omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. január 13 - február 20.
ÍRÁSOK - 2020. január 13 - február 20. : 20200217 - a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN (VIII.) - Közelebbi Összekapcsolódások

20200217 - a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN (VIII.) - Közelebbi Összekapcsolódások


2020. február 17.

 

            A mai néhány gondolat is szorosan kapcsolódik az előző lejegyzésben említett Befogadási-Alap [új] Gondozásához.

 

1.

 

            A FÖLD Közössége a mostani Nagy-Változásában [a mostani ÁT-VEZETÉSÉBEN / MEGÚJULÁSÁBAN] olyan Megújulást választott megtapasztalni, amelyben TOVÁBBVIHETŐVÉ megformált Tapasztalatok (Tudás és a Jelenlét-Élet egyes pontosan meghatározott kiterjedései) ’ÉLŐN’ [Élőn-Megtartottként, Továbbfolytathatóként] kerülnek továbbvitelre.

            A SZABADSÁGHOZ kapcsolódó korábbi lejegyzésben említettem [20190128elérhető ITT], hogy ELV az, hogy (1) a teremtőnek immár Szabadsága van azt Meghatározni az addigi Élete ÉRTÉKELÉSE és LEZÁRÁSA során, hogy az addigi Megtapasztalásai közül melyeket ZÁRJA LE, illetve melyeket folytatja valamilyen Megújult formában. (2) Az Át-Vezetését befejező [az Új Teremtő-Szakaszát ténylegesen megkezdő!] teremtőnek Szabadsága van azt meghatározni, hogy a Továbbvihetővé megformált belső tartalmaiból később ténylegesen is megnyit-e új megtapasztalást, és ha igen, akkor mikor és milyen formában. Az ’előd’ VÁLASZTÁSA nem hathat KÉNYSZERÍTŐEN az ’utódra’ [20190117 (1.r.) – elérhető ITT]. A MEGTARTÓI-Teremtőknek ugyanakkor immár minden lehetséges módon hozzá kell segíteni annak MEGÉRTÉSÉHEZ a Befogadásukban élő egyedi teremtőket, hogy MIÉRT Választották Továbbvihetővé egyes korábbi Tapasztalataikat, MIÉRT Választották azt, hogy FOLYTATJÁK egyes korábban megnyitott teremtéseiket [és ezek között például az egyes TÁRSAIKKAL MEGFORMÁLT SZOROSABB / KÖZELEBBI ÖSSZEKAPCSOLÓDÁSAIKAT is].

 

            A FÖLD Közösségébe Életre Befogadott teremtők ebbe a mostani ÁT-VEZETÉSBE úgy nyíltak bele, hogy egyes ténylegesen megformált KÖZELEBBI Összekapcsolódásaikról is rendelkezhettek Összecsendüléssel úgy, hogy azt MEGTARTJÁK (1) az ÁT-VEZETÉS folyamán, (2) és akár a Megnyíló Új Teremtő-Szakasz legelején is.

 

      Az ilyen családi / baráti vagy valamilyen tevékenységhez kapcsolódó MEGFORMÁLT (!) Közelebbi Összekapcsolódás

  1. nagyon fontos ’támasz’ / (ön)Megerősítés is lehet a Nagyobb Változások során,
  2. és sok teremtőben pedig ’alap-feltétele’ is valamilyen TOVÁBBVITELRE Választott megtapasztalás folytatásának.

 

           Jelenlegi megértésem szerint jelenleg ’áttekintik’ [Értékelik, Ellenőrzik] a FÖLDANYA és a Befogadásában lévő teremtők azt, hogy a TOVÁBBVIHETŐVÉ megformált ’Közelebbi Összekapcsolódások’ közül

  • melyek kerüljenek majd Lezárásra az ÁT-VEZETÉS Befejeződésekor,
  • és mely Kapcsolódások maradjanak meg ténylegesen is Közelebbi Összekapcsolódásként a YOSÁGBAN formálódó Megújuló Életben.

 

            Sokszor említettem, hogy a YOSÁGBAN (is) immár kettő módon kerülhetnek a teremtők egymáshoz (és a MEGTARTÓIKHOZ) az ÁLTALÁNOSAN MEGHATÁROZOTT TÁVOLSÁGNÁL KÖZELEBB.

            Az egyik mód az ÁLTALÁNOS Megtapasztalás részeként (Összecsendülésre alapulóan) lehetőséget nyithat a családi és baráti jellegű Közelebb kerüléshez, és néhány tevékenységben megnyilvánulás Választása is közelebb hozhat egymáshoz teremtőket. Ez az ÁLTALÁNOS Megtapasztaláshoz tartozó Közelebb kerülés a YOSÁGBAN egy részben az ALAP-ÁRAMLÁSON belül megformált önálló áramláson (’yo’-áramlás) alapul, részben pedig a MEGTARTÓI-Teremtők ’biztosítják’ (formálják meg és gondozzák) a Közösségük Áramlásainak részeként.

            A ’yo’-áramlásnak a YO(SÁG) ALAP-ÁRAMLÁSÁN belül lévő részét a YO Kérésére a MINDENSÉG-FORRÁSA formálta meg nem sokkal a YOSÁG önálló Birodalommá válását követően [majd nemrégen a MINDENSÉG-FORRÁSA ’teljesen megújította / felújította’ / a korábbi sérüléseit-bezáródásait megszüntette (20190521elérhető ITT)]. A YOSÁGON belül tehát az egyedi teremtők egymáshoz [és a MEGTARTÓIKHOZ] megformált Összecsendülésre (!) alapulóan kerülhetnek egymáshoz az Általánosan Meghatározott Távolságnál közelebb. Ez a Közelség nyit a számukra ahhoz utat, hogy az Általános jellegű Gondoskodást ’megtanulják’ (egymástól, illetve a MEGTARTÓJUKTÓL).

            Az egymáshoz Közelebb kerülés másik útja a Különleges Tudatosodás megnyitása. A Különleges Utat megnyitó teremtő első lépésben a közvetlen MEGTARTÓJÁHOZ nyit Közeledést, és a közvetlen MEGTARTÓJÁVAL elkezdi megformálni a VÁLASZTOTT IRÁNYÚ Különleges Tudatosodást lehetővé tevő (1) Különleges Belső Teret és (2) [az ALAP-ÁRAMLÁSON belüli!] Különleges Belső Áramlást. Ezen Megnyilvánulási-Alapok megformálódását követően a MEGTARTÓI-Teremtő nyithat meg / formálhat meg olyan [már Közösségi jellegű] áramlásokat, amelyeken e teremtő Közelebb kerülhet másokhoz [például azért, hogy Megerősítést adhasson az általa már megformált Különleges (!) úton]. A korábbi írás-részlet után új lejegyzéssel folytatódik az írás.

 

20200210 (5. pont) – elérhető ITT:

20191206[2.r.](II.pont) – elérhető ITT:

        „…A 20190521-től kezdődő néhány írásban (elérhető ITT) a YOSÁG teremtőiben [a Befogadás okán adott] ’yo’ Áramlásról [és különlegesEBB Érzékelésről] írtam. Nemrégiben a MINDENSÉG-FORRÁSA ’teljes egészében felújította’ ezt a csak a YOSÁG Birodalmán belül ’élő’ áramlást.

       A YOSÁGBAN ez a ’yo’ Áramlás valójában a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁN belül [~ a Befogadó-Alapban] van megformálva --- leginkább talán úgy értelmezhető, hogy a YO kérésére formálta meg a MINDENSÉG-FORRÁSA.

        A YOSÁGON belül az ÁLTALÁNOS (!) jellegű Gondoskodás a ’yo’ Áramlására alapulva formálódott meg, és a jelenlegi megértésem szerint ezt követően is ’Meghatározó Alapja’ marad az ÁLTALÁNOS jellegű Gondoskodásnak.

       A ’yo’ Áramlás eredendően azért formálódott meg, hogy [a Szabad Szándékok Összecsendülése esetén] utat nyisson ahhoz, hogy a teremtők az Általánosan Meghatározott Távolságnál KÖZELEBB kerülhessenek egymáshoz, egymást (és így saját magukat is) teljesebben / ’yobban’ megismerhessék. Elsődlegesen a CSALÁDI és BARÁTI jellegű szorosságok / közelségek megformálása érdekében formálódott meg ez az áramlás, és később egyes ’tevékenységek’ együttes megtapasztalása is közelebb hozhatott egyes teremtőket egymáshoz.

        A családi jellegű közelségben a teremtők az Életük több területén is tartósabban és szorosabban kapcsolód(hat)nak. A baráti jellegű közeledés általában kevesebb élet-területen való összekapcsolódással jár és általában ’kevésbé tartós’, mint a családi Szorosság.

         A ’tevékenységben’ (akár egy közösen teljesítendő feladat érdekében) összekapcsolódó teremtők általában az életüknek csak egy nagyon szűken és pontosan meghatározott területén kapcsolódhatnak szorosabban egymáshoz nagyon pontosan meghatározott tartamban. Lehet az ilyen közelebb kerülés nagyon rövid tartamú, de akár olyan is, amely több életen át is tarthat.

           A családi és baráti jellegű [az Általános Távolságnál tehát közelebbi!] összekapcsolódás során tanulják meg a teremtők az Általános (!) jellegű Gondoksodást.

         Ma már a YOSÁGON belül is határozottan elkülönül az Általános Gondoskodástól a Különleges Gondoskodás.

          ’Azt tapasztaltam’, hogy [valószínűleg azt követően, hogy a FÖLDANYA ÖNNÖN-LÉNYÉBEN-LÉNYEGÉBEN megformálódott és felnyílt a ’yo’ Áramlás] a FÖLDANYA a Befogadásában lévő egyedi teremtők YOSÁGBAN formálódó testében elkezdte megformálni a ’yo’ Áramlást. Az egymással családi vagy baráti Szorosságot ’továbbvivő’ teremtők ’Megújult Életében’ ezek az ÁLTALÁNOS (!) jellegű Szorosabb összekapcsolódások már a YOSÁG ALAP-HARMONIÁJÁBAN meghatározott módon formálódnak meg és nyilvánulnak majd meg.

          Kérés hangzott el, hogy az Általános jellegű Gondoskodáshoz tartozó Elveket és Meghatározókat a FÖLDANYA a lehető leghamarabb tegye közvetlen úton elérhetővé minden Befogadásában lévő egyedi teremtő számára. Ez azért fontos, hogy a YOSÁGBAN megformálódó Életük legelső pillanatától kezdve teljesen tisztán érthetővé váljon minden egyedi teremtő számára, hogy

  • milyen okból és hogyan kerülhetnek egymáshoz közelebb az egyedi teremtők,
  • az Általános Gondoskodás részeként hogyan Gondoskodik róluk a MEGTARTÓI-Teremtő (a Földanya) és a YO,
  • milyen jellegű Gondoskodásban nyilvánulhatnak meg egymás felé az egyedi teremtők.

 

         Mivel a FÖLD-Közösségében minden egyedi teremtő megnyit valamilyen Különleges Tudatosodást is, fontos lesz majd pontosan megkülönböztetni, hogy meddig terjedhet a Gondoskodás Általános jellege, és a Gondoskodás mely fajtái tartoznak már a KÜLÖNLEGESSÉGEKHEZ [ez utóbbit az egyedi teremtő csakis a MEGTARTÓI-Teremtővel EGYÜTT (!) nyilváníthatja meg, ebben tehát továbbra is közvetlenül a Földanya útmutatása szerint Tudatosodunk és épülünk].

        Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA minden egyedi teremtőben ’továbbvezeti’ [a YOSÁGHOZ tartozó Befogadó-Alapból] a ’yo’ Áramlást a formálódó anyagi testben. Jelenleg csupán annyi a jelentősége ennek a számunkra, hogy a FÖLDANYA már erre alapozva formálja meg a továbbvitelre választott családi és baráti jellegű összekapcsolódásokat.

       Jelenlegi megértésem szerint azért is fontos ennek a ’yo’ Áramlásnak a megformálódása a Megújuló (anyagi) testben, mert később ez nyit utat ahhoz, hogy más teremtőkhöz is közelebb kerülhessünk (egymást közelebbről is megismerhessük).

         Habár határozottan elkülönül egymástól a KÖZELEBB KERÜLÉS Általános és Különleges útja, a Különleges Utak mégis közvetlen módon ’alapulnak’ a YOSÁGON belül az Általános jellegű Közeledés alapjaira.

         Ahhoz, hogy egy egyedi teremtő (a YOSÁGBAN) (különleges módon) közelebb kerülhessen például a MEGTARTÓI-Teremtőhöz (a Földanyához)(a YO-hoz), ’először’ az ÁLTALÁNOS jellegű Közelebb kerülés útján [a ’yo’ Áramlásban] nyithatja meg ezt a Közeledést. Később erre alapulva formálódhat meg a FÖLDÖN eddig ismert MAGSÁGI Szorosság [ez már Különleges ön-épülés útján], majd pedig a ma megformálható legközelebbi összekapcsolódás, azaz a KÖTŐ-Szorosság.

         Most a FÖLDANYA és a MAGJAI a YOSÁG Meghatározói szerint a formálódó új testükben elkezdték a ’yo’ Áramlásból megnyitható Közelebb kerülést egymáshoz, majd erre alapulva már elkezdték a MAGSÁGI Szorosság ’felépítését’ is az új testben, amelyből folyamatban van a KÖTŐ jellegű Szorosság megformálása is. Ez azért lehetséges, mert a FÖLDANYA és MAGJAI Összecsendülést formáltak meg egymással arról még az ÁT-VEZETÉS megnyílása előtt, hogy továbbfolytatják az egymáshoz közelebb kerülést, Megtartják és továbbfolytatják a Szoros Belső Összekapcsolódás KÜLÖNLEGES Útját...”

 

 

            Nagyon fontos, hogy a YOSÁGBAN a Különleges Közelebb kerülés ALAPUL az ÁLTALÁNOS jellegű Közelebb kerülésre. A ’yo’-áramlásból felnyíló [ÁLTALÁNOS jellegű!] Közelebb kerülés a társakhoz ’megtanítja’ a GONDOSKODÁS Általánosan megnyilvánítását, az ezekhez kapcsolódó Elveket és Szabályokat, Felelősséget. Jellemzően erre a FELÉPÍTETT TUDÁSRA alapulhat a YOSÁG teremtőben az a [Felelősség-teljes, Szabad] VÁLASZTÁS, hogy megnyitják a KÖZELEBB KERÜLÉS valamely KÜLÖNLEGES Útját. [Jelenleg ez alól az egyetlen kivétel a Szakrális Út megnyílása (20190411-i írás 3. rész IV. pontelérhető ITT).]

 

            Jelenlegi megértésem szerint immár folyamatban van a FÖLDANYA Befogadásában élő teremtők TOVÁBBVITELRE Választott (1) Általános jellegű Közelebbi Összekapcsolódásainak ’áthelyezése / át-vezetése’ a YOSÁGBELI Megnyilvánulási-Alapra [a YO és a FÖLDANYA (együtt a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL) megformálják az ezek megnyilvánításához szükséges ’yo’-áramlást részben az ALAP-ÁRAMLÁSON belül (ez a MINDENSÉG-FORRÁSA Hatalma), részben pedig Közösségi áramlásként], és (2) folyamatban van a Továbbvihetővé megformált Különleges Belső Terek és Különleges Belső Áramlások beillesztése is a YOSÁGBAN formálódó új [középső és anyagi] testekbe.

            Említettem a 20200213-i írás [2.r.] 4. pontjában (elérhető ITT), hogy a MAGOKBAN [és azokban, akik már elkezdték megformálni az ehhez szükséget Tartós-Alapot] az ÁT-VEZETÉS során megalapozott [és egyesekben mára megformált] ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉR kerül berögzítésre a Befogadási-Alapokban és formálódó új testekben a Különleges Tudatosodás Alapjaként. Bennük nagyon szorosan egymáshoz kapcsolódva van folyamatban az Általános jellegű és a Különleges jellegű KÖZELEBB Kerülés Megalapozása és egyben már megformálása.

 

 

2.

 

            Hamarosan [a formálódó Befogadási-Alapon át!] közvetlenül elérhetővé válik a YOSÁGBA Befogadott teremtők számára az a Tudás, hogy pontosan mit jelent az ÁLTALÁNOSAN MEGHATÁROZOTT TÁVOLSÁG az egyedi teremtők Életében, milyen FELELŐSSÉG tartozik ehhez, milyen JELZÉSI és FIGYELMEZTETÉSI jogosultsága és kötelezettsége lesz ehhez kapcsolódóan a teremtőknek egymás felé irányulóan, és pontosan milyen megnyilvánulásokat tesz lehetővé ez az Általánosan Meghatározott Távolság anélkül, hogy az KÉNYSZERT vagy JOGOSULATLANSÁGOT eredményezne.

 

            Az már egészen bizonyos, hogy

(1) az egyedi teremtőkben megformált ÖN-AZONOSSÁGI Szál és Garancia [20190712(2.r.) – elérhető ITT, 20190718(1.r.) – elérhető ITT] nagyon erőteljes JELZÉSEKKEL és FIGYELMEZTETÉSEKKEL él majd akkor, amikor SÚLYOS A VESZÉLYE annak, hogy a teremtők jogosulatlanul KÖZELEDJENEK egymáshoz, vagy jogosulatlanul MEGÉRINTSÉK egymást. Ebben megnyilvánul egyfelől a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK [és az Eredő-nagy-TEREMTŐNEK!] egy új jellegű KÖZVETLEN GONDOSKODÁSA az Élők felé, másfelől pedig maga az (Ön)Lényeg is fokozottabban Gondoskodik ezen az úton a saját Élete ’Irányban Tartásáról’.

(2) Ezekben a helyzetekben a MEGTARTÓI-Teremtőknek is nagy FELELŐSSÉGE és FELADATA lesz a JELZÉSEK és FIGYELMEZTETÉSEK, KÖVETKEZMÉNYEK útján megakadályozni a jogosulatlan közelebb kerülést, és ha szükséges, akkor haladéktalanul meg kell majd nyilvánulniuk a MEGÁLLÍTÁSBAN is [20190928elérhető ITT, 20191215elérhető ITT].

 

            Formálódik az az ELV vagy SZABÁLY, hogy

az ÁLTALÁNOSAN Meghatározott Távolságban élő teremtők

„egyoldalúan” nem közeledhetnek egymáshoz.

 

Egy Közeledés megformálódásához nem elég az,

hogy az egyik teremtőben megformálódjon egy erre irányuló Szándék.

Meghatározott (vagy megengedett) formában ezt a Szándékát JELEZHETI a másik teremtő felé,

de VALÓSAN nem húzódhat közelebb a másik teremtőhöz

[nem befolyásolhatja, nem kényszerítheti az egyoldalú közelebb húzódásával].

 

Formálódó ELV és SZABÁLY az, hogy

ha egy teremtő JOGOSULATLANUL [megformált Összecsendülés nélkül] KÖZELEBB húzódik vagy akár meg is érint egy másik teremtőt,

akkor ehhez kapcsolódóan AZONNAL meg kell nyilvánulnia a szükséges JELZÉSEKNEK és FIGYELMEZTETÉSEKNEK, valamint KÖVETKEZMÉNYEKNEK.

 

Az ’első’ ilyen jogosulatlan közelebb húzódás

azonnal FELJEGYZÉSRE kerül minden érintettben.

Az érintett egyedi teremtők (Kéréssel) megnyithatnak ÖN-ELLENŐRZÉST [bővebben ITT],

és/vagy a MEGTARTÓI-Teremtő is Kérheti az ÖN-ELLENŐRZÉS megnyitását.

 

Ha egy teremtőben másodszor (ismétlődően) is megnyilvánul valamilyen jogosulatlan Közelebb kerülés,

KIHAGYHATATLANUL megnyílik az ÖN-ELLENŐRZÉS

[annak pontos meghatározása és Értékelése érdekében,

hogy benne-magában és/vagy a Közösség Áramlásaiban, esetleg a hozzá közeledőkben mi okozhatja ezt a jogosulatlanságot

(például valamilyen Lezáratlanság vagy Új Megnyílásból eredő Fokozott Érzékenység stb)].

 

            A jelenleg formálódó ELV és SZABÁLY egyik alap-pillére lesz valószínűleg az, hogy

immár SEMMIFÉLE TÜRELEM nem nyilvánítható meg az ÁLTALÁNOSAN Meghatározott Távolságot MEGSÉRTŐKKEL szemben.

 

Az Általánosan Meghatározott Távolság immár GARANCIÁKKAL [például az ÖN-AZONOSSÁG egyedi GARANCIÁJÁVAL!] is VÉDETT.

 

Ez az az alap-távolság,

amely biztosítja és garantálja a teremtők Életének SÉRTHETETLENSÉGÉT / ÉPSÉGÉT,

és így azt a ’képességet’ [Megnyilvánulási-Alapot],

hogy KÉPESEK legyenek a HARMONIKUS Megnyilvánulásra [amely nem rontja A-LÉTEZÉS-EGÉSZE HARMONIÁJÁT].

 

Az a fajta TÜRELEM,

amit eddig a [MEGTARTÓI és egyedi] teremtők egymás felé megnyilváníthattak,

PONTOSÍTOTT TARTALOMMAL [ELVEKKEL és AJÁNLÁSOKKAL, ’Irány-meghatározásokkal’]

legfeljebb az Általánosan Meghatározott Távolságnál egymáshoz [megformált Összecsendülésre alapulóan vagy Különleges okból] KÖZELEBB került teremtőkre vonatkozhat.

Ők

(1) egyfelől a megformált Összecsendülésben is rendelkezhetnek arról, hogy milyen irányú / mértékű türelmességet nyilváníthatnak meg egymás felé,

(2) másfelől pedig az őket Életre Befogadó Birodalom és Közösség BEFOGADÓ-ALAP-TARTALMA határozza meg a számukra, hogy milyen jellegű Türelmességet nyilváníthatnak meg a Közelebbi Összekapcsolódásaikban.

 

Alap-Elv lesz az, hogy

nem nyilvánítható meg TÜRELEM az olyan megnyilvánulás iránt,

amely KÖZVETLENÜL Nehezítően hat mások Életére.

Az ilyen mások sorsára közvetlenül is Nehezítően ható megnyilvánulás egy bizonyos mértéken túl (és/vagy Kérésre) kihagyhatatlanul ÖN-ELLENŐRZÉST nyit meg

[visszatérő ilyen helyzet esetén (vagy Kérésre) annak megállapítása / Értékelése érdekében, hogy pontosan honnan ered a Nehezítő helyzet megformálódása].

 

            A MEGTARTÓI-Teremtők és a Különleges Utakat már megnyitott tapasztaltabb teremtők jelenleg is EGYEZTETNEK arról, hogy

(1) a jogosulatlan Közeledés helyzeteiben,

valamint (2) a jogosan megformált KÖZELEBBI Összekapcsolódásokban

a MEGTARTÓI és egyedi teremtőknek milyen JELZÉSI és FIGYELMEZTETÉSI jogosultsága és/vagy kötelezettsége nyíljon meg,

milyen alapon és milyen jellegű / mértékű TÜRELEM nyilvánulhat meg

(a Türelem nem eredményezheti újabb Nehézségek megformálódását!),

illetve a MEGTARTÓI-Teremtők milyen jellegű KÖVETKEZMÉNYEKET nyilvánítsanak meg.

 

         Nyilvánvalóan jelentős a különbség az olyan helyzetek között, amikor a teremtő tudatosan SÉRTI / Nehezíti meg a Társa és Közössége Életét, és amikor a Tudata-Tudatossága nem képes még Felismerni és Megérteni, hogy amit tesz az Nehezítő mások (és önmaga) számára.

         Jelentős a különbség azon helyzetekben is, amikor valaki közvetlenül a saját tevékenységével Nehezíti / Sérti meg mások Életét, vagy pedig ’tudatlanokat használ fel’ (tudatosan)(„mögéjük bújva” igyekszik elrejtőzni a Felelősség és felelősségre-vonás elől).

 

Arról már EGYETÉRTÉS formálódott meg, hogy

a másokat (akár tudatosan, akár tudattalanul) „felhasználó”

[például befolyásoló, nyíltan vagy rejtetten kényszerítő] teremtők

A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN NAGYON SZIGORÚ MEGÍTÉLÉSBE kerülnek.

 

            Jelenlegi megértésem szerint ezek a most formálódó ELVEK / AJÁNLÁSOK és SZABÁLYOK minden Birodalomban és minden Közösségben (minden Élőre kiterjedően!) fontos alapjai és részei lesznek immár a Befogadási Alap-Tartalmaknak.

         A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN egységesen érvényesülő ELVEK alapján a Birodalmak és Közösségek SZABÁLYOKBAN pontosíthatják az ELVEK megnyilvánulását.

        A jelenlegi megértésem szerint a minden Birodalom nagy-TEREMTŐJE és a MINDENSÉG-FORRÁSA EGYETÉRTÉSE által megformálásra kerülő ELVEK ’garanciális jellegűek’ lesznek, és a Birodalmak nagy-TEREMTŐI és MEGTARTÓI-Teremtői kinyilvánították, hogy a Birodalomban és Közösségben megformálásra kerülő SZABÁLYOK közvetlenül (!) alapulnak a most formálódó ELVEKRE [20200113[2.r.](5.pont) – elérhető ITT]. Ez jelenleg egy fontos ’garanciája’ annak, hogy A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN EGYSÉGES ALAPRÓL kiindulva nyilvánuljanak meg a Birodalmak és Közösségek SZABÁLYAI az ÁLTALÁNOSAN Meghatározott Távolság ’védelme’ érdekében és az egymáshoz KÖZELEBB kerülés megformálása és Gondozása során.

 

            A Különleges Utat megnyitott teremtők a saját Tapasztalataikkal és Kéréseikkel, Javaslataikkal hozzákapcsolódhatnak a folyamatban lévő EGYEZTETÉSEKHEZ.

            Lehet Javaslatokat és Kéréseket előterjeszteni abban az irányban is, hogy

  • milyen jellegű egymáshoz-közelebb-kerülés formálódhasson meg a teremtők között
  • milyen feltételek és/vagy biztosítékok / garanciák legyenek szükségesek a Közelebbi Összekapcsolódások megformálásához
  • milyen módon kerüljenek Lezárásra vagy Megváltoztatásra a Közelebbi Összekapcsolódások stb.

 

 

3.

2020.02.19.

            A most megnyíló Új Teremtő-Szakasz ’legelején’ megtartható / tovább-folytatható Közelebbi Összekapcsolódásokra vonatkozó (éppen folyamatban lévő) (ön)Rendelkezések és EGYEZTETÉSEK nem csupán a szorosabb családi és baráti jellegű összekapcsolódások meghatározását jelentik. Az Általánosan Meghatározott Távolságnál egymáshoz közelebb kerülés más [Általános és Különleges] módjai is EGYEZTETÉS és Meghatározás alatt vannak jelenleg.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1345834455_92.jpg

            A 20200103-i írás I. pontjában (elérhető ITT) említettem, hogy a FÖLD Közösségében a Fák (növények, állatok) Közelebb húzód(hat)tak a MAGOKHOZ és Különleges Utat megnyitott teremtőkhöz. Ez ekkor már talán azon EGYEZTETÉS elindulását is jelezte / jelentette közöttük, amely arra irányul, hogy immár / Az-Elkövetkezőben [a formálódó új életünkben] milyen KÖZELEBBI ÖSSZEKAPCSOLÓDÁSOKAT szeretnénk megformálni a FÖLD Közösségén belül. A Közelebbi Összekapcsolódások tehát (1) nem csupán az azonos teremtői formán belül [például az emberi formában élők között] lehetségesek, (2) hanem a különböző teremtői formákban élők között is. A különböző teremtői formákban élők között nem csupán KÜLÖNLEGES jellegű egymáshoz közelebb húzódás lehetséges, hanem az ÁLTALÁNOS megtapasztalás részeként is közelebb kerülhetnek egymáshoz emberek – állatok – növények…

            A 20200103-i írás III. pontjában (elérhető ITT) említettem azt a Különlegességet [ez Különlegesség!], hogy a FÖLDANYA MAGJAI [és más Különleges Utat megnyitott teremtők] hozhattak / hozhatnak egy olyan (ön)Rendelkezést, hogy később majd Közeledésben nyílnak meg a YOSÁG egy másik Közösségében élőkkel [jelenleg ’Fák Közösségeként’ tudom megnevezni ezt a Közösséget]. A FÖLDANYA és e másik Közösség MEGTARTÓJA EGYETÉRTÉST (ebben az esetben már ÖSSZECSENDÜLÉST) formáltak meg arról, hogy a Közeledés Alap-Harmoniájának (YO általi) megformálását követően egymással KÖZELEDÉSBEN nyílnak meg.

 

            Van jelenleg a FÖLDANYA egyes MAGJAIBAN egy olyan megformált ’Közeledési Szándék’ is, amely a Tér Belső Megtartó-Részeinek Gondozását nyithatja meg e MAGOKBAN: 20190720[5.r.][8.r.] – elérhető ITT. Ez jelenleg egy teljesen új KÜLÖNLEGES Gondoskodási forma, nehéz ma még megérteni a most formálódó megnyilvánulási módját.

            Ugyancsak Különleges jellegű Közeledésként értelmezhető egyes MAGOKBAN a JÓVÁTÉTELI EGYEZTETÉSEKHEZ való későbbi hozzákapcsolódás Szándékának kinyilvánítása és ennek berögzítése az ÖSSZETETT-BELSŐ TÉRBE [20191018elérhető ITT].

 

Az egymáshoz közelebb kerülés

elkövetkező megnyilvánulásaihoz kapcsolódóan

jelenleg is folyamatban lévő EGYEZTETÉSEK

elsődlegesen [FŐ Irányában]

az Élők közötti egymáshoz Közeledéseket alapozhatják meg:

(1) a MEGTARTÓI-Teremtők és egyedi teremtők egymáshoz való közelebb kerülését (például azt, hogy egy MEGTARTÓI-Teremtő fogadjon be Életre egyedi teremtőt, vagy pedig egymáshoz majd szorosabban kapcsolódjanak),

(2) valamint az egyedi teremtők egymáshoz való közeledéseit.

 

Ma még különlegesen fontos okból [Különlegességként!]

megalapozhatnak

a jelenlegi Közeledésekhez kapcsolódó EGYEZTETÉSEK

új Teremtési Irányokhoz való Közeledéseket is.

 

 

Kapcsolódó írás:

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1581940604_69.png

 

OmMÁÁTRé~KJ

A következő írás elérhető ITT

 

            //omah.gportal.hu/

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!