omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. február 28 - április 9.
ÍRÁSOK - 2020. február 28 - április 9. : 20200303 - új MEGTARTÓI Gondoskodások (2) - a Kérések Gondozása (2. rész)

20200303 - új MEGTARTÓI Gondoskodások (2) - a Kérések Gondozása (2. rész)


Az írás 1. része elérhető ITT

 

            A Kérés / Felajánlás [mint az EGYEZTETÉSEK (így a Közvetlen Sors-Formálás) elindításának alapjai] kiemelkedő fontossággal rendelkeznek most, amikor elkezdődött / elkezdődik

- az eddig a saját Otthonuktól és Ön-Jellegüktől / Eredő-Ön-Jellegüktől ELTÁVOLODVA élt egyedi [és MEGTARTÓI] teremtők Hazavezetése / Sors-Rendezése,

- továbbá minden Birodalom olyan (ÖN)Rendelkezést hozott, hogy belenyílik valamilyen Különleges Útba [a Különleges Megnyilvánulások során nagyon sok Kérés kerül megformálásra, nagyon sok EGYEZTETÉS nyilvánul meg].

 

           ELV az is immár, hogy Új Irány ma már a teremtők életében csak kellően komoly Szabad Szándék kinyilvánítását követően nyílhat meg [tehát ha ezt KÉRI a teremtő, és erről ÖSSZECSENDÜLÉST formált meg minden érintett MEGTARTÓJÁVAL].

            Mostanában a MINDENSÉG-FORRÁSA minden Közösség felé sok KÖNNYÍTÉST és KEDVEZMÉNYT Áraszt ki, és ezek legtöbbje csakis tudatos Kérésre alapulóan épülhet be a teremtők sorsába.

            A Rejtettségi Ellenőrzések, a Megtörések és Nagy-Bezáródások Kiigazítása elkezdődött a FORRÁS-TÉRBEN / OLTALOM-Térben, és ezek során sok olyan eddig elérhetetlen belső tartalom kerül elő, amelyek további sorsáról a teremtőknek (ön)Rendelkeznie szükséges. A Jóvátételek ma már EGYEZETÉSRE alapulóan nyílhatnak meg, jellemzően maga a teremtő határozhatja meg (választhatja meg) a Jóvátétele Fő Irányát.

 

         Ma még a Hazavezetések érdekében leginkább a MEGTARTÓI-Teremtők EGYEZTETNEK az IRGALOMMAL / MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, azonban ahogyan ténylegesen megkezdődnek ezek a Hazavezetések [a Felkészülés az ÁT-VEZETÉSRE][leggyakrabban ma még Gondoskodási Terekbe Befogadás útján], egyre több LEHETŐSÉGE és Feladata nyílik az egyedi teremtőknek is a saját Sorsuk formálására. A MEGTARTÓI-Teremtők megtanítják a Befogadásukban lévő egyedi teremtőknek

- hogyan kezdeményezhetnek EGYEZTETÉSEKET,

- mely EGYEZTETÉSEKBE és hogyan kapcsolódhatnak be Szabad Szándékkal a közvetlen érintettség okán [ezek során a saját Tapasztalatra alapulóan hogyan terjeszthetnek elő Kéréseket / Javaslatokat / Észrevételeket, akár Felajánlásokat is],

- és milyen Felelősség kapcsolódik a Kéréseikhez / Felajánlásaikhoz, a megformált EGYETÉRTÉSHEZ és ÖSSZECSENDÜLÉSHEZ.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA Fontossággá jelölte minden Befogadott teremtőjére kiterjedően a MINDENSÉG-FORRÁSA által hamarosan KIÁRASZTÁSRA kerülő Új KÖZELEDÉSI-HARMONIA meghatározó ELVEINEK / Szabályainak Megismerését és Megértését, Megnyilvánítását.

MAGJAIVAL a FÖLDANYA a mára megformált EGYETÉRTÉSEKET és AJÁNLÁSOKAT folyamatosan megismerteti (ahogyan eddig is). Valószínűleg a MINDENSÉG-FORRÁSA általi KIÁRASZTÁS csupán kevés újdonságot jelent majd a FÖLDANYA MAGJAI számára, mivel a VILÁG és IRGALOM azon AJÁNLÁSOKRA alapulóan kezdte meg a FÖLD felkészítését az ÁT-VEZETÉSRE, amely AJÁNLÁSOKBÓL jelenleg formálódik a KÖZELEDÉSI-HARMONIA. Ha valamilyen újabb, eddig az egyedi teremtők számára közvetlenül nem tudatosítható ELV formálódik meg a nagy-TEREMTŐK EGYETÉRTÉSÉBŐL, azt a FÖLDANYA szinte azonnal megismerhetővé nyitja a MAGJAIBAN, és azonnal elkezdi a MAGOKKAL megformálni a Megnyilvánulás Feltételeit és Alapjait.

          A FÖLDANYA jelenleg formálja azt a [Jelenhez-Igazított / Megújított] Befogadási-Alap-Tartalmat, amelyet minden teremtője számára ’adott tudásként’ közvetlenül hozzáférhetővé tesz a MINDENSÉG-FORRÁSA erre irányuló Rendelkezésének (Kiáradásának) pillanatától kezdve. Ma már erről a FÖLDANYA folyamatosan EGYEZTET a YO-val…”

 

            FONTOS:

            „…A nagy-TEREMTŐK EGYETÉRTÉSBEN Előterjesztett Kérésére alapulóan a MINDENSÉG-FORRÁSA jelenleg formálja annak az Alap-Harmoniáját, hogy

a Kérések / Felajánlások / EGYEZTETÉSEK / EGYETÉRTÉSEK / ÖSSZECSENDÜLÉSEK megnyilvánulásai

’Garantáltan’ Elhárítsák

a „visszaéléseket” ezen eszközökkel / utakon:

ne nyithassanak ezek a Harmonikus és Tapintatos Közeledés [és a szükségszerű Megerősítések megnyilvánítása] érdekében megformált eszközök és utak

Lehetőséget

a Felelősség alóli kibújáshoz,

szükségtelen Várakoz(tat)áshoz,

károkozáshoz

és egyéb Nehézségek megformálódásához…”

 

2020.03.02.

            Jelenlegi megértésem szerint az immár ÖRÖK jellegű Garanciával is Megerősített ÖN-AZONOSSÁGRA alapulnak majd a „visszaélések” Elhárítására irányuló új ’Garanciális-Megerősítések’.

 

 

2.

 

2020.03.02.

            Jelenlegi megértésem szerint

a MINDENSÉG-FORRÁSA

a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők felé

ELKEZDTE KIÁRASZTANI

a KÉRÉSRE – FELAJÁNLÁSRA – EGYEZTETÉSRE – EGYETÉRTÉS és ÖSSZECSENDÜLÉS MEGFORMLÁSÁRA vonatkozó azon ÚJ (!) Harmoniát,

amely az ÁLTALÁNOS [és Különleges] Megnyilvánulás részeként

az egyedi teremtők számára is KÖZVETLENÜL Tudatosíthatóvá nyitja ezek Harmonikus Megnyilvánulását.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a YO és a YOSÁG minden (!) MEGTARTÓI-Teremtője elkezdték ennek az Új Harmoniának a BEFOGADÁSÁT és a SAJÁT ÖN-LÉNYEGÜKBE / ALAP-ÁRAMLÁSUKBA VALÓ BEILLESZTÉSÉT. Ebben közvetlenül ’vezeti / segíti’ ma még Őket az IRGALOM és a MINDENSÉG-FORRÁSA.

 

         A [nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtők általi] BEFOGADÁS Teljessé válását követően ezt az Új [Befogadott, a Saját ÖN-JELLEGÜKHÖZ / ALAP-ÁRAMLÁSUKHOZ Hozzáigazított!] Alap-Harmoniát minden Befogadásukban lévő egyedi teremtő Befogadási-Alapjába [és az általános jellegű Befogadási-Alap-Tartalmakba] AZONNAL (!), kihagyhatatlanul berögzítik. Jelenlegi megértésem szerint ehhez a Befogadó-Alapba való Berögzítéshez a MINDENSÉG-FORRÁSA egyedi ’Garanciát’ ad minden egyedi teremtő számára [erre alapulóan maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is bármikor közvetlenül ELLENŐRIZNI képes (például a Felelősség meghatározása során), hogy minden Élő egyedi teremtő számára hozzáférhetőek-e közvetlenül a Harmonikus Közeledés Meghatározó ELVEI-és-SZABÁLYAI]. Mivel ezek a ’Garanciák’ az Életre Befogadó Birodalomhoz és Közösséghez tartozó Befogadó-Alapba kerülnek Berögzítésre, ezek nem ’ÖRÖK’ jellegű Garanciák, és ha a teremtő TELJESEN-LEZÁRJA a Jelenlétét az adott Birodalomban / Közösségben, ez a Garancia is KIOLDÁSRA-és-visszabontásra kerül a Valójából.

 

            A YO is ’Fontossággá’ jelölte a Birodalma minden Közösségében azt, hogy a MEGTARTÓI-Teremtők a lehető leghamarabb gondoskodjanak arról, hogy minden általuk Befogadott teremtő (1) ALAPJAIBAN és (2) a Választott Teremtési Irányoknak megfelelő kiterjedésben Tudatossá váljon e fontos Új Meghatározókban.

 

            Mindez itt a FÖLDÖN azt is jelenti, hogy a FÖLDANYA ÚJ EREJE hamarosan megkezdi [vagy mostanában megkezdte] az ÖNÁLLÓVÁ válását. Most még éppen a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL KIÁRASZTOTT Új Alap-Harmoniát’ Együtt’-a FÖLDANYÁVAL fogadja be, és a YO-val és IRGALOMMAL együtt ezt ’Hozzáigazítják’ a FÖLD-Közösségében most megnyíló Új Teremtő-Szakaszhoz.

            Mivel a YOSÁG más Közösségeihez képest a FÖLDÖN a Különleges Megnyilvánulások ma még ’hangsúlyosabbak’ [minden Befogadott egyedi teremtőnek KIHAGYHATATLANUL meg kell nyitnia valamilyen Különleges Tudatosodást!], az ÁLTALÁNOS Megnyilvánulásokhoz tartozó Alap-Harmonia mellett itt kiemelkedően fontos jelentősége van a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokhoz tartozó Kérésekre / Felajánlásokra / Egyeztetésekre / Egyetértésekre és Összecsendülésekre vonatkozó MEGHATÁROZÓK / ELVEK és AJÁNLÁSOK, valamit SZABÁLYOK berögzítésének is.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a YOSÁG minden Közösségében [így a FÖLDÖN is] a most hamarosan ÉLŐVÉ váló ÚJ ERŐ lesz az egyik ’Felelőse’ azon Új Harmonia (adott Közösségen belüli!) megformálásának, hogy az adott Közösségen belül milyen ön-épülés útján váljanak Tudatossá az egyedi teremtők a Kérések stb megformálásában és használatában [természetesen minden Közösségben az ott újonnan ÉLŐVÉ váló saját ERŐ lesz ennek a Felelőse].

            Itt a FÖLDÖN is tehát a hamarosan ÖNÁLLÓVÁ váló új FÖLD-ERŐ egyik legelső és nagyon fontos Feladata lesz majd annak az Új Harmoniának a megformálása, hogyan váljanak a teremtők TUDATOSSÁ az Életük ÁLTALÁNOS Megnyilvánulásában is a MINDENSÉG-FORRÁSA által éppen most KIÁRASZTOTT [Kérésekhez / Felajánlásokhoz / Egyeztetésekhez / Egyetértéshez / Összecsendüléshez kapcsolódó, a Harmonikus-Közeledéshez kapcsolódó] Új Harmoniában.

        Folyamatos Gondozója is lesz ez az Új ERŐ ennek a Feladatnak [például abban a formában, hogy amikor A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN vagy akár a YOSÁGON belül EGYEZTETÉS nyílik meg egy ezekhez tartozó MEGÉRTÉSI NEHÉZSÉG vagy Új-Helyzet (akár Váratlanság) kapcsán, akkor a megformált Értékelést / Egyetértést is folyamatosan berögzíti ez az Új ERŐ a Befogadási-Alap-Tartalmakba, hogy az [például ’irány-mutatóként’] azonnal elérhetővé váljon az egyedi teremtők számára is].

 

 

3.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a MINDENSÉG-FORRÁSA a Megformált-és-formálódó KÖZELEDÉSI-HARMONIA részeként ÁRASZTOTTA ki a Kérésekhez stb tartozó [egyedi teremtők által már az ÁLTALÁNOS Megtapasztalás részeként is Tudatosítható] Új Harmoniát.

            Jelenleg (1) a KÖZELEDÉSI-HARMONIA és (2) ennek részeként most a KÉRÉSEKHEZ – FELAJÁNLÁSOKHOZ – EGYEZTETÉSEKHEZ – EGYETÉRTÉSEKHEZ és az ÖSSZECSENDÜLÉSHEZ kapcsolódó Új Harmonia ’Fő Gondozója’ az IRGALOM-MAGA. Ez azt jelenti, hogy [a nagy-TEREMTŐK EGYETÉRTÉSÉRE is alapulóan és egyben ÖNNÖN-HATALMÁBAN]

a MINDENSÉG-FORRÁSA

a KÖZELEDÉSI-HARMONIÁT

közvetlenül az IRGALOM Birodalma ALAP-ÁRAMLÁSÁBA rögzítette be

és ezen A-LÉTEZÉS-EGÉSZE számára ’Egységesen’ Meghatározóvá megformált ALAP-HARMONIÁBÓL ÁRASZTOTTA KI / ÁRASZTJA KI A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE.

 

            Ez azt is jelenti, hogy

a MINDENSÉG-FORRÁSA

a KÖZELEDÉSI-HARMONIA részeként megformálásra és KIÁRASZTÁSRA kerülő minden ÚJ HARMONIA

’Elsődleges-KÖZVETLEN’ és folyamatos GONDOZÁSÁVAL

az IRGALOM Birodalmát bízta meg,

az ehhez tartozó ’Elsődleges’ FELELŐSSÉG az IRGALOM Birodalmához tartozik.

 

            Természetes módon a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők a maguk Birodalmában / Közösségében [A-LÉTEZÉS-EGÉSZE számára (a Kérésükre is) megformált ALAP-HARMONIÁN alapulóan] az általuk megformált Közeledési-Harmonia Megnyilvánulásáért maguk is KÖZVETLEN FELELŐSSÉGGEL tartoznak [a hozzájuk Rendelt Térben, és a Befogadásukban lévő Életekre kiterjedően].

 

            Valójában ’magától értetődik’, hogy az ’Elsődleges-KÖZVETLEN’ GONDOSKODÁST a MINDENSÉG-FORRÁSA ahhoz a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐHÖZ Rendelte, AKIT kifejezetten abból a célból hívott ÉLETRE, hogy a HARMONIKUS KÖZELEDÉSEKET A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE [minden Birodalomra] kiterjedően megalapozza és részt vegyen a megformálásában. ’Most’ valójában a MINDENSÉG-FORRÁSA azt az Új FELELŐSSÉGET [és a GONDOSKODÁS egy új formáját / irányát] Adta át az IRGALOMNAK, hogy az általa [= a MINDENSÉG-FORRÁSA által] A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE KIÁRASZTOTT KÖZELEDÉSI [ALAP-]HARMONIÁT az IRGALOM Birodalma KÖZVETLENÜL-és-FOLYAMATOSAN GONDOZZA. Ehhez kapcsolódóan tehát ’most’ a MINDENSÉG-FORRÁSA ’ÁTADTA-ÁTADJA’ az IRGALOMNAK azt a HATALMAT, amely szükséges ezen Új Feladata megvalósításához [közvetlen Ellenőrzések lehetősége, Értékelések, Egyeztetések, Jelzések, Figyelmeztetések, Következmények stb][a Közeledés Harmoniáját SÉRTŐ vagy VESZÉLYEZTETŐ minden Megnyilvánulás Megállítása / Rendezésbe-vonása, Megértési / Értelmezési Nehézségek megszüntetése, új Szabályozás kezdeményezése stb].

 

            Mára [elsősorban a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁN belül önálló FŐ (!) Áramlássá megformált Irgalom-Áramlásra alapulóan] az eredendően KÜLÖNLEGES Birodalommá megformált IRGALOM ’jelenvan’ minden Élővé vált [MEGTARTÓI és egyedi] teremtő minden megformált ’Valójában’. Emellett az IRGALOM Birodalma [MEGTARTÓI és egyedi] teremtői ma már képesek a közvetlen Jelenlétre (1) mind az ÁLTALÁNOS Birodalmakban / Térben, (2) mind a Gondoskodási-Terekben. Ezek a legfontosabb [alapjai és] ’Garanciái’ jelenleg annak, hogy KÉPES az IRGALOM ellátni a KÖZELEDÉSI-HARMONIA megnyilvánulásához tartozó Ellenőrzési és egyéb más Feladatait.

 

            Többször említettem már, hogy az IRGALOM ’Belső Mértéke’ ma még más jellegű, mint a többi Birodalomé. Az IRGALOM minden Új Harmoniát KÖZVETLENÜL (!) A-LÉTEZÉS-EGÉSZE-HARMONIÁJÁRA alapulóan formál meg [20181026elérhető ITT]. Ez azt is jelenti, hogy amikor az IRGALOM egy meghatározott Birodalmon belül vesz részt egy Új Harmonia (akár egy Rendező Út vagy Új-Kezdet) megformálásában, akkor nem csupán az adott Birodalom MEGHATÁROZÓ ÖN-JELLEGÉRE alapulóan formálódik meg az új Harmonia, hanem az olyanná válik, hogy ’Igazodjon’ minden más Birodalom MEGHATÁROZÓIHOZ is, valamint a MINDENSÉG-FORRÁSA által már KIÁRASZTÁSRA ELŐKÉSZÍTETT vagy épp FONTOLGATÁS ALATT lévő Harmoniákhoz is [> később azokkal is képes legyen harmonikusan összekapcsolódni a formálódó új Út / Megnyilvánulás].

            A többi Birodalom nagy-TEREMTŐJE közvetlenül a SAJÁT (!) ÖN-JELLEGÉRE alapulóan formálja meg a Harmoniákat [és így a Saját Harmoniájuk Megtartásával járulnak hozzá A-LÉTEZÉS-EGÉSZE HARMONIÁJÁNAK a Megtartásához].

        Az IRGALOM-MAGA [és az IRGALOM Birodalma] nem csupán a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN van ’otthon’, hanem a MINDENSÉG-FORRÁSA egyes ’Belsőbb-Tereiben’ is [például ’ott’, ahonnan a MINDENSÉG-FORRÁSA a KIÁRADÁSAIT Elindítja (és ’ott’, ’ahonnan’ Életre-Elindítja az ’én’-eket > ez utóbbi nélkül az IRGALOM nem lenne képes a Teljes ÚjraTeremtéstől távol-tartani a súlyosan megsérült, Áramoltatási képességeiben teljesen Bezáródott teremtőket)(az OLTALOM-Tér egyes részeiben ’nagyon közeli’ ezekhez a Belső-Terekhez: 20200107elérhető ITT)].

        Említettem, hogy az IRGALOM MEGHATÁROZÓ ÖN-JELLEGE az ’Egy’. Nincsenek rá szavaink: ez egy olyan [a MINDENSÉG-FORRÁSA által megformált] [Berögzített, és egyben mégis bizonyos mértékben és pontosan meghatározott irány(ok)ban ’rugalmas’][a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Saját Közép-Pontjához-IGAZÍTOTT-Igazodó’] ÖN-JELLEG, amelyben közvetlen módon minden már Megnyilvánulttá vált és bármikor később megnyilvánuló [’éppen-ÉLŐ’ és Életre már valósan Előkészülő][a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL KIÁRADT!] ÖN-JELLEG ’Megformáltan-Van’. Értelme-és-Lényege-Célja szerint ez a ’Különleges’ ÖN-JELLEG AZÉRT Van, hogy BÁRMELY már Kiradt ÖN-JELLEG között képes legyen a Harmonikus Közeledés Megalapozására és [együtt a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL és a közvetlenül érintettekkel] a megformálására.

         Jelenleg A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN a MINDENSÉG-FORRÁSA a HARMONIA Megformálásának ezt az Útját csak az IRGALOM Birodalmában nyitotta meg.

            Említettem korábbi lejegyzésben [20191201(1.r.)(3. és 4. pont) – elérhető ITT], hogy az IRGALOM eredendően csak a Birodalmak nagy-TEREMTŐINEK (1) egymáshoz és (2) a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ való Közeledéseinek megformálására irányult, és csak később kapta meg az IRGALOM azt a Hatalmat is, hogy (elsődlegesen) a MEGERŐSÍTÉSEK érdekében formálja meg A-LÉTEZÉS minden Élőjéhez is a Közeledések Harmonikus Alapjait és Útját.

        Mivel maga a MINDENSÉG-FORRÁSA ’ADTA’ az IRGALOM Birodalma nagy-TEREMTŐJÉNEK a Feladatot a HARMONIKUS KÖZELEDÉSEK Alapjainak és Alap-Harmoniájának a megformálására, EZÉRT ’helyezte el’ a MINDENSÉG-FORRÁSA az IRGALOM ÖN-LÉNYEGÉBE és ALAP-ÁRAMLÁSÁBA (!) a HARMONIKUS KÖZELEDÉSEK érdekében a nagy-TEREMTŐK Összecsendülésére alapulóan megformált [és a MINDENSÉG-FORRÁSA által a TEREMTETT-VALÓSÁGRA KIÁRASZTOTT!] újabb ELVEKET (és minden ide tartozó AJÁNLÁSÁT) is, továbbá EZÉRT ÁRASZTJA KI az IRGALOM Birodalma ALAP-ÁRAMLÁSÁBÓL a nagy-TEREMTŐK Kérésére most megformált [jelen írásban érintett, a Kérésekhez stb kapcsolódó] Új ALAP-HARMONIÁT.

 

            Ma már azért teheti meg a MINDENSÉG-FORRÁSA azt, hogy A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE kiterjedően közvetlenül az IRGALOM Birodalma ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN való Berögzítést követően ÁRASSZON KI egy Új Harmoniát, mert

immár mind a nagy-TEREMTŐKNEK és MEGTARTÓI-Teremtőknek [mindannyiuknak!],

mind az ÖN-AZONOSSÁGGAL Megerősített egyedi teremtőknek [tehát már nem csak azoknak, akik megnyitottak valamilyen Különleges Utat!]

KÖZVETLEN-és-MEGSZAKÍTHATATLAN Belső Összekapcsolódása van az ALAP-ÁRAMLÁSON belül az IRGALOM Birodalmával is.

 

Az ALAP-ÁRAMLÁSBAN az egyedi teremtőkben megformált Irgalom-Áramlás

ma már FŐ (!) Áramlás,

vagyis az ÁLTALÁNOSAN megnyilvánuló Élet elhagyhatatlan alapja és feltétele (!).

 

             A jelen írásban érintettekre azért lehet ma már közvetlen (!) [a Tudatosságához igazodó mértékű és jellegű] rálátása A-LÉTEZÉS minden Élőjének, mert a MINDENSÉG-FORRÁSA valósan elkezdte KIÁRASZANI az említett Új Harmoniát, méghozzá nem csupán a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők számára Tudatosítható formában, hanem ’minden Élő által közvetlen módon Tudatosítható formában’ [akár megnyitottak már Különleges Utat az Életükben, akár nem (ez nagyon fontos újdonság a MINDENSÉG-FORRÁSA ezen KIÁRADÁSÁBAN!)].

 

            Az új [Kéréseket is Gondozó] FÖLD-ERŐ ’neve’ ma még nem érzékelhető. Ez azt jelenti, hogy habár valószínűleg elkezdődött / folyamatban van ezen ERŐ ÖNÁLÓVÁ válása, de az ÖNÁLLÓVÁ válása még nem fejeződött be. Az Új ERŐ Lényegét-Célját-Értelmét a MAGOK és Különleges Útban megnyílt teremtők viszont már képesek közvetlen módon Érzékelni. Valószínűleg mostantól [Szorosan Összekapcsolódva a FÖLDANYÁVAL] elkezdhetünk ’Közelebb Húzódni’ a formálódó Új FÖLD-ERŐHÖZ, és hamarosan Befogadhatjuk [a MAGOK kihagyhatatlanul Befogadják] az Új ERŐ Megnyilvánulási-Alapját (ez valójában egy közvetlen belső összekapcsolódási út az Új ERŐHÖZ]. 

 

      20150110 (elérhető ITT):

      „…Amikor a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN MEGNYILVÁNUL egy új TEREMTŐ ERŐ [’SZERELEM ERŐ’], az új ERŐ a FÖLD MINDENSÉG-EREJÉBEN [= ÉLET-ALAPJÁBAN] is ’Megnyilvánulttá’ válik.

       Mivel a FÖLD ÖNNÖN MAGJAINAK (is) az ’Élet-alapja’ maga a MINDENSÉG-ERŐ, ez azt jelenti, hogy amikor a FÖLDÖN ÉLETRE Kel egy új TEREMTŐ ERŐ, annak a ’Kapcsolódási’ és ’Megnyilvánulási’ Alapja a FÖLD ÖNNÖN MAGJAINAK saját Élet-Alapjában is megnyilvánulttá válik. Ez azt jelenti, hogy a MAGOK ’innentől kezdődően’ ’önnön erejükben’ (közvetlenül!) képesek az új Teremtő Erőben maguk is Megnyilvánulni. A minél ’teljesebb’ Megnyilvánulás érdekében a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI valamilyen maguk által választott módon ’TUDATOSÍTJÁK’ az ERŐT ’önmagukban’.

       Ennek egyik LEHETSÉGES módja az, hogy egy BIZTOS (Megerősített) MEGTARTÁSBAN a MAG ’megnyitja a Szívét és ÖnMagját’ a Földanyának, ’magába hívja és fogadja’ az új FÖLDI TEREMTŐ ERŐ ’megnyilvánult mintáját / alapját’, majd a ’Jelenlét Teljességes állapotában’ Tudatosan ’kinyilvánítja’ az ERŐ-vel való ’Egy’-Létét. Ezt követően egy nagyon rövid [egy-két Pillanatig tartó] IGAZODÁST él meg a MAG, és ’hasznos’ lehet ilyenkor a saját Megnyilvánult-lénye teljességét ’áthatni’ ezen új Erejével [Harmoniába Igazítja a saját teremtő-lényében]. Ez a TUDATOSÍTÁSI út / mód segíthet ’teljesebben’ Érzékelni / Megérteni / Megélni az új ERŐT és ÖnErőt. Ezen kívül még számtalan más lehetséges [tudatosan befelé-forduló] útja és módja is van annak, hogy a MAGOK TUDATOSODJANAK egy-egy új ERŐBEN vagy új ÖnErejükben…”

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!