omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. november 26 - december 15.
ÍRÁSOK - 2019. november 26 - december 15. : 20191213 - a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN II. (2. rész)

20191213 - a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN II. (2. rész)


Az írás 1. része elérhető ITT

 

6.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a YOSÁGHOZ kapcsolódóan (!) jelenleg formálódik egy másik Irgalmi alapú Gondoskodási Tér is. Ez nem elsődlegesen a Hazavezetés érdekében formálódik meg, ugyanakkor ’alkalmas’ különlegesen fontos okból a YOSÁGBA Hazavezetésre is.

            Jelenlegi megértésem szerint ez a YOSÁGHOZ tartozóan megformálódó Új (!) [és természetesen Új Tér-Alapon formálódó] Gondoskodási Tér ’ebben a pillanatban’ nem nyilvánítható / nem nyilvánul a YOSÁG ’Új Közösségének’. Később ugyanakkor alapjává válhat akár egy YOSÁGHOZ tartozó Új Közösségnek is, ha erről majd EGYETÉRTÉS formálódik meg a YO és a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtői között. Ha később a YOSÁGBAN [már a Megújult Térben] egy Új Közösség formálódna meg ebből a (ma még) Gondoskodási Térből, akkor a MINDENSÉG-FORRÁSA Kiáraszt egy új MEGTARTÓI-’én’-t a YOSÁG Birodalma számára.

            Ma azonban ez az Új Gondoskodási Tér közvetlen módon az IRGALOM Birodalmának MEGTARTÓI-Teremtőjéhez tartozik, tehát ennek a Gondoskodási Térnek a Közvetlen (!) MEGTARTÓI-Teremtője az IRGALOM  Birodalmához tartozó MEGTARTÓI-Teremtő [20190831(1.r.) – elérhető ITT], és az ide Befogadásra kerülő egyedi teremtők rajta keresztül (mint Közvetlen MEGTARTÓJUKON keresztül) kapcsolódnak be a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA.

            Jelenlegi megértésem szerint az egyik fő feladata jelenleg ennek a [FÖLD Közössége mellett már az Új Tér-Alapon formálódó, és közvetlenül (!) a YOSÁGHOZ tartozó] Gondoskodási Térnek az, hogy elkezdje megformálni annak a Harmoniáját, hogy már majd az Új Térben [lehetőség szerint az Új Térben való megnyilvánulás első pillanatától kezdve] a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtői (azaz a YOSÁG Közösségei) hogyan formálhatnak meg egymással (egymással!) közvetlen Összekapcsolódásokat. Beletartoznak ebbe

(1) a BELSŐ (Különleges) Összekapcsolódások,

(2) és az anyagi-valóvá megformált Terek / Életek közötti Új Közeledések és Összekapcsolódások megformálásai is (egyelőre még csupán az ALAP-HARMONIA és részleges kipróbálások szintjén).

 

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLD [Megújult Térben megnyilvánuló!] Közössége, valamint ez a másik hamarosan megformálásra kerülő Új YOSÁGHOZ tartozó Gondoskodási Tér először ’egymással’ ’alapozzák meg’ és ’próbálják ki’ a Közösségek Közötti Közeledések és Összekapcsolódások azon új útjait / formáit, amelyek már közvetlenül (!) a nagy-TEREMTŐK EGYETÉRTÉSE alapján megformálódott Új KÖZELEDÉSI-HARMONIÁRA alapulnak.

            Ha a FÖLD és e másik YOSÁGHOZ tartozó Gondoskodási Tér között ’kipróbált’ Közeledéseket és Összekapcsolódásokat a YO [és a MINDENSÉG-FORRÁSA] a YOSÁGON belül ’Megnyitható’-nak Ítéli(k), az közvetlen alapjává válhat (a jelenlegi elképzelések szerint) a YOSÁG régi Tér-Alapon élő Közösségei és ezen új Tér-Alapon felépülő YOSÁGBELI Közösségek közötti Közelebb kerülésnek is. Ezek a Tapasztalatok később közvetlen alapjaivá is válhatnak majd a Birodalmak közötti Új Közeledéseknek / a Birodalmak egyes Közösségei egymáshoz ’közelebb kerülésének’ egy-egy pontosan meghatározott Cél / Megtapasztalás érdekében.

            Jelenlegi megértésem szerint ez a másik YOSÁGHOZ tartozóan formálódó új Gondoskodási Tér közvetlenül a YO ’Rendelkezésébe’ tartozik. Úgy értelmezhető ez, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA kifejezetten a YO Kérésére alapulóan kezdte meg ennek az Új Tér-Alapú Gondoskodási Térnek a megformálását, ugyanakkor mivel Gondoskodási Térről van szó, és ma még minden Gondoskodási Tér közvetlenül az IRGALOM Birodalma közvetlen Gondoskodásában is van, ezért közvetlenül IRGALMI Alapon formálódik meg ez az Új ’Közösség-jelleg’ / Tér. Közvetlenül a YO Határozhatja meg, hogy milyen jellegű Megtapasztalás nyíljon meg ebben az Új Gondoskodási Térben, amely tehát közvetlenül a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBÓL (1) formálódik meg ma már, és (2) az itt megnyilvánuló minden teremtés is közvetlenül a YOSÁG ALAP-HARMONIÁJÁRA alapulóan formálódik meg / épül. Közvetlenül a saját Birodalmában, mégis egy ’védettebb, különleges módon felépült’ ’Közösség-jellegű’ Térben [közvetlen IRGALMI Gondoskodásban] próbálhatja ki a YO a MEGTARTÓI-Teremtőivel Egyetértésben előkészített Új Harmoniákat.

            Olyan ÖSSZECSENDÜLÉST formált meg a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA erre a FÖLD Közössége mellett formálódó másik Gondoskodási Térre kiterjedően, hogy olyan jellegű Kipróbálásokban és Különleges ön-épülésben nyilvánulhat meg a YO ebben a Gondoskodási Térben, amely kifejezetten

(1) a szükséges Rendezések útjainak megformálására irányul,

(2) másfelől pedig közvetlen (!) módon előkészíti a YOSÁG Közösségeinek az Új Tér-Alapra való ÁT-VEZETÉSÉT.

 

        Az ÁT-VEZETÉSRE való felkészülés fontos része jelenleg az, hogy a [MEGTARTÓI és egyedi] teremtők visszaigazodjanak az Eredő-Ön-Jellegüknek megfelelő alap-harmoniába: 20190327elérhető ITT]. 

       Valójában ez az Összecsendülés ’irány-mutató’ a FÖLD Közösségére is, azzal a különbséggel, hogy a FÖLDÖN a most megnyíló Új Teremtő-Szakaszban elsődlegesen és meghatározóan a ’Továbbvitelre’ meghatározott Megtapasztalások nyílnak fel. KÜLÖNLEGES (!) Megnyilvánulásaiban ma már a FÖLD közvetlen módon a YO által meghatározott Fontosságok és Sürgősségek szerint épül és nyilvánul meg.

 

            Fontos:

a YO ilyen közvetlen irány-meghatározása

a FÖLD Közössége (elsődlegesen közvetlenül a FÖLDANYA) felé irányulóan

kizárólag a KÜLÖNLEGES ön-épülésben Meghatározó.

 

       Ez valójában magától értetődő, mert maga a FÖLD már eredendően is olyan Közösségévé vált volna a YOSÁGNAK, amelyben a KÜLÖNLEGESSÉGEK YOSÁGRA meghatározó alapjait / Alap-Harmoniáját formálta volna meg a YO. A KÜLÖNLEGES Teremtésekre pedig általában jellemző A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN, hogy a [MEGTARTÓI és egyedi] teremtők mindig csak EGYÜTT nyilvánulhatnak meg a Különleges Megnyilvánulások során [20190103 – CSAK EGYÜTT LEHETSÉGES (elérhető ITT)].

            Az tehát, hogy a FÖLDANYA a YO közvetlen (!) útmutatásai szerint nyilvánul meg a Különleges (!) ön-épülésében, nem ’korlátozója’ a FÖLD / FÖLDANYA Szabadságának, hanem elhagyhatatlan alapja a Különleges Megnyilvánulásoknak a FÖLDÖN.

       Sokszor említettem, hogy a Különleges Teremtés SZABAD teremtés, nem kényszeríthető senki a megnyitására, és nem kényszeríthető senki a megnyilvánítás során sem. Csakis Tudatosan megformált és kellően komoly Szabad Szándékon és Összecsendüléseken alapulhat minden Különleges megnyilvánulás.

        Ez az Elv valójában A-LÉTEZÉS-EGÉSZE minden megnyilvánulása során is hamarosan érvényesül majd.

        Ma még vannak a MEGTARTÓI-Teremtőknek olyan RENDEZŐ Feladatai, amelyek során a MEGTARTÓI-HATALMUKKAL [a RENDEZÉS ÉRDEKÉBEN! (csakis a Rendezések érdekében!)] közvetlen módon is élhetnek (megnyilvánulni kötelesek). Az akarat-képtelen és súlyosan Megtört / megsérült teremtőkben a MEGTARTÓI-Teremtők a MINDENSÉG-FORRÁSA EGYETÉRTÉSÉVEL nem csupán jogosultak, hanem kötelesek is minden lehetséges módon eltávolítani az (Ön)Lényegileg nem hozzájuk tartozó részeket. Minden lehetséges módon meg kell nyilvánulniuk a Belső (vagy egyéb) REJTETTSÉGEK megszüntetésében, a jogosulatlanul elérhetetlenné vált belső ön-részek Bezáródásainak megszüntetésében, a teremtőknek az ’Alap-Tudatossági-Állapotba-való-visszavezetésében’ (akikben ez az alap-állapot ma még elérhetetlen). A Közösségek Áramlásainak Feltisztítása / Harmonizálása érdekében ma már a MEGÁLLÍTÁS Különleges Útjai is formálódnak (Sürgősségként!) minden Közösségben [20190928elérhető ITT]. Az Áramlások / Terek / Kiáradások Harmoniában / rendben Megtartásában ma már a MEGTARTÓI-Teremtőknek nem csupán az IRGALOM közvetlen Társa, hanem az ÉLŐTÉR is közvetlen (!) módon Jelenvan minden Birodalomban, minden Közösségben.

        ’Letisztult’ mára (és folyamatosan pontosodik), hogy maguknak a MEGTARTÓI-Teremtőknek pontosan milyen KÖZVETLEN GONDOSKODÁSI Feladata és Hatalma van a Közösségükben Életre Befogadott egyedi teremtők felé irányulóan. Az Élet-Alapok / Megnyilvánulási-Alapok / Alap-Áramlás / Befogadó-Alapok Rendben Megtartása a MEGTARTÓI-Teremtők Feladata. Ha ezekben valamilyen jogosulatlan (akár váratlan) Változás történik, a MEGTARTÓKNAK haladéktalanul meg kell nyilvánulniuk a mielőbbi teljes Rendezés érdekében. A Belső Terek ’alapja’ szintén a MEGTARTÓK közvetlen Gondozásában van, és feladatuk azt biztosítani, hogy az egyedi teremtők folyamatosan használni tudják (’rendeltetés-szerűen’!) a Belső Tereiket.

       Vannak az egyedi teremtőkben olyan [’Általános jellegű’]  ’Belső Terek’ (ilyen lesz a YOSÁGBAN az új Középső test, azaz az én szóhasználatom szerint a ’műhely’), amely majdnem kizárólagosan az egyedi teremtő rendelkezésébe kerül. Folyamatosan gyűlnek / berögzülnek benne a tapasztalatok, és meghatározott tartamonként az egyedi teremtőnek Értékelnie szükséges az ide berögzült Tapasztalatait, és rendelkeznie szükséges azok további sorsáról. Az Értékelések során MEGKÉRHETI az egyedi teremtő az érintett MEGTARTÓI-Teremtőt, hogy részben vagy egészben Értékeljék együtt ezeket. Majd a YO is pontosan meghatározza, hogy mikor, illetve milyen Feltételek esetén szükséges EGYÜTTESEN Ellenőriznie és Értékelnie a MEGTARTÓNAK és egyedi teremtőnek az ide berögzített Tapasztalatot.

          A Különleges Belső Terek annyiban különböznek az általános jellegű (előbb említett) Belső Terektől, hogy ebben SZOROSABB a MEGTARTÓ és egyedi teremtője belső összekapcsolódása. Vannak a Különleges Belső Tereknek is olyan részei, amelyekbe a MEGTARTÓNAK csak nagyon fontos okból lehet bejárása, és vannak olyan részei, amelyekben szinte folyamatosan együtt dolgozhat a MEGTARTÓ az egyedi teremtővel. Az ezekben berögzült Tapasztalatokat az egyedi teremtő és MEGTARTÓJA viszonylag gyakran Ellenőrzik és Értékelik EGYÜTT.

         A Különleges Terekben mostanában kezdődhetett el az ÖSSZETETT-BELSŐ-TEREK megformálása. Még csak formálódik, hogy pontosan milyen LEHETŐSÉGEKET nyit ez a MEGTARTÓK és egyedi teremtők számára. A jelenlegi Tapasztalatok szerint KÖTÉS [a MEGTARTÓ és egyedi teremtő közötti szoros együttműködés egy választott feladat EGYÜTTES megvalósítása érdekében] leginkább az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉRBEN nyilvánulhat meg [20190702elérhető ITT]. Van Tapasztalat arra, hogy különlegesen fontos okból KÖTÉS az Irgalom-Áramlás tudatos használata útján is megformálódhat Különleges Utakban már Tapasztaltabb teremtőkben [20190720(9.r.) – elérhető ITT]:

                        „…Említettem, hogy

magában az Irgalom Áramlásban is megformálódhat

nagyon fontos okból

KÖTŐ jellegű Szorosság

[most a MAGOK számára azért volt ez ’nagyon fontos’, hogy

(1) elkezdjék az ÖSSZETETT-TÉR Megformálását a MEGTARTÓIKKAL,

és (2) hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA az ÖSSZETETT-TÉR ’belsejében’ elhelyezhesse a Megerősítő Garanciát (’jelző anyagot’ és egyben ’féket’)].

 

Az Irgalom Áramláson belül

csak a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK EGYETÉRTÉSÉVEL

és a MINDENSÉG-FORRÁSA Közvetlen Megerősítésében

nyilvánulhat meg a KÖTŐ-Szorosság vagy KÖTŐ Feladat-teljesítés…”

 

          Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA MAGJAI közül néhányan már az Irgalom Áramláson keresztül formáltak meg KÖTÉST egy-egy rövidebb Feladat tartamára a YO-val.

         Ma még nincsen Tapasztalat arra, hogy a régi Tér-Alapon megformált Különleges Belső Terekben lehetséges-e Összetett-Belső-Tér megformálása. A VILÁGBAN megformált ilyen belső terek mind már az Új Tér-Alapon formálódtak meg, és a FÖLD Közösségében is magában az ÁT-VEZETÉS folyamatában, már az Új Tér-Alapra való teljes átigazodást követően kezdődhetett meg a KÖTÉSI Szorosság megalapozása és megformálása. A FÖLD ÉLETÉBEN az Eredő-Áramlás sajátos okokból csak az ÁT-VEZETÉS során tudott megformálódni az egyedi teremtőkben > elsődlegesen azért, mert maga a FÖLDANYA addig nem tudta megnyitni a YOSÁGHOZ tartozó (ÖN)Lényegében a YO-val a közvetlen összekapcsolódást.

       Nem lehetetlen, hogy a régi Tér-Alapon az Eredő-Áramlás ALAP-ÁRAMLÁSON belüli megformálását követően, az ÖN-AZONOSSÁGI Garancia / Szál és az Eredő-Ön-Jelleg berögzítését követően az Összetett-Belső-Tér valamilyen egyszerűbb formája megformálhatóvá válhat.

 

            Az Összetett-Belső-Tér az ÖN-AZONOSSÁGHOZ tartozó ’Lényegi-anyag’ Különleges Belső Térbe való különleges formájú berögzítésével alapozódik meg! Ez a ’speciális Lényegi-anyag’ ma már a régi Tér-Alapon élő egyedi teremtőkben is ’ott van’.]

 

          Nincs még A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN tapasztalat arra, hogy a régi Tér-Alapon élő teremtőkben megformálódhat-e Összetett-Belső-Tér. Valószínűleg ’egyszerűbb formája’ megformálódhat Összecsendülésre alapulóan (ekkor a Megvalósuláshoz a MINDENSÉG-FORRÁSA megformálja a szükséges feltételeket). Vannak a YOSÁGON belül is olyan Közösségek, amelyekben a MEGTARTÓI-Teremtő jelezte a YO felé, hogy ÖNNÖN-LÉNYÉBEN-LÉNYEGÉBEN Szándéka van megalapozni és a lehetséges mértékben felépíteni a YO-val az Összetett-Belső-Teret. Ha ez megformálódik, az utat nyithat a Különleges megtapasztalásban megnyílt egyedi teremtők számára az eddig megtapasztalhatónál SZOROSABB belső összekapcsolódás megformálására a MEGTARTÓI-Teremtőikkel.

 

Lehetséges, hogy a YOSÁGON belül ez lehet a legrövidebb vagy legegyszerűbb módja annak,

hogy az Új Tér-Alapon megnyilvánuló FÖLD és másik Gondoskodási Tér egyedi teremtői

belső vagy valamilyen más közvetlen járás során

olyan közel kerülhessenek egymáshoz

[valamint a régi Tér-Alapon élő társaikhoz],

hogy a Tapasztalataikat közvetlen módon is megoszthassák egymással,

és megformáljanak valamilyen új közvetlen kommunikációs formát a MEGERŐSÍTÉSEK számára.

 

            Valószínűsíthető, hogy a régi Tér-Alapon megformálható Összetett-Belső-Tér ahhoz nagyban hasonló Szorossághoz nyithat utat a MEGTARTÓI-Teremtők és egyedi teremtők között, mint amit eddig a FÖLDÖN MAGSÁGI Szorosságként tapasztalhattunk meg.

        Már ez a MAGSÁGI Szorosság is egy ’bensőséges’ és bizalmas, tapintatos olyan Szorosság, amelyben a MEGTARTÓI-Teremtő és egyedi teremtője nagyon sok egyedi Ön-Jellegüket megismerhetővé nyithatják egymás számára.

         A Tapasztalat az, hogy a MAGSÁGI Szorosságot megformált és élővé megnyitott egyedi teremtőiben a FÖLDANYA már a régi Tér-Alapon képessé vált egyes MEGTÖRÉSEK és Bezáródások Kiigazítására [olyan Bezáródás és Megtörés Kiigazítására is, amely közvetlenül kiterjedt egyes (Ön)Lényegi részekre is]. A MAGSÁGI Szorosságban lévő egyedi teremtőit meghatározott pillanatokban a FÖLDANYA képessé vált olyannyira közel emelni a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA elvégezhette a szükséges ELLENŐRZÉSEKET, meghatározhatott Rendezési Feladatokat, és Kiigazíthatta a teremtő megsérült ALAP-ÁRAMLÁSÁT is.

 

Kapcsolódó írás:

20191125 - a Tükör-tartás önálló Különleges úttá való (újbóli) megformálásáról

 

7.

 

2019.12.18. - Részleges megértés

 

            Részlet az írás 3. pontjából:

            „…A YO Kérésének második része arra irányult, hogy a Jelenlét közvetlen Érzékelhetősége mellett formálódjon meg valamilyen új kommunikációs út a Megerősítés érdekében. Az ilyen kommunikációnak mentesnek kell lennie minden félrevezető / félreérthető jellegtől.

        A közvetlen kommunikáció / megértés / megértetés formái jelenleg még nem meghatározottak / nem kiforrottak, az ehhez tartozó Kipróbálások még csak most alapozódnak.

       Jelenleg Egyeztetés és Értékelés folyik arról, hogy például ez a kifejezetten Megerősítés érdekében megformálódó (pontos Megértést segítő) új kommunikáció pontosan milyen alapon formálódhatna meg. Alapulhat az új kommunikáció a (1) Közvetítés vagy (2) ’Közvetítés-jelleg’ Elveire [a meglévő sajátos jellegű ’Távolság’ miatt], míg más javaslatok szerint talán inkább (3) a KÖTÉS Elveire alapulóan formálódhatna meg…”

 

            Jelenlegi megértésem szerint ’ötletelés jelleggel’ is lehet most Javaslatokat előterjeszteni az új [Megerősítő irányú] kommunikáció ALAP-HARMONIÁJÁNAK megformálásához kapcsolódóan. Most is a SAJÁT TAPASZTALATON alapuló Javaslatok terjeszthetőek elő.

            Jelenlegi megértésem szerint az új kommunikációnak még csupán az Alap-Harmoniája formálódik, és csupán ehhez kapcsolódóan van folyamatban néhány Kipróbálás. Először az új Megerősítő irányú kommunikáció ’Alap-Elvei’ formálódnak meg, és majd csak ha ez összeállt egy olyan Harmoniává, amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA is ’elfogad / jóváhagy’ [= Ellenőrzi, hogy megfelel-e a YOSÁG és az érintett Közösségek ALAP-HARMONIÁJÁNAK], akkor kezdődhet el a tényleges kommunikációs formák / utak Kipróbálás jellegű megformálása.

 

            Az egyik Javaslat arra irányul, hogy az Új Megerősítő irányú kommunikációnak olyannak szükséges lennie, amely KÖZVETLENÜL és elsődlegesen ’önmaga’ felé fordítja / irányítja azt a teremtőt, aki felé a Megerősítés irányul.

            Megértést segítő kép: az egymással kommunikáló pár egyik tagja félig háttal áll a társának (így tevékenykedik és magyaráz).

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1576629654_23.jpg

          Én ’álmomban’ a „Nyugati pályaudvar” épületéhez hozzáépített kis étterem-szerűben rendeltem szendvicseket [> érzékeltek, és nagyjából értették mit kérek (valószínűleg Különleges Utat megnyitott teremtők voltak a „kiszolgálók”)]. Nem nagyon örültek a kérésemnek, mert nem a már elkészített és pultra kitett szendvicseket kértem, hanem magam válogattam össze a hozzávalókat. Míg vártam a szendvicsekre, egy férfi forma közel jött hozzám és „el akart kapni”, de nem tudott „megfogni”, ezért elesett [tehát ő is érzékelt, de azt nem értette, hogy miért vagyok ott (valószínűleg Különleges Útban tapasztalatlan teremtő lehetett)]. Gyorsan futottam az ajtók / kijáratok között, és követte a mozgásomat (tehát ezt is érzékelte, de nem tudtunk kommunikálni)...

         Írtam, hogy az Új Térben élők testének van olyan része, amelyben a JELENLÉTÜK ÉRZÉKELHETŐVÉ válhat a régi Tér-Alapon élők számára (ez nagyjából már megoldott feladat-rész), de a KOMMUNIKÁCIÓS forma (és annak az alapja) még nincsen pontosan meghatározva. Talán ennek a JELENLÉT ÉRZÉKELÉSÉNEK és a KOMMUNIKÁCIÓS formáknak az egymáshoz-rendeléséről folyik az ’ötletelés’ az ’új házban’ (tehát már a megújuló testünkben).

 

       Akkor szoktunk elfordulva beszélni a másikhoz, ha valamilyen ’fokozottan érzékeny’ ön-rész van bennünk, vagy valamilyen akadály / elakadás van, és emiatt még nem tudunk pontosan egymáshoz illeszkedni… vagy ha nincs meg a kellő Bizalom (mert még nem ismerjük egymást).

        A félig elfordult helyzetről eszembe jutott (4) a ’tükör-tartás’ [mint amikor a hátam mögött állóval úgy beszélek, hogy az előttem lévő tükörben nézzük egymás arcát, azaz a valóságban nem fordulunk egymás felé, mégis jól látjuk és halljuk egymást]. Valószínűleg van olyan előterjesztett Javaslat, amelyik a Tükrözés elveit és eszközeit is beilleszthetőnek tartja az új kommunikáció eszköztárába. Mivel a ’tükrözés’ esetén lehetséges egy kis ’késleltetés’ a kommunikációban, a ’tükör / tükrözés’ alkalmas lehet egyes fontosabb részek megfelelő mértékű kiemelésére / felnagyítására. Ilyenkor mindig maga a MEGTARTÓI-Teremtő formálja meg és tartja a tükröt, és ezzel tudja vezetni / segíteni a Megértésben mind a Megerősítést adót, mind azokat, akik felé a Megerősítés irányul. A ’tükör’ szükséges mértékű ’elfordítása’ [vagy akár dupla tükör óvatos alkalmazása] alkalmas lehet arra is, hogy a teremtő figyelme ráirányuljon olyan saját ön-részére, „amelyet addig nem látott”.

         Említettem a 20191125-i írásban (elérhető ITT), hogy a tükör-tartás Megerősítő útja teljesen új alapról megformálásra kerül a FÖLD Közösségében is, valószínűleg a MEGVILÁGÍTÁS egyik új ágaként formálódik majd meg. A Tükör-tartás útja valamelyest ismert a YOSÁG szinte minden Közösségében, és ezért az ’eszközei’ bizonyos ’egységesítés’ után alkalmasak lehetnek az új kommunikáció számára is (egyéb más eszközök mellett).

        Talán a kommunikáció ezen ’részleges’ (csak félig odaforduló) formája utalhat arra is, hogy olyan helyzetben lévő teremtőkhöz is szükséges lehet közelebb kerülni, akik „elfordulva élnek” saját maguktól és a MEGTARTÓIKTÓL... Hogyan lehet segíteni a teremtőket abban, hogy ÖNMAGUK (!) felé forduljanak?... nem az a feladat Lényege-Célja-Értelme, hogy a Közvetítők vagy Megerősítők maguk felé fordítsák a másik figyelmét, hanem az, hogy azt segítsék, hogy a másik újra megtalálja önmagát...

         Valószínűleg ezért ennyire nehéz megtalálni az új (Megerősítő) kommunikáció alapját és formáját. Fontos, hogy

  • mentes legyen minden félrevezetéstől / félreérthetőségtől;
  • szigorúan igazodjon a szükségesség mértékéhez,
  • a Megerősítést adó ne vonja magára a figyelmet jobban, mint amennyire feltétlenül szükséges...
  • pont ’annyi és olyan’ legyen a kommunikáció / Megerősítés, amely közelebb vezetheti a másikat saját magához...

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1576626619_21.jpg

       Talán az ’arc’-nak a csak ’jelzés jellegű odafordítása’ arra utal, hogy a Megerősítő helyzetben nem az az elsődlegesen fontos, hogy ’személy-szerint-ki’ vesz részt a Megerősítésben. Az ’arcot’ (mint ’személyiséget’) csak abban a mértékben szükséges ’megmutatni’, amennyi (1) az Azonosításhoz és (2) a Bizalom megformálásához és (3) a Megerősítés teljesítéséhez feltétlenül szükséges.

        Ha csupán egy Megértés megformálását szükséges segíteni, ’elég lehet’ az ’arc-él’ odafordítása a kommunikáció érdekében. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy egy viszonylag hosszabb Különleges összekapcsolódás során az érintettek ’teljesebben is megismerhetik egymás arcát / személyiségét’, ha az fontos okból szükséges.

         Egy ’jól megválasztott és jól beállított tükör’ alkalmas lehet arra, hogy a különböző helyiségekben lévők is láthassák egymást / jelezhessenek egymásnak. [Kisgyerekként a szobám ajtajának üvegét használtam ’tükörként’. Ha pontosan beállítottam, az ágyamból láttam az üvegben, hogy milyen film megy éppen a másik szobában lévő tévében.]

 

          Itt a FÖLDÖN is megtapasztalható volt az, hogy egyes Közvetítői (vagy ahhoz hasonló) Feladatot teljesítő segítő felé „túlzottan nagy figyelem irányult”, és ez „elfordította” az érintettek figyelmét a saját Valóságuktól (és emiatt elszalasztottak valamilyen fontos új Lehetőséget).

https://www.youtube.com/watch?v=AOMgCUcmJkI&list=RDQMINdvAzYlu7o&index=4

          Fontos, hogy a Megerősítés BIZTOSAN IRÁNYBAN-TARTÓ legyen, és a Megerősítést adó ne terelhesse el az érintettek figyelmét a Saját Valóságukról, a Saját Lehetőségeikről / feladataikról. Ezért a Megerősítést adónak [elsődlegesen az érintett MEGTARTÓI-Teremtőknek!!!] nagyon pontosan meg kell határoznia a KÖZELSÉG MÉRTÉKÉT és a KÖZELEDÉS IRÁNYÁT, és a kommunikációnak a szükséges Bizalom felépítésén túl csak és kizárólag ’tény-szerűen’ a meghatározott Megerősítésre szükséges összpontosulnia. Valószínűleg szükséges lesz ELLENŐRIZNI, hogy az érintettekben pontosan Megértetté vált-e az átadott tartalom, és ha szükséges, akkor pontosítani is szükséges lehet a Megértést (Ellenőrizni szükséges, hogy egészen biztosan minden fontos lényegi rész Megértetté vált-e az érintettekben).

 

            Van olyan Javaslat is, amely szerint FŐ IRÁNYÁBAN a Megerősítést úgy célszerű megformálni, hogy a Jelenlét Érzékelését követően (1) a Megerősítést adó és (2) aki felé a Megerősítés irányul tudatosan nyissanak meg valamilyen [Közvetítés jellegű?] Különleges Belső Utat, és a Megértéshez elvezető ’kommunikáció’ ezen a megnyitott Különleges Belső úton nyilvánuljon meg [valamilyen Irgalmi Összekapcsolódás során]. Emellé érdemes lenne ’kiegészítésként’ megformálni valamilyen egyszerűbb Jelzést / kommunikációt, amely a belső Különleges Utak akadályozottsága esetén alkalmas lehet fontos okból ’Figyelem-felhívásra / figyelmeztetésre’. Ehhez kapcsolódóan érdemes lehet megformálni ’egyezményes jelzés-rendszert / jeleket’.

            Az előzetes Értékelések szerint célszerű lenne már eleve Irgalmi-és-Szolgálati Megerősítésként megnyitni és megformálni ezt a Megerősítést. Az összekapcsolódás biztos megformálása és megtartása érdekében valószínűleg elengedhetetlen (alap)feltétel az Irgalmi fő irányú Harmonia-megformálásban és ’járásban’ való jártasság / tapasztalat, magának a tényleges Megerősítésnek a megnyilvánítása során pedig egészen biztosan szükséges valamilyen Szolgálatban felépített saját (Gondoskodási) Tapasztalat.

            Jelenlegi megértésem szerint erre a Megerősítő útra valószínűleg érvényesülnek majd a 20191201[4.r.] írás 14. pontjában írt, az Irgalmi utakra vonatkozó szigorúbb szabályok [elérhető ITT]. Ez azt jelenti, hogy az ilyen Megerősítés megnyilvánításánál nem elég az, hogy ne rontsa a meglévő Harmoniát [illetve A-LÉTEZÉS-EGÉSZE-HARMONIÁJÁT], hanem azt pontosan meghatározott irányban közvetlenül (!) [’azonnal’] javítania / Megerősítenie szükséges.

 

OmMÁÁTRé~KJ

 

A következő írás elérhető ITT

 

            //omah.gportal.hu/

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!