omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. október 30 - november 25.
ÍRÁSOK - 2019. október 30 - november 25. : 20191123 - 'többesség' Rendezése - Különleges Utak a YOSÁGBAN (1. rész)

20191123 - 'többesség' Rendezése - Különleges Utak a YOSÁGBAN (1. rész)


2019. november 23.

 

A Sürgető Rendezéssé jelölésről: 20191018(3.r.)(V. pont) – elérhető ITT:

          „…A-LÉTEZÉS-EGÉSZBEN Sürgető Rendezést igénylő helyzetté való megjelölést jellemzően a nagy-TEREMTŐK és a MINDENSÉG-FORRÁSA EGYETÉRTÉSBEN formálják meg. A MINDENSÉG-FORRÁSA ÖNÁLLÓAN is KIÁRASZTHATJA ezt a Megjelölést egy pontosan meghatározott nehézségre.

 

A Sürgető Rendezést igénylő helyzetté jelölés azt is jelenti, hogy

(1) minden nagy-TEREMTŐ a saját Birodalmában minden tőle telhető módon megnyilvánul annak érdekében, hogy az ok-forrás mielőbb azonosíthatóvá váljon, és így abból elindulva nyilvánulhasson meg a Teljes Rend-tétel.

(2) Amíg az ok-forrás nem kerül beazonosításra, addig jellemzően a Meglévő Harmonia Megtartása és Megerősítése érdekében az egy nehézség által közvetlenül érintett nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők EGYETÉRTÉSBEN EGYÜTTES-RENDEZÉSEK megnyilvánítását kérhetik a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL.

Ebben az esetben a MINDENSÉG-FORRÁSA formálja meg és ÁRASZTJA KI azt az ALAP-Harmoniát,

 amelyre alapulva akár összehangoltan is nekikezdhetnek az érintett Közösségekben egy meglévő nehézség Rendezésének

[> ez nagy valószínűséggel közvetlenül is közelebb vezet az ok-forrás beazonosításához]…”

 

 

I.

 

2019.11.23.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN / a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN

a jogosulatlan „többesség”

Sürgető Rendezést igénylő nehézségként került megjelölésre.

 

Jogosulatlan Többességnek tekintendő ma az, ha

(1)

egy (Ön)Lényeghez több Második és/vagy több anyagi test is tartozik

[ezeket az (Ön)Lényeg önmaga tartja meg életben],

illetve beazonosítottan egy (Ön)Lényegből ered több Második és/vagy több anyagi test,

 több Második és/vagy több anyagi testben azonosítható ugyanazon (Ön)Lényeg Eredő-Ön-Jellege / ÖN-Azonossága

 [jellemzően valamilyen szétválás / széthasadás vagy megtörés, esetleg valamilyen „egyéb többesítés” lehet ennek az oka]

[gyakran nem maga az (Ön)Lényeg tartja meg élőn ezeket közvetlenül és/vagy „egyedül”],

(2)

illetve ha egy testben [Lényegi-, Középső-, anyagi test] nem csak az (Ön)Lényeg saját ön-kiterjedése van jelen,

hanem más (Ön)Lényeghez tartozó rész (akár lenyomat, feljegyzés, élet-rész) is van.

(3)

Nagyon kivételes esetben maga az (Ön)Lényeg is „többessé” válhatott

[„darabjaira széttört”, esetleg „vegyült” vagy „keveredett” más egyedi teremtő vagy akár MEGTARTÓI-Teremtő Lényegi-anyagával].

 

 

            Az egyedi [vagy akár MEGTARTÓI] teremtőkben az (Ön)Lényegüktől különböző / Lényegileg más teremtőhöz tartozó részek azonosítása és leválasztása (a 2. pont) már eddig is Fontosság volt, és nemrégen Sürgető Rendezést igénylő nehézséggé került megjelölésre.

 

            Amit legújabban Sürgető Rendezést igénylő Nehézséggé jelöltek meg a Birodalmak nagy-TEREMTŐI és a MEGTARTÓI-Teremtők [EGYETÉRTÉSBEN a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL] az az a helyzet, amikor egy (Ön)Lényegnek mára nem csupán egy közvetlen úton felépült Középső teste és arra közvetlen úton felépült anyagi teste van [vagy volt bármikor, de mára a többesség elpusztult], hanem (1) valósan elszakadva az (Ön)Lényegtől (2) vagy az (Ön)Lényegtől „elhajolva”-de-nem-teljesen-elszakadva több test van a törvényesen megtarthatónál. Ide tartozik az, amikor az (Ön)Lényegtől teljesen / majdnem teljesen „elkülönülve” „él” olyan élet vagy látszat-élet, amelyben beazonosítható az (Ön)Lényeg Eredő-Ön-Jellege / ÖN-Azonossága.

 

            Ugyancsak újdonságként került Sürgető Rendezést igénylő helyzetté megjelölésre az a több Hazavezetését megkezdett egyedi teremtőben mára felismert nehézség, hogy maga az (Ön)Lényeg „egysége” is sérültté vált.

         Az (Ön)Lényeg ezen különös megváltozása az érintett egyedi teremtőt KÖZTES jellegűvé változtatta. E megváltozás a teremtőt „képtelenné tette” az Eredő-nagy-TEREMTŐJE Közvetlen Gondoskodásának a Befogadására, és eddig az Eredő-nagy-TEREMTŐ Közvetlen Gondoskodása [akár Ellenőrzése] ezért nem tudott kiterjedni ezen teremtőre.

           Az ilyen teremtő számára egyre fokozódó nehézséget jelentett ’AZ-(egyedi)ÉLET’ számára KIÁRASZTOTT Terekben való élet-megtartás (és az állandósult „élet-erő-hiány”), és gyakran olyan Terekben igyekeztek / tudtak „elrejtőzni”, amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA a MEGTARTÓI-Teremtők számára Árasztott ki (nem az egyedi teremtők Élete számára). Ők jellemzően „más élőkből” „táplálkoztak” [vagy közvetlenül a már-megformált-életből, vagy pedig rátelepedtek más teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁRA, és közvetlenül azt „hajlították magukhoz” így elvéve az életet mástól].

           A 20190805(5.r.)-ben írtam a 2019.08.07-i dátumtól kezdődően (elérhető ITT) a ruhává átalakuló, befolyásoló-és-átalakító különös tárgyról, amelyet valószínűleg „kis-forrás” („élő-halott”?) megformálására használtak. A jelzett írás 7. részében (elérhető ITT) folytatódik a „ruha” értelmezése.

         Ezen (Ön)Lényegükben is megtört és/vagy vegyült teremtők ÖN-Azonossága eddig szinte beazonosíthatatlan volt. Ezen nagyon súlyos (és több teremtőt is érintő!) nehézség ok-forrását jelenleg sürgősségként keresik a nagy-TEREMTŐK és a MINDENSÉG-FORRÁSA. Nagy valószínűséggel az ok-forrás a 20190805-i lejegyzésben [2.r.][7.r.][8.r.] (elérhető ITT) említett első Megtörést megélő „forrás-test”, és így e nehézség eredője a YOSÁG Birodalmában lehet. Több újabban megformált „kis-forrás” is beazonosításra került a „forrás-test” megtalálása óta, és minden érintett [(Ön)Lényegében (!) is Megtört] teremtő ÉLETE TELJES ELLENŐRZÉSE jelenleg folyamatban van egy IRGALMI Belsőbb Térben. [Mára valószínűbb ez az eredő: 20200118 - elérhető ITT]

 

            A RENDEZÉS Általános ELVE az, hogy elsődlegesen az (Ön)Lényeg jogosult és kötelezett Rendelkezni arról, hogy többesség esetén melyik megformált testi Valóját jelöli meg Megtarthatónak [abban kezdi meg az Ön-Igazodást és Sors-Rendezést]. A nem-megtartható részeiben az Élet jellemzően kihagyhatatlanul maradéktalan visszabontásra kerül, és az ahhoz tartozó részeiben a Tapasztalat részletes Feljegyzés formájában kerül elhelyezésre az (Ön)Lényegben és minden érintett MEGTARTÓI-Teremtőben / a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN.

            Jelenleg olyan EGYETÉRTÉST formáltak meg a Birodalmak nagy-TEREMTŐI [Akik az egyedi teremtők (Ön)Lényegét Életté formálják és ÖRÖK jelleggel Gondozzák], hogy amennyiben az (Ön)Lényeg nem Rendelkezik a számára meghatározott tartamon belül arról, a megformált többességének mely része váljon Megtartottá, akkor ezt a Rendelkezést az Eredő-nagy-TEREMTŐ EGYÜTT hozza meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL [jellemzően azon rész válhat Megtartottá, amelyben a legteljesebben megnyilvánul az (Ön)Lényeg Eredő-Ön-Jellege].

            A Tapasztalatok alapján pontosodnak majd az Élet-Rendezés ezen Elvei.

 

 Többes jellegű Megnyilvánulás

immár A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN

kizárólag KÜLÖNLEGES OKBÓL és a MINDENSÉG-FORRÁSA egyedi megengedése alapján lehetséges.

 

            Valójában a legtöbb egyedi teremtő életében ’különleges okból’ és a MINDENSÉG-FORRÁSA egyedi megengedése alapján eddig is megtapasztalható volt  jogos többesség, és ezt követően is megtapasztalható lesz.

            Ma még a legtöbb ÁT-VEZETÉSBEN megnyilvánul(hat) valamilyen jogos többesség. Az Át-Vezetések [mint Új-Kezdetek] ma már közvetlen IRGALMI Gondoskodásba tartoznak.

            Most a FÖLD Világának [ma már a FÖLD Közösségének] az ÁT-VEZETÉSE egy Új Teremtő-Szakaszba úgy nyilvánul meg, hogy a teremtők a ’Szív-terükben’ [20190803(2.r.) – elérhető ITT] a Továbbvihető-Megtapasztalásaikat a MEGTARTÓIKKAL [Eredő-nagy-TEREMTŐ, VILÁG, FOLDANYA] ’Egy-Harmoniává’ formálták meg, és a Továbbvitel érdekében az anyagi testükön belül elkezdték Együtt-a-FÖLDANYÁVAL megformálni a Megújuló-anyagi-test alapját. Mára a legtöbb [FÖLD Közösségébe Befogadott] teremtőben Valóság / Valósan-Megnyilvánul egy új anyagi test [a régin ’belül’], amelyben megkezdi a teremtő az új Életét a Megújult Térben. Mindaddig, amíg a ’régi burok-test’ semmivé válik [teljes visszabontásra kerül (immár az ÉLŐTÉR által)], addig a teremtőkben valójában kettő anyagi test is van. Ez azért lehetséges így, mert erről a VILÁG és FÖLDANYA ÖSSZECSENDÜLÉST formált meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, amelyben pontosan meghatározásra került, hogy ez a kettő anyagi test milyen célból-értelemmel formálódik meg az egyedi teremtőkben, és meddig maradhat meg ez a többesség. Ezen többesség Megtartása érdekében a MINDENSÉG-FORRÁSA minden érintett teremtő számára [a teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN!] ’egyedi Garanciát formált meg és adott’. Az ÁT-VEZETÉS azon formája, amelyben jelenleg a FÖLD-Közössége megnyilvánul, egyes részeiben még KIPRÓBÁLÁS jellegű, és ezért nehezebb ma még a Tudat számára értelmezni, és az anyagi test számára a ’kiegyensúlyozottságot’ minden helyzetben biztosítani. Ezek a nehézségek ma még közvetlenül adódhatnak abból is, hogy az ÁT-VEZETÉS már egy Új Alapú TÉRBE vezeti át a Megtartható-Életet.

            Azon Közösségekben, amelyekben a szülő (édesanya) testében fejlődhet ki a magzat [a szülőtől (Ön)Lényegileg különböző teremtő anyagi teste], ott is valójában a szülő testében egymással nem-vegyülően kettő anyagi test is van egy pontosan meghatározott tartamban. Ez a Közösségekben csak úgy lehetséges, ha ennek a Feltételeiről a Közösség MEGTARTÓJA ugyancsak ÖSSZECSENDÜLÉST formál meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL. Fontos Garanciák biztosítják azt, hogy a különleges jelleggel egymáshoz ’ennyire közel került’ egyedi teremtők (1) képesek legyenek ’elviselni’ ezt a közeliséget, és (2) egyikük testét és életét se befolyásolhassa kedvezőtlenül ez a rövidebb tartamú Szoros-Közeliség.

       A FÖLDÖN a születésbe való beavatkozás hatására maga a megszületés / szülés folyamata is megsértetté vált, és ez megmutatkozik abban, hogy sok esetben mind a gyermek, mind az édesanya ’sérült’ e megtapasztalás során. A születésbe való beavatkozás eredőjéről (ok-forrásáról): 20191018[1.r.](II. pont és IV. pont) – elérhető ITT. Mára ez a nehézség is Sürgető Rendezésbe került, mert közvetlenül (!) életet sértő.

            Ma már mindkettő előbb említett többességben [és minden más jogos többességben] a MINDENSÉG-FORRÁSA  teljesen új Garanciákat is Ad az érintett [MEGTARTÓI és egyedi] teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBA(N) annak biztosítása érdekében, hogy csak a meghatározott Feltételeknek megfelelően nyilvánulhasson meg a jogos többesség.

 

Egy (Ön)Lényeghez egy tapasztaló-test tartozhat

20190606[1.rész] – elérhető ITT:

            „..A kezdeti Megtapasztalások során ráirányult a figyelem arra, hogy az (Ön)Lényegből felépült Második testből [a YOSÁGBAN ez a műhely] tovább növekedő anyagi test sokkal kevésbé tartós, mint azt a MEGTARTÓK szerették volna. ’Gyengébb’ volt, sérülékenyebb. Kezdetben (amíg még kevés volt az ilyen tapasztalat) a MEGTARTÓK azt gondolták, hogy ez a forma újdonságából eredhet, és majd később erősebbé / tartósabbá is válhat (ahogyan kilép a gyermekségéből). Nem így lett. Az anyagi forma / anyagi test jelenleg az a megtapasztalható legnagyobb távolság az (Ön)Lényeg számára, ameddig még szabadon kiterjedhet, de ez már egy olyan ’határ’ is, ahol már KÖZVETETTÉ is válhat az (Ön)Lényeg jelenléte (a saját testében). A Tér-sérülések hatására megtapasztalták az (Ön)Lényegek, hogy az anyagi-testük néha szinte már majdnem teljesen elérhetetlenné vált a számukra, és így nem voltak képesek kiterjeszteni oda a saját hatalmukat. A Tér-sértések hatására tapasztalattá vált az, hogy az Élőként megnyilvánuló anyagi forma egy különös módon akár el is távolítható / szinte már leválasztható (a műhely egyes kiterjedéseivel együtt!) az (Ön)Lényegi testről, és ez ráirányította arra a figyelmet, hogy  a harmonikus ön-épülésnek nem az az útja, hogy a Lényeg egyre távolabb kerülve önnön ’Én’-jétől egyre újabb és újabb [és akár „egyszerre több”] távolabbi testeket formáljon meg egyre rövidebb életű megtapasztalásai számára, hanem hogy a(z Ön)Lényeg megtanulja Egyben-Teljesen és Harmoniában Megtartani önmagát. A MEGTARTÓK ma már nem nyitnak utat annyira (az ÖnLényegtől) eltávolodott Élet (anyagi forma) Megtapasztalására, mint amilyen például most legutóbb megtapasztalhatóvá vált a FÖLD-Világában. A ’Lényeg nélküli’ Élet egy olyan megtapasztalás, amely „sötétséget” és zavart, nagyon sok (átható) fájdalmat eredményez. Nincs meg benne a lehetőség a harmonikus ön-kiteljesedésre, mert a Lényeg számára amikor elérhetetlen a teste (amikor elválasztható tőle-magától a teste / műhelye egy része) megszűnik a hatalma a tőle elválasztott részére (csak a MEGTARTÓK segítségével kaphatja vissza a tőle levált korábbi ’Én’-je / ’Ön’-jellege Teljességét).

            A MEGTARTÓK számára mind a mai napig értelmezhetetlen és így megoldhatatlan feladat a szétvált / szét-szakadt ’Én’-Részek egymáshoz visszaillesztése (nincs ilyen közvetlen Felhatalmazásuk sem a Befogadásukban lévő ’Én’-től / ’Ön’-Résztől, sem pedig a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL [a MEGTARTÓK az Élet-Alapok és Áramlások Rendben-Megtartásáért felelősek – ennek részeként azért, hogy a test képes legyen folyamatos és közvetlen összekapcsolódást megtartani az (Ön)Lényegével].

         A saját teremtő-lény Egyben-(és-Harmoniában-)Megtartása az (Ön)Lényeg Hatalma és Feladata, átadhatatlan a MEGTARTÓI számára.

        A MEGTARTÓ Feladata a Saját ÖN-JELLEGE Biztos Megtartása, és ugyanígy az egyedi teremtőktől is elvehetetlen hatalom (= Feladat) az Önnön-Tejességük megtartása. Nem teheti meg helyettük ezt a MEGTARTÓ (egyik MEGTARTÓJUK sem).

            Amikor az Élővé vált (Ön)Lényegtől valamely ön-kiterjedése elszakad, az egy jelzés ma még arra, hogy abban a meghatározott irányban való megnyilvánuláshoz még nem kellően Tudatos, és így nincsen Biztos Ön-Megtartása. Ha folytatni szándékozik a Lényeg a Tapasztalást / Ön-épülést abba a választott irányba, akkor előbb egy olyan irányú közvetlen (alapozó, előkészítő) Tudatosodásban kell megnyilvánulnia (újabb anyagi-test megformálását megelőzően – ma már kihagyhatatlanul), amelyben megtanulja annak a választott irányú ön-épülésnek az elhagyhatatlan alapjait valamely olyan Közösségben, ahol majd a választott irányú ön-épülést megnyithatja, és csak azt követően nyílhat meg újra a választott Megtapasztalásban.

 

(…) Nincs

ma még megformált út arra,

hogy a valósan elszakadt ön-részeket visszavehesse magához a test vagy akár a Lélek / műhely / (Ön)Lényeg,

csupán arra nyílhatnak ma már törvényes utak,

hogy a levált / elszakadt [az (Ön)Lényeg számára semmivé vált] ön-részeket az (Ön)Lényeg tudatos ön-építés után újra felépíthesse a saját teremtő lényében.

A levált / elszakadt (törvényes Megtartás nélkülivé vált) korábbi Élő részek

jelenleg csupán egy EMLÉKEZTETŐ-FELJEGYZÉSBEN kerülnek vissza az (Ön)Lényeghez,

és majd maga az (Ön)Lényeg Rendelkezhet arról, hogy az így semmivé vált ön-részeit újra felépíti-e önmagában.

 

            (…) Jelentős különbség van a ’Rendezhetőség’ (Ön-Igazodás) szempontjából

(1) a teremtőtől elszakadt / kiszakadt (a Hatalmából ténylegesen kikerült) ön-részek és

(2) a valójában a teremtő Hatalmában ’bent maradt’, de Bezáródott ön-részek között.

 

            A teremtőkről „levált (elválasztott) részek jellemzően semmivé válnak, és Feljegyzés maradhat csak meg róluk a teremtőben / MEGTARTÓKBAN egyaránt. A „levált” részek visszabontásában / Rendezésében ma Feladata van a MEGTARTÓI-Teremtőknek: a Közösségük Áramlásait (és gyakran ma még a Befogadásukban lévő egyedi teremtők teremtő-lényét) fel kell tisztítani az ilyen zavaró és valós élet nélkülivé vált ’kiterjedésektől’. Elsősorban a KÜLÖNLEGES utakban már megnyílt egyedi teremtőkkel együtt teljesítik e Feladatukat a MEGTARTÓK, és ma már kihagyhatatlanul EGYÜTT az ÉLŐTÉRREL.

 

         A Különleges Utakban Ön-Épülő teremtők [elsődlegesen az (Ön)Lényegük, jellemzően az IRGALOM-MAGA és ÉLŐTÉR, valamint az (Ön)Lényeget tartó nagy-TEREMTŐ ’segítségével’] keresik annak az útját, (1) hogyan és (2) milyen kiterjedésben (A) Tartható meg Élőként a teremtőben Bezáródott én-rész / ön-rész, és (B) hogyan vezethető vissza az ’Egy’-be (a bezáratlanságba).

          Ebben a lejegyzésben ’Egy’-nek a saját Harmonia szerinti kiteljesedését-életét élő teljes teremtő-lényt értem, amely egy meghatározott (Ön)Lényegből ered.

       Említettem, hogy mára formálódó ELV az, hogy egy (Ön)Lényeghez egy ’Élet’ / egy ’Út’ tartozhat [egy középső testet, és abból egy anyagi testet formálhat meg és tarthat meg egyszerre az (Ön)Lényeg]. Csupán különlegesen fontos okból szükséges KÜLÖNLEGES ön-épülés során lehet ettől a szabálytól eltérni. Jelenlegi megértésem szerint ez az Elv csupán azért formálódó még mindig, mert a KÜLÖNLEGES Megengedhetőség Feltételeit / Garanciát pontosítják a nagy-TEREMTŐK és a MINDENSÉG-FORRÁSA. Ez azt jelenti, hogy az ÁLTALÁNOS Megtapasztalás számára ma már MEGFORMÁLT ELV ez a Szabály! [> Mivel a FÖLDANYA ’Teljes Élete’ Bezáródott (Kiszakadt a YOSÁGBÓL), és az akkor feloldhatatlannak látszó Bezáródás már közvetlenül veszélyeztette az Életet, a FÖLDANYA Engedélyt kapott olyan Különleges Ön-Épülésre, amelyben a YOSÁGBA való Teljes (!) vissza-Igazodásáig egy ’Különleges Világi Ön-Lényeget’ is felépíthetett.]

      Jelenleg a legtöbb (Ön)Lényeg számára az ’Egy’ megnyilvánulás harmoniában megtartása is nehézségeket okoz, és még a MEGTARTÓI-Teremtők is ’tanulják’, hogyan tudják ezen az alapon Egy-Harmoniában Megtartani a Közösségüket.

 

            Nincs ma még minden helyzetre alkalmazható és minden teremtőre közvetlenül is kiterjeszthető kiforrott útja a Bezárt ön-részek életbe / ’Egy’-be visszavezetésének, azonban a Különleges utakban már megnyílt teremtőkben nemrég olyan Kipróbálások indultak el a Bezárt ön-részek Életbe visszavezetésére

- amelyekben valószínűleg jelentős részben megmaradhat élőn a Bezáródott ön-rész Tapasztalata,

- és formálódnak olyan ’Belső Rendező utak’ is, amelyekben a Bezáródott részek visszabontásra kerülnek egy ÚjraTeremtéshez nagyban hasonló módon, és ekkor Feljegyzésként viheti tovább / tarthatja meg ezen ön-része Tapasztalatait a teremtő.

 

            A Tapasztalat az, hogy a Bezárt ön-részek ’nem vegyülnek’, és nagyon sokféle távolság-jelleg is összefonódhat egyetlen Bezáródásban.

         Ha a Bezárásban csak a teremtő önnön Szándéka nyilvánul meg ’tisztán’, és a Bezáródás nem túl hosszú tartamban nyilvánult meg, az (Ön)Lényeg képessé válhat a Bezárást feloldani, és egy egyszerűbb Ön-Igazodással a Megnyilvánulása éppen megélt Harmoniájába az érintett élet-részt / ön-részt visszavezetni, vissza-Igazítani. Néha ez olyan is lehet, mint egy (gyógyulás jellegű) fokozatos újra ’Egy’-é-oldódás, máskor egy pillanat alatt való ’helyre-visszaigazodás’.

            (…) A régebb óta meglévő Bezáródás, valamint az idegen Behatás okozta vagy idegenséggel is megterhelődött / keveredett Bezáródás viszont jellemzően olyan Fokozott Érzékenységet és gyakran sérülést is okoz a Bezáródott ön-részben, amely ma nagy odafigyelést igénylő Különleges Gondoskodást tesz szükségessé.

         Ma minden Bezáródás Feloldása csakis Különleges IRGALMI Gondoskodási Térben nyilvánulhat meg, amelyben a MEGTARTÓI-Teremtők Ellenőrzik (1) a teremtő Ön-Azonosságát és (2) a Bezáródás vagy más meglévő nehézség természetét. A Bezáródás (mint ’tér’) visszabontása ma még jellemzően az IRGALOM-MAGA-és-ÉLŐTÉR együttes Feladata, és az érintett teremtő ÖN-IGAZODÁSA számára is ŐK formálnak meg ’kiegészítő teret’ ha szükséges. (…)

            A KÜLÖNLEGES Teremtésekben megnyílt (!) MEGTARTÓI-Teremtők (és akár egyedi teremtők) mára képessé válhatnak olyan KÖZEL kerülni a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA és a teremtő (Ön)Lényegét tartó nagy-TEREMTŐ közvetlenül ELLENŐRIZHESSE (1) az Bezáródással érintett teremtő Ön-Azonosságát és (2) a benne lévő Bezáródás(ok) jellegét [csak saját Szándékból ered, vagy valamilyen idegen behatás is felismerhető benne].

            A MEGTARTÓI-Teremtők ezen Ellenőrzést követően a teremtő Önnön-Lényegétől-Lényétől idegen takarásokra / távolság-jellegekre jogosultak olyan Rendelkezést hozni, hogy az eltávolításra kerüljön (akár több MEGTARTÓ EGYÜTTES részvételével Megvalósuló (!) Rendezés útján).

         Ezt követően (ma még) az érintett teremtő (Ön)Lényegét tartó nagy-TEREMTŐ [és ha már lehetséges, akkor az egyedi teremtő EGYÜTT] határozza meg a Bezáródás feloldásának lehetséges útját, és a bezáródott rész vissza-Igazításának útját az ’Egy’-be.

        Jellemzően a teremtő TUDATOS Előkészület utáni Tudatos ÖN-IGAZODÁSA útján lehetséges a Bezáródott ön-részek ’Egy’-be visszavezetése az (Ön)Lényeg KÖZVETLEN VEZETÉSÉVEL. Az érintett (Ön)Lényeg jogosult Rendelkezni Önnön Életéről, és így arról is, hogy

- a Bezáródott ön-részének minden lehetséges Tapasztalatát szeretné élőn is Megtartani akár egy hosszabb ÖN-IGAZODÁS útján,

- vagy pedig ’kéri’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁT, hogy ez az ön-része egy ’Belső ÚjraTeremtés’ útján kerüljön az (Ön)Lényegébe visszavezetésre…”

 

*****

 

Többesség esetén lehetséges ma már az ÖN-Azonosság meghatározása

20190720[7.r.] – elérhető ITT

        „…Most nagy a mozgás minden VILÁGI Gondoskodási Térben, ugyanis a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Rendelkezésére minden ilyen Régi Gondoskodási Tér hamarosan LEZÁRÁSRA kerül: minden teremtőnek már most el kell kezdenie a Felkészülést az Eredő Birodalmába való Hazatérésre. Erre a nemrég megformált Eredő-Áramlás nyit törvényes (akár közvetlen) utat.

        Ez a Rendelkezés tehát felbolydulást okozott minden VILÁGI Különleges Gondoskodási Térben. Amint megértetté válik az érintett teremtőkben, hogy NEM ELLENÜK van ez a Rendelkezés, hanem éppen azt szolgálja, hogy a lehető leghamarabb visszakerülhessenek a saját Teljességükhöz, lecsillapodik majd ez a nagy megmozdulás.

         Lehetnek olyan teremtők, akik most „szeretnék visszavenni másoktól” azt, amit korábban nekik átadtak --- vagy akár gyorsan tennének valamit a másokban okozott Megtörés / nehézség megszüntetése érdekében. Nincs ilyen irányú tennivaló.

 

        Mára szerencsére megformálódott a Megtörések kiigazításának a törvényes útja. Ez az eddig Rendezhetetlen nehézség a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ÖNÁLLÓ HATALMA, mivel a Megtörés közvetlenül (Élet és) TÉR-Megsértés >>> a Tér Kiárasztása pedig a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Hatalma, így csak Ő KÉPES a Tér-sérülések kiigazítására.

         A MEGTÖRÉS Kiigazításának az a törvényes útja, hogy a teremtőket (1) az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜK és (2) a Közvetlen Megtartójuk EGYÜTT (!) beemeli a FORRÁS-TÉR egy erre kijelölt Terébe, ahol a MINDENSÉG-FORRÁSA

ELLENŐRZI a teremtő ÖN-Azonosságát, majd a Megtörést eredményező Megtapasztalást (mi / hogyan / miért vezetett Megtöréshez)

és ha lehet, azonnal kiigazítja a Megtörést.

Ha nem lehetséges még azonnal a Megtörés Kiigazítása (meglévő Bezáródást vagy Takarást leoldani szükséges, Érzékeny ön-részt gondoskodásba kell vonni stb), akkor a MINDENSÉG-FORRÁSA meghatározza a szükséges előkészületeket.

 

        (…) Ha a VILÁG Különleges Gondoskodási Tereibe Befogadott teremtők képesek bizalommal megnyílni a saját Eredő-nagy-TEREMTŐJÜK felé, akár már most, még itt a VILÁGI Különleges Gondoskodási Térben való Jelenlétük tartama alatt is KÉRHETIK a bennük-magukban lévő Megtöréseik vagy egyéb más sérüléseik Kiigazítását / a Belső Tereik Ellenőrzését / a bennük lévő eddig elérhetetlen vagy rejtett tartalmak Ellenőrzését --- és így már a Megtöréseik és egyéb rejtettségek nélkül haladhatnak majd tovább akkor, amikor hamarosan az Ő Gondoskodási Terüket is elkezdi visszabontani a VILÁG.

         A ma még Különleges Gondoskodási Térbe Befogadott teremtők számára ’nagy könnyebbség’ lenne, ha TUDATOSAN MEGNYÍLNÁNAK az IRGALOMNAK (most Ő Gondoskodik róluk elsődlegesen) és a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK

        >>> ekkor a MINDENSÉG-FORRÁSA a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL EGYÜTT (!!!) AZONNAL (!) és KÖZVETLENÜL ELLENŐRIZHETNÉ az összes Belső Terüket / Áramlásukat, és így szinte azonnal kaphatnának egy ’pontos jelentést’ a helyzetükről és LEHETŐSÉGEIKRŐL.

            Nagyban megkönnyítené a helyzetüket, ha KÉRNÉK is ezt az Ellenőrzést, mert a KÉRÉSÜK alapján közvetlenül az ALAP-ÁRAMLÁSUKBAN megformált Irgalom Áramláson át (egy egyszerűbb úton >>> a KÉRÉSÜK MIATT!!!) megnyilvánulhatna az Ellenőrzés, és most nem lenne szükséges ehhez az Eredő-Áramlásukat használni, amelynek használatában még nincs tapasztalatuk.

 

       Van néhány olyan közösség, amelynek tagjai tulajdonképpen már nagyon régóta tudják, hogy amikor el kell hagyniuk a VILÁGI Gondoskodási Teret, a lényük ÚjraTeremtésre kerül, mert útjuk során olyat tettek, ami összeegyeztethetetlen az Élettel.

       Nagy fájdalom ez bennük, és eddig igyekeztek minden lehetséges módon a Tapasztalatukat megőrizni, és legalább egy „tanítványnak” tovább-adni, hogy ne vesszen el teljesen a Tudásuk, ha ők már nem tudják azt megtartani.

      Való igaz, hogy sajnos ez a nagyon sok ÉRTÉKES TAPASZTALAT az ő Valójukban törlésre kerül, nem tarthatják meg, mert olyan úton épült ez fel bennük, amelynek NINCS Megtartható Alapja.

      Ugyanakkor mégsem válik semmivé a Tapasztalatuk, mert egy nagyon részletes ÉRTÉKELÉS után FELJEGYZÉSBEN berögzítésre kerül a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN és az érintett MEGTARTÓKBAN is. Így később a FELJEGYZÉS formájában megismerhetik azt is, amit nem képesek élőn megtartani.

      A VILÁG / IRGALOM-MAGA már hosszú ideje készítik ezt az ÉRTÉKELÉST és FELJEGYZÉST, hogy a lehető legkisebb részlet se vesszen a semmibe. Maguk a teremtők sajnos már semmit nem tehetnek ez ügyben.

 

 

Az írás folytatódik a 2. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!