omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. október 30 - november 25.
ÍRÁSOK - 2019. október 30 - november 25. : 20191125 - a Tükör-tartás önálló Különleges Úttá való (újbóli) megnyitásáról

20191125 - a Tükör-tartás önálló Különleges Úttá való (újbóli) megnyitásáról


2019. november 25.

 

            A ’Tükör-tartásról’ több korábbi lejegyzésben is írtam [néhány részletet ide-idézek].

            A Tükör-tartás egy olyan Megerősítési út [mára leginkább ’közvetítő jellegű’ Megerősítő úttá „alakult át” sajnos a legtöbb Közösségben], amely a YOSÁG legtöbb [Különleges Utat már megnyitott] Közösségében Az-Elkövetkezőben is megmarad, méghozzá a YO által most újonnan megformált / megformálásra kerülő Új Megnyilvánulási-Alapról. Vannak Közösségek, amelyekben ’újabb ágai is’ megformálódtak és megnyílnak a Tükör-tartásnak.

         Ez a közvetlen oka annak, hogy  MEGÚJULT ALAPRÓL a FÖLD Közösségében is teljesebben megismerhetővé / alkalmazhatóvá válik Az-Elkövetkezőben a Tükör-tartás.

 

            Fontos ELVE volt a Tükör-tartásnak ’Eredendően’ az, hogy csak azon teremtő számára volt közvetlenül Érzékelhető (és így Értelmezhető) a Jelzés, aki felé a Tükör-tartás (mint Megerősítés) irányult.

            Sok Közösségben kezdetben kizárólag a MEGTARTÓI-Teremtő élhetett Tükör-tartással a Befogadásában lévő teremtői felé [a MEGTARTÓ formálja meg a Közösségében megnyilvánuló ’helyzeteket’]. Később maga a MEGTARTÓ tanította meg KÖZVETLEN (belső) úton ennek a Megerősítő útnak a használatát a Különleges utat (Szolgálatot) megnyitott teremtői számára.

            Ettől a ponttól kezdődően a Tükör-tartás a Közösségekben egyre bizonytalanabb megnyilvánulásúvá vált, leginkább akkortól kezdődően, amikor elkezdődött a MEGTARTÓK és egyedi teremtők között felépült Belső Különleges Áramlások (és egyéb más Közösségi áramlások) megtöredezése, és így a MEGTARTÓ már nem tudta közvetlen módon ’vezetni’ és felügyelni a Tükör-tartást (sem). A Tükör-tartást megismert teremtők a saját már felépült tudásukat tovább-adták más társaiknak is (olyan társaknak, akik a Tükör-tartás megnyilvánításához szükséges Alapokat nem formálták meg EGYÜTT-a-MEGTARTÓI-Teremtőjükkel). Ettől kezdve a Tükör-tartás már leginkább az egyedi teremtők saját meglátásait és megítéléseit tudta „közvetíteni”, nem pedig a MEGTARTÓ közvetlen út-mutatását. Ezt viszonylag későn ismerték fel az egyedi teremtők, és „sokáig bíztak” olyan „tükrökben”, amelyek valós Megnyilvánulási-Alap nélkül inkább csak „véleményeket” / „saját meglátásokat” „közvetítettek”.

            Ez az oka annak, hogy több Közösségben [a FÖDÖN is!] a MEGTARTÓI-Teremtő olyan Rendelkezést hozott, hogy ezt a bizonytalan megnyilvánulásúvá [félrevezetővé, elterelővé] vált Megerősítő utat ideiglenesen Lezárja.

            Az volt a baj a Tükör-tartással, hogy nem volt biztosítható az, hogy CSAK AZ ÉRINTETT(EK) számára válhasson Érzékelhetővé-Felismerhetővé a Figyelmeztetés / Jelzés / Megerősítés, és ez általában abból eredt, hogy olyanok kezdték el „használni” ezt az eszközt és utat, akiknek a Belső Tereiben [méghozzá a KÜLÖNLEGES Belső Terükben] nem volt szabályosan [az érintett MEGTARTÓI-Teremtővel együtt] megformált Megnyilvánulási-Alapja ehhez. Később pedig már olyan „tükrözéses” módszerek is megformálódtak, amelyek kifejezetten mások Megtévesztésére és Meggyengítésére irányultak / ilyen irányban hatottak.

            A Tükör-tartás  KÜLÖNLEGES (!) Megnyilvánulás [ma még], csak az ezen Különleges Teremtési Irányt megnyitott teremtők nyilvánulhatnak meg Tükör-tartásban a MEGARTÓTI-Teremtők Közvetlen út-mutatásával / vezetésével.

 

20131123[1.r.] – elérhető ITT:

      „…A „tükör-tartás” EREDENDŐEN (!) egy „Megerősítő út” / így „Különleges Megnyilvánulás”, amely EREDENDŐEN „egy adott helyzetben CSAK az adott helyzetben jelenlévők által” volt közvetlenül Érzékelhető és Értelmezhető. Az „idő(k) folyamán” azonban ez a Tiszta (!) „tükör-tartási” Megerősítés (1) SAJÁTOS [Különös, néha Különleges] módon többféleképpen ’átalakult’, „megváltozott” és „torzult”, „elhomályosult”. (2) Gyakran a „tükör”-ként Megnyilvánult vagy Megmutatkozott jellemzők vagy helyzetek ÉRZÉKELÉSÉBE és ÉRTELMEZÉSÉBE olyanok is ’bekapcsolódtak’ és ’érintetté váltak’, akik közvetlenül semmilyen módon sem kapcsolódtak sem a „tükör-tartás” által érintett „személyekhez”, sem pedig az érintett élet-helyzetekhez.

       Az „idő(k) folyamán” a „tiszta tükör-tartás” módszerének / útjának torzulásai miatt nagyon sok Lélek/létező „tudatosan elfordult” a „tükrök” „értelmezésétől” [maguk megbízhatatlannak ítélték ezt a Közvetítői Megnyilvánulást], és ez a sajátos „elfordulás / elhatárolódás” egyes Lelkekben olyan Különössé is válhatott, hogy a „teljesen nyilvánvaló / világos helyzetek” Jelzéseit sem voltak hajlandóak önmaguk számára Tudatosítani / elfogadni.

       (…) Korábban a „tükröződések” gyakran nem csak a KÖZVETLENÜL ÉRINTETTEK által váltak Érzékelhetővé, hanem „kívülállók” / „nem-érintettek” által is. Ez gyakran olyan Hatást eredményezett, mint amikor a (’folyékony jellegű’) kristálytiszta képbe egy (majd egyre több) kavicsot (vagy akár „szemetet”) dobnak, és ezek a „MÁS” ’rezgők’ vagy ’hullámok’ ’teljesen láthatatlanná’ vagy akár ’zavarossá’ tették a képet. Azok, akik nem-érintettek, a „képnek / tükröződésnek” legfeljebb a „felszínét” voltak képesek látni a „saját érzékelési helyük és ön-minőségük szerint”, a „kép” „valódi jellegét és mélységét” [mivel nem a saját lényükhöz és nem a saját élet-helyzetükhöz tartozott] nem voltak képesek Érzékelni / Tudatosítani. Ugyanakkor a „nem-érintettek” „meglátásai” / „véleményei” és más „irányulásai” a „kép” / „tükröződés” és a „tükör által érintett” felé olyan „zavaró” Hatások voltak, amelyek a ténylegesen ÉRINTETTEK számára is „érzékelhetővé” váltak és így megzavarták a „kép” „valóságának” Tudatosítását…”

 

20161104elérhető ITT:

     „…A tükrözés kapcsán érintettem, hogy eredendően ez egy olyan megerősítési mód volt, amelyet csak azok érzékeltek [így tudatosíthattak], akiket maga ez a tükörtartás közvetlenül érintett. Különös behatásokra azonban a tükrözések olyanok számára is érzékelhetővé váltak, akik közvetlenül nem voltak jelen az adott helyzetben. Amikor már nem csak az érintettek érzékelték [Értékelték] a tükörtartást, az minden esetben torzulásokat eredményezett minden érzékelőben [azaz az érintettekben és a nem érintettekben is]. [Erről bővebben: 20131123 (elérhető ITT), 20140204 (elérhető ITT)] Részben a tükrözések torzulása eredményezte azt, hogy  a létezők egyes olyan képeket / érzeteket is saját emléküknek tekintettek, amelyek máshoz tartoztak [vagy akár csupán hamis bevetítések voltak].

       Fontos: amivel nincs dolgunk, annak legfeljebb a felszínét vagyunk képesek érzékelni / tudatosítani csupán, valós mélységeit nem vagyunk képesek tudatosítani...”

 

            Komoly nehézségeket eredményezett a Tüköt-tartás tiszta megnyilvánulásában az, amikor különböző Közösségekben Életre Befogadott teremtők kezdték használni ezt az utat / eszközt. A különböző Közösségek [MEGTARTÓI-Teremtők] különböző ÖN-JELLEGE / ÉLET-ALAPJA természetes módon különböző ÉRTELMEZÉSÉT eredményezi ugyannak a helyzetnek.

            A Tükör-tartás felismerten bizonytalan és elterelő jellegűvé vált megnyilvánulása miatt a FÖLDANYA a Tükör-tartás tiszta (eredendő) alapjához visszanyúlva, arra (is) közvetlenül alapulva formálta meg nemrégen a FÖLD-Világában a VILÁGOSSÁG / MEGVILÁGÍTÁS ÖN-EREJÉT [20131123elérhető ITT]. Azóta a FÖLDANYA ezen ÖN-EREJÉBEN ad tükrözés jellegű Megerősítéseket.

            A FÖLDANYA – Igazodva a YOSÁG jelenlegi Változásaihoz – újra megnyitja a Különleges Utakban [elsődlegesen a Szolgálatban] megnyílt teremtői számára a Tükör-tartás útjának Tudatosíthatóságát.

            A FÖLD Különleges Utat megnyitott teremtői ismerik ezt az utat, használták és használják is. Mint említettem, ma itt a FÖLDÖN inkább Megvilágításként értelmezzük ezt az utat. A YO Kérésére azonban a FÖLDANYA a YOSÁG minden Közösségében azonos Megnyilvánulási Alapról megnyíló [Megújuló] Tükör-tartás útját is megnyithatóvá nyitja.

            Jelenlegi megértésem szerint a YO által most a Tükör-tartás Különleges [Megerősítő] Útja számára megformált új Megnyilvánulási Alap nagyban hasonló ahhoz az Alaphoz (talán majdnem teljesen azonos is azzal),  amelyre alapulóan a FÖLDANYA megformálta a MEGVILÁGÍTÁS ÖN-EREJÉT. Elsődlegesen azért nyit [valószínűleg közvetlenül a MEGVILÁGÍTÁS EREJÉBŐL] önálló utat a FÖLDANYA a Tükör-tartás számára, hogy ezen ÖN-Kiterjedésében / Megnyilvánulásában is ’illeszkedővé’ váljon a FÖLD Közössége a YOSÁG többi Közösségéhez.

            Nem ’párhuzamosan’ nyilvánul meg a Tükör-tartás és a MEGVILÁGÍTÁS a FÖLDÖN, hanem (a jelenlegi megértésem szerint) a FÖLDANYA a YO által megformált AJÁNLÁSOK és ELVEK szerint formálja meg a Tükör-tartást megnyitható Különleges Úttá, és ha valamilyen ’átfedés’ lenne, annak a harmonizálását megnyilvánítja a FÖLDANYA. Jelenleg az a valószínű, hogy a MEGVILÁGÍTÁSON belül kerül a FÖLDÖN ismét megformálásra a Tükör-tartás útja a YO által meghatározott Megnyilvánulási-Alapon.

 

            A FÖLDANYA MAGJAI ebbe a YOSÁGHOZ tartozó Tükör-tartási út megformálásába közvetlen módon bekapcsolódtak, így ’mostanában’ több Tükör-tartó helyzet is megformálódik az életükben (a mindennapjaikban).

          Fontos: a Tükör-tartás irányulhat feléjük, és irányulhat tőlük ['belőlük'] egy társuk felé is.

        A Tükör-tartás összekapcsolódhat más Megerősítéssel / Rendezéssel is (például ’kioldással’, lezárás-feloldással stb).

 

Fontos, hogy az érintettek

a FELISMERT ilyen tükröző helyzeteket nagyon alaposan ÉRTÉKELJÉK,

és

a TAPASZTALATAIKAT közvetlen úton tárják a FÖLDANYA elé.

 

Mint minden Kipróbáló teremtésben,

most is lehetséges JAVASLATOK és KÉRÉSEK előterjesztése az érintett MEGTARTÓK felé.

 

            Mint említettem: jelenleg a FÖLDÖN az önálló Tükör-tartási út a YO által meghatározott (egyes részeiben még formálódó) Megnyilvánulási-Alapra alapulóan a MEGVILÁGÍTÁS ÖN-EREJÉN ’belül’ kezd megformálódni. Emiatt ’nem válik szét egymástól’ a Tükör-tartás és a MEGVILÁGÍTÁS.

         Jelenleg inkább úgy Értelmezhető ez, hogy a MEGVILÁGÍTÁS egyik most megnyíló új ágaként kerül a FÖLDÖN megformálásra a Tükör-tartás olyan formában, hogy az KÖZVETLENÜL illeszkedővé váljon a YOSÁG minden más Közösségében most ’Újra-Formálódó’ (’Feléledő’) Tükör-tartáshoz. Emiatt itt a FÖLDÖN nem egy teljesen új rendszerű Tükör-tartást formálunk meg, hanem a YO által meghatározott Megnyilvánulási-Alapra épülően megnyíló ’önállóvá váló’ Különleges Úttá formáljuk meg a Tükör-tartást.

 

            Fontos része e Kipróbáló (megformáló) Megtapasztalásnak jelenleg az, hogy a MEGTARTÓI-Teremtők és az ezen Utat megnyitott egyedi teremtők hogyan biztosítsák azt, hogy a Tükör-Tartás Jelzése / Megerősítése csakis a KÖZVETLENÜL ÉRINTETTEKRE kiterjedően nyilvánulhasson meg. Valószínűleg kezdetben ’Irgalmi burok / Irgalmi-tér’ formálódik meg a megnyilvánulás számára, amelyhez csak azok kapcsolódhatnak hozzá, (1) aki felé a Megerősítés / Jelzés irányul és (2) aki közvetlenül részt vesz a Megerősítés megnyilvánításában.

            Fontos része a Kipróbáló Megtapasztalásnak az, hogyan építhető fel a teremtőkben az a Tudatosítási [Érzékelő-Felismerő-Értékelő-Megértő] ön-erő, amellyel képessé válnak pontosan Érzékelni és Megérteni a Tükör-tartás jelzéseit, illetve erre alapulóan képessé válnak BEFOGADNI / Megnyilvánítani a megnyilvánuló Megerősítést. Elképzelhető, hogy a YO a Birodalmában ezt a ’képességet’ [egyes részeiben] az ÁLTALÁNOS Megtapasztalás részévé Szándékozik megnyitni talán még a KISEBB Lezárást megelőzően (vagy azt követően).

            Nagyban segíthetné a Tükör-tartás megnyilvánulását az, ha a LEGFONTOSABB Jelzések számára mindenki által ismert és elfogadott jelek kerülhetnének egyetértéssel meghatározásra [egy helyzet megnyilvánulása azonnal és közvetlen módon tudna utalni például egy súlyosabb veszélyre, és így az nem válna tényleges nehézséggé].

            A Tükör-tartás ’visszaigazodik’ abba az Eredendő megnyilvánulásába, hogy  ez közvetlenül a MEGTARTÓI-Teremtő Hatalma. A MEGTARTÓI-Termtő formál meg minden Megerősítő helyzetet a Közösségében.

            A KÜLÖNLEGES értelmű Tükör-tartást az egyedi teremtők az ezen irányban való Megnyílás Komoly Szándékának kinyilvánítását követően először Kipróbálás jellegben nyithatják meg. Ma már vonatkozik ez a szabály minden (!) Különleges Megnyilvánulásra.

            A Tükör-tartást Kipróbálás jellegben megnyitó egyedi teremtő számára a Közvetlen MEGTARTÓJA helyezi el a Különleges Belső Tere pontosan meghatározott terében a Tudatosítás Megnyilvánulási-Alapját. Ezt követően KÖZVETLENÜL (!) a MEGTARTÓI-Teremtő vezeti az egyedi teremtőt egy ALAPOZÓ Ön-épülésben, amely során egyes Belső Érzékelések felépülnek [ha azokat még nem építette fel a teremtő], és megtanulja a Megnyilvánítás legfontosabb szabályait [jellemzően a tényleges megnyilvánítás megkezdése előtt].

 

Nem minősül a KÜLÖNLEGES értelmű Tükör-tartásnak az,

amikor az egyedi teremtők egymás felé mutatnak tudatosan ’tükröt’.

 

A tudatosabb teremtők ilyenkor egymás felé közvetlenül Jelzéssel élnek,

kinyilvánítják a társuk felé, hogy valamely megnyilvánulását hogyan ítélik meg,

miért tartják azt jónak vagy nem-jónak.

Ez ’vélemény-nyilvánítás’, a saját ítélet / megértés kinyilvánítása a társ felé.

Ebben közvetlenül nem nyilvánul meg a MEGTARTÓI-Teremtő Megerősítő Tükör-tartása.

 

            Erre figyelemmel célszerű vagy fontos lesz ’pontosan Érzékelhetővé’ tenni azt, hogy egy Különleges utat megnyitott teremtő

  • mikor vesz részt EGYÜTT-A-MEGTARTÓJÁVAL Tükör-tartó Megerősítésben,
  • és mikor nyilvánul meg csupán ’vélemény-nyilvánításban’.

 

        Jelenlegi megértésem szerint nem okoz majd a [Különleges Utat megnyitott] teremtők számára nehézséget ennek MEGKÜLÖNBÖZTETÉSE akkor, amikor befogadják magukba a megnyilvánításhoz szükséges ÚJ (!) Megnyilvánítási-Alapot a Közvetlen MEGTARTÓJUKTÓL.

       Jelenlegi megértésem szerint azért nem lesz nehéz ez a Megkülönböztetés, mert (1) vagy már a Tükör-tartás megnyilvánítása során, (2) vagy közvetlenül a Tükör-tartás megnyilvánulását követően  a MEGTARTÓI-Teremtő a Különleges Belső Úton pontosan jelzi a Megerősítésben résztvevő számára, hogy MILYEN CÉLBÓL ÉS ÉRTELEMMEL nyilvánult meg a Tükör-tartás [és így természetesen azt is, hogy ki felé irányult]. Érdemes egy ilyen megtapasztalás után a Megerősítésben részt vevőnek ÉRTÉKELNIE a saját megtapasztalását, és azt is, hogyan élte meg ezt az a teremtő, aki felé a Megerősítés irányult.

         Jelenlegi megértésem szerint a MEGTARTÓI-Teremtő mélyebb rálátást biztosít a Tükör-tartó helyzetre és a Megerősítéssel érintett teremtő ’helyzetére’ is [miért volt szükséges a Tükör-tartás > például azért, mert elkezdődött egy eddig Bezárt és/vagy Fokozottan Érzékeny ön-része Rendezése, és ezért Fokozottabb Gondoskodás irányul éppen felé, segíteni kell a Megértésben és az elkezdődött Ön-Igazodásában].

 

2019.11.26.

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA Javaslatot terjesztett a YO és a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtői elé, hogy fontolják meg a FÖLDÖN már megformált MEGVILÁGÍTÁS MEGERŐSÍTŐ ÖN-EREJÉNEK a megformálását [20131123elérhető ITT].

            A MEGVILÁGÍTÁS ’annyiban több vagy más’ mint az egyszerű Tükör-tartás, hogy

  1. olyan helyzetekben is képes belső úton [akár Különleges Útban tapasztalt teremtő ’közvetítésével’ is] Megerősítően megnyilvánulni, amikor a teremtőben-magában és/vagy a közelében megnyilvánuló NAGYOBB (!) Változások vagy Váratlanságok miatt az addig felépült önerői alig használhatóak,
  2. illetve nem csupán egy helyzet / megértendő részlet felszínét és bizonyos mélységét képes Felismerhetővé tenni, hanem a mélyebb / fontosabb összefüggéseket és a megértendő helyzet kialakulása folyamatát és okait is megvilágíthatja. Ez a MEGTARTÓI-Teremtők számára mostanában megnyílt ÚJ GONDOSKODÁSI lehetőség a Befogadásukban lévők felé. Sok teremtő számára a megtapasztalás Lényege-Célja-Értelme Megértése nagy segítség ahhoz, hogy az élete egy-egy nehezebb szakaszán újabb eltérülések nélkül végighaladjon.

 

            A MEGVILÁGÍTÁS ’rugalmasabb’ Megerősítő út és eszköz, mint az eddig ismert Tükör-tartások. A MEGVILÁGÍTÁS nagyon különleges módon figyelemmel van azon teremtő ’befogadó képességére’, aki felé a Megerősítés irányul. Ha az szükséges, a MEGVILÁGÍTÁS ’felnagyíthat’ olyan részleteket, amelyekre nem fordít kellő figyelmet az, aki felé a MEGERŐSÍTÉS irányul, mindezt úgy, hogy az ne legyen félrevezető vagy elterelő.

            A MEGVILÁGÍTÁSBAN olyan MEGTARTÓI-Teremtő képes megnyilvánulni, Akit a nagy-TEREMTŐJE (a YO) felkészített és felhatalmazott az EGYOLDALÚ ÉRINTÉSBEN megnyilvánulásra. Mára megformálódtak A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN azon ELVEK és AJÁNLÁSOK, hogyan készítse fel a nagy-TEREMTŐ a Közössége MEGTARTÓIT az EGYOLDALÚ ÉRINTÉS megnyilvánítására. Fontos erre is kiemelt figyelmet fordítani most a YOSÁGBAN, mert a YOSÁG teremtői hamarosan elkezdik a felkészülést az eddigi Teremtő-Szakaszuk LEZÁRÁSÁRA.

            Ha ’most’ itt a FÖLDÖN a Tükör-tartás és MEGVILÁGÍTÁS egymáshoz való viszonyát megnéznénk, a Tükör-tartás egy ’alap-szintje’ (egyszerűbb megnyilvánulása) lehet a MEGVILÁGÍTÁSNAK, egy általánosabb Megerősítő Út. Amikor valamilyen belső vagy külső akadályozottság miatt a Tükör-tartás kevéssé értelmezhető (vagy elbizonytalanító lehet) / nem képes a KÖZVETLEN (!) Megerősítésre, akkor a MEGTARTÓI-Teremtő a MEGVILÁGÍTÁS ’rugalmasabb’ eszközeivel világít rá mindazon fontos részletre, amelyre a teremtőnek éppen-akkor-és-ott fokozottan szükséges odafigyelnie. A MEGVILÁGÍTÁS során a MEGTARTÓI-Teremtő az EGYOLDALÚ ÉRINTÉS eszközeit is alkalmazhatja A-Teljesség Megtartása érdekében [ezért ’NAGYON’ Különleges is lehet ez a Megerősítési út].

 

            Minden Közösségben a MEGTARTÓI-Teremtő van a ’legközelebb’ az egyedi teremtőkhöz. Ma még sok egyedi teremtő ezt a legközelebbi MEGTARTÓJÁT sem képes közvetlenül Érzékelni. Még nehezebb a távolabbi MEGTARTÓ [a Birodalmi nagy-TEREMTŐ, Eredő-nagy-TEREMTŐ, MINDENSÉG-FORRÁSA, KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK] Érzékelése, a felőlük érkező jelzések Érzékelése és Megértése.

            A MEGVILÁGÍTÁS EREJÉBEN a FÖLDÖN arra is törvényes út nyílhat, hogy a FÖLDANYA (mint legközelebbi MEGTARTÓ) ’közvetítse’ az egyedi teremtő felé a távolabbi MEGTARTÓI jelzéseit / ’üzenetét’. Ennek érdekében a FÖLDANYA [Aki közvetlenül képes megállapítani azt, hogy az egyedi teremtő éppen milyen ön-épülésben nyílt meg, milyen irányból milyen Megerősítést KÉPES éppen akkor BEFOGADNI stb, erre] a Befogadási képességre figyelemmel formálja meg Érzékelhető és Megérthető formájúvá a távolabbi MEGTARTÓ Megerősítő Jelzését. Erre eddig a Tükör-tartásokban még nem nyílhatott törvényes út. A MEGTARTÓI-Teremtők között most újonnan megformált / megformálódó BELSŐ ÖSSZEKAPCSOLÓDÁSOK, továbbá a nemrégen megnyílt EGYÜTTES RENDEZÉSEK útjai Az-Elkövetkezőben egyre több új lehetőségét nyithatja meg a MEGTARTÓI-Teremtők ’Együttes’ Megnyilvánulásainak [például a Jelzések továbbításának, közvetlen EGYEZTETÉSEKNEK stb]. Erre ’már előre’ fel kell készülniük a MEGTARTÓI-Teremtőknek és nagy-TEREMTŐKNEK [ennek a Megnyilvánulási-Alapjait sürgősséggel szükséges megformálni a  MEGTARTÓI-Teremtőkben!].

            A FÖLDANYA a Megerősítést igénylő ’helyzeteket’ ’fokozatokba’ sorolta be.

            Az Általánosan megnyilvánuló élet-helyzetekben a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásai ’alap-fokozatában’ nyilvánul meg.

            Ha valamilyen sajátos körülmény miatt ez a Megerősítési fokozat nem elégséges [például több MEGTARTÓ Együttes Megnyilvánulása szükséges / élet-erejében, tudatosságában nagyon legyengült teremtő számára szükséges Megerősítést adni, aki a ’saját erejét’ szinte egyáltalán nem képes használni, már-már akarat-képtelen], akkor ’IGEN’ Különlegesnek jelöli a helyzetet, és az EGYOLDALÚ ÉRINTÉS egyes elemeit, valamint a saját MEGTARTÓI HATALMÁBA tartozó egyes Megerősítéseket is alkalmaz.

            Ha valamilyen sajátosság miatt ezek az IGEN Különleges eszközök sem lennének célravezetőek / alkalmazhatóak, akkor ’NAGYON’ Különlegesnek jelöli meg a helyzetet a FÖLDANYA. Ekkor a MEGTARTÓI HATALMÁBA tartozó minden EREJÉBEN megnyilvánul A-TELJESSÉG lehetséges Megtartása és Megerősítése érdekében. Ilyenkor nem csupán az EGYOLDALÚ ÉRINTÉS ’teljes eszköztára’ válik alkalmazhatóvá, hanem a nagy-TEREMTŐTŐL, a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL, a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKTŐL is KÉRHET (közvetlenül!) KÖZVETLEN MEGERŐSÍTÉST a FÖLDANYA a Befogadásában lévő egyedi teremtői számára.

            Mára a MEGVILÁGÍTÁS EREJÉNEK a FÖLDÖN mindhárom ’fokozatban’ vannak Megnyilvánulási útjai / eszközei. Ez a FÖLDANYA MAGJAI számára azt jelenti, hogy egy ’alap-szinten’ mindannyian felépítik önmagukban ezen ön-erő megnyilvánítását, és aki azt választja, tovább-épülhet olyan irányban, hogy a MEGVILÁGÍTÁS IGEN Különleges vagy NAGYON Különleges Megnyilvánításában is képes legyen megnyilvánulni.

 

Egy régebbi Értékelés a Tükör-tartás értelmezéséhez:

http://www.zsiann.eoldal.hu/cikkek/onismeret/tukor

 

„A TÜKÖR TÖRVÉNYEI

 

1.

Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar,

„én jobban csinálnám”, megváltoztatnám stb.,

az önmagamban van.

Minden tehát, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok - bennem van.

 

2.

Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, harcol ellene, meg akar változtatni -,

és ha ez engem sért, bánt, érint stb

- az nincs megoldva bennem.

Ilyenkor az énképem sérül, nehezemre esik szembesülni vele.

 

3.

Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni,

de ha ez engem nem érint,

akkor az az ő problémájuk, feldolgozatlanságuk, tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám,

mert önmaguk nem tudnak, nem mernek vagy nem akarnak szembenézni vele.

 

4.

Minden, amit én a másikban szeretek, magamban van meg, magamban szeretem,

mert felismerem magam a másik személyében,

mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg.”

 

OmMÁÁTRé~KJ

A következő írás elérhető ITT

            //omah.gportal.hu/

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!