omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. november 26 - december 15.
ÍRÁSOK - 2019. november 26 - december 15. : 20191202 - a Megújulásról, Könnyítésekről - az Át-Vezetés Harmoniája (11)

20191202 - a Megújulásról, Könnyítésekről - az Át-Vezetés Harmoniája (11)


2019. december 2.

 

I.

(levelek)

            Egy Társamtól:

      „…[Aktuális – fák] Régen foglalkoztál a témával, de nálam mindig előtérben van… most viszont nagy erővel igényelte a figyelmemet.

      Anyámnál és máshol is egyszerre kezdték meg az irtást.

      Anyámhoz benyúlt a szomszéd, hogy nálunk levágassa a mi fáink ágait (amit már előzőleg megperzselt az ő gázkéménye), mert a fenyőtűk belehullanak az ő csatornájába. De vágassuk is ki az összes fánkat, mert azok rohadnak (!), és fenyegetik az ő épületét.

      A hotel előtti kempingben életerős, egészséges fákat vágtak ki, szinte tarrá téve az egész területet. Még engem kértek, hogy álljak ott, figyeljem, jön-e valaki arra a járdán. De ne menjek el! És röhögtek, mikor arrébb álltam, hogy ne maradjak a veszélyeztetett zónában. Zokogtam, de természetesen nem tudtam mit csinálni.

      A televízióban Michael Jackson kapaszkodott (Earth Song) - ez ügyben írok. Egyszer fejtegetted hosszan a klipben látható dolgokat - meg tudod lelni azt az írást gyorsabban, mint én? Ha igen, kérem, hogy segíts ki vele.

       Nem tudom, hogy mi újat tehetnék - kérhetnék, de mivel dübörög, mégis csinálnom kell valamit. Fát ültetek, de ezt az enormális mennyiséget egy személyben nem tudom pótolni.

      A fákról írt előrejelzésed változott az idők során?”

 

        Nálam is folyamatosan visszaköszönő téma ez.

       Mindig biztatom a fákat / növényeket, hogy növekedjenek, és még ha a „hitványak” (mintha ők hívnák így az őket pusztítókat) le is vágják / nyesik őket, akkor is tovább élnek mint a vas, amely megvágta őket.

       Egy-két hete mentem a piacra, és hallottam a motoros fűrész hangját, egy emeletes ház előtt vágtak fát. Összeszorult nekem is a gyomrom, és kértem a MEGÁLLÍTÁST és mindent ami lehetséges, hogy maradjon abba minél előbb ez és minden más pusztítás. Kértem, kértem... és ismét kijelentettem, hogy szeretnék közel kerülni majd minden élőjéhez az új Földnek, és szeretnék részt venni olyan irányú ön-épülésben, amivel megóvható az élet a pusztításoktól.

       Olyan gondolat futott át rajtam akkor, hogy „vajon kinek kell a kazánjába már megint a tüzifa?”.

 

         Reményeim szerint már csak rövid ideig tartózkodunk a ’bárkában’ (szinte napra pontosan egy éve szállt be a bárkába a FÖLD). Emiatt ’(régi)anyagában’ egyes életek már nem tartják meg magukat... mégis „fájdalmas” azt tapasztalni, hogy ennyire tiszteletlenül bánnak a fákkal, állatokkal... stb... És hogy még mindig vannak, akik tudatosan pusztítják az életet… és „megtehetik” vagy „képesek ezt megtenni” (MEGTARTÓI Hatalom a Megállításra? 20190828elérhető ITT... hiszen már formálódik…)

 

        Van egy nagyra nőtt szobanövényünk (lantlevelű fikusz talán), aki már sokszor kinőtte a belmagasságunkat. Mára három nagy növény lett belőle. Az egyikük abban a szobában van, ahol írni is szoktam, és ő Jelezte kb egy éve az ÉLŐTÉR megformálódását. 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1549288238_87.jpg

         Sok levelét ledobta, de akkor elkezdett egészen közel a gyökerekhez három kis új ágat növeszteni. Másik szobában van (szerintem) az eredeti anyanövény. Nemrégen új helyre tettem át, és mondtam neki, hogy a gyereke lent kezdett el új ágakat növeszteni, próbálja meg ő is. Pár napja vettem észre, hogy ő is elkezdett ott egészen lent egy új ágat növeszteni (már három kis levél is van rajta), és kicsit fentebb is növekedni kezdett egy új hajtása...

 

         Néha már érzékelhető az anyagi síkon is számomra a MEGTARTÓK Megállítása. Remélem, hamarosan jó erős megnyilvánulássá formázzák meg, és azonnalivá válik mindenkire kiterjedően.

 

          Volt valamilyen sokakat érintő „kivonulás” [inkább Törvényes KIVEZETÉS] a Földről ’MOSTANÁBAN’ (vagy pontosabb talán inkább az, hogy nem a Földről, hanem valamelyik VILÁGI Gondoskodási Térből). Sok hirtelen halál kapcsolódhatott hozzá, és lehetséges, hogy vannak még olyanok, akiknek az „anyagi testében” ez csak ezt követően nyilvánul meg...

         Meghalt mostanában („hirtelen”) például a házunk gondnoka (nő), nagyjából egykorú lehetett velem.

       Kopogtatott napok óta hozzá kapcsolódó gondolat (mi lehetett vajon a halála oka), de nem tudtam megérteni, hogy miért jelzett bennem. Ma kértem vezetést a megértésben.

        Valószínűleg azért NINCS PONTOSABB MEGÉRTÉS, mert nem közvetlenül a Föld Közösségét érintette ez a Kivezetés és/vagy más Változás, hanem valamelyik eddigi ’szomszédos’ Gondoskodási Teret. Talán sokan FÁJDALOMMAL élték meg ezt [a GYORS Hazavezetések ma még lehetnek fájdalmasak azokban, akik arra nem készültek fel megfelelően]. A Fájdalom „képes” „áthatni” olyanokra, akik egy bizonyos mértékben „közelebb” voltak egymáshoz (1) TÉRBEN és/vagy (2) Ön-Jellegben.

 

         Talán  figyelmeztetés ez most arra, hogy ÓVAKODJUNK A SZOMORÚSÁGTÓL (a tegnapi írás végére is odaírtam az ehhez kapcsolódó régebbi figyelmeztetést – elérhető ITT).

 

Valószínűleg fontos

a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben,

hogy ne nehezítsék MOST a SAJÁT és SZERETTEIK életét SZOMORÚSÁGGAL.

 

            A SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben a SZOMORÚSÁG egyes fajtái képesek lehetnek az ALÁZATOT (így az Eredő-Ön-Jelleget > Sorsot) Megtörni.

 

(1)

         Többször írtam (például a tegnapi írásban is), hogy sok SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtő ZÁRJA LE az eddigi Szolgálatát, és IGAZODIK BE ÚJ (például Sürgető jellegűvé megjelölt) FELADATOKBA.

(2)

            Sok nagyon sérült SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtő Sors-Rendezése is elkezdődhet / elkezdődik hamarosan például úgy, hogy olyan másik Közösségbe Igazodik be, amelyben elkezdődhet a benne lévő ELTÁVOLODÁS és sérülés Rendezése.

 

           Egyelőre más változást nem érzékelek (a Földhöz kapcsolódóan) a Fákat érintően, habár a saját Igazodásaikban ők is folyamatosan megnyilvánulnak, új irányokat nyit(hat)nak meg Ők is a kiteljesedéseik számára... de valóban vannak még mindig, akik tudatosan (!) bántják a fákat. Kérek rájuk Ellenőrzést, és feléjük irányulóan is a MEGÁLLÍTÁS mielőbbi megformálását.

 

A Kérés végül úgy hangzott el, hogy

a KÖZVETLENÜL ÉLETET SÉRTŐKRE

a MEGÁLLÍTÁS megformálása

minden Közösségben

SÜRGŐSSÉGGEL nyilvánuljon meg.

 

 

Earth song

2011.09.02. 00:51

Szerintem sokunk ’életben-tartó’ dala (utalva az előző írásokra: KÖZVETÍTÉS?):

 

[vonatkozhat ez a Földre is, de a ’föld’ Tér értelemben akár az Angyalok Birodalma újjáépítésére is utalhat, az ő Birodalmuk a legutóbbi Nagy Változásban szinte teljesen elpusztult: 20190805(8/1) – elérhető ITT]

Earth Song (a dal elérhető ITT)

A Föld dala

- felkel a Nap, és az angyalok elkezdik éneküket – és mit lát a szem? Szakadt rongyokat, szakadt életet, letarolt erdőket, elpusztult világot… döbbent, vérző szívű őrzőket… a béke és öröm romjait, az öröm fájó emlékeit…

- az Őrzők Új Földet gyúrnak a szépség emlékeiből és az EGY akaratból, EGY tudásból, EGY hitből és EGY szeretetből… a szívükben élő Rendből… és a Föld megrázza magát.

- Egy ’ismeretlen’ ’Áramlás’ veszi kezdetét, és a Föld megtartja azokat, akik az Új Életet hívták --- bár erősen kell kapaszkodnia a Földanya „csonkjaiban” azoknak, akik maradni akarnak az új születése idején --- akik ezt választják, azok a helyükön maradnak… talán kissé még megfeszülve…

- és a Föld visszaveszi Rendjét és Életét azokkal, akik ebben Őt segítették…

- A ’Földet megtermékenyítő’ segítség ’nem kívülről’ jön, hanem az itt testben is Jelenlévők segítségével veszi kezdetét az Új Élet, a belülről, SzeRvesen keletkező Új élet!!!

- Az ’EGY’ hívja társait, ’tizenkettő’ delfin-hang-szerű (gyógyító) kiáltással (ébresztés ez, vagy már ’névsor-olvasás?)

- Új kezdet… és vajon kiknek? Kik maradtak élet-ben a Föld Megtisztítása és Rendezése során? Talán csak azok, akiknek rezgése teljes egészében EGY lett a Föld Új Életével… és akiket az ÉLŐ (=Áldott) Rend [Harmonia] megtartott / megkötött… Olyan jó ’megpihenni’ a dal végén a csendben és a megújult élet képében…

 

        Vajon ez az, ami az egyik írásban így nyert megfogalmazást: „MINDEN hamis, és a Szabad Akarat és Isteni Rend működését korlátozó vagy kizáró Illúziót lesöpörnek.”

 

        A ’megsegítés’ lehetőségei és módjai:

            Az Earth Song-ban, a Föld dalában az énekes „egyedül” van a letarolt őserdőben --- az Őrzők a többi helyen viszont közösségben, csoportban, CSALÁD-ként vannak jelen. CSALÁDI Minőségüket élik… Az „énekes” viszont végig „MaGányos” marad ebben a kisfilmben… (Utalás személyes sorsára is)

        Az Én-ekes egy kicsit olyan, mintha az Őrzők kérésére érkezett ’küldött’ (Közvetítő?) lenne, aki (talán az Őrzők kései ébredése miatt) egy kissé elkésett, és mintha a „Földre érkezés” közben kissé bepiszkolódott és elszakadt volna a „ruhája” --- nem pont erre volt felkészülve… De ha már itt van, akkor erre a helyzetre kell hozni Gyógyírt és Segítséget --- összekapcsolódva a Még Élő Őrzői Szívekkel és Erővel…

        Talán az Őrzők (a filmben felmutatott arcok) arcán kezdetben megjelenő értetlenség és fájdalom arra is utalhat: „Mit nem vettem észre?”… „Talán késeiek voltak a kérések?”… „Valamit nem jól értettem?”…

       A ’letérdelés’ [ALÁZAT], a Tudatos Istenhez fordulás és Földhöz [MEGTARTÓHOZ való Tudatos és ERŐS, nagyon erős!] [MÁR KÖZVETLEN!] kapcsolódás után azonban az Őrzők azonnal (!) ugyanazt teszik, amit az „ÉN-eKes”… EGY szív, EGY Akarat --- és így EGY a Tett… (a következőkben említett [B] pontos Párosság esete, amikor ISTEN behívása és bekapcsolása történik a fizikai síkú teremtésekbe --- ehhez EGY szív – EGY Akarat – EGY Tett szükséges! --- Isten/Isteni befogadása történik a Teremtésbe, hiszen megtörtént annak a felismerése: ’Egy Család Vagyunk’)

 

II.

 

            Korábban, amikor egy Birodalom nagy-TEREMTŐJE [vagy a Birodalmon belüli Közösség MEGTARTÓI-Teremtője] LEZÁRT egy Nagyobb (vagy akár kisebb) Teremtő-Szakaszt, az addig megformált ’Életet’ csak úgy tudta ÁT-VEZETNI az Új Teremtő-Szakasz számára [a MINDENSÉG-FORRÁSA által] KIÁRASZTOTT ÚJ TÉRBE, hogy maradéktalanul semmivé vált (elpusztult) az Élet addig felépült anyagi-formája. Magától értetődően ez azzal is járt, hogy az egyedi teremtők számára ’megszűnt’ az addig felépült Tudatosság és Tudás szinte maradéktalanul.

            Miután ’igény’ [Szándék] formálódott meg arra, hogy az addigi Tapasztalatnak és Tudásnak a teremtő Önnön-Harmoniájának megfelelően felépült része váljon valamilyen módon MEGTARTHATÓVÁ és TOVÁBBVIHETŐVÉ, a MINDENSÉG-FORRÁSA a VILÁG Birodalmában belekezdett ennek az Új Iránynak a megalapozásába és megformálásába a VILÁGGAL és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKKEL Együtt.

 

            Ma ’MÁR’ van megformált útja annak, hogy a felépült Tudás és Tudatosság / Ön-Tudatosság egy ’BELSŐ’ úton Továbbvezethetővé váljon a Megújuló TÉRBEN megformálásra kerülő Új Tapasztaló-Testbe. Jelenleg a FÖLDANYA és a Befogadásában lévő egyedi teremtők egy ilyen ÚJ ALAPOKRA felépült ÁT-VEZETÉSBEN nyilvánulnak meg.

            Nagyok ma még a különbözőségek a Megtarthatóság és Élőn-Tovább-vezethetőség tekintetében attól is függően, hogy

  1. a teremtők mennyire tudatosan (és közvetlenül) vettek részt az Új Teremtő-Szakasz ALAP-HARMONIÁJÁNAK a megformálásában és/vagy
  2. mennyire tudatosan készültek fel (az anyagi testükben is) az ÁT-VEZETÉSRE és MEGÚJULÁSRA.

 

            Nyilvánvalóan a FÖLD TAPASZTALATA e mostani ÁT-VEZETÉSÉRŐL a maga teljességében csak azután Értékelhető, ha a régi anyagi-TÉR maradéktalanul visszabontásra kerül, és a Megújuló ÉLET maradéktalanul beigazodik az ÚJ TÉRBE [amíg a ’Bárkában’ van az ÉLET, a ’régi anyag’ ’Bárkába befogadott része’ nem bomlik vissza maradéktalanul]. Ekkor Értékelhető az, hogy mennyiben sikerült az egyedi teremtőknek ’egyedenként’ és az eltervezett egymáshoz-kapcsolódásaikban élőn (azonnal folytathatóan) Továbbvezetni a Megújulásra Előkészített Megtapasztalásaikat. [Az Át-Vezetésre megformált Szív-tér-tartalomról nemrégen készült ’hiteles biztonsági másolatról”: 20190803(3.r.) – elérhető ITT.]

 

            Amikor korábban a „régi Tértől” „elszakításra” került az Élet, azt a teremtők gyakran tapasztalták meg úgy, mintha „minden elsötétült volna”, „minden-ami-addig-volt eltűnt, elérhetetlenné vált, és nem volt semmi, amiben a Tudat és/vagy a test megkapaszkodhatott volna”.

            Voltak olyan MEGTARTÓI-Teremtők, Akik a VÁLTOZÁS (Át-Vezetés) ezen tartamában ’A-Megnyilvánulás-Erejét’ ’visszafogták’, és így a teremtők egyfajta nyugalomban élhették meg az Át-Vezetést. Később egyre több teremtőben a benne-lévő-sérülés miatt az Át-Vezetés tapasztalata nagy FÁJDALMAKKAL és FÉLELMEK (halál-félelem, megsemmisüléstől való félelem, társak elvesztésétől való félelem, ismeretlentől való félelem, a megújulástól való félelem, büntetéstől való félelem) megformálódásával járt [Félelmekről egy korábbi írás elérhető ITT]. Ez nagyban megnehezítette az Új Teremtő-Szakasz ELINDÍTÁSÁT nem csupán az egyedi teremtők számára, hanem a MEGTARTÓI-Teremtők számára is.

            Amely MEGTARTÓI-Teremtő ’Kipróbálta’ azt, hogy az ÁT-VEZETÉS Tartamában nem vonja vissza az egyedi teremtőktől ’A-Megnyilvánulás’ lehetőségét, ott általában TELJES ZAVARODOTTSÁG nyilvánult meg az egyedi teremtőkben, ahogyan egyre közelebb kerültek a régi Tértől Elválás pillanatához. Ugyanazok a Félelmek és Fájdalmak bennük is megnyilvánultak, mint a másik formájú ÁT-VEZETÉSBEN, csak ezekben azzal is tovább nehezedett a helyzet, hogy önmaguknak és egymásnak is „ártottak” nagyon gyakran ezek a teremtők. A mai békétlenség / háborúskodás / bűnözés egyes megnyilvánulásai ok-forrása nagy valószínűséggel ezekben a korai ÁT-VEZETÉSEKBEN lelhető majd fel.

 

            Nem tudom ma még Értelmezni, hogy ez a mostani ÁT-VEZETÉSE a FÖLDNEK pontosan milyen ’Új Alapokon’ nyilvánul meg, a Tapasztalatok majd az ÁT-VEZETÉS után válhatnak a számunkra is megismerhetővé.

            Különleges (Belső) Utakon nyilvánult meg a mostani ÁT-VEZETÉS ELŐKÉSZÍTÉSE, és nagyon sok Különleges Útban megnyílt egyedi teremtő vett részt már több Élete óta (Tudatosan!) azon EGYEZTETÉSEKBEN, amelyek a FÖLD Megújulását alapozták meg / készítették elő. Sok olyan ’felkészítés’ folyt az utolsó néhány Életben, amely arra irányult, hogy a korábbi VÁLTOZÁSOK / ÁT-VEZETÉSEK során berögzült Fájdalmak és Félelmek minél teljesebb Rendezésbe kerüljenek, és így ezek ne legyenek jelen nehezítőként a mostani ÁT-VEZETÉSBEN. Jelenlegi megértésem szerint ezen „régi, ősi” Fájdalmak és Félelmek „maradványainak” Rendezése lesz az egyik olyan élet-terület, amelyre Könnyítést / Kedvezményt kap / kaphat a FÖLD. Ez minden Közösségben ’nagyon hasznos’ Megerősítés lehet, főleg akkor, ha már az ÁT-VEZETÉS megkezdése előtt megnyilvánulhat.

            IRGALMI Gondoskodásba kerültek az egyedi teremtőkben azok a FOKOZOTTAN ÉRZÉKENY ön-részeik, amelyek maradéktalan Rendezése nem tudott megnyilvánulni az ÁT-VEZETÉS megkezdéséig, illetve az ÁT-VEZETÉS egyes megjelölt szakaszainak lezárásáig.

            Nagyon sok teremtőben az általános értelmű Tudatosság megtarthatóvá vált az ÁT-VEZETÉS során is.

        A nagyon legyengült ön-megtartású teremtők az anyagi-testi-Valójukat (a régi burok-testet a benne formálód Új testtel együtt) általában nem váltak képessé megtartani, és a régi test ezért „meghalt” az Új TÉRBE való teljes átigazodást megelőzően. Az ő ’formálódó új testük’ közvetlen IRGALMI Gondoskodásba került.

            Nagyon sok MAGJA a FÖLDANYÁNAK közvetlen módon részt vesz Különleges Teremtésekben magában az ÁT-VEZETÉS folyamatában is.

        Ez egy fontos tapasztalat:  a Különleges Belső Utak megformálása az egyedi teremtőkben jelentősen megnöveli annak a Lehetőségét, hogy a Megújulásra előkészített Tapasztalat / Tudás / anyagi való Élőn tovább-vezethető legyen olyan egyedi teremtők számára is, akik éppen távolabb élnek az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKTŐL [YO, IRGALOM, SZOLGÁLAT-MAGA / ÉDES].

 

            Ha már ismét előkerült az Earth Song dal: az ’Őrzők’ ’Szomorúsága és Fájdalma’, a pusztulástól / pusztítástól való Félelem, az ezekhez tapadt Fájdalom olyan jellegek lehetnek, amelyek [az eddigi tapasztalatok szerint főleg a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő és/vagy Különleges Utat megnyitott teremtőkben] alkalmasak lehettek korábban Sors-Megtörésre, és így arra, hogy egy ELŐKÉSZÍTETT ÚJ KEZDET „Eltérüljön” (más irányba induljon) vagy akár meg is semmisüljön. Valamilyen ’Belső Erő’ azonban ’visszasegít a középpontba’ (a ’Tudáshoz’, ebben annak a Tudásához, hogy

A VÁLTOZÁS SIKERESSÉGE NAGYBAN MÚLIK AZOKON

AKIK A VÁLTOZÁST ELŐKÉSZÍTETTÉK,

és  ha ők ELTÁNTORÍTHATATLANUL TARTJÁK magukat ahhoz amit 'szabályosan' Előkészítettek a saját Életük folytatásának,

attól még a pusztítás és zavarodottak közelsége sem térítheti el őket.

 

A ’Bárkában’ (vagy kisebb Változás esetén a ’Hídon áthaladáskor’)

nagy odafigyelést igényel a Tudatosság / Ön-Tudatosság megtartása,

a Saját Eredő-Ön-Jelleg felismerése és megtartása.

Ez ma már egyáltalán nem lehetetlen.

 

       Lehetségessé vált az is, hogy ha az nagyon fontos okból szükséges, az Át-Vezetésben megnyilvánuló teremtők a nagyon meggyengült társaiknak is adhassanak Megerősítéseket [’bíztatást’, és egyéb más Megerősítéseket is ma már, például ’útmutatást’, ’kísérést’, ’erőt’. Ez azért lehetséges, mert ugyanahhoz a Közösséghez tartoznak, ugyanabba a ’Fő Irányba’ építik tovább az Életüket ’éppen’].

          Nagyon fontos ugyanakkor MEGÉRTENI: az ÁT-VEZETÉS során minden egyedi teremtő számára a ’legfontosabb’ az, hogy a Saját Előkészített Sorsát / Útját Tartsa ’megrendíthetetlenül’, ezt ekkor senki más nem teheti meg helyette (máskor sem) --- de a VÁLTOZÁS folyamatában még nagyobb tudatossággal szükséges (1) a saját Ön-jelleg és (2) a Saját Választások (Továbbvitelre összekészített ’saját csomag’) ’biztos kézzel és megerősített figyelemmel / tudatossággal való megtartása’.

        ’SZOROSABB’ ilyenkor az Ön-vezetés és MEGTARTÓI-Vezetés: RÖVIDEBB TARTAMOK vannak egy-egy Értékelés és Választás megformálására, ’AKKOR-ÉS-OTT’ kell megtenni azt, aminek ’akkor-és-ott-van-a-helye’.

        Nagyon erőteljes belső figyelemmel szükséges megélni az ÁT-VEZETÉST, már csak azért is, mert magában az ÁT-VEZETÉSBEN a MINDENSÉG-FORRÁSA egyre több KÖNNYÍTÉST / KEDVEZMÉNYT is elérhetővé nyithat. Ezek Felismerésére és Megértésére ma még sokan nem képesek közvetlenül, és ezért nagy a Felelőssége azoknak, akik Felismerik és Megértik az ilyen Lehetőségeket. Fontos, hogy a Megértéseiket a MAGOK a számukra elérhető Belső és egyéb utakon megismertessék egymással, a MEGTARTÓVAL-EGYÜTT részt vegyenek a KÖNNYÍTÉSEK és KEDVEZMÉNYEK befogadásához szükséges Megnyilvánulási-Alapok megformálásában, a szükséges Kérések és Befogadások megnyilvánításában 

      >>> ma még ezzel ’mások számára is’ utat nyithatnak egyes Kedvezmények vagy Könnyítések befogadására.

      Később, amikor a Tudatosság és Tudatos-Ön-Megtartás az egyedi teremtőkben visszaigazodik legalább egy ’alap-állapotba’, a mostanihoz képest kevésbé lesz Feladatuk a Különleges Utakban megnyílt teremtőknek az, hogy ’közvetlenül mások számára formáljanak meg Befogadó-Alapokat’.

        Akkor már az egyedi teremtők saját ’mérlegelésétől’ függ elsődlegesen az, hogy Kérnek-e Könnyítéseket / Kedvezményeket.

       Most sem a MAGOK ’saját Szándéka’ formálja meg a MEGERŐSÍTÉSEK Befogadásának Lehetőségét a társaik számára. A FÖLDANYA a SAJÁT (MEGTARTÓI) GONDOSKODÓ HATALMÁBAN Rendelkezett / Rendelkezik arról, hogy (1) a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL milyen KEDVEZMÉNYEKET és KÖNNYÍTÉSEKET KÉR a Befogadásában lévő egyedi teremtők számára --- (2) és a FÖLDANYA az ehhez már tudatos MAGJAIVAL EGYÜTT (közösen) formálja meg azokat a Megnyilvánulási-Alapokat (és Alap-Harmoniát), amelyekkel az ’érintett más’ egyedi teremtők Sorsába is Harmonikusan beilleszthetővé válnak ezek a Könnyítések és Kedvezmények.

 

 

*****

 

(levelek):

      „…Talán a mostani írásodhoz illik, ami szintén sokat foglalkoztat mostanában, a mai napon is.

      Új létrehozására vannak már eljárásaink, de a létrehozott további kísérése, megtartása nem érdekel bennünket, „nem fizetődik ki”. A régen létrehozott értékek enyésznek, szemétté válnak, de senki nem akar törődni a sorsukkal.

      A most létrehozottra sem tekintünk értékként… ezért már nem is törekszünk maradandót alkotni - a szemét szemétként viselkedik.

     Mivel az én feladatom a megtartás, nagyon nehezen élem meg ezt a szakaszt vagy hullámot…”

 

        Ez most részben az ÁT-VEZETÉS miatt van így. Ilyenkor természetes módon ’felerősödik’ az ’Elengedés’ a régi felé [’fellazulnak' régi megtartó-kötések], és a biztos megtartás a saját Ön-Jellegre és a Továbbvitelre összekészített belső tartalmakra irányul elsődlegesen.

        Ehhez most még ZAVARODOTTSÁG is társul, ezért ilyen tarka a megélés. A Saját Eredő-Ön-Jellegében nagyon sok teremtő ma még nem tudatos [ezért került az Eredő-Ön-Jelleg FONTOSSÁGKÉNT és SÜRGŐSSÉGGEL berögzítésre minden (Ön)Lényegben és megformált Tapasztaló-Testben [20191111(2.r.- II. pont) – elérhető ITT].

            A MEGBECSÜLÉS valószínűleg sokakban részlegesen Bezáródott vagy Megtörtség által érintett. Az Élet-alapok KIIGAZÍTÁSA jelentősen javíthat majd ezen a téren.

 

Kapcsolódó írás:

20181201 - 'kezdő képek' (az Át-Vezetés Harmoniája) - elérhető ITT

 

 

III.

2019.12.04.

          Azt érzem, hogy legfeljebb néhány napig finomíthatja még a Földanya a(z első?) Kéréseit. A Könnyítések ’első hulláma’ valószínűleg hamarosan megérkezhet. Ezt az érintettekben már közvetlenül (külön-külön egyedileg) a saját ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN árasztja ki a MINDENSÉG-FORRÁSA.

 

         Megértésem szerint ’több hullámban’ is érkezhet Könnyítés, (1) ha azt kéri a Földanya [a Közösség MEGTARTÓJA].

         Ha ’több hullámban’ érkezését kéri a Földanya a Könnyítéseknek, azt nyilván akkor teheti meg, (2) ha lesznek MAGJAI, akik segítik a szükséges munkákban (Értékelések, Befogadás előkészítése). Én felajánlottam a Földanyának, hogy ha több hullámát is kéri a Könnyítéseknek, akkor részt veszek az ahhoz szükséges munkákban.

 

2019.12.04 - 05.

            ’VÁRAKOZTATÁS’ jellegben a MEGTARTÓI-Teremtők immár csakis az IRGALOM EGYETÉRTÉSÉVEL nyilvánulhatnak meg. Jelenleg ez egy ideiglenes Szabályozás. Ha a MEGTARTÓI-Teremtők nagyon fontos okból Várakozó / Várakoztató jellegben nyilvánulnak meg, a ’helyzet’ és a közvetlenül érintettek IRGALMI Gondoskodásba kerülnek a Várakozás / Várakoztatás tartamában.

            Jelenlegi megértésem szerint ez azt jelenti, hogy Várakoz(tat)ó jellegű Különlegesség csak Irgalmi Útként kerülhet megalapozásra és megformálásra a Közösségekben. Ezen az ÚJ (!) alapon valószínűleg a FÖLDANYA is megformál majd Várakoz(tat)ó Különlegességet. Ennek az ALAP-HARMONIÁJA jelenleg még formálódik, az ÁT-VEZETÉS befejeződése után valószínűleg a FÖLD Közössége is bekapcsolódik az ALAP-HARMONIA (IRGALOM Birodalmán belüli) megformálásába. Saját Tapasztalatok alapján lehet ehhez kapcsolódóan is Észrevételeket, Javaslatokat, Kéréseket előterjeszteni.

        A Várakoz(tat)ásról: 20191104 (elérhető ITT)

          [Alap-Elv, vagyis erről Összecsendülést formáltak meg a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők:] Várakozó / Várakoztató jellegű helyzetet csak olyan módon formálhatnak meg a MEGTARTÓI-Teremtők, hogy az biztosítsa a közvetlenül érintett teremtőkben a biztos Ön-Megtartást, veszélyként sem nyilvánulhat meg a meglévő Megtartottság hanyatlása / gyengülése. A Várakozó / Várakoztató helyzet nem eredményezhet másokra kiterjedően sem [’A-LÉTEZÉS- Egészében] közvetlen vagy közvetett gyengítő hatást.

         Fő Szabály szerint minden közvetlenül érintett teremtőben Tudatos (közvetlenül Tudatosítható) megnyilvánulás lehet csak a Várakoz(tat)ás. A helyzet lényege-célja-értelme minden közvetlenül érintettben tudatosított kell hogy legyen. Ettől csak nagyon kivételes helyzetben lehet eltérni.

            Mindezekre figyelemmel ’szigorú’ feltételei lesznek a Várakoz(tat)ásnak, ezért csak nagyon fontos okból nyilvánulhat meg ilyen Különleges Megerősítés.

 

Kapcsolódó írás:

20191217 - ÉRTÉKELÉS-részletek - Könnyítésekhez kapcsolódóan is

 

IV.

2020.02.26.

      „…Anyámhoz benyúlt a szomszéd, hogy nálunk levágassa a mi fáink ágait (amit már előzőleg megperzselt az ő gázkéménye), mert a fenyőtűk belehullanak az ő csatornájába. De vágassuk is ki az összes fánkat, mert azok rohadnak (!), és fenyegetik az ő épületét.

 

        Annyi megértés jött most ehhez, hogy a fákban lévő EMLÉKEZETET [’Tanúsítványokat’] szeretnék ELTÜNTETNI [„A-Térből”] egyes teremtők...

       Nem tudom miért gondolják azt, hogy ha elpusztítják a fák (élő, vagy már levágott) testét, akkor az azokban lévő Feljegyzések és Emlékek [’Tanúsítványok’] nem lesznek majd értékelhetőek az ő Megítéléseiknél / Felelősségre-vonásuk során...

        Régebben, amikor a Közösségekben a Belső Áramlások szakadozottak voltak, ELTOLHATÓ volt későbbre a Felelősségre-vonás --- talán akkor kezdték tömegesen kiírtani a fákat, hogy ne legyen „A-Térben” ’Tanúsítvány’ „ellenük”.

 

         Mióta az Irgalmi áramlások megformálásra kerültek, ilyen módon (1) nem tolható át másra a Felelősség és (2) nem tolható el „későbbre” sem.

       Amikor ELKEZDŐDIK

  1. akár abban „A-Térben” a Megítélés, amelyben élnek / vannak [még ha igyekeznek is KÖZTESSÉGBE kerülni / Elrejtőzni!]
  2. vagy személy szerint a rájuk vonatkozó Megítélés,

ma már ez MEGKÖTI őket ott-ahol-vannak-abban-az-állapotban-amiben-vannak. És a rájuk vonatkozó minden ’Tanúsítvány’ belekerül a Megítélésükbe.

 

OmMÁÁTRé~KJ

A következő írás elérhető ITT

   &

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!