omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. december 17 - 2020. január 10.
ÍRÁSOK - 2019. december 17 - 2020. január 10. : 20200103 - a Fákhoz kapcsolódóan (1. rész)

20200103 - a Fákhoz kapcsolódóan (1. rész)


2020. január 3.

 

I.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1342892676_99.jpg

         Azt érzékeltem, hogy a Fák (bizonyos értelemben a növények és állatok - is) (talán a Felajánlásaink és Kéréseink miatt) egy kicsit Közelebb húzódnak / húzódhatnak a MAGOKHOZ és Különleges Utat megnyitott teremtőkhöz.

 

       Ennek az egyik oka az, hogy segíthessük őket a számukra érkező Könnyítések befogadásában (talán néhány Megértésben) és az őket érintő Kiigazítások során. [Valószínűleg egyes Fájdalmaikat (és például nehezteléseiket) képessé válhatnak most Könnyítések útján elengedni.]

 

       Ez a közelebb kerülés alkalmas lehet arra, hogy ’megérthessük a jelen helyzetüket’ (mit választottak továbbvinni > azaz számukra mi fontos, milyen új irányokat választottak megnyitni az Életükben). Ezt megismerni számunkra is fontos. Talán EGYEZTETÉSEKET is elkezdhetnek (vagy most ’megalapozhatnak’) a Fák (növények, állatok) olyan teremtőkkel, akik azt választották, hogy Az-Elkövetkezőben szeretnének KÖZELEBB kerülni hozzájuk.

 

         MAGOK többen legalább három napig amennyire lehetséges Közelebb húzódunk a Fákhoz (növényekhez, állatokhoz, természetet gondozó teremtőkhöz). Ha teheted, kérlek, kapcsolódj ehhez a (tudatos) Közelebb kerüléshez, talán így teljesebben megérthető a számunkra, hogy hogyan / milyen irányokban újítják meg az Életüket, és így milyen új Lehetőségek nyílhatnak arra, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz.

 

         Kérés hangzott el feléjük, hogy a ’szívüket’ és a ’legbelső áramlásukat’ (csak a legbelső áramlásukat) nyissák meg a Közvetlen MEGTARTÓJUK felé (ez a Földön a FÖLDANYA)(a FÖLDANYÁN keresztül kerülhetünk hozzájuk közelebb!), és fogadják be tudatosan a hozzájuk érkező Könnyítéseket és Megerősítéseket, valamint segítsék Megérteni, hogyan / mivel tudjuk segíteni őket a mostani változásokban. Kérés hangzott el, hogy az ’idősebb’ Fák (Ők olyanok néhol, mint a ’vezetők’), segítsék a többi Fát, hogy befogadhassák a Könnyítéseket és Megerősítéseket (ne zárják le az érkező Megerősítések befogadásához szükséges belső utakat).

 

            A Fákhoz kapcsolódó korábbi gondolatok: 20191202 (I.pont) – elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

 

II.

 

            Mostanában kaptam egy olyan tanítást [a YO-tól], hogy  a YOSÁGBAN legelőször megformálódott egyedi teremtők a mai fogalmak szerint ’Fa’ jellegűek voltak.

         Akkor még ez csak a Lényegi testre, illetve a később megformálódott MI-helyre (a mai Középső testre) kiterjedő megtestesülés volt.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1579464737_32.jpg

            Részleges megértések:

            ’Elmondtam’ ma a Fáknak, hogy a Föld VILÁGI Különleges Befogadása Lezárásra került [20191206(1.r.) – elérhető ITT, 20191213elérhető ITT], és immár egy olyan Gondoskodási Térben újul meg a FÖLD, amely közvetlenül a YOSÁGHOZ kapcsolódik, és így újra a saját Eredő-Mintáik szerint formálhatják az Életüket.

            Amíg a FÖLDANYA nem tudta élővé megnyitni a YOSÁGHOZ tartozó (Eredendő) ALAP-ÁRAMLÁSÁT, addig maguk [a YOSÁGHOZ tartozó] Fák sem tudtak KÖZVETLEN Belső Úton hozzákapcsolódni a YO-hoz. Ez az Eltávolodás (1) egyfelől fájdalommá vált bennük (bizalmatlansággal és nehezteléssel is egyre inkább vegyülve), (2) másfelől MEGVALÓSÍTHATATLANNÁ tette az Eredendő Sorsukat.

            Ma még nem megértett a számomra, hogy pontosan milyen okból / céllal kerültek az itt élő Fák a Földanya Befogadásába. Talán egy Belső Út Megformálásának céljával ’érkeztek’ ide… de akkor-régen még nem voltak meg a feltételei (alapjai, alap-harmoniája) egy ilyen közvetlen ’hazavezető’ belső út megformálásának.

            Valószínűleg sok belső (leginkább önként felvállalt) Bezáródás lehet a Fák teremtő-lényében, és ezek leoldásának valószínűleg hamarosan megformálódik a Lehetősége. Talán a YO-val való közvetlen belső összekapcsolódás megformálása és élővé megnyitása szükséges ahhoz, hogy a korábbi Ön-Bezárásaikat a Fák képessé váljanak feloldani / elengedni / letenni.

            Említettem korábbi írásban, hogy a ’yo’ áramlás elkezdődött megformálni a FÖLD Megújuló Közösségében is [20191206(2.r.)(II.pont) – elérhető ITT]. Talán ’most’ kezdődik meg a Fákban ennek a ’yo’ áramlásnak az újbóli megformálása Irgalmi utakon… és ha ez újra élővé tud megformálódni Bennük, ismét ’közel’ kerülhetnek a YO-hoz is [tehát a YO már nem csupán az Eredő-Áramlásukon tudja közvetlenül is gondozni Őket, hanem a nem különleges jellegű KÖZELEBB KERÜLÉS természetes útján, azaz a ’yo’ áramláson keresztül (természetesen a Földanya Befogadásán át ma még)].

            Talán ennek a ’yo’ áramlásnak az újbóli megformálásában ’segíthetik’ most a MAGOK a Fákat, ezért ’húzódhatnak’ ’egymáshoz KÖZELEBB’…

 

*****

 

        Ha valóban a Fák (egyes megnyilvánulásai) voltak / vannak a YOSÁG legelső élővé vált egyedi teremtői, nagyon közel lehettek kezdetben a YO-hoz (mint első gyermekei), és emiatt lehet bennük [az (Ön)Lényegükben-és-MIhelyükben!] olyan [Megformált (!), Élővé-vált] Tudás / Tapasztalat, amely nagyban segítheti most nem csak a FÖLDÖN, hanem a YOSÁG MINDEN KÖZÖSSÉGÉBEN (!) az Eredendően megformált (és mára a Jelenhez hozzáigazított) Harmoniába való beigazodást.

       Valószínűleg nagyon fontos, hogy a Fák most amennyire csak lehet SZOROSAN összekapcsolódjanak

(1) a YO-val és

(2) a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtőivel,

(3) valamint a Különleges utakban tapasztaltabb / tapasztaló teremtőkkel,

mert EGYÜTT hamarabb megformálhatóvá válhat az  Eredendő ÖN-Jellegbe való vissza-igazodás Harmoniája (és ebben a Rendező utak, esetleg a Rend-Tételi utak).

         Ez ugyanis jelenleg a Megújulást megalapozó legfontosabb feladat a YOSÁG minden Közösségében:

[Az ide-idézett korábbi írás-részlet után az új lejegyzés folytatódik.]

            20190327 (elérhető ITT):

        „…Jelenlegi megértésem szerint ennek a[z Át-Vezetést Előkészítő] YOSÁGHOZ tartozó Különleges Gondoskodási Térnek-Kiterjedésnek a megformálását a YO-MAGA megkezdte a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlen vezetésével / útmutatásával a YOSÁG irányából már előterjesztett Kérésekre és Javaslatokra / Felajánlásokra figyelemmel, valamint a MEGTARTÓKKAL és Különleges Teremtésekben már megnyilvánuló egyedi teremtőkkel folyamatban lévő Egyeztetésekre figyelemmel.

       A MINDENSÉG-FORRÁSA (ma még ’közvetlenül’ --- valójában az IRGALOMBAN és ÉLŐTÉRBEN) ’megtanítja’ a YONAK-MAGÁNAK és a YOSÁG MEGTARTÓINAK a Tér-formálás (és ebben a Különleges Terek megformálásának) Új Harmoniáját (új szabályait)(ez a YO-MAGA Kérése volt a MINDENSÉG-FORRÁSA felé). Ez részben már közvetlen előkészület is a KISEBB Lezárást majd követő NAGYOBB Lezárásra.

 

       A KISEBB Lezáráshoz tartozó Megtapasztalás során a MINDENSÉG-FORRÁSA a YOVAL-MAGÁVAL és a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtőivel ismét Közvetlenné formálja meg a korábban széttöredezett Áramlásokat / Alap-Kapcsolódást. Az egyedi teremtők számára kevésbé lesz ez érzékelhető, de a YO-MAGA és MEGTARTÓK maguk is nagyon fontos és nagy Igazodásokban fognak megnyilvánulni [teljes egészében / a Teljes-Valójukkal vissza kell Igazodniuk a számukra Meghatározó ÖN-JELLEGÜKBE > ez nagyon fontos alapja annak, hogy a Befogadásukban lévő teremtők képessé válhassanak az Önnön-Harmoniájuk megnyilvánítására. Fontos alapja továbbá ez annak is, hogy amennyiben a Közösségek MEGTARTÓI Változtatni szeretnének Az-Elkövetkezőkre a saját ÖN-JELLEGÜKÖN, akkor e Változtatás előtt Lezárhassák az addigi Megtapasztalásokat.]

 

        A KISEBB Lezárás előtt / során az ÁLTALÁNOS módon Megtapasztalók a választott Ön-jellegükön [a MIhelybe befoglalt Megállapodáson] fő szabály szerint nem változtathatnak. A KISEBB Lezárásig / Lezárásban az a cél, hogy minden teremtő visszaigazodjon a saját Eredő Harmoniájába / egy Harmonikus Alap-Állapotba a választott Ön-Jellegében (Tudatossá váljon a saját Meghatározóiban, és a lehetséges Tudatossággal abban megnyilvánuljon).

        Lehetnek olyanok, akik valamilyen sajátosság miatt nem képesek visszaigazodni a választott ön-jellegükbe (mert például semmivé vált az a Közösség, amelyhez korábban tartoztak). Ők speciális segítséget fognak kapni, és akár valamelyest változtathatnak is a korábbi választásukon.

       Valamelyest megváltozik a MIhely felépítése minden teremtőben [megújul, rugalmasabbá válik].

 

         A KISEBB Lezárás előtt a KÜLÖNLEGES Teremtésekben megnyilvánulók az addigi Különleges Teremtéseiket Értékelik, és VÁLTOZTATHATNAK a Különleges Megnyilvánulásuk jellegén / irányán, elköteleződhetnek valamely választott irányban. [Bekapcsolódhatnak a MEGTARTÓIK által megnyitásra kerülő Új Különleges Feladatokba (Fontossági teremtésekbe is!)(SÜRGŐSSÉGI Rendezésekbe)(már akár az ’alagútból’ kiérve a Különleges Gondoskodási Térben-Kiterjedésben)].

         A lényükben a MIhely jelentős változásban is megnyilvánulhat.

      Habár fő szabály szerint az Eredő Ön-Jellegükön ők sem változtathatnak még, Különleges Megnyilvánulásra kiterjedően Új Összecsendüléseket is megformálhatnak.

 

       A KISEBB Lezárás Át-Vezetése(i) a tervek szerint még nem Bárka jellegű lesz, hanem Híd jellegű [nem változik meg az ÁLTALÁNOS Teremtés Tere].

      A KISEBB Lezárás előtt / során a teremtők egy Alap-Igazítást élnek meg (’alagút’), majd ezt követően megértésekhez jutnak a felvállalt Ön-Jellegükről és az újabban megnyílt teremtési lehetőségekről. Ezek figyelembe vételével a cél az, hogy mindenki visszaigazodjon az Eredő Harmoniájában választott Ön-Jellegéhez, és abban tudatosan és harmonikusan megnyilvánuljon.

          A KISEBB Lezárás tehát egy olyan alap-állapotba igyekszik visszavezetni / elvezetni a teremtőket, amelyben kellően tudatosak a saját ön-jellegükben, tudatosan és harmonikusan nyilvánulnak meg az alap-kapcsolódásokban és ön-építésben.

 

        Ez lenne egy ’ideális’ kiindulási alap a NAGY Lezárásra való Előkészülethez, amelyben akár az Ön-Jelleg (bizonyos határok közötti) megváltoztatása is megnyílhat a teremtők számára.

        A NAGY Lezárás ÁT-VEZETÉSE már valószínűleg Bárka jellegű lesz…”

 

 

III.

 

2020.01.03.

            MAGOKNAK: jelenlegi megértésem szerint az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉRBEN a saját rendelkezésben lévő tér-részben a FÖLDANYA megnyithat egy Szorosabb Belső Összekapcsolódást a Fák Közösségével. Aki Felvállalja ennek a Szorosabb Belső Összekapcsolódásnak a megnyitását, annak ezen Különleges Tér-részében a FÖLDANYA megformál és elhelyez egy Összekapcsolódást biztosító új ’Jelet’ (amely egyben ’kapuja’ is lehet a SZOROSABB (!) [már Különleges!!!] Összekapcsolódásnak. Jelenlegi megértésem szerint a Fák Kérése volt a Különleges (!!!) Szorosság ezen formájának megnyitása a FÖLDANYA MAGJAIVAL.

            Jelenlegi megértésem szerint az, hogy a FÖLDANYA az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉR saját rendelkezésben lévő tér-részében nyit(hat)ja meg a MAGJAIBAN a Fákhoz való (Különleges jellegű!!!) Szorosabb Összekapcsolódást, azt is jelzi, hogy később akár KÖTŐ jellegű Szorosság is megformálhatóvá válhat velük valószínűleg valamilyen Feladat Együttes megvalósítása érdekében.

          Más (Különleges Utat a FÖLDÖN megnyitott) egyedi teremtők KÉRHETIK a FÖLDANYÁT, hogy a Különleges Belső Terükben [ha már van ilyen, akkor az ÖSSZETETT-BELSŐ-TERÜK saját rendelkezésükben lévő részében] a Földanya helyezze el a Szorosabb Összekapcsolódás Lehetőségét megnyitó új belső Jelet. Nekik EGYEZTETNIÜK szükséges a FÖLDANYÁVAL az Összekapcsolódás Lehetőségéről.

 

            Kérés hangzott el, hogy a YO és a FÖLDANYA formálják meg annak az Alap-Harmoniáját, hogy a FÖLDANYA MAGJAI, valamint a FÖLD Befogadásában élő más teremtők milyen jellegű SZOROSABB Összekapcsolódásban nyílhatnak meg a YOSÁGBAN élő FÁK Közösségével

  1. a ’yo’ áramláson alapulóan (ez az ÁLTALÁNOS Megtapasztalás része)
  2. és a Különleges Belső Utakon.

 

        Mind az ÁLTALÁNOS jellegű (a ’yo’ áramláson át megformálható), mind pedig a Különleges Úton megformálható SZOROSABB Összekapcsolódás a FÁK [YOSÁGHOZ tartozó!] Közösségével csakis kellően Komoly Szabad Szándékon alapulhat, és csakis az erre alapulóan megformált ÖSSZECSENDÜLÉS nyithatja meg.

         A MAGOKBAN először a ’yo’ áramláson alapuló Szorosabb Összekapcsolódás formálódik meg a FÁK [YOSÁGBAN élő] Közösségéhez, és erre alapulóan formálódhat meg a Különleges jellegű Szorosság. [Ez a KÖZELEDÉS Általános érvényű Szabálya a YOSÁGBAN (is).]

 

            A FÁK Közösségéhez való tudatos Közelebb kerülésről:

            Már több hónapja: amikor sétálok a kutyánkkal, szoktam köszönteni (’belső úton’) az itt élő fákat (virágokat, füveket, növényeket, állatokat, természetet gondozó lényeket), Áldást kérek rájuk, és megköszönöm a gondoskodásukat. Néhányszor elmondtam, hogy amikor arra majd alkalom nyílik az Életemben, szeretnék közelebb kerülni hozzájuk, hogy jobban megismerhessem Őket…

            Van egy kis fa a házunk mellett (mára szép erős fácskává nőtt), akit nagyjából tíz éve én is gondozok. Valaki elültette közel a házunkhoz (ezt nem is vettem észre), és egyszer azt tapasztaltam, hogy valaki „derékba-törte”. Mindössze a térdemig érő csupasz megtört kis pálca maradt belőle. Talán ’meghallottam’ (?), és megígértem neki, hogy ha életben akar maradni, akkor öntözni fogom. Elkezdtem mindennap megöntözni, és talán egy hét múlva elkezdett egy új hajtást / ágat / leveleket növeszteni. Akkor megígértem neki, hogy minden nyáron öntözni fogom, hogy megerősödjön. Azóta szépen növekedik, az alsó ágait lemetszettem, hogy ne szaggassák le mások (tavaly még egy szép nagy újonnan nőtt ágát valaki megint letörte, de azóta szerencsére nem bántották). Szép, erős kis fává nőtt…

            Ezek a legutóbbi ’közeledéseim’ a Fákhoz, valószínűleg ezek alapozták meg azt, hogy mára nem csupán a ’yo’ áramlásban formálódhatott meg az egymáshoz közelebb kerülésünk, hanem alapjaiban az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉRBE is befogadhattam a Szorosabb (Különleges jellegű) Összekapcsolódás alapját. Ha majd a FÖLDANYA és a YO megformálják a Szorosabb Kapcsolódás pontos alapját és harmoniáját, akkor nyílhat fel a Különleges (!) jellegű Közeledés a YOSÁGBAN élő FÁK Közösségéhez.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1558471226_23.jpg

 

 

IV.

 

             ’FÁK Közössége’?

            Lehetséges, hogy ez a Közösség a YOSÁG egyik legelőször megformált Közössége? Ha ez igaz, akkor ez a [még régi Tér-Alapon élő] Közösség ’hivatalosan’ is elkezdte a Közeledést a FÖLD Megújult Tér-Alapon megnyilvánuló Közösségével… és talán ez lehet az első olyan YOSÁGBELI Közösség, amellyel elkezdődhet az új Különleges Belső Kommunikáció megformálása [20191213elérhető ITT]. Valószínűleg ez lehet a közvetlen oka annak, hogy a MAGOKBAN a Közeledés-és-Szorosabb-Összekapcsolódás megnyilvánulási alapja [szinte ’sürgősséggel’] az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉRBEN került elhelyezésre…

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706156_85.jpg

            Érzetre olyan, mintha ’Irgalmi Járatok’ kerültek volna megformálásra a Fák ’gyökerei’ számára, amely nem egy ’nagyon szűk’ járat, hanem van benne bizonyos ’mozgás-tér’ [(ön)Igazodási-Tér].

            Mintha a [FÖLDÖN élő?] Fák a ’gyökerükkel’ (amely nem az anyagi test gyökere) elkezdtek volna szépen egyre mélyebbre haladni ezeken a számukra megformált ’Igazodást segítő Irgalmi Járatokon’. Ez valószínűleg egy számukra [akár Könnyítésként?] megformált ’Belső-Hazavezető-Út’.

            Érzetre olyan, mintha a Fák saját (!) (Ön)Lényege ugyanilyen (Irgalmi) Járatokon ’közeledne’ a Földre Befogadott Valója [Eredője felé kinyúló] gyökereihez, és ebben az Irgalmi Járatban újra közvetlen módon összekapcsolódik az (Ön)Lényeg a most újjá formálódó MIhellyel és megújuló anyagi testtel…

            Az még nem megértett a számomra, hogy ez az Érzet / Érzékelés azt jelenti-e, hogy (1) most még csak ennek a ’Belső-Hazavezető-Útnak’ az Alap-Harmoniája formálódik, (2) vagy pedig akár már Kipróbálás jelleggel valósan elkezdődhetett a FÖLDRE Befogadott Fák érintettségében ez a ’Belső-Hazavezetés’.

            Jelenlegi megértésem szerint ez a ’Belső-Hazavezetési-Út’ [az Eredő ’gyökerekhez’ / Eredő-Ön-Jelleghez való közvetlen belső kapcsolódás visszaépítése] a YOSÁG minden [még régi Tér-Alapon élő] Közössége számára VÁLASZTHATÓ [megformálható] (Ön)Megerősítő út lehet.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDRE Befogadott Fák ezen mostani Különleges [(Irgalmi alapú) ’Belső-Hazavezető’] Ön-Épülése része annak, hogy a FÖLD / FÖLDANYA immár közvetlen módon is részt vesz a YOSÁG régi Tér-Alapon élő Közösségeiben Választható / megformálható MEGERŐSÍTŐ (=Különleges) Utak Alap-Harmoniájának a megformálásában.

 

            Annak, hogy ez az Új Megerősítő [’Belső-Hazavezető’ / az Eredő-Ön-Jelleghez közvetlen belső utat megformáló] Különleges Út ’megnyílt’ [vagy megnyitható] a FÖLD Befogadásában élő Fák számára, nagyon jelentős lépés, amelynek a valódi Lényege-Értelme még nem megértett a számomra.

            Megalapozódott [valósan megalapozódott!] a YOSÁG egy régi Tér-Alapon élő Közössége és a FÖLD között egy Közeledés a Különleges Szorosabb Belső Összekapcsolódás megformálása érdekében. Ez számomra azt jelenti, hogy erről a Közeledésről (annak pontosan meghatározott Lényegéről-Céljáról-Értelméről) a YO / FÖLDANYA / a FÁK Közösségének MEGTARTÓJA EGYETÉRTÉST formáltak meg, amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA is Ellenőrzött, és a Jóváhagyásával ez  ÖSSZECSENDÜLÉSSÉ vált [Összecsendülés megformálása nélkül a FÖLDANYA nem adhatta volna a MAGJAINAK át az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉRBE berögzíthető új Kapcsolódási-Alapot].

            Talán egy ’biztonsági tartalék’ is ennek a Közeledésnek a MEGALAPOZÁSA itt most a FÖLD ÁT-VEZETÉSÉNEK tartamában: még a régi Tér-Alapon megformált Valójával is részt vett a FÖLDANYA a Közeledést megalapozó EGYEZTETÉSEKBENtalán ez könnyebbség volt a FÁK Közössége és a YO számára.

            Az eddigi Értékelések szerint a FÖLD Megújult Tér-Alapon megnyilvánuló Közössége ’nem kerül távolabbra’ a YOSÁG más Közösségeitől a Megújult ÉLETÉBEN. Az eddigi Értékelések szerint visszaigazodik a FÖLD a ’Természetes Távolság-Megtartásba’, és a Belső Áramlások újbóli megformálódásával valójában ’közelebb’ kerül a FÖLD a YOSÁG más Közösségeihez, mint eddig volt [a VILÁG Különleges Gondoskodásában].

          Mivel még nincs a YOSÁGON belül tapasztalat arról, hogyan kapcsolódhatnak egymáshoz a belső utakon a régi és új Tér-Alapon élő Közösségek, van e Kapcsolódás új jellege miatt egyfajta (természetes) bizonytalanság a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtőiben.

          Azzal, hogy  még itt az ÁT-VEZETÉS során a FÖLDANYÁBAN (és MAGJAIBAN) Megalapozódott a FÁK Közösségéhez való Közeledés és majd Szorosabb Összekapcsolódás, ez azt jelenti, hogy mind a FÖLDBEN, mind a FÁK Közösségében  ÖSSZECSENDÜLÉS ’Garantája’ ennek a Közelebb kerülésnek a Harmonikus megformálódását.

          Mindez azt is biztosítja, hogy a saját (Ön)Lényegüktől [és így az Eredő-Ön-Jellegüktől] eddig Eltávolodva élt (FÖLDI) Fák újra közvetlenné nyitják a saját (Ön)Lényegükkel [és így az Eredő-Közösségükkel] a Belső Összekapcsolódást [ez a saját ALAP-ÁRAMLÁSUKON belül formálódik meg!]. Ez azt is biztosítja, hogy a régi Tér-Alapon élő FÁK Közösségének a MEGTARTÓJA közvetlen (!) módon is Érzékelheti / Tudatosíthatja / egyszerűbben Megértheti az új Tér-Alapon megnyilvánuló Élet főbb Meghatározóit, és így ’Saját Közvetlen Tapasztalatai’ alapján kezdheti meg a Közössége felkészítését az új Tér-Alapra való Át-Igazodásra…

 

*****

            Csupán gondolatok:

        Eszembe jutott a Gyűrűk ura c. film azon jelenete, amikor [a „vasudvarban”?] tömegével pusztították ki a fákat… Ehhez hasonló pusztítás megjelenik az Earth Song-ban is [20191202 (I.pont) – elérhető ITT]

       Lehetséges, hogy a Fák Közössége súlyos sérüléseket szenvedett el korábban (talán többször is), és csak mostanában kezdődött el a Közösség újbóli megformálása [visszaépítése a pusztulás(ok) előtti Alap-Harmoniának]. (?)

          Talán ezért is van nagy szüksége (sürgősen) a YOSÁGBELI Közösségnek a FÖLDRE ’menekített’ (?) Fákban lévő Eredendő Tudásra és mintákra...

 

         Az eddigi megértés szerint vannak a FÖLDÖN Emberi formában is olyan teremtők, akiknek az (Ön)Lényege a FÁK Közösségében vált először élővé, és valószínűleg vannak a FÖLDANYA Befogadásában jelenleg a SZOLGÁLAT Birodalmából korábban oda befogadott egyedi teremtők is. Ők pontosabban képesek ráérezni arra, hogy elkezdődhet-e a ’gyökerek’ hazavezetése a belső irgalmi járaton (= az Irgalom áramláson belül)(= a saját ALAP-ÁRAMLÁSON belül!), és össze tudnak-e kapcsolódni a ’gyökerek’ a saját (Ön)Lényeggel... vagy van-e valami olyan jellemző nehézség, amelynek oldásában / megszüntetésében még segíteni lenne szükséges az érintetteket…

          Én ’látom’, hogy ez a ’Belső-Összekapcsolódás’ lehetséges már, csak azt nem tudom, hogy elkezdődhetett-e ennek a megvalósulása (valószínűleg most még csak kipróbálás jelleggel. Akik bekapcsolódnak a Kipróbálásokba - mert Fák - azokkal együtt tudják a MEGTARTÓK pontosan behangolni ezt az Ön-Megerősítést).

 

V.

 

         Olyan képet érzékeltem, hogy a Fák [mint a Gyűrűk ura c. film valamelyik részében] a gyökereiket kihúzták a talajból, és elmozdultak a helyükről. Ez már valamilyen pusztítást követően volt. TÉR-VESZTÉST okozott számukra a pusztítás. Képben ez úgy mutatta magát, hogy a fák a gyökereikkel (mint a lábfejükkel, lábujjaikkal) keresgéltek a talajon valami ’befogadót / befogadhatót’, de nem találtak (termékeny?) talajt. Néha ’üregeket’ találtak, és próbáltak a szélein megkapaszkodni (vagy az üregben mélyebbre is nézni)… de ott sem találtak semmit, amiben megkapaszkodhattak volna (számomra ez azt jelentette, hogy a ’Befogadó-Terük’ nagyon erősen megsérült). Gyengék, vékonyak voltak ezek a ’helyet kereső’ Fák… Néhányan közülük talán arra vállalkoztak, hogy egy-egy megnyílt üregbe beleereszkedtek (vagy akár belezuhantak)… Talán közülük néhány került végül a VILÁG Különleges Gondoskodásába, és végül a Földre…

        A FÖLDÖN élő Fáknak csupán egy része ’kimenekített Fa’ a YOSÁGBÓL. Az itt élő Fák többsége már a FÖLDANYA Befogadásában élővé vált Fa (tehát Ők Eredendően is a Földanya Közösségéhez tartoznak).

         Még nem megértett a számomra, hogy a YOSÁGBÓL ’kimenekített’ Fák most viszonylag gyorsan Hazavezetést Kérhetnek-e a FÁK Közösségébe (vagy a Közösség MEGTARTÓJA Kérni fogja-e a viszonylag gyors Hazavezetésüket) --- vagy maradnak / maradhatnak a FÖLD Közösségében például a Kisebb Lezárás egy meghatározott pontjáig… Valószínűleg erről hamarosan majd EGYEZTETÉSEK kezdődnek a FÖLD és a FÁK Közössége között > az érintettek ehhez kapcsolódóan KÉRÉSEKKEL és JAVASLATOKKAL is élhetnek a MEGTARTÓK felé.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1579464737_32.jpg

      [A 'Világhálóról' néhány idézet] [A Gyűrűk ura alapján:] Idézet a Két Torony, Szilszakáll fejezetéből; Szilszakáll és a hobbitok beszélgetése (rövidítés):

- És ent asszonyok vannak? - kérdezte a hobbit.

- Voltak, de elvesztettük őket.

- Ó! Hogyan haltak meg?

- Nem haltak meg! Elvesztettük őket!- meséli Szilszakáll.

       Későbbi elbeszélései szerint, mikor az ent férfiak dolgoztak, a mostaninál nagyobb területű birodalmukban, az ent asszonyok elmerészkedtek a Nősziromfolyón túlra. Az entek keresésükre indultak, de soha nem találták meg őket. Attól az időtől kezdve csökkent az entek létszáma és birodalmának területe és egyre többen lettek fává. Sokszor kérdezgette a hobbitokat Szilszakáll, hogy ’A Megyében nem láttatok ent asszonyokat?’, de a válasz mindig nem volt.

      Egy entet nagyon nehéz rajtakapni, amikor mozog, s amikor nem mozog, akkor éppen úgy néz ki, mint egy fa. Sok emberi szóra nincs szavuk. Nyelvük bonyolult és nehézkes, mivel a fogalmakat nagyon összetett módon fejezik ki, és a legegyszerűbb dolgokat is nagyon sokáig tart kimondani rajta. Az enteken kívül nem beszéli más. Maguk az entek azonban ismerik és jól beszélik a Közös Nyelvet, így nem okoz számukra gondot másokkal érintkezni, ha éppen ezt akarják.

 

Még rönkfa se volt, vas se volt

S ifjú a hegy és friss a hold

Gyűrű se volt se gyötrelem

S Ő már erdőt járt idelenn

 

        Szilszakáll vagy Fangorn (a neve ugyanaz, mint az erdőnek, amelyben él) az onodok, vagyis entek közé tartozik, akik Középfölde erdőségeinek őrzői, a valódi fák pásztorai.

        Szilszakáll a legidősebb és legbölcsebb ent, már három kor óta él Középföldén. A fákat gondozza, a világon élő különböző népeket figyeli és megpróbálja megtanítani nekik mindazt, amit a növényekről és a fákról tudni kell. Az onodok Rohan népétől kapták az ent nevet, ami a saját nyelvükön azt jelenti, hogy "óriás". Valóban nagyok, legalább tizennégy láb magasra megnőnek, testüket kéregszerű anyag fedi, amely lehet szürke, barna vagy akár zöld is. Az ujjaik akár az ágak, hatalmas lábukon hét hosszú, görbe ujj van, amelyek gyökerekre emlékeztetnek, azonban rendes ujjként tudják őket használni. A mozgásuk nem gyors és a távolságokat entlépésben mérik. Az entek, ahogy ők mondják, nem hamari népek, ezért mindent alaposan átgondolnak és lassan gondolkodnak. Az Entek Gyűlése, az ent-tanács napokig eltarthat, mivel szeretik alaposan meggondolni mondanivalójukat, valamint a nyelvük is nagyon kacifántos. Ám ha egyszer nagy nehezen bedühödnek, akkor senki és semmi nem állhat az útjukba; ilyenkor még a hadseregeket és az erődítményeket is elsöprik. 

            Valamelyik régebbi írásban a YOSÁG egyik (súlyosan megsérült) Közösségéhez kapcsolódóan lerajzoltam olyan képet, amelyben a Ház mellett álló fák egyre inkább oldalra dőltek, majd (teljesen elveszítve a talajt) kidőltek. Megpróbálom megkeresni azt a régi írást, hátha kapcsolódhat a mostani megértésekhez.

 

Az írás folytatódik a 2. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!