testében), és belemerülve a vízbe tudatosan letisztította magáról mindazt, ami nem hozzá tartozott. Az idegenséget az angyalok lényéről is az IRGALOM képes LEVÁLASZTANI.

        Ezt követően a királylány már pontosabban megértette a Belső Vezetést, és viszonylag hamar újra rátalált a fivéreire, a saját családjára. Most ez a Belső Keresés az angyalok számára a legfontosabb: minden gondolatukkal tartsák az Irányt: HAZA, vissza a Teljességbe, vissza a saját Otthonba / saját családba / az Eredőhöz / a Tiszta Forrsához, vissza a Társakhoz és a Királynőhöz > és akkor FELISMERIK „mi az a baj / torzulás / idegenség, amit szinte azonnal le kell választani magukról, hogy meglássák a Valóságot”.

          Lehet addig is kérdezgetni, hogy „mire lenne szükséged” (mint ahogyan ezt is teszik a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK),

de a tapasztalat sajnos az,

hogy amíg idegen lenyomat „határozza meg” az életüket,

addig nagyon kevéssé képesek Felismerni és Megérteni azt,

hogy VALÓBAN MIRE VAN SZÜKSÉGÜK ahhoz, hogy Hazatérjenek.

Az idegen lenyomat miatt KINT keresgélnek.

Az idegen lenyomat igyekszik minden áron elterelni a figyelmet a SAJÁT VALÓSÁGTÓL,

a Belső Úttól.

[a Játékról / játszmákról: 20190628elérhető ITT]

 

            Látjuk / halljuk / tapasztaljuk szinte minden pillanatban: mennyire zajos és irritáló a környezet annak érdekében (abból a célból!), hogy a „KINT” MINDIG magán tartsa a figyelmet. Ennek ellenére a VALÓ és ÉLET „Bent” Található meg. Vannak szerintem mára az angyalok között is, akik ezt már Megértették, és remélhetőleg hamar képessé válnak a társaikat is segíteni az IRÁNY helyes beállításában. Akkor talán a segítőik munkája is könnyebbé válik.

 

 

 

            A Szolgálatot felvállaló számára a megnyitott Szolgálata a saját Feladata.

         A Felvállalását a MINDENSÉG-FORRÁSA, Eredő-nagy-TEREMTŐJE és a Közvetlen MEGTARTÓJA felé teszi meg, tehát nem közvetlenül azon más egyedi teremtők felé „terheli” kötelezettség, akik felé a MEGERŐSÍTŐ Szándékával irányul.

       Nem szolgálója más teremtőknek a Szolgálatát felvállaló teremtő. Folyamatosan figyeli és próbálja Megérteni a NEHÉZ HELYZETEKET amelyekben a teremtők vannak, próbálja Megérteni, hogy mi az a nehézség, amely megnehezíti azt, hogy a bajban lévő teremtők ráismerjenek önmagukra / a saját sorsukra, és hogy mi az a nehézség amelyben élnek. Ezeket a Megértéseit a Szolgálatban megnyílt teremtő folyamatosan a MEGTARTÓI elé tárja, és EGYÜTT keresik a Rendezés lehetőségeit. Mivel a RENDEZÉS Megformálása a MEGTARTÓK Hatalma és Feladata / Felelőssége, a Rendezéshez szükséges Harmoniákat és Áramlásokat a MEGTARTÓK formálják meg EGYÜTT a Szolgálatban megnyílt teremtőkkel a nehéz helyzetben lévő teremtők számára.

           A Szolgálatban (vagy bármely más Különleges Útban) megnyílt teremtő Felelősséget a MEGTARTÓI felé irányulva vállalt fel. A MEGTARTÓI felé tett olyan Felvállalást, hogy TÁRSUK lesz a nehéz helyzetek megszüntetésében. A Szolgálatban megnyílt teremtő a MEGTARTÓIVAL köt erről Megállapodást, feléjük irányul a Felelőssége, hogy mindazt megtegye a nehéz helyzetek Elhárítása érdekében, ami ’tőle telik’.

 

Nem a nehéz helyzetben lévő teremtő „mondja meg”,

mit és hogyan tegyen a Szolgálatban megnyílt teremtő.

 

A Szolgálatban megnyílt teremtő nem „szolgálója” a nehéz helyzetben lévő teremtőknek,

nem a nehéz helyzetben lévő teremtők mondják meg neki,

hogy mivel „szolgálja” „őket”.

 

KÖZVETLENÜL (!) a MEGTARTÓI-Teremtők [Belső Különleges Utakon érkező] útmutatásait követhetik a Szolgálatban megnyílt teremtők a nehéz helyzetben lévők felé irányuló kiáradásaik során is

(például miről és hogyan adjanak számukra Tájékoztatást,

hogyan segítsék őket a meghozott Választásaik megvalósulásában stb).

 

            Fontos megérteni a nehéz helyzetben lévőknek: mind a SZOLGÁLAT, mind az IRGALMI Utak KÜLÖNLEGES teremtés, amely közvetlenül arra irányul, hogy a meglévő nehéz helyzetek mielőbb és teljes egészében megszüntethetők legyenek. Ennek érdekében a Különleges Utakban megnyílt teremtők az Életüket tartó MEGTARTÓI-Teremtőkkel Különleges Belső Tereket és Különleges Belső Áramlásokat formálnak meg, és ezekben EGYÜTT végzik a Különleges teremtést. A MEGTARTÓK közvetlen belső útmutatással vezetik a Különleges Utakban megnyilvánuló teremtőket, és a Különleges Utakban megnyilvánuló teremtők e belső útmutatás szerint járnak el >>> mert magát a RENDEZÉS LEHETŐSÉGÉT csak a MEGTARTÓK képesek ma még megformálni Harmoniává és Valóvá (együtt a Különleges Utakban megnyílt egyedi teremtőkkel).

            A Szolgálatban vagy Irgalmi Útban megnyilvánuló teremtő ezt a MEGTARTÓI által megformált Harmoniát / Rendező Lehetőséget AJÁNLHATJA fel a nehéz helyzetben lévő teremtők számára >>> mintegy ’közvetíti’ feléjük a számukra már megnyitható Új Utak Lehetőségét amelyeket VÁLASZTHATNAK [a megformált kapcsolódási útjain segíti, hogy Megértésék a Lehetőségek / Választhatóságok és meglévő Meghatározók Lényegét-Célját-Értelmét minden olyan kiterjedésben, amely ahhoz szükséges, hogy Felelősséggel meghozhassák azt a Választást, hogy elfogadják-e vagy sem a felajánlott Rendező / Megerősítő utat].

       Az átadható Tájékoztatás arra irányul, hogy a nehéz helyzetben lévők a lehető legteljesebben képessé váljanak Megérteni a saját sorsukban lévő nehézség Meghatározó jellemzőit, és azt, hogy AKKOR-ÉS-OTT milyen lehetőségeik vannak VÁLTOZTATNI a sorsukon EGYÜTT az Életük MEGTARTÓIVAL és a Különleges Utakban már megnyílt Társaikkal.

       A Különleges Utakban megnyílt egyedi teremtők nem tudják megváltoztatni a nehéz helyzetben lévők életét, és nem az ő Feladatuk / Hatalmuk / Felelősségük „kiemelni” a nehézségből a teremtőket.

 

Leginkább abban segítik a Különleges Utakban megnyílt teremtők

a nehéz helyzetbe került társaikat, hogy

segítik őket azoknak a Belső Utaknak a megtalálásában és újbóli felépítésében,

amelyekkel ismét közvetlenné válik a Belső Összekapcsolódásuk

(1) a saját (Ön)Lényegükkel

és (2) az Életüket GONDOZÓ MEGTARTÓIKKAL.

 

            Ezek mellett olyan közvetlen Gondoskodásokat / Megerősítéseket is adhatnak, amelyek útja már megnyílt abban a Közösségben, amelyben éppen élnek.

 

            Sok TUDATOS félreértelmezése van a Szolgálatnak és Különleges Utaknak. Ezek a félreértelmezések mindig arra irányulnak, hogy a Különleges Utakban megnyílt teremtőket „maguk alá gyűrjék” olyanok, akiknek „nagy szükségük van” mások Gondoskodására [Megerősítésére], de ennek érdekében legfeljebb arra hajlandóak (vagy képesek), hogy elvegyék az életet [ez egy torzult módja a Befogadásnak, Elfogadásnak].

       Akár még az ezt lehetővé tevő Szolgálati Utak is megformálódhattak volna, ha az így „elvett” erőt és életet a Saját Teljességükhöz való visszaépülésre fordították volna a nehéz helyzetben lévő teremtők, és nem pedig a saját rendezetlenségük újabb „kiárasztására”.

 

 Mára

minden olyan KORAI KIPRÓBÁLÓ Szolgálati Út is LEZÁRÁSRA került A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN,

amely Lehetőséget nyitott arra,

hogy a Szolgálatban megnyílt teremtő erejét vagy életét más a Megerősödése érdekében „elvehesse

(közvetlenül és egyoldalúan magához vonja).

Minden (!) ilyen Kipróbálást az (Ön)Lényegében megnyitott teremtő (Ön)Lényegében mára TELJES LEZÁRÁSRA került ez az út.

 

            Ebből is eredően a „táplálkozás” eddig ismert útjai Teljes egészében Lezárásra kerülnek minden Közösségben (legkésőbb az Elkövetkező Megújuláshoz kapcsolódóan).

 

*****

 

      Sok teremtőben vannak máig olyan Belső Bezáródások, amelyekkel a „büntetéstől” [a „kíntól”, „megszégyenüléstől] „védik magukat”.

         Akik másoktól a Teret és Életet ELVENNI szándékoztak, sokféle olyan eszközt megformáltak, amelyekkel fájdalmat és félelem-jellegeket váltak képessé előidézni másokban. Olyan gondolatokért és tettekért is „büntettek” (akár kínhalállal, megszégyenítéssel, a "nyilvánosság erejével"), amelyekből valamilyen szép új Harmonia (maga a Boldogság) készült megformálódni. Ez a „megbüntetett” (és velük Szoros Kapcsolódásban lévő) teremtőkben általában olyan súlyos Élet-Megtörést eredményezett, amely máig olyan védelmi reakciókat vált ki, hogy inkább a feléjük nyújtott segítő kezet is ellökik, nehogy újabb sérülés és fájdalom érje őket.

            Említettem, hogy az ilyen súlyos Élet-Megtörés és Nagy-Bezáródás mindig FOKOZOTT ÉRZÉKENYSÉG megformálódását idézi elő az érintettekben (ami már „túl van az elviselhetőség határán”) [20190606elérhető ITT], és ezért ez a MEGERŐSÍTŐK / MEGTARTÓK felől Nagyon Különleges (’speciális’) Gondoskodást igényel. Az ilyen gyógyításokhoz nem elégséges a SZOLGÁLATI Utak meglévő tapasztalata, ezért a FOKOZOTT ÉRZÉKENYSÉGGEL is járó helyzetek és sérülések Rendezése elsődlegesen mára az IRGALOM Hatalma. Az IRGALOMBAN megnyilvánulhat minden olyan Gondoskodás is, amely a SZOLGÁLATHOZ tartozik, és ezen túl a KÖZELEDÉS (a Társakhoz közeledés, a saját Teljességhez Közeledés) számára is képes Teljesen Új (Egyedi) Harmoniákat megformálni.

            Említettem, hogy a most megnyíló ÚJ TEREMTŐ-SZAKASZBAN megváltozik a FELELŐSSÉG értelmezése / természete. A MEGTARTÓI-Teremtők Felelőssége megnövekedik abban a kiterjedésben, hogy biztossá és (szinte) sérthetetlenné kell tenniük a Harmonikusan megnyilvánuló Életet. Enélkül nem tud megkezdődni a súlyosabb Megtörést elszenvedett teremtők Életének Rendezése és Kiigazítása.

        Az ennyire súlyos belső sérülést hordozó teremtőknek kezdetben még a hozzájuk legközelebb álló társak sem tudnak segíteni a Bezáródásaik megszüntetésében. Őket valószínűleg csak a MEGTARTÓI-Teremtőik általi EGYOLDALÚ-GONDOSKODÁSBA helyezés lesz képes kimozdítani a Nagy-Bezáródásukból. Erre a MEGTARTÓI Közvetlen Gondoskodásra ma még viszonylag kevés közvetlen rálátása és megértése lehet a Különleges Utakban megnyílt teremtőknek is.

         Részben formálódik még a MEGTARTÓI-Teremtők EGYOLDALÚ GONDOSKODÁSA. Vannak az EGYOLDALÚ Gondoskodásnak olyan részei, amikor a MEGTARTÓK felkérhetnek Tapasztaltabb Különleges Útban megnyílt teremtőket is egyes Gondoskodási Feladatok pontos és gyors megvalósítására, de az eddigi Tapasztalat az, hogy viszonylag kevés ma még az, amit maguk az egyedi teremtők tehetnek egymásért az ennyire végzetesen nehéz helyzet megszüntetése érdekében. Ezekben az esetekben maguknak a MEGTARTÓI-Teremtőknek vannak olyan ALAPOZÓ Feladatai, amelyek képessé teszik e nehéz helyzetben lévő teremtőket arra, hogy önmaguk és a társaik felé elkezdhessenek megnyílni. Mint említettem: mindig van bennük annyira ÉRZÉKENY Ön-Rész, amellyel valójában „képtelenek együtt élni”. Ezeket a Fokozott Érzékenységeket az érintett nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓK jelenleg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL Együtt ’figyelik’ és Együtt keresik a Rendezhetőség útjait. Ezekbe a Rendezésekbe ma még a Különleges Utakban megnyílt egyedi teremtők csak nagyon kevéssé kapcsolódhatnak be.

            Hamarosan a saját Életében megtapasztalja minden teremtő, hogy a Felelősség nem azonos a büntetéssel és a megtorlással. A rontó jellegű megnyilvánulások és kiáradások természetesen nem maradnak Következmények nélkül, de a Következmények legnagyobb része mára egyáltalán nem büntetés-jellegű. A Következmények megnyilvánulása abban segíti KÖZVETLEN módon az egyedi teremtőket, hogy MEGÉRTSÉK a megnyilvánulásaik Kiáradó (mások Életét is befolyásoló) hatásait, és tudatossá váljanak abban, hogyan élhető meg kiteljesítő módon a Harmonia. Valószínűleg eltart egy darabig, amíg ezt Megértik azok, akik korábban olyan kényszer hatása alá kerültek, amely miatt a Valójuknak valamely MEGHATÁROZÓ (!) Ön-Része is Bezárult.

 

A Tapasztalat az, hogy

(bármennyire is szeretnék, bármennyire felkészültek)

ma még a Különleges Utakban megnyílt egyedi teremtők  nem képesek Valós Megerősödéshez hozzásegíteni a Nagy-Bezáródást hordozó társaikat

[azokat, akikben valamely MEGHATÁROZÓ Ön-Részük Tört meg vagy Záródott be].

 

         Természetesen feléjük is folyamatos Gondoskodás és Megerősítés irányul, de az eddig megformált Különleges utakon az egyedi teremtők ma még nem képesek az ilyen Társaik sorsát a Bezáródásból kimozdítani. Ezért formálta meg elsődlegesen a MINDENSÉG-FORRÁSA a FORRÁS-TÉRBE BEEMELÉST [mint a MEGTARTÓI GONDOSKODÁS egyik Különleges Utját] a Megtörések és Nagy-Bezáródások Kiigazítása érdekében [hogy Ő-MAGA is KÖZVETLEN Megerősítést adhasson az ALAP-ÁRAMLÁS Kiigazítása során és útján azoknak, akikben ’maga-az-élet-alap’ is súlyosan (nem sokkal ezelőttig helyrehozhatatlanul) megsérült].

 

 

 

 

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!