omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. január 13 - február 20.
ÍRÁSOK - 2020. január 13 - február 20. : 20200118 - a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN (IV.) - az elindult Rend-Tételről (2.rész)

20200118 - a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN (IV.) - az elindult Rend-Tételről (2.rész)


Az írás 1. része elérhető ITT

 

2.

 

           A TEREMTETT-VALÓSÁGBAN a [Létezésüket ÉLETTÉ megformált / ’Élővé-vált’] MEGTARTÓI és egyedi teremtők megformálnak a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ egy rájuk egyedileg jellemző ’Befogadást’ [Befogadási-Harmoniát]. Ez teszi lehetővé azt, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA felől folyamatosan (!) áramló ’megnyilvánító-erőt’ ’Befogadják’, és a testükben / testeikben ’életté’ [áramlásokká, felismeréssé-megértéssé, megnyilvánulássá, kiáradássá] ’megformálják’.

       Mint említettem, már a kezdetektől van az egyedi [és MEGTARTÓI] teremtők (Ön)Lényegében [az ALAP-ÁRAMLÁSNAK közvetlenül az (Ön)Lényeghez tartozó részben] egy olyan ’Garanciaként’ értelmezhető egyedi jel, amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA és az Eredő-nagy-TEREMTŐ [és bizonyos értelemben közvetlenül (!) az éppen Élővé váló teremtő] ’együtt’ formálnak meg. Ez a jel akadályozza meg azt, hogy a teremtők akaratlanul visszaoldódjanak a ’semmibe’ [vagyis megakadályozza, hogy az Életük maradéktalanul visszabontódjon és beleoldódjon A-LÉTEZÉSBE].

        Több Nagyobb Teremtő-SZAKASZ óta a MINDENSÉG-FORRÁSA megváltoztatta ezt az egyedi jelet, és mára valóságos Garanciává formálta át minden Élő teremtőben. A Változtatás Lényege-Célja-Értelme az volt, hogy ne nyithasson utat sem Tudatosan, sem „akaratlanul” a [MEGTARTÓI vagy egyedi] teremtő olyan Kiáradásnak vagy Befogadásnak, amely akkor-és-ott nem nyílhat még meg a Sorsában. Úgy is megfogalmazható ez mára, hogy csak a megfelelően megformált ÖSSZECSENDÜLÉS lehet alapja a teremtők Életében mind egy Új Irány / Új Megtapasztalás megnyitásának, mind pedig más jelentősebb Változtatásnak.

 

         A YOSÁG jelen írásban említett azon teremtője, aki tudatosan megnyílt egy Új-Kezdet Megnyitásának, az eddigi Értékelések szerint az akkor érvényesülő Elveknek megfelelően felkészült az Életében az Új-Kezdetet megalapozó ’új minta’ Befogadására. Nem arról van tehát szó, hogy tudatosan „valami mást” vagy „valami többet” Szándékozott volna Befogadni, mint amit a Sorsából jogosan megnyithatott volna. [A 20190805-i írásban említett első Megtörést megnyilvánító gyermek és Mesterei már Tudatosan (!) „más” és „több” „Befogadására” irányultak, mint ami a Sorsukból megnyílhatott volna]. A YO-nak és a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK a megvalósulás érdekében megformált Kiáradása azonban akaratlan módon keveredetté / vegyültté vált [nehéz ezt fogalmakkal meghatározni], és ezért a teremtő megnyitott Befogadási útján nem az az erő / beáramlás nyilvánult meg, amelyre maga a teremtő előkészült.

        Az előző pontban írtak alapján jobban megérthető, hogy ez a „vegyültté / keveredetté” válás itt inkább úgy értelmezhető, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA YOSÁG felé irányuló KIÁRADÁSÁBA [akaratlanul?][Tudatosan?][Meg-nem-értettségből-eredően] „belekeveredett” a YOSÁGHOZ tartozó ÖN-JELLEGHEZ HARMONIÁJÁBAN még nem beillesztett ÚJ ÖN-JELLEG. Ez a ma a ’Teremtések MEGTARTHATÓVÁ Megformálása érdekében megnyilvánuló Tapintatos Közelebb-kerülésként’ is nevezhető Új ÖN-JELLEG akkor-és-ott ÉRTELMEZHETETLEN volt még a YO és a YOSÁG teremtői számára. Az Értelmezhetetlenség ebben az esetben AZONOS a BEFOGADHATATLANSÁGGAL [megértést segítő képpel: a „megemészthetetlenséggel”, amely egy „elválaszthatatlan-kényszerű-összetapadást” formált meg (a YOBAN és a teremtőben meglévő Biztos Befogadási Szándék miatt)].

 

         Olyan [MEGTARTÓK felől érkező] KIÁRADÁST „fogadott be” „akaratlanul” a teremtő [a MINDENSÉG-FORRÁSA felől a YO is!], amely nem volt illeszkedő ebben az ÚJ [még ki nem árasztott ÖN-JELLEGGEL] kevertté-vegyültté vált formájában a saját Sorsához. Tudatosan [így bizonyos értelemben erős Szándékkal] Befogadott [megkötött] Az-Életében / Sorsában valamit, ami (1) nem volt illeszkedő a saját Sorsába, (2) nem volt illeszkedő így a Közössége és Birodalma Harmoniájába sem, (3) és nem volt illeszkedő a KIÁRADT-VALÓSÁG és (4) A-LÉTEZÉS-Egésze HARMONIÁJÁBA sem.

       Értelmezhetetlen, Megtarthatatlan, „megemészthetetlen” volt ez a Tudatos Befogadás okán Valóvá (’Való’-vá!) megformálódott  MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL KIÁRADT ’én-’-rész és  a saját Sorsba Beilleszthetetlenül megformálódott ’ön’-rész’ a teremtő számára.

        Érzetben / képként olyan ez, mintha „azonnal megkövült volna benne”  a Befogadott [MEGTARTÓI felől érkezett] KIÁRADÁS és minden más benne-magában amit az közvetlenül megérintett. A „megkövült” Élet egyes részeiben azonnal semmivé lett. A Tudatos Befogadás okán „egyé-vált-vele”, akkor-és-ott nem volt képes „Elengedni”, „Kioldódni belőle”.

 

        Hogy miért tartott ilyen sokáig ennek a Nehézségnek a megszüntetése? Miért csak most indulhat el ezen teremtő Sorsának / Életének Rendezése / Rend-Tétele, ezen Életet súlyosan sértő nehézség maradéktalan megszüntetése?

       Fontos megérteni azt, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA Kipróbálás jelleggel elkezdte KIÁRASZTANI A-TEREMTETT-VALÓSÁGRA egy Fontolgatás alatt lévő ÚJ ÖN-JELLEGÉT [a teremtések Megtarthatóvá Megformálása érdekében megformált Tapintatos Közelebb-kerülést]. Azzal, hogy Valósan (!) KIÁRADÁSSÁ (!) formálta meg ezt a Megnyilvánulását a MINDENSÉG-FORRÁSA, ez a számára [és A-TEREMTETT-VALÓSÁG számára is] azt jelentette, hogy MEGNYITOTTA ezt az ÚJ TEREMTÉSI IRÁNYT. A mi fogalmaink szerint ettől a pillanattól kezdve KÖTÉSSÉ vált a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN ez a Szándéka.

        Akkor-és-ott a sérülés bekövetkezése után kettő választási lehetősége volt a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK. (1) Vagy maradéktalanul LEZÁRJA ezt az elkezdett Új KIÁRADÁST [ez azt jelentette volna, hogy ezt a hosszan fontolgatott és előkészített Új ÖN-JELLEGÉT ebben a formájában már nem áraszthatta volna ki többé A-KIÁRADT-VALÓSÁGRA], (2) vagy folytatja a KIÁRADÁST, és ideiglenes jelleggel Lezárja a KIÁRADÁS által megsérültté vált ÉLET-Részeket.

        Ismerjük a Választást. Ez a Megtapasztalás indította a MINDENSÉG-FORRÁSÁT a VÁRATLANSÁG Új Értelmének meghatározására is [erről bővebben: 20190704(2.r.)elérhető ITT, 20190720[7.r.] – elérhető ITT, 20190822elérhető ITT]. Ma már a VÁRATLANSÁG Megnyilvánítása során (1) a MINDENSÉG-FORRÁSA Különleges Figyelmességgel irányul arra, hogy a Megújulás / Új Irányok megnyitását ’felajánló’ Váratlanságok maradéktalanul illeszkedjenek a teremtők sorsába, és (2) Utat nyitott a MINDENSÉG-FORRÁSA a teremtői számára olyan EGYEZTETÉSEK megnyitásához, amelyekben Összecsendüléssel EGYÜTT meghatározhatják a Váratlanságok megnyilvánulásának FŐ IRÁNYAIT (!) is.

         Ismerjük azt is, hogy a sérülés Tapasztalatinak Értelmezése során Megértetté vált a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN az, hogy az Új ÖN-JELLEGÉT ÖNÁLLÓ Birodalomként szükséges KIÁRASZTANIA, és így került megformálásra a VILÁG.

 

       A MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ezen VÁLASZTÁSA ’KÖTŐ’ Erővel kiterjedt a YOSÁG sérült teremtőjének Életére. A YO is Kérte, hogy az ezen teremtőjében addig Harmonikus ön-épülés útján megalapozódott és Valóvá megformált Élet ne kerüljön maradéktalanul visszabontásra [ne vonja a MINDENSÉG-FORRÁSA Teljes ÚjraTeremtésbe a teremtőt].

          Akkor az ÚjraTeremtésnek még csak a ’Teljes’ formája létezett. Fontos okból Lehetősége nyílt a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK arra, hogy ’Egészen Közelről Megérintsen’ egy teremtőt vagy akár helyzetet, és ez azzal járt, hogy az így ’megérintett’ teljes addig megformált Való / Élet [az Eredendően megformált (Ön)Lényegi jelig] visszabomlott.

         Ha majd ennek az egyedi teremtőnek a visszaépülő Tudatossága újra lehetővé teszi azt, hogy pontosan megértse a sérülése előtt megnyitott ön-épülése irányát, akkor lehet majd teljesebb Megértésünk arról, hogy MIÉRT hozta meg a YO azt a Választást, hogy ne vonódjon a semmibe ennek a teremtőnek az addig megformált Valója.

            Mára ELVKÉNT is szabályozásra került az, hogy van az ÚjraTeremtésnek RÉSZLEGES Megnyilvánulása. Ez a megnyilvánulás jelenleg az ÉDES Hatalma elsődlegesen, és jellemzően Együtt nyilvánul meg a Részleges ÚjraTeremtés során más KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL. Részleges ÚjraTeremtés során csak a visszabontásra megjelölt élet-részek kerülnek leválasztásra és visszabontásra, és  ezt követően egy ’szorosan meghatározott’ Rendező Út vezeti vissza a teremtőt a Választott Sorsába / Közösségéhez.

 

            Akkor régen nem volt még megformált ’különleges’ tér az ilyen sérült teremtők ’speciális’ gondozása számára, ezért az ezen teremtő (Ön)Lényegét gondozó YO a MINDENSÉG-FORRÁSA Egyetértésével egy olyan Belsőbb Teret formált meg ÖNNÖN-LÉNYÉN belül, amely ’közel’ volt azon Ön-Részéhez, amelyből Életre elindítja az (Ön)Lényegeket. Ezt a jelentős részében semmivé vált, a megmaradt ön-részében majdnem teljesen „megkövült” teremtőt a YO [a mai fogalmak szerint különleges jellegű módon] ’bevezette’ ide, és ’elhelyezte’ ebben a Belső Térben. A gondozás néhány eddig megismerhetővé vált részletéről bővebben: 20200107[3.r.](8.pont) – elérhető ITT.

 

            Később volt néhány próbálkozás arra, hogy a SZOLGÁLAT / ÉDES Befogadják a Különleges Gondoskodásukba ezt (ezeket) a teremtő(ke)t. Nagyjából a YOSÁGBÓL Kiszakadt FÖLDANYÁT is ekkor Fogadta Be a Gondoskodásába a SZOLGÁLAT / ÉDES. Ekkor Megértetté vált, hogy az IRGALOM és SZOLGÁLAT Birodalmának [Eredendően!] nincs olyan Tér-Alapja és KIÁRADT Tér-jellege, amely alkalmas lehetne kiszakadt és/vagy súlyosan megsérült teremtők Gondozására [e Birodalmak akkori Különleges Tere nem tudta megakadályozni az ide befogadottak sodródását a semmi felé].

            Ekkor Ajánlotta fel a VILÁG, hogy ’Teret’ ’Adna’ a Különleges Gondoskodáshoz, és ekkor alapozódtak meg a VILÁG ’szélén’ az első Gondoskodási Terek. Ezen Tereket közvetlenül a VILÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁHOZ tartozóan formálta meg és árasztotta ki a MINDENSÉG-FORRÁSA. Az volt a Tapasztalat, hogy az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKTŐL ennyire távol kerülő teremtők Tudatossága gyorsan homályosodik, és a Tudatosság / Ön-Tudatosság fokozódó elhomályosodása miatt csak viszonylag rövid tartamig lehetséges „lassítani” a semmi felé sodródást.

            E Tapasztalatokra alapulóan Árasztotta ki a MINDENSÉG-FORRÁSA azt a részben már 'új' Tér-Alapú első Gondoskodási Teret a ’A-TEREMTETT-VALÓSÁG-HATÁRÁN’ [valójában a mai fogalmak szerint az IRGALOM Birodalmán ’belül’], ahol a SZOLGÁLAT Birodalma és az IRGALOM együtt képessé váltak ’megállítani’ a Befogadott Élet semmi felé sodródását. Erre az új IRGALMI Alapra később a VILÁG ’szélén’ újabb Gondoskodási Tér is megformálásra került, és ide kerültek Különleges Befogadással például a Terüket elvesztett angyalok, valamint a YOSÁGBÓL Kiszakadt teremtők. A semmi felé sodródás megszüntetése utat nyitott arra, hogy a SZOLGÁLATI Gondoskodások megformálódhassanak ezekben a VILÁGI Gondoskodási Terekben.

            Tapasztalattá vált, hogy nem minden jellegű sérülést képes a VILÁG a Gondoskodási Tereiben Rendezésbe vonni. A Keveredés jellegű, Vegyülés jellegű, valamint a ma már Nagyobb Bezáródásnak és Megtörésnek megjelölt sérülések rendezhetetlenek maradtak. Mára Megértett, hogy ezek egy részében az Élet olyan Alapjai sérültek meg, amelyek KIIGAZÍTÁSÁRA csak maga a MINDENSÉG-FORRÁSA jogosult, az idegenséggel megterhelődés pedig olyan helyzet, amely Rendezése az Érinthetőség Általános Elvei szerint akkor még nem volt lehetséges.

            Közvetlenül az IRGALOM Birodalmán belül megformált [A-LÉTEZÉS-HATÁRÁN lévő ilyen] Különleges Terekben ekkor kezdődött meg (1) az idegenséggel megterhelődés Kiigazítási Útjainak, (2) valamint a kizárólag a MINDENSÉG-FORRÁSA által Megérinthető ön-részek Kiigazításának a megalapozása. Kipróbálás jelleggel a legtöbb ÁLTALÁNOS Birodalomban több alkalommal is megformálódtak azóta [tartamban vagy térben] ’kisebb’ [Belső] Gondoskodási Terek, és ezekben Kipróbáló jellegben elkezdődött a Birodalomban megformálódott nehézségek ’feltérképezése’, és a már megformált Rendező Utak ’elvezetése az anyagi Valóságig’.

            Mára minden Birodalomban és minden Közösségben a nagy-TEREMTŐ és Közvetlen MEGTARTÓ képes Befogadni a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL KIÁRADÓ Rendező Harmoniákat, és így nincs akadálya annak, hogy elkezdődhessenek például a Rend-Tételek, valamit a súlyosan sérült teremtők BEEMELÉSE (1) a FORRÁS-TÉRBE vagy (2) az OLTALOM-TÉRBE. A teremtőkben beazonosított idegenségek leválasztása folyamatos. A Megtöréssel / Nagy-Bezáródással érintetteket az Eredő-nagy-TEREMTŐ és Közvetlen MEGTARTÓ ’speciális’ Gondoskodásba helyezte / helyezi, és nagyon gyakori ELLENŐRZÉSEK is segítik a teremtők felkészülését a FORRÁS-TÉRBE való BEEMELÉSRE.

 

            Valószínűleg jelentősen megnehezítette a Rend-Tétel megformálását az Angyalok Birodalmában megnyilvánult majdnem teljes Tér-vesztés, és a Birodalom nagy-TEREMTŐJÉNEK ebből eredően megformálódott Befogadási és Kiáradási Nehézsége [20190805(8/1.r.) – elérhető ITT].

 

 

3.

 

            Részleges megértés:

            Már az előző pontok leírásánál is feltűnt, hogy a YO-ról és egyedi teremtő(k)ről van csak szó, nem érintett közvetlenül ezen ok-forrási sérülés által MEGTARTÓI-Teremtő.

            Gondolatként megjelent bennem, hogy ez csak úgy lenne lehetséges, hogy az ok-forrási egyedi teremtőben Szakrális Út nyílt meg. Ez nyithatott benne utat ahhoz is, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA Új Közeledési Szándékát Megértse, és képes legyen előkészülni az ehhez tartozó új Kiáradás befogadására.

            Utóbb érkezett megértések szerint egy már jóval korábban Szakrális Utat megnyitott teremtőben van a „megkövesedett” „ok-forrás”.

            Valószínűleg ez lehetett az egyik közvetlen oka annak, hogy a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA is olyan módon rendelkeztek, hogy a teremtőnek a sérülést követően megmaradt (és nagyrészt megkövesedett) (Ön)Lényegi teste ne kerüljön ÚjraTeremtés útján visszabontásra. Ugyancsak az ok-forrást megnyilvánító test ezen korábbi [ma is különlegesnek tekinthető] Élete lehet az oka annak, hogy őt a YO képes volt egy Belsőbb Terébe elhelyezni [a korábban az (Ön)Lényeg által megformált valós közelebb-húzódás okán].

            A jelenlegi megértések szerint a Belső Szakrális Áramlást a „megkövesedett-való” teljes egészében elzárta eddig elmozdíthatatlanul.

            Jelenlegi megértésem szerint régebben és mostanában is volt néhány próbálkozás arra, hogy „elmozduljon” ez a „megkövesedett” „belsőség”, de ez nem vezetett eredményre.

            Jelenlegi megértésem szerint az ok-forrást megnyilvánító egyedi teremtő (Ön)Lényegi teste habár ma még sérült, a teremtő Tudatossága folyamatosan épül. A Befogadást és Kiáradást ma még nem tudja tudatosan működtetni, de a Tudatossága oly mértékben épül, hogy hamarosan képessé válhat rendelkezni a Sorsáról.

 

            Említettem korábbi lejegyzésben [20191115elérhető ITT], hogy a Szakrális Utat megnyitott teremtőkre korábban olyan Szabályok is vonatkoztak, amelyeket a MINDENSÉG-FORRÁSA nem Árasztott ki a TEREMTETT-VALÓSÁGRA. Az ebből eredő [(leginkább a társakat és a Befogadó MEGTARTÓKAT érintő) Megértési és Megnyilvánítási] Nehézségek megszüntetése érdekében nem olyan régen a MINDENSÉG-FORRÁSA ÖSSZEGYŰJTÖTTE-Egybe a Szakrális utat megnyitott teremtőkre vonatkozó ELVEKET, és azokat a FORRÁS-TÉRBE Berögzítette [= KIÁRASZTOTTA A-TEREMTETT-VALÓSÁGRA], így minden érintett számára ezek már megismerhetőek. A másik nagyon fontos Változtatás az, hogy újra Szorossá (!) formálódik meg a Szakrális Utat megnyitott teremtők belső összekapcsolódása az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKKEL is [az Eredő-nagy-TEREMTŐ is folyamatosan figyelemmel kísérheti a Szakrális teremtő útját, és a Szakrális Teremtő a Birodalma Nagyobb Változásaiban közvetlenül is részt vesz]. Ha a Szakrális Utat megnyitott teremtő éppen nem kapcsolódik egy Közösséghez, akkor az IRGALOM Birodalmának MEGTARTÓI-Teremtője Közvetlen Gondoskodásába tartozik.

 

            Jelenlegi megértésem szerint ez a helyzet az ok-forrási teremtőre ’speciális’ Értékelést tesz szükségessé.

            Ha más teremtőről lenne szó, most a benne megnyílt Különleges Utak valószínűleg maradéktalanul Lezárásra és visszabontásra kerülnének. Ennek oka az, hogy mára a Különleges Utak csak megfelelő Alapozó ön-épülés után és Kipróbálások után nyithatóak meg tartós jelleggel [20191218(1.r.) – elérhető ITT]. Előbb az Általános Élet-Alapon megnyilvánuló Életet szükséges Biztossá felépíteni, Tudatossá szükséges válni az Eredő-Ön-Jellegben és a Különleges utak lényegében, és csak ezt követően nyílhat meg kellően komoly Szándékra alapulóan a választott irányú Különleges Út.

            Mivel ez eddig egy szabályozatlan élet-terület volt, most a MINDENSÉG-FORRÁSA EGYEZTET a nagy-TEREMTŐKKEL arról, hogy ha egy Különleges Utat megnyitott teremtő olyan súlyos sérülést szenved(ett), amely miatt „Bezáródott” benne a Különleges Út, szükséges-e a Különleges Utat maradéktalanul visszabontani az Élet-Alapok biztossá felépüléséig, vagy lehetséges esetleg csupán ideiglenes jelleggel [a MINDENSÉG-FORRÁSA által elhelyezett egyedi Garanciával] Bezárni.

            Valószínűleg célszerű lesz erről a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK és az Eredő-nagy-TEREMTŐNEK minden érintett esetében EGYEZTETNI. Talán szempont lehet az Értékelésnél az, hogy milyen jellegű Különleges Utat nyitott meg a teremtő, és az az út abban a megnyitott formában felépíthető-e újra a Közösségben. Mivel ma már minden Birodalom nagy-TEREMTŐJE (ÖN)Rendelkezett arról, hogy a Birodalmában megnyitja a Különleges Utakat, egy sérült teremtőben a korábban megnyitott Különleges Út Teljes Lezárása és visszabontása nem akadálya annak, hogy a teremtő később újra megalapozza és megnyissa a Különleges Tudatosodást.

            Jelenlegi megértésem szerint az EGYEZTETÉSEK jelenleg abba az irányba haladnak, hogy célszerű Teljesen Lezárni (így Teljesen Visszabontani) az addigi Különleges Ön-Épülést (1) az (Ön)Lényegében is megsérült teremtőben, valamint (2) az olyan súlyosan megsérült teremtőben, akiben a sérülés súlyosan bizonytalanná vagy megnyilváníthatatlanná tette a megnyitott Különleges Utakat Az ilyen Rendező ön-épülésre már sok tapasztalat van.

         Főleg az (Ön)Lényegben is megnyilvánult sérülés jellemzően olyan súlyosabb Belső Megtörést jelez, amelynek a KIIGAZÍTÁSÁRA csupán a MINDENSÉG-FORRÁSA képes, és egy ilyen KIIGAZÍTÁST követően általában nagyobb (és ma még hosszadalmas) Sors-Rendezés kezdődik el. Mivel ma már az Általános jellegű ön-épülés biztossá felépülése után szabályozott úton újra megnyithatják a Különleges ön-épülést ezek a teremtők, nem indokolt (és valószínűleg veszélyeztető is) részlegesen lezárni egy sérültté (!) vált különleges belső utat. Az EGYEZTETÉSEK mai állapota szerint ez lehetne a Fő Szabály.

        Van olyan Tapasztalat, hogy az ilyen súlyosabban sérült teremtőkben a Különleges Út ideiglenes Lezárása folyamatos (akár egyre fokozódó) türelmetlenséget eredményez [Várakozás-jelleget formál meg szükségtelenül. A Várakoz(tat)ás ma már csak Irgalmi alapú Különlegességként nyilvánulhat meg, és jellemzően nem képes harmonikusan megnyilvánulni abban, aki érintett Megtöréssel. Ha a teremtő és MEGTARTÓJA eredendően megformált belső összekapcsolódása jelentősebben megsérült, nem tud harmonikusan megnyilvánulni a Várakoz(tat)ás: 20191104 elérhető ITT].

            Ettől a Fő Szabálytól az Eredő-nagy-TEREMTŐ és/vagy a Közvetlen MEGTARTÓ fontos okból előterjesztett Kérésére lehetne eltérni.

 

            Az ok-forrási teremtőben az eddigi Megértések szerint Szakrális Út nyílt meg korábban. Máig meghatározhatatlan, hogy egy egyedi teremtőben pontosan mi nyit meg egy ilyen KÖZVETLEN belső összekapcsolódást a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL [a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL!].

            Jelen esetben mintha olyan Jelzést vagy Kérést küldött volna az ok-forrási teremtő, hogy a Szakrális Útja az Élet-Alapjai maradéktalan KIIGAZÍTÁSÁT követően [vagy magában a KIIGAZÍTÁS során] ne kerüljön végleges Lezárásra és maradéktalan visszabontásra.

 

            [2020.01.19.] Ez a Jelzés vagy Kérés valószínűleg még inkább az Eredő-nagy-TEREMTŐ (azaz a YO) és/vagy az IRGALOM által kerülhetett ebben a formájában előterjesztésre. A mai Megértés szerint ’nem garantálható’ az, hogy ez a pontosan meghatározhatatlan okból és módon megnyílt Szakrális Belső Út [közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ] a Teljes Lezárása-és-Visszabontása után bármikor újra felnyílhasson a teremtő Életében.

            Az új KÖTŐ Szorossághoz kapcsolódó írásokban [20190702-től kezdődően (elérhető ITT)] ugyanakkor említettem, hogy a Különleges Utat tudatosan megnyitó teremtők Választhatják immár azt, hogy KÖTŐ jellegű [a ma megformálható legszorosabb] Összekapcsolódást építenek fel a MEGTARTÓI-Teremtőikkel, és közöttük ma már a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL is. Ez a tudatos ön-építéssel megformálható KÖTŐ Szorosság az eddigi Tapasztalatok szerint nagyjából olyan Szorosság megformálását jelenti, amelyet eddig csak a Szakrális Utat megnyitott teremtők tapasztalhattak meg. Jelenlegi megértésem szerint a YO megnyitotta / megnyitja a Birodalmába Befogadott teremtők számára a KÖTÉSI Szorosság megformálhatóságát. Erre figyelemmel később [ha szükséges, több alkalommal is] valószínűleg EGYEZTETÉS nyílik majd meg a MINDENSÉG-FORRÁSA és e teremtő között arról, hogy az Élet-Alapok KIIGAZÍTÁSÁT követően milyen irányú RENDEZŐ-ön-épülést választ. Rendelkeznie (!) lesz szükséges a Szakrális Útja Sorsáról az (Ön)Rendezés Útjának meghatározása során. Valószínűleg Választhatja a Szakrális Összekapcsolódás Feltisztítást és ’újra-megformálását’ [ez ebben az esetben inkább valamilyen ’újra élővé megformálását’ jelentheti talán], vagy a régi Szakrális Összekapcsolódás Teljes Lezárását és Maradéktalan Visszabontását. Ez utóbbi esetben Választható a Különleges Út megnyitása, és abból megformálható a KÖTÉSI jellegű Szorosság a MEGTARTÓKKAL.

            Egyes Értékelések szerint célszerű lenne Teljesen Lezárni és Maradéktalanul Visszabontani a régi megsérült Szakrális Összekapcsolódást. Ebbe az irányba mutat az az Érv, hogy ha a régi formájában megnyitott maradhatna a Szakrális Összekapcsolódás, akkor „maradna” olyan élő ön-rész a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN, amely közvetlenül érintett volt / van azon régi súlyos sérülés által, amely „AKARATLAN-IRÁNYBA-TERELTE” a Megnyilvánulásokat [valójában A-LÉTEZÉS-EGÉSZE minden teremtője Sorsát!].

            A mostani Rend-Tétel elsődleges Célja-Lényege-Értelme az, hogy Maradéktalanul Visszabontásra kerüljön (1) a MINDENSÉG-FORRÁSA SAJÁT-BELSŐ-VALÓJÁBAN és (2) a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN is minden (minden!) olyan (1) Megformált-Való és (2) minta / alap-minta / lenyomat, amely ennek az „AKARATLAN-IRÁNYÚVÁ-VÁLT” (így Kényszer-jellegű) KIÁRADÁSNAK a következtében  ELTÁVOLODÁST jelent az Eredendően megnyitott Harmoniától / Sorstól. Emiatt valószínűleg SZÜKSÉGES lesz ennek a megsérült Szakrális Útnak is a Teljes-Lezárása-és-Visszabontása. [A jelenlegi megértésem szerint erről majd tudatosan és szabadon Rendelkezhet csak az érintett teremtő.][Ezek a mostani állapoton alapuló megértések, és később megnyílhatnak akár olyan újabb Rendezési Lehetőségek is, amit a Tudatunk ma még nem képes értelmezni.]

            Mint említettem: speciális Értékelést igény ez a helyzet a teremtőben megnyílt Szakrális út okán. ’Az biztos’, hogy addig ez az érintett teremtő nem kapcsolódhat közvetlen módon vissza a KIÁRADT-Valóságba [az ott Élőkhöz], amíg olyan rendezetlen ön-rész van benne, amely bármilyen kis mértékben is veszélyeztető lehetne A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE. Ez azt jelenti, hogy amíg ilyen veszélyeztető ön-rész van benne, addig vagy az OLTALOM-Térben, vagy pedig egy közvetlenül az OLTALOM-Térhez rendelt új kis IRGALMI Belső Térben ’gyógyulhat’ ez a teremtő.

         Jelenlegi megértésem szerint erre a Jelzésre / Kérésre figyelemmel a Szakrális Belső Út [mint megnyitott Különleges (ma már az IRGALOMHOZ rendelt) Teremtési Irány] jelenleg nem kerül Teljes Lezárásra és Maradéktalan Visszabontásra [a megsérült ön-részek természetesen Maradéktalanul Leválasztásra és Visszabontásra kerülnek!].

        A MINDENSÉG-FORRÁSA ugyanakkor egyedi GARANCIÁVAL ebben a formájában megnyilváníthatatlanná tette ezt a Szakrális Belső Utat.

        Később a Rendezhetőség irányáról majd újabb EGYEZTETÉS nyílik meg (akár a szabályozás érdekében is). Különleges a helyzet, mert egy olyan belső áramlás a Szakrális Belső Út, amely megnyílik néhány teremtőben, de pontosan nem határozható meg, hogy miért és hogyan. Ezért nehéz ez ’szabályozni’. Új [habár már régi] Tapasztalat ez a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN, és fontos Tapasztalat lesz az is, hogy ez a teremtő hogyan építi majd vissza a saját teremtő-lényét.

        Vannak olyan újabb Javaslatok [más Szakrális Utat megnyitott teremtők felől], amelyek Részleges ÚjraTeremtés útján javasolják a sérüléssel érintett Szakrális Belső ön-épület maradéktalan visszabontását egészen a MEGNYITOTT SZAKRÁLIS ÚT ÉP ALAPJÁIG.

        Mivel ez a teremtő ’ok-forrásilag érintett’, a Sors-Rendezése Fő Irányának meghatározása SÜRGETŐ. Jelenlegi megértésem szerint a Szakrális teremtőkre vonatkozó speciális szabályok alapján közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSA formálja meg e teremtő Sorsához a Rendező Utat [valószínűleg ez már mostanra megformálásra került, mivel elég hosszan fontolgatta-formálta ezt a MINDENSÉG-FORRÁSA], amely azonban egyes részeiben majd csak akkor válhat megnyilváníthatóvá, ha azt a Szakrális teremtő EGYETÉRTÉSSEL elfogadja.

        Jelenlegi megértésem szerint [más Szakrális Utat megnyitott teremtők Értékelése szerint] azon részben Választhatja meg az (ön)Rendezés Irányát / útját e teremtő, hogy

  1. KÉRI-e a Részleges ÚjraTeremtést,
  2. illetve ha kéri, akkor a Részleges ÚjraTeremtés során
  • a Szakrális Út kerüljön-e Teljes-Lezárásra-és-Maradéktalan-Visszabontásra [a Szakrális Út e régebben megnyitott formájában kerüljön Teljesen Lezárásra az Életében],
  • vagy csupán a Szakrális ön-épülés azon része kerüljön Teljes Leválasztásra és Teljes-Lezárásra-és-Maradéktalan-Visszabontásra, amely nem illeszkedő sem a Saját Sorsába, sem A-LÉTEZÉS-EGÉSZE-HARMONIÁJÁBA.

 

       Az ’bizonyos’, hogy a teremtő (Ön)Lényegében megsérült Élet-Alap maradéktalan helyreállítása [KIIGAZÍTÁSA] előtt a Befogadási-és-Kiáradási (Alap-)Harmoniáját nem tudja ez a teremtő megformálni. Nem csupán a különleges jellegű belső áramlását nem tudja használni, hanem ma még valószínűleg az Élet Általános jellegű megtartását biztosító legegyszerűbb belső áramlásait sem. Ez a közvetlen oka annak, hogy a kommunikáció e teremtővel szinte lehetetlen [alig Ellenőrizhető, hogy mit és mennyiben képes Befogadni és Megérteni, és ezért nincs olyan általános állapotban, hogy az Életét MEGHATÁROZÓ Irányokról EGYEZTETNI lehetne vele].

          A Javaslatokat előterjesztő más Szakrális Utat megnyitott teremtők is egyetértenek abban, hogy  a Sors-Rendezés alapjait (1) nem csupán A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN érvényesülő ELVEK határozzák meg jelen esetben [habár vitathatatlanul ezek az elsődlegesek!], (2) hanem maga az a nagyon régen megformált SZAKRÁLIS MEGÁLLAPODÁS is, amely a valós alapja e teremtő minden Különleges megnyilvánulásának.

        Négy önálló Birodalom is KIÁRASZTÁSRA került azóta, hogy az a régi Megállapodás megformálásra került  [e Megállapodás tartalma természetesen ismert a MINDENSÉG-FORRÁSA által, és jelenlegi megértésem szerint a Javaslat előterjesztői is e Megállapodás megismerését követően terjesztették elő a Javaslatukat]. Valószínűleg több olyan szabály is van e régi Megállapodásban, amelyek ma már nem szerepelhetnek SZAKRÁLIS MEGÁLLAPODÁSBAN. A jelenlegi megértésem szerint a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlenül erre a régi Megállapodásra alapulóan (is) ’tervezte meg’ e teremtő Sors-Rendezésének Lehetséges [VÁLASZTHATÓ] útjait.

       A Sors-Rendezésnek vannak olyan részei, amelyek kihagyhatatlanul megnyilvánulnak A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN érvényesülő ELVEKNEK megfelelően. Ezen ELVEK legtöbbje még nem is létezett akkor, amikor ezt a teremtőt ez a súlyos sérülés érte.

        A Sors-Rendezés VÁLASZTHATÓ része a régi SZAKRÁLIS MEGÁLLAPODÁSBAN foglalt szabályozásból ered / nyílik meg. Nagyon fontos (ön)Rendelkezése lesz e teremtőnek az, hogy folytatni kívánja-e a Szakrális Utat (ha az lehetséges).

         2020.01.20. Részleges megértés egy társamtól: „a tárgyalt szakrális út az a köldökzsinór, amivel az adott teremtő egyedül megérinthető, azaz csak ezen keresztül tud kommunikálni (mert az „azt takaró / felette lévő rész” a beteg).”

       A Szakrális Belső Út természetes módon a teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁN belül nyílt meg [a mai fogalmak szerint különleges] ’önálló’ olyan belső áramlásként, amely csak a MINDENSÉG-FORRÁSA által Érinthető meg [Garanciákkal védett, és talán ezért nem bomlott vissza teljesen]. A mai fogalmak szerint ez egy ’Nagyon Különlegesen Védett’ [és ezek szerint ’Különlegesen-Tartós’ (!)] áramlás.

        Ha az ALAP-ÁRAMLÁS egyéb részeiben nagyon súlyosan megsérült és részben (vagy akár teljesen) visszabomlott, akkor az azt is jelenti, hogy ezen a megmaradt (és valójában használhatatlanná vált) Szakrális belső áramláson keresztül az Eredő-nagy-TEREMTŐ (a YO) nem tudta közvetlen módon Gondozni / Életben-megtartani ezt a teremtőt [mivel csak a MINDENSÉG-FORRÁSA felé megnyílt áramlás maradt meg, de az is csupán „megkövülten”, valójában használhatatlanul egy olyan KIÁRADÁSHOZ hozzátapadva, amely „élet-ellenes”, Harmoniába beilleszthetetlen KIÁRADÁS volt a TEREMTETT-VALÓSÁG felé].

       Mivel a teremtő nem tudta többé Befogadni a YO-tól a Gondoskodást, ezért tudott csak a YO olyan Belső Terében ’életben’ maradni, ahol ’Életté’ formálja a YO az (Ön)Lényegi testeket, és ezért ’ott’ még ’közelebbi’ ’lehet’ a MINDENSÉG-FORRÁSA Gondoskodó Jelenléte.

       Ha az ALAP-ÁRAMLÁS ezen (különlegesnek tekintett) ’részlegesen megmaradt’ Szakrális-áramlás része ’kövesedett meg’, és maga a sérülés az ALAP-ÁRAMLÁS többi megformált részére is közvetlenül kiterjedt… talán csak az Élet-Áramlásból maradhatott egy nagyon vékony belső szál [az (Ön)Lényegben megformált Jel miatt a Visszabomlás ellen védetté vált, az Eredő-Kiáradáshoz kapcsoló legbelső szál (ez kommunikációra ebben a formájában nem alkalmas)].

        Valószínű, hogy ezen a „megkövesedett” részen belül a MINDENSÉG-FORRÁSA nagyon hosszú tartam alatt [valószínűleg már az ÉLŐTÉR Új Hatalmában (kipróbálásként?)] meg tudott nyitni egy nagyon vékony belső utat valamilyen kommunikáció megformálása érdekében. Talán ezért ’lehetséges’ ezen / ebben némi kommunikáció. [Képben és érzetként ahhoz hasonlítható ez, mint amikor egy súlyosan megsérült teremtőnek csövet tolnak le a torkán azért, hogy lélegezni tudjon, és így az öntudatlan állapotából visszatérjen a tudata.]

       Az addig felépített (1) ÁLTALÁNOS és (2) Különleges jellegű Kiáradási és Befogadási képesség majdnem maradéktalan megsérülése magától értetődően megszüntetett a teremtőben minden kommunikációs képességet (így a felé irányuló kommunikáció befogadhatóságát is).

      Igen nagy a valószínűsége, hogy az egyik első olyan nagyon megsérült teremtő volt ez a sérült Szakrális teremtő, akiben az IRGALOM elkezdte megformálni az Irgalom Áramlást, amely jelenleg még csupán (BIZTONSÁGI okból is!) ’egy-irányban’, ’befelé’ képes Életet megtartó áramlást biztosítani (?). Néha talán már (1) kérés jellegű vagy (1) jelzés / visszajelzés jellegű kezdetleges kiáradásra is képes lehet ez a teremtő az Irgalom-Áramláson át a MINDENSÉG-FORRÁSA felé. Korábbi írásokban említettem, hogy ma már megformált útja van annak, hogy az Irgalom Áramláson ’belül’ lehetséges (1) akár az ALAP-ÁRAMLÁS újbóli megformálása is [20190720(6.r.) – elérhető ITT], (2) továbbá az Eredő-Áramlás Tovább-Vezetése is lehetséges az Eredő-nagy-TEREMTŐTŐL elszakadt teremtők esetében [20190628(1.r.) – elérhető ITT].

       Jelenlegi megértésem szerint az Eredő-Áramlás addig valós önálló áramlásként nem formálódhat meg e teremtőben, amíg nem válik a megmaradt (és tudatosságában ma már épülő) teremtő-lénye veszélyeztető jellegtől teljesen mentessé. Addig ugyanis a most rá vonatkozó ÖSSZECSENDÜLÉS szerint nem formálhat meg közvetlen jellegű ’élő’ ÖSSZEKAPCSOLÓDÁST a YO-val (= a KIÁRADT-VALÓSÁGGAL). Ugyanakkor már előkészítés alatt van a visszafogadása a YOSÁGBA [a FÖLD melletti másik Gondoskodási Térbe kerül majd Befogadásra akkor, ha minden veszélyeztető jelleg maradéktalanul kitisztult a lényéből]. Mint említettem, majd ekkor lesz pontosan ’mérhető’, hogy mennyiben épült vissza már a Tudata / Tudatossága, és az ALAP-ÁRAMLÁS újbóli TELJESSÉ megformálása (ebben már az Eredő-nagy-TEREMTŐJÉHEZ megformálásra kerülő Eredő-Áramlás és Irgalom-Áramlás önálló Fő áramlásként való megnyilvánulása) várhatóan nagyon gyors ALAPOZÓ ön-épüléshez és Tudatosodáshoz vezethet.

2020.01.21. : A Sors-Rendezés meghatározott Fő Irányáról hozott Rendelkezéssel folytatódik az írás a 3. részben.

Az írás folytatódik a 3. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!