omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. október 30 - november 25.
ÍRÁSOK - 2019. október 30 - november 25. : 20191123 - 'többesség' Rendezése - Különleges Utak a YOSÁGBAN (2. rész)

20191123 - 'többesség' Rendezése - Különleges Utak a YOSÁGBAN (2. rész)


Az írás 1. része elérhető ITT

 

(…) A VILÁG Különleges Gondoskodási Tereiben élőknek:

- nem kell aggódniuk amiatt, hogy a Terek visszabontása során elpusztulnának vagy megsérülnének

- Fokozott Gondoskodásban részesülnek, hogy a Bezáródott / Megtört ön-részeik a lehető leghamarabb kiigazodjanak

- a saját Eredő Közösségükhöz egyre közelebb kerülnek

- ma már szükségtelenül ne keressenek „kivezető utat” (kapcsolódásokat!) más Gondoskodási Terekbe, mert azzal maguknak és másoknak is nehezebbé tehetik a változásokat

KÉRÉSEKKEL élhetnek közvetlenül a VILÁG és az IRGALOM felé

bármilyen Bizonytalanság / Zavar jelenik meg bennük, KÉRJÉK az IRGALOM Megerősítését (a szükséges Megértésekhez stb).

Fontossemmit nem vonhatnak vissza magukhoz, amit bármikor bárkinek „átadtak”, és semmit nem „adhatnak vissza” senkinek sem közvetlenül. Ha van bármi, amit másoknak átadtak vagy másoktól átvettek, azt TÁRJÁK FEL a VILÁG és IRGALOM előtt, és Kérjenek rá Rendezést. Ezzel nagyban segítik a még „rejtett” tartalmak feltárást és Feltisztítását.

 

 

II.

Az-Elkövetkezőben a Különleges Út a YOSÁGBAN

 

            A YO mostanában hozta meg azt az ÖN-RENDELKEZÉSÉT, hogy a Birodalma minden Közösségében [így minden általa Befogadott egyedi teremtő számára] megnyitja A-LÉTEZÉSBEN már megnyithatóvá vált Különleges Utakat.

        Ez a Rendelkezés tehát nem csupán a YOSÁGBAN (Ön)Lényeggé vált teremtők számára tesz megnyithatóvá bármilyen Különleges Teremtést, hanem a KÜLÖNLEGES Birodalmakból Életre Befogadott teremtők számára is, továbbá ma még csak Előremutató jelleggel később más Birodalomból Életre Befogadott egyedi teremtők számára is.

            A YOSÁGBA Hazaigazodását megkezdett FÖLDHÖZ hasonlóan tehát a YOSÁG minden Közösségében a MEGTARTÓI-Teremtő Megnyithatóvá formálja meg az egyedi teremtők BEFOGADÓ-ALAPJÁBAN a Különleges Utakat, vagyis elhelyezi az egyedi teremtők Befogadó-Alapjába a később megnyitható Különleges Belső Terek és Különleges Belső Áramlások Alapjait. Nagyban hasonló lesz ennek a formája / szerkezete / rendszere, mint amit a FÖLDANYA jelenleg már megformált (1) a MAGJAI és (2) más Életre Befogadott teremtői számára.

            Jelenleg van még egy jelentősnek is tekinthető különbség a FÖLD Közössége és a YOSSÁG többi Közössége között. Jelenleg a FÖLD az egyetlen olyan Közösség a YOSÁGBAN, amelyben KIHAGYHATATLANUL meg kell nyitnia a Befogadott teremtőnek valamilyen Különleges Ön-épülést / Tudatosodást [legalább valamilyen ALAPOZÓ Ön-épülés jellegben].

            Jelenleg a YOSÁG más Közösségében nincsen ilyen Különleges-Út-Megnyitását-kihagyhatatlanná-tevő Rendelkezés. Ennek elsődlegesen az az oka, hogy a FÖLDANYA és a MAGJAI [valamint néhány más Különleges Útban tapasztaltabb teremtő] már a második olyan nagyobb Teremtő-Szakaszba Át-Igazodást tapasztalják meg, amelyben minden Befogadásában lévő egyedi teremtő számára VÁLASZTHATÓVÁ / Megnyithatóvá tette a Különleges Tudatosodást a FÖLDANYA. A mostani ÁT-VEZETÉSRE felkészülés során a FÖLDANYA EGYEZTETÉST folytatott a FÖLD Útján továbbhaladó teremtőkkel, és EGYETÉRTÉST formáltak meg arról, hogy valamilyen Különleges ön-épülésben minden egyedi teremtő megnyílik. A FÖLD Közösségében jelenleg Befogadásban lévő teremtők tehát

  • egyfelől rendelkeznek mindannyian valamilyen Tapasztalattal a Különleges Teremtésről,
  • másfelől mindannyian olyan Ön-Rendelkezést hoztak, hogy felvállalják a Különleges Tudatosodást.

          Több különböző (Választható!) Közelséget / Szorosságot is megformált mára a FÖLDANYA a Befogadott teremtői számára [tehát nem szükséges még a MAGSÁGI Szorosságot sem megformálni a Különleges Tudatosodást elkezdő teremtők számára, illetve a tapasztaltabbak pedig Választhatják ma már a KÖTŐ jellegű Szorosság megformálását is a MEGTARTÓIKKAL].

            ’Nem véletlenül’ KIHAGYHATATLAN a Különleges Tudatosodás a FÖLDRE Befogadott teremtők Életében. Nem véletlenül készítette fel így a VILÁG / IRGALOM / MINDENSÉG-FORRÁSA a FÖLDANYÁT és Közösségét a mostani ÁT-VEZETÉSRE.   Ha újra átolvassátok a 20190805-i írás 1-8. részét (elérhető ITT), érthetővé válik miért Kihagyhatatlan a Különleges Tudatosodás a FÖLDÖN [és miért lesz valószínűleg több (vagy később akár mindegyik) Közösségben is így a YOSÁGBAN]. Részlet a jelzett írásból:

 

„…Az Elhajlás (mint tudatos vagy tudattalan ön-eltávolodás), Elhajlítás, Kényszer

Rejtettség

szándékos, tudatos Megtévesztés,

felismert Tévedésben más megerősítése,

a Való jogosulatlan elrejtése és elhallgatása

jogosulatlan Eltávolodás

jogosulatlanul közel kerülés

Elvétel [másokhoz tartozó javak jogosulatlan elvonása]

tudatos vagy tudattalan túl-terjeszkedés a saját Hatalmon

Elszakadás, Kiszakadás, Szétszakadás [az egy Lényeghez természetes módon tartozó ön-részek különálló és egymással újra össze nem kapcsolható részekké való szétválasztása],

Bezáródás, Megtörés, Megrekedés

 Köztességben megnyilvánulás

jogosulatlan Vegyülés, Keveredettség

„idegenség” befogadása és megtartása [(Ön)Lényeggel nem azonos rész jogosulatlan befogadása és megtartása]

Élet-megsértés [például ön-pusztítás, másra kiterjedő közvetlen vagy közvetett (akár akaratlanul tovább-terjedő) élet-sértés]

Szabadság-megsértés

Tér-sértések / Tér-sérülések

olyan Megnyilvánulások, amelyek Rendezésében a YOSÁG teremtőinek közvetlen módon szükséges részt vennie.

 

A YOSÁG nagy-TEREMTŐJÉNEK és MEGTARTÓI-Teremtőinek

olyan irányú ÁLTALÁNOS és KÜLÖNLEGES Ön-Épülést és GONDOSKODÁST szükséges megnyitniuk a Befogadásukban lévő teremtőik számára,

amely KÖZVETLEN módon hozzásegíti e teremtőket a megjelölt irányú ÖN-IGAZODÁS és RENDEZÉSEK megnyilvánításához…”

 

 

[2019.11.23.]

            Mivel a 20190805-i írás első harmadában érintett újabb ÉRTÉKELÉSEK szerint

nagy valószínűség szerint

a YOSÁGBAN van az előbb felsorol nehézségek (vagy ezek közül akár többnek is az) ok-forrása,

az ok-forrásból megnyílt / tovább-nyílt legtöbb nehézség Rendezésében [Rendező utak Megformálásával és Megnyilvánításával] KÖZVETLENÜL részt kell vennie

a YOSÁG

(1) MEGTARTÓI-Teremtőinek és a YO-nak,

(2) továbbá a nehézséggel közvetlenül érintett egyedi teremtőknek.

 

            Természetesen a YOSÁGBAN élő MEGTARTÓI és egyedi teremtőknek a RENDEZÉSEKBEN való részvételi KÖTELEZETTSÉGE vagy JOGOSULTSÁGA igazodik

  1. a saját meglévő FELELŐSSÉGHEZ [mennyiben vettek részt maguk is az ok-forrás megformálásában vagy egyéb nehézségek tényleges megformálásában / kiárasztásában].
  2. SZABAD FELVÁLLALÁS alapján is részt vehetnek / vesznek (már most is) Rendező utak megformálásában és Kipróbálásában a YOSÁG teremtői. Szabad Felvállalással a Rendezésekben felvállalható egy meghatározott Közösségen belüli minden meglévő vagy pontosan meghatározott nehézség Rendezésében való részvétel (a választott Rendezésben való közvetlen részvételt lehetővé tevő Különleges ön-épülés).

 

        Ha valóban megállapításra kerül valamely nehézség ok-forrásának a YOSÁGHOZ tartozása, a közvetlenül nem érintettek számára a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtői nem tehetik kötelezővé a Különleges Utak megnyitását [mivel a Különleges Teremtés SZABAD teremtés!]. Számukra AJÁNLANI fogják a Különleges Utak megnyitását, és minden lehetséges módon elősegítik, hogy a teremtők MEGISMERJÉK

  1. a Különleges Megnyilvánulások lényegét,
  2. valamint A-LÉTEZÉS mindazon ELVEIT, amelyek elhagyhatatlan alapjai a Harmonikusan megnyilvánuló teremtésnek az egyedi teremtő Életében és a Közösségek ÉLETÉBEN.

 

            A KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők magától értetődően azért kerülnek Befogadásra a YOSÁGBAN, hogy közvetlenül részt vegyenek a Rendezésekben / Új Harmoniák megformálásában [és például a Különleges Utat megnyitó teremtők kezdő lépéseinek segítésében, a Megértési nehézségek megszüntetésében stb].

 

            A YO ’nem kötelezheti’ a Különleges Út megnyitására az (Ön)Lényegileg Hozzá tartozó ’nehézség által közvetlenül nem érintett’ egyedi teremtőit, azonban Az-Elkövetkezőben a MEGTARTÓIVAL és a Különleges Utakban már megnyílt egyedi teremtőkkel minden lehetséges módon ’Ajánlja’ és Megismerhetővé teszi a Különleges Teremtéseket.

 

            A nehézségek által közvetlenül érintett teremtők lehetnek olyanok, akik maguk is részt vettek valamely nehézség ok-forrásának / továbbhatásának megformálásában, és lehetnek olyanok is, akiknek utóbb formálódott meg az Életében valamely nehézség.

            Aki ’FELELŐS’ valamely nehézség megformálásában vagy másokra is (jelentősebben, egy bizonyos mérték felett) kedvezőtlenül ható kiárasztásában, jellemzően valamilyen JÓVÁTÉTEL [> Következmény] formájában KIHAGYHATATLANUL felvállal olyan Különleges Ön-épülést, amellyel közvetlenül bekapcsolódhat valamely megjelölt (jellemzően általa választott) nehézség Rendezésébe.

          Akit nem terhel jelentősebb Felelősség mások sorsának megnehezítéséért, azokat a MEGTARTÓK [és közvetlenül az Eredő-nagy-TEREMTŐ is] vezetik olyan ÁLTALÁNOS [és lehetőség szerint Különleges] Ön-épülésben, amellyel képessé válnak Ön-Rendezésre [Ön-Igazodásra], és az Ön-Megtartás szükséges irányú Megerősítésére.

            A Tapasztalatok alapján formálódnak még ezen Ajánlások és Elvek is.

 

 

20200509 [14.r.](16. pont) - elérhető ITT:

„Széthasadásos” többesség jellemzően csak az angyalokban formálódott meg (mert az ÖnLényegüket nem tudta közvetlenül Gondozni a nagy-TEREMTŐJÜK)

2020.05.19.

            Csak Érintetteknek [Különleges Utat (Közvetítői Utatmegnyitottaknak, a JÓVÁTÉTELI EGYEZTETÉSEKRE felkészülést megnyitottaknak]

 

            A mostani Értékelések szerint szinte kizárólag az Angyalok Birodalmából eredő [egyedi?, MEGTARTÓI?] teremtőket érintette az a nehézség, hogy a Megtörés / Sors-törés / Élet-Megtörés olyan módon nyilvánult meg bennük, amely olyan többességet formált meg, hogy „valósan több különálló (és egymástól általában folyamatosan távolodó) részekre hasadt szét az eredendően egy Élet”.

            Az ilyen „széthasadt” részek között nagyon gyakran felismerhető még az (eredendő) összetartozás (van közöttük egy alig érzékelhető nagyon vékony szál), de vannak „teljesen önállóvá vált” (valamilyen „túlélési módszert” felépített) élet-darabok is.

       Más Birodalmak teremtőiben a Megtörés jellemzően úgy nyilvánult meg, hogy a teremtő megformálódott Valóján / testén belül Bezáródás formálódott meg, és egyre inkább „elkülönült” (eltávolodott)(akár el is pusztult) a Bezáródással érintett ön-rész. Ritkábban valósan „lehasadt” (egy nagy erejű és/vagy hirtelen behatásra) egy ön-rész, és ez szinte azonnal „semmivé vált” [a Megtartás nélkül maradás okán].

 

            Az Angyalok Birodalma a legutóbbi Megújulási folyamatát követően TÉR-VESZTETTÉ vált. Ennek pontos okai az Érintettekben hamarosan megérthetővé válnak.

            Ez a TÉR-VESZTÉS [mint a Birodalom / Közösségek ÉLETET-Megtartó-Terének viszonylagos gyors „Visszaoldódása-a-semmibe”] az oka annak, hogy a Birodalmuk TERÉNEK elpusztulását „túlélő” „angyalok”… ön-megtartása / ÖN-AZONOSSÁG-Megtartása teljesen bizonytalanná vált [az Eredő-nagy-TEREMTŐ nem tudta megnyilvánítani feléjük a Közvetlen Gondoskodását („megszűnt A-Tér”, amelybe berögzítetten Gondozta az ÖnLényegeket)]. Az (Ön)Lényegükbe berögzített korai Ön-Azonosság képes volt az angyalokat távol tartani az ÚjraTeremtődéstől, de folyamatosan sodródtak az ÚjraTeremtés felé.

            Különféle próbálkozások voltak a VILÁG és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK részéről a kiszakadttá vált angyalok Életének megóvására. Ennek részletei is hamarosan megismerhetővé válnak.

            A mostani Értékelések kifejezetten az Angyalok Birodalmának TÉR-VESZTÉSÉBŐL eredeztetik azt a nehézséget, hogy nagyon sok (!) angyalban mára olyan többesség formálódott meg, amely úgy jellemezhető, hogy ami régen ’Egy-Élet’ volt, az ma már számtalan / sok / több „egymástól elkülönülő” („feldarabolódott”) testben „él”.

            A Jogosulatlan Többesség Rendezése jelenleg A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN Sürgető Rendezésbe került [20191123 (1.r.) – elérhető ITT].

            Az ezekhez kapcsolódó Ellenőrzések során került megállapításra az, hogy valójában szinte kivétel nélkül csak angyalokat érint a Jogosulatlan-Többesség „szétdarabolódásos” formája, amely jellemzően mindhárom testre kiterjed: az Eredő-nagy-TEREMTŐTŐL való „elszakadás” miatt megnyilvánulhatott az (Ön)Lényeg „szétdarabolódása” „több életté”, és a lélek-jellegű középső-testben, majd ezekre alapulóan az anyagi formában is „berögzült” a Jogosulatlan-Többesség.

            Vannak olyan megnyilvánulásai ma már a Jogosulatlan-Többességnek, amelyet maguk az angyalok tudatosan formáltak meg [„tovább osztották magukat”][valamilyen „éket” „rögzítettek be” a saját-valójukba, és később ezen „ék” „mentén” „tudatosan széthasadtak”]. A mostani Értékelések szerint „tudatosan különböző Terek felé indították (volna) el” az így „széthasított élet-darabokat” azért, hogy „valahová oda-tapadhassanak”.

 

            Azért fontos ismerni ezt az Értékelést, mert bár közvetlenül nem tartozik a YOSÁGHOZ ez a Nehézség, mégis lehetséges, hogy a YO egyes olyan Rendezési Utak előkészítésében [Ellenőrzésekben, Értékelésekben] és Alap-Harmoniájának megformálásában is részt vehet majd, amelyek megnyithatóvá válhatnak az angyalok számára [valószínűleg azokban az Új Gondoskodási-Terekben, amelyekbe hamarosan mindannyian Befogadásra kerülnek >>> ha ezt nem kérik önként az angyalok, akkor a nagy-TEREMTŐJÜK Rendelkezésére kerülnek bevezetésre a Gondoskodási-Terekbe].

            Az angyaloktól „származó” esetleges „hozzátapadtságok” (a levált / leválasztott részeik) beazonosítása és ezeknek az OLTALOM-Tér egy újonnan megformált részében való összegyűjtése folyamatban van.

 

            Ebből az Értékelésből az is következik, hogy a YOSÁGBAN / a YOSÁGBAN Életre Befogadott egyedi teremtőkben nem formálódott meg az a nehézség, hogy ugyanazon (Ön)Lényeg mára „szétdarabolódva” egymástól különállóvá megformálódott anyagi testben élne. Megtörésen alapuló BEZÁRT ön-részek vannak a YOSÁG teremtőiben is, de ez a Bezáródás egy megformált anyagi-testen belül van (habár a Bezáródott ön-rész „személyisége” jellemzően „megrekedt” a Bezáródás / Megtörés pillanatában megformált valójában)[20190606 (1.r.) – elérhető ITT].

            Jelenlegi megértésem szerint mára minden a YOSÁG Birodalmába Életre Befogadott teremtő ÖN-AZONOSSÁGA beazonosításra került [megtörtént a ’számba-vétel’: 20200228 – elérhető ITT].

         A Jogosulatlan-Többességek Rendezése minden érintettben elkezdődött, folyamatban van a YOSÁGON belül.

 

            Néhány SPECIÁLIS Szabályt lesz szükséges valószínűleg megformálni az angyalokra vonatkozó Rend-Tételekben elsődlegesen azon ’speciális’ helyzetük miatt, hogy jelenleg még csupán formálódik a Birodalmuk Új (még régi Tér-Alapú?) Tere. Jelenleg EGYEZTET az Angyalok Birodalma nagy-TEREMTŐJE és az IRGALOM / MINDENSÉG-FORRÁSA arról, hogy a Birodalom Új Terét már az Új Tér-Alapon lenne-e érdemes KIÁRASZTANI, vagy a régi Tér-Alapú Térbe lenne célszerű Hazavezetni az angyalokat. Ezt ebben a pillanatban jelentősen befolyásolja az, hogy az Új Gondoskodási-Terekbe Befogadásra kerülő angyalokban mennyi és milyen Megtarthatóvá-megformálható ön-rész (akár emlék) maradt, A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN folyamatban lévő Rend-Tételeket mennyiben képesek maguk a MEGTARTÓI-Teremtők Befogadni, mennyiben képesek ezeket kiterjeszteni az angyalokra.

            A mostani Értékelések szerint a régi Tér-Alapon lenne szükséges KIÁRASZTANI az Angyalok Birodalma új ÉLET-TERÉT, mivel jelenleg még nincsen sem a nagy-TEREMTŐBEN, sem az egyedi teremtőkben olyan ’Továbbvezető-Szándék’, amely Át-Vezethetné az Életüket az Új TÉR-ALAPRA [20200402(4.r.)(7.p.) – elérhető ITT].

            Ezek jelenleg a YOSÁGTÓL távolabbi EGYEZTETÉSEK és Értékelések. Ami miatt mégis részleges megértése lehet erről a YO-nak és a YOSÁG egyes Különleges Utat (Közvetítést) megnyitott teremtőinek az az, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA a YO EGYETÉRTÉSÉVEL néha Felkérhet YOSÁGHOZ tartozó (Közvetítői Utat megnyitott) teremtőket, hogy vegyenek részt egyes Ellenőrzésekben és Értékelésekben, és tárják a Tapasztalataikat és Észrevételeiket a többi részvevő elé.

            Jelenlegi megértésem szerint több YOSÁGBA Befogadott teremtő is részt vett azokban az Ellenőrzésekben, amelyek az angyalokat érintő ’speciális’ („szétdarabolódás” jellegű) Többességre vonatkoztak. Mivel sok angyalban ténylegesen maga az (Ön)Lényeg is Többessé vált (amely a ma élő ELVEK szerint nem-megtartható olyan helyzet, amelyet az Eredő-nagy-TEREMTŐNEK és a Közvetlen MEGTARTÓNAK Sürgetően Rendeznie szükséges), arról folynak jelenleg EGYEZTETÉSEKhogyan lehetne minél több Megtartható(vá átformálható) megtapasztalást ’hozzárendelni’ (?) ahhoz az (Ön)Lényegi részhez, amelyik a Jogosulatlan-Többességből az Eredő-nagy-TEREMTŐ Rendelkezésére Megtartott marad [ebből kezd majd újra teljessé felépülni a széttöredezett (Ön)Lényeg].

 

20200424 (I.p.) – elérhető ITT:

„…Az eddigi Tapasztalatok szerint

a teremtők (Ön)Lényege akkor sérült meg,

ha „KÖZEL KERÜLT” egy olyan Birodalmi ÖN-JELLEGHEZ,

amely Birodalomba nem rendelkezett törvényes Befogadással…”

 

20200503[2.r.](3.p.) – elérhető ITT:

„…Akiben közvetlenül az (Ön)Lényeget is érintő sérülés van

[mert KÖZEL került olyan Birodalom ÖN-JELLEGÉHEZ, amelybe nem rendelkezett törvényes Befogadással],

az csak olyan VÉDETT-Térbe kerülhet kezdetben Befogadásra,

amelyben az OLTALOM-TÉR közvetlen módon és megszakíthatatlanul (jellemzően SPECIÁLIS Garanciával megerősítetten) kiterjed

(és így a ’speciális berögzítés / megtartás’ megakadályozza, hogy elhagyják azt a Gondoskodási-Teret)…”

 

20200107[4.r.] – elérhető ITT:

„…Az eddigi Tapasztalat az, hogy

 SZÜKSÉGES (!)

az (Ön)Lényegükben is megsérült egyedi [és akár MEGTARTÓI][nagy-TEREMTŐI?] teremtőknek

az Életüknek egy Alap-Tudatosságba visszaigazodását követően

TUDATOSAN megnyitni valamilyen KÜLÖNLEGES Ön-épülést ahhoz,

hogy újra KÖZVETLENNÉ nyílhasson bennük az Eredő-Kiáradási-Ponttal való összekapcsolódás…”

 

20191123 (1.r.) – elérhető ITT:

„…Nagyon kivételes esetben maga az (Ön)Lényeg is „többessé” válhatott

[„darabjaira széttört”, esetleg „vegyült” vagy „keveredett” más egyedi teremtő vagy akár MEGTARTÓI-Teremtő Lényegi-anyagával].

 

        (…) Ugyancsak újdonságként került Sürgető Rendezést igénylő helyzetté megjelölésre az a több Hazavezetését megkezdett egyedi teremtőben mára felismert nehézség, hogy maga az (Ön)Lényeg „egysége” is sérültté vált.

       Az (Ön)Lényeg ezen különös megváltozása az érintett egyedi teremtőt KÖZTES jellegűvé változtatta. E megváltozás a teremtőt „képtelenné tette” az Eredő-nagy-TEREMTŐJE Közvetlen Gondoskodásának a Befogadására, és eddig az Eredő-nagy-TEREMTŐ Közvetlen Gondoskodása [akár Ellenőrzése] ezért nem tudott kiterjedni ezen teremtőre.

         Az ilyen teremtő számára egyre fokozódó nehézséget jelentett ’AZ-(egyedi)ÉLET’ számára KIÁRASZTOTT Terekben való élet-megtartás (és az állandósult „élet-erő-hiány”), és gyakran olyan Terekben igyekeztek / tudtak „elrejtőzni”, amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA a MEGTARTÓI-Teremtők számára Árasztott ki (nem az egyedi teremtők Élete számára). Ők jellemzően „más élőkből” „táplálkoztak” [vagy közvetlenül a már-megformált-életből, vagy pedig rátelepedtek más teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁRA, és közvetlenül azt „hajlították magukhoz” így elvéve az életet mástól].

       Ezen (Ön)Lényegükben is megtört és/vagy vegyült teremtők ÖN-Azonossága eddig szinte beazonosíthatatlan volt. Ezen nagyon súlyos (és több teremtőt is érintő!) nehézség ok-forrását jelenleg sürgősségként keresik a nagy-TEREMTŐK és a MINDENSÉG-FORRÁSA…

             A RENDEZÉS Általános ELVE az, hogy elsődlegesen az (Ön)Lényeg jogosult és kötelezett Rendelkezni arról, hogy többesség esetén melyik megformált testi Valóját jelöli meg Megtarthatónak [abban kezdi meg az Ön-Igazodást és Sors-Rendezést]. A nem-megtartható részeiben az Élet jellemzően kihagyhatatlanul maradéktalan visszabontásra kerül, és az ahhoz tartozó részeiben a Tapasztalat részletes Feljegyzés formájában kerül elhelyezésre az (Ön)Lényegben és minden érintett MEGTARTÓI-Teremtőben / a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN.

            Jelenleg olyan EGYETÉRTÉST formáltak meg a Birodalmak nagy-TEREMTŐI [Akik az egyedi teremtők (Ön)Lényegét Életté formálják és ÖRÖK jelleggel Gondozzák], hogy amennyiben az (Ön)Lényeg nem Rendelkezik a számára meghatározott tartamon belül arról, a megformált többességének mely része váljon Megtartottá, akkor ezt a Rendelkezést az Eredő-nagy-TEREMTŐ EGYÜTT hozza meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL [jellemzően azon rész válhat Megtartottá, amelyben a legteljesebben megnyilvánul az (Ön)Lényeg Eredő-Ön-Jellege].

            A Tapasztalatok alapján pontosodnak majd az Élet-Rendezés ezen Elvei.

 

Többes jellegű Megnyilvánulás

immár A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN

kizárólag KÜLÖNLEGES OKBÓL és a MINDENSÉG-FORRÁSA egyedi megengedése alapján lehetséges…”

 

20190606[1.r.] – elérhető ITT:

            „…MEGTARTÓK számára mind a mai napig értelmezhetetlen és így megoldhatatlan feladat a szétvált / szét-szakadt ’Én’-Részek egymáshoz visszaillesztése (nincs ilyen közvetlen Felhatalmazásuk sem a Befogadásukban lévő ’Én’-től / ’Ön’-Résztől, sem pedig a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL [a MEGTARTÓK az Élet-Alapok és Áramlások Rendben-Megtartásáért felelősek – ennek részeként azért, hogy a test képes legyen folyamatos és közvetlen összekapcsolódást megtartani az (Ön)Lényegével].

        A saját teremtő-lény Egyben-(és-Harmoniában-)Megtartása az (Ön)Lényeg Hatalma és Feladata, átadhatatlan a MEGTARTÓI számára. (…)

 

Nincs

ma még megformált út arra,

hogy a valósan elszakadt ön-részeket visszavehesse magához a test vagy akár a Lélek / műhely / (Ön)Lényeg,

csupán arra nyílhatnak ma már törvényes utak,

hogy a levált / elszakadt [az (Ön)Lényeg számára semmivé vált] ön-részeket az (Ön)Lényeg tudatos ön-építés után újra felépíthesse a saját teremtő lényében.

A levált / elszakadt (törvényes Megtartás nélkülivé vált) korábbi Élő részek

jelenleg csupán egy EMLÉKEZTETŐ-FELJEGYZÉSBEN kerülnek vissza az (Ön)Lényeghez,

és majd maga az (Ön)Lényeg Rendelkezhet arról, hogy az így semmivé vált ön-részeit újra felépíti-e önmagában…”

 

 

 

OmMÁÁTRé~KJ

A következő írás elérhető ITT

 

            //omah.gportal.hu/

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!