omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. január 13 - február 20.
ÍRÁSOK - 2020. január 13 - február 20. : 20200116 - ismét a MEGTARTHATÓSÁGRÓL (4. rész)

20200116 - ismét a MEGTARTHATÓSÁGRÓL (4. rész)


Az írás 3. része elérhető ITT

 

6.

 

          Jelenlegi megértésem szerint olyan jellegű kérés került előterjesztésre [valószínűleg a JÓVÁTÉTELI EGYEZTETÉSEKRE elkezdődött Felkészülés során], hogy azokra, akikben súlyos közvetlen élet-elleni irányulás nyilvánult meg (leginkább sokakat érintően és/vagy hosszabb tartamban rátelepedtek mások életére / valósan is megsértették mások életét)(„gyarmatosítók”, másokat „befogók”, rabságba taszítók, tér-sértés útján másokat az otthonuktól megfosztók, „zsoldosok”, élet-gyökereket megsértők, teret-testet pusztítók stb) a MINDENSÉG-FORRÁSA azonnali Sors-Rendezést nyisson meg, KÖZVETLENÜL Ő-MAGA a SAJÁT HATALMÁBAN.

        A beazonosított ilyen teremtők (akár „nyomok”) kerüljenek eltávolíthatatlan és megváltoztathatatlan újabb Irgalmi Jelzésekkel megjelölésre.

        Mivel sokak életét sértették meg, mindazokban, akiknek megsértették az életét, vannak róluk „lenyomatok”, így valójában pontosan beazonosíthatóak akkor is, ha éppen most rejtőzködnek.

       Ha szükséges, azonnal kerüljön megfelelően beszűkítésre bennük a megvalósító-erő (kerüljenek leválasztásra a megformált „mesterséges táp-csatornákról”).

         Valószínűleg sokan közülük most a Megújulásaikra készülők / Megújulás folyamatában lévők KÖZELÉBEN REJTŐZNEK (azért, hogy utat találjanak hozzájuk / bennük a rejtett tovább-lépésre, valamilyen új megtévesztő személyiség megformálására, hogy így nehezebb legyen beazonosítani őket).

       Fontos lenne azonnal valamilyen új egyedi „belső” jellegű térbe helyezni őket [TÁVOL a Teremtett-VALÓSÁG más részeitől] olyan takarással, hogy ne váljanak senki számára érzékelhetővé (ne jelezhessenek, ne küldhessenek megtévesztő jelzéseket vagy információkat például zavarkeltés érdekében, tudatos félrevezetés érdekében azért, hogy megnehezítsék az ok-forrásokat kereső teremtők életét / munkáját...).

        Figyelemmel kell lenni arra, hogy a legtöbbször a menekülés érdekében FÉLREVEZETŐ NYOMOKAT gyártanak [például egy látszólag élő bábot hagynak hátra, és amíg azt Ellenőrzik / Vizsgálják, addig előkészített rejtett utakon messzire távoznak]. Meg kell akadályozni, hogy „tovább meneküljenek”.

       Fontos megakadályozni, hogy újabb terekre és életekre kiterjeszthessék a bennük megformált nehézségeket.

        Fontos megakadályozni, hogy akár a saját lényükben, akár valamely térben vagy más életben elrejtett lenyomatokat / feljegyzéseket, rájuk utaló tartalmakat megsemmisítsenek / megrongáljanak azért, hogy a Felelősségük „bizonyítékait” / „nyomait” eltüntessék... A 20191202-i írás IV. pontjában: a fákban lévő 'Tanúsítványok'-ról (elérhető ITT).

 

            Jelenlegi megértésem szerint ez a Kérés kapcsolódhat a „gyarmatosítás” jellegű, az Élet-gyökerekre tudatosan rátelepedő / az Élet-gyökerektől tudatosan Eltávolító jellegű Nehézség ok-forrásának beazonosításához.

            A természetes Élet-gyökerüktől [ALAP-ÁRAMLÁSUKRÓL, Élet-Terüktől / Testüktől / Otthonuktól / természetes kapcsolódásaikról] leválasztott / Eltávolított teremtők között vannak mára olyanok, akiknek „nagyon nehéz beazonosítani az ÖN-AZONOSSÁGÁT”. Ennek az oka az, hogy „életük” során több alkalommal is tudatosan vegyültek / keveredtek (Lényegükben más) teremtőkkel, különféle jellegű jogosulatlan Többesség van a lényükben, és sokukban mára valamilyen MEGTARTÓI-Teremtőről leválasztott ÖN-Jelleg-rész is található [leggyakrabban „ebben” rejtőztek el, ha valamilyen Ellenőrzés közelébe kerültek]. Nehéz ezt Értelmezni az egyedi [és MEGTARTÓI] teremtők számára, mert ezek a [leggyakrabban tudatos] Változtatások a lényükben / testükben „élet-ellenesek” [az általános értelemben összeegyeztethetetlenek az Élettel, folyamatosan a semmi felé sodornak]. Ha van bennük ’valódi (saját?) Élet’, akkor is nehéz beazonosítani az Eredőjüket [a bennük tartóssá vált vegyülés / kevertség okán], és valóban csak a MINDENSÉG-FORRÁSA képes azt beazonosítani, hogy mely ALAP-ÁRAMLÁS az Életük valódi forrása, van-e bennük egyáltalán ’igaz (saját) Való’ [szavakat is nehéz találni erre], vagy csupán az Élet látszatát mutató utánzat a hozzájuk tartozó „hely-foglalás” / forma. Ehhez kapcsolódó Új ELLENŐRZÉSI és Rendezési (Szétválasztó-és-Kibontó) Gondoskodásról: 20200228 - elérhető ITT.

 

            A MINDENSÉG-FORRÁSA az Eredő-nagy-TEREMTŐKKEL mára nagyjából befejezte az Ő-BELŐLE Kiáradt Életben az ÖN-AZONOSSÁGI Garancia elhelyezését, és így immár nagy pontossággal megállapítható az, hogy mely ’formához’ tartozik Valódi Élet, és mely formák csak „utánzatai / megtévesztő látszatai” az Életnek.

            Érintettem, hogy jelenleg SÜRGETŐ Rendezést igénylő helyzetté jelölték a nagy-TEREMTŐK a jogosulatlan TÖBBESSÉG Rendezését [20191123(1.rész)(I. pont) – elérhető ITT]. Ebben a Rendelkezésben AJÁNLÁSOKAT és ’Irány-ELVEKET’ is meghatároztak a Rendezés érdekében. Ez a Rendelkezés elsődlegesen arra az esetre alkalmazható, amikor az Eredő-nagy-TEREMTŐ pontosan beazonosította az (Ön)Lényegileg hozzá tartozó teremtő ’Többességét’. A Fő Szabály szerint az (Ön)Lényeg maga (ön)Rendelkezhet arról, hogy mely ’egy’ meghatározott kiterjedését tartja meg, és így melyek kerüljenek visszabontásra:

         „…A RENDEZÉS Általános ELVE az, hogy elsődlegesen az (Ön)Lényeg jogosult és kötelezett Rendelkezni arról, hogy többesség esetén melyik megformált testi Valóját jelöli meg Megtarthatónak [abban kezdi meg az Ön-Igazodást és Sors-Rendezést]. A nem-megtartható részeiben az Élet jellemzően kihagyhatatlanul maradéktalan visszabontásra kerül, és az ahhoz tartozó részeiben a Tapasztalat részletes Feljegyzés formájában kerül elhelyezésre az (Ön)Lényegben és minden érintett MEGTARTÓI-Teremtőben / a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN.

        Jelenleg olyan EGYETÉRTÉST formáltak meg a Birodalmak nagy-TEREMTŐI [Akik az egyedi teremtők (Ön)Lényegét Életté formálják és ÖRÖK jelleggel Gondozzák], hogy amennyiben az (Ön)Lényeg nem Rendelkezik a számára meghatározott tartamon belül arról, a megformált többességének mely része váljon Megtartottá, akkor ezt a Rendelkezést az Eredő-nagy-TEREMTŐ EGYÜTT hozza meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL [jellemzően azon rész válhat Megtartottá, amelyben a legteljesebben megnyilvánul az (Ön)Lényeg Eredő-Ön-Jellege]…”

 

            Mint említettem, ez a Rendelkezés akkor alkalmazható, ha egy ÖN-AZONOSSÁGAL már meghatározott (Ön)Lényeghez tartozik valamilyen Többesség.

            Amely „élet látszatát mutató forma” nem rendelhető az ELLENŐRZÉSEK alapján Élő (Ön)Lényeghez, azok teljes visszabontása hamarosan elkezdődik (vannak olyan terek, ahol már elkezdődtek, ilyenek például a VILÁGHOZ tartozó Gondoskodási Terek].

 

            Jelenleg EGYEZTETÉSEK vannak folyamatban arról, hogy az eddig ÖN-AZONOSSÁGAL meg-nem-jelölt ’teremtők’ Sorsának Rendezése hogyan kezdődhet el. Számukra nagyon fontos az, hogy ha Valódi (saját) Élet van bennük, az a lehető leghamarabb IRGALMI Gondoskodásba kerüljön, mert az a ’Valódi (saját) Élet’ csak így óvható meg a semmivé válástól.

            A Tapasztalat az, hogy ezek a ’teremtők’ (?) [ha van bennük Valódi (saját) Élet] olyan nagyon sérültek, hogy önként nem kérik a Hazavezetésüket / Sors-Rendezésüket, és általában [folyamatosan] Rejtőzködnek. A bennük lévő „gyökér-sérülés” miatt csak úgy képesek „életben maradni”, ha ehhez FOLYAMATOSAN (!) ELVESZNEK másoktól erőt / javakat / teret / tér-elemeket stb. Ebből eredően a bennük megformálódott rendezetlenséget / sérülést [KÉNYSZERT!] folyamatosan kiterjesztik / kiárasztják másokra.

            Immár egyetlen MEGTARTÓI-Teremtő sem köteles „tűrni”, hogy a Gondoskodásába tartozó TERET, a Befogadásában lévő Életeket bárki ilyen módon sértse vagy veszélyeztesse. Immár ELV (!) kötelezi a MEGTARTÓI-Teremtőket arra, hogy csak a törvényes Befogadásukon alapuló [törvényes ÖN-AZONOSSÁGGAL rendelkező] Élő teremtőket tarthatnak meg a Gondoskodásukba tartozó Térben.

            A MEGTARTÓI-Teremtők közvetlen (!) módon nem jogosultak ’Megérinteni’ és Rendezésbe vonni azokat a létezőket / élőket, akik nem tartoznak a Befogadásukba. Ugyanakkor pedig nem gyakorolhatnak ma már ’Türelmet’ a Közösségüket megsértőkkel / veszélyeztetőkkel szemben.

 

20181126 (elérhető ITT):

        „…Míg a Birodalmakon belül elsődlegesen és közvetlenül a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓK jogosultak és kötelezettek is a Birodalom Áramlásainak megformálására és rendben-megtartására (csak azt Tarthatják meg, ami Valósan ’Élő’), addig a TEREMTETT LÉTEZÉS EGÉSZÉBEN a MINDENSÉG-FORRÁSA Ítéli meg közvetlenül a ’létezés’ (Megnyilvánulás) ’jogosságát’, azaz azt, hogy egy Megnyilvánulás rendelkezik-e önnön lényében a rá-egyedileg-jellemző Eredő-Harmoniájával, és hogy azzal van-e jelen törvényes Befogadottságban a jelenleg Valósan meglévő Birodalmakban. Amely ’teremtő’ nem rendelkezik a létezés és/vagy Élet ilyen alapjaival, az haladéktalanul a semmibe vonódik vissza. Ahol az szükséges, az ilyen RENDEZÉSHEZ tartozó egyéb Harmoniázálások közvetlenül és haladéktalanul megnyilvánulnak (Áramlások Igazításai, Ön-Részek Igazítása stb).

            Sok Birodalomban Valós és komoly nehézséget jelentett mostanában az, hogy a tudatosan végzett Igazítások és Rendezések során pontosan beazonosítottak valamilyen „idegenséget”, ám mivel azt a MEGTARTÓK maguk (az idegenség okán) nem voltak jogosultak közvetlenül megérinteni, (1) nem voltak jogosultak megállapítani hogy kihez tartozik és (2) nem voltak jogosultak önállóan ’hazavezetni’ (eltávolítani maguktól). Ilyen nehézség jelentkezhetett az egyedi teremtők lényében, a MEGTARTÓK Közösségeiben és a nagy-TEREMTŐK Birodalmaiban is.

            A SZOLGÁLAT és IRGALOM ahol lehetséges volt megformálták a hazavezetéseket / átvezetéseket, és mára ezek a Birodalmakon belül nagyobb nehézségek nélkül meg is nyilvánulnak.

            Mára az IRGALOMBAN a Birodalmak közötti Hazavezetések útjai is megformálhatók és megnyilváníthatók.

            Ugyanakkor a ’sehová sem tartozó’ (például egy már semmivé vált Birodalomhoz tartozott) ’teremtő’ vagy ’maradvány’ RENDEZÉSÉRE maguk a nagy-TEREMTŐK sem ’jogosultak’: mivel nem hozzájuk tartozik, ezért nem érinthetik meg, ám „hazavazetni” sem lehetséges ’másik (meglévő) Birodalomba’. Eddig is tudott volt, hogy az ilyen megnyilvánulás csak egy módon Rendezhető: a valós semmivé válás útján. Eddig ’vitatott’ volt, hogy ’ki’ és ’hogyan’ választhatja le az ilyen sehová-sem-tartozó „teremtőt” az Áramlásokról, és ’ki’ ’vezesse el’ a semmivé tételre.

            Ez a bizonytalan helyzet is Rendezésre került az írásban említett RENDELKEZÉSBEN. Mára ELV:

ha bármely MEGTARTÓ / nagy-TEREMTŐ a saját Áramlásaiban

idegenséget azonosít

vagy egy kiterjedést bizonytalanként megjelöl,

arra közvetlenül az IRGALOM [és ma már az ÉLŐTÉR] Megnyilvánulása kiterjed.

Először

a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlenül az IRGALOM Megnyilvánulásában Ellenőrzi a helyzetet (a MINDENSÉG-FORRÁSÁT az IRGALOM „hozza közel” a TEREMTETT-VALÓSÁG megjelölt helyzetéhez).

Ekkor kerül megállapításra az, hogy a bizonytalanság vagy zavar abból ered-e, hogy

(1) egy fokozott figyelmet igénylő Új Kezdet nyílik meg,

vagy (2) valamilyen Rendezést / Igazítást igénylő helyzet formálódott meg.

 

Ha valamilyen Rendezés vagy Igazítás szükséges,

akkor a Teremtési Alapokat és az ALAP-ÁRAMLÁST maga a MINDENSÉG-FORRÁSA Ellenőrzi.

Ha ezek az Alapok sértetlenek, akkor az Igazítás és Rendezés elsődlegesen a nagy-TEREMTŐ és/vagy érintett MEGTARTÓ saját Áramlásán belül nyilvánulhat meg.

 

Ha a RENDEZÉS több Közösséget (akár több Birodalmat) is érint,

akkor ma még elsődlegesen az IRGALOM Megnyilvánulásában nyílnak meg és nyilvánulnak meg a RENDEZŐ utak.

 

Ha a RENDEZÉS során valamilyen (teljes vagy részleges) ÚjraTeremtés szükségessége felmerül,

a RÉSZELEGES ÚjraTeremtés jellemzően közvetlenül az ÉDESBEN nyilvánul meg,

a TELJES Újrateremtés pedig Magában a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN.

 

Teljes ÚjraTeremtés során ha az érintett teremtő valamely Valósan Meglévő Birodalomhoz és Közösséghez tartozik,

a teremtő feltisztított Lényege visszakerül oda, ahol a teremtő ’Élettel’ (törvényes Befogadással) rendelkezik.

 

Ha olyan sajátos helyzet fordulna elő,

hogy olyan ’teremtő’ kerül ÚjraTeremtésbe, amely valamely már TÖRVÉNYESEN LEZÁRULT korábbi teremtés „maradványa”,

jellemzően a ’Lényegében’ is teljes visszabontásra és semmivé tételre kerül.

 

            Ahogyan a ’Nagy Rendbetétel’ Megnyilvánul a TEREMTETT-VALÓSÁGUNK EGÉSZÉBEN, úgy ez Megnyilvánul a MINDENSÉG-FORRÁSA Belső Lényegében is (egymás mellet és egymást feltételezve zajlik a Harmonizáló folyamat, az eltérülések kiigazítása egészen az eredő okból kiindulva)…”

 

            Amely súlyosan sérült teremtők [akár valódi (saját) Élet van bennük, akár csupán az élet megtévesztő látszatai] nem kerültek mára ÖN-AZONOSSÁGGAL beazonosításra, azokat az Eredő-nagy-TEREMTŐ nem vonhatja be a Közvetlen Gondoskodásába, és így nem emelheti be a FORRÁS-TÉRBE az ÖN-AZONOSSÁG Ellenőrzésére / Megállapítása érdekében sem.

            Ezért terjesztette elő egy [VILÁGI] Közösség MEGTARTÓJA az ezen pont elején említett Kérést. A Kérés Lényege-Célja-Értelme az, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA vonja az EGYOLDALÚ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSÁBA / HATALMÁBA ezeket a „kívülálló” „ön-jellegű” teremtőket [> Árasszon ki a MINDENSÉG-FORRÁSA egy ilyen tartalmú (ÖN)Rendelkezést]. > 20200228 (elérhető ITT).

            Ezeket a „Közvetlen MEGTARTÓI Gondoskodás nélküli” és leggyakrabban beazonosított ÖN-Azonosság nélküli [Ellenőrizhetetlen?] egyedi teremtőket (?) [vagy az élet e megtévesztő látszatait] a lehető leghamarabb [Sürgősséggel] szükséges KIVEZETNI a TEREMTETT-VALÓSÁG minden Teréből / Kiterjedéséből, mivel minden pillanatban / minden megnyilvánulásukkal SÉRTIK és egyszerre VESZÉLYEZTETIK is az Életet. Enélkül a MEGTARTÓI-Teremtők nem tudnak eleget tenni a rájuk vonatkozó ELVEKNEK.

            A MEGTARTÓI-Teremtők közvetlen módon a Különleges Gondoskodásukat sem tudták / tudják kiterjeszteni ezen egyedi teremtőkre. [ÖN-Azonossági Garancia nélkül ma már senkit sem fogadhatnak be Életre.]

            „Beazonosítatlanságuk” miatt nem érintheti meg őket törvényesen egyetlen MEGTARTÓI-Teremtő és ÁLTALÁNOS jellegű nagy-TEREMTŐ sem.

            Vitathatatlan azonban, hogy mivel ’léteznek’ (=Vannak), a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Kiáradásai. A MINDENSÉG-FORRÁSA ’Jogosult’ Megérinteni az ilyen sérült teremtőket, és Eredő-Gondoskodói Hatalmában köteles is annak mielőbbi pontos meghatározására, hogy mely nagy-TEREMTŐ és mely Közvetlen MEGTARTÓ Gondoskodásába tartoznak az Eredőjük okán. Mint az ALAP-ÁRAMLÁSOK kizárólagos Gondozója köteles e teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁNAK KIIGAZÍTÁSÁRA, és újra közvetlenné kell formálnia az általános jellegű Belső Összekapcsolódást az Eredő-nagy-TEREMTŐVEL és a Közvetlen MEGTARTÓVAL.

        Ha az kerül megállapításra, hogy a Valójuk csupán az Élet megtévesztő látszata, Feljegyzés készítése után visszabontásra kell hogy kerüljön A-LÉTEZÉS-EGÉSZE HARMONIÁJÁBA beilleszthetetlen ’Való’.

            Kérés hangzott el, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA [valószínűleg az OLTALOM-Térhez hasonló rendszerben] formáljon meg / ÁRASSZON KI egy ’Belsőbb Teret’, amelybe minden ilyen ÖN-AZONOSSÁGGAL meg-nem-jelölt és/vagy fontos okból ’Speciális EGYOLDALÚ GONDOSKODÁSÁBA bevont teremtőt Sürgősséggel Át-Vezet, és ott [biztos távolságban a TEREMTETT-VALÓSÁG más Tereitől] elvégzi a teremtők AZONOSÍTÁSÁT. Az Életként [ÖN-Azonossággal] beazonosítható teremtők sorsáról ezt követően azonnal nyisson meg EGYEZTETÉST az Eredő-nagy-TEREMTŐVEL és Közvetlen MEGTARTÓVAL, KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL. A csupán az Élet megtévesztő látszatai részletes ELLENŐRZÉS és pontos FELJEGYZÉSEK készítése után maradéktalanul visszabontásra kerüljenek.

            Jelenleg erről a Kérésről és Előterjesztésről Sürgősséggel EGYEZTETNEK a nagy-TEREMTŐK.

 

 

7.

 

            Talán egy ok-forrás-kereséshez tartozhat a következő néhány gondolat. Elsődlegesen a KÖZVETÍTÉS és JÓVÁTÉTELI EGYEZTETÉSEKBEN részvétel iránt érdeklődőknek.

1.

       Érzetre olyan, mintha a VILÁG által megformált kezdeti / legrégebbi Gondoskodási Terek mintájára jogosulatlanul megformált („másolt”) „tér” mutatná magát. Valószínűleg „szervezet” jellegű lehet a tér-és-hálózat. Talán egy teremtő formálta meg az alapját (és hozzá tartozik ma is), vagy mások formálták meg és később „rábízták” [nem tud mára szabadulni tőle].

A „szervezetek” gyökereket fellazító megnyilvánulásáról: 20190720[4.r.][5.r.][7.r.] – elérhető ITT.

         A „szervezeti tér” alapja kezdetben valószínűleg az ide csatlakozott egyedi teremtők leválasztott gyökeréhez / ALAP-ÁRAMLÁSÁHOZ / Életéhez a MINDENSÉG-FORRÁSA által kiárasztott (és a MEGTARTÓI-Teremtők által megformált) élet-térből alapozódott meg [mintha ezek a leválasztott vagy majdnem-leválasztott gyökerek összefonódva tartanának valamilyen jogosulatlanul (és ideiglenes jelleggel!) megformált „Együttes-Teremtés-Számára-Tudatosan-Megformált-TérAlapot”, ami végül oly módon sérültté vált, hogy nem lehetett kioldódni belőle (fogva tartja mindazokat, akik ide régen szabad szándékkal bekapcsolódtak > ezért térhetnek csak ide vissza a test levetése után, és nem tudnak kiszabadulni és továbblépni).

 

2.

          Érzetre olyan, mintha utóbb ezt az „Alap-Teret” más teremtők „begyökereztették volna” valamilyen más (jogosan vagy jogosulatlanul megformált?) másik térhez / tér-alaphoz.

       Mintha az összefonódásból megformált „Közös(ségi)-Tér” (mint egy ’portugál gálya’) „sodródni kezdett volna” (valószínűleg a Rendezés érdekében az ÚJRATEREMTÉS felé, hogy kiszabadulhassanak az ide beragadt lelkek), azonban valaki „befogta”, és talán egy másoktól elvett (gyarmatosított, letarolt, az ott-élőktől-elvett) „földre” (megformált szilárdságra) „ráültette” volna ezt az összetapadt élet-jellegű-csoportot. Ezzel (1) megakadályozták a „befogók”, hogy a gyarmatosított területet visszavehessék azok, akikhez jogosan tartozik, (2) és az elvett térre „ráültetett kis csapat” pedig a gyarmatosítók „szolgája” lett [az eredeti segítő / akár szolgálati felvállalásból szolgákká formálták át az őket (a hozzájuk ragadt tér-alappal együtt) „befogók”].

        [A portugál gálya négy fajta biológiai egyedből áll egymáshoz tapadva. Ezek mindegyikének külön fiziológiai funkciója van, de egyedül nem lennének életképesek. A fogófonalainak érintése veszélyes, mert a benne lévő csípést okozó csalánsejtjei mérget tartalmaznak. Mérge az emberre is veszélyes, gyenge fizikumúaknál akár szívleállást is okozhat.]

 

3.

       Valószínűleg a hasonló sérülés-(sértés-)jelleg tette ezt lehetővé:

       A „szervezet„rátelepedett” a csatlakozók ALAP-ÁRAMLÁSÁRA / Élet-terére, és abból formált meg / „gyúrt össze” valami teljesen mást [olyat, ami az Eredő szerint nem nyílhatott volna meg > ezért nem eredményezhet ’élőn’ Megtartható teremtést a „szervezethez” tartozóan megformált Tapasztalat]. A „szervezetet” „megformáló” Elhajlította a „csatlakozók” számára megformált Sorsot / Élet-erőt / Előkészített teremtést.

        Más „gyarmatosítók” [„kalmárok”?] ugyanezen minta szerint rátelepedtek egy Közösség megformált terére / elvették az ott élőktől a saját megformált Terükhöz / Életükhöz visszakapcsolódás lehetőségét. Ehhez [később?][vagy már legelőször is?] „eszközként” használtak fel [talán egy „alku” megkötését követően vagy kényszerrel] egy olyan „csoportot” (életet, élet-jelleget, sérült-életeket), akiket már „foglyul ejtett” a saját gyökerük korábbi megsértése, és így nem képesek közvetlenül visszakapcsolódni a saját Eredőjükhöz, ezért „alkalmasak” arra, hogy másoktól elvett teret az oda tartozóktól elválasszanak (tovább-terjesztik a gyökérsértést a bennük megformált sérülési alap-minta miatt!) „Eszközként használják” ma már őket a gyökerektől elválasztás érdekében, és ezért a „gazdáik” ügyelnek arra, hogy életben maradjanak, de ne szabadulhassanak ki. [Nagyban hasonló (!) lehetett az ERŐS Kötés értelme, amivel a „szervezetet” eredetileg megformálták: „életben maradjanak” és ne szakadhassanak el a „szervezettől”.]

 

         Kalmároknak, gyarmatosítóknak régóta kedvelt eszköze az, hogy a hatalmukba kerültek közül egy-egy teremtőnek néha látszólag „megengedik” azt, hogy segély-kérést küldjön ki. Akihez eljut a segélykérés, képes érzékelni, hogy valóban nehéz helyzetben lévő kérése érte el. Ha korábban egy ilyen [Különleges Utat megnyitott, Érzékeny, élő Különleges Kapcsolódásokkal is rendelkező! („értékes”)] teremtő a segélykérést követve eljutott a kiáradási helyhez, a gyarmatosítók még azelőtt elfogták, hogy eljuthatott volna a segítséget kérőhöz. Ilyenkor jellemzően „levágták a gyökerét” a segítőnek [„rabul ejtették”], és elkezdték használni a „befogott erejét” (leválasztottak róla újabban megformált megerősítő jellegű mintákat stb), vagy arra használták, hogy másokat is odahívjon, és így azokat is „begyűjtsék”.

          Valószínűleg mostanában több ilyen utóbb „befogott” teremtőben lehettek olyan Emlékek vagy Feljegyzések, amelyek a Rejtettségi Ellenőrzések során viszonylag ép formában kerültek elő, és ezek nagyban segítik mind a sérülés ok-forrásának pontos beazonosítását, mind az élet-sértés ezen formáját utóbb megtanuló és alkalmazó teremtők beazonosítását.

 

            Lehetséges, hogy vannak olyan Terek vagy Életek, akikhez „hozzákapcsolva” lehetnek olyan élet-részek” vagy (eredendő?) minták, amelyeket az ezen legkorábbi „szervezetekhez” hozzákapcsolódó teremtők (1) vagy önként választottak le saját magukról (a bekapcsolódás érdekében), (2) vagy mások választották le róluk, hogy azt „őrizzék” addig, amíg a „szervezet” érdekében teremtenek, és majd visszaadják akkor, ha „letelt a felvállalt tartam / feladat”.

            Nagyon fontos, hogy az ilyen korábban leválasztott én-részeket / ön-részeket [ezek mindig valamilyen Megformált-Való!] ’közvetlen úton’ nem lehet sem visszavenni, sem visszaadni. Ugyanakkor fontos információk lehetnek berögzítve ezekben, és ezért Kérés hangzott el, hogy aki Őriz ilyen régebben leválasztott [eredendő mintákat tartalmazó, vagy más fontos Feljegyzést tartalmazó] Valót, az Kérje az IRGALMAT, hogy vegye át azokat tőle a Rendezés és további Gondozás érdekében. Az IRGALOM az ÖN-AZONOSSÁG Ellenőrzését követően a feltisztított Eredendő Mintákat közvetlenül az Eredő-nagy-TEREMTŐNEK adja át, vagy ha ez nem lehetséges, akkor részletes Feljegyzés készül róla és visszabontásra vagy további IRGALMI Megőrzésbe kerül.

 

            Figyelemmel kell lenni arra, hogy régebben olyan ERŐS KÖTÉST is megformáltak teremtők, hogy EGYEZŐ-AKARATTAL úgy határozták meg a Kötés (Összekapcsolódás) Leoldásának lehetőségét, hogy az csak akkor lehetséges, ha mindannyian akik a Kötést megformálták egyszerre egy helyen jelenvannak ugyanolyan formában.  Ez szinte megoldhatatlan helyzet, csak IRGALMI úton lehetséges ma az ilyen feladat-lezárás / kötésből kioldódás / kioldás.

            Ma már ha ilyet talál az IRGALOM bármilyen ELLENŐRZÉS során, azonnal elkezdődik a Felvállalás ÉRTÉKELÉSE és az érintettek szétválasztása [mivel ma már TILTOTT ilyen Kötés megformálása].

          Ha egy régi Kötést megformáló BÁRMELYIK teremtő KÉRI az Összekapcsolódás MINDENSÉG-FORRÁSA általi / IRGALMI ELLENŐRZÉSÉT-és-ÉRTÉKELÉSÉT (és a ma már nem megtartható részek Rendezésbe vonását), minden érintettre ki fog terjedni A-MEG-NEM-TARHATÓ-RÉSZEKRE kiterjedően a Rendezés elindulása. Ha a régi FELVÁLLALÁS nem-megtartható, minden érintettre elindul AZONNAL a Sors-Kiigazítás. KÉRÉSSEL és a Tudatos Jelenléttel megkönnyíthető ez a változás [és megkönnyebedést hozhat minden más érintett teremtő Sorsára is].

 

            A Közösségekről „leválasztott” teremtők esetében figyelemmel kell lenni arra, hogy olyan „kódok” [akár korábban Kipróbálás jelleggel megnyitott és máig törvényesen le-nem-zárt „belső-megnyíltságok”, „régi kulcsok”, „régi Járásokhoz / Összekapcsolódásokhoz megformált kulcsok”] is lehetnek bennük, amelyek ma már nem illeszkednek sehova. A Közösség / Megnyilvánulás amelyhez tartoztak, mára akár több Nagyobb Megújuláson is áthaladt, és ezért önmagukban a „régi kódok / kulcsok” nem alkalmasak annak meghatározására, hogy mely Közösséghez tartozik Eredendően egy teremtő. Ezek között lehetnek akár tudatosan a MEGTÉVESZTÉS céljával megformált kódok / kulcsok is, akár összevegyítve / keverve is.

         Ha felismer egy régóta Eltávolodott teremtő önmagában valamilyen régi belső kódot, sokszor „megszállottan” „csak azt” keresi, és nem képes értelmezni azt, hogy mára nincs meg abban a formájában a társ vagy otthon, amelyhez tartozott. Az ilyen feltárult régi belső tartalomra / kódra / kulcsra is érdemes minél hamarabb tudatosan IRGALMI Ellenőrzést kérni, hogy ne vezessen még távolabbra az Eredő-Ön-Jellegtől.

 

            Régi (a Jelenhez az Eredő-nagy-TEREMTŐ és a MINDENSÉG-FORRÁSA által hozzá nem igazított) kódokat nem szabad sem befogadni, sem senkinek átadni. A Tapasztalat szerint ez szinte azonnal valamilyen Bezáródást vagy akár Megtörést is okozhatna. Ezért TILTOTT.

 

            Ma már bármilyen ’átadás’ / ’átvétel’ csak ÖSSZECSENDÜLÉSEN alapulhat [azaz minden érintett olyan EGYETÉRTÉSÉN, amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA is ELLENŐRZÖTT arra kiterjedően, hogy illeszkedő legyen mindegyikük sorsába]. Ez egy ’Garancia’ ma, amely megakadályozza az egyoldalú Szándékból eredő átadásokat / átvételeket / keveredéseket / vegyüléseket stb.

 

            Valószínű, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA valamilyen Rendelkezése vagy Kiáradása okán elkezdtek a semmi felé sodródni azok, akik más teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁRA vagy Valójára „rátelepedtek” és azt szabad szándékból nem engedték el. Valószínű, hogy ez a Változás nagyon gyorsan és pontosan beazonosíthatóvá teszi a lényüket és valós helyzetüket akkor is, ha éppen „rejtőzködnek”.

 

OmMÁÁTRé~KJ

A következő írás elérhető ITT

            //omah.gportal.hu/

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!