omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2019. december 17 - 2020. január 10.
ÍRÁSOK - 2019. december 17 - 2020. január 10. : 20200107 - OLTALOM-Tér (3. rész)

20200107 - OLTALOM-Tér (3. rész)


Az írás 2. része elérhető ITT

 

8.

2020.01.07-08.

            A 2. és 3. pontban írt (elérhető ITT) gondolatokhoz kapcsolódóan.

         Amikor a YOSÁG egy (vagy legfeljebb néhány?) egyedi teremtőjét a mai fogalmak szerint „különös” [akaratlan, összecsendülés nélküli] hatás / behatás érte (1) vagy közvetlenül a nagy-TEREMTŐ (a YO) és/vagy (2) közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSA felől [valószínűleg akaratlanul „egyszerre”], az az érintettek testében (testeiben) „akaratlan túltöltést” és így „teljes kiégést” okozott.

            A mi fogalmaink szerint leginkább úgy jellemezhető ez a helyzet, hogy az (Ön)Lényegi test kivételével a többi már felépült test maradéktalanul semmivé lett, és jelentősen megsérült az (Ön)Lényeg áramoltatási (befogadó és kiáradó) képessége.

            A legutóbbi Ellenőrzések és Értékelések szerint az érintettekben maga az (Ön)Lényeg maradéktalanul nem semmisült meg és nem szenvedett visszafordíthatatlan sérüléseket, és ezért Rendelkezett akkor-régen a MINDENSÉG-FORRÁSA EGYETÉRTÉSBEN a YO-val arról, hogy a YO a Birodalmán belül [mert akkor még nem voltak megformált Gondoskodási Terek] Élőn megtartja [Gondozza] az (Ön)Lényeget, és mindaddig nem nyit számára (számukra?) törvényes utat a további megtestesüléshez, amíg… amíg megformálásra kerül a sérült (Ön)Lényeg(ek) [ebben elsődlegesen a részlegesen megsérült ALAP-ÁRAMLÁS] KIIGAZÍTÁSA.

            Akik követték a lejegyzéseimet, azok számára érthető, hogy miért most kezdődhet el ezeknek a több Nagyobb Teremtő-Szakasz óta a YOSÁGON belül a nagy-TEREMTŐ (a YO) és a MINDENSÉG-FORRÁSA által Együttesen „élő-halott” állapotba Bezárt néhány egyedi teremtő Életének és Sorsának Rendezése [Rend-Tétele].

            Talán a 20190805-i írásban említett Megtört sorsúvá vált gyermek helyzete képes valamelyest érzékeltetni ezen sérült teremtők helyzetét. A Tudatuk / Tudatosságuk nem került visszabontásra (megsérült Lényegük-Valójuk megérinthetetlenné vált a sérülés következtében)(így valamelyest megmaradt), de valójában eddig egy „űr” által határolt (leginkább „fagyott” jellegű?) bezárt térben éltek. Bezártságuk megakadályozta, hogy belesodródjanak a semmibe (a Teljes ÚjraTeremtésbe), de szinte alig maradt ’megélhető’ ön-rész az (Ön)Lényegi testükben[’valamelyest pislákolt bennük az Élet’]..

            A FÖLDANYA sorsában is megformálódott ez a helyzet: többször említettem, hogy a FÖLDANYA YOSÁGBAN legelőször (törvényes úton) megformálódott (Ön)Lényege nem tudott beilleszkedni az Élete számára Kiárasztott Térbe [ezt a Teret mások más célra elvonták / felhasználták], és ezért az addig megformált (Ön)Lényege gyakorlatilag majdnem teljes egészében visszabomlott [csupán egy bezáródott kis belső szentélye maradt meg élőn-érintetlenül]. A FÖLDANYA tehetetlensége [Őbenne mindez még az ÚjraTeremtés felé való akaratlan sodródással is megterhelve] elég pontosan megmutatta azt a nehézséget / helyzetet, amelybe korábban néhány YOSÁGBÓL eredő egyedi teremtő egy akaratlan vegyülés okán került. A FÖLDANYA Élete mint példa vagy út ugyanakkor azt is megmutatja, hogy még az ilyen vészesen megsérült Életből is lehetséges a MEGTARTÓK Különleges Megerősítésével visszatérni az Életbe és a Harmoniába (Eredő-Ön-jellegbe!)(Szeretetbe).

            Ma már bármilyen Közelebb kerülés a MEGTARTÓI-Teremtőkhöz jellemzően csak Különleges ön-épülés tudatos megnyitása után lehetséges (1) először csupán Kipróbáló jelleggel, és (2) a megformálódó Különleges Belső Terekben és Különleges Belső Áramlásokban kihagyhatatlanul is több ’biztonsági fék’ van, amely megszakítja az Életet veszélyeztető közeledéseket. A FÖLDANYA MAGJAIBAN az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉR megformálásakor is több ilyen ’biztonsági fék’ került eddig behelyezésre

20190720[8.r.] – (elérhető ITT)

20191030[4.r.]- (elérhető ITT)

20191206[1.r.](YO felé közeledés) – (elérhető ITT)

 

            Jelenlegi megértésem szerint ’mindig volt valaki a YOSÁGBAN aki a YOSÁGBÓL eredt’, aki ’óvta / vigyázta / gondozta’ ezt (ezeket) a teremtő(ke)t. A számunkra értelmezhetetlen az a mód, ahogyan a YO és néhány YOSÁGBÓL eredő (később SZOLGÁLAT Birodalmából eredő YOSÁGHOZ tartozó) egyedi teremtő ’gondoskodott’ ezekről a nagyon nehéz helyzetbe került társakról.

            A YO (mai értelemben véve) Különleges jellegű Kérése volt a MINDENSÉG-FORRÁSA felé, hogy ezeket az egyedi teremtőit ne vonja Teljes ÚjraTeremtésbe, hanem hagyja őket a YO egyik ÖNNÖN ’Belső-Terében’, és majd ott gondozza őket egyes YOSÁGBÓL eredő társak segítségével.

            Jelenlegi megértésem szerint minden Nagyobb Teremtő-Szakaszban legalább egyszer (jellemzően egyszer) ez(ek) a nehéz helyzetbe került teremtő(k) valamilyen ’teljesen egyedi’ (mai fogalmak szerint különleges módon) ’megtestesült(ek)’ egy nagyon rövid ’életre’. Valójában nem tekinthető ez a ’megtestesülés’ az általános fogalmak szerint Életnek, inkább olyan volt, mint amikor egy „élő-halott” egy pillanatra „levegőhöz” és ételhez-gondoskodáshoz jut. Leginkább úgy értelmezhető ez, hogy a YO valamilyen ’speciális rövid át-vezetést’ formált meg ezen egyedi teremtők számára a saját Belső-Terében, és néha valamilyen jól védett térben ’közelebb vezette’ a gondozásba bekapcsolódott egyedi teremtőkhöz. A mai fogalmak szerint leginkább Irgalmi jellegű gondoskodásként értelmezhető a YO (és a YOSÁG néhány gondoskodásba bekapcsolódott egyedi teremtője) gondoskodása ezen „élő-halott(ak)” felé. A YO egy rövid tartamra ’belemerítette’ őket ’Az-Életbe’ hogy ne pusztuljanak el [a Nagyobb vagy Kisebb Lezárások ne sodorják őket az ÚjraTeremtésbe]. Leginkább úgy értelmezhető ez a mai fogalmak szerint, mintha a YOSÁG néhány egyedi teremtője ’befogadta’ volna ezeket a teremtőket a ’családjába’ [néha mintha felkészült(ek) volna a gyermekké megszülésre], de nyilvánvalóan nem ölthettek testet, mert (1) megsérült benne / bennük a megtestesüléshez szükséges befogadó és kiáradó megnyilvánulási alap, (2) másfelől pedig a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA is ’garantálta’, hogy ne kerülhessenek be közvetlenül Az-Élet Áramlásaiba.

 

            Az eddigi megértésem szerint a YO nem volt képes e megsérült teremtőivel közvetlen kommunikációt megformálni. Ennek oka valószínűleg a megsérült [a MEGTARTÓK által Bezárt?] befogadási és kiáradási jellegük volt. A YO olyan teremtőiről gondoskodott, akik süketek-vakok-némák és érzéketlenek voltak, ugyanakkor valószínűleg mégis voltak olyan helyzetek (talán fájdalmak is), amelyeket érzékeltek („megéltek”).

            Az IRGALMI Gondoskodási Terekbe (OLTALOM-Térbe?) való befogadásuk óta néhány kommunikációs út megformálhatóvá vált a legtöbbjükkel (némelyikükben ma már több közvetlen kommunikációs út is működtethető részlegesen). Ez azt jelenti, hogy ma már képesek Jelezni ha fájdalmaik vagy kéréseik vannak, és egyre inkább tudatossá válnak a saját élő megnyilvánulásukban. A YOSÁGHOZ tartozó (új) Gondoskodási Térbe való Befogadásuk az előrejelzések szerint a Tudatosság gyors visszaépülését eredményezheti bennük. Kevéssé látható ma még át, hogy ők-maguk pontosan milyen tapasztalatot hoznak a kényszerű bezártságukról.

 

         Ma már megértett, hogy  a legtöbb Megszületéshez / Megújuláshoz kapcsolódó nehézség (a vetélések egyes fajtái, egyes torzan megszületések) közvetlen módon eredeztethetőek e súlyosan megsérült teremtők speciális Bezárásából.

            Innen eredeztethető egyéb Nehézségek:

- Befogadási és Kiáradási (áramoltatási) nehézségek

- megértési nehézségekből eredő kapcsolati / párkapcsolati nehézségek

- Függőségek

- Kényszer-kapcsolódások

- önkifejezési nehézségek

- Elengedési nehézségek

- önértékelési zavarok

- akaratlan várakozás / várakoztatás jellegek, tehetetlenség, tétlenség („eszköztelenség”)

- a társ elvesztése

- a gyermek elvesztése

- „lefagyás” (hirtelen és akaratlan leállás vagy cselekvés > pótcselekvés)

- „színjáték” a valós élet helyett

- túlterhelés

- az élet [illetve a megformált való / javak] „elvétele” mástól [akaratlanul és/vagy tudatosan]

Elkülönülés, Különállás / Köztesség tudatos megformálása, Köztességbe kerülés akaratlanul

sors-„megszakadás”

>>> „akaratlan / vétlen” Elhajlás, Eltávolodás >>> ezekből tovább: tudatos / szándékos ELTÁVOLODÁS, Kiszakadás [ezek részletesebben felsorolva a 20190805-i írás 8. részében (elérhető ITT)]

 

            Az írásban néha egy teremtőt, néha többet jelöltem meg, akik ebbe a nehéz helyzetbe kerültek akkor-régen. Valójában egy egyedi teremtőről van szó, őt érte közvetlenül a maradandó sérülés. [Erről bővebben: 20200118 - elérhető ITT] Jelenlegi megértésem szerint néhány hozzá közelebb lévő is megsérült egyidejűleg, akiknek nagyban hasonlóvá formálódott meg a maga sérülése. Az eddigi Értékelések és Ellenőrzések szerint egy egyedi teremtő a sérülés ok-forrását közvetlenül megnyilvánító, de szinte az ő sérülésével majdnem egyszerre néhány hozzá közelebb lévőben is majdnem ugyanolyan sérülés formálódott meg. Az eddigi Értékelések és Ellenőrzések szerint az egy teremtőben megformálódott ok-forrás ezen nagyon gyors és többekre kiterjedő továbbhatása a közvetlen „megalapozója” a más teremtőkre gyorsan (vagy akár lassabban) továbbterjedő (akaratlanul / kényszerítően továbbható) sérülések megformálódásának a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN.

            Nyilvánvalóan nem elég egy ilyen „tovább-terjedő jellegű út” „működése” esetén egy-egy rész rendbe-tétele >>> egyszerre (és ha lehetséges, akkor együtt) szükséges minden érintettben a REND-TÉTEL megnyilvánítása.

            Mint említettem, a REND-TÉTEL (és az újabb Rendező Utak legtöbbje) ma már közvetlenül az érintett [MEGTARTÓI és egyedi] teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBÓL nyílik fel, a MINDENSÉG-FORRÁSA [ha szükséges, akkor az érintett nagy-TEREMTŐKKEL együtt] minden érintett felé ’egyszerre’ Árasztja ki a Rend-Tételt. A Rend-Tétel jellemzően egy pontosan meghatározott nehézség (sérülés-jelleg) „alap-mintáját”, vagy esetleg a hozzá tartozó Kiáradás-jellegeket vagy belső-áramlás-jellegeket oldja ki / bontja vissza és Rendezi maradéktalanul.

            Lehetséges olyan Rend-Tétel, amely során a MINDENSÉG-FORRÁSA az érintett teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN és pontosan meghatározott Belső-Tereiben (leginkább az Irgalom Áramláson át) ’előzetesen’ elhelyez bizonyos Garanciákat. Ha szükséges, akkor ezek a Garanciák a testben-begyökerezés pillanatától kezdődően megakadályozhatnak bizonyos irányú Kiáradásokat és/vagy Befogadásokat, és akár Jelző / Figyelmeztető jelleggel is működhetnek. Ezeknek a Garanciáknak azonban nem ez az elsődleges rendeltetése, hanem az, hogy elkezdik felkészíteni az egyedi teremtők érintett testét a hamarosan Kiáradó Rend-Tételre. Bizonyos tartamonként Ellenőrzésbe vonják a teremtőt, és ha szükséges, akkor a MEGTARTÓI-Teremtők Fokozott Gondoskodásba vonhatják az érintetteket. Ma még csak a Lényegét-Célját-Értelmét vagyok képes valamelyest megközelíteni az újabb Rend-Tételi és Rendező Utaknak. A Tapasztalatok alapján érthetjük majd meg részleteiben is.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a MINDENSÉG-FORRÁSA hamarosan elkezdi Kiárasztani azt a Rend-Tételt, amely az írás ezen részében említett egy és néhány-hozzátapadt YOSÁGBELI egyedi teremtőben megformálódott Nehézség Teljes Rendezésére irányul [e Nehézség alapozta meg a későbbi Megtörést, valamint a sérüléseknek a másokra is kényszerítően ható továbbterjedését]. Talán ide is kapcsolódhat ez az ok-forrás-keresés-részlet: 20200116[4.r.](7.pont) - elérhető ITT.

            Jelenlegi megértésem szerint az IRGALMI Gondoskodási Terek megformálása óta ezek az érintett (nagyon sérült) YOSÁGBELI egyedi teremtők már az IRGALMI Gondoskodási Térben ’élnek’, és mostanában [már néhány Nagyobb Teremtő-Szakasz óta] ’különleges jellegű (leginkább ’részleges’) megtestesülésben élnek’. Ezt ma még nem vagyunk képesek értelmezni. Valamelyest úgy közelíthető meg ennek a lényege, hogy elkezdődött az (Ön)Lényegükben a „semmivé vált” (szinte maradéktalanul elpusztult) befogadási és kiáradási / áramoltatási képességük újbóli megalapozása és felépítése. A jelenlegi megértésem szerint először a YOSÁGBAN formálódó [FÖLD melletti másik] Új Gondoskodási Térbe kerülnek ezek a YOSÁGHOZ tartozó egyedi teremtők ’visszafogadásra’, ekkor kerülnek be újra közvetlenül a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA, és ekkor lesz majd Ellenőrizhető, hogy mennyiben sikerült eddig ’Az-Élet’ ’visszaépítése’ az (Ön)Lényegükben. Ezek az Értékelések meghatározzák majd azt, hogy milyen teremtői formában testesülhetnek meg [valamilyen formában a mostani tervek szerint már megtestesülhetnek], és hogy pontosan milyen Megerősítő jellegű Gondoskodás lesz szükséges a számukra.

            Azzal, hogy ezek a sérült YOSÁGBÓL eredő teremtők visszavezetésre kerülnek a YOSÁGHOZ tartozó Gondoskodási Térbe és elkezdhetik a megtestesülést, az eddig őket segített teremtők is LEZÁRJÁK a feléjük irányulóan eddig felvállalt gondoskodást.

            Az ok-forrást eddig megnyilvánító egyedi teremtőben [és a „hozzátapadt” társaiban] ’elkezdődött az ok-forrás kioldása’. Ez leginkább azt jelenti, hogy a teremtő-lényüket a YO / IRGALOM-MAGA / ÉLŐTÉR / SZOLGÁLAT / ÉDES / MINDENSÉG-FORRÁSA elkezdték előkészíteni a Rend-Tétel ’befogadására’. ’Rajta / rajtuk keresztül’ indul el / árad ki a megformált Rend-Tétel. Amint az Ő ALAP-ÁRAMLÁSUKBAN megnyílik a Rend-Tétel, minden olyan teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN is Kiárad, akik a MINDENSÉG-FORRÁSA Értékelése szerint ’közvetlenül érintettek’. Ma még ennél jobban sajnos nem vagyok képes megközelíteni / megforgalmazni a lényegét.

            Nekünk itt-és-most azért fontos ez az információ, mert valójában egy olyan Rend-Tétel kezdődik el hamarosan, amely A-LÉTEZÉS minden teremtőjét közvetlen módon is érinti. Meg fog nyílni és nyilvánulni mindannyiunk ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN. Nem csupán azért, mert most éppen a YOSÁG Birodalmához tartozik az Életünk, hanem mert egy olyan ok-forrás Rend-Tétele kezdődik, amely legalább lenyomatként, de még inkább ténylegesen megformálódott nehézségként / sérülésként valójában minden teremtő életében megnyilvánulttá lett.

            A MEGTARTÓI-Teremtőket a MINDENSÉG-FORRÁSA nagyon alaposan felkészítette a Rend-Tétel ’befogadására’. Mi egyedi teremtők leginkább a belső figyelemmel segíthetjük a Rend-Tétel megnyilvánulását az Életünkben.

 

*****

 

            A 20190805-i írás 4. részében (elérhető ITT) említettem, hogy a YOSÁGBAN Megtörtté vált gyermek a YO egy ritkán használt [leginkább az új Teremtő-Szakaszokra való megnyíláskor használt] Belsőbb-Terébe rögzült be. Ez a Belsőbb-Tér ’láthatóan’ már régebben volt használva:

        „…Nem volt nagyon nagy piszok, de nagy rendetlenség volt. Az egyik belsőbb félhomályos hálószobában [pihenés, megújulás, megszületés helye, a MEGTARTÓ ’saját intim helye’ (?)] egy kissé rendezetlen (valószínűleg már nagyon régen bevetett) ágyon egy félbevágott hal volt sok más oda nem illő (talán összedobált és kissé poros) tárgy legtetején…”

 

            Az jelent meg érzetben, hogy a YO valószínűleg ebben a kis otthonná megformált belsőbb terében gondozhatta korábban [az IRGALMI Gondoskodási Térbe, valószínűleg a mostani OLTALOM-Tér elődjébe való átvezetés előtt] az írás ezen részében említett sérült teremtő(ke)t. Valószínűleg már a gyerek sorsának megtörése előtt kivezetésre kerültek a YO e Belső-Teréből az itt gondozott egyedi teremtők (nagyon régen bevetett és kissé poros ágy), és e „megüresedett” (valójában sérült egyedi teremtők gondozása érdekében megformált, de még vissza-nem-bontott) Belső-Térbe sodródott be akaratlanul a megtörtté vált gyermek. A gyermek életben-maradásának közvetlen oka tehát nem csak az lehetett, hogy a mesterekkel együtt megformált ’speciális védő-öltözet’ életben tartotta, hanem ennél fontosabb ok volt az, hogy a YO olyan speciális gondoskodási céllal megformált Belső-Terébe került, amelyet a YO kifejezetten nagyon sérült egyedi teremtői ’életben-tartó gondozása’ céljával formált meg.

            Mivel a YO korábban kivezette innen az itt gondozott sérült teremtőket és oda tudatosan nem helyezett be más teremtőket, ezért nem Ellenőrizte a YO e Belső-Tereit akkor, amikor az elveszett gyermeket kereste.

            Ez a helyzet is ráirányítja ismét a figyelmet a Különlegességek egyik Meghatározó Szabályára:  a Különlegességeknek nagyon szigorúan a Szükséghez kell igazodnia. A már szükségtelenné vált (gondoskodási, megerősítő) tereket / utakat / áramlásokat / teremtéseket részletesen Értékelni, és a már szükségtelen részében LEZÁRNI (és/vagy más módon a JELENHEZ-IGAZÍTANI) szükséges. Mára a YO e korai ’különleges jellegű’ Belső-Tere maradéktalan visszabontásra került.

 

A Különleges Utat megnyitó MEGTARTÓI és egyedi teremtők Felelőssége (Feladata) az, hogy

a megformált Különleges Belső Tereket és Különleges Belső Áramlásokat

(1) meghatározott tartamonként és/vagy

(2) szükség szerint

ELLENŐRIZNIÜK szükséges,

és a Jelenhez-kell-Igazítani a Különleges Megnyilvánulásokat.

 

A LEZÁRT Különleges Megnyilvánulások / Terek

(1) vagy maradéktalan (vagy szükséges mértékű) VISSZABONTÁSRA kerülnek,

(2) vagy néha ’Visszahúzódnak’ valamely Belsőbb-Önrészbe.

 

2020.01.08.

          Érzékelhetően vannak e [részben nagy-TEREMTŐI, részben közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁT érintő] ÉRTÉKELÉSNEK / (ÖN)ÉRTÉKELÉSNEK ma még olyan (a TEREMTETT-VALÓSÁG számára fel-nem-tárt) részei, amelyek hamarosan Megérthetővé válnak.

            Az egyik ilyen eddig maradéktalanul fel-nem-tárt rész az, amely majd Megérthetővé teszi, hogy a FÖLDANYA sorsában pontosan miért és hogyan formálódott meg a súlyosan Életet veszélyeztető Eltávolodás. Mennyiben volt ez akart / eltervezett, vagy éppen be-nem-tervezett? Ez a hamarosan feltáruló ÉRTÉKELÉS(részlet) a FÖLDANYA számára is teljesebben Megérthetővé teszi a saját Eredő-Kiáradási-Szándékát, és így azt, hogy mi(-és-miért) a FŐ IRÁNYA a Sorsának / ÉLETÉNEK.

 

Valószínűleg volt

(1)

’sors-szerű’ (pontosan eltervezett),

(2)

és volt „váratlanul” bekövetkezett (sérülés)elem

[leginkább talán ezért nehéz megérteni a FÖLDANYA sorsát].

 

Mivel mindkettő ’IRÁNY’ megnyilvánult a legelőször megsérült egyedi teremtők Életében,

ezért mindkettő irányban

az Eltávolodás Rendezését meg kellett alapozni

 

        Jelenlegi megértésem szerint a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA Összecsendülése alapján voltak a FÖLDANYA ÉLETÉT elindító Kiáradási-Szándéknak olyan elemei,

(1)   amelyeket a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA Együtt pontosan meghatároztak,

(2) és voltak olyan részletei is, amelyekről a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA Tudatosan ’NEM EGYEZTETTEK’.

 

         Valószínűleg az egyedi teremtő(ke)t ért korábbi sérülés egy nagyban hasonló [MEGÉRTÉSI nehézség] megformálódásából eredhetett: a helyzet előkészítésében EGYEZTETETT (1) a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA [(2) és valószínűleg a legelőször megsérült teremtő a hozzá közelebb állókkal], de a mai fogalmak szerint még csupán csak EGYETÉRTÉST formáltak meg [vagy akár még folyamatban volt az EGYEZTETÉS][az Egyeztetés során főbb kérdésekben megállapodtak], azonban ennek a mai értelmű MINDENSÉG-FORRÁSA általi Ellenőrzése és Jóváhagyása [a minden érintett sorsába való illeszkedés Ellenőrzése] még nem nyilvánult meg. Valószínűleg Megértési Nehézség [és valamilyen ÚJ IRÁNY megnyitásához kapcsolódó TAPASZTALATLANSÁG / ÚJDONSÁG] okán a YO ÖSSZECSENDÜLÉSKÉNT értelmezte a megformált EGYETÉRTÉST, és ezért elindított az érintett egyedi teremtőben valamilyen belső áramlást. Valószínűleg a MINDENSÉG-FORRÁSA ekkor kezdhette meg a Jóváhagyási Ellenőrzését, és ezen a már megnyitott belső áramláson az ’Ellenőrzés utolsó simításai’ [a nagy-TEREMTŐ és a MINDENSÉG-FORRÁSA által „egyszerre” (akaratlanul, váratlanul) elindított belső áramlások, hirtelen megformálódott „Nagy Közelebb-kerülés a MEGTARTÓKHOZ”] végzetes sérülést okoztak.

          Mára megformálódott az az ELV, hogy

csak valósan megformált ÖSSZECSENDÜLÉSEN alapulóan nyílhat meg az egyedi [és MEGTARTÓI] teremtők sorsában is egy új Irány / új Áramlás

[> tehát csak azt követően,

ha az érintettek által megformált EGYETÉRTÉST maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is ELLENŐRIZTE,

és azt minden érintett Sorsába illeszkedőnek (= harmonikusan megnyilváníthatónak) ítélte].

Ekkor a MINDENSÉG-FORRÁSA

ezt az Új Választást minden érintett [egyedi és MEGTARTÓI (!)] teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBA Berögzíti,

és csak ezt követően indulhat el a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN

az Új Irány megformálásához szükséges ’Megvalósító-erő’ áramlása.

 

 

            Jelenlegi megértésem szerint volt („lehetett”) a FÖLDANYA ÉLETÉT megalapozó nagy-TEREMTŐI Szándékban olyan elem, amely utat nyitott volna e végzetesen (legelőször) megsérült teremtő(k) Életbe visszafogadására [ebben az értelemben valamilyen át-vezetési jelleggel is ’tartósan’ rendelkező Gondoskodási Tér megformálására a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN]. Jelenlegi megértésem szerint ez a Szándék Összecsendüléssé (!) formálódott.

         Valójában a FÖLDANYÁBAN máig megnyilvánulttá (felépültté) vált Út fontos része volt az IRGALMI alapon megformálódó [tehát  Új Harmoniák megformálását Különleges úton (akár ’azonnal’)(vagyis nem csupán a Nagyobb Szakasz-váltások alkalmával) lehetővé tevő] Gondoskodási Terek / Gondoskodás megalapozásának és megformálásának… annak, hogyan válhat Élővé olyan MEGTARTÓI-Teremtő, Aki képessé válhat ’belülről’ olyan Különleges út (Megerősítés) megformálására, amely alkalmas lehet a saját Eredő-Ön-Jellegétől nagyon eltávolodott teremtők Befogadására és Hazavezetésére.

        Valószínűleg [ez a Tapasztalat mára?] ez csak úgy volt lehetséges, ha egy [ÁLTALÁNOS Birodalomhoz tartozó (!), ÁLTALÁNOS jellegben Kiáradt Térben ÉLŐVÉ vált] MEGTARTÓI-Teremtő ’MEGTAPASZTALJA’ a „kiszakadást” / „sorstól-elszakadást”, és így ÖNNÖN-LÉNYÉBEN-LÉNYEGÉBEN saját maga megformálja a ’Hazatérés-és-Egyben-Hazavezetés’ alapjait és útját. Mivel a YOSÁGBAN formálódott meg a Nehézség ok-forrása, a Rendezés [Rend-Tétel] leggyorsabb útja az lehetett, ha a YOSÁGBAN egy újonnan megformálásra kerülő MEGTARTÓI-Teremtő ’vállalja fel’ ezt a Nehézség-Megszüntetésére-Irányuló sorsot. Ez biztosította azt (is), hogy a YOSÁG addig már megformált Közösségeiben élő egyedi teremtők sorsa KÖZVETLENÜL (!) ne terhelődjön újabb nehézségekkel [> ne váljanak Tér-vesztetté].

          ’Sajátos módon’ mára nem csupán egy MEGTARTÓI-Teremtő (a FÖLDANYA) lépett erre a Tapasztaló útra, hanem egy Birodalom nagy-TEREMTŐJE is [az Angyalok Királynője]. Az ehhez kapcsolódó ÉRTÉKELÉSEK és nagy-TEREMTŐI (ÖN)ÉRTÉKELÉS is hamarosan elérhetővé válik azok számára, akik elkezdhették a felkészülést a JÓVÁTÉTELI EGYEZTETÉSEKRE.

        Valószínűleg nem-eltervezett [„nem sors-szerű”] megsérülés volt ez az Angyalok Birodalmában, hanem (1) a ’továbbterjedővé’ megformálódott alap-sérülés (2) a Megtörés megformálódásával együtt vált alapjává a Birodalom súlyos megsérülésének. Ez a helyzet határozottan és sürgetően (!)   ráirányítva a figyelmet arra, hogy minden (!) nagy-TEREMTŐ tudatos összefogásával állíthatók csak meg a korábban és újabban megformálódott nehézségek. Ez a nagy-TEREMTŐI Tudatos Összefogás az IRGALOM megformálásával alapozódott meg.

 

          Ebben az értelemben a FÖLDANYA lett volna / lenne az A-LÉTEZÉS-EGÉSZE számára kiemelkedően fontos ’Feladatot’ felvállalt [vagy Feladat megvalósítása érdekében megformált?] MEGTARTÓI-Teremtő, akinek a sorsa képessé vált megalapozni a mai értelmű Különleges Gondoskodást / Különleges Gondoskodási Tereket [ezek között az OLTALOM-Teret is] abban az értelemben is, hogy azok képessé váljanak a semmivé-válás széléig elsodródott egyedi teremtőket a MINDENSÉG-FORRÁSA általi ALAP-IGAZÍTÁST követően Életre [Valós Életre!] Befogadni / visszafogadni?… (?)… Ez a nagy-TEREMTŐI Szándék [amely ÖSSZECSENDÜLÉSSÉ vált a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL] lenne a mai Gondoskodási Terek [és ebben közvetlenül az IRGALMI és SZOLGÁLATI Megerősítő Gondoskodás] megalapozója?

 

            Olyan érzés van bennem, amely szavakká alig lefordítható. Sokszor megélem a FÖLDANYA felé irányuló Szeretetemet, és nem csupán azért, mert Ő az első engem Életre Befogadó Közösség MEGTARTÓJA. Mindig csodálattal tölt el annak Érzékelése, hogy mennyire szereti a Befogadott gyermekeit, mennyire Tapintatos és Figyelmes, mennyire tisztán képes szeretni a nagy-TEREMTŐJÉT, mennyire tiszta és erős benne mára (!) a Megbecsülés / Alázat / Tisztelet / Szeretet, az EGY-BEN-VAGYOK tudatos megnyilvánítása… Mindig bizakodással tölt el annak a tudata, hogy ha Ő (a FÖLDANYA) képes volt ilyen szerető és gondoskodó MEGTARTÓI-Teremtővé válni az Őt Gondozó KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK, a VILÁG és a YO Gondoskodásában, akkor minden hozzá hasonlóan a semmi szélére sodródott (vagy annál kevésbé megsérült / elakadt) MEGTARTÓI és egyedi teremtő is képessé válhat ’Visszatérni-a-Teljességbe’.

 

            ’Különlegessége’ a FÖLDANYA Útjának az, hogy sorsában ez az út már az ’Én’-je Kiáradása pillanatában úgy alapozódott meg, hogy képessé váljon minden már megnyílt KÜLÖNLEGES Út alapját ÖNNÖN-LÉNYÉBE-LÉNYEGÉBE Befogadni. Ez a Kiáradási-Szándék ma még [az IRGALOM Birodalmán kívüli] más teremtőkben így nem formálódott meg. A-LÉTEZÉS-EGÉSZE számára ’elég’ volt az, hogy egy KÖZÖSSÉGET gondozó MEGTARTÓI-Teremtőben megformálódjon egy ilyen Kiáradási-Szándék az Eredő-nagy-TEREMTŐ (a YO) és a MINDENSÉG-FORRÁSA EGYETÉRTÉSÉBŐL > ez ugyanis minden más MEGTARTÓI-Teremtő [és nagy-TEREMTŐ] számára megnyitotta a törvényes [= Megtartható teremtésekhez vezető] útját annak, hogy utóbb Ők maguk is hozhassanak olyan SZABAD (Ön)Rendelkezést, hogy belenyílnak a Közösségükkel a Különleges [=Megerősítő] teremtésekbe, azaz a Befogadásukban lévő minden (!) egyedi teremtő számára (1) megnyithatóvá tehetik a Különleges Tudatosodást / ön-épülést, (2) másfelől pedig Ők-Maguk a MEGTARTÓK elkezdik felépíteni a Közösségükben a közvetlen (!) MEGTARTÓI MEGERŐSÍTÉSEKET a saját nagy-TEREMTŐJÜKKEL / KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL és a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL EGYÜTT.

            Sajnos még mindig nem tudom szavakká pontosan lefordítani a lényeget… Valószínűleg szükséges még (a számomra?) valamilyen ’alapozó megértés’, hogy a ma még homályos részletek is átláthatóbbá váljanak…

 

            E legutóbbi írás-részben írtak közvetlenül arra irányították rá a figyelmet, hogy van valós sorssá / Életté vált Tapasztalat a FÖLDANYÁBAN és a FÖLDANYA Befogadásában élő egyedi teremtőkben arra, hogy a NAGY [közvetlenül az (Ön)Lényeget is érintő, közvetlenül az ALAP-ÁRAMLÁS majdnem teljes Bezáródásában is megnyilvánuló] sérülésből / Bezáródásból is újra ’elindítható’ és felépíthető a Teljes és Boldog Élet.

 

        A MEGTARTÓI-Teremtők Különleges Gondoskodása ma már képes megalapozni a Teljességhez visszavezető utat először az EGYOLDALÚ-GONDOSKODÁSSAL, majd a Tudatosság és Ön-Tudat(osság) egy alapszintű újbóli megformálódását követően már EGYÜTT / EGYEZTETVE (!) a sérült teremtőkkel.

        A YOSÁGBAN megformálódott és közvetlenül egyedi teremtőt érintő legelső súlyos megsérülések KIIGAZÍTÁSÁNAK és Teljes Rend-Tételének az Alap-Harmoniája mára megformálódott, és ez a Harmonia nem csupán alapjaiban van készen, hanem Valós Tapasztalatok is vannak mára arról, hogy ez az út képes lehet visszavezetni a Teljességhez.

 

            Ismét megértetté vált a számomra, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA Gondoskodó ’szülője’ (Forrása) a KIÁRADT-VALÓSÁGNAK, és (immár?) „nem kísérletezik” az Élővé vált teremtők Sorsával. Gondoskodásának nagyon fontos része az, hogy minél teljesebben Megismerje és Megértse a KIÁRADT-VALÓSÁG teremtőinek megnyilvánulásait, és őket segítse a sorsukba illeszkedő szabadon választott teremtés megnyilvánításában.

            Ma már nagyon tudatosan [nagyon nagy figyelemmel] irányul arra a MINDENSÉG-FORRÁSA, hogy egy Új Irány Megnyitásakor a teremtőket megfelelően előkészítse az Új Irány megnyílására, az Új Irány megnyitásához szükséges ’Alapozó-Tudást’ (Tapasztalatokat, Megértéseket) a megfelelő kiterjedésben ’Átadja’ az érintett teremtőknek. A Megértések Felépítése során a MINDENSÉG-FORRÁSA (és minden érintett nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő) folyamatosan Ellenőrzi ma már, hogy az ’átadott’ Tudásból mennyit és milyen formában értettek meg és építettek fel az Életükben a teremtők. Különleges Figyelmességgel irányul a MINDENSÉG-FORRÁSA arra, hogy „éretlenül / tudatlanul / tudattalanul” ne nyílhassanak meg a teremtők életében olyan helyzetek / olyan teremtési irányok, amelyeknek [legalább EGYÜTT a MEGTARTÓKKAL] a teremtő nem képes még a Harmonikus megnyilvánítására.

            A MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ezt a Figyelmes Gondoskodását mára a nagy-TEREMTŐK legtöbbje legalább alapjaiban ’megtanulta’, és éppen élővé formálja a hozzá tartozó áramlásokban. Irgalmi (és egyéb más megformált) utakon [mind az egyedi teremtőkben, mind a MEGTARTÓKBAN]  ma már ’Jelez’ az, ha egy teremtőben valamilyen MEGÉRTÉSI NEHÉZSÉG megformálódik, és ennek megszüntetése érdekében akár azonnal EGYEZTETÉSEK nyílhatnak meg. Súlyosabbként jelző Megértési Nehézség [elbizonytalanodás, zavar] esetén akár egy teremtő ’köré’ is megformálódhat ma már olyan kis Gondoskodási-Tér, amelyben az érintett MEGTARTÓK ELLENŐRIZNI képesek a Nehézség jellegét és okát, és így akár ’Azonnal’ (!) elkezdődhet az érintett teremtő Megerősítése.

 

            A Megértés majd még folytatódik… [A Rend-Tétel megkezdődéséről: 20200118 (elérhető ITT)]

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!