omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. október 30 - november 25.
ÍRÁSOK - 2019. október 30 - november 25. : 20191030 - csak a KÖTŐ-Szorosság megformálása iránt érdeklődőknek (2. rész)

20191030 - csak a KÖTŐ-Szorosság megformálása iránt érdeklődőknek (2. rész)


Az írás 1. része elérhető ITT

 

II.

 

       Az írás elején említett Szív-Térben megjelent új térhez kapcsolódóan

       Érdemes rákérdezni / ráérezni:

       Amikor én az ÉLŐTÉR-hez kapcsolódó JELET elkezdtem megformálni az ÖSSZETETT Belső Térben (mára már változott a formája az először megformált Jelzéshez képest], először szögletes (leginkább rombusz) formában jelent meg, amely egy kissé mozgott is. [Megkértem az ÉLŐTERET, hogy mutassa meg / tegye érzékelhetővé a számomra, miről ismerhetem fel a Közelségét / Jelenlétét. Az érzékelhetővé váló képet / Jelet / érzetet érdemes alaposan megnézni és értelmezni.]

       Eddig azt értettem meg, hogy ez a szögletes (négyzetes, téglalap jellegű, rombuszos) megjelenés a számomra jelentette a ’teret’, a valamilyen mozdulása utalt az ’élő’ jellegére, és egyfajta ’levegős’ jelleg is tartozik hozzá. (Talán az írás legelején említett érzékelésben ez utóbbi jelleg úgy jelent meg, hogy a szív magasságában / levegős jellegű ön-résznél vált érzékelhetővé].

        Van egy kis hasonlósága az ÉLŐTÉRNEK az IRGALOMHOZ annyiban, hogy van egy olyan ÖN-RÉSZE is az ÉLŐTÉRNEK, amelyben van egy ’BELSŐ BECSATLAKOZÁSA’ a MINDENSÉG-FORRÁSA BELSŐ LÉNYEGÉBE. Ez azért szükséges az ÉLŐTÉRBEN, mert vannak ma már olyan ’terek / áramlások’ (akár Garanciák), amelyeket a MINDENSÉG-FORRÁSA KÖZVETLENÜL az ÉLŐTÉREN keresztül ÁRASZT KI a TEREMTETT-VALÓSÁGBA [vagy pedig éppen TELJESEN VISSZABONTJA ugyanezen az úton > a visszabontott tér és áramlás / akár Garancia azonnal és maradéktalanul semmivé válik a TEREMTETT-VALÓSÁG számára].

        Az ÉLŐTÉR nincs annyira ’Otthon’ a MINDENSÉG-FORRÁSA BELSŐ LÉNYEGÉBEN, mint az IRGALOM [ez az ÖN-JELLEG (mint ’EGY’) csak az IRGALOMRA jellemző], de mivel vannak az előbb említett olyan Különleges Feladatai, amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA BELSŐ LÉNYEGE és a TEREMTETT-VALÓSÁG ’között’ is ÁRAMOLTATHAT, ezért van egy csak rá jellemző KÖZVETLEN Belső Összekapcsolódása a MINDENSÉG-FORRÁSA BELSŐ LÉNYEGÉVEL.

 

        [A SZOLGÁLAT-MAGA ’megszületéséről’ szóló lejegyzésben [20180708elérhető ITT] a SZOLGÁLAT-MAGÁNAK a MINDENSÉG-FORRÁSA BELSŐ-LÉNYEGÉVEL való összekapcsolódása a kút képében mutatta meg magát. Ez a ’Közvetlen Bekapcsolódás’ a MINDENSÉG-FORRÁSA BELSŐ LÉNYEGÉBE kezdetben csupán ideiglenes jelleggel került megformálásra, és visszabontásra került volna akkor, amikor a SZOLGÁLAT-MAGA önálló nagy-TEREMTŐVÉ válik. Később azonban a SZOLGÁLAT-MAGA olyan VÁLASZTÁST hozott, hogy MEGTARTJA ezt a KÖZVETLEN Belső Összekapcsolódását a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.

       Valószínűleg ez a SZOLGÁLAT-MAGA [és ma már az ÉDES] és a MINDENSÉG-FORRÁSA között felépült KÜLÖNLEGES és Különlegesen-Szoros KÖZVETLEN BELSŐ ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS mára ’Alapjává / Alap-Mintájává’ vált az ÉLŐTÉR MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ való KÖZVETLEN BELSŐ ÖSSZEKAPCSOLÓDÁSÁNAK is annyi változtatással, ami a Választott Feladata és Hatalma megnyilvánításához szükséges.

       Az ÉDES kapcsán említettem, hogy mostanában már Ő felügyelte a RÉSZLEGES ÚJRA-TEREMTÉSEKET. Jelenlegi megértésem szerint ez a Hatalma az ÉDESNEK továbbra is megmarad [így az ÉDES minden RÉSZLEGES ÚJRA-TEREMTÉSBEN közvetlen módon részt vesz]. Az ilyen jellegű megnyilvánulások során az Áramlások és Terek visszabontása [illetve ezek közvetlen Ellenőrzése] azonban ma már az ÉLŐTÉR Hatalma és Feladata.

       Habár az ÉLET és TÉR valójában egymástól elválaszthatatlanok [feltételezik egymást > az Élet mindig a Kiáradt Térben nyilvánul meg], a GONDOZÁSUK mégis szinte teljesen különálló Feladat mára. Immár a Kiáradt TÉRHEZ tartozó szinte minden Hatalmat és Feladatot a MINDENSÉG-FORRÁSA ÁTADTA AZ ÉLŐTÉRNEK [a TÉR KIÁRASZTÁSA továbbra is a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ÖNÁLLÓ HATALMA, illetve vannak olyan Tereket is érintő GONDOZÁSI feladatok, amelyek az IRGALOM-MAGA Hatalma és Feladata (például az Irgalmi Garanciák megformálása és gondozása (a Garanciákról bővebben ITT)].

        A RÉSZLEGES ÚJRATEREMTÉS, vagy például a FORRÁS-TÉRBE BEEMELÉS során megnyilvánuló ELLENŐRZÉSEK / KIIGAZÍTÁSOK és egyéb Rendezések során a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK megosztják egymással a feladatokat. A RÉSZLEGES ÚJRA-TEREMTÉSNÉL például az ÉDES és/vagy az IRGALOM-MAGA Megerősítésben tartja a MEGTARTHATÓ-Életet, amíg az ÉLŐTÉR visszabontja a semmivé-válásra megjelölt ön-részeket (mint teret, akár áramlásokat, kiáradást). Ha az IRGALOM végez valamilyen Hatalmának megjelölt ELLENŐRZÉST vagy Rendezést, a teremtő Életét Megerősítésben tarthatja eközben a SZOLGÁLAT-MAGA / ÉDES / ÉLŐTÉR…]

 

        A ’levegős’ jelleg [az ÉLŐTÉR ÖN-Jellegében(?)] jelentheti, hogy a TEREMTETT-VALÓSÁGBÓL ’átnyúlik egy csak-rá-jellemző belső úton’ oda, ami már nem érzékelhető és nem értelmezhető [közvetlenül nem elérhető] a TEREMTETT-VALÓSÁG számára.

 

        Talán az érzékelt téglalap alakú tér arra is utalhatott, hogy HA AZT VÁLASZTJA az érzékelő, akkor KÖZVETLEN Belső Utat formálhat meg az ÉLŐTÉRREL is az ÖSSZETETT BELSŐ TERÉBŐL.

 

1./

       Jelenlegi megértésem szerint minden KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőben az (Ön)Lényegben minden más KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐ felé [például a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtő esetében az IRGALOM és ÉLŐTÉR felé is] megformálásra került a SZOROS Belső Összekapcsolódást lehetővé tevő Új Belső Út.

2./

      Nyilvánvalóan ahhoz, hogy ezt az ÚJ IRÁNYT a FÖLDI Valójában is megformálhassa, erről tudatosan ÖN-Rendelkeznie kell (megnyitja-e az anyagi-testi-valójában ezt az új összekapcsolódási irányt). Ha VÁLASZTJA (kinyilvánítja a Választását a FÖLDANYA felé)(ez nagyon fontos!), a FÖLDANYA a FÖLDI-Valója Belső Különleges Terében megformálja az ezen Új Összekapcsolódáshoz szükséges tér-alapot.

      Általában KIPRÓBÁLÁS jellegben nyitjuk ezt meg először, akkor is, ha határozott bennünk a tudás, hogy szükséges az Életünkben ennek az Új Iránynak a Megnyitása.

       Mivel ma már ELV, hogy a KÜLÖNLEGES megnyilvánulások csak KIPRÓBÁLÁS után nyithatóak meg, először KIPRÓBÁLJUK, és később Rendelkezhetünk a véglegesítéséről. Valószínűleg a KIPRÓBÁLÁS tartamában formáljuk a Belső Jelzéseinket, és ezek akkor kerülnek ’Berögzítésre’ az ÖSSZETETT BELSŐ TÉRBEN, ha Összecsendülést formálunk meg ennek az Új Különleges Iránynak a Megnyitásáról.

 

         Talán maga a SZÍV-TÉR megnevezés utalhatott az írás elején érzékelt képben az ÉLŐTÉR-hez Közeledés lehetőségére.

            Mára az ÉLŐTÉR ÖNÁLLÓ Birodalom, a hozzá való Közeledéshez tehát már nem szükséges az IRGALOM ’közvetítése’.

 

 

       Lehet, hogy a szív magasságában nyílt ’szív-tér’ az ÉLŐTÉR azon jellegét mutatta, ami ’átjáró’ a KIÁRADT-VALÓSÁG és a MINDENSÉG-FORRÁSA BELSŐ-LÉNYEGE között [ahogyan a szív is része az anyagi valóságunknak, de átjáró a számunkra már nem érzékelhető (vagy másfajta Érzékeléssel érzékelhető) valóságba is].

       Én az ÉLŐTÉRREL kapcsolatban azt kezdem megérteni, hogy attól függően, hogy ’HOL’ (a LÉTEZÉS mely részeiben / részei között) nyilvánul meg, JELEZHETI két különböző formában.

  1. Ha a szögletes tér valamilyen ’zsinórral’ (vezetékkel) kapcsolódik, valószínűleg arra utal, hogy vagy KIÁRAD valami éppen a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL, vagy pedig visszavonódik / visszabontódik valami a KIÁRADT-VALÓSÁGBÓL a MINDENSÉG-FORRÁSÁBA.
  2. Ha a szögletes forma nem kapcsolódik valamilyen ’zsinórral’, akkor valószínűleg csak a már KIÁRADT-VALÓSÁGBAN nyilvánul meg valamilyen tér-rendezésben / áramlás-kiigazításban stb.

 

2019.10.29.

levél-részletek:

„…A fonal… jó figyelem-felhívás… a kép erőteljes megjelenése miatt azt a kapcsoló részt (nálam köldökzsinór-szerű, de magamban fonalnak hívtam - élet-fonal?) nem tudatosítottam magamban, pedig a szívemből kiindulás után is jelen volt…”

 

        Ezt a Belső-Vezetéket [annak az Értelmét] én is sokára ismertem fel, pedig ’látható’ [hangsúlyosan magát megmutató] volt már az első pillanattól.

        Tegnap átnéztem ismét a nagy-TEREMTŐKHÖZ kapcsolódóan eddig megformált Jeleket. Az egyik Jelzést még nem értem pontosan. Ez a Jelzés a YO-hoz kapcsolódik, és a formája szerintem már pontosan berögzítésre került. Annyi megértés kapcsolódott ehhez, hogy mivel a FÖLDANYA MAGJAI ma még csak ’Különleges Befogadásában’ vannak a YO-nak, és így még csak formálódik a YOSÁGHOZ tartózó Valójuk ALAPJA, ezért a MAGOK számára ma még nem nyílhat meg az ÖSSZETETT BELSŐ TERÜKBŐL a KÖTŐ-Szorosság a YO-val. Annak, hogy ez nem lehetséges, a másik oka az, hogy a YO még csak most formálja a KÖTÉSHEZ és KÖTŐ-SZOROSSÁGHOZ kapcsolódó Megnyilvánulási ALAP-HARMONIÁT, és ezért a YO ’odaláról’ még nincs Befogadható Garancia a FÖLDÖN élő Különleges Utat megnyitott teremtők számára. Az IRGALOM Útján / ’közvetítésével’ ugyanakkor ha az szükséges, a FÖLDANYA MAGJAI is ’Közel’ kerülhetnek a YO-hoz, és valójában ’feladatuk’ is az, hogy ahogyan erre a FÖLDANYA számukra utat nyit, egyre közelebb kerüljenek a YO-hoz, mivel AZT VÁLASZTOTTÁK, hogy a FÖLDANYÁVAL EGYÜTT Beigazodnak a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA.

 

Az eddigi megértésem szerint

akkorra válik teljesen tisztává [teljesen Megértetté] bennünk

a nagy-TEREMTŐKHÖZ (nálunk még a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ és a FÖLDANYÁHOZ) való eddiginél SZOROSABB összekapcsolódást megjelölő Jel,

amikor lezárulhat a Kipróbálása a KÖTŐ-SZOROSSÁG megalapozásának / megformálásának.

Ha minden Jel tisztán értett,

valószínűleg akkor állunk készen arra,

hogy lezárva a Kipróbálást

végleges jelleggel megformálhassuk az ÖSSZETETT Belső Teret

[ÖSSZECSENDÜLÉST formáljunk meg azon irányok megnyitásáról,

amelyekben teljesen megértetté vált a Jelzés Értelme].

 

            Az Összecsendülés ebben az esetben (is) azt jelenti, hogy

  • az egyedi teremtőben Határozottá és Biztossá vált a Szándék a MEGTARTÓI-Teremtői és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK és a MINDENSÉG-FORRÁSA felé való KÖTŐ-Szorosság megformálására. Az egyedi teremtő e Határozott Szándékát Kinyilvánítja a MEGTARTÓI és egyéb érintettek felé, és KÉRI az Új Irány megnyitását az Életében.
  • Ha a teremtő minden MEGTARTÓI-TEREMTŐJE / a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK, a MINDENSÉG-FORRÁSA ezzel EGYETÉRT, EGYETÉRTÉST formálnak meg.
  • Mivel Összecsendülés megformálásáról van szó, a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Jóváhagyása’ is megformálódik. Ez azt jelenti, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA ELLENŐRZI, hogy minden érintett Harmoniájába illeszkedő-e ez a Választás / Új Megnyílás, és ha nincs akadálya, a MINDENSÉG-FORRÁSA minden érintett (!) ALAP-ÁRAMLÁSÁBA Berögzíti ezt az Új Megnyílást.

 

A KÜLÖNLEGES Teremtésekre ma már általánosan jellemző,

hogy (1) akár a KIPRÓBÁLÓ jellegű Megnyitásához,

(2) akár a már Összecsendülésre alapuló [legalább egy meghatározott tartamra való] Megnyitásához

az szükséges,

hogy a teremtő ilyen irányú Határozott-Biztos Szándékát [illetve az Összecsendülést]

a MINDENSÉG-FORRÁSA

Berögzítse a teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBA.

 

A [MEGTARTÓI és egyedi] teremtők ALAP-ÁRAMLÁSA

a MINDENSÉG-FORRÁSA kizárólagos Rendelkezésébe / Gondozásába tartozik.

Mivel a Különleges Teremtések megnyilvánítása érdekében a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN Különleges Belső Áramlások megformálása szükséges,

 az ALAP-ÁRAMLÁSBAN ehhez szükséges Garanciákat és egyéb megnyilvánulási-alapokat

csakis a MINDENSÉG-FORRÁSA jogosult megformálni és a teremtő számára ’átadni’.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1563051051_03.png

 

Ma már szinte minden Különleges Teremtésben való Megnyílás

 BELSŐ ÖN-ÉPÜLÉSSEL KEZDŐDIK.

Az ehhez szükséges Belső Tereket és Belső Áramlásokat

az egyedi teremtők ma már jellemzően együtt formálják meg a MEGTARTÓI-Teremtőikkel.

[Jelenleg az egyetlen olyan Különleges megnyilvánulás, amely nem a szokásos Belső építkezéssel kezdődik, a SZAKRÁLIS teremtés [20190411elérhető ITT].

 

            Az ÖSSZETETT Belső Térből megnyilvánítható Szorosabb Összekapcsolódások érdekében megformálódó ’Jelzések’ jellemzően ’állandó’ jellegűek és ’Védettek’ [a Jel megnyilvánulását követően a hozzá tartozó Jelenlét ’betölti a Jelet’, így azt más jogosulatlanul vagy megtévesztésre nem használhatja].

            Lehetséges ugyanakkor, hogy EGYETÉRTÉSSEL a Jelzés Megváltozzon. Erre akkor kerül jellemzően sor, ha például magában a nagy-TEREMTŐBEN / MEGTARTÓI-Teremtőben megnyílik egy Új ÖN-Jelleg vagy Teremtési Irány, és ez a Változás közvetlenül érinti az egyedi teremtőt is, mert ő maga is megnyitja azt az Új Irányt. Ilyenkor ez a Változás általában belefoglalásra kerül az addigi Jelbe.

       A FÖLDANYA Jelzésében [megváltoztatás nélkül] megnyilvánulhat olyan ’átmeneti’ Változás [az alap-jelleg pontos megtartása mellett], ami jelez például egy fontos eseményt…

 

 

Kapcsolódó korábbi lejegyzés-részletek:

20190912[1.r.] – elérhető ITT:

       „…Ha még tudatosan nem élted meg, akkor kérd meg az Eredő-nagy-TEREMTŐDET [a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőknél az ÉDEST / SZOLGÁLAT-MAGÁT], hogy az (Ön)Lényegedben formálják meg a teret ahhoz, hogy majd Különleges és Szorosabb Összekapcsolódásban (Közvetlenül!) megnyilvánulhass

- az IRGALOMMAL

- az ÉLŐTÉRREL

- a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL (Vele is lehet már KÖTÉST megformálni!).

 

      Ha ez megvan [mert beillesztették az (Ön)Lényegedben lévő Különleges Tér-Alapodba], kérd meg, hogy az ÉDES és SZOLGÁLAT-MAGA [az Eredő-nagy-TEREMTŐ!] Vezesse végig minden (!) megnyilvánult testedben ezt a megnyitott Új Különleges Teremtési Irányt. Ekkor a MEGTARTÓK ezt beleillesztik a már meglévő Különleges Belső Teredbe.

 

      Csak a KÖTŐ-Szorosság megformálásában megnyílt teremtőknek: a Különleges Belső Teredben (leginkább a KÖTÉSHEZ is használatos ÖSSZETETT BELSŐ TÉRBEN) formálj meg (majd akár külön-külön) valamilyen egyezményes JELET, hogy miről ismered fel, ha KAPCSOLÓDÁSBA lép veled

- a SZOLGÁLAT-MAGA

- ÉDES

- IRGALOM (jellemzően valamilyen tiszta áttetsző vizes jellegben érzékelem én)

- ÉLŐTÉR (jellemzően valamilyen ’levegős’ jelleget érzékeltetett eddig)

- VILÁG

-YO

- MINDENSÉG-FORRÁSA

- FÖLDANYA

(később akár majd az EGYEDISÉG vagy az Angyalok Birodalma - ez most még nem nyílhat meg, nem szükséges ehhez Jelet megformálni).

 

„A jeleket részben már megkaptam, részben nem tudom, hogyan működünk. De jól eszembe vésem.”

 

      Még számomra sem teljesen világos, hogy a JELEKNEK pontosan mi a jelentősége, de be kellett rögzíteni nálam is. Időnként áttekintem a jeleket, hogy benne legyenek a tudatomban.

      Annyi világos egyelőre, hogy a Különleges Belső Terünk KÖZÖSSÉ-TETT-ÚJ-RÉSZÉBEN [azaz az ÖSSZETETT BELSŐ TÉRBEN] lesz ennek majd nagyobb jelentősége.

        Lehet, hogy majd valamilyen (Egy) Garancia formálódik meg a Jelekből: valamikor talán ’hozzáadunk’ ezekhez az Eredő-Áramlásunkban lévő saját ’Lényegi anyagunkból’, és az Berögzül a Belső Különleges Terünk KÖZÖSSÉ-TETT-TÉR-RÉSZÉBE > az olyan lesz bennünk, mint egy ’Élő Pecsét’, amely pontosan jelzi az ÖN-Azonosságunkat is...(???) Talán így lesznek képesek a MEGTARTÓINK pontosan követni a [Különleges!] megnyilvánulásainkat, és így lesz teljesen egyértelmű, hogy ki milyen Feladatban nyilvánulhat meg / nyilvánult meg.

 

       Valószínű egyébként, hogy ez a FORRÁS-TÉR mintájára bennünk megformálódó Új KÖZÖSSÉ-TETT-TÉR közvetlen utakat nyithat talán szinte ’bárhová’ és ’bárkihez’. [Talán ’legalább kettő kulcs kell a közvetlen út megnyitásához’, az egyiket az IRGALOM vagy a MINDENSÉG-FORRÁSA adja, a másikat pedig mi ’Garanciánk’...???]

        Az IRGALOM Eredendően is a nehezebben megérthető helyzetek  Megérthetővé tételét formálta meg az egyik FŐ Teremtési Irányává. [Már amikor a SZOLGÁLAT-MAGA és az ÉDES még csak formálódtak, az IRGALOM segítette őket a közvetlen Megértésekben (a közvetlen Megértésekhez szükséges belső összekapcsolódás és Szorosság - és talán értelmezési mód - megformálásában).]

 

Érdemes odafigyelni arra, hogy ha vizes jellegű közeget érzékelünk, valószínűleg van benne Irgalmi Jelenlét. Tudatos befelé-figyeléssel rá lehet érezni a(z IRGALOM) lényegére…”

 

       Néhány gondolat ahhoz, hogy miről ismerhető fel a SZOLGÁLAT-MAGA és ÉDES Új Szorosság megformálására irányuló Közeledése:

       A 20190912[3.r.] írásban (elérhető ITT) a SZOLGÁLAT-MAGA és ÉDES kapcsán említettem, hogyan kezdik el megtanítani a hozzájuk tartozó teremtőknek az ALÁZATOT [amely a SZOLGÁLAT Birodalmának (így ÖNNÖN-LÉNYÜKNEK-LÉNYEGÜKNEK!) MEGHATÁROZÓ ALAP-ÖN-JELLEGE]:

            „…Talán ha tudatosan összpontosítják a figyelmet a szívre és egyszerre a természetes módon meghajlított térdre (a jobb térdre?)(az egymás mellett elhelyezkedő két kis fára), pontosabb Megértéshez is juthatnak a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők az Alázatról… és általában a Szolgálatról (?)

            Az egyik értelme a ’térden’ kinövő két fácskának: a térd mint egy kis domb (sziget) (új Tér) kinőtt a ’Mindenség-Óceánjából’. Ez a SZOLGÁLAT Birodalmának az Alapja (legelső megnyilvánulása). Mára két ’Fő Tartó Oszlopa’ van a Birodalomnak: a SZOLGÁLAT-MAGA a Birodalom nagy-TEREMTŐJE (az egyik fa), és mellette lényegében egyenrangú társ az ÉDES (a másik fa). Mindketten önálló Létezők (a fák gyökere egyenesen halad lefelé), de valamikor olyan Választást hoztak, hogy NAGYON SZOROSSÁ [szorosan összekapcsolódóvá, szorosan egymás mellett lévővé] összefonják az Életüket, és ezért a fák (növények?) gyökerei egy kicsit lentebb egymáshoz közelednek, majd szépen összefonódnak egészen szorosan (szinte elválaszthatatlanul, habár jól felismerhetően különálló létezők is). ’Gyermekeiknek’ az ÉDES és a SZOLGÁLAT-MAGA elmondják, hogyan formálódtak meg Ők-Maguk Önálló Életté, hogyan váltak egymásnak társaivá [egymást nem sértve, egymáshoz nagyon közel kerülve], hogyan formálták meg valójában együtt a SZOLGÁLAT Birodalmát, hogyan választottak MEGHATÁROZÓKAT a Birodalmuk számára, hogyan épült fel és nyilvánul meg az Alázat. [Megnyilvánulásuk emiatt sok kiterjedésben NAGYON HASONLÓ, ám felismerhetően mégis két különböző létező van e Birodalomban.] Hasonló ez a tanítás ahhoz, amit a 20180708-i írástól kezdődően leírtam a SZOLGÁLAT Birodalma megformálásáról (elérhető ITT). Ahogyan ’közelebb húzódunk’ egyik vagy másik fához / dombhoz, ha közelebbről is rátekintünk a gyökerekre, sok Megértés feltárulhat bennünk [’elmesélik’, hogyan formálódott meg a Birodalom, és a SZOLGÁLAT mint Különleges Megnyilvánulás]…”

 

      Talán ebben az idézett rövid részletben is van ’ÚTMUTATÁS’ arról az Érintetteknek, ’milyen jellegű JELZÉST Ajánlhat’ a SZOLGÁLAT-MAGA és ÉDES a Hozzájuk tartozóan megformálandó Jelzés vagy Garancia ÖSSZETETT BELSŐ TÉRBE való Berögzítéséhez. Őket én inkább ’földes’ jellegnek érzékeltem, az IRGALMAT inkább ’vizes’ jellegűnek [a Jelzésben], míg az ÉLŐTÉR határozottan ’levegősebb’ jellegben Jelezte önmagát.

 

      Az ÉLŐTÉRHEZ kapcsolódó korábbi írások:

20190203 (elérhető ITT)

20190309 (elérhető ITT)

20190318 (elérhető ITT)

20190423 (elérhető ITT)

20190430-II. (elérhető ITT)

20190614 (elérhető ITT)

20190622[4.r.] (elérhető ITT)

20190712[1.r.] (elérhető ITT)

20191016 (elérhető ITT)

 

Az írás korábbi lejegyzés-részletekkel folytatódik a 3. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!