omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. október 30 - november 25.
ÍRÁSOK - 2019. október 30 - november 25. : 20191030 - csak a KÖTŐ-Szorosság megformálása iránt érdeklődőknek (1. rész)

20191030 - csak a KÖTŐ-Szorosság megformálása iránt érdeklődőknek (1. rész)


2019. október 28-30.

 

Csak Érintetteknek [a KÖTŐ-Szorosság iránt komolyan érdeklődőknek]

 

            A mai írásban néhány tapasztalat és megértés továbbadása útján szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy

az Érintettekben

könnyebben Felismerhetővé és Megérthetővé váljon

az ÉLŐTÉR [vagy más KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐ]

új jellegű [Szorosabb Belső Összekapcsolódásra irányuló] Közeledése.

 

              Mivel

(1)   az ÉLŐTÉR teljesen Új Birodalom / Új KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐ, és

(2)   sok egyedi teremtőnek ma még kevés a közvetlen tapasztalata a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKHÖZ való Közelségről,

talán ez a néhány gondolat segítség lehet az Érintettek számára annak Megértéséhez, hogyan alapozódik meg [EGYEZTETÉSEKKEL, együtt végzett munkákból] most a Különleges Utat megnyitott teremtőkben

(a) a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL [IRGALOM, SZOLGÁLAT, ÉDES, ÉLŐTÉR] és

(b) a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, valamint

(c) az Életüket Tartó MEGTARTÓI-Teremtőkkel megformálható Új ’Szorosabb’ Együttes-Teremtés.

 

        A Közvetlen MEGTARTÓ [a FÖLDÖN a FÖLDANYA], az IRGALOM-MAGA és az Eredő-nagy-TEREMTŐ is segítik kezdetben Értelmezni az ÉLŐTÉR [és más Nagy-TEREMTŐK] Közeledését.

 

        Az írás I. pontjában az Új SZOROSABB Belső (Különleges) Összekapcsolódás érdekében megformálható ÖSSZETETT [azaz KÖZÖSSÉ-TETT-TÉR-RÉSSZEL is rendelkező] Belső Tér megalapozását / megformálását érintem [és annak a VILÁGBAN és KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők esetében megformálható TARTÓS-ALAPJÁHOZ kapcsolódó eddigi tapasztalatokat és megértéseimet]. A II. pontban az ÉLŐTÉR Közeledésének Felismerését és Megértését segítő eddigi tapasztalatokat foglalom össze.

        Ezt a lejegyzést csak annak ajánlom, aki tudatosan belekezd [együtt a MEGTARTÓIVAL] a KÖTÖ-Szorosság felépítésébe [az ehhez szükséges (ma már TARTÓS-ALAPÚ) ÖSSZETETT Belső Tér Megformálásába].

 

 

I.

 

      Levél-részletek

Egy Társamtól: „…a ’fizikai szívem’ magasságában egy téglalap alakú tér nyílt… ezt így még soha nem láttam… majd a tér hirtelen eltűnt (vagy már nem tudtam fenntartani a figyelmemet). SZÍV-TÉRről írtál?…”

 

      Számunkra ma már ez [a ’Szív-tér’] a Különleges Belső Terünkként értelmezhető (és nyilvánul meg).

     Mára a Különleges Belső Tér akár sok kisebb vagy nagyobb szobából is állhat, ’különböző szinteken’ is elhelyezkedhetnek a különböző KÜLÖNLEGES Birodalmakhoz és más MEGTARTÓKHOZ megformált Belső Kapcsolódások stb.

        Jelenleg minden Különleges Utat megnyitott [MEGTARTÓI és egyedi] teremtő a Különleges Belső Terei jelentős átformálódását tapasztalja meg, és egyre több ’egyedi jelleg’ is megformálhatóvá válhat az újonnan Felvállalásra / Megnyitásra kerülő Különleges Teremtésekhez kapcsolódóan.

 

            Talán a Különleges Belső Teredben elkezdted tudatosan megformálni az ÖSSZETETT BELSŐ TERET.

     Valószínűleg az (Ön)Lényegedben megformáltad a Különleges Belső Tér azon ÚJ részét, amelyben a MEGTARTÓIDDAL együtt olyan Új Belső Teret formálsz meg, amelyben már KÖZÖS(SÉ-TETT-)TÉR-RÉSZ is lesz a MEGTARTÓKKAL.

       A SZOLGÁLAT Birodalma is olyan ÖN-Rendelkezést hozott, hogy a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtőkben TARTÓS ALAPOT formál meg a KÖZÖSSÉ-TETT-TÉR-RÉSZT is tartalmazó [ÖSSZETETTNEK nevezett] Új Belső Tér számára.

 

       Ez azért fontos, mert így (1) nem csak akkor tudod használni ezt az Új Belső [ÖSSZETETT-nek nevezett] Teredet [azaz a MEGTARTÓIDHOZ megformált most megtapasztalható legszorosabb Összekapcsolódást], ha egy pontosan meghatározott feladat érdekében KÖTÉST formálsz meg (a feladat megvalósításának a tartamában), (2) hanem BÁRMIKOR, ha az FONTOS OKBÓL SZÜKSÉGES [például valamit elolvasni / megtanulni fontos a számodra a FORRÁS-TÉR valamely GYŰJTEMÉNYÉBŐL, valamilyen ÖN-Igazodás vagy Ellenőrzés / Egyeztetés (fontolgatás) miatt Szorosabban szükséges összekapcsolódni az Eredő-nagy-TEREMTŐDDEL stb].

       Ha ez a Tartós-Alap megformálódott az (Ön)Lényegben, akkor ma már minden KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőben TOVÁBB-VEZETÉSRE kerül minden Befogadó-Alapjában. Aki rendelkezik a YOSÁGBA való törvényes Befogadással is, annál ez a YOSÁGBA való Befogadó-Alapban is Tovább-vezetésre kerül, majd onnan a VILÁGBA és a FÖLDRE.

      Most olvasom újra én is a KÖTÉSHEZ kapcsolódó korábbi írásokat (2019.07.02-től), amelyekben mi MAGOK is elkezdtük megformálni az ÖSSZETETT Belső Teret.

      Nyílj meg tudatosan a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK (minden MEGTARTÓD Megerősített Megtartásában) azon GARANCIÁK Befogadására, amelyek szükséges ennek az Új ÖSSZETETT Belső Tér-résznek a megformálásához.

      Az Új ÖSSZETETT Belső Tered [majd már végleges] megformálásához szükséges ’egy cseppet’ belehelyezni az ÖN-Azonosságodat jelző saját ’Lényegi anyagodból’ (ezt érintem az ide-idézett írás-részletek végefelé).

      A 20190720[8.r.] írásban (elérhető ITT) arról írtam, hogy a Különleges Belső Terünkben a KÖTŐ Szorosságot megalapozó ÖSSZETETT BELSŐ TÉR TARTÓS ALAPJÁRA felépülő új Belső Terünkbe a MINDENSÉG-FORRÁSA egy belső védelmet is belehelyezett, ami segíti a kezdeti építés során ’megszokni’ a MEGTARTÓINKKAL megtartható Új Közelséget. AJÁNLOTT rendszeresen, tudatosan egy-egy rövidebb tartamra belehelyeződni ebbe az épülő új ÖSSZETETT BELSŐ TÉRBE --- ha ez még káros lenne a számunkra, akkor a MINDENSÉG-FORRÁSA által belehelyezett védelem kiemel onnan bennünket.

      Talán a tapasztalatod JELZÉSE lehet annak is, hogy a YO is elkezdte az ÖSSZETETT BELSŐ TÉR (és abban a TARTÓS ALAP) megformálását a KÜLÖNLEGES Birodalmakból Befogadott teremtőivel >>> mivel ma már a FÖLD ismét a YOSÁG Közössége, így KIPRÓBÁLÁS jellegben részt vehetnek ebben azok is, akik most éppen a FÖLD Befogadásában vannak.

 

 

          Kapcsolódó korábbi lejegyzés-részletek [20190702-től kezdődően – elérhető ITT][ezek leírásakor még csak KIPRÓBÁLÁS jellegben Árasztotta ki a MINDENSÉG-FORRÁSA a KÖTÉS megformálásának lehetőségét. Mára már nem csak Kipróbálás jellegben formálható meg a KÖTÉS és KÖTŐ-Szorosság, mivel a MINDENSÉG-FORRÁSA minden Különleges megtapasztalás számára megnyithatóvá megformált ALAP-HARMONIÁBAN ÁRASZTOTTA ki ezt az új Lehetőséget A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN].

          „…Jelenlegi megértésem szerint a FÖLD-Világában a ’Kötő’-Szorosságot megnyithatóvá tevő ÚJ BELSŐ [ÖSSZETETT] TÉRNEK  ’TARTÓS’ ’ALAPJA’ kerül megformálásra. [Jelenlegi megérésem szerint e ’Tartós-Alap’ megformálása iránt a VILÁG mellett minden KÜLÖNLEGES Birodalom is Komolyan Érdeklődik.]

        Ez azt jelenti, hogy azon egyedi teremtőkben, akik önmaguk Életében megnyitják a ’Kötő’-Szorosság felépítését, a BELSŐ KÜLÖNLEGES TERÜK egy pontosan meghatározott részében elhelyezésre kerül ehhez egy TARTÓS-ALAP. Valószínűleg e Tartós-Alap megformálásában a teremtő minden (!) törvényes MEGTARTÓJA (így a MINDENSÉG-FORRÁSA is) részt vesz.

        Mint említettem, a FÖLD-Világában is igény merült fel arra, hogy a MAGSÁGI Szorosságot eddig megélt teremtők és a FÖLDANYA tovább Közeledhessenek egymáshoz. Jelenleg a ’Kötő’-Szorosság az a legnagyobb Közelség, amelyet egy egyedi teremtő a MEGTARTÓJÁVAL / MEGTARTÓIVAL megtapasztalhat.

      Említettem, hogy olyan Kérés is Előterjesztésre került, hogy ne csupán egy-egy Feladat [KÖTÉS] tartamára nyílhasson meg a Különleges utakban már Tapasztaltabb teremtőkben a ’Kötő’-Szorosság, hanem legyen bennük ehhez egy ’állandó’ megformált Belső Út [> Fontos okból a teremtő ’Kötő’-Szorosságba kerülhessen a MEGTARTÓIVAL >>> ne legyen szükséges ennek érdekében új Feladatot (azaz ’KÖTÉST’) felvállalni].

      A FÖLDANYÁNAK Szándékában van ÖNNÖN MAGJAIVAL megformálni egy olyan ’állandó’ (’Tartós-Alapú’) Belső Utat, amelyen a MAGJAIVAL FONTOS OKBÓL ’bármikor’, egyéb más feltétel nélkül is megformálhatja a ’Kötő’-Szorosságot. [Szabályai, így Feltételei is vannak annak, hogy a FÖLDANYA ÖNNÖN MAGJAIVAL mikor ’nyitja meg’ és ’használja’ a ’Kötő’-Szorosságot (mert Különlegességről van szó, és a Különlegesség mindig Igazodik a ténylegesen meglévő Szükséghez), de nem lenne szükséges ennek érdekében ’új Feladatot’ felvállalni a ’Kötési’-Szorosság megnyilvánításához. Elég, ha a FÖLDANYA és/vagy a teremtő FONTOS OKBÓL (ez feltétel!) Kéri / Kezdeményezi a ’Kötő’-Szorosságban megnyílást.

       A Tartós-Alapú (Közössé-Tehető-Tér-résszel is rendelkező) [azaz ÖSSZETETT] Új Belső Tér lehet alapja a FÖLDANYA ÖNNÖN MAGJAIBAN (kezdetben csak bennük) annak, hogy (1) fontos okból bármikor megnyithatóvá válhasson a teremtőben valamely MEGTARTÓJÁHOZ a ’Kötő’-Szorosság. Jelenlegi megértésem szerint a VILÁG-MAGA és a FÖLDANYA ilyen irányban előterjesztett Kérései és Javaslatai (és már meglévő Tapasztalatai) alapján [ma még KIPRÓBÁLÁS jellegben!] elkezdődött ennek a ’Tartós-Alapnak’ [és az erre felépíthető Alap-Szerkezetnek / szerekezeti-alapnak] a megformálása a FÖLDANYÁBAN-MAGÁBAN és a KIPRÓBÁLÁSBA bekapcsolódott MAGJAIBAN.

      A ’Kötő’-Szorosság megformálása a FÖLDANYÁVAL az egyedi teremtők számára megnyithat egy olyan Lehetőséget is, hogy (2) Különlegesen Fontos Okból a FÖLDANYA az ilyen ’Kötő’ Szorosságra már képes teremtőit ’egymáshoz’ is ’Különlegesen Közel engedje’, vagy (3) ’Különlegesen Közel engedje’ olyan más teremtőhöz, akinek valamilyen ’speciális’ Megerősítésre van szüksége. Az ehhez tartozó Szabályok valószínűleg magában a ’Tartós-Alapban’ kerülnek majd Berögzítésre a FÖLDANYÁBAN és az Érintettekben.

 

       Mindez azt jelenti, hogy a VILÁG-MAGA a ’Kötő’-Szorosság ’TARTÓS-ALAPJÁNAK’ Megformálásához ’Tartós Garanciát’ ’Kér’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL (majd akkor, amikor már nem csak KIPRÓBÁLÁS jellegben lesz megformálható a ’Kötő’-Szorosság). Habár ez nem lehet ’Örök’ jellegű Garancia (mivel Választható Szabad teremtéshez tartozhat), valószínűleg ehhez egy Új Garancia-forma megformálása lesz szükséges. Erről majd EGYEZTETNEK az érintett nagy-TEREMTŐK és a MINDENSÉG-FORRÁSA.

      Jelenlegi megértésem szerint a VILÁG-MAGA ’bemutatta’ ezt az elképzelését a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK, és hamarosan [a KIPRÓBÁLÁS Tapasztalataira is alapulóan] elkezdődnek majd erről is a tényleges EGYEZTETÉSEK. Mivel a FÖLD-Világa jelenleg közvetlenül érintett mind a ’Kötő’-Szorosság KIPRÓBÁLÁSÁBAN, mind a VILÁG-MAGA által Javasolt [a ’Közössé-Tett’ Tér-részt is tartalmazó] Új Belső Különleges Tér ’Tartós-Alapjának’ megformálásában, a FÖLDANYÁNAK és MAGJAINAK az ezekhez tartozó EGYEZTETÉSEKRE közvetlen rálátása lehet, és maguk is élhetnek Észrevételekkel és Javaslatokkal is (a Saját Tapasztalatukra alapulóan).

 

      (…) Akik most részt vehetnek / vesznek a ’Kötés’ / ’Kötő’-Szorosság KIPRÓBÁLÁSÁBAN, már most is Fontolgathatják, hogy ezt az Új Szorosságot majd megnyithatóvá teszik-e az Életükben.

        Az Új (’Kötő’) Szorosság MEGNYITÁSÁNAK LEHETŐSÉGE nem jelent egyben Kötelezettséget is a(z azonnali vagy későbbi) Megnyitására.

 

Majd ha a MINDENSÉG-FORRÁSA az ehhez tartozó ÚJ HARMONIÁT KIÁRASZTJA A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE (már nem csupán Kipróbálásként!)[mára ez megtörtént!],

akkor az ilyen Különleges Új ’Kötő’-Szorosság megformálását választó teremtőnek

a FÖLDANYA (és az Eredő-nagy-TEREMTŐ)

a teremtőnek az Ő KÖZVETLEN GONDOSKODÁSÁBA tartozó Ön-részében [(Ön)Lényeg, Lélek / Műhely, anyagi test]

ELHELYEZI az ezen ’Kötő’-Szorosság megformálásához szükséges ’Megnyilvánulási-Alapot’

[aki azt választja, abban már majd a ’Tartós-Alapot’].

Hogy ebből majd a teremtő pontosan mikor nyitja meg azt az Ön-épülést és Tudatosodást,

amely a ’Kötő’-Szorosság megformálásához is elvezethet,

az már a teremtő Önnön Szabad Rendelkezésétől (és az ennek megfelelő Tudatos ön-épülésétől) függ.

 

       Jelenlegi megértésem szerint a KÜLÖNLEGES Birodalmakban (Ön)Lényeggel rendelkező teremtők (Ön)Lényegében a ’Kötő’-Szorosság (’Tartós’) Megnyilvánulási Alapja abban a pillanatban elhelyezésre és megnyithatóvá-tételre kerül, amint a MINDENSÉG-FORRÁSA az ehhez tartozó Új ALAP-HARMONIÁT KIÁRASZTJA A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE. Erről a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI (’előzetes’) RENDELKEZÉST hoztak. [Ez ebben a formájában ma még ’Ajánlás’, később válhat tényleges Rendelkezéssé.]

       A KÜLÖNLEGES Birodalmak [SZOLGÁLAT, IRGALOM, ÉLŐTÉR] nagy-TEREMTŐI ezen Rendelkezésükkel ’Hivatalosan is kinyilvánították’ a MINDENSÉG-FORRÁSA felé (és tulajdonképpen az ÁLTALÁNOS Birodalmak nagy-TEREMTŐI felé is), hogy a Hozzájuk tartozó minden KÜLÖNLEGES megtapasztalás számára ’Kérik’ és majd Megformálják a ’Kötő’-Szorosság Megnyilvánítását.

       Ez igen nagy valószínűség szerint közvetlenül azt jelenti, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA olyan ÚJ ALAP-HARMONIÁT formál meg a ’Kötés’ / ’Kötési’-Szorosság Különleges Megnyilvánulása számára, amely minden KÜLÖNLEGES Birodalom (nem csak az IRGALOM) ALAP-ÁRAMLÁSÁBA KÖZVETLENÜL BERÖGZÍTÉSRE KERÜL, és így bármely Különleges Teremtési Irányt megnyitó (MEGTARTÓI és egyedi) teremtő számára felépíthetővé válhat a ’Kötés’ és a ’Kötő’-Szorosság.

 

(...) Ma már

minden Új Irány Megnyitása során

a teremtőnek Lehetősége van először csak KIPRÓBÁLÓ jellegben megnyitni egy új teremtést,

így a Kipróbálás Tapasztalatai alapján hozhatja meg azt a felelősségteljes választást / rendelkezést,

hogy EGYÜTT az azon irányt megnyitó más teremtőkkel belekezd-e a már MEGTARTHATÓ teremtéseket eredményező ÚJ ÖN-ÉPÜLÉSBE.

 

A MEGTARTÓK

ma már minden Új Irányt megnyitni Szándékozó teremtőjüknek

kihagyhatatlanul (!) FELAJÁNLJÁK a Kipróbáló Megtapasztalást,

és ennek érdekében egy Különleges Belső (és Kiáradó) Ön-épülést [nincsenek erre ma még szavaink].

 

Ajánlott,

hogy minden teremtő legalább egy rövid tartamú Kipróbálást megnyisson egy Új Irányban való végleges (legalább egy meghatározott tartamra megnyíló) elköteleződése előtt.

Ajánlott, de nem kötelező.

 

Lehetnek a Közösségeken belül olyan teremtések,

amelyek Megnyitását a MEGTARTÓ előzetes Kipróbáláshoz (mint feltételhez) kötheti.

Ilyen esetben csak a MEGTARTÓ által meghatározott Kipróbálás után Rendelkezhetnek a teremtők az Új Irány Megnyitásáról.

Ma a Különleges Teremtések csak Kipróbálás után nyithatók meg végleges jelleggel.

 

(...) Jelenlegi megértésem szerint

a  VILÁG-MAGA (a FÖLDANYA is) egy olyan ÖN-Rendelkezést hozott

a ’Kötő’-Szorosság számára hamarosan megformálásra kerülő (már nem csupán Kipróbáló!) TARTÓS-ALAP megformálása érdekében,

mint a  KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI:

az (Ön)Lényegileg hozzájuk tartozó [a FÖLDANYA esetében a törvényes Befogadásában lévő] teremtők számára

a ’Kötés’ / ’Kötő’-Szorosság érdekében megformálásra kerülő Új Tartós-Alapban [ÖSSZETETT BELSŐ TÉRBEN] a teremtő

(1)

minden olyan MEGTARTÓI-Teremtő felé megnyithatja a ’Kötő’-Szorosságot,

akinek a Közösségében ’Élettel’ rendelkezik (ez nagyon fontos!)

[akár az ÁLTALÁNOS Befogadás útján, akár KÜLÖNLEGES Befogadás okán],

(2)

és ezen túl (ez is nagyon fontos!!!)

a ’Kötő’-Szorosság megnyitható

a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL

és minden (!) KÜLÖNLEGES Birodalom nagy-TEREMTŐJÉVEL is [az IRGALOM és SZOLGÁLAT mellett ma már az ÉLŐTÉRREL is].

[Tehát az ÖSSZETETT BELSŐ TÉRBŐL hozzájuk is nyitható / megformálható Szorosabb Összekapcsolódás!!!]

 

        Ez a Rendelkezés a FÖLDANYA minden MAGJÁT közvetlenül érinti, mert mindannyian KÜLÖNLEGES Birodalomból [SZOLGÁLAT, IRGALOM] erednek.   

          Amikor tehát a MINDENSÉG-FORRÁSA KIÁRASZTJA majd már A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE megformált Új ALAP-HARMONIÁJÁT a ’Kötés’-nek / ’Kötő’-Szorosságnak [ez mára megtörtént!], a FÖLDANYA minden (!) MAGJÁNAK a KÜLÖNLEGES Birodalomhoz tartozó (Ön)Lényegében olyan TARTÓS-ALAP kerül Megformálásra és AZONNAL Megnyitásra, amely e jelzett irányokban azonnal megformálhatóvá nyitja bennük a ’Kötő’-Szorosságot.

       Ezt követően a VILÁG-MAGA és a FÖLDANYA ezen teremtők Eredő-Áramlásán azonnal ’tovább-vezetik’ a VILÁGI és FÖLDI-Világi Befogadó-Alapjukban a ’Kötő’-Szorosság ilyen (ma megélhető) ’legteljesebb’ Megnyilvánulási-Alapját.

 

        Mindez azt jelenti, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalmakból és a VILÁGBÓL eredő teremtők (Ön)Lényegében a ’Kötő’-Szorossághoz tartozó Új Megnyilvánulási-(Tartós-)Alap [így az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉR] megformálásában a MINDENSÉG-FORRÁSA és az Eredő-nagy-TEREMTŐ mellett közvetlenül részt vesz minden KÜLÖNLEGES Birodalom nagy-TEREMTŐJE is (közöttük a hamarosan önálló nagy-TEREMTŐVÉ váló ÉLŐTÉR is).

         Ha valamely KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtő rendelkezik a YOSÁGBA való Befogadással is, akkor a YO is közvetlen résztvevője lesz a teremtő (Ön)Lényegében (!) megnyíló Tartós-Alap megformálásának és ’elhelyezésének’.[A YO ekkor kerül először abba a helyzetbe, hogy KÖZVETLEN módon Tapasztalatot szerezhessen a ’Kötő’-Szorossághoz tartozó MEGTARTÓI Feladatokban / Felelősségben.]

 

          (...) a VILÁGBAN (így a FÖLD-Világában is) a ’Kötő’-Szorossághoz a teremtők Különleges Belső Terében egy  ’Tartós-Alap’ kerül megformálásra.

         A FÖLDANYA [együtt-a-VILÁGGAL-MAGÁVAL] a MAGJAI Különleges Belső Terében KIJELÖLTE a Tartós-Alap helyét, és Alapjában Megformálta Együtt-a-MAGJAIVAL [ez azt is jelenti, hogy ez a Tartós-Alap (Alapjában és egy meghatározott alap-kiterjedésben) Megformálásra került a VILÁGBAN-MAGÁBAN és a FÖLDANYÁBAN is].

       A FÖLDANYA minden (!) MAGJÁBAN mára tehát (1) ’Alapjában’ és (2) egy ’alap-kiterjedésben’ a ’Kötő’-Szorosság megformálásához szükséges Tartós-Alap MEGFORMÁLTAN OTT VAN.

        Ez a megformálás minden MAGBAN egyedileg nyilvánult meg (a FÖLDANYA nem egyszerre helyezte el a Megnyilvánulás Alapját a MAGJAIBAN, hanem minden MAGJÁVAL külön-külön formálta meg).

         A Tartós-Alap pontos helyének (a MAG Új Különleges Belső Terén belüli) kijelölését követően ezt a kijelölt ’helyet’ EGYÜTT hatották át

  • a MINDENSÉG-FORRÁSA
  • a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK [IRGALOM, SZOLGÁLAT-MAGA, ÉDES, ÉLŐTÉR)
  • a teremtő Eredő-nagy-TEREMTŐJE (ez valamelyik KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐ)
  • a VILÁG-MAGA
  • és a FÖLDANYA
  • (’megfigyelőként’ Jelen volt a YO).

          Ez azért volt szükséges, mert jelenleg a FÖLD-Világa [ma már FÖLD Közössége] MAGJAIBAN a ’Kötő’-Szorosság közvetlenül feléjük nyílhat meg [ >>> említettem, hogy mára a MINDENSÉG-FORRÁSA felé is megformálható ’önállóan’ a ’Kötő’-Szorosság, és ezért az ehhez tartozó ’Kapcsolódási pont / alap’ is megformálásra került a MAGOK Különleges Belső Terében:]

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1563051051_03.png

          A képen is jelzett Alap-Harmoniában annyi kiegészítés történt a ’Kötő’-Szorosság Tartós-Alapjában, hogy ma még ’Előremutató’ jelleggel megformálásra került kettő másik kapcsolódási alap is, melyek ma még Garanciával vannak Lezárva:

1. az egyedi teremtők egymás között is megnyithatják majd később a ’Kötés’ jelleget (az eddig ismertnél egymáshoz is jóval közelebb kerülhetnek egy-egy rövidebb tartamra / feladatra >>> ennek még formálódik az Alap-Harmoniája)(tehát biztosan lesz ilyen lehetőség, de még a feltételei nem kerültek pontosan meghatározásra)

2. és van egy ’megnyitható-gyökér’. Ez azért van, hogy ha majd a FÖLDANYA törvényes úton más (akár majd több) nagy-TEREMTŐ (például a YO) felé is megnyithatja a ’Kötő’-Szorosságot, az az új ’ág’ majd ebből nyílhat meg.

 

         Amikor a MAG Különleges Belső Terében kijelölt ’Tartós-Alapot’ e MEGTARTÓI-Teremtők Együtt ’Át-Hatották’ [Különleges Megtartásukba Bevonták], a MAG Önnön Lényegének az ÖN-Azonossági Szálba is Berögzített (Örök-Garanciával megjelölt / megerősített) ’Lényegi-Anyagából’ ’egy csepp’ behelyezésre került a Tartós-Alapba. Ekkor egy meghatározott Alap-Minta szerint, ám mégis Teljesen Egyedi Módon és Formában Berögzült a (’Kötő’-Szorossághoz tartozó) Tartós-Alap a MAG Különleges Belső Terének kijelölt területén.

      A MAGOK egy részében ma még nem nyílt meg ez a megformált Tér-Alap, csak azokban nyitotta meg Együtt-a-MAGGAL a FÖLDANYA, akik Kipróbálás jellegben Megnyitották a Tér Belső Megtartó Részeinek Gondozásához tartozó Különleges Tudatosodást és/vagy más fontos okból ezt már kérték.

        Ennek érdekében először a FÖLDANYÁVAL EGYÜTT formálják meg… nehéz ma még szavakat találni rá. Valamilyen Garanciákkal nagyon erősen megerősített Belső Összekapcsolódás kezd megformálni, amelyben már a MAG és a FÖLDANYA Együtt megformálnak valamilyen Belső KÖZÖSSÉ-TETT-Teret is.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1562054288_55.png

       GARANTÁLNIA szükséges ennek a KÖZÖSSÉ-TETT-Belsőbb-Különleges-Térnek azt, hogy ebben a ma megtapasztalható legszorosabb összekapcsolódásban a FÖLDANYA Jelenléte [vagy más MEGTARTÓ Közelsége] nem hathat „Befolyásolóan” a MAGJÁRA. Nem hathat a FÖLDANYA Közelsége oly módon a MAGJÁRA, hogy az gyengítse a MAG ÖN-Tudatát / ÖN-állóságát / Szabadságát, a FÖLDANYA ÖN-MEGTARTÁSA nem válhat oly módon Meghatározóvá a MAGJÁRA, hogy az gyengítse a MAG ÖN-Azonosságát. Ha ilyen hatás jelentkezne, azt pontosan jelzi ma már az ÖN-Azonossági Szál (részben ezért került ide berögzítésre a ’Lényegi-anyag’, azonban ezen ’Lényegi-anyag’ jelenlétének más fontos szerepe is van).

        Mint korábban jeleztem: ez az Ön-épülés teljes egészében a Megújuló (Lényegi-Lelki-anyagi) Test Ön-épülése, a maga Valójában a Megújult testben válik ez megtapasztalhatóvá. Irgalmi át-vezetéssel valamelyest Tudatosítható ez a Változás a régi burok-testben is, leginkább azért, hogy a MAG a Lénye-Valója ’Teljességével’ Jelen legyen (Megnyíljon-és-megnyilvánuljon) az ehhez tartozó Ellenőrzésekben / belső Igazodásokban). Jelenleg leginkább még az érzékelhető, hogy az érintett MAGOK Együtt-a-FÖLDANYÁVAL építik-formálják a KÖZÖSSÉ-TETT Belsőbb Különleges Teret [amely ’Biztonságos’ lesz a MAG számára, nem gyengülhet meg benne az ÖN-Megtartása], és a MAGBAN formálódik az ezen KÖZÖSSÉ-TETT Térhez a saját belső ’bekapcsolódása’ [ez is Új Belsőbb Tér lesz, egyik (vagy mindegyik) részében valószínűleg Garanciával megerősített ’Bejárattal’][ez az előző képen a zöld színnel jelzett tér].

 

Jelenlegi megértésem szerint az, ahogyan most a FÖLDANYA a MAGJAIVAL megformálja a ’Kötő’-Szorosság (1) Tartós-Alapját, majd pedig (2) a KÖZÖSSÉ-TETT Tér-Résszel is rendelkező Új Különleges [ÖSSZETETT] ’Belsőbb’ Teret,

alap-mintájává válhat annak,

hogy majd a ’Föld’ YOSÁGBA való Teljes vissza-igazodását megelőzően

a FÖLDANYA hogyan és milyen olyan KÖZÖSSÉ-TETT Belsőbb Teret formáljon meg a YO-val,

amelyben (és/vagy amely útján) a FÖLDANYA és Befogadott teremtői

minden (!) MEGTARTHATÓ Tapasztalatukat Élőn ’Át-Vezethetik’ a YOSÁGBAN Megformálásra kerülő Valójukba

(Középső testbe, Anyagi testbe)

(a FÖLDANYA esetében a YOSÁGHOZ tartozó Eredő (ÖN)Lényegébe).

 

(…) A FÖLDANYA egy olyan [ma már az IRGALOM Meghatározó Gondoskodásába tartozó] Új KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSI TÉRBE kerül Át-Vezetésre most,

amely már teljes egészében oly módon került megformálásra,

hogy abból KÖZVETLEN ÚT NYÍLHASSON A YOSÁGBA VALÓ HAZATÉRÉSHEZ.

 

Így habár a FÖLD Megújuló Közösségének ÉLETE ma még közvetlenül a VILÁGHOZ is [pontosabban ma már közvetlenül az IRGALOMHOZ] tartozó Különleges Gondoskodási Térben folytatódik,

ez már egy olyan Új Gondoskodási Tér,

amelynek ALAPJÁBAN a YOSÁGGAL ’Közössé-Tehető’ Új Különleges Megnyilvánulási-Alap is van

>>> sőt, ez ma már egy Valósan Megformált kiterjedéssel is rendelkezik

(1) a FÖLDANYA ÖNNÖN-VALÓJÁBAN

és (2) a Kiáradt Új Térben is.

 

Ennek értelme feltárul az érintettekben.

 

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!