omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. október 30 - november 25.
ÍRÁSOK - 2019. október 30 - november 25. : 20191030 - csak a KÖTŐ-Szorosság megformálása iránt érdeklődőknek (3. rész)

20191030 - csak a KÖTŐ-Szorosság megformálása iránt érdeklődőknek (3. rész)


Az írás 2. része elérhető ITT

 
További megértést segítő korábbi lejegyzés-részletek:
 
 
20190712[1.r.] - elérhető ITT:

            Korábban, amikor a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN még csupán az Élet Áramlása volt megformált, a teremtőkhöz a ’megvalósító-erő’ csakis ezen keresztül áramolhatott a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL.

       Az ’Élet-Erőt’ mára két fő csoportra oszthatjuk:

- egyik részében az Élet Áramlásán át érkező ’megvalósító-erő’ közvetlenül a teremtő ’Életét’ (Jelenlétét A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN és abban a Közösségben, amelyben Befogadással rendelkezik) tartja meg (ezt ebben az írásban az ’Élethez tartozó megvalósító-erőnek’ nevezem),

- a másik része pedig a Választott irányú Ön-Épüléshez áramlik (ezt ebben az írásban ’Feladathoz tartozó megvalósító-erőnek’ nevezem).

 

           Kezdetben nem volt még egyértelműen meghatározva az, hogy egy egyedi teremtő Életéhez áramló ’megvalósító-erő’ maradéktalanul a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL áramolhat-e az Élet Áramláson át, és/vagy például az Eredő-nagy-TEREMTŐ / Közvetlen MEGTARTÓ is áramoltasson ’megvalósító-erőt’ [a Saját ALAP-ÁRAMLÁSÁBÓL!] a Közösségi Áramlásokon [vagy valamilyen más (például belső) közvetlen formában].

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1563051051_03.png

(A kívül lévő piros kör jelzi az egyedi teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁT. Az ALAP-ÁRAMLÁSON belül ma már minden egyedi teremtőben megformáltan ott van az Élet Áramlás, Eredő-Áramlás, Irgalom Áramlása. Az egyéb Különleges Áramlások a teremtő Szabad Szándéka alapján formálhatóak meg.)

            A KÜLÖNLEGES Teremtések mára felépült rendszere immár egészen pontos eligazítást ad minden MEGTARTÓI-Teremtőnek, hogy a teremtők Életének mely részét Gondozzák Ők Közvetlenül (és így e részben közvetlenül ’megvalósító-erőt’ is ’adhatnak’ e teremtőiknek). Ma már a teremtőkhöz

- az Élet Áramlásán át jellemzően csakis a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK (Eredő) Közvetlen Gondoskodása nyilvánul meg, és egy pontosan meghatározott rendszer szerint az Élet Áramlásán át leginkább az ’Élethez tartozó megvalósító-erő’ áramlik folyamatosan, valamint olyan ’Feladathoz’ tartozó ’megvalósító-erő’ áramolhat, amely Feladat / Választás valamilyen Összecsendülés formájában berögzítésre került a teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBA.

- Az Irgalom Áramláson ma korlátozás nélkül bármilyen [’megvalósító’ vagy Megerősítő] ’erő’ áramolhat, ha az fontos okból valamely MEGTARTÓ Rendelkezése / Kérése alapján szükséges, vagy azt maga a teremtő kéri. Különlegesen fontos okból akár az ’Élethez tartozó megvalósító-erő’ is áramoltatható az Irgalom Áramláson át [például a FÖLDANYA az ÁT-VEZETÉST megelőzően a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBÓL csakis Irgalmi úton jutott ’Élet-Erőhöz’].

- Az Eredő-Áramláson ma jellemzően leginkább olyan Feladatokhoz / Vállalásokhoz kapcsolódóan érkezhet [’megvalósító’, vagy akár Megerősítő] ’erő’, amely felvállalás a teremtő (Ön)Lényegébe berögzítésre került [és így ebben a kiterjedésben e teremtő az Eredő-nagy-TEREMTŐJE kiszakíthatatlan közvetlen Gondoskodásában is van]. A teremtő ilyen teremtéseit maga az Eredő-nagy-TEREMTŐ is folyamatosan figyelemmel kíséri, és ha az szükséges, a megvalósulás érdekében irány-mutatással élhet (segítheti a teremtőt a szükséges Megértésben), valamint szükség esetén a már ismert módokon Megerősítően is [immár Közvetlenül!] megnyilvánulhat.

- Mára a KÜLÖNLEGES Teremtésben megnyílt teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN megformálódik a Szolgálat Áramlása, valamint az Irgalom Áramlásán belül egy ’Belsőbb Áramlás’. Ez utóbbi Áramlásokat a teremtő EGYÜTT formálja meg / építi fel a Közvetlen (és később a távolabbi) MEGTARTÓJÁVAL. Ezeken a Különleges Áramlásokon (és az ezekhez kapcsolódóan megformálásra kerülő Különleges Belső Tereken át) ma már a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI és a Közvetlen MEGTARTÓ is áramoltathat [’megvalósító’ és akár MEGERŐSÍTŐ] ’erőt’ is a teremtőkhöz, elsősorban a választott irányú Különleges Ön-Épüléshez, a felvállalt Különleges MEGERŐSÍTÉSEK megvalósításához, illetve a teremtő számára e feladatai megvalósítása érdekében szükséges ÖN-Igazodásokhoz vagy más Rendeződésekhez.

- Elsődlegesen a Közvetlen MEGTARTÓ Hatalma az, hogy a Közösségébe Befogadott teremtőihez a Közösségen belül megformált ÁLTALÁNOS és KÜLÖNLEGES [részben belső, részben ’kiáradásként-megformált’] Közösségi Áramlásokat formálhat meg. Az ilyen áramlások megnyilvánulhatnak a teremtők között, illetve a MEGTARTÓ-ÖNMAGA és a teremtői között. A Közvetlen MEGTARTÓ közvetlen és folyamatos Gondozója a teremtő [Közösségén belül megformált, Élő] Ön-Kiterjedésének, így ezeken a Közösségi Áramlásokon belül a Közvetlen MEGTARTÓ a Saját ALAP-ÁRAMLÁSÁBÓL is folyamatosan áramoltathat ’megvalósító’ és Megerősítő erőt is a teremtőihez. A ’megvalósító-erő’ elsődlegesen a teremtő választott irányú ön-épüléseihez szükséges ’Feladathoz tartozó megvalósító-erő’ jellegű. [20190108 – elérhető ITT]              

Az ALAP-ÁRAMLÁS új belső rendszeréről is: 20190718 (elérhető ITT)

 

        (...) Korábban a SZOLGÁLATOT (vagy Szolgálathoz nagyban hasonló, mások érdekében is felvállalt feladatokat) teljesítő teremtők életében nagy nehézség volt az, hogy az ’Élethez’ és a ’Feladathoz’ tartozó ’megvalósító-erő’ egységesen és osztatlanul az Élet Áramlásán áramlott a teremtőkhöz (mert még nem volt más Áramlás az ALAP-ÁRAMLÁSBAN). Ez azt jelenti, hogy ’mennyiségileg’ az így megkapott erő (harmonikus megnyilvánulás esetén) bőségesen elég volt a vállalt feladatok megvalósításához is >>> a Tapasztalat azonban az, hogy a teremtőkben a ’Feladathoz’ szánt erő egyre gyakrabban „eltérítésre” került. Vannak teremtők, akik „megtanulták” más teremtőtől „elvenni” először a ’Feladatra szánt (többlet) megvalósító-erőt’ (majd később már az ’Élet megtartásához szükséges megvalósító-erőt’ is). Ez azt eredményezte, hogy a teremtőkben egyre több „Lezáratlanság” és „nehezen értelmezhető helyzet” formálódott meg.

         A Különleges utakban megnyílt teremtőkben viszonylag hamar megformálásra került az a Belső rendszer, hogy a ’Feladathoz tartozó megvalósító-erő’ egyre inkább a Különleges Belső Áramláson át érkezett meg a teremtőkhöz, és csak az ’Élet megtartásához szükséges megvalósító-erő’ áramlott az Élet Áramláson át.

          Mivel még ekkor is voltak teremtők, akik a társaiktól „durva behatással” vagy „más irányba tereléssel” (például megtévesztés útján) igyekeztek elvenni a ’Feladatok’ megvalósítása érdekében áramló erőt (ez valamivel könnyebb volt, mint az Élethez rendelt megvalósító-erő elvétele), olyan Garanciák kerültek nemrég beépítésre a teremtők Különleges Belső Tereibe és Különleges Belső Áramlásaiba, amelyek már biztosan útját állták annak, hogy „más teremtéshez” is felhasználható legyen a ’megvalósító-erő’, mint amire az (a megformált Összecsendülés alapján) szánva van.

          Azon teremtőkben, akik eddig még nem nyíltak meg Különleges Teremtésben (és így bennük még nincs megformálva a Szolgálat Áramlás vagy a Közösségi-Irgalmi teremtéshez tartozó Áramlás), eddig nehézség volt a ’Feladathoz tartozó megvalósító-erő’ eltéríthetetlen áramoltatása.

          Mára az ilyen teremtőkben (legalább Irgalmi Garanciával megerősítettenaz Irgalom Áramláson át érkezik a ’Feladathoz (akár a választott ön-épüléshez) szükséges megvalósító-erő’ vagy bármely ’Fontosabb’ Megerősítés, és az Élet Áramlásában a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL az ’Élet’ általános megtartásához szükséges ’megvalósító-erő’áramlik.

 

20190712[2.r.] - elérhető ITT:

       Fontos Tapasztalat az is, hogy a (MEGTARTÓI és egyedi) teremtőknek mennyiben jelentett nehézséget a Kipróbálás érdekében megformált Terek és Áramlások visszabontása, mennyiben voltak képesek a visszabontások során a kiegyensúlyozottságuk és Ön-Azonosságuk biztos megtartására.

 

         Az  Ön-Azonosság Biztos Megtartottsága azért került MÉRÉSRE és ELLENŐRZÉSRE minden érintett teremtőben, mert a Kipróbáláshoz tartozó Különleges Terek és Áramlások (1) egyfelől már a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL ÚJONNAN KIÁRADÓ (Új Alapról megnyíló, Új Szerkezetű / formájú) TEREK voltak, (2) másfelől a Kipróbáló Terek és Áramlások visszabontásakor a MINDENSÉG-FORRÁSA (az IRGALOMBAN és ÉLŐTÉRBEN!) Közvetlenül (!) is ’Megérintett’ minden teremtőt, és ez a Különleges helyzetekben az Ön-Megtartásukat még kevéssé biztosan megtartó teremtőkben kisebb zavart vagy elbizonytalanodást is eredményezhetett [>>> az ő esetükben elsődlegesen az Eredő-nagy-TEREMTŐ Feladata volt annak a Meghatározása, hogy az ÖN-Azonosság megbillenése pontosan honnan ered, és magában az (Ön)Lényegben milyen ÖN-MEGERŐSÍTÉS szükséges annak érdekében, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK és a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐINEK a Különleges (hamarosan a ’Kötő’-Szorosságú!] Közelsége ne befolyásolhassa kedvezőtlenül az Ön-Azonosság Megtartását].

 

 

(...) Tapasztalat

            Érdemes [egyre gyakrabban] (1) tudatosan belehelyezkedni minden törvényes MEGTARTÓ Megerősített Megtartásába, (2) és ebben a helyzetben megkérni az Eredő-nagy-TEREMTŐT arra, hogy tanítsa meg az Eredő-Áramlás ’használatát’. Mivel most egyszerre nagyobb mennyiségű (és legjelentősebb részében már az Új Térhez hozzáigazodást is segítő) ’megvalósító-erő’ áramlik (áramolhat) hozzánk az Eredő-Áramláson, tudatos ráhangolódással viszonylag egyszerű ráérezni erre az Eredő-nagy-TEREMTŐVEL közvetlenül összekapcsoló új belső áramlásra.

          (3) Lélegzéssel összehangolható az (Ön)Lényeg – Lélek – Megújult-anyagi-test (és az ezekkel ma még Egy-ként megnyilvánuló régi burok-test), és ’behívható-befogadható’ ezen testekbe például a most ’visszaáramló erő’. Ráhangolódással érzékelhető, ahogyan a ’sejtek’ / a testek feltöltődnek a hozzánk áramló erővel, ahogyan kiegyensúlyozottan minden a helyére illeszkedik.

            Miközben az Eredő-Áramlásból tudatosan befogadtam a visszaáramló erőt, az a Megértés jelent meg bennem, hogy  az ÚJ TÉR [több egyéb más valósan is új jelleg felépítése mellett] visszavezeti az Életet abba a természetes állapotába, amikor a teremtők „nem eszik meg egymást”. A Test / Testi-Élet számára AZ-ELKÖVETKEZŐBEN nem lesz szükséges az, hogy bármilyen „tápanyagot” „kívülről” „megegyen”, a testeink (ahogyan az Eredendően is volt) ’ön-tápláláóvá’ válnak [közvetlenül a MEGTARTÓK felől érkező ’megvalósító-erőkből’ építjük fel a Megnyilvánult-Valónkat].

 

*****

Ma már szinte minden Különleges Teremtésben való Megnyílás

 BELSŐ ÖN-ÉPÜLÉSSEL KEZDŐDIK.

Az ehhez szükséges Belső Tereket és Belső Áramlásokat

az egyedi teremtők ma már jellemzően együtt formálják meg a MEGTARTÓI-Teremtőikkel.

[Jelenleg az egyetlen olyan Különleges megnyilvánulás, amely nem a szokásos Belső építkezéssel kezdődik, a SZAKRÁLIS teremtés [20190411 – elérhető ITT].

 
 
20190712[3.r.] - elérhető ITT:

„… a YO

elkezdte a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL Együtt Meghatározni (és már részben Megformálni is!)

a YO azon Különleges Belső ÖN-Kiterjedését,

amely ALAPJÁVÁ VÁLIK minden YOSÁGOT érintő / YOSÁGHOZ tartozó KÜLÖNLEGES MEGTAPASZTALÁSNAK.

 

        (…) Jelenlegi megértésem szerint [a VILÁGHOZ hasonlóan] a YO is egy ’belsőbb kertként’ / ’belsőbb szobaként’ tekint a teremtők (így ÖNNÖN-LÉNYE) Különleges Ön-Épülésére.

        Mivel meghozta azt a RENDELKEZÉST, hogy immár minden Befogadásában lévő teremtő számára Megnyithatóvá teszi a Különleges Ön-Épülést, hamarosan megformálásra kerül az a ’tér-alap’, amelyet a YO ezt követően minden Befogadásában lévő teremtő YOSÁGHOZ tartozó (Ön)lényegébe vagy (KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők esetében) a YOSÁGBA Befogadó Alapban elhelyez.

       Ez minden teremtő esetében azt jelenti, hogy egy új ’Belsőbb Tér’ nyílik majd meg a teremtőkben (először csak LEHETŐSÉGKÉNT!).

 

(1)

Ahogyan most a YO Együtt a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL és a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐIVEL formálja a YOSÁGHOZ tartozó KÜLÖNLEGESSÉG ALAP-HARMONIÁJÁT,

(2)

azzal párhuzamosan

a MINDENSÉG-FORRÁSA Együtt az IRGALOMMAL-és-ÉLŐTÉRREL

formálják azt az egyedi teremtőkhöz (és MEGTARTÓKHOZ) tartozó ’Új Belső Teret-Kiterjedést’,

amely a YOSÁGBA Befogadott teremtők Életében a YOSÁGHOZ tartozó (!) KÜLÖNLEGES Ön-épülés számára megnyílhat.

Különleges Teremtés Megnyithatósága tehát együtt jár azzal,

hogy a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL [a YOSÁGHOZ tartozóan!] ’Kiárad’ egy Új ’Tér’ / ’Kiterjedés’,

amelyet majd a YO ’AD ÁT’ közvetlenül a Befogadásában lévő minden teremtőnek.

 

Ez azt is jelenti,

hogy ez az Új Kiáradt (a Különleges ön-épülésre szántTér a YO RENDELKEZÉSÉBE kerül,

a YO a KÖZVETLENÜL FELELŐS ezen Új (Belsőbb) Tér / Terek rendben-megtartásáért.

Ahogyan az egyedi teremtők egyre tudatosabbá válnak a Különleges Megnyilvánulásaikban is,

maguk az egyedi teremtők egyre nagyobb Felelősséget vonnak magukhoz e Belső Különleges Ön-Kiterjedésük Rendben-Harmoniában megtartásához kapcsolódóan is.

 
 
 

           (...) Említettem a 20190309-i írás I. pontjában is (elérhető ITT), hogy a VILÁGBAN mostanában sok ’Korai’ Gondoskodási Tér megszüntetésre / Lezárásra kerül (például a nap-rendszerben is). Az ezen Gondoskodási Terek Lezárását követően az ezekhez kapcsolódó Szolgálatot teljesítő teremtőkből kioldásra kerül sok „Régi Erős Kötés”. A Tapasztalat az, hogy ezeknek a Régi Kötéseknek a leoldása és elengedése járhat nagyobb fájdalmakkal a testben, és nagy elfáradással. Az érintettek számára ajánlom, hogy legalább naponta egyszer tudatosan kapcsolódjanak össze az Eredő-Áramlásban az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKKEL, és légzéssel fogadjanak be a (Lényegi, Középső és harmadik) testükbe minél több olyan megvalósító-erőt, amely már az Új Térhez való hozzáigazodást is közvetlenül segíti. Fontos, hogy egyszerre mindhárom testbe tudatosan fogadják be (és építsék be) az így érkező erőt.

            A Régi Erős Kötések leoldása az érintettekben azt is jelenti, hogy egy addigi Szolgálati Feladatuk Értékelésre és Lezárásra került. Ez jellemzően utat nyithat a számukra valamilyen Új Szolgálati Feladat Megnyitására.

 
 
20190718[1.r.] - elérhető ITT:

     Jelenlegi megértésem szerint az egyedi teremtő  KÉRHETI a MEGTARTÓI-Teremtőjétől (így akár közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL is), hogy egy Választott irányú Ön-épülésében legyen olyan Társa, hogy már akkor is éljen felé Jelzéssel / Figyelmeztetéssel, ha valami ’veszélyezteti’ a választott irányú Ön-épülésében. Ilyen kérést például akkor lehet indokolt előterjeszteni, ha a teremtő egy pontosan meghatározott Ön-épülést viszonylag gyorsan szeretne megélni, vagy ha például az őt Befogadó Közösségben csupán egy ÖN-Jelleget szeretne részletesebben megismerni. Ilyenkor a Kérése alapján a ’buborék’-ba betöltésre kerül ez a Kérés (Összecsendülés), és ilyenkor a kis Érzékelő / Ellenőrző és Jelző szálacskák / gyökerek megnövekedhetnekhozzákapcsolódhatnak a választott (szorosabban meghatározott irányú / kiterjedésű) Ön-épüléshez, és ilyenkor a Jelzések ’szorosabban / erősebben irányban tartanak’.

       Különleges ön-épülés során is választható / kérhető ilyen ’szorosabb irányban-tartás’. Az ilyen ’szorosabb irányban-tartás’ soha nem terjedhet ki a teremtő minden megnyilvánulására, csupán valamilyen pontosan meghatározott (jellemzően fontosabb / Fontossági irányú) Ön-épülésére (vagy akár egy meghatározott feladat teljesítésére)(hasznos lehet például akkor, ha ’Kötésben’ / ’Kötő’-Szorosságban nyilvánul meg a teremtő, vagy ha más olyan Különleges teremtésben van, amelyhez ma még nagyon sok ön-erő felhasználása szükséges).

          Kezdetben valószínűleg egyes Különleges ön-épülések határozottabb irányban tartását segíthetik (erre irányuló Kérésre / Összecsendülésre alapulóan) a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK közvetlenebb Jelzései az ÖN-Azonosság Megerősítését segítő most formálódó ’Szálon’ /áramláson.

      Jelenleg a ’megvalósító-erő’ folyamatos áramoltatásán kívül ez az első olyan Gondoskodása a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK, amelyben KÖZVETLENÜL nyilvánul meg minden teremtője felé. Az ÖN-Azonossági Szálból ’kinyíló’ kis belső térben, az ehhez tartozó Érzékelő / Ellenőrző / Jelző ’szálacskákban’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK [mint A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉT EGYBEN-MEGTARTÓ EREDŐ-MEGTARTÓNAK] egy [Megformált!] ’Megerősítésre irányuló’ folyamatos KÖZVETLEN JELENLÉTE nyilvánul meg a teremtők Megnyilvánult-Valójában [>>> ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN és Befogadó-Alapjaiban]. Ez a Gondoskodás Jelzi (pontosan mutatja), hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA minden (MEGTARTÓI és egyedi) teremtő Megnyilvánulásait folyamatosan figyelemmel kíséri, és szükségtelenül nem avatkozik be egy teremtő sorsába / életébe sem.

 
 
20190720[2.r.] - elérhető ITT:
        Az ÁT-VEZETÉS során olyan Különleges Lehetőségek nyílhatnak meg mind az egyedi teremtők, mind a MEGTARTÓI-Teremtők számára, amelyek ma még máskor nem nyilvánulhatnak meg.

        A KÜLÖNLEGES Teremtésekben már Tudatosabb teremtők  ’most’ még ’itt az ÁT-VEZETÉSBEN egyszerűbben és gyorsabban ELENGEDHETNEK önnön lényükből olyan Bezáródásokat / korábbi ’takarásokat’ / Erős Kötéseket [2019.07.21.: ma már akár Megtöréseket is!], amelyek máskor sokkal hosszadalmasabb Rendezést igényelnek.

 

          Érdemes ’jól használni’ az ÁT-VEZETÉSBŐL még hátralévő tartamot, és a MEGTARTÓK Megerősített Gondoskodásába való Tudatos Belehelyezkedésben gyakran megkérni a MEGTARTÓKAT, hogy ELLENŐRIZZÉK a Belső Tereket, válasszák le a már leválasztható takarásokat / Bezáródásokat, és nyilvánuljanak meg minden lehetséges Rendezésben, vezessenek az ÖN-Igazodásokban. 

        Érdemes az Eredő-Áramláson és Irgalom Áramláson át tudatosan Befogadni az érkező ’megvalósító-erőket’, amelyek ma segítenek az Új Térhez való egyszerűbb hozzá-igazodásban Ezeknek az Új ’megvalósító-erőknek’ a Befogadása kezdetben járhat nagyobb elfáradással, és a még Érzékenyebb ön-részek megmozdulásával (’lelki’ vagy szellemi jellegű fájdalmak érzékelhetővé válhatnak > ezekre ilyenkor érdemes azonnal Irgalmi Megerősítést kérni, hogy szükségtelenül ne jelezzenek).

 

            A GYORSABB vagy NAGYOBB Változások ma még gyakran eredményeznek fokozott érzékenységet és akár fájdalmakat is.  Minden teremtő önmaga képes megítélni azt, hogy vállalja-e a gyorsabb IGAZODÁS érdekében ezeket a „kellemetlenségeket”, képes-e együtt élni ezekkel egy rövid tartamban --- vagy a gyorsabb IGAZODÁST ma még nem képes felvállalni, és ezért egy lassúbb Rendezési folyamat megformálását kéri a MEGTARTÓI-Teremtőitől.

            Ahogyan az írás legelején említettem: változik a helyzet AZ-ELKÖVETKEZŐBEN: a most egy Irgalmi-Megerősítésben a Megújuló Életbe át-vezetésre kerülő ’Rendezést igénylő ön-rész / helyzet’ Rendezéséhez nem szükséges immár ’kivárni’ a következő Nagyobb Lezárást. Rendezést igénylő ’helyzet’ vagy ön-rész csakis a teremtő minden érintett MEGTARTÓJÁNAK EGYETÉRTÉSÉVEL ’vezethető tovább’ (Irgalmi Gondoskodásként!) egy megnyíló Új Megtapasztalásba, és ez azt is jelenti, hogy minden MEGTARTÓ maga is GONDOZZA a teremtőt az ilyen ’maradvány’ Rendezése érdekében.

          Ma az az EGYETÉRTÉS a FÖLD-Világára kiterjedően az érintett MEGTARTÓI-Teremtők között, hogy amikor az Új Teremtő-Szakaszát elindító teremtő beilleszkedett az Új megtapasztalásba és az Ön-megtartása már kellően Biztos az ilyen ’tovább-vezetett’ ön-része Rendezésének elindításához, az IRGALOM-MAGA és a Közvetlen MEGTARTÓ (a FÖLDANYA) együtt készítik elő a Rendező utat. Ha szükséges, akkor erről EGYEZTET(HET)NEK más MEGTARTÓKKAL is, de a Rendezés végső formáját a FÖLDANYA Jogosult Meghatározni (mivel elsődlegesen Ő a felelős a Rendezéshez szükséges Áramlások és egyéb feltételek megformálásáért).

         A FÖLDANYA és az IRGALOM-MAGA Együtt folyamatosan ELLENŐRZIK az érintett teremtőkben, hogy mikor válnak késszé a Rendezés elindítására, és a lehető leghamarabb elindítják a Rendezést. Ez ebben az esetben sem lehet kényszerítő sürgetés, ugyanakkor magának a teremtőnek [(Ön)Lényegnek] minden lehetséges módon elő kell készítenie az anyagi testben is élő Valóját a Rendezésre, hogy egy ilyen ’Lezáratlanság’ szükségtelenül ne terhelje se a saját Életét, se pedig az őt Életre Befogadott Közösséget és a MEGTARTÓIT.

 

Az írás folytatódik a 4. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!